2013-as zsidóbűnözés

A hu-Rightpedia wikiből
Gonosz zsidók

Január

Január 4.
Azonnali hatállyal 50%-kal emeli az Orbán-kormány az ún. holokauszttúlélők nyugdíját, miközben mély recesszióban van az ország, magyarok éheznek és az utcán laknak. [1]

Felháborítónak tartja az MTK-s bokszoló megkéselése kapcsán megfogalmazott "rasszista kijelentéseket" Deutsch Tamás európai parlamenti szefárd zsidó képviselő, az MTK elnöke.

"A Magyar Testgyakorlók Köre (a továbbiakban: MTK) elnöksége, az idén 125 esztendős klubunk szakosztályai, az egész MTK sportcsalád elfogadhatatlannak tartja és felháborodással valamint szomorúsággal teli szívvel elutasítja azokat a kijelentéseket, amelyek az MTK fiatal sportolójának, Sávoly Gergőnek a tragédiája kapcsán gyűlölködő, rasszista nézeteket fogalmaznak meg" - közölte Deutsch Tamás európai parlamenti képviselő, az MTK elnöke. Az MTK elnöke közleményében megköszönte mindenkinek az együttérzést, de mint írta, "ugyanakkor szégyellje magát mindenki, aki egy 17 éves sportoló életveszélyes sebesülése kapcsán nem az együttérzés, hanem a gyalázatos cigányozás hangján szólalt meg".

Január 5.
Megjelent Bayer Zsolt cikke a cigány késelés apropóján "Ki ne legyen?" címmel, mely a következő napokban, hetekben óriási visszhangot váltott ki, számos zsidó csoport ítélte el az MSZP-től az LMP-ig, nyíltan a cigánybűnözők, gyilkosok oldalára állva. "A tények pedig ezek: a cigányság jelentős része nem alkalmas az együttélésre. Nem alkalmas arra, hogy emberek között éljen. A cigányság ezen része állat, és állatként viselkedik. (...)Legyen minden Oláh Gergő, és éljen velünk boldogan. Az állatok meg ne legyenek. Sehogyan se. Ezt kell megoldani – de azonnal és bárhogyan!"

Január 7.
A Svédországban élő újságíró, Czinkóczky Csaba dokumentumfilmet készített a "náci" Jobbikról, melyet több millió gyanútlan svéd nézett végig több svéd tv-csatornán.

Január 8.
A FIFA megbüntette az MLSZ-t a tavalyi magyar-izraeli mérkőzésen történt szórványos zsidózásért és az ősi magyar jelképek használatáért, ezért a sorsdöntő márciusi magyar-román vb-selejtezőt zárt kapuk mögött kell lejátszanunk. A zsidóság üdvözölte a döntést.

Létrejött a Tett és Védelem Alapítvány, mely a zsidó identitás (azaz idegengyűlölet, elkülönülés, hazudozás, gonoszság, igénytelenség, stb. – a szerk.) megerősítését, propagálását, az antiszemita jelenségek (azaz nemzeti önvédelem - szerk.) elleni fellépést tűzte kék-fehér zászlajára. Elnöke Bodnár Dániel lett, az ötlet a cionrasszista Köves Slomó EMIH-vezértől származik.

Január 10.
Holokausztklipet készítettek zsidó zenészek, melyet az iskolákban is szeretnének leadni, mivel a fiatalok könnyebben befolyásolhatóak.

Döbbenetes módon 9, 7, illetve 4 és fél éves börtönbüntetésre ítéltek három az Alpen-Donau nevű internetes portált üzemeltető osztrák hazafit "holokauszttagadás" és "náci eszmék terjesztése" miatt Ausztriában.

További lépéseket tesz az EMIH és a Tett és Védelem Alapítvány Gyöngyösi Márton kiváló felszólalása ügyében, miután az ügyészség elutasította a jobbikos országgyűlési képviselő elleni feljelentést közösség elleni gyűlöletre uszítás címen.

Január 11.
Francois Holland, Franciaország zsidó elnöke megtámadta Malit a polgárháborúba beleavatkozva az iszlamista erőkkel szemben, később több európai ország is beavatkozott a konfliktusba.

Dániel Péter, a botrányosan viselkedő félzsidó "ügyvéd" mentővel vitette el magát, miután ajvékolása szerint megütötték a bíróság előtt, és egyik foga letört. Szemtanúk szerint nem ütötték meg, szokása szerint ő viselkedett agresszívan.[1]

Január 13.
Több százan tüntettek Bayer Zsolt cikke ellen a Fidesz-székház előtt, köztük Gyurcsány Ferenc, akinek nyakában "Én is cigány vagyok" feliratú tábla csüngött, ahogy mások nyakában is. A tüntetést a szélsőbaloldali Demokratikus Koalíció szervezte, melyhez a Szolidaritás is csatlakozott. Horváth Aladár cigányvezető azt nyilatkozta, hogy akkor lenne igazán boldog, ha ez a tüntetés, a Parlament előtt lenne, hatalmas tömeg kíséretében, és ott lenne a Fidesz vezetése, és együtt skandálná a tömeg: ne féljetek cigányok, megjöttek a magyarok. Iványi Gábor magyarellenes zsidó „metodista lelkész” a beszédében azt mondta, hogy Bayer Zsolt írása istenkáromlás volt. Ungár Klára homoszexuális zsidó ex-képviselő is felszólalt a Jobbik ellen.

Január 15.
A zsidócsahos Csányi Sándor MLSZ-elnök elítéli az ún. rasszizmust, az Árpád-sávot, és a "zsidózó" szurkolókkal akarja kifizettetni a 200 milliós büntetést.

Január 17.
Megalakult a Magyar Holokauszt-2014 Emlékbizottság a Parlamentben. A bizottság elnöke, az ugyancsak zsidó Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár elmondta: a kormány azért hozta létre a testületet, mert "kiemelten fontosnak tartja a szembenézést és a bocsánatkérést, amely a kommunista diktatúra alatt elmaradt, az elmúlt huszonkét évben pedig felemásra sikerült".
Az emlékbizottság munkájában részt vesz többek között Balog Zoltán miniszter, Boross Péter zsidógyanús volt miniszterelnök, az MTA elnöke, Feldmájer Péter, a cionista Mazsihisz elnöke, az USA, Izrael, a megszállt Németország és Ausztria nagykövete.
"Az elmúlt két évtized szabadsága lehetővé tette volna, hogy a kommunizmus hétköznapi hazugságait, piszkos alkuit és elhallgatásait felmondjuk, katarzist érjünk el a holokauszthoz való nemzeti viszony kérdésében is. Hogy nevén nevezzük a bűnt, hogy felkutassuk a bűnösöket, akik közt magyarok is voltak, és hogy megkövessük az áldozatokat" - fejtette ki az Lázár János, aki szerint "az áldozatok és a bűnösök leszármazottaiként tartozunk egymásnak, a közösségnek, a hazának."

Január 18.
Kardos Péter cionista rabbi szerint a magyar fasizmusnak egyszer s mindenkorra véget kell vetni. A rabbi a budapesti gettó felszabadulásának 68. évfordulóján megemlékezett a "felszabadítókra": számukra ők hozták el az életet, ezért "legyen áldás a mártírok és az érettünk elesett felszabadítók emlékén". Majd elmondott pár szokványos holokauszt-fantazmagóriát.

Január 21.
Két zsidó EP-képviselőnő (egyikük a Zsidó Képviselők Nemzetközi Tanácsának elnöke, Fiamma Nirenstein) megtámadta a magyar és görög nemzeti radikális párti képviselők akkreditációját, mondván, rasszisták, antiszemiták.

Január 24.
A Simon Wiesenthal Központ "Utolsó esély" elnevezésű nácivadász programjának honlapján közölt jelentést, melyben azt írják a nácivadászok, hogy az utóbbi időszak legnagyobb csalódást keltő ügye volt Képíró Sándor felmentéssel végződött pere. Felmentése "felettébb megkérdőjelezhető", és "legalább részben a magyarországi politikai légkörnek és a holokauszt helyi elkövetőinek elítélésére irányuló akarat hiányának tulajdonítható". A dokumentum a még keresett háborús bűnösök toplistáját is közli, első helyen Csatáry László áll, akit tavaly júliusban talált meg a brit Sun cionista bulvárlap Budapesten. A központ szerint Csatáry 1944 tavaszán a Magyar Királyi Rendőrség kassai parancsnokaként nagyban hozzájárult 15 700 zsidó Auschwitzba deportálásához. A haláltábort csak néhány százan élték túl, a túlélők "megbízható" beszámolói szerint Csatáry szadista ember volt. Az ötödik helyen Zentai Károly, azaz Zentai bácsi áll.

A párizsi legfelsőbb bíróság kötelezte a Twittert, hogy segítsen az "antiszemita bejegyzések" szerzőinek azonosításában, adja ki azok adatait a hatóságoknak.

Január 25.
Felszólította Tarlós István budapesti főpolgármestert Schmuck Andor, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt elnöke és Horváth Csaba, az MSZP alelnöke, hogy a római Colosseum fényeinek lekapcsolásával egy időben Budapesten kapcsoltassa le a Parlament és a Hősök tere díszvilágítását is a Jobbik antiszemita megjegyzései elleni tiltakozásként.

David Ward liberális demokrata angol képviselő az ún. holokauszthoz hasonlította a palesztinok szenvedését, noha a palesztinüldözés nem kitaláció. A zsidók, élükön a hazugságpápa Elie Wiesellel élénk tiltakozásba kezdtek, a tényeket közlő képviselő honlapjára horogkeresztet tettek fel.

Január 26.
Szanyi Tibor MSZP-s politikus szerint el kell takarítani a nemzet (!) politikai hulladékát (ez alatt a Jobbikot érti).

Január 27.
Az egyik idei holokauszt emléknapon lekapcsolták a Colosseumot sötétedés után megvilágító reflektorokat. Róma városa és a Római Zsidó Közösség így kíván tiltakozni a Jobbik antiszemita tettei és kijelentései (sic!) ellen. Riccardo Pacifici, a Római Zsidó Közösség elnöke kijelentette: "Ma egy európai ország az antiszemitizmus rémálmában él, a múltba, a harmincas évekbe való visszaugrással. Mi olasz és európai polgárok ezt nem tűrhetjük. Azt tudni, hogy Magyarországon barna ingben mennek a parlamentbe, az utcán masíroznak és egyedül arra gondolnak, hogy zsidókat vagy izraelieket listázzanak, merénylet az évtizedek alatt újraépített értékek ellen és elborzaszt bennünket."

A miniszterelnök, Orbán Viktor nyilatkozatot adott ki az ún. holokauszt emléknapja alkalmából. "Meggyőződésem, hogy Magyarország egy olyan ország, ahol soha többé nem fordulhat elő, hogy embereket származásuk, vallásuk miatt hátrány, megaláztatás érjen. Megvédjük az ország minden polgárát, és ebben nem ismerünk kompromisszumot. Nem tűrjük és elítéljük bármely kisebbség megbélyegzését, az antiszemitizmus minden megnyilvánulási formáját"

Áder János köztársasági elnök történelmi abszurditásokkal teli levelet írt a zsidósághoz az ún. holokauszt emléknapja alkalmából. A haláltáborokba hurcoltakra emlékezni egyet jelent szembenézni a ténnyel: közülünk is bárki ott lehetett volna az ártatlan áldozatok között. Azok között, akik olyanok voltak, mint mi, ma élők. Sikerre, boldogságra, szeretetre vágytak. Arra, hogy helytállhassanak az élet küzdelmeiben. Az ő elvesztésük egész Európa vesztesége

Kettészakadt a zsidópárt. 8 képviselő kilépett az LMP-ből, és megalapították a Párbeszéd Magyarországért Pártot. A szakadárok együtt akarnak működni a szocialistákkal, míg az LMP-ben maradtak nem, mivel az ellentmondana a parlamenti helyeket eredményező álságos stratégiának. A kilépettek ugyanakkor a parlamenti frakcióban akarnak maradni, hogy ne essenek el jelentős anyagi forrásoktól.

Január 28.
Izraelben döntöttek arról, hogy az országba érkező etiópiai zsidó bevándorlóknak a jövőben beleegyezésük nélkül nem adható be hosszú hatású fogamzásgátló injekció. Azaz mostanáig bevett gyakorlat volt ennek az ellenkezője. Sok etióp zsidónak azt hazudták, hogy csak védőoltást adnak be nekik, másokat megfenyegettek. Az etiópiai néger zsidókat a kevésbé színes zsidók természetesen keményen diszkriminálják.

Az izraeli hatóságok tömegoszlató akcióik során rendszeresen tudatosan okoznak életveszélyes sérüléseket a palesztinoknak, derül ki egy jelentésből. 2005 óta több mint 50 palesztin halt meg ilyen módon. A bűnösöket rendszerint felmentik a gyilkosságok után. Az izraeliek szokás szerint hazudoznak az ügyben.

Valószínűleg robbanás rongálta meg az iráni Fordo urániumdúsításra használt nukleáris fejlesztési létesítményét - mondták izraeli hírszerzési illetékesek a Timesnak. Irán tagadja a hírt.

Vizsgálatot indítanak egy konyári tanár ellen, mert az tényszerűen beszélt a cigányokról, akik büdösek, hangosak, bunkók, és csak az erőszakból értenek.

Január 29.
Izrael képviselői példátlan módon nem jelentek meg az ENSZ emberi jogi tanácsának ülésén, mely az emberi jogok betartását tárgyalta. [2]

Bocsánatot kért a The Sunday Times angol újság, amiért vérvádakra emlékeztető karikatúrát tett közzé (az izraeli miniszterelnök, Netanjahu palesztinokat falazott be a képen).

Az ún. cigány holokausztról is megemlékeztek az Európai Parlamentben.

Január 30.
Izrael egy részét átutalja a palesztin hatóságnak a vámokból és adókból származó jövedelmüknek. Izrael tavaly novemberben, a palesztin területek ENSZ-béli státusának magasabb szintre emelése után állította le a palesztinok pénzének átutalását, roppant demokratikus és kulturált módon.

Semjén Zsolt "magyar" miniszterelnök-helyettes négynapos látogatást tesz Izraelben, ellátogat a Jad Vasem holokausztközpont-színházba is.

Izrael a nemzetközi jogot megsértve lebombázott egy katonai fejlesztő központot Szíriában, két ember meghalt.

Január 31.
A Cigányügyi Egyeztető Tanács létrehozásáról döntött a kormány.

Közben a hónapban, mint minden hónapban, több idős embert raboltak ki és öltek meg a cigányok, többen kerültek életveszélyes állapotban kórházba. Szilveszterkor több cigány különös brutalitással majdnem halálra szúrkált két fiatalt Szigethalmon, majd össze-vissza hazudoztak, az áldozatokat vádolták, megfenyegették azok családtagjait. Bizonyos községekben egész házakat bontanak el a cigányok. Londonban szélsőséges, magukat rendfenntartónak nevező muszlim csoportok járják az utcákat és kötnek bele az emberekbe, a nőkbe. Mindez nem lenne lehetséges a túlliberalizmus zsidó média és tőke általi támogatása nélkül.

Február

Február 1.
Hat ismert ausztriai zsidó "értelmiségi" – köztük a Nobel-díjas írónő, Elfriede Jelinek – levélben követeli a "magyar" kormánytól a kultúra szabadságát, miután egy-két színház élére nemzetibb igazgató került.

Február 5.
Szanyi Tibor egy interjúban arra utalt, hogy az ellene tüntető erdélyi magyarokat anyanyelvükön, román nyelven (?) fogja köszönteni. Szerk: Milyen szép, hogy a zsidók internacionálisak.

Február 6.
Az Izraeli Tájékoztatási és Diaszpóra Minisztérium (!) elkészítette a 2012-es esztendőben világszerte végbement „antiszemita és Izrael-ellenes” eseményekről szóló beszámolót. A jelentés 35%-a Magyarországgal és a Jobbik egyre fokozódó antiszemitizmusával foglalkozik.

Egy izraeli nő autója alá parkolás közben mozgássérült jelet festettek fajtársai, majd elvontatták az autóját.[3]. Még egymással szemben sem képesek tisztességesen viselkedni.

Február 7.
Elbocsájtották azt a konyári tanárt, aki tényszerűen beszélt a cigány gyerekek viselkedéséről.

Február 8.
Klubjuk irodáit gyújtották fel a Beitar Jerusalem izraeli futballklub szurkolói. A rasszista szurkolók hetek óta tiltakoznak két megvásárolt muszlim játékos ellen.

"Társadalomellenes és az emberi méltóságot sérti a Jobbiknak az a felvetése, amely épp az általa gerjesztett előítéleteket meglovagolva javasol embertelen megoldásokat a társadalmi integráció szándékára hivatkozva" - írja a Balog Zoltán vezette Emberi Erőforrások Minisztériuma pénteki közleményében. Ezt azután közölték, hogy Vona Gábor kijelentette, bentlakásos iskolákat nyitna a hátrányos helyzetű, többnyire cigány gyerekeknek. A minisztérium határozottan tiltakozik, és fellép minden gyűlöletbeszéd és gyűlöletkeltő magatartással szemben – írják. "Különösen, ha a támadás célpontjai ártatlan gyermekek" - tették hozzá, megjegyezve, hogy a "többségében cigány gyerekek" elleni felvetéssel a hangoskodó párt alulmúlja önmagát.

Miután Budapest XI. kerülete önkormányzata döntött a székely zászló szolidaritásból történő kitűzéséről, a zsidópárt képviselője azt javasolta, hogy a székely zászló ellen durván fellépő románok zászlóját is tűzze ki a XI. kerület.

Február 10.
Spiró György és három hasonszőrű társa a vendége a Jeruzsálemi Nemzetközi Könyvvásárnak mint "magyar" résztvevő.

Nagy Britanniában a cionista rezsim a lakosok internet használatának figyelését tervezi [4]

Zsidók által felbérelt férfi felgyújtotta a dunaújvárosi Jobbik-irodát.[5]

A Spiegel német nyelvű zsidó lap Magyarországot hibáztatja a székelyzászló-botrányért, holott az egyértelműen a román területrablók sara, Magyarországnak ehhez semmi köze. Diplomáciai válság: Magyarország zászlóháborúba vonul Románia ellen [6]

Izraelben budapesti lakóparkokat hirdetnek, miközben a nemzetközi zsidóság szüntelenül és szemérmetlenül ajvékol a "magyarországi antiszemitizmus" miatt.

Február 11.
Megszűnik a zsidópárt parlamenti frakciója, a kilépők távozása miatt 12 alá csökkent az LMP-képviselők száma. A kilépők: Jávor Benedek, Szabó Tímea, Karácsony Gergely, Szabó Rebeka, Dorosz Dávid, Scheiring Gábor, Szilágyi Péter, Szilágyi László. A maradók: Schiffer András, Vágó Gábor, Ertsey Katalin, Osztolykán Ágnes (cigány), Szél Bernadett, Lengyel Szilvia, Mile Lajos (utóbbi kettő valószínűleg magyar).

A nemzeti radikális, feddhetetlen jellemű Novák Előd ellen folytatódik az eljárás, amiért tavaly az izraeli tömeggyilkosságok mellett tartott zsidó szimpátiatüntetésen "Gyermekgyilkosságok önvédelemből?" feliratú táblával jelent meg. Az őt letámadó, a táblát összetörő, agresszív, majd elmenekülő, gyáva zsidók csak figyelmeztetést kaptak. Az egyik hazug zsidó szerint Novák "úgy hadonászott a táblával, hogy attól tartott, megüti őt, ezért rongálta meg a táblát." Egy másik ügyben a hazaáruló Gyurcsány Ferencet paradicsommal megdobni próbáló magyar tüntető egyéves felfüggesztett börtönbüntetést kapott.

A 200 atomtöltet felett rendelkező Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök megint rettegett egyet amerikai zsidó vezetőknek az esetleges majdani iráni atombomba miatt.

Február 12.
A kórházból kiugorva öngyilkosságot elkövető Kézdy György temetésére készülve Székhelyi József, az Élősködők Menetének másik alapítója elmondta, bölcs döntés lenne úgy "megítélni", hogy a súlyos beteg Kézdy "nem öngyilkos lett, hanem egy gyilkos kéz kiragadta az ablakon", mivel csak így temetheti őt rabbi.

Február 13.
Izraelben bírói ítélet nélkül nyolc hónapon át a börtönben hermetikusan elzárva tartottak, majd valószínűleg meggyilkoltak egy Moszád-ügynököt, Ben Alont. Utóbb öngyilkossággal magyarázták az ügyet a zsidók, és erős cenzúrázásba kezdtek. Az X-fogolyként emlegetett Moszad-ügynök állítólag részt vett Mahmúd al-Mabhúh Hamasz-vezető botrányt keltő meggyilkolásában Dubaiban, majd beszámolt az ausztrál hatóságoknak a Moszad egyes akcióiról, ezért a bosszúszomjas zsidók szokásukhoz híven elrabolták és Izraelbe hurcolták, ahol Alon egy jól őrzött magánzárkában öngyilkos lett. Az izraeli vezetők az ügy elhallgatására kérték az izraeli médiát. [7]

Több mint tízezer agymosott, illetve zsidó, liberális és színes bevándorló tüntetett a drezdai bombaholokausztra emlékező németek ellen (!) Drezdában.

A Fidesz alaptörvény (Alkotmány) módosítása szerint a "véleménynyilvánítás szabadságának gyakorlása nem irányulhat a magyar nemzet, a nemzeti, etnikai, faji vagy vallási közösségek méltóságának a megsértésére". Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija a módosítást történelmi előrelépésnek tartja.

Botrányt okozott, hogy a zsidó LGT zenekar cenzúrázni kívánta a sajtót. A zsidók arra kérték az újságírókat, adják le a következő koncertjükön készült fényképeiket.

Február 14.
Katolikus kurvának nevezték és folyamatosan sértegették a lengyel nőitenisz-válogatott tagjait Izraelben a Fed-kupa soros mérkőzésén, melyen a zsidók természetesen vereséget szenvedtek. A mérkőzés utáni sajtótájékoztató rövid volt, a lengyel sportolók feszültek voltak, csupán három rövid választ adtak a kérdésekre. A rasszista zsidók igyekeznek eltussolni a skandalumot. [8]

Arabellenes feliratokat festettek egy történelmi múltú muzulmán temető sírjaira Nyugat-Jeruzsálemben, miután Dél-Diszjordániában a hatóságok több zsidó mobil lakhelyet eltávolítottak. A bűnöző telepesek megtorló akciókat szoktak ilyen események után végrehajtani, amibe beletartozik az "Ez az Ára" ("Árcédula"), "Mohamed halott" és hasonló feliratok felfestése.

Február 16.
Wallenberg-emléktáblát avatott Munkácson Németh Zsolt, a Fidesz zsidó államtitkára. Az államtitkár Wallenberg rendkívüli emberszeretetére (sic!), páratlan bátorságára és az emberek mentésében tanúsított találékonyságára emlékeztetett. Németh tragikusnak nevezte, hogy Kárpátaljáról és Munkácsról mintegy 100 ezer zsidót hurcoltak és pusztítottak el (sic!), s ezzel pótolhatatlan veszteség érte a vidéket és a várost.

Február 17.
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök visszautasította az öngyilkos Moszad-ügynök ügyét érintő vádakat. "Biztonsági erőink fáradhatatlanul és szorgalmasan dolgoznak biztonságunk megteremtésén. Teljes a bizalmam mind bennük, mind jogrendünkben" "A hírszerzés és a biztonsági szervezetek, bár függetlenül, de törvényes felügyelet alatt működnek. A hírszerző és biztonsági akciók túlzott napvilágra kerülése veszélybe sodorhatja és olykor veszélybe is sodorja az állam biztonságát"

Február 19.
Az MSZP március 9-ére Budapestre hívja a magyarellenes Victor Ponta román kormányfőt, épp az időtájt, amikor vezető román politikusok – köztük Ponta – magyar- és székelyzászlóellenes kijelentéseket tesznek.

Február 20.
A Mazsihisz felhívja a kormányt és a parlamentet, jogi eszközökkel akadályozzák meg, hogy Horthy Miklósról közterületet nevezzenek el, mivel a volt kormányzót "közvetlen felelősség terhel többszázezer magyarországi zsidó meggyilkolásáért, elpusztításáért".

Február 22.
4 milliárd forint közpénzből mobilgátat emelnek izraeli ingatlanberuházások védelmére a budapesti Római-parton.

Február 26.
Az amerikai kongresszus egyik bizottsága tanúként hallgatta meg Fellegi Tamás fideszes zsidó politikust a magyarországi antiszemitizmus ügyében 'Antiszemitizmus: növekvő veszély minden hit számára' című meghallgatásán. Fellegi szerint a "a társadalom 10 százalékának támogatását élvező" Jobbik egy nyíltan antiszemita és cigányellenes párt. "Világos demarkációs vonal húzódik a Jobbik, illetve a jobbközép kormány és a többi fősodorbeli politikai párt között" - mondta. Az álnemzeti zsidó véleménye szerint aligha vitatható, hogy a jobbközéphez köthető egyes újságírók bizonyos írásai, így Bayer Zsolt "hírhedt kommentárjai ne lennének rasszistának ítélhetők".

Emellett gyanús körülmények között szívrohamot kapott egy palesztin fiatal egy izraeli börtönben. Egy EU-jelentés leszögezi, hogy a zsidók szándékosan provokálják a palesztinokat, módszeresen illegális telepeket építenek, hogy aláássák a békét és bekebelezzék egész Jeruzsálemet és minél több arab területet. Egy 9 éves angol kisfiú pedig öngyilkos lett (!), mert iskolájában a többségben lévő, zsidók által Angliába behozott és szaporított színes gyerekek folyamatosan fenyegették. A honi cigányterror folytatódik. [9]

Március

Március 1.
A szebb napokat látott Budapest Honvéd zsidó elnöke, a felvett nevű George F. Hemingway egy meglehetősen primitív közleményt tett közzé, miután magyar hazafiak közismert tényeket írtak fel az egyik mosdóban többek közt a magyarellenes Simon Pereszről. Nektek, rasszista barbároknak pedig üzenjük, hogy jobban fogunk titeket figyelni, és minden erővel azon leszünk, hogy elkapjunk, és bebörtönözzünk titeket. Nem csak az összes stadionból akarunk titeket kitiltani, de a mi életünkből is.

Március 3.
A zsidó RTL Klub lejárató riportot készített Érpatakról, melynek jobbikos a polgármestere, és ahol rend uralkodik.

Március 5.
A cionista Föld S. Péter gyűlölettel teli magyarellenes cikket írt, miután meglátott egy fiatal magyar lányt ’Auschwitz üdülőtábor’ feliratú pólóban. Auschwitz üdülőtábor - ezt hirdeti a pólóján a lány, és ettől kezdve már nem is érdekel, hogy felnőttként mi lesz majd belőle. Jobb országokban az ilyen lányhoz odamegy valaki, ad neki két pofont, és elküldi az anyjába. Ha látjuk az utcán (...), menjünk oda hozzá, és adjunk neki két nagy pofont.

Oroszok zsidók németek címmel nyílt fotókiállítás a Külügyminisztériumban. 1992-től követhető nyomon, hogyan alakult a vasfüggöny leomlása után az egykori Szovjetunió tagországaiból Németországba települő elősködők élete. Németországba döbbenetes módon 200 ezer zsidó szivárgott vissza az utóbbi 20 évben, múltjuk bűneitől cseppet sem zavartatva.

Költségvetésének csökkenése ellenére az USA további anyagi támogatásáról biztosította Izraelt. A Vaskupola, a Nyíl és a Dávid Parittyája rakétaelhárító rendszereket is tovább finanszírozza a zsidók által irányított Egyesült Államok, noha az újonnan kinevezett védelmi miniszter, Chuck Hagel korábban Izrael-ellenes kijelentéseket tett. [10]

Március 7.
Mintegy hetven zsidók által vezetett és megvezetett fiatal tüntető mászott be a Fidesz székház udvarára, hogy az alkotmánymódosítás ellen tüntessen. Bár azt mondták, addig nem mennek el, amíg nem "hallgatják meg" őket, estére elhagyták a székház területét. A rendőrség nem verte szét a zsidókat.

Március 8.
A Simon Wiesenthal Központ két magas rangú vezetője Budapesten követelte a kormánytól a Jobbik, illetve annak EP-képviselői és Irán közötti kapcsolatok kivizsgálását.

Március 9.
Erdély Magyarországhoz való visszacsatolása teljes képtelenség - mondta Martonyi János magyarországi cionista, bilderberges külügyminiszter a román Digi24 hírtelevízióban.

Izraelben elfogatóparancsokat adtak ki be nem vonult ultraortodox zsidók ellen. A lakosság 10%-át képező ultraortodox, az átlagnál is rasszistább zsidók különleges státuszt élveznek Izraelben, nem katonáskodnak, nem fizetnek adót, nem dolgoznak, egész nap a Tórát tanulmányozzák, mérhetetlenül szaporodnak és hátrányos megkülönböztetést alkalmaznak a nőkkel szemben.

Március 11.
Egy izraeli középiskolában listát vezettek a tanulókról, és sértő megjegyzéseket fűztek a tanárok a tanulók neveihez. A tanulók fekete pólóban, a róluk szóló megjegyzést magukra akasztva tüntettek az iskolában.

Március 12.
Az izraeli megszállók lelőttek egy palesztin aktivistát, aki társaival együtt kövekkel dobálta meg a betolakodó izraeli csapatokat Ciszjordániában. Az áldozat a hatodik idén ilyen körülmények között meghalt palesztin.

30 – többségében magyarellenes zsidó – közéleti személy írt levelet, melyben az összes „demokratikus” ellenzéki erő közös együtt ünneplésére szólítanak fel. (Utóbb az ünnepi események elmaradtak a hóviharok miatt.) Az aláírók közt található Heller Ágnes, Bitó László, Csepeli György, Vértes András, Vásárhelyi Mária, Ormos Mária, Radnóti Sándor. A zsidók és csahosaik hazugsága szerint az Orbán-kormány önkényuralmat (!) épített ki, tönkretette az országot, lebontotta a demokrácia épületét, és beavatkozik a polgárok életébe.

Március 13.
"Példa nélküli intenzitású a kapcsolattartás szintje a szlovák és a magyar fél között az utóbbi időszakban, ami azt mutatja, hogy a kétoldalú kapcsolatok új minőséget kaptak" – mondta a magyarellenes Martonyi János zsidó külügyminiszter Pozsonyban a szlovákiai magyarellenes közhangulatban.

Március 14.
Szaniszló Ferenc, az Echo Tv műsorvezetője, kiváló magyar ember a nemzeti ünnep alkalmából megkapta a Táncsics-díjat, ezért tucatnyi magyarellenes zsidó újságíró - miután elképesztő módon ők is megkapták már - visszaadta Táncsics-díját. A nevek közt szerepel a szélsőségesen magyarellenes Bolgár György, Németh Péter, Horváth Zoltán, Révész Sándor, Vince Mátyás, Tamás Ervin, Hardy Mihály, Rangos Katalin, Nej György, valamennyien zsidók, legtöbbjük országosan hírhedt magyarellenességéről. Balog Zoltán zsidó miniszter elmondta: nem tudott Szaniszló felvilágosító, szókimondó munkásságáról, és ha tehetné, visszavonná a döntést. Szaniszló nyíltan beszél a cigánybűnözésről és a zsidó, szabadkőműves világösszeesküvésről.[11]

"Zsidók! Az egyetem a miénk, nem a tiétek! Üdvözlettel: a magyar hallgatók..." feliratú matricákat helyeztek el az ELTE BTK folyósóján, két tanári iroda (többek közt Heller Ágnes, György Péter) névtábláján. Az eset természetesen kiváltotta a zsidók jajgatását.

Tiltakozik a Balog Zoltán zsidó lelkész-miniszter által vezetett Emberi Erőforrások Minisztériuma "a hatvani romákat ért incidens ügyében", miután – valószínűleg megszokott módon maguk a cigányok – horogkereszteket festettek nemsokára felszámolt házaikra.

Március 17.
Miután egy húszéves görög futballista, Jorgosz Kacidisz a gólja után karlendítéssel üdvözölte a szurkolókat, a „görög” labdarúgó szövetség örökre eltiltotta a válogatottól a korosztályos válogatott focistát.

Március 18.
Az izraeli nagykövet is felszólította a magyar kormányt, hogy vonja vissza Szaniszló Ferenc Táncsics-díját. "Sajnálatos, hogy ezt a díjat egy olyan újságírónak ítélték oda, aki nyíltan antiszemita, Izrael-ellenes összeesküvés-elméleteket terjeszt, s azt hirdeti, hogy ’Izraelből űzzék ki a zsidó állampolgárokat’, s Izraelt terrorista államnak minősíti. Ez az újságíró Izraelt tekinti ’minden gonoszság forrásának a világban’, s nyíltan megkérdőjelezi a zsidó állam létezésének legitimitását.
Ez az újságíró ugyanazt a terminológiát használja, ugyanazokat az elveket hirdeti, mint a Hamász szélsőséges terrorszervezet, Ahmadinezsád iráni elnök, mindkettőjükhöz hasonlóan Izrael Állam lerombolását kívánja. (...)Elméletei nem kaphatnak helyet egy olyan szabad és demokratikus társadalomban, mint Magyarországé."
Az amerikai nagykövet is kifejezte rosszallását az ügyben, ahogy az amerikai zsidórasszista Rágalmazásellenes Liga zsidóbűnöző vezetője, Abraham Foxman is tiltakozott Szaniszló kitüntetése ellen.

Március 19.
Balog Zoltán miniszter gerinctelen módon közleményben kérte Szaniszló Ferencet, hogy adja vissza a Táncsics-díját. "A döntés meghozatalát követően értesültem azokról, az elmúlt években tett kijelentéseiről, melyekkel nem tudok azonosulni, mert szemben állnak az általam és a Kormány által képviselt értékekkel. (...)Rossz döntésemet a nyilvánosság előtt is rögtön beláttam. Más eszközöm nem lévén, ezúton kérem arra, szíveskedjen visszaadni az Önnek általam, tévedésből megítélt Táncsics-díjat. Bízom bölcs döntésében"
Szaniszló pár nappal később visszaadta a díjat Magyarország megóvása érdekében. A további két, nemzeti radikális oldalhoz köthető kitüntetett esetében érdekes módon a világzsidóság már messze nem ajvékolt annyit.

Március 20.
Kirúgták a New York-i tűzoltóparancsnok fiát a tűzoltóságtól, mert az antiszemita megjegyzéseket tett az egyik közösségi oldalon. (Többek közt azt, hogy „legalább annyira szeretem a zsidókat, mint Hitler”.) New York zsidó polgármestere is elítélte a 23 éves fiatalt.

Március 21.
Kiderült: a zsidók vezényelte megszálló amerikaiak kínzókamra-hálózatot hoztak létre iraki börtönökben, ahova tetszésük szerint hurcoltak és kínoztak meg irakiakat. [12]

Mesterházy Attila, az MSZP elnöke a rasszizmus világnapja alkalmából az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében szokásos gondolatait megfogalmazva kelt ki a "rasszizmus" ellen. "Nap mint nap sérül a joga több százezer honfitársunknak a származása miatt. (...)A rasszizmus ott van a turulban, az árpádsávos zászlóban, ami mind a szélsőjobb szimbóluma."

Barack Obama amerikai fekete elnök első hivatalos útja egyenesen a terrorállamba, Izraelbe vezetett, ahol biztosította gazdáit, hogy kiáll a további zsidó világterror mellett.

Állandó klubot nyitott az Élet Menete Alapítvány a fővárosi XIII. kerületi Ipoly utcában. A megnyitón részt vett a zsidóbarát amerikai nagykövet.

Március 22.
Az izraeli miniszterelnök, Benjamin Netanjahu 3 év után az oda látogató amerikai elnök nyomására, az utolsó pillanatban, amikor az amerikai elnök már a repülőtéren volt, telefonon bocsánatot kért a török miniszterelnöktől a Mavi Marmara hajón utazó 9 civil segélyszállító 2010-es meggyilkolásáért, és a kártérítést is kilátásba helyezte.

2-2-re végződött a közönség nélkül lejátszott Magyarország-Románia világbajnoki selejtező mérkőzés a hosszabbításban szabálytalan körülmények között szerzett oláh góllal, melyhez nagy mértékben hozzájárult a magyar szurkolók korábbi zsidózás miatti kizárása. Később épp ez az elvesztett két pont hiányzott a pótselejtezőt érő 2. helyhez (ahol már csak a görög válogatotton kellett volna túljutni), ősszel pedig katasztrofális vereségeket szenvedett a válogatott Romániától és Hollandiától, amiért a zsidó és zsidócsahos újságírók, politikusok keményen kritizálták a magyarokat.

Március 23.
A Mazsihisz a zsidó arroganciáról és erkölcsről tanúskodó nyílt levelében a nemrég bezárt Sirály Klub ideiglenes megnyitására, azaz törvénytelenségre kérte Tarlós István zsidóbérenc főpolgármestert, hogy a zsidók "nyugodtan ünnepelhessék" a pészachot. "Nem tudunk elképzelni olyan okot, bármennyire törvényes és ésszerű, amely megakadályozhatná, hogy Budapesten egy közösség megünnepelhesse a szabadulás ünnepét" "Tudjuk, hogy a jogszabályok, a szerződések betartása mindenkire kötelező, de a közös erkölcsi és vallási elveink szükségessé teszik a méltányosság gyakorlását." A Sirályt azért zárták be, mert a zsidók egyszerűen nem fizettek bérleti díjat. Tarlós elképesztő módon eleget tett gazdái kérésének, a zsidókat nyíltan a törvény fölé helyezve.

Március 29.
Oszták és német zsidó értelmiségiek (többek közt a hírhedt, Nobel-díjas Elfriede Jelinek) Magyarország elleni lázadásra szólítják fel az európai és magyarországi értelmiségieket. Szítsatok lázadást! Igen, igen. Vannak felhívások és cikkek, tiltakozó határozatok és levelek, pódiumviták és dokumentumfilmek Magyarország módszeres fasizálódásáról és az ellen, de idáig minden akció hiábavalónak bizonyult. A demokratikus polgári társadalom megszokott tiltakozási formáival már nem lehet semmit sem elérni Magyarországon, illetve Magyarország ellen. (...) Összeurópai hálózat keretében az eddiginél hatásosabb sajtókeretekben kell fellépni és korszerű módon fel kell szabadítani Magyarországot.

Március 31.
Gerendás Péter zsidó zenész, Gerendás Iván ÁVH-s tiszt fia bejelentette emigrálását részben politikai (a magyar közélet „fasizálódása”), részben anyagi okok miatt. Üzenetében minden gój felelős gondjaiért, csak ő nem. Ugyanakkor az ÁVH-s ivadék bűnbakképzésről hazudozik a zsidóellenesség kapcsán. Az egyik ok a hazánkban tapasztalható fasizálódás. (...)A mocskos zsidózás, a nácik szerecsenmosdatása, a politika kufárkodása az emberek létező előitéleteivel, a már szinte természetes hétköznapi terminológiává lett bizonyos »zsidó háttéruralomról, zsidó bankárokról« szóló hazugságok, összeesküvéselméletek és ezzel egyidejüleg a jól bevált bűnbakképzés általánossá válása, a folyamatos cigányozás, buzizás miatt régóta fontolgattam a távozást. (...)Ez az ország élhetetlenné vált. Értéktelenné vált az érték. Felment az ára a selejtnek. (...)A zeneiskolában (ahol zenével elenyészően keveset foglalkoznak) lelkipásztori jellemzést kérnek, és választanunk kell, hogy hittanra járunk, vagy etikára, amivel alaposan körül tudják rajzolni, mindenki identitását. (...)Ennyi idős korában apám már vágta a centiket a nyugdíjhoz.

Április

Április 2.
Több vezető német politikus, köztük Joachim Gauck szövetségi elnök és Norbert Lammert, a Bundestag elnöke is gratulált Konrád Györgynek 80. születésnapja alkalmából.

Martonyi János cionista külügyminiszter már megint bejelentette, hogy a magyaroknak nincsenek területi követeléseik a szomszédos országokkal szemben. "A magyarság túlnyomó többsége tudomásul vette a területek elvesztését. Nem mindenki, de az anyaországban, a szomszédos államokban a magyarság túlnyomó többsége, beleértve a politikai elitet, döntően tudomásul vette. Magyarországon ma senki nem akar területi változást, nincsenek területi igényeink. Ezt elmondjuk százszor, mégis megkapjuk a vádakat, hogy vannak. De nincsenek." [13]

Miután aláírt a fasiszta érzelmeiről és karlendítéseiről ismert olasz edző, Paolo Di Canio az angol Sunderland csapatához, nagy zsidó ajvékolás kezdődött a brit sajtóban, David Miliband volt külügyminiszter pedig lemondott a Sunderland alelnöki tisztségéről.

Április 7.
Előző nap az egyik zsidó firkász még beszariak felvonulásának nevezte, ma már a Mazsihisz követeli (!) a kormánytól a Nemzeti Érzelmű Motorosok szokásos tavaszköszöntő, II. Adj gázt! elnevezésű, az az Élősködők Menete napjára eső felvonulásának betiltását. A Mazsihisz szerint az Adj gázt! cím "félreérthetetlenül utal az Auschwitzban mérgesgázzal meggyilkolt több mint négyszázezer honfitársunk kínhalálára, s egyben felhívást jelent a rémtettek megismétlésére". A kormánypártiak szörnyűlködnek, a leszbikus zsidó Ungár Klára vezette SZEMA azt kéri, "a rendőrség vezetősége kövesse meg a méltóságukban megsértett, fájdalmukból cinikusan gúnyt űzött zsidó közösség tagjait".

Április 8.
Orbán Viktor utasította a belügyminisztert, ne engedélyezze a motorosok rendezvényét, és egyáltalán, ne engedélyezzen semmilyen rendezvényt, ami sértheti a zsidó felvonulók emberi méltóságát (sic).

Az Amnesty International magyar képviselete az Európai Bizottsághoz fordult annak érdekében, hogy a testület "lépjen fel a romákat sújtó rasszista diszkriminációval szemben".

Megszólaltak a szirénák, leállt az élet, helyi idő szerint tíz órakor vigyázzba álltak az emberek Izraelben, ugyanis "a holokauszt hatmillió zsidó áldozatára" emlékeztek, a holokauszt nemzetközi emléknapján, mely Izrael egyik legfontosabb nemzeti ünnepe, ami kivételesen a zsidók indokolt üldözéséhez, majd a zsidók megmeneküléséhez és harácsolásához köthető.

Az Európai Parlament állampolgári jogokkal, bel- és igazságügyekkel foglalkozó bizottsága ülésén Göncz Kinga EP-képviselő sérelmezte, hogy az alaptörvény a magyar nemzet méltóságának megsértését is szankcionálhatóvá teszi.

Április 9.
A portugál parlament pénteken törvényt fogadott el arról, hogy megszerezhessék az állampolgárságot azoknak a zsidóknak a leszármazottai, akiket a XV. század végén űztek ki az országból.

A Simon Wiesenthal Központ Krzysztof Jasiewicz lengyel történész kirúgását és szellemi száműzését követelte kijelentései miatt. A történész szerint a zsidókat minden más európai etnikummal szemben vak gyűlölet és bosszúvágy fűti. A történész védelmébe vette az 1941-es jedwabnei pogromot, mivel a falusiak féltek zsidó "polgártársaiktól", és úgy gondolták, hogy a következő nemzedékek majd hálásak lesznek nekik tettükért. Kimondta, hogy a zsidók a holokausztot több nemzedéken át maguknak dolgozták ki, és semmiféle tanulságot nem vontak le belőle.

Április 11.
Lázár János prominens Fidesz képviselő beperelt egy hírportált, mert szerinte a kommentelők megsértették az „emberi méltóságát”.

Lemondott Gilles Bernheim franciaországi főrabbi, miután kiderült, hogy plagizált. A főrabbi jogtalanul használta filozófiaprofesszori címét is.

Április 15.
Az MSZP határozati javaslatot nyújtott be a parlamentnek, kezdeményezve: a kormány készítsen országos programot arra, hogy minden, a közoktatásban tanuló magyar fiatal legalább egyszer, az állam támogatásával eljusson az auschwitz-birkenaui "haláltábor" helyén létrehozott emlékhelyre és múzeumba.

Április 16.
Dániel Péter botrányzsidó végre Izraelbe alijázott.

Lezajlott a "holokauszt magyarországi áldozatainak" emléknapja, melynek kapcsán országszerte ünnepségeket rendeztek még az iskolákban is, súlyosan károsítva a tanulók történelmi tudását és erkölcsi fejlődését.

Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes elhelyezte az emlékezés köveit, és mécsest gyújtott a Cipők a Duna-parton elnevezésű emlékműnél Pokorni Zoltánnal. Nemcsak a holokauszt áldozataira emlékezünk az emléknapon, nemcsak azokra, akiket akkor elveszítettünk, hanem azokra is, akik a vészkorszak idején történtek miatt nem születhettek meg - mondta Navracsics, aki szerint "a holokauszt miatt ma több nemzedéknyi kiváló ember, tehetség hiányzik a magyar nemzetből".

Április 17.
Az Európai Parlamentben vitáztak Magyarországról, azt egy fasiszta diktatúrába hajló országként bemutatva, és kilátásba helyezték szavazati jogának felfüggesztését. A kormányt annak zsidó képviselői próbálták védeni.

A kormány 2014. november 9-ét Radnóti Miklós-emléknappá nyilvánítja, ezzel tisztelegve a marxista, kommunista, antifasiszta zsidó "költő" előtt. A 70 éves évforduló alkalmával a kormány példátlan holokausztozásra készül 2014-ben.

Április 18.
Szegedi Csanád volt nemzeti radikális, zsidó politikus beperelte Novák Elődöt és 5 millió forint kártérítést plusz a kamatokat követeli egykori párttársától. Továbbá beperelte Gyüre Csabát és Egyed Zsoltot, mivel azok kimondták, hogy a zsidó politikus EU-s pénzekkel akart megvesztegetni valakit, hogy elhallgassa zsidó származását. Továbbá Lenhardt Balázs parlamenti képviselőt is, aki korábban kijelentette, árulónak, politikusbűnözőnek, befolyással üzérkedőnek és politikai halottnak tartja Szegedit. Feljelentette a Jobbik pártlapját, a Barikádot is, amelyet korábban éppen az ő cége adott ki.

Április 20.
Orbán Viktor ismét utasította a belügyminisztert, hogy ne engedélyezze a Nemzeti Érzelmű Motorosok megváltoztatott útvonalú és nevű szokásos tavaszköszöntő felvonulását. A rendezvényt teljesen törvénytelenül tiltotta be a rendőrség, a hagyományos zsidó jogot ad hoc módon a római jog fölé helyezve.

A rendőrség Pécsett intézkedett (!) Hitler születésnapján a Pax Hungarica Mozgalom Adolf Hitler emlékére meghirdetett túrájának szervezőivel és résztvevőivel szemben, mind a 18 embert, köztük 4 kiskorút bevittek a rendőrségre.

A tehetségtelen, szélhámos és tolvaj Kertész Imre Nobel-díjas írót Pécsen kezelik Parkinson-kórral, noha gyűlöli Magyarországot és Berlinben él. A magyarellenes zsidó Magyarországra jött meghalni.

Április 21.
Lezajlott a 11. Élősködők (hivatalosan: Élet) Menete fülledt zsidó vonulás Budapesten. Egy magyartól, aki a zsidó bűnözők ellen egy Petőfi-idézettel („Foglalod a kurvanyádat, de nem ám a mi hazánkat”), Simon Peresz izraeli elnök országhódító kijelentésére emlékeztetve tüntetett, a zsidó "megemlékezők" elvették a molinóját és a rendőrség elvitte.

Április 23.
Hagyó Miklós egykori főpolgármester-helyettes, bűnöző pert nyert Strassburgban, és 4 millió forint kártérítést ítéltek neki, mert a magyar hatóságok jogsértéseket követtek el ellene.

Április 24.
Angela Merkel német kancellárnak átadták a brüsszeli zsinagógában az "Antiszemitizmus-ellenes díjat". Az Európai Rabbik Kongresszusa többi között a németországi zsidó közösséggel ápolt baráti viszonya és a körülmetélés betiltása ellen kifejtett erőfeszítései miatt részesítette elismerésben Merkel kancellárt.

A cionista ATV-beli zsidókat az NMHH elmarasztaló ítéletük beolvasására kötelezte, mivel az ATV – a többi zsidó (kereskedelmi) tv-hez hasonlóan – mindent megtesz a nemzeti párt, a Jobbik elhallgatásáért.

Április 25.
Jehuda Vejnstejn, Izrael főállamügyésze szerint jogilag megengedett a turisták emailfiókjának átvizsgálása a repülőtéren és beutazásuk megtagadása, ha ezt nem engedélyezik. A zsidó szerint "a nem izraeli állampolgároknak nincs eredendő joguk az országba való belépésre (sic), ügyükben az illetékes hatóságok döntenek. Ezek a hatóságok természetesen figyelembe veszik az államnak és lakosságának a biztonságát".

Április 28.
A cionista Raoul Wallenberg Egyesület soros elnökének, Orosz Ferencnek behúztak egyet a hétvégi FTC-Videoton mérkőzés alatt. A zsidó szerint néhány szurkoló Mussolinit éltető szólamokat, illetve „sieg heil”-t kiabált, mire Orosz rájuk szólt, hogy hagyják abba. Oroszt erre zsidó kommunistának nevezték. A meccs végén távozóban két férfi az útjába állt, majd egyikük azt mondta, „csak azért is sieg heil”, majd másikuk megütötte. Orosznak eltört az orra, szerinte ún. gyűlölet-bűncselekmény érte. Martonyi zsidó „külügyminiszter” és a belügyminiszter is sajnálatát fejezte ki az eset miatt.

Április 29.
A rendőrség a zsidóbérenc ex-liberálbolsevik, most éppen áljobboldali autokrata, Orbán Viktor miniszterelnök parancsára betiltotta a május 4-ére, a Zsidó Világkongresszus budapesti megnyitójára tervezett anticionista rendezvényt, melyen jobbikosok és mások emlékeztek volna meg a (judeo)kommunizmus és a cionizmus áldozatairól. Orbán Viktor utasította Pintér Sándor belügyminisztert, hogy akadályozzon meg minden olyan tüntetést, szervezkedést, amely „sérthetné a Zsidó Világkongresszus budapesti tanácskozására látogató vendégek és a magyarországi zsidó közösség emberi méltóságát”.

Április 30.
Egy palesztin lakos, akit évekig börtönben tartottak a zsidók kődobálásért (!), megölt egy zsidó telepest Izraelben. Az eset után a rasszista zsidó telepesek pusztítani kezdtek, palesztin ültetvényeket, épületeket gyújtottak fel.

Május

Május 2
Ötszáz Marx Károly-figurát állítottak fel a németországi Trierben egy nagy szabadtéri installáció keretében. Az installáció felavatásán jelen volt a Baloldal nevű párt hírhedt kommunista felmenőkkel rendelkező frakcióvezetője, Gregor Gysi. Ugyanakkor betiltották a Derrick c. népszerű sorozatot, mivel a címszereplőről kiderült, hogy a Waffen SS tagja volt.

Az izraeli kneszet elfogadott egy új törvényjavaslatot, amely megakadályozza, hogy "ellenséges országok" polgárai beperelhessék Izraelt a zsidó állam bíróságain.

Az orosz külügyminiszter Zoltai Gusztáv Mazsihisz-vezető társaságában koszorút helyezett el a Dohány utcai zsinagóga melletti "Hősök kertjében" a budapesti gettót "felszabadító" szovjet hadsereg emléktáblájánál.

Május 3.
A nyíltan magyarellenes "jobboldali" Orbán Viktor miniszterelnök arra utasította Pintér Sándor maffiagyanús belügyminisztert, hogy "minden törvényes eszközt használjon fel" a szombatra, Budapestre tervezett, "alkotmányellenes anticionista rendezvény" megakadályozására.

Orbán Viktor az izraeli Jediót Ahronót c. izraeli lapnak elmondta, Magyarországon élnek zsidó családok, akik túlélték a holokausztot és olyan magyarok, akik kollaboráltak a nácikkal. "Ha meg akarjuk védeni a demokráciát, akkor elszántnak kell lennünk a Jobbikkal szemben" - mondta. Majd azzal büszkélkedett, hogy a vidéket sújtó cigányterror és gyilkosságok ellen fellépő Magyar Gárdát betiltotta. Orbán azt mondta a zsidókról: "Nincs semmilyen szándékuk bántani bennünket". "Azt magyarázom az embereknek, hogy nekünk tilos a zsidókra, mint veszélyre tekintenünk, inkább tekintsünk rájuk, mint Isten ajándékára."

Martonyi János cionista-kommunista külügyminiszter Budapesten fogadta a washingtoni Holokauszt Emlékmúzeum két vezetőjét. A találkozón Martonyi János "a fiatalok toleranciára nevelésének kiemelkedő jelentőségét hangsúlyozta, és rámutatott az antiszemitizmus és mindennemű intoleráns jelenséggel szembeni fellépés és az erre történő nevelés szükségességére".

Május 4.
A Budapest Honvéd futballklub a Pápa elleni bajnoki idejére lezárta a Bozsik Stadion úgynevezett Kispest-szektorát a hazai szurkolók rasszista megnyilvánulásai miatt.

A mégis engedélyezett jobbikos Anticionista és antikommunista tüntetésen több száz rendőr volt jelen, 35 embert igazoltattak. MSZP-s politikusok (Szanyi Tibor, Lendvai Ildikó, Steiner Pál, stb.) tiltakozásul flashmobot tartottak a helyszínen. A zsidók szerintük a magyarságot büszkeséggel eltöltő zsidó személyek képeit ábrázoló táblákat lóbáltak, olyanokét, mint a kommunista-hazaáruló Radnóti Miklósét vagy az intrikus, az atombombáért felelős Teller Edéét.

Május 5.
Elkezdődött a háromnapos Zsidó Világkongresszus (World Jewish Congress), az év egyik legnagyobb zsidó provokációja. Rengeteg volt a Moszad- és más zsidó ügynök, illetve rendőr, akik a világ 100 országát képviselő zsidókat védték. A rendezvényen felszólalt a zsidóbérenc Orbán Viktor miniszterelnök is:
Shalom.(...) Megtört szívvel hajtunk fejet az áldozatok emléke előtt. Ugyanakkor hálát adunk Istennek, hogy a náci és nyilas pusztítás ellenére nálunk autentikus zsidó közösség maradhatott életben (...) ezzel egész Magyarországot gazdagabbá tette.(...) az antiszemitizmus elfogadhatatlan és eltűrhetetlen.(...)Az antiszemitizmus az az állapot, amikor az emberben a gonosz veszi át az uralmat (...)A mai magyar kereszténydemokrata kormánypolitika erkölcsi kötelességének tartotta, hogy bevezesse a holokauszt áldozatainak emléknapját az iskolákban. Erkölcsi kötelességének tekintette, hogy megalapítsa a Holokauszt Emlékközpontot. Erkölcsi kötelességének tekintette, hogy állva és fejet hajtva meghallgassa a kaddist abban a parlamenti teremben, ahol korábban a zsidótörvényeket elfogadták. Erkölcsi kötelességének tekintette, hogy emlékévet szervezzen Raoul Wallenberg tiszteletére. Erkölcsi kötelességének tekintette, hogy betiltsa a félkatonai szervezetek működését. Erkölcsi kötelességének tekintette, hogy létrehozza a Holokauszt 2014 Emlékbizottságot. Erkölcsi kötelességének tekintette, hogy betiltsa a diktatúra szimbólumait. S erkölcsi kötelességének tekintette és tekinti, hogy zéró toleranciát hirdessen az antiszemitizmussal szemben.

Izrael törvénytelen légicsapásokat hajtott végre a polgárháborús Szíria területén, szerinte a - nem terrorszervezet - Hezbollahnak történő fegyverszállítást akadályozta meg. Legalább 50 szír katona meghalt. Izrael jelezte, nem kívánja növelni a feszültséget a két ország között... A szíriai kormány hadüzenetként értelmezte a tömeggyilkosságot.

Áder János köztársasági elnök Mathausenben szórt hamut a fejére, többek között az antiszemitizmust és a nemzetiszocializmust embertelenségnek nevezve.

Május 6.
Tel-Aviv hivatalos levélben kérte a Google vezetőjét, "gondolják újra" azt a döntésüket, hogy keresőjük helyi főoldalán kiírják a Palesztina nevet.

Május 7.
A Zsidó Világkongresszus betiltaná a Jobbikot, a görög Arany Hajnalt és a Német Nemzeti-demokrata Pártot, mivel azok veszélyt jelentenek a zsidó élősködésre.

A Mazsihisz elnöke, Feldmájer Péter a Jobbik betiltását szeretné.

Orbán Viktor miniszterelnök szerint a magyarokat agyonverő, civilizáció előtti cigányság nem probléma, hanem rejtett erőforrás.

Május 8.
A Budapesten megrendezett Zsidó Világkongresszuson az egyik amerikai zsidó képviselőnő egy zsidó tv-nek nyilatkozva Magyarország elpusztítását helyezte kilátásba, ha nem csökken az antiszemitizmus (noha van sok antiszemitább ország is Magyarországnál):
"Mára már újjászületett Izrael Állam és a zsidó közösség, és én azt szeretném hallani, hogy a miniszterelnök közli a világ zsidóságával, hogy nem fogja megengedni az antiszemitizmus újjáéledését ebben az országban. Magyarországot egyszer már elpusztították, nem kellene erre sor kerüljön még egyszer." [14]

Ausztriában megünnepelték az ország 2. világháborús vereségének napját és a szovjet zsidók általi terrort.

Stephen Hawking fizikus bojkottálja a tömeggyilkos Simon Peresz megünneplését, ezért nem megy el az ünnepségre. A zsidók gyalázzák a teljesen lebénult, hozzájuk képest hatalmas szellemi fölénnyel és közmegbecsüléssel rendelkező fizikust, és azt tanácsolják, húzza ki a hanggenerátorát.

Május 9.
Letöltendőre változtatták egy magyar férfi 3 éves felfüggesztett börtönbüntetését, két társát pedig két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték gyorsított eljárásban (egyikük a bírósági eljárás miatt az érettségijét is lekéste), mert a Zsidó Világkongresszus tagjait szidalmazták, majd állítólag meg akarták támadni, mikor a "magyar" rendőrök előkerültek. Volt karlendítés, heilhitlerezés, és egy "Shalom, shalom, a zsidókat kivasalom!"-féle mondóka is. [15]

Izraelben leköpik és a busz hátsó részébe kényszerítik a nőket egyes ultraortodox csoportok, és kislányokat is zaklatnak, ha túl lenge az öltözékük.

Különféle baloldali pártok tagjai együtt emlékezve ünnepelték a 2. világháború végének napját, Magyarország vereségét és megszállását a Duna-parti zsidó "cipőknél", a magyar (!) neonácizmustól rettegve.

2-4 évre ítélte a bíróság a Sajóbábonyban magyarok autójára fejszével támadó cigányokat, a TASZ és egyéb "jogvédő" zsidó szervezetek rosszallásukat fejezték ki, mondván, a gyűlölet-bűncselekmények büntetése éppen a hátrányos helyzetű kisebbségek védelmére szolgál, nem pedig ellenük (!).

Május 10.
Ovádjá Joszéf izraeli rabbi fölhívására több ezer földühödött ortodox zsidó támadta a Siratófalnál imádkozó nőket, és emberi ürülékkel teli nejlonzacskókkal dobálják őket. A Siratófal Asszonyai nevű mozgalom tagjai már évek óta küzdenek azért, hogy a férfiakkal egyenlő jogosultsággal imádkozhassanak a Siratófal előtt és más, a zsidók által szentnek tartott helyeken.

A zsidók kifogásolják, hogy Magyarország még nem tett önkéntes felajánlást az auschwitzi munkatábor gondozására. "Egy ország viszont semmilyen felajánlást nem tett. Ez az ország húzza az időt, kifogásokat talál, miközben első helyen érintett: Magyarország (...) Saját tragédiáról van szó Magyarország számára. Szimbolikus szempontból Auschwitz a világon a legnagyobb magyar temetőt jelenti." A „magyar” kormány másnap megtette a felajánlást.

Május 12.
Botrányos körülmények között váltották le Feldmájer Pétert, a Mazsihisz cionista elnökét. A kongresszuson egymásnak estek a zsidók, az elnök fia többeket megfenyegetett, de a többi zsidó sem tagadta meg önmagát. [16]

Május 18.
Egy videó látott napvilágot, melyen az izraeli hadsereg egyik tagja pénzért a másik fejére ürít. Az „áldozat” az erről szóló videót jó pénzért árulta.

Május 20.
A nagyváradi ügyészség pedofília és gyermekkereskedelem gyanúja miatt vádat emelt az ASPECA nemzetközi gyermekvédelmi szervezet alapítója, Charles Fejtő (Fejtő Ferenc fia) ellen. A vád szerint Fejtő megvásárolt egy 14 éves cigány lányt, bántalmazta, szexuális kapcsolatot létesített vele, és arra kényszerítette, hogy szexuális orgiában vegyen részt vele és barátaival. Fejtőt 2003-ban a francia igazságszolgáltatás már egyszer két év felfüggesztett börtönre ítélte, mert szexuálisan zaklatott két 15 éves kambodzsai lányt, akiket korábban „megmentett”.

Az izraeli Beér-Sevában két banki dolgozót és két ügyfelet gyilkolt meg, majd végzett önmagával is egy tartalékos izraeli katonatiszt, miután fedezet híján nem kapott kölcsönt.

Május 21.
Joe Biden amerikai alelnök egy rendezvényen alábbiakat mondta:
"A médiában dolgozó zsidóknak kiemelt szerepük van abban, hogy Amerikában lehetővé vált a melegházasság"
"Lefogadom, hogy a Hollywoodban, valamint a közösségi médiában történt változások 85 százaléka az iparágban dolgozó zsidó vezetőknek tudható be"
Jonathan Chait újságíró szerint az alelnök felszólalását az "antiszemiták" "szóról szóra idézik" majd, mint bizonyítékot a zsidó összeesküvésre. [17]

Május 22.
A magyar kormány nem demokratikus, Magyarország pedig már csak papíron demokrácia - mondta Mesterházy Attila, az MSZP elnöke a németországi Lipcsében. Kifejtette: a Fidesz-kormány „nem demokratikus, nagyon populista és nagyon nacionalista”. Magyarország „parlamentáris diktatúra” lett, ahol a demokrácia már csak papíron létezik - mondta.

Május 23.
Zsidó sivítozást okoztak Gaudi-Nagy Tamás szókimondó parlamenti szavai, amikor azt mondta, hogy az auschwitzi emlékhely kialakítása kapcsán sok kritika elhangzott már, hogy vajon az ott bemutatott események teljes mértékben összhangban vannak-e a történelmi tényekkel. A Mazsihisz jogi intézkedést követel a házelnöktől, a Demokratikus Koalíció feljelentette Gaudit a holokauszt relativizálása miatt. Rogán Antal, a Fidesz cionista frakcióvezetője közleményt adott ki: "Senkinek nincs joga megkérdőjeleznie a holokauszt tényét, milliók szenvedését és halálát"

Steiner Pál, az MSZP zsidó politikusa emberbőrből készült lámpaernyőkről hazudozott az országgyűlésben. [18]

Május 24.
Angela Merkel német kancellár a brüsszeli nagy zsinagógában vette át az Európai Rabbik Konferenciájának díját antiszemitizmus elleni harcáért és a körülmetélés zsidó szokásának engedélyezéséért.

Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus cionista elnöke megdöbbenésének adott hangot, hogy a fővárosi önkormányzat utcát kíván elnevezni Tormay Cécile "nacionalista" és "nyíltan antiszemita" írónőről. Lauder szerint ez a döntés kérdésessé teszi Orbán Viktornak azt a zsidó közösségnek adott ígéretet, amely szerint a magyar hatóságok erőteljes harcot folytatnak majd az antiszemitizmus ellen. A Mazsihisz is tiltakozik és antiszemitázik, mivel Tormay hitelesen lejegyezte fajtársaik 1919-es tetteit.

Május 27.
Tizenegy embert tartóztattak le Angliában rasszista és vallásellenes kommentek miatt, melyeket az után írták, hogy muszlim négerek fényes nappal húsvágó bárdokkal meggyilkoltak egy angol katonát az utcán.

Május 28.
Németország ezúttal az "elveszett gyermekkor" okán fizet kárpótlást azoknak a zsidóknak, akik gyerekként vészelték át a deportálásokat. A "kárpótlás" azoknak jár, akik 1928 és 1945 között születtek német és szövetséges területen.

Május 30.
"A fideszes Tarlós István és a Fidesz-KDNP, szoros kötelékben a Jobbikkal, újra egy antiszemitáról nevezett el közterületet Budapesten" - írta közleményében az MSZP fővárosi frakcióvezetője, a zsidó Horváth Csaba, aki szerint Tarlós István „pontosan tudta, hogy kiről van szó, ennek ellenére tettét szándékosan követte el” – mintha valami nyilvánvaló bűnt követett volna el. Horváth garanciát vállal arra, hogy Budapesten Tormay Cécile nevét sem utca, sem tér, sem más közterület nem fogja viselni vezetésük alatt, még ha előttük el is neveznek róla ilyet.

Június

Június 3.
Leszállítottak 100 amerikai ortodox zsidó diákot egy amerikai gépről, mert azok megszegték a biztonsági előírásokat. A zsidók szerint kollektíven büntették őket, néhányuk szerint zsidóságuk miatt.

Június 4.
Trianon emléknapján az alábbiakat írta az MSZP vezére, Mesterházy Attila: "Az ellenségeskedés, a sovinizmus, a nacionalizmus, a gyűlölet voltak a Trianonhoz vezető út állomásai, amelyek soha nem gyógyították, hanem mindig okozták a sebeket"

A zsidó Fidesz-kormány a trianoni gyásznapból ünnepnapot és vásári komédiát csinált.

Június 6.
Sor került az ez évi Bilderberg-találkozóra Angliában (június 6-9.)

Június 7.
Jogászokat kért fel a Mazsihisz, hogy megvizsgálják, tehetnek-e jogi lépéseket a holokausztot egy bizonyos kontextusban megemlítő médiaszemélyiség ellen.

Június 8.
Berlin városa leállítja a zsidó közösség pénzügyi támogatását, mivel a zsidók nem tudnak elszámolni a pénzzel. A zsidó szervezet tagjai egymást zsarolják, bántalmazzák.

Nem az intézményeknek, hanem a társadalomnak kell multikulturálisnak lennie - jelentette ki Németh Zsolt "jobboldali" fideszes államtitkár.

Az angol nyelvű arab al-Dzsazíra televízió is az országot fasisztázó, hazudozó filmet készített Magyarországról.

Június 10.
Másfél milliárd forintos alapot hoz létre a kormány és a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (Mazsök) a zsidó „kultúra” 2014-es terjesztésére.

Június 11.
"Meglakol, aki támadással fenyegeti, vagy megtámadja az izraeli polgárokat" - üzente Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök Szíriának.

Június 13.
Novák Előd patrióta képviselő zsidó és homoszexuális lobbit említett. Ezután a zsidó Steiner Pál jegyezte MSZP-közlemény többek közt azt írta, a miniszterelnöktől és a legfőbb ügyésztől határozott lépéseket várnak, hogy "megszűnjön a magyar közéletben a nyílt holokauszttagadás (sic), a származás vagy a nemi identitás miatti nemzetbiztonsági kockázat emlegetése és honfitársaink listázásának igénye". A fideszes zsidó Deutsch Tamás ezt írta: "Büdösbogár-tapló lobbit sejtek novák mögött!"

A fekete amerikai elnök a szíriai „felkelők” katonai támogatása mellett döntött, súlyosan beavatkozva a polgárháborúba. A mondvacsinált ok természetesen a vegyi fegyverek állítólagos kormányoldali bevetése volt.

Június 14.
Mindössze 135 ezer forint büntetést kapott Müller Péter Sziámi ultracionista zsidó zenész, amiért 2009-ben megfeledkezve arról, hogy itt nem hazája szokásai vannak érvényben, hátulról úgy állon ütött egy nőt, hogy annak letörtek a fogai és agyrázkódást szenvedett.

Június 15.
A bíróság vétkesnek találta a cionista Horváth Csaba szocialista politikust, aki 2010-ben a Jobbikot vádolta meg az MTV-székház ostromával és felgyújtásával.

Június 17.
Az országgyűlés arról határozott, hogy a kerettanterv ajánlásként írja elő minden köznevelési intézményben tanuló fiatal számára az auschwitz-birkenaui "haláltábor", a Holokauszt Emlékközpont és más hasonló intézmények meglátogatását.

Michael Applebaumot, Montreal zsidó polgármesterét őrizetbe vették korrupció gyanújával, majd gyorsan el is engedték.

Június 18.
Egy angol férfit kirúgtak első munkanapja előtt munkahelyéről, mert egy muszlim munkatársnőjének véletlenül szalonnás szendvicset emlegetett, és ez sértette annak vallását.

Június 19.
Meghalt a zsidó kommunista gyilkos, a pufajkás, a későbbi „demokratikus” miniszterelnök, Horn Gyula. Az egész nemzetközi és a hazai baloldali sajtó tisztelettel és sajnálattal emlékezik meg a hazaárulóról, a zsidó gyilkosról. A jobboldali "magyar" kormány is megrendülésének ad hangot.

Nem nyomoznak tovább a zsidóbűnöző Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettes ügyében, aki évekig előzetesben ült.

Június 21.
Vlagyimir Putyin orosz elnök kimondta egy zsidó összejövetelen, hogy az első szovjet kormány 80-85%-ban zsidókból állt.

Lelőttek egy zsidó lakost a Siratófalnál a zsidó biztonságiak, mivel gyanúsan viselkedett és arab "terroristának" nézték. Az őrült zsidó Alláhu ákbár!-t kiáltott, majd zsebéhez nyúlt, mire terrorista fajtársai habozás nélkül megölték.

A Fidesz elfogadta a földtörvényt, a teljes Jobbik-frakció felment a pulpitusra, és tiltakozott. Bosszúból a fideszes házelnök, Kövér László évekre kitiltotta a Jobbik alkalmazottait, külsőseit a parlamentből.

Jona Metzger izraeli askenázi főrabbit korrupcióval, közpénzek elsíbolásával vádolják, és házi őrizetbe került.

Igazából nemzetiszocialista volt az olasz Schindlerként emlegetett Giovanni Palatucci, aki a holomítosz szerint 50 000 zsidót "mentett meg". Palatucci sosem volt rendőrfőnök, Rijekában pedig legfeljebb 500 zsidó volt, akiknek többségét nem mentették meg. Valójában Palatucci zsidóellenes tevékenységet folytatott, Hitler és Mussolini híve volt, ám végül Dachauban halt meg, mert áruló lett. Azonban könnyen mítosz szövődött köré, ahogy az egész "holokauszt" köré is. Palatucciról sok utca van elnevezve Olaszországban. [19]

Június 23.
10 év szünet után a magyarul beszélő zsidók és más nemzetellenesek ismét megrendezték a szárszói találkozót Farkasházy Tivadar telkén. Ott volt a magyarellenes zsidók színe-java.

Június 25.
A kereszténység és a zsidóság barátságáról beszélt a pápa egy zsidó delegációval való találkozón, kijelentve, hogy egy keresztény nem lehet antiszemita.

Majdnem megismétlődött Olaszliszka Pocsajon, ahol egy cigánygyerek nekibiciklizett egy autónak, a sofőrt csak a rendőrök védték meg a rokonok általi agyonveréstől. Egy pesterzsébeti cigány iskolában a tanárok nagy része nem igazi tanár, a gyerekek nagy része nem létezik a valóságban, ahogy egyes tantárgyak sem.

Június 26.
Áder János hazaáruló módon bocsánatot kért a szerb parlamentben a magyarok bűneiért - miközben a magyarokat még mindig üldözik, bebörtönzik Szerbiában, és nagyságrendekkel nagyobb bűnöket követtek el a háború idején a szerbek a magyarok ellen.

Június 29.
Az Európa Tanács szerint Magyarország jogállam volt 2002-10 között, és 2006-ban nem volt rendőrterror. Eörsi Mátyás magyarellenes zsidó elmondta: "2006 őszén az olykor hibákat is vétő rendőrség a felheccelt, a várost szétverő csőcselékkel szemben az alkotmányos rendet védte".

A Mazsihisz közgyűlésén még a telefonokat és az internetet is blokkolták a zsidók.

Július

Július 3.
Elfogadta az Európai Parlament zsidócsahos többsége a Magyarországot elítélő Tavares-jelentést (noha itt van a legjobb dolguk a zsidóknak, és a kormányt is a zsidók irányítják).

Izraeli katonák elhurcoltak egy ötéves palesztin kődobáló gyereket az apjával együtt, akinek bekötötték a szemét.

A kormány határozatot hozott az ún. holokauszt zsidó gyermekáldozatai emlékhelyének létrehozására (későbbi neve: Sorsok Háza).

Július 5.
Ismét lebombázott Izrael egy szíriai fegyverraktárat, kihasználva, hogy a szíriai polgárháború leköti a szíriai kormányt.

Július 6.
Idén is megrendezték a Budapest Pride felvonulást, melyen a homoszexualitást népszerűsítik a homoszexuálisok és hasonlók. A zsidó országos sajtó nemcsak természetesnek tekinti a deviancia terjesztését, de szuperlatívuszokban ír az eseményről.

A kormány többéves elszámolási vita után megállapodott a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvánnyal (Mazsök) és a Conference on Jewish Material Claims Against Germany (Claims Conference) nevű szervezettel annak érdekében, hogy az ún. holokauszt "magyar származású", ám külföldön élő "túlélői" a lehető leggyorsabban hozzájussanak kárpótlásukhoz.

Július 8.
A zsidó "nemzeti" kormány jóvoltából katonai tiszteletadás mellett eltemették a szadista gyilkos hazaárulót, a zsidó kommunista Horn Gyulát (a volt miniszterelnököt). A temetésen részt vett számos jobb- és baloldali vezető politikus, volt elnök és miniszterelnök (Boross Péter, Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon, Schmitt Pál, Sólyom László), valamint Orbán Viktor kormányfő, Áder János államfő és Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke. Több ezer ember is megjelent. A megszólalók dicsőítő beszédeket mondtak a zsidó pufajkásról.

Július 9.
A strasbourgi emberi jogi bíróság szerint jogszerű volt a Magyar Gárda feloszlatása, valamint a Gárda félelmet kelt és erőszakos.

A Siratófalnál imádkoztak a Siratófal asszonyai nevű zsidónőkből összeverbuválódott szervezet tagjai, miközben ortodox zsidók tüntettek ellenük és tojással dobálták őket.

Orosz tudósok szerint a szíriai „felkelők” vetettek be ideggázt egy márciusi támadás során, mely 24 áldozatot követelt. A zsidó világsajtó régóta a megszokott ideggáz-bevetéssel vádolja a szíriai kormányerőket, ezzel legitimálva a lázadók támogatását és egy esetleges későbbi judeoamerikai beavatkozást.

Egy ultraortodox izraeli katonát megtámadtak ortodox zsidók Jeruzsálemben, mivel ellenzik a katonáskodást.

Július 10.
Csintalan Sándor politikus és médiaszemély cigarettát vett két cigánygyereknek, akik megkérték rá, mert kiskorúaknak nem árusíthatnak, a zsidókat pedig köztudottan nem feszélyezik a törvények, jogszabályok.

Az ügyészség elutasította a Gaudi-Nagy Tamás elleni feljelentéseket holokauszttagadás miatt - közölte a zsidó legfőbb ügyész. Figyelemre méltónak nevezte Vadai Ágnes, hogy a jobbikos politikus "a holokausztra történő emlékezés parancsát a nemzeti tudat gyengítésének kísérleteként értékelte" és hogy Gaudi szerint "a zsidóság nem a magyar nemzet része, a zsidóság fájdalma nem a magyar nemzet fájdalma".

Július 12.
Kiderült, hogy 57 millió dollárt nyúltak le a "holokauszttúlélők" anyagi kárpótlását elosztó Claims Conference zsidó alkalmazottai.

Ilan Morhazug izraeli nagykövet szerint Magyarországnak és a magyar politikusoknak harcolniuk kell az antiszemitizmus ellen.

Franciaországban a twittert kötelezték, hogy adja ki antiszemita felhasználók adatait, pontosabban az "egyjózsidó" és "egyhalottzsidó" nevű felhasználóét.

Július 14.
"– Ne vegyék antiszemita megnyilvánulásnak, mégis azt kell mondanom, hogy egyetlen zsidó sem lehet rosszabb őre az államkincstárnak, mint amilyen a leköszönt Miroslav Kalousek volt." - mondta egy cseh politikus az újonnan kinevezett zsidó Jan Fischer pénzügyminiszterre célozva. Fischert azért bírálják, mert bár az elnökválasztási kampányban kb. 60 millió forintnyi korona adósságot halmozott fel, mióta kiderült, hogy pénzügyminiszter lesz, gazdag vállalkozók adományaiból visszafizette adósságát.

Egy zsidó telepes a saját autójára írta fel a "Gyilkold a zsidót" jelmondatot, majd kiszúrta autója gumijait.

Július 15.
Júliusban már a harmadik – megszállt területen élő – izraeli zsidó kisgyerek halt meg, miután a felforrósodott autóban hagyták szívtelen szülei.

Lengyelországban betiltották a szadista kóser vágást. Izraeli és nemzetközi zsidó szervezetek tiltakoznak az EU-nál és a lengyeleknél, és a sötét múlt visszajövetelét emlegetik.

Vádat emeltek az ismert színész, Koltai Róbert fia ellen költségvetési csalás és egyéb vádakkal.

Problémákba ütközik Jákov Frenkel izraeli jegybanki elnök kinevezése, mivel elhallgatta, hogy 2006-ban előállították Hongkongban egy parfüm ellopásáért, és jogosulatlanul vett fel pénzeket 10 éve.

Július 16.
Az EU döntést hozott arról, hogy nem működik együtt a megszállt területeken élő izraeliekkel. "Miniszterelnökként nem hagyom, hogy sérelem érje a Ciszjordániában, a Golán-fennsíkon vagy az egyesített fővárosunkban, Jeruzsálemben élő izraeliek százezreit" - mondta Benjamin Netanjahu.

Az Irán elleni szankciók kiterjesztése merült fel az ENSZ BT-ben, mivel tavaly Irán fellőtt egy ballisztikus rakétát.

Július 17.
Az izraeli kormány újabb mintegy ezer új lakás építését szavazta meg az egykori háborúk idején megszállt Ciszjordániában.

Július 18.
Simon Peresz izraeli államfő az EU-nak üzent.
"Európához, ottani barátainkhoz fordulok. Várjanak! Miért éppen most, ezekben a kritikus napokban okoznak ismét kínos zavart, amely késleltetheti a béketárgyalás megkezdésének esélyét? Az Európai Unióhoz fordulok, és azt kérem, hogy adjanak elsőbbséget a békének!"

Izrael azzal fenyeget, hogy kilép az EU, Izrael számára profitábilis innovációs programjából, ha az EU nem támogatja a megszállt területeket. "Az EU-nak el kell döntenie, hogy megéri-e számára lemondani az izraeli emberi erőforrásról"- hetvenkedett az illetékes. Egy diplomata ugyanakkor elmondta: "Meg kell gondolnunk, hogy ez a lépés jó-e Izraelnek, nem megy-e túl messzire".

A zsidók, pontosabban a "zsidó gárda" az amerikai Rágalmazásellenes Ligával együttműködve letiltatta a nemzeti radikális kuruc.infót a facebookról, a legnagyobb közösségi oldalról. A zsidók szokásosan gyűlöletkeltésnek nevezik az őket leleplező cikkeket.

Hét izraeli "szurkolóval" szemben intézkedtek a Győr-Makkabi BL-selejtezőn.

Július 19.
Egy napvilágra került videón egy izraeli katona egy élő kismadarat nyom bele módszeresen a forró olajba, amely megdöglik. Az általuk démonizált Hitler sosem tett volna ilyet, még velük sem.

Manapság divatos szabadulóbulit tartottak pusztakovácsi cigányok egyik börtönből kikerülő családtagjuk megünneplésére, és csonttörésig vertek 4 arra járó magyar fiatalt. Másnap az egyik cigány házát felgyújtották.

Július 20.
Izrael "jóakarata jeleként" hajlandó elengedni néhány évek, évtizedek óta zsidó börtönben sínylődő palesztin foglyot, mondta Izrael nemzetközi kapcsolatok és hírszerzés (!) minisztere egy nappal azután, hogy döntöttek a zsidó-palesztin béketárgyalások újraindításáról.

Ezúttal Párizs egyik elővárosában randalíroztak a zsidók által behurcolt színes bevándorlók, megtámadva egy rendőrőrsöt. A zavargást az okozta, hogy a rendőrség igazoltatott egy burkát viselő nő férjét (a burka nyilvános viselése tiltott), aki fojtogatni kezdte a rendőrt.

Az USA néger elnöke arra kérte az amerikaiakat, hogy "értsék meg" a "feketék érzéseit" a tavaly agyonlőtt fiatal négerbűnöző gyilkosának felmentő ítéletével kapcsolatban. Obama szavai szerint az áldozat, "Trayvon Martin én is lehettem volna 35 évvel ezelőtt", illetve a néger elnök szerint a fia is lehetett volna a bűnöző. Felmentették a 17 éves bűnözőt jogos önvédelemből agyonlövő George Zimmermann önkéntes rendészt, akit a liberálisok fajgyűlölettel vádolnak. "Kevés afroamerikai ember van ebben az országban, aki ne tapasztalta volna például azt, hogy idegenek követik, amikor vásárol egy üzletben" - mondta egyebek közt Amerika néger elnöke.

David Ward brit politikus apartheiddel vádolta Izraelt, pártja megbüntette, a zsidók kikeltek ellene és bocsánatkérést követeltek, melyet nem tett meg. "Izrael apartheid állam, amelynek a jövője kétséges a palesztinok ellen elkövetett szörnytettei miatt.".

Július 22.
Az EU felvette a terrorista szervezetek listájára a libanoni Hezbollah katonai szárnyát. "Üdvözlöm az EU bejelentését (...) Végül, éveken át tartó tanácskozás után jogosan megbukott az az állítás, hogy a Hezbollah egy törvényes politikai párt. Most már világos az egész világ számára, hogy a Hezbollah egy terrorista szervezet" – hazudozott és csúsztatott az izraeli terrorállam igazságügyminisztere.

Ismét majdnem megismétlődött Olaszliszka, amikor egy vétlen férfi az autójával elütött egy 12 éves cigánylányt, majd pillanatok alatt 50-60 cigány termett ott és lincshangulat alakult ki. – Itt úgy van, Hevesben, hogy a romák védik egymást mindenféleképpen. Ők azt nem nézik, hogy az az ember mennyire hibás vagy nem hibás – mondta egy helyi lakos, találóan jellemezve a cigány és a zsidó létformát. [20]

Július 23.
Egy jeruzsálemi zsidó telepes agyonlőtte ügyvédjét és annak 26 éves lányát.

A kormány megállapodást kötött a rasszista Tett és Védelem Alapítvánnyal az antiszemita jelenségek követésére és más zsidó ügyek vitelére, 42.5 millió forinttal támogatják a zsidóbűnözőket. Az alapítvány többek közt patrióta politikusokat jelentget fel. "Az antiszemitizmus, mint társadalmi betegség, valóban az egész nemzet felelőssége." - írják.

A főügyészség csoportos garázdasággal vádolta meg Lenhardt Balázs hazafias politikust egy izraeli zászló elégetése miatt.

Július 24.
Teleplakátolta Németország nagyvárosait a Simon Wiesenthal központ, mely a még élő, 90 év feletti „náci háborús bűnösök” felkutatására buzdít, akiknek a fejére 25000 eurós vérdíjat tűztek ki.

A görög polgári védelmi minisztérium betiltotta az Arany Hajnal kizárólag görögöknek szóló étel- és ruhaosztását. Athén városa már korábban betiltotta a szerintük "illegális, rasszista és idegengyűlölő" rendezvényt.

A zsidó Goldman Sachs befektetési bank naponta több ezer tonna alumíniumot utaztat a saját raktárai között, ami felhajtja a nyersanyag árát, a zsidó pénzintézet pedig óriási nyereséghez jut ezáltal, mivel a raktárban tárolásért illetéket kell fizetni a banknak. Tipikus zsidó átverés.

Dániel Péter Izraelbe „menekült” botrányzsidó kint járt a Maccabi Tel-Aviv-Győr BL-selejtező mérkőzésen. "Remek érzés volt tegnap kipával a fejemen és izraeli zászlóval a vállamon nyugodtan, biztonságban és büszkén drukkolni egy jó kis focimeccsen. Csodálatos érzés volt büszke, öntudatos zsidónak lenni úgy tízezernyi másik büszke, öntudatos zsidó között. Köszönöm a magyar szélsőjobbnak, hogy megadták nekem ezt az érzést!"

Július 25.
A zsidó Index csak "egy Zsolt nevű felhasználó"-nak nevezte azt a jobbikos országgyűlési képviselőt, aki azt írta, hogy irodájuk mellett épp kirabolnak egy ékszerüzletet.

Anthony Weiner volt amerikai kongresszusi képviselő megint lebukott, hogy magáról (a péniszéről) küldött meztelen képet valakinek. Korábban már lebukott egyszer, ami után sírást is imitált. Weiner továbbra is versenyez New York polgármesteri székéért.

A megbukott zsidópárt SZDSZ a saját feloszlatását kérte az ügyészségtől.

Július 26.
Az EU úgy határozott, nem működik együtt Izrael megszállt területeivel, mire a zsidó állam befagyasztotta a megszállt területeken élő palesztinokat segítő EU-projekteket.

Július 30.
David Lau, Izrael országos askenázi főrabbija azt mondta, ne nézzenek kosárlabdát az izraeliek, mert teljesen mindegy, hogy Tel Aviv-i csapatokban játszó négerek győznek-e a külföldi csapatokban játszó négerek ellen, vagy fordítva.

Július 31.
Az izraeli Bét-Semesben egy buszon azt követelték az ortodox zsidók, hogy üljön hátra egy amerikai ortodox zsidó nő, a rendőrök letartóztattak két ortodox zsidót, mire az ortodoxok megtámadtak egy másik buszt, és kalapáccsal kiverték az ablakait.

A zsidó Kárpáti György besúgógyanús olimpiai bajnok havi 670 ezer forintért ad "tanácsot" a miniszterelnöknek.

Három, zsidók által Angliába költöztetett arab és néger megtámadott az utcán egy a hatéves fiait az iskolából hazavivő 44 éves angol nőt, savat öntöttek az arcába, majd röhögve elmenekültek.

Egy kenyai ügyvéd kérvényezte a hágai Nemzetközi Bíróságon, hogy tárgyalják újra Jézus Krisztus perét, és többek között Izraelt és Olaszországot is vonják felelősségre Jézus elítélése és megfeszítése miatt.

Augusztus

Augusztus 1.
A japán miniszterelnök-helyettes szerint a nemzetiszocialista Németország példájából meríthetne ihletet Japán a cionisták által az országra kényszerített pacifista alkotmány reformjánál. A Simon Wiesenthal nácivadász központ szerint "a vezetők a kormányzás terén csak olyan leckéket vonhatnak le a náci Harmadik Birodalomból, hogy mik azok, amelyeket nem szabad elkövetni".

Augusztus 2.
Ezen a napon volt a "roma holokauszt" nemzetközi emléknapja. Az emléknap létrejöttének felelőse, a "jobboldali", fideszes cigány Járóka Lívia szerint a "roma holokauszt emléknapján, amely a kislétai gyilkosság évfordulója és egyben a romagyilkosságok emléknapja is, közös kötelességünk hitet tenni a gyűlölet elutasítása mellett, megismerni és feltárni a múltat, megőrizni az áldozatok emlékét"

Az USA további szankciókat vezet be Irán ellen, súlyosan büntetve az Iránnal kereskedő országokat is. Az USA célja Irán gazdasági tönkretétele zsidó érdekből.

Elítélték (sajnos csak pénzbüntetésre) a zsidó Goldman Sachs egyik alelnökét, aki a 2008-as válság előtt összejátszott egy céggel, mely a jelzálogkötvény-piac bedőlésére számított.

Mégsem hagyja el a "fasizálódó" országot Gerendás Péter szefárd zsidó.

Augusztus 4.
Megemlékeztek Raoul Wallenberg zsidó emberkereskedő születéséről.

Augusztus 5.
Ózdon csökkentették a közkutak nyomását a kánikula idején, mert a cigányok ipari mennyiségben használták el a vizet, mire az MSZP, az LMP, a DK és számos zsidó ajvékolásba kezdett a hozzájuk hasonló népcsoportért. Sokan a cigányok emberi méltóságáról képzelegtek.

Augusztus 6.
A zsidó bíró első fokon három embert tényleges életfogytiglani börtönbüntetésre (!), míg a sofőrt 13 évre ítélte a hat cigány áldozatot produkáló sorozatgyilkosság ügyében. Helmeczy László fideszes politikus, a cigány áldozatok ügyvédje az államot is beperelte és nagy összegű kártérítést követel a titkosszolgálatok mulasztása miatt, holott csupán a zsidó titkosszolgálatosok és általában a maffiazsidóság között kellene keresnie a felelősöket. Balog Zoltán (politikus), a zsidó emberierőforrás-miniszter is érzelmes közleményt adott ki, ahogy az MSZP-t képviselő Braun Róbert is, utóbbi különösen hazugra és aljasra sikerült.

Augusztus 9.
Az egykori jobbikos Szegedi Csanád egy cionista amerikai műsorban beszámolt arról, hogy kirúgása után megtért, hitelt adtak tipikus zsidó hazugságainak.

Augusztus 11.
Az izraeli "katonák" megöltek egy palesztint, mert az ásott (!) és szabadon kívánt mozogni ősei földjén.

Augusztus 12.
99 éves korában elhunyt Csatáry László, a nácivadász zsidók által háborús bűnökkel megvádolt egykori csendőrtiszt. Dániel Péter botrányzsidó örömét fejezte ki halálhírére, bizonyságot adva rá, hogy a zsidókból hiányoznak az alapvető emberi értékek:
Örömmel hallom, hogy megdöglött végre ez a csatáry nevezetű mocskos, nyilas féreg is. Remélem, hogy a pokolban ezerszer annyit fog szenvedni, mint amennyit ártatlan áldozatai szenvedtek a II. világháború idején. Bízom benne, hogy az a jogi eljárás is hozzájárult a halálához, amelyben ügyvédként tanácsokat adtam annak idején Efraim Zuroff, az izraeli náci-vadász részére. Ez az egyik közös fotónk Zuroff úrral, amely csatáry egykori lakóhelyétől mintegy 50 méterre készült.

Efraim Zuroff izraeli nácivadász az általa és a zsidóság által üldözött Csatáry László ítélet előtti halála miatt kesergett Izraelben. "Óriási csalódás, ez rendkívül frusztráló dolog (...) Ez az ember egyszerűen kicsúszott a kezeink közül. Ez borzasztó!" [21]

Augusztus 14.
104 palesztin foglyot engedett el Izrael, eljátszva "békés" szándékát, miközben folyamatosan illegális telepeket épít az őslakosok földjén.

Augusztus 15.
36 millió forintot ad Magyarország a külföldi Auschwitz-Birkenau Alapítványnak.

Augusztus 16.
Dani Szímen, az izraeli miniszterelnöki hivatal sajtókapcsolati osztályának közösségi médiáért felelős tisztségviselője azt írta a facebookon, hogy "rosszul van" a hirosimai és nagaszaki áldozatokról való "álszent" japán és nemzetközi megemlékezésektől. Mint írta, Hirosimára és Nagaszakira a "japán agresszió miatti megérdemelt büntetésként" dobtak atombombát. "Ki mint vet, úgy arat".

Augusztus 17.
Bemutatták az István, a király rockopera Alföldi Róbert-féle változatát. A homoszexuális zsidó rendező keresztény- és magyarellenes előadást hozott létre.

Augusztus 18.
Az FTC-MTK (2-0) rangadón a szurkolók megemlékeztek a zsidók által üldözött Csatáry Lászlóról egy "In memoriam Csatáry László" transzparenssel. A zsidó médiagépezet rögtön beindult az eset után. Az MLSZ 800 000 forint büntetést szabott ki a Ferencvárosra. Deutsch Tamás, az MTK fideszes (!) elnöke ezt írta: "Néhány száz szalonnáci puhatestű újra és újra iszonyú erőfeszítéseket tesz azért, hogy fenntartsa a »Fradi-tábor – fasiszta csőcselék« előítéleteket. Nem jött el végre az ideje annak, hogy a sok százezer tisztességes Fradi-szurkoló néhány méretes sallerral hazazavarja anyukájuk szoknyája alá ezeket a véglényeket?". A zsidó Raoul Wallenberg Egyesület azt javasolja, ne kapjon állami támogatást az a klub, amely nem tesz az antiszemitizmus ellen.

Augusztus 21.
Az ultrarasszista Avigdor Liberman volt izraeli külügyminiszter Goebbelshez hasonlította a török miniszterelnököt, miután az elmondta, bizonyítékai vannak arra, hogy az arab tavasz mögött Egyiptomban Izrael állt. "Bárki is hallgatta Erdogan uszító és gyűlöletkeltő szavait, megérti, hogy ez Goebbels öröksége."

Augusztus 22.
Izrael szerint a világ homokba dugja a fejét a szíriai gáztámadás kapcsán, melyet "bizonyítottan" a szír kormány követett el. Majd újfent rettegtek egyet Irántól. Netanjahu szerint "az utóbbi napok eseményei ismét igazolták, hogy egyszerűen nem engedhetjük meg a világ legkegyetlenebb rezsimjei (sic!) számára, hogy szert tegyenek a világ legpusztítóbb fegyverére". Jiszráel Kac izraeli közlekedési miniszter szerint "a gáztámadások súlyos emlékeket ébresztenek a zsidó állam lakosságában, ugyanis a holokauszt hatmillió zsidó áldozatának jelentős része gázkamrákban lelte halálát".

Magánnyomozót bérelt fel riválisai ellen az egyik izraeli miniszter, és a pártkasszából akarta kifizetni a költségeket.

Augusztus 23.
A TASZ szerint „félő, hogy az iskolarendőrség intézkedései aránytalanul súlyosan fogják érinteni a kisebbségi csoporthoz tartozó fiatalokat, így a romákat, fogyatékkal élőket, melegeket”. A zsidó „jogvédők” összemossák a fogyatékosokat a bűnözőkkel, de magukat a bűncselekményeket sem büntetnék.

Izrael egy libanoni célpontot bombázott, miután Libanonból rakétákat lőttek ki a terrorállamra. "Izrael nem fog eltűrni libanoni területről eredő terrorista agressziót" - üzenték a zsidók.

Augusztus 24.
Az Egyesült Államok azt fontolgatja, hogy szükség esetén akár az ENSZ felhatalmazása nélkül, a NATO támogatásával „adhatna választ a vegyi fegyverek szíriai bevetésére”.

Lemondott San Diego majom kinézetű zsidó polgármestere, Bob Filnermivel 18 nő vádolja szexuális zaklatással.

Az ügyészség nyomoz az Új Magyar Gárda ellen a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda feljelentése miatt.

Augusztus 25.
Kubatov Gábor, az FTC zsidó elnöke megfenyegette a szurkolókat, akiket arra kér, önként adják fel magukat a Csatáry-molinó roppant bűne miatt.

Miközben a világzsidók Magyarországot antiszemitázzák, megkezdődik a 16. Zsidó Nyári Fesztivál Budapesten.

Augusztus 26.
Shimon Samuels, a Simon Wiesenthal Központ képviselője levelet írt az UEFA elnökének, Michel Platininek a Csatáry-molinó ügye miatt. Egy jellemző hazugság a levélből: a fradisták az MTK-t „ironikusan még mindig a világháború előtti zsidó támogatáshoz kapcsolódónak tekintenek” – miközben az MTK a zsidók csapata, és a szefárd zsidó Deutsch Tamás a klub elnöke.

Egy palesztin menekülttáborban 3 palesztint öltek meg arabnak öltözött izraeli katonák, 20 palesztint megsebesítettek. A katonák azt hazudták, csak gumilövedékeket használtak. A zsidók a korábban alkuk keretében szabadon engedett palesztinokat később rendszeresen meggyilkolják.

A „magyar” külügyminisztérium – élén a zsidó miniszterrel – elítélte a szíriai kormányt a vegyifegyver-támadás miatt, holott a támadásra nincs egyértelmű bizonyíték.

Nyakó István, akinek őseit szerencsétlen módon annak idején befogadta az ország, a Jobbik feloszlatását kérte az országgyűlésben. A politikust nem érte fizikai inzultus az eset után

Augusztus 28.
A zsidók meggyaláztak egy Jézus-szobrot Ukrajnában, mivel zavarta őket, hogy egy rabbi sírjának közelében van. Ezt festették rá héberül: "Ez a bosszúnk a gójokon! Ne gyalázzátok Isten nevét!”

Augusztus 29.
Polt Péter "jobboldali" legfőbb ügyész feljelentésként értelmezte a szintén zsidó Steiner Pál szocialista képviselő Csatáry-transzparenst firtató kérdését. Steiner szerint bűncselekmény volt Csatáryra emlékezni.

A düsseldorfi zsidók bojkottra szólítottak fel Roger Waters The Wall-koncertje kapcsán, mert koncertjén bírálja a terrorista Izraelt.

Augusztus 30.
Izrael kiutasítja az afrikai menekülteket az országból, ami más országok esetében szokatlan lenne és a nemzetközi zsidóság éles kritikával reagálna rá.

Az izraeli Dániel Péter bejegyzése: "Jó megtapasztalni, megérezni, hogy az izraeli emberek között mekkora az összetartozás tudat, az összetartás. Főleg így, az újabb háború fenyegető árnyékában. Ez a féltő, óvó összetartás, az egymásra figyelés a legfőbb oka, hogy ezt a népet soha nem győzheti le senki. Ez a nemzeti együttműködés igazi rendszere. ;) Örülök és hálás vagyok, hogy életem második félidejében végre megismerhettem ezt az érzést is. Itt vagyok már otthon... :)"

Szeptember

Szeptember 2.
Az Élet Menete Alapítvány elnökének zsidóhoz hűen még az érettségije is hamis.

Az Izraelbe menekült zsidó szélhámos, Vermes Péter Izraelből magánnyomozókkal figyeltette az egykor neki szerinte ártó (azaz helyesen cselekvő) személyeket, köztük rendőröket.

Szeptember 3.
A Simon Wiesenthal Központ a másodosztályba száműzné (!) az FTC-t a Csatáry-ügy miatt.

Szeptember 4.
Napvilágot látott a Magyar Tudományos Akadémia Tormay Cécile-t gyalázó állásfoglalása, mely nem javasolja közterület elnevezését az írónőről.

Orbán Viktor miniszterelnök édes évet kívánt a bolsevizmus után itt maradt zsidóknak a zsidó újév alkalmából. Gyurcsány Ferenc héberül köszöntötte fajtársait, Mesterházy Attila és Bajnai Gordon, a baloldal két vezére is csúszott-mászott a zsidó megszállók előtt.

A szír-izraeli háború fenyegetésében az izraeliek által megszállt területeken élő palesztinok nem kapnak ingyen gázálarcot, csak a zsidók.

Szeptember 5.
152 kilogramm aranyat és kétmillió dollár értékben utazási csekket, okostelefonokat és dohányárut akart Jordániából Izraelbe csempészni az izraeli francia konzul sofőrje.

Szeptember 7.
Izraelben szegregált óvodákat indítanak, mivel a zsidó szülők nem hajlandóak egy óvodába járatni gyerekeiket a fekete menekültek gyerekeivel.

A hírhedt amerikai zsidó lobbiszervezet, az AIPAC győzködi az amerikai képviselőket a Szíria elleni háború szükségességéről. Közben az USA és Franciaország zsidó külügyminiszterei, John Kerry és Laurent Fabius megállapodtak, hogy együttesen lépnek fel Szíria ellen.

Szeptember 9.
Immár bebizonyosodott, hogy Rudolf Hesst idős korában, szabadulása előtt megölték a zsidó-britek, hogy ne beszélhessen.

A hazug mészáros, Benjamin Netanjahu izraeli „miniszterelnök” elutasította a zsidó újévre közzé tett iráni jókívánságokat.

Szeptember 10.
Izraelben az Asszimiláció Megakadályozása a Szentföldön nevű fajvédő szervezet várja a zsidók bejelentéseit azokról a zsidó nőkről, akik arab gojokkal járnak, páros életet élnek. A vétkes arab férfiak telefonszámát, lakcímét és gyakori tartózkodási helyét is közzéteszik.

Szeptember 11.
Emléktáblát állított a budapesti XIII. kerületi önkormányzat a pufajkás hazaáruló zsidónak, Horn Gyulának. A zsidócsahos Tóth József szocialista-kommunista polgármester szavai szerint Horn Gyula "egyenes, tiszta baloldali ember volt", "aki sosem felejtette el, hogy közülük emelkedett ki, s mindig éreztette velük, hogy sosem szakadt el tőlük".

A "magyar" külügyminisztérium már 0 óra 1 perckor megemlékezett a 2001. szeptember 11-i "terrortámadásról", terroristázott és demokráciázott - noha nyilvánvalóan a zsidó külügyminiszter fajtársai tervelték ki a 3000 amerikai meggyilkolását.

Egy németül beszélő zsidó „író”, Timur Vermes gúnykönyvet írt Hitlerről (Nézd, ki van itt?).

Szeptember 12.
Szíria nemzetközi ellenőrzés alá helyezi vegyi fegyvereit.

Az amerikai CIA már két hete megkezdte a fegyverek szállítását a szíriai terroristáknak.

Az USA több millió lehallgatott telefonbeszélgetés adatait adta át Izraelnek.

Szeptember 13.
A Nobel-díjas tehetségtelen szélhámos, Kertész Imreholokauszt-bohócnak tartja magát, és szerinte is van holokausztipar. Arra a kérdésre, hogy miért épp az egykori nemzetiszocialista fővárosban szeret élni, a zsidó csaló azt válaszolta, hogy "sokkal elcsodálkoztatóbb, hogy azelőtt miként tudtam egyáltalán magyarokkal együtt élni. Magyarországon éltem meg a náci időket, itt viseltem a sárga csillagot, itt voltam a gettóban, itt fogtak el a magyar csendőrök".

Jövőre 5 milliárd forintból elkészül a józsefvárosi pályaudvaron a holokauszt-emlékhely, mely oktatási központként főleg az úgynevezett holokauszt "gyerekáldozataival" foglalkozik.

Szeptember 15.
Barack Obama amerikai fekete elnök kijelentette, Amerikának Izrael érdeke a legfontosabb, és hajlandó megtámadni egy atombombával rendelkező Iránt, mert az veszélyt jelentene Izraelre. A háborús bűnösök és terroristák vezette, megszállók alkotta Izrael egyébként 80 atombombával rendelkezik - írta egy izraeli lap.

Kertész Imre hálás azért, hogy megtörtént vele Auschwitz (ahol néhány napot töltött csupán). „Mi lennék "Auschwitz nélkül? (...)Semmi és senki. Egy átlagember”

Szeptember 17.
Az alijázott Dániel Péter szerint a rendőrterror idején gyilkolni is kellett volna a magyarokat.

Szeptember 18.
Az USA lefoglal egy iráni tulajdonban lévő 36 emeletes New York-i házat az Irán elleni küzdelme keretében. A ház eladásából "az iráni terrorizmus áldozatait kárpótolják" majd.

Jogerősen felmentették az izraeli Joav Blumot közokirathamisítás vádja alól, mivel a zsidóbűnöző "tévedésben volt", nem ismerte a magyar jogrendszert.

A judeokommunista MSZP tiltakozik a zsidó ex-miniszterelnök, gazember Gyurcsány Ferencet ért inzultusok miatt (leköpték).
"Tiltakozunk, hogy a kormánypártok a demokratikus ellenzék minden megmozdulására rendzavarókat toboroznak (...). Tiltakozunk, hogy Orbán Viktor és kormánya megtűri az ilyen szélsőséges viselkedéseket!"

Szeptember 19.
A 2006-os rendőrterror irányítói - köztük a zsidó Gergényi Péter akkori budapesti rendőrfőkapitány - a bíróság előtt. Nem emlékeznek semmire, nem beszélnek.

Szeptember 20.
A zsidó katonák bántalmazták azokat az európai diplomatákat, akik, miután az izraeliek leromboltak egy palesztin települést, segélyszállítmányt vittek az őslakosoknak, szállítmányukat a teherautóval együtt zsidó szokás szerint elrabolták. Korábban az izraeli Legfelsőbb Bíróság döntött úgy, hogy a megszállt területen fekvő település illegális. Catherine Ashton, az EU külügyminisztere magyarázatot követelt, mire a zsidó külügyminisztérium ezt válaszolta:
"Ashton bárónő nem veszi figyelembe azt, hogy tulajdonképpen az európai diplomaták sértettek törvényt, nem vették figyelembe az Izraeli Legfelsőbb Bíróság döntését. Az európai diplomaták humanitárius segélynek álcázva egyértelmű és teljesen fölösleges provokációt hajtottak végre (...)A diplomatákat kormányaik azért küldik idegen országokba, hogy hidakat építsenek, s nem azért, hogy provokátorként lépjenek föl. Az európai diplomaták és küldőik azok, akik magyarázattal tartoznak a diplomáciai viselkedés szabályainak durva fölrúgása miatt"

Megkezdődött a zsidó koncepciós per az ellen (!) a 74 éves, történelmi családból származó magyar nő ellen, akit tavaly Dániel Péter egyik fiatal fajtársa ütött meg aljas módon. A nőt garázdasággal vádolják, a zsidó után nem nyomoznak.

Demszky Gábor zsidópárti politikust, 20 éven át budapesti főpolgármestert milliókra büntették meg a horvát hatóságok, miután a zsidó bejelentés nélkül nyaraltatott horvátországi villájában.

A csupa zsidók által uralt álnemzeti Fidesz ózdi testülete visszavonta a cigányközpont felállításának tervét, miután a Jobbik népszavazást kezdeményezett az ügyről.

A zsidó szervezetek támadják a frissen megválasztott NOB-elnököt, a német Thomas Bachot. Ugyanis Bach ellenezte a müncheni olimpiai merényletre való emlékezést a 2012-es olimpia megnyitóján, és Izrael kereskedelmi bojkottját szorgalmazta a zsidó háborús bűnök miatt. A Wiesenthal Központ egyik vezetője, Shimon Samuels egyenesen Bach eltávolítását követeli az ENSZ-től.
"Thomas Bach azok közül való, akik szeretnének ártani a zsidó államnak, s föl kívánják támasztani a náci Berlinben 1936-ban megrendezett Olimpiai Játékok szellemét".

Szeptember 25.
Nyílt levélben szólította fel a szocialistákat a Fidesz zsidó frakcióvezetője, Rogán Antal, hogy vonják vissza aláírásukat arról az indítványról, amelyen az "antiszemita kijelentéseket tevő" jobbikos Gyöngyösi Márton is szerepel.

Szeptember 26.
Az MSZP inkább eláll a milliárdos korrupciót kivizsgáló bizottság létrehozásától, hogy ne legyen egy platformon a nemzeti radikális párttal.

Egy 93 éves német férfi ellen emelt vádat a német ügyészség, akit 12 ezer zsidó meggyilkolásával vádolnak.

Szeptember 28.
A görög rendőrség letartóztatta az Arany Hajnal nemzeti radikális párt vezetőjét és parlamenti képviselőit egy kommunista rapper megölése aprópóján.

Még a cionista ENSZ BT is elfogadta a szíriai vegyi fegyverek megsemmisítéséről szóló határozatot.

A zsidóság által felheccelt cigányok megöltek egy futni induló nőt Soroksáron, majd megerőszakolták. A XVII. kerületben négy cigány gyerek ok nélkül megtámadott egy bicikliző 13 éves fiút, és úgy megverték, hogy eltört két csigolyája, és akár le is bénulhat.

Szeptember 30.
Megtartotta alakuló ülését a Sorsok Háza – Európai Oktatási Központ csupa zsidóból álló nemzetközi tanácsadó testülete, Schmidt Mária vezetésével. A társaság tagja többek között Anne Applebaum, Szász János cionista rendező, a szélhámos Tom Lantos majomszerű özvegye, a Mazsihisz elnöke vagy az izraeli Jad Vasem intézet képviselője.

Elfogatóparancsot adtak ki az alijázott Dániel Péter ellen, mivel nem jelent meg a tárgyalásán.

Október

Október 1
A Parlamentben (!) megrendezték a Zsidó élet és antiszemitizmus a mai Európában című nemzetközi konferenciát, ahol számos zsidóbűnöző foglalta el az országgyűlés helyét. A konferenciát a zsidó szélhámosról, intrikusról elnevezett Tom Lantos Intézet rendezte. Németh Zsolt államtitkár szerint a holokauszthoz (sic!) hasonló soha nem történhet meg ismét, nem fordulhat elő, hogy polgártársaink életüket vesztik az antiszemitizmus, a náci ideológia, a rasszizmus miatt. Az ún. holokausztot nem csak a zsidóság, de Magyarország tragédiájának, Izraelt pedig az ország 8. szomszédjának nevezte. Németh szerint folyamatosan harcolni kell az antiszemitizmus ellen. Navracsics Tibor igazságügyminiszter, miniszterelnök-helyettes szerint a magyar állam is felelős volt az ún. holokausztért.

A zsidó TASZ kritizálja a bírósági ítéletet a magyarokat irtani készülő sajóbábonyi cigányok ügyében. A cigányvédő zsidóbűnözők szerint a közösségi elleni erőszak azt jelenti, hogy "az elkövető előítéletes egy csoporttal szemben, alacsonyabb rendűnek tartja a csoport tagjait, és ettől az érzülettől vezérelve követi el cselekményét", ami nem állhat fenn, csakis magyar elkövetők esetében, és a gyűlölet-bűncselekmény törvény a hátrányos helyzetű csoportok védelmét szolgálja. "Mindez azt a látszatot kelti, mintha Magyarországon a romák szítanák a gyűlöletet, és a nem romáknak lenne származásuk miatt félnivalójuk. Ez pedig a szélsőjobb retorikája, amitől a kormánynak és a jogalkalmazó szerveknek is el kellene határolódniuk".

Netanjahu hírhedten hazug izraeli miniszterelnök az ENSZ-ben uszított Irán ellen. Szerinte "egy nukleáris Irán felérne ötven Észak-Koreával". (Azzal a kommunista Észak-Koreával, amely folyamatosan atombombával fenyegeti a világot, és már több millió polgárát gyilkolta meg.)

Október 2.
A majomszerű cionista, bilderberges külügyminiszter, Martonyi János a Zsidó élet és antiszemitizmus a mai Európában c. konferencián kijelentette: a magyar holokausztot magyarok követték el magyarok ellen, az elkövetők és az áldozatok egyaránt magyarok voltak, számunkra ez a legnagyobb nemzeti trauma, amivel szembe kell nézni.

Miután a rendőrök nem nyomoznak tovább a tavalyi "romaellenes" devecseri tüntetés ügyében, a Tett és Védelem Alapítvány elnöke, Bodnár Dániel kéri az Alkotmánybíróságot, bírálja felül gyűlölet-bűncselekményekkel kapcsolatos 1997-es határozatát.

Október 3.
"Irán interkontinentális ballisztikus rakéták kifejlesztésén dolgozik, amelyekkel egy nap majd csapást mérhet az Egyesült Államokra" - figyelmeztetett a CBS amerikai televíziós csatornának nyilatkozva Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök.
"Ezeket a rakétákat nem ellenünk fejlesztik. Minket már azokkal is elérnek, amelyekkel már rendelkeznek. Ezeket önöknek szánják" - ajvékolt a zsidó tömeggyilkos.

A Moszad meggyilkolta az iráni számítógépes hadviselés vezetőjét. Iránban 2007 óta öt atomkutatóval és a ballisztikusrakéta-program vezetőjével végeztek a zsidó terroristák.

Október 4.
Nagyszabású, kétnapos nemzetközi konferenciát rendeztek a csaló, tolvaj Kertész Imre "munkásságáról", Camus-val és Kierkegaarddal említve egy napon a tehetségtelen holokausztiparost.

Két szurkolót örökre kitiltott az FTC zsidó elnöke, mert horogkeresztes molinót feszítettek ki.

Egy izraeli felmérés szerint a zsidó lakosság 65,5%-a egyetértene az évtizedek óta terrorizált Irán megtámadásával, ha az nem hagy fel irándúsító programjával, 53%-a szerint a megrögzötten hazug Benjamin Netanjahu a legmegfelelőbb izraeli elnök.

Október 5.
Az MSZP Marcaliban szobrot állított a zsidó gyilkosnak, Horn Gyulának. A szobrot az MSZP elnöke, Mesterházy Attila leplezte le.

Izrael rasszistának és vallásellenesnek nevezte az Európa Tanács körülmetélést szabályozó határozatát, mely megfelelő egészségügyi, higiéniai feltételeket ír elő.

Megszöktek a házi őrizetből a sorozatgyilkos ároktői cigányok - a liberális zsidó jogrendszer eredményeként.

Október 6.
Az Iránnal szembeni szankciók fenntartására "szólította fel" a nemzetközi közösséget Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök.

Október 7.
93 éves korában meghalt Izrael volt szefárd főrabbija, Ovadia Jószéf, aki rasszizmusáról volt ismert. Egy idézet tőle:
"A gójok azért születtek, hogy minket szolgáljanak. Enélkül nincs helyük a világon - csak azért léteznek, hogy Izrael népe számára végezzenek munkát. (...) Miért van szükség a gójokra? Dolgozni fognak, szántani, aratni. Mi ülünk, mint egy úr, és eszünk."

Hamid Karzai, a zsidó-amerikaiak afgán bábelnöke szerint nem volt értelme az afganisztáni háborúnak, mivel rengeteg ember halt meg, és továbbra sincs biztonság.

Az álnemzeti Tarlós István volt tanácsadója, volt SZDSZ-es fővárosi zsidó képviselő az a közéleti személyiség, aki a zsidó aberráltságnak megfelelően fajtalankodott ötéves lányával. [22]

Október 8.
Több mint 800 000 zsidó búcsúztatta temetésén az ultrarasszista Ovadia Jószéfet.

Izrael évente 750 milliárd forint értékű dollárral (GDP-jük mintegy harmadával) rövidíti meg a palesztinokat azzal, hogy a zsidók korlátozzák a palesztinok szabad közlekedését, a fejlesztést és az építkezést, nem adnak nekik elegendő vizet, stb.

Október 9.
Pert nyert több vörös csillagos személy, akik kifogásolták a velük szembeni rendőrségi intézkedést, noha a vörös csillag elvileg tiltott - közölte a kommunista Vajnai Attila.

A nemzeti radikális Front National lett a legnépszerűbb párt Franciaországban a zsidóbűnözés okozta elégedetlenség miatt.

Október 10.
Elrabolták, majd később szabadon engedték az amerikai-izraeli zsidók háború utáni bábját, a líbiai miniszterelnököt.

Október 12.
Szobrot kapott a hazaáruló, gyilkos zsidó, Horn Gyula az MSZP-székházban. A hazaárulót vallásos tisztelet övezi zsidók és kommunisták között.

Bemutatták a cionista, nagy "emberbarát" Fischer Iván Tiszaeszlárról szóló darabját.

Október 14.
Svájci tudósok megerősítették: Jasszer Arafatot polóniummal mérgezték meg. Valószínűleg a Moszad ölette meg a palesztinok vezetőjét.

Október 15.
A jobbikos Novák Előd hullarablást és holokausztipart emlegetett az egyik bizottsági ülésen a 2014-es holokauszt emlékév kapcsán, a fideszes, álnemzeti L. Simon László ekkor megvonta tőle a szót, majd cinikus módon ezt mondta: "Csak azért hallgattuk végig, hogy a jegyzőkönyvnek része legyen mindaz a mocsok, ami az ön száját elhagyta" "Azt akarjuk, hogy ugyanazokat a hibákat még egyszer ne kövessük el, hogy ilyen kisstílű és pitiáner antiszemiták, mint amilyen ön is, a magyar közéletben ne juthassanak szóhoz, tisztelt képviselőtársam" "A Fidesz elfogadhatatlannak és felháborítónak tartja, hogy nyílt antiszemita kijelentések hangozzanak el a parlamentben vagy annak valamely bizottsági ülésén, és ez ellen a jövőben is határozottan fellépnek" - írta a hazaáruló.

Október 16.
Megszavazta az amerikai Kongresszus az adósságplafon feljebb vitelét, ezzel egyelőre megmenekült az USA a csődtől. A szavazás közben egy gyorsíró lépett a pulpitusra, és ezt mondta:
"A legnagyobb csalás itt az, hogy ez nem egy nemzet Isten irányítása alatt! Sosem volt az! Nem lehetett az! Az alkotmányt nem írhatták volna szabadkőművesek! Ők Isten ellen lázadnak! Nem szolgálhattok két urat!" A biztonságiak kivezették, állásával fizetett bátorságáért.

Az ügyészség vádat emelt a kommunista zsidó tömeggyilkos Biszku Béla, a Kádár-kormány egyik legkegyetlenebb tagja ellen 23 évvel a kommunizmus bukása után.

Nem sikerült eltemetni az egykori SS-tiszt Erich Priebkét Olaszországban a több száz őrjöngő antifasiszta miatt. Eltemetését az őrült zsidó bosszúszomj miatt több ország megtagadta, Efraim Zuroff, a Wiesethal központ vezetője a holttest Németországban történő elhamvasztására szólította fel a gójokat.

Október 17.
Traktorral tört be egy palesztin egy izraeli katonai bázisra, a zsidó terroristák agyonlőtték.

Október 19.
Titokban temetik el Erich Priebkét, hogy sírja ne váljon nemzetiszocialista zarándokhellyé, és a hazaárulók ne akadályozhassák meg a tiszteletteljes szertartást.

Sor került a "Roma büszkeség napjára" Budapesten. Mintegy ezer cigány, zsidó és nemzetellenes vonult fel.

Október 20.
A kommunizmusban az egyik vezető szerepet betöltött Biszku Béla tömeggyilkos zsidóról vitatkozott négy zsidó a "magyar" televízióban, hogy mit is kellene vele csinálni, vagy inkább mit nem. Az egyik zsidó az FVM tetejéről lövető, tömeggyilkos kommunista ávós, Földes László szintén kommunista fia volt. Csak egy zsidó érvelt Biszku ellen, ő sem nagy meggyőződéssel. Volt, aki az ártatlanságát bizonygatta. Idáig süllyedt Magyarország.

A német Weltben hazudoznak a Jobbikról és a Szegedi Csanád-ügyről, a Jobbikot gyalázva, azt írva Szegediről, hogy nem jellemtelenségből tartotta meg zsíros EP-állását, hanem az "elvei" miatt, hitelt adva a köpönyegforgató zsidónak.

Október 21.
Kiderült, hogy öngyilkos lett a 2006-os magyarországi zsidóterror egyik, szeme világát elveszített áldozata, Csorba Attila. Egy közeli, 15 méterről leadott, célzott lövés tette tönkre életét (az elkövetőt természetesen futni hagyták a zsidóbűnözők). Mint ismert, az 1956-os forradalom 50 éves évfordulóján az állami erőszakszervezetek zsidó parancsra szervezetten támadtak a magyarokra, sokakat megnyomorítva.

Izrael New York polgármesterének, a zsidó Michael Bloombergnek adta az egymillió dollárral járó első Genezis-díjat.

Dániel Péter botrányzsidót távollétében 180 óra közmunkára ítélték. A szociopata zsidó természetesen nem kívánja letölteni a büntetést. "Ettől persze még Wittner Mária továbbra is egy ócska, politikai prosti, egy gonosz, köztörvényes, árpádsávos némber marad. Én pedig szabad ember maradok, aki felett szerencsére már nincsen hatalma Orbánék hitvány, jogtipró diktatúrájának".

Október 22.
Az izraeli Bét-Semes város önkormányzati választásán csalással nyertek a szapora ultraortodoxok.

Október 23.
A görög kormány megvonta a pénzügyi támogatást az Arany Hajnal párttól.

Nyolc ellenzéki, baloldali, rossz erkölcsű zsidó tartott közösen beszédet október 23-án: Mesterházy Attila, Fodor Gábor, Kuncze Gábor, Gyurcsány Ferenc, Bokros Lajos, Ungár Klára, Bajnai Gordon, Szabó Tímea.

A svéd televízióban ismét Magyarországot fasisztázó filmet vetítettek le olyan megszólalókkal, mint a kommunista Heller Ágnes.

Október 24.
Irán beszüntette az urán 20 százalékosra dúsítását a globális zsidó fenyegetés és blokád miatt. A Nyugatnak fokoznia kell az Irán elleni gazdasági szankciókat az atomfegyverkezés teljes felszámolásáig - mondta Juvál Steinic izraeli miniszter.

Október 31.
Izraelben döntöttek arról, hogy 2014. januárt 27-én Auschwitzban ülésezik az izraeli parlament, a zsidók szerinti halálgyár felszabadításának évfordulóján. (Az ő valódi, 10 milliókat kiirtó halálgyáraikról Oroszországban, Ukrajnában, Lengyelországban, Németországban, stb. ugyanakkor hallgatnak.)

Heinrich Müller, a Gestapo egykori főnöke szerencsétlenségére egy zsidó temetőben van eltemetve. Müller annak idején végig tisztességgel harcolt a zsidóság ellen, és kitüntette magát a zsidóság deportálásában. Dieter Graumannt, a Németországi Zsidók Központi Tanácsának elnökét "sokkolta" a felfedezés. "Az, hogy az egyik legkegyetlenebb náci éppen egy zsidó temetőben legyen eltemetve, ízléstelen szörnyűség. Ez durván meggyalázza az áldozatok emlékét"

Az amerikaiakról (zsidókról) kiderült, hogy lehallgatják az egész világot, havonta pl. 80 millió telefonbeszélgetést Franciaországban, még a német kancellárt is lehallgatják.

November

November 1.
Izrael döntött újabb 1500, majd még 3500 lakás illegális építéséről a palesztinok földjén, és lehetetlen feltételekhez köti a békét. Az izraeliek megöltek több palesztin szabadságharcost és helikopterről és tankokból lövöldöztek Gázában, a világ legnagyobb gettójában, azonban a hazafiaknak sikerült egy robbantással megsebesíteniük 5 zsidó terroristát. Az izraeliek szerint ezzel a palesztinok megszegtek egy korábbi egyezményt...

Meggyilkolták a görögországi Arany Hajnal két fiatal tagját pártjuk athéni irodája előtt. Míg a Hajnal parlamenti képviselőit bebörtönözték egy kommunista rapper meggyilkolása miatt, az ügynek nem lesz következménye.

November 2.
Angela Merkel német kancellár a kristályéjszakáról emlékezett meg, felhíva a figyelmet az antiszemitizmus elleni küzdelem fontosságára.

November 3.
Istentisztelet keretében bronzba öntötték és felavatták a budapesti Hazatérés Temploma előtt álló Horthy-mellszobrot. Az eseményen több száz sárga csillagos hazaáruló ellentüntető, azaz semmirekellő zsidó és nemzetáruló zsidócsahos jelent meg őrjöngve, táblákat mutogatva, a magyarokat gyalázva és holokausztozva. Steiner Pál zsidó képviselő később arra kérte a református egyház vezetőit, távolítsák el a szobrot. A zsidó Rogán Antal "jobboldali" képviselő, a kerület polgármestere nemtetszését fejezte ki, és elmondta, se Horthynak, se Kádárnak nem jár szobor. Szerinte az esemény miatt antiszemitázni fogják Magyarországot, ugyanakkor ő nem áll be ellentüntető fajtársai közé, mert "ugyanennek a baloldalnak az országgyűlési képviselői alig egy hónapja még közös parlamenti indítványt írtak alá és nyújtottak be a Jobbikkal és Gyöngyösi Mártonnal". Ifj. Hegedűs Lóránt feljelentette az istentiszteletet megzavaró ellentüntetőket és Steiner Pált. A Zsidó Világszövetség elnöke, a hírhedt csaló Ronald S. Lauder ezt írta: "Történelmi paródia nyilvános elismerésben részesíteni egy olyan embert, aki 1938-ban bevezette a zsidóellenes törvényeket, aki Adolf Hitler oldalán állt a második világháború előtt és alatt, és aki nem akadályozta meg a magyar zsidóság legyilkolását", és Hitlert minden idők legelvetemültebb gyilkosának (sic!) nevezte. A Mazsihisz is "megdöbbent". Az egyik református püspök is elítélte az esetet, és provokációról beszélt, engedve a zsidók hazugságainak.

Lezuhant egy pilóta nélküli izraeli kémrepülő Gázában.

Fagyállót öntött borába egy vácszentlászlói férfi, mivel a cigányok rendszeresen lopták a bort, a bort megivó cigány pedig meghalt, öt másik cigány kórházba került. A rendőrség emberöléssel gyanúsítja a gazdát. A zsidók ajvékolnak egy bűn igazságos büntetése láttán, ők nem tartják komoly bűnnek a módszeres lopást.

November 4.
Egy zsidók által felheccelt dél-szudáni férfi, akinek visszautasították a menedékkérelmét, megölt 3 embert a norvégiai Ardalban egy buszon. A nigger mindenkit megölt a buszon: a sofőrt, egy svéd turistát és egy 19 éves lányt.

November 5.
Ordítozás és kölcsönös vádaskodások után az éjjel megszakadtak az izraeli-palesztin béketárgyalások. A palesztinok nem folytatják addig, amíg a zsidók folytatják az illegális építkezéseket. A zsidók azt hazudják, hogy a palesztinok már korábban is tudtak az új építkezésekről.

A megszűnt támogatottságú, 20 éven át élősködő és pusztító zsidópárt (SZDSZ) tartozása mégsem fél, hanem több mint 1 milliárd forint, melyet a parlamentből való kiesésük előtt halmoztak fel és nyúltak le.

"Roma Méltóság Központja" néven információs és dokumentációs intézményt nyitott Brüsszelben a franciaországi alapítású Yahad in Unum "holokausztkutató" szervezet - közölte kedden Járóka Lívia fideszes cigány európai parlamenti képviselő.

Születésének 100. évfordulóján megemlékezett Ságvári Endre zsidó (csendőr)gyilkosról a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége.

A zsidó leszbika Ungár Klára vezette szélsőséges SZEMA feljelentette Orbán Viktor miniszterelnököt háborús és közösség elleni uszítás miatt Orbán október 23-i beszédének alábbi szavai okán: "szerveződjetek, jelentkezzetek és csatlakozzatok! Nincs okunk aggódni, de lassan és biztosan be kell indítani a gépezetünket, hadrendbe kell állítani a csapatainkat, éppen úgy, hogy 2010-ben tettük. Készülődjetek, hogy most befejezhetjük azt, amit ’56-ban elkezdtünk" ""újra szervezkednek, fenekednek, hamisítanak, és megint idegenekkel szövetkeznek"

November 6.
Az amerikai zsidó külügyminiszter (Kerry) is illegálisnak nevezte az összes zsidó telepet.

Az izraeli bíróság felmentette az ultrarasszista Avigdor Libermant, aki ezután megkaphatja a külügyminiszteri tárcát, melyet Netanjahu elnök eddig magánál tartott, hogy szélsőséges szövetségesének adhassa.

November 7.
A magyarországi USA-nagykövet elítélte a Horthy-mellszobor avatását, és arra szólított fel, hogy a legmagasabb rangú magyar vezetők is határozottan ítéljék el a történteket. A nemzeti párt (Jobbik) elítélte az amerikai szemtelenséget.

A zsidók aggódnak egy új gyémánthamisítási módszer miatt. (Ami abból áll, hogy mesterséges gyémántdarabokat kevernek össze igaziakkal.)

November 8.
Az európai zsidók szerint erősödött az antiszemitizmus Európában, főleg Magyarországon, Franciaországban és Belgiumban.

Az izraeliek megöltek egy 23 éves palesztint Ciszjordániában. Előző nap is megöltek egy palesztint, aki szerintük petárdákat dobált, ezért a zsidó katonák megijedtek.

November 10.
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök felhívta az amerikai, brit, német, francia és orosz miniszterelnököt és óva intette őket egy Iránnal kötendő rossz megállapodástól. Ismét azt hazudta, hogy Izraelnek joga van megvédenie magát ártatlan és gyengébb országok megtámadásával. Az izraeli miniszterek azon sopánkodnak, hogy Irán "akciós áron" mindent megkap, ugyanakkor kijelentik, hogy az iráni gazdaság a zsidó szankciók miatt romokban hever, és folytatni kell a gazdasági agressziót ellene, hogy ne lehessen atombombája. (Miközben Izraelnek több mint 100 atombombája lehet.) Naftali Bennet izraeli gazdasági miniszter szavai szerint "ha néhány év múlva egy iszlám terrorista felrobbant egy atombombát tartalmazó bőröndöt New Yorkban vagy Irán nukleáris rakétát lő Rómára vagy Tel-Avivra, akkor ez csakis azért történhet meg, mert rossz megállapodást kötöttek ezekben a meghatározó napokban." Az izraeliek a zsidó szervezeteket is nyomásgyakorlásra kérik az általuk kitalált, virtuális iráni fenyegetés ellen.

Franciaország miatt zátonyra futottak a Genfben zajló, az iráni atomprogramról szóló nagyhatalmak közti tárgyalások. A francia elnök és külügyminiszter, Fabius is zsidó. Fabius elfogadhatatlannak nevezte a megállapodás-tervezetet, hangoztatva, hogy a kérdésben Izrael biztonsági érdekeit is figyelembe kell venni.

November 11.
Holokausztrelativizálás miatt 120 ezer forint büntetést szabtak ki egy magyarra a Tett és Védelem Alapítvány (zsidó gárda) feljelentése nyomán.

Egyetlen nap alatt 80 embert végeztek ki a kommunista Észak-Koreában. Mint ismeretes, a kommunizmust szovjet zsidók terjesztették el Koreában, kettészakítva az országot. Azóta folyamatos a nyomor és éhínség, és eddig több millió ember halt meg.

A zsidó Liptai Claudiát több mint egymillió forintos pénzbüntetésre ítélték közokirat-hamisítás miatt. Az ismert színésznő még 2010-ben nem fizetett a parkolásért, hanem az akkor már halott anyja mozgáskorlátozott-igazolványát használta. Liptai azzal védekezett, hogy véletlenül esett a szélvédő mögé a kártya, amikor becsapta az ajtót, és azt édesanyja emléke miatt hordta magánál.

Washingtonban megkezdődött a per, melyet zsidók indítottak a sukorói kaszinóberuházás meghiúsulása miatt a magyar állam ellen, 100 milliárd forintos kártérítést követelve, miután kiderült, hogy össze-vissza csaltak. A pert a zsidóbűnöző Joav Blum és a Zsidó Világszövetség elnöke, Ronald S. Lauder indította. Több magyarországi zsidó is Magyarország ellen fog tanúskodni, köztük Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. volt vezérigazgatója, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon volt miniszterelnökök.

November 12.
Izrael egyelőre visszavonja 20 000 lakás építésének tervét Ciszjordániában.

Egy 16 éves palesztin fiú megölt egy izraeli megszállót katonát, mert rokonait bebörtönözték a zsidók.

Lemondott az Izraellel folyó béketárgyalásokon részt vevő palesztin delegáció.

November 13.
Az antiszemitizmus ellen küzdő "zsidó gárda", a TEV feljelentett egy őket kritizáló kommentelőt.

November 15.
Gázát, a világ legnagyobb gettóját elöntötte a szennyvíz, mivel áram híján nem működik a szennyvíztisztító. Az üzemanyaghiány miatt az élelmiszerellátás és az egészségügy is veszélybe került.

November 16.
A magyargyalázó Kertész Ákos megkapta a politikai menedékjogot (!) Kanadában, mivel szerinte megfenyegették, miután a magyarságot gyalázó cikket írt a moslékzabáló, tömeggyilkos, genetikailag alattvaló magyarokról.
ezt a fájdalmas döntést nem a magyarság ellen hoztam, amellyel eszmélésem óta sorsközösséget vállaltam; erre a lépésre az ország alig megszületett demokráciáját elpusztítani akaró jelenlegi politikai hatalom (sic!) kényszerített. (...)Kanada iránti hálámat az ország iránti hűséggel, társadalma megbecsülésével szeretném bizonyítani. Azt a szabad légkört, azt az emberhez méltó életformát, melyet demokráciája nyújt, az ország értékeit, természeti és humánus szépségét szerény eszközeimmel hirdetni és védelmezni fogom.

Netanjahu felszólította Franciaországot, hogy ne engedjen az Iránnal szembeni álláspontjából. "Reméljük, hogy Franciaország nem hajlik meg" - mondta a számos atombombával rendelkező zsidó szörnyállam vezetője.

Az MTK 125 évi jubileumi gáláján Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette: 5 milliárdos támogatást kap a közeljövőben a zsidó sportklub.

November 17.
Éjszaka törtek rá és hurcolták el a terrorelhárítók azt a 72 éves férfit, aki fegyvert vett, hogy megvédhesse magát a cigányok sorozatos betöréseitől.

Francois Hollande zsidó francia elnök Izraelbe látogatott. Netanjahu izraeli államfő megjegyezte, hogy az iráni atomfegyver "nemcsak Izraelt és a Közel-Kelet más nemzeteit fogja fenyegetni, hanem Franciaországot, Európát és az egész világot" "Háborúhoz vezethet, ha a hatok csoportja "rossz megállapodást" köt Teheránnal az iráni nukleáris programról" - fenyegetőzött a CNN-nek Netanjahu.

Simon Perez izraeli elnök egy francia újságnak hazudozott. "Először is, soha nem mondtuk, hogy atombombánk van. Másodszor, soha senkit sem fenyegettünk meg" - természetesen mindkettő hazugság. Izrael már számos térségbeli országot megfenyegetett, az európai országokról nem is beszélve (őket is magukkal viszik a sírba, ha kell). "A nukleáris fenyegetést annak függvényében kell megítélni, kinek van atombombája. Ha agresszív magatartást tanúsít, támogatja a terrorizmust és hegemonikus stratégiát fejleszt ki, ez már probléma" - írta le saját országát a zsidóbűnöző.

Az MSZP elítélte a Jobbik Horthy Miklós volt kormányzó Budapestre történő bevonulásának 94. évfordulója alkalmából szervezett rendezvényét, és felszólította a hatóságokat, hogy minden törvényes eszközzel lépjenek fel a megakadályozása érdekében.

November 18.
Radnóti-köteteket égettek magyar hazafiak, ugyanakkor véletlenül kidöntött és összetört egy Radnóti-szobrot egy autós. Utóbbi ügyben is antiszemita támadásról számolt be a zsidó média. Egy női kézilabda-mérkőzésen pedig egy molinón buzdították szurkolótársukat, egy bizonyos, a zsidók által üldözött és nemrég meghalt egykori csendőrrel megegyező nevű Csatáry Lászlót a szurkolók. Ebben az ügyben is vizsgálat indult...

A Horn-szobrokat állító MSZP javaslatot nyújtott be a Horthy-szobrok állításának megtiltására.

Az izraeli rendőrség ismét előállította Jóna Mecger volt askenázi főrabbit, akit vesztegetési pénzek elfogadásával, pénzmosással és csalással vádolnak.

November 19.
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök a német Bild c. újságnak is hazudozott az Irán elleni uszító kampánya alkalmából: "Teherán atomrakétái még német városokat is elérhetnek" "Az iráni atomfegyverek akár Németországra nézve is fenyegetést jelenthetnek" "Irán interkontinentális rakétákat épít, amelyekkel nem Izraelt, hanem Európát és Amerikát célozza majd meg. Ezeket a rakétákat pedig nem hagyományos robbanófejjel látják el, hanem fölszerelik atomtöltettel" "Ha nem fosztják meg őket ezen képességüktől, önök egy szép napon arra ébrednek, hogy iráni atomrakéták irányulnak német városokra".

Az Izraellel tárgyaló palesztin küldöttség vezetője bejelentette: beperlik a hágai Nemzetközi Bíróságon Izraelt Jasszer Arafat 2004-es megmérgezéséért.

November 20.
Az USA nem kér bocsánatot Afganisztántól afganisztáni háborúja és tömeggyilkosságai miatt. "Nincs szükség arra, hogy az Egyesült Államok bocsánatot kérjen Afganisztántól. Épp ellenkezőleg, áldozatokat hoztunk, és támogattuk őket demokratikus fejlődésükben, valamint az al-Kaida és a felkelők elleni harcban. Nincs helye (bocsánatkérésnek)"

Venezuela szélsőbaloldali zsidó elnöke folytatja elődje politikáját, rendeletekkel kormányoz, üldözi a "burzsujokat" és az ellenzékieket.

Hatalmas zsidó átverésnek és pénzlenyúlásnak bizonyult a Malév megszűnése után létrejött "nemzeti" légitársaság, a Sólyom. A zsidók még ebből is pénzt csináltak.

November 21.
A Honvédkórházba szállították a Nobel-díjas Kertész Imrét csípőtöréssel.

November 24.
Létrejött Genfben a megállapodás a hat nagyhatalom és Irán között. Irán lemondott az urándúsításról, és reménykedik az ellene fennálló szankciók enyhülésében.

Benjamin Netanjahu történelmi hibának nevezte a genfi megállapodást - mintha bármi köze is lenne hozzá. Netanjahu szerint Irán eltökélt Izrael elpusztításában; a zsidók ismét rettegtek egyet.

Lemondott pozícióiról Feldmájer Máté, a Mazsihisz volt elnökének fia, miután lebuzizta egyik kritikusát, aki a tömegverekedésbe torkollt, cigányoknak adott segélyosztás módját kritizálta. "Nekem egy olyan ember, aki homoszexuális, [...] közben érinti a Tórát, olvas belőle, kántorkodik, és még a közgyűlés tagja is, ne tegyen javaslatokat."

November 25.
Izraelben járt Martonyi János kommunista zsidó külügyminiszter. A zsidó valódi hazájáért, Izraelért aggódott: szerinte Izraelnek szigorúan ellenőriznie kellene az iráni nukleáris programról szóló ideiglenes genfi megállapodás végrehajtását. "A magyar holokausztot magyarok követték el magyarok ellen. A végrehajtók és az elkövetők is magyarok voltak. És higgyék el nekem, hogy ez a legnagyobb nemzeti trauma, amivel együtt kell élnünk". "Nem vagyok zsidó, katolikus vagyok, de sokszor gesztikulálok a kezeimmel – és korántsem ez az egyetlen dolog, amiben hasonlítok a zsidókra" - mondta a zsidó.

A nácivadász Simon Wiesenthal Központ Németországban 25 ezer eurót ajánlott fel "náci háborús bűnösök" kézre kerítéséért.

Az izraeli kormány új intézkedéseket hagyott jóvá az országba illegálisan érkező afrikaiakkal szemben, akik a miniszterelnök szerint "az állam zsidó jellegét fenyegetik".

November 27.
Nyilvánvalóan zsidók meggyalázták a XVII. kerületi Wass Albert-szobrot, és horogkeresztet rajzoltak rá.

November 29.
Kezdődik a hanuka, amikor a világ legigazságtalanabb, legrasszistább "vallásának" (pontosabban népirtó programjának) és a zsidóságnak a megmenekülésére emlékeznek. A zsidók szokásosan önkritikátlan, öntelt közleménye szerint "A hanuka nemcsak a zsidók, hanem az egész emberiség számára a szabadság és az igazság örök üzenetét hordozza".

Baloldali és áljobboldali politikai erők képviselői egyaránt, köztük a miniszterelnök is boldog hanukát kívánt a zsidóknak. "Az ünnep alkalmából is biztosítom a hívő közösséget, minden tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy félelem nélkül ápolhassák vallási hagyományaikat, gyakorolhassák hitüket"

Állatkínzás miatt feljelentést tett Helmeczy László zsidó ügyvéd, volt fideszes, jelenleg baloldali politikus, mivel Bajnai Gordon megjelenésein rendszeresen libákkal jelennek meg a tüntetők, ami szerinte állatkínzás (több száz libatenyésztő ment csődbe, sokan lettek öngyilkosok Bajnai üzletelései során). A zsidóbűnöző Helmeczy előszeretettel jelent fel embereket. "Célszerű kijelölni [a tüntetők részére] különböző politikai nagygyűlések helyszínén gágogásra kijelölt területet, hogy nyugodtan gágoghassanak a libák helyett." - írta a zsidó.

Hat palesztint börtönbe vetettek Izraelben, mivel amikor 2005-ben egy zsidó katona egy buszon meggyilkolt 4 palesztint, ők megölték a katonát. A zsidó bíróság szerint az önbíráskodás nem engedhető meg egy demokratikus államban, holott Izrael nem demokratikus állam, és fordított esetben zsidók ellen nem folyik nyomozás.

November 30.
Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár elítélte az izraeli építkezéseket. "Az erőszak és uszítás fokozódásának vagyunk a tanúi. A megszállt területek gyarmatosításának a politikája súlyos aggodalomra ad okot. Új telepeslakások ezrei felépítésének bejelentése nem egyeztethető össze a két állam létén alapuló megoldással"

Egy ronda zsidó luxusprosti, Alix Catherine Tichelman gyilkolta meg a Google volt igazgatóját. A rossz ízlésű férfi megrendelte a zsidókurvát, aki heroininjekciót adott be neki, amitől a férfi hamarosan meghalt. A luxusprosti nyugodtan felhörpintette borát, eltüntette nyomait (közben többször rátaposott a holttestre), és segítségnyújtás nélkül távozott.

December

December 2.
Megnyílt a zsidóbűnözőről elnevezett Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ, melyet a kormány 100 milliókkal támogat a jövőben.

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök a Vatikánban tárgyalt a pápával. Kísérői szokatlan módon nagyrészt állig felfegyverzett zsidó katonák voltak. A pofátlan zsidó egy menórát és egy a spanyol inkvizícióról szóló könyvet ajándékozott a filoszemita pápának.

Meghalt Bächer Iván ultracionista újságíró, író.

Külföldi újságírók bírálják Izraelt, mivel a zsidó "katonák" rájuk is lőnek gumilövedékkel, és fejre, szemre céloznak. Egy olasz fotósnak azért nem lőtték ki a szemét, mert épp fényképezett, és a gép megvédte őt. A zsidók cáfolnak, és nem vizsgálódnak érdemben a zsidók ellen gójok érdekében indult ügyekben.

Őrizetbe vették a hatóságok azt a három fiatalt, akik köztéri menórákat rongáltak meg, gyorsított eljárásban tárgyalják az ügyüket. Több párt is elítélte az esetet.

December 3.
Vizsgálat indult Gaudi-Nagy Tamás jobbikos képviselő, ügyvéd, hazafi ellen, mivel a - valószínűleg zsidó - bírónő zsigerien egyoldalú viselkedése miatt megkérdezte tőle, hogy zsidó-e abban az ügyben, melyben egy idős magyar asszonyt fogtak perbe, akit csúnyán megütött egy fiatal zsidó. A Budapesti Ügyvédi Kamara körlevele a 70 éves ún. holokauszton sajnálkozik. Baloldali és zsidó közéleti személyek hazugsággal vegyesen háborodtak fel az eset miatt. [23]

Németországban a törvényhozás felsőháza ismét kezdeményezte az alkotmánybíróságnál a "neonáci" Német Nemzeti-demokrata Párt betiltását.

"Neonáci" zenét felismerő szoftvert fejlesztettek ki a zsidók által megszállt németek. Németországban tiltott a "szélsőjobboldali" zene.

Franciaországban vádat emeltek Bob Dylan amerikai zsidó énekes ellen a horvátok ellen irányuló rasszista gyűlöletkeltés miatt. A 72 éves körülrajongott, tehetségtelen zsidó énekes ezt mondta: "A feketék tudják, hogy voltak olyan fehér emberek, akik nem akarták megszüntetni a rabszolgaságot. (...) Ha egy rabszolgatartó vagy Ku-Klux-Klan-tag vére csörgedezik az ereidben, azt a feketék megérzik. Ez a dolog a mai napig tovább él. Éppen úgy, ahogyan a zsidók megérzik a náci vért, a szerbek pedig megérzik a horvát vért"
Mint köztudott, a szerbek és a zsidók régóta szimpatizálnak egymással, mivel céljaik és tetteik aljassága hasonló volt a világháborúk és a délszláv háborúk idején.

December 4.
Elutasították a felakasztatlan Nyers Rezső volt vezető kommunista politikus keresetét, melyet nyugdíjpótléka megvonása miatt nyújtott be.

A Moszad Bejrútban meggyilkolta a zsidó terroristák ellen küzdő Hezbollah egyik vezetőjét.

December 6.
Meghalt a dél-afrikai fekete politikus, Nelson Mandela. Politikai vezetők világszerte és itthon is megemlékeztek a fehérellenes terroristáról, kommunista Nobel-békedíjas tömeggyilkosról, aki szerintük a rasszizmus ellen és a szabadságjogokért harcolt. Az indokolt apartheid rendszer zsidó megdöntése óta az addig gazdag Dél-Afrika néhány év alatt a tönkrement, a közbiztonság megszűnt, a fehéreket gyilkolják a feketék. Évente 30-40 ezer (!) gyilkosság történik. Mandela későbbi temetésén egyébként egy szélhámos, gyilkos fekete jeltolmács mutogatott értelmetlenül.

December 7.
Két nap alatt elítélték a Blaha Lujza téri gyalázatos menórát részegen megrongáló férfit.

December 8.
Naftali Bennett, Izrael gazdasági minisztere Ciszjordánia túlnyomórészt illegális izraeli telepesek lakta részeinek annektálását javasolta.

December 10.
A strasbourgi bíróságon jogerőssé vált, hogy törvényesen oszlatták fel a Magyar Gárdát.

Avraham Burg, a Kneszet korábbi elnöke elismerte, hogy Izraelnek vannak nukleáris fegyverei. "Elég volt a kétértelműségből – Izraelnek van nukleáris és vegyi fegyvere is, és erről nyílt és őszinte vitát kellene kezdeményezni". Egy zsidó szervezet feljelentette Burgot hazaárulásért. Sok zsidó aggódik amiatt, hogy másoknak is lesz atombombájuk a térségben, és terrorjuk végül visszafelé sül el.

Még 300 millió forinttal megfejeli a jövő évi ún. holokauszt emlékév költségeit a "jobboldali" Fidesz.

A Kanadába érkezett, "megtéréséről" a zsidó közösségnek beszámolót tartó Szegedi Csanádot majdnem kitoloncolták a repülőtérről, mivel a helyi zsidók még érkezése előtt panaszt tettek ellene. Végül tisztázta, hogy nem Jobbik- és Magyar Gárda-tag, és egy napig maradhatott. Hiába fordított köpönyeget vagy metéltette körül magát Csanád, fajtársai bosszúja még mindig érezteti hatását a zsidó gazemberrel szemben is.

Egy szemfüles zsidó újságíró kiszúrta a nemzeti radikális kuruc.info hírportál budapesti plakátját, megkereste a szolgáltatót, cikket írt a plakátról és elérte, hogy levegyék azt. Majd ő volt felháborodva, hogy néhányan felhívták, és kifejezték neki felháborodásukat. Tombol a zsidóterror Magyarországon. Csak azt reklámozhatnak, amit a zsidók engednek.

December 11.
Az izraeli parlament véradásán nem adhatott vért egy etióp zsidó, azaz fekete képviselő. A zsidók azt hazudták, hogy az etióp zsidóknak különleges vércsoportjuk van. Az eset nagyszerűen mutatja a zsidó rasszizmust, miközben a zsidók világszerte antirasszista, sőt, antinacionalista kampányt folytatnak.

Az álnemzeti Fidesz EP-képviselője, a szefárd zsidó Deutsch Tamás ultimátumot adott az ügyészségnek: 72 órán belül tiltsa be a cigány- és zsidóbűnözésről nyíltan beszélő népszerű, nemzeti radikális honlapot, a kuruc.infót.
"A Kuruc.info egy tőről metszett náci szenny(hon)lap.
A létezése nettó gyalázat.
Förtelmes szövegeikkel nap mint nap nyilvánosan megalázzák az összes tisztességes, becsületes, jóakaratú magyar embert. Egytől egyig mindenkit, akár tud róla, akár nem.
A Kuruc.info működése törvénytelen. (...) Munkaidőn túl pedig szorgalmasan újságírókat illetve általuk zsidónak, cigánynak, buzinak, stb. minősített embereket fenyegetnek, szóval kedvenc szabadidős náci szenvedélyüknek hódolnak. (...) A magyar ügyészség nem a jóakaratú emberek, hanem a náci szenny(hon)lap oldalán áll. (...) Mostantól számítva pontosan 72 órája maradt az ügyészségnek, hogy törvényes kötelezettségének végre eleget téve egyszer és mindenkorra felszámolja ezt a gennyláda náci hírportált. Nincs melléduma, nincs egyfelől-másfelől! Tessenek az ügyészségnél azonnal a két hátsó lábukra állni, mert kezemben a kréta és indulok a Legfőbb Ügyészség épületéhez ugróiskolát rajzolni."
Az ügyészség zsidó szóvivője visszautasította Deutsch üres fenyegetését. A zsidó legfőbb ügyész nem szólalt meg.

December 12.
Köves Slomó cionista főrabbi szerint is itt az ideje fellépni a zsidókat leleplező kuruc.info ellen.

Rengetegen megemlékeztek a 20 éve elhalt zsidó Antall József miniszterelnökről, dicshimnuszokat zengve az országot a zsidóknak eladó hazaárulóról.

Még a börtönben is csicskáztatott, megalázta cellatársait egy zsidók által felkészített cigány gyilkos. Egy rab öngyilkos lett. Az ehhez hasonló esetek mindennaposak, a zsidók, köztük az álnemzeti Fidesz egyre több cigányt termel ki Magyarország tönkretételére és kirablására.

December 13.
Egy 87 éves egykori dachaui őr ellen folyik nyomozás, noha az őr sem tudott gyilkosságokról. "Amikor a bűnözők közül valaki bajt csinált, jelentettem az esetet, és az illetőt elvitték a különtáborba. Néhányukat soha nem láttam többé, de nem érdeklődtem utánuk, mert nem akartam azt a benyomást kelteni, mintha bármi közöm lenne hozzájuk"

Hamid Karzai afgán bábelnök arra figyelmeztette az USA-t, hogy ne próbálja megfélemlítéssel rákényszeríteni őt az afganisztáni amerikai katonai jelenlétet 2014 után szabályozó megállapodás aláírására. Karzai szerint az USA propagandahadjáratot és fenyegetéseket alkalmaz, hogy kicsikarja az aláírást.

Az irániak megszakították a bécsi tárgyalásaikat a nagyhatalmakkal, mivel az amerikaiak újabb személyeket és vállalatokat tettek feketelistára az Iránnal való együttműködésük miatt, és lefoglalta vagyonukat.

Szentendrén feltehetően zsidó fiatalok vörös festékkel öntöttek le egy keresztet. Az ügy nem került be a fősodratú, zsidó médiába.

Az Amnesty International szerint szégyellheti magát az EU a befogadott szíriai menekültek siralmasan alacsony száma miatt.

December 14.
Őrizetbe vettek Angliában két férfit, mert a twitteren antiszemita megjegyzéseket írtak a zsidó Tottenham Hotspur elleni mérkőzés kapcsán.

December 16.
Lelőtt egy libanoni mesterlövész egy izraeli katonát (terroristát) a két ország határán. Az izraeliek erre válaszul nemes egyszerűséggel meggyilkoltak két libanoni katonát.

Elie Wiesel holokausztpápa egész oldalas hirdetést tett közzé egy zsidó milliárdos pénzén a New York Timesban és a Wall Street Journalban. Ebben azt parancsolja a Kongresszus tagjainak, hogy addig ne is tárgyaljanak Iránnal, amíg az nem hagy fel az Izrael megsemmisítésére irányuló népirtási szándékával.

December 17.
Oktatási bojkottot hirdetett Izrael ellen egy amerikai tudósszövetség. "Az Izrael elleni bojkottról szóló szavazás bizonyítja az ASA orwelli antiszemitizmusát és erkölcsi csődjét. Izrael a világ egyik legdemokratikusabb és oktatási szempontból a legszabadabb országa." - mondta Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnöke.

A Gyermekrák Alapítvány autójával intézi mindennapos ügyeit annak zsidó elnöke, Balogh István. Az alapítvány szavakban nemes célt szolgál, és óriási bevétele van a felajánlásokból. Azonban csupán tipikus zsidó biznisz egy agresszív, gátlástalan zsidó csaló részéről. Baloghnak anno rákos lett a gyereke, ekkor ébredt rá, mekkora pénzt lehetne kaszálni ezen az üzleten. Balogh ellen 1961-ből lopás, három évvel később deviza-bűncselekmények, illetve bűnszövetségben elkövetett üzérkedés miatt folyt eljárás. Emellett foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés és erőszakos nemi közösülés kísérlete terheli múltját, közúti veszélyeztetés miatt pedig mint többszörös visszaesőt két év négy hónap fegyházbüntetésre ítélte a bíróság. Baloghot a rendőrség számos alkalommal érte ittas vezetésen. Nemi erőszaka idején állítólag Izraelbe menekült egy időre.

December 19.
Újabb két palesztint megöltek a zsidó terroristák.

December 20.
A zsidó Szabó György, izraeli-magyar kettős állampolgár, most jobboldali (!) politikus, a Mazsök elnöke az országgyűlés kulturális és sajtóbizottság ülésén - levetve álarcát - szájba veréssel fenyegette meg Novák Elődöt. Az ügynek nem lett semmilyen következménye, a zsidó terroristák bármit megtehetnek a magyar országgyűlésben. A jegyzőkönyv:
ELNÖK (L. Simon László): A kifejezés használatáért, hogy „holokausztipar”, harmadszor figyelmeztetem, úgyhogy megvonom öntől a szót, képviselő úr. Köszönöm szépen. A javaslatairól természetesen szavaztatok. (Szabó György: ...szájba is fogja vágni a képviselő urat...) Arra kérem a kedves vendégeinket, hogy szíveskedjenek... (Szabó György: Mocskos nyilasnak a szövegét kell végighallgatni... – Novák Előd: Ki fenyegetett szájbaveréssel?) Nagyon szépen kérem Szabó urat, hogy méltósággal, türelemmel tessék elviselni az ilyen típusú megszólalásokat, és szíveskedjen nem közbekiabálni a parlamenti ülésen, nagyon szépen kérem. Ha képviselő úrnak... (Novák Előd: Elnök úr, legyen szíves az Országgyűlési Őrséggel kivezettetni, mert fizikai erőszakkal fenyegetett! – Szabó György: Téged kellene... – Novák Előd: Házszabály szerint ilyenkor ki kell vezettetni.) Képviselő úrnak nem adtam szót... (Novák Előd: Már nem is tud szót adni, mert megvonta tőlem a szót.) Képviselő úrnak nem adtam szót, és ne... (Novák Előd: Tartsa be legalább a Házszabályt!) De legyen kedves... (Novák Előd: Vezettesse ki az Országgyűlés Őrségével azt, aki engem fizikai erőszakkal fenyegetett! Ezt a Házszabály szerint meg kell tennie. – Szabó György: Beszartál? Te kis mocsok!) Gyuri! (Szabó György: Beszartál?) Gyuri! (Novák Előd: Ne beszéljen így Országgyűlésben, ez itt nem szokás; bizonyára az elnök úr is ki fogja vezettetni az Országgyűlés üléséről.) (...) Arra kérem szépen, hogy hallgasson el, Szabó urat pedig arra kérem, hogy legyen kedves méltósággal viselni a provokációt.

Miután a kemény pornós múlttal rendelkező énekesnőt, Krasznai Tündét nem engedik be a parlamentbe egy karácsonyi gyerekműsorra, a zsidó-cigány (zsici) homoszexuális transzvesztita elmebeteg Rácz Károly (művésznevén Terry Black) ismét azzal fenyegetőzött, hogy nyilvánosságra hozza a közerkölcsöt sértő képviselők neveit. Végül három jobboldali politikust nevezett meg, egyikükről köztudott, hogy egy homoszexuális zsidó, valamint egy kereszténydemokrata (amúgy zsidócsahos) politikust, akit valószínűleg azért gyűlöl, mert a pedofília ellen emelt szót 8 éve, illetve a nemzeti radikális párt elnökét, Vona Gábort.

December 21.
Súlyos, a jövő évi világbajnokságról történő lemaradással járó 10 mérkőzéses büntetést kapott a FIFA-tól Josip Simunic horvát labdarúgó, mivel usztasaköszönéssel ünnepelte a vb-re kijutást. Efraim Zuroff nácivadász már az ítélet előtt elmondta, az egész horvát válogatottat talán nem kellene kizárni: "De Simunicot nem szabad kiengedni egy olyan nagy eseményre, mint a világbajnokság, el kell távolítani őt a csapatból, ez lenne számára a legnagyobb büntetés."

December 22.
20 ezren tüntettek a "rasszizmus" ellen Stockholm egyik elővárosában, noha a színesbevándorlás és -bűnözés nőttön-nő.

December 23.
Schiff András Londonban uszított a magyarok ellen 60. születésnapi koncertjén.
"Nem csak a kormány zavar, hanem az emberek is. Nem mindegyikük, de Magyarországon nagyon kevés a civil kurázsi. Az emberek félnek felszólalni" "Korábban megfenyegettek, hogy ha visszamegyek Magyarországra, levágják mindkét kezem. Én sem mentális, sem fizikai támadásnak nem akarom kitenni magam."

Fordított karlendítés kezd divatba jönni Európa-szerte. Ezt egy Dieudonné nevű, színesbőrű komikus találta ki Franciaországban, aki gyakran tesz antiszemita megjegyzéseket is, ezért igyekeznek fellépni ellene. A franciaországi legálisan működő zsidó terrorszervezet, a Jewish Defense League tagjai már több fordított karlendítéssel vádolt embert megtámadtak. Legutóbb egy lyoni szállodába törtek be a zsidó terroristák, és vertek félholtra embereket, majd egy másik városban egy másik embert még egy autó csomagtartójába is betuszkoltak, és elraboltak.

Száz éve ragadta magához a zsidóság az amerikai pénzrendszert, titokban létrehozva a FED-et.

Rendőrségi vizsgálat indult az angol zsidó tévészakács, Nigella Lawson ellen, mivel állítólag kábítószert fogyasztott, és még saját és nevelt gyerekeit is rávette a használatukra.

December 24.
Zsidó szervezetek támadják az új, 5 milliárd forintból felépülő holokauszt-emlékhely, a Sorsok Háza koncepcióját. Heisler András, a Mazsihisz elnöke elmebeteg módjára elmondta:
"A holokauszt egyedi, unikális történelmi jelenség, semmivel nem összevethető, semmivel nem összehasonlítható. Minden összevetés, minden hasonlítgatás a történelem relativizálása". "Nem szeretnénk, ha a sok látogató, a sok gyerek a kiállításról hamis történelem-tudattal jönne ki: lám’, milyen rossz emberek voltak ezek a csúnya nácik, még szerencse, hogy a derék magyarok megmentették a zsidókat"
Kálmán C. Györgynek és másoknak az emlékhely neve (Sorsok háza) nem tetszik, ugyanis szerintük a holokauszt áldozataitól épp a sorsukat vették el. György Péter elmondta: "Ennek az emlékhelynek az lehet a küldetése, hogy az új nemzedéket megmentse a felelősségtől rettegő, magyarnak gyáva, antiszemita Jobbiktól. Hogy segítsen nekik megérteni: a saját életük veszíti el méltóságát, értelmét, tisztaságát, ha nem ismerhetik fel, hogy az 1944-ben történtekért az a magyar társadalom is felelős volt, amelynek ma ők a tagjai."
A zsidók szerint a józsefvárosi pályaudvar sem megfelelő helyszínválasztás. Karsai László szerint túlságosan hangsúlyos az embermentők szerepe a magyar gyilkosokkal szemben, valamint sok zsidó szerint nem a bűnökkel való szembenézés és a tragédia, a történelem kibeszélése, a holokauszt oktatása és megtanulása a kormány célja. A zsidók saját fajtársukat, a Sorsok Háza főideológusát, a "jobboldali" Schmidt Máriát is támadják, aki szerintük relativizálja a holokausztot. (Schmidt Mária apósa egy ÁVH-s zsidóbűnöző volt.) Karsai később prostituálthoz hasonlította és holokauszttagadónak nevezte Schmidtet.
2014-ben egyébként zsidó szervezetek bojkottálták a holokauszt-emlékévet, mivel nem tetszett nekik három dolog, köztük a Sorsok Háza, az egyik történész, Szakály Sándor egy kijelentése, akinek elbocsájtását követelték, valamint a "német megszállás" emlékművének konstrukciója. Még a támogatásokat is visszaadták a "megsértett" zsidók.

December 26.
Jövőre Szerbiában kutatja a Simon Wiesenthal Központ a "náci háborús bűnösöket".

A New York Times a jövő évben a növekvő magyarországi antiszemitizmust fogja vizsgálni.

December 28.
Az angol első osztályban játszó színesbőrű francia csatár, Nicolas Anelka fordított karlendítést bemutatva vállalt szolidaritást az üldözött francia humoristával egyik gólja után. Európai zsidó szervezetek súlyos büntetést várnak Anelkával szemben. A csapat, a West Bromwich Albion zsidó főszponzora támogatásának megvonásával fenyegetőzött, ha nem rúgják ki a csatárt, akit végül 5 mérkőzésre eltiltott a szövetség.

Lemondott ifj. Hegedűs Lóránt egyik zsidócsahos bírálója, tiltakozásul a református egyház vezetőinek szerinte engedékeny viselkedése ellen, akik szerinte "félnek a Jobbiktól és a kuruc.infótól".

December 29.
Korda György hírhedt zsidó énekes egy bulvárlapban érdekes mondatokat fogalmazott meg a zsidók által kitalált holokausztmítosz idejéből.
"Egy momentum az életem végéig elkísér: jöttek értünk, a gyerekekért a németek azzal, hogy elvisznek minket nyaralni. Amikor az unokahúgom és elém ért a sorozó katona, azt mondotta, „Betelt a létszám, ti majd holnap jöttök”. Az egész gyerekturnust belelőtték a Dunába. Másnap felszabadultunk." - Akkor éppen vastag jég borította a Dunát.

Izraelben törvényt fogadtak el a megszállt Jordán-völgy végleges bekebelezéséről.

December 30.
Közzétette a nácivadász Simon Wiesental Központ a szokásos év végi toplistáját a legveszélyesebb antiszemitákról és Izrael-ellenesekről. A Jobbik a tavalyihoz képest két helyet javítva már az ötödik a holokausztipar kimondása és más cselekedetek miatt. A török miniszterelnök a 2., miután nem bocsájtotta meg a zsidóknak, hogy brutálisan meggyilkoltak 9 török segélyszállítót. A 6. helyen Hitler tisztelői állnak. A 8. helyen egy amerikai iskola áll, melyben a tanulók zsidó társaiknak karlendítésekkel és hasonló gesztusokkal kedveskednek. A kilencedik helyezett írónő is mindössze igazat szólt Izraelről, és sajnálta, hogy annak idején hozzáment egy zsidóhoz. A tizedik hely az antiszemita szurkolóké, valamint a "fordított karlendítést" használóké.

Eli Ben-Dahan rabbi, a vallási ügyek izraeli miniszterhelyettese szerint a homoszexuális zsidóknak "magasabb rendű a lelkük", mint akár a homokos, akár a heteroszexuális gojoknak.
Amikor egy újságíró megkérdezte a miniszterhelyettesi tisztséget betöltő rabbitól, mit tenne, ha a kneszetben szavazásra kerülne sor az egyneműek "házasságának" ügyében, Ben-Dahan közölte, hogy nem fogadná el a javaslatot.
"Miként egy zsidó sem házasodhat egy gojjal" – tette hozzá. A riporter erre feltette neki a kérdést, hogy vajon ez a két ügy összekapcsolható-e. Ben-Dahan közölte: "Egyiket sem ismerjük el. És egyébként is, egy zsidónak mindig magasabb rendű lelke van, mint egy gojnak, még akkor is, ha a zsidó homokos." A miniszterhelyettes még elmondta: "Meg kell tartani az állam zsidó jellegét. Mindazok a dolgok, amelyek ellentmondanak az értékeinknek, a kultúránknak és a hagyományainknak, nem kaphatják meg az elfogadás pecsétjét"

Egy amerikai cég kommunikációs igazgatója ezt írta a twitteren, mielőtt Afrikába utazott:
"Afrikába megyek. Remélem, nem kapok AIDS-t. Csak viccelek. Fehér vagyok".
Mikor leszállt Afrikában, közölték vele, hogy kirúgták. A zsidó média a 12 órás repülőút alatt hadjáratot indított ellene fajgyűlölet miatt. Több tízezer troll támadta a világhálón, és feltörték facebook-oldalát.

A két napja született, Eva Lynn Patricia Braun névre hallgató gyermekét is elvették a hatóságok azoktól a nemzetiszocialista érzelmű amerikai szülőktől, akik részben egykori német vezetőkről nevezik el gyerekeiket. A hatóságok szerint a szülők sérülések kockázatának tennék ki a gyerekeiket (ami szerintük zsidó, ortodox zsidó, cigány, néger, homoszexuális vagy kommunista szülők esetében nem áll fenn.) A zsidó terror az újszülöttekre is lesújt.

December 31.
A zsidó Janet Yellen váltja a FED élén a zsidó Ben Bernankét, az alelnök szintén zsidó marad.

A "magyar" kormány döntött a 2008-09-es ún. cigánygyilkosságok áldozatainak anyagi kárpótlásáról. A cigányság sok százezer meglopott, megkárosított vagy meggyilkolt áldozata természetesen nem kap semmilyen kárpótlást.

A "magyar" kormány a német megszállás 70. évfordulójára emlékművet állít jövőre, mely a szovjetek "felszabadító" emlékműve mellett áll majd. A zsidó jobboldaliak ezzel a kétértelmű lépéssel próbálják folytatni kétkulacsos, álmagyar-zsidó politikájukat. A Mazsihisz és sok zsidó szervezet és firkász még "jobboldali" zsidó társaikat is meglepve tiltakozik, részben megszokásból, részben mivel az emlékmű nem hangsúlyozza eléggé a holokausztot, az áldozatokat és a tetteseket, a magyarság bűnösségét.

2013-ban 900 palesztin gyereket tartóztattak le és kínoztak meg az izraeli terroristák.

A zsidóbűnözés 2014-től, melyet a zsidó Fidesz-kormány holokauszt-emlékévnek nyilvánított, folytatódott.

Film

Lábjegyzetek

  1. https://www.youtube.com/watch?v=EDnh2sMR5cc
  2. http://kuruc.info/r/4/107288/
  3. http://kuruc.info/r/4/107722/
  4. http://www.dailymail.co.uk/sciencetech/article-2274388/MI5-install-black-box-spy-devices-monitor-UK-internet-traffic.html
  5. https://kuruc.info/r/2/107871/
  6. https://kuruc.info/r/8/107847/
  7. https://kuruc.info/r/4/107976/
  8. https://kuruc.info/r/4/107984/
  9. http://www.thesun.co.uk/sol/homepage/news/4809890/BOY-thought-to-be-one-of-Britains-youngest-suicides-found-dead-after-months-of-jibes-says-family.html
  10. http://kuruc.info/r/4/108912/
  11. http://kuruc.info/r/2/109377/
  12. http://kuruc.info/r/4/109608/
  13. http://kuruc.info/r/2/110167/
  14. http://kuruc.info/r/26/111837/
  15. http://kuruc.info/r/2/111922/
  16. http://kuruc.info/r/2/112090/
  17. http://kuruc.info/r/4/112640/
  18. http://kuruc.info/r/39/112590/
  19. http://kuruc.info/r/4/113974/
  20. http://kuruc.info/r/35/115332/
  21. https://kuruc.info/r/26/116271/
  22. https://kuruc.info/r/2/118652/
  23. https://kuruc.info/r/2/121094/