Balázs Béla

A hu-Rightpedia wikiből
Balázs Béla
Balazs bela.jpg
Születési névBauer Herbert
SzületettSzeged Osztrák-Magyar Monarchia
1884. augusztus 4.
ElhunytBudapest magyar
1949. május 17. (64 évesen)
Nemzetisége
Foglalkozásaköltő, író, filmesztéta, filmrendező
Balázs Béla az IMDb-n

Balázs Béla, költő és filmesztétikus, családi nevén Bauer Herbert (Szeged, 1884. augusztus 4. – Budapest, 1949. május 17.). 1919 óta külföldön él, 1931-ben a moszkvai filmakadémia tanára lett.

Apja Bauer Simon (1851–1897) tanár, tanulmányíró, fordító, anyja Lévy Jenny (1856?–1913) tanítónő. Húga Bauer Hilda (1887–1965) emlékiratíró, öccse Bauer Ervin (1890–1938) biológus, Kaffka Margit második férje. Apját 1890-ben Lőcsére helyezték; 1898-ban, halála után visszaköltöztek Szegedre. 1900 karácsonyán megjelent első verse a Szegedi Naplóban. 1902-ben érettségizett a főreáliskolában, ősztől a budapesti egyetem magyar-német szakos hallgatója, Eötvös-kollégista, Kodály Zoltán szobatársa volt. 1904-től részt vett a Thália Társaság munkájában, barátságot kötött Lukács Györggyel. 1905-ben első népdalgyűjtő útján Kodályt kísérte Szeged környékén; 1906-ban Bartók Bélát. 1906-ban szerzett diplomát, ösztöndíjas tanulmányutat tett Berlinben és Párizsban. 1907-ben különféle budapesti iskolák tanára. 1908-ban jelentek meg versei A Holnap antológiában; a Nyugat rendszeresen közölte írásait. 1909-ben volt első drámabemutatója (Doktor Szélpál Margit, Nemzeti Színház). 1910-ben megjelent első verseskötete (A vándor énekel [1911]). 1911–12-ben hosszabb utazást tett Nyugat-Európában. 1913-ban hivatalosan is fölvette a Balázs Béla nevet, katolizált, abbahagyta a tanítást, a Fővárosi Pedagógiai Könyvtár munkatársa.

1914-től

1914. szeptemberben önként jelentkezett frontszolgálatra; október végén súlyosan megbetegedett, hátszolgálatra helyezték Szabadkára. 1915 augusztusában leszerelték; hadiélményeit Lélek a háborúban (Gyoma, 1916) című könyvében írta meg. 1915-től részt vett a Vasárnapi Társaság, 1917-től a Szellemi Tudományok Szabadiskolája munkájában. 1918 őszén csatlakozott a zsidó patkányforradalomhoz, a Tanácsköztársaság idején az írói direktórium tagja, a közoktatásügyi népbiztosság irodalmi osztályvezetője; egy ideig vöröskatona. 1919 novemberében Bécsbe szökött; 1926-tól Berlinben, 1931-től Moszkvában élt; sokirányú színház- és filmművészeti munkát végzett. 1941-ben a front elől Alma-Atába evakuálták, 1944-ben tért vissza. 1945 nyarán hazajött, tanított a Színházművészeti Főiskolán, a Filmtudományi Intézet vezetője, a Fényszóró főszerkesztője volt. 1949-ben Kossuth-díjat kapott.

Leni Riefenstahllal is dolgozott együtt a német filmiparban.

Művei

Népi és modern, főleg népballadai és szimbolista elemeket társított első és második verskötetében (Tristan hajóján, Gyoma, 1916) bölcseleti mondandó jegyében: a lét legfőbb tartalma az állandó vándorlás az éntől az énen túlihoz, ahol az én éppúgy titok, mint a külső világ, csak az örökös keresés a bizonyosság. Az emigráció kezdetén ez a versvilág bővült a hontalanság panaszával (Férfiének, Bécs, 1923). Hosszú szünet után megjelenő későbbi köteteiben (Tábortűz mellett, Moszkva, 1940; Repülj szavam, Moszkva 1944) a filozofikum helyébe a retorikus sematizmus lépett, viszont régi nívóján verselt a hazaszeretet és a hazatérés örömének érzéskörében.

Drámák

Első drámái a művészmagány és a kiútkeresés vívódásában fogantak, a férfi-nő viszony tragikus megoldhatatlanságára összpontosított (Doktor Szélpál Margit; Az utolsó nap, 1913; Halálos fiatalság, Gyoma, 1917); táncjátékai és misztériumai közül A fából faragott királyfi (1912) és A kékszakállú herceg vára (1912) Bartók zenéjével világhírűvé vált (bemutató: 1917, 1918). Hazatérése utáni darabjai nem hoztak számára sikert (Boszorkánytánc, 1945; Cinka Panna balladája, 1948, Kodály zenéjével). Kisprózájából a Történet a Lógody utcáról, a tavaszról, a halálról és a messzeségről (1912) című elbeszélés emelkedik ki valóságosság és jelképiség szép összhangjával. A több részletben írt-publikált s egészében először németül megjelent Lehetetlen emberek (Unmögliche Menschen, Frankfurt, 1930; Bp., 1965) jó atmoszférateremtő erővel megrajzolt tablója a századelő magányos művésztípusainak, célt tévesztett, önpusztító lázadásaiknak, sematikusan leegyszerűsítő befejezéssel. Legjobb szépprózai teljesítménye az Álmodó ifjúság (1946), a külső események és a lelki történés művészi összeszövésével. Több évtizeden át vezetett naplója hiányosan jelent meg (1-2, 1982). Érdekesek meséi és ifjúsági regényei is. Teoretikusi alapelve, hogy „egyetlen művészet sem lehet naggyá elmélet nélkül”. Már első jelentős művészetelméleti műve, a Halálesztétika (1908) sokoldalú fölkészültségét mutatja, s később úgyszólván valamennyi művészeti ágról adott értő tanulmányokat, amelyek filmesztétikai munkáival teljesedtek ki.

Filmesztétika

Elsőként jelentkezett rendszeres filmesztétikával (Der sichtbare Mensch oder die Kultur des Films, Bécs-Lipcse, 1924; Der Geists des Films, Halle, 1930; A látható ember, A film szelleme, 1958; Iszkusztvo kino, Moszkva, 1945; Filmkultúra, 1948; A film, 1961). A filmalkotás gyakorlati munkájában is részt vett, több film, köztük a nagysikerű Valahol Európában (1947) társszerzője volt.

Az 1958-ban alapított Balázs Béla-díjat 1960-tól évente adományozzák a jeles magyar film- és tv-rendezőknek, operatőröknek és fotóművészeknek.

Forrás