Bem József

A hu-Rightpedia wikiből
Bem József

Bem József (զորավար Հովսեպ Բեմ) lengyel-örmény katonatiszt, hadvezér, , a lengyel, majd a magyar szabadságharc egyik vezére, *Tarnov 1794, +Aleppo 1850. A varsói katonai iskola elvégzése után 1815-ig lengyel tiszt volt, rövid ideig francia szolgálatban állt, majd polgári pályára készült. A lengyel szabadságharc Osztrolenkánál történt elbukása után külföldre menekült. 1848-ban a bécsi forradalom egyik vezére volt, ennek leverése után Magyarországra jött és a honvédsereg tábornoka lett Erdélyt védte. 1849 január 21-én Szőkefalvánál, jan. 30-án Szelindeknél, febr. 4-én Vízaknánál, febr. 9-én Piskinél, márc. 11-én Nagyszebennél, márc. 21-én a Tömösi-szorosban, júl. 20-án Sepsiszentgyörgynél győzedelmeskedett a túlnyomó osztrák-orosz-seregek felett, de július 31-én, Segesvárnál, döntő csatát vesztett s kiszorult Erdélyből. Aug. végén Törökországba menekült, mohamedánná lett, majd, Murad-Tefsik-Amurat pasa néven, Aleppo kormányzója. Mestere volt a nagy területen kis erővel vívott harcnak. A magyar szabadságharcnak Görgeyvel együtt legnagyobb tehetségű vezére. Hamvait 1924-ben nagy ünnepségek keretében hazájába szállították. Szobrát 1935-ben állították fel Budapesten. Életrajzát Balás György báró írta meg, (Bem apó, 1934). A Bem család évszázadokig Lembergben élt, ahol a családfő az Örmény Nemesi Kúria mindenkori elnöke volt. A „bem” (բեմ) szó örményül „szószék”, „bírói pulpitus”, lényegében gúnynév volt (az Ániból elmenekült örmény hercegek és főnemesek elkeseredettségükben gúnyneveket használtak és azok lettek később a vezetékneveik.)[1].

Bem hirdetménye
Barabás Miklós: Bem József arcképe (litográfia)
Bem József (Vasárnapi Újság illusztrációja, 1869. január 17.)
Bem szobra Budapesten a róla elnevezett téren

Józef Zachariasz Bem (magyarosan Bem József) (Tarnów, 1794. március 14.Aleppó, 1850. december 10.) lengyel és magyar honvéd altábornagy.

Élete

Örmény eredetű lengyel nemesi családba született. Tanulmányait Krakkóban, majd 1809-től a varsói Tüzér és Műszaki Iskolában folytatta. Napóleon 1812-es oroszországi hadjáratában tüzérhadnagyként vett részt. Danzig (Gdańsk) védelméért francia Becsületrenddel tüntették ki. 1815-ben belépett az orosz fennhatóság alatt álló Lengyel Főkormányzóság hadseregébe. Tüzérszázadosként igyekezett elsajátítani kora műszaki ismereteit, 1819-ben a varsói tüzériskola tanára lett. A kor rakétafegyverének számító röppentyűk tökéletesítésével is foglalkozott.

A fiatal Bem

Részt vett az 1830–31-es lengyel szabadságharcban. 1831 elején, őrnagyként, egy lovasüteg parancsnoka lett. Az ostrołękai csatában tíz ágyú összpontosított tüzével szinte az egész támadó orosz hadsereget feltartóztatta, időt nyerve a lengyel hadtest újrarendeződésére, de a vereséget így sem sikerült elkerülni. Jan Skrzynecki tábornok még a csatatéren ezredessé léptette elő. Két hónappal később már tábornok volt, neve nemzetközileg is ismertté vált. A lengyel szabadságharc bukása után Párizsba emigrált, ahol megírta emlékiratait A lengyelországi nemzeti felkelésről címmel.

1848 szeptemberében egy lengyel–horvát légió felállításának tervével Magyarországra akart utazni, de az október 6-ai forradalom Bécsben érte. Wenzel Messenhauser rábeszélésére vállalta a forradalom fegyveres erőinek főparancsnokságát. A város eleste után álruhában Magyarországra szökött. November 3-án jelentkezett szolgálattételre Kossuth Lajosnál, aki – mivel szabad parancsnoki poszt akkor nem volt – a Nagyszombaton állomásozó Guyon Richárd dandárához rendelte tanácsadóként, nemsoká azonban visszatért Pestre, ahol ekkor már Wysocki József irányításával folyt a lengyel légió megszervezése. Bem még párizsi emigrációja során került ellenséges viszonyba a Lengyel Demokrata Társaság tagjaival, ezért a lengyel légió tagjai is ellenségesen fogadták. Az ellentét odáig mélyült, hogy egy lengyel önkéntes (Franciszek Ksawery Kolodziejski) merényletet kísérelt meg Bem ellen. Az indulatos vitákkal járó ellentétet Kossuth úgy próbálta feloldani, hogy a feleket elvezényelte a fővárosból. Wysocky légiója az aradi ostromsereghez, Bem tábornokként és főparancsnokként a súlyos helyzetben lévő erdélyi magyar hadsereghez került.

Az erdélyi hadjárat

Bem altábornagy határozott intézkedéseivel rövid idő alatt újrarendezte a szétzilált, Erdélyből szinte teljesen kiszorult – a csucsai szorosnál álló – erdélyi hadsereget (tavasztól VI. honvéd hadtest) –, majd Puchner tábornok, erdélyi főhadparancsnok támadását visszaverve ellentámadásba ment át, és gyors hadmozdulatokkal karácsonykor elfoglalta Kolozsvárt. Ezzel kelet felől biztosította az Alföldet, és lehetővé tette, hogy Windisch-Grätz támadása elől a kormány Pestről Debrecenbe helyezhesse át székhelyét. Januárban Karl Urban ezredes csapatait üldözve betört Bukovinába, majd felszabadította Székelyföldet, ahol kiegészítette haderőit. Ezt követően, egy váratlan mozzanattal Puchner háta mögé került és elfoglalta Nagyszebent. Miután Puchner kérésére a Havasalföldön állomásozó orosz csapatok Lüders vezetésévél – jóval Paszkevics hadműveleteinek megkezdése előtt – benyomultak Erdélybe és bekerítés fenyegette, a vízaknai és a dévai csatákban február 4. és 8. között áttörte a kialakuló gyűrűt. Már február 9-én ismét támadásba ment át, Piskinél legyőzte az egyesült osztrák–orosz haderőt, és ismét Székelyföldre vonult. A Piskinél vívott csatában és a győzelemben, akárcsak Szeben városa bevételében, döntő szerep hárult a Gál Sándor ezredes által, az első székely határőrezredből a Bem táborába vezényelt három csíki zászlóaljnak. Ezt követően az orosz és osztrák csapatok elhagyták Erdélyt, Bem pedig elfoglalta Brassót.

A második orosz beavatkozás után kezdetben sikerrel lassította Lüders és Grotenhjelm előrenyomulását, még Moldvába is betört, hogy ott felkelést robbantson ki. Visszatérve, július 31-én azonban a segesvári csatában vereséget szenvedett, hadserege teljesen szétzilálódott.

Erdély elvesztése után Aradon találkozott Kossuthtal, aki – miután Görgeiben nem bízott, Dembinszky pedig ismételten bebizonyította alkalmatlanságát – a magyar csapatok főparancsnokává nevezte ki. Augusztus 9-én azonban Temesvárnál csapatait Haynau teljesen szétverte. A csatában egy ágyúgolyótól megbokrosodott lova levetette a hátáról, a balesetben eltört a kulcscsontja.

Bem sokat tett a magyar–román megbékélésért, az irreguláris csapatok kölcsönös bosszúhadjáratait azonban nem sikerült megelőznie. 1849 tavaszán megállapodott az addig az osztrákokat támogató, legjelentősebb román felkelővezérrel, Avram Iancuval, hogy a román felkelők nem harcolnak tovább a magyar honvédsereg ellen. A megállapodást azonban Hatvani Imre szabadcsapatának egy rosszul időzített akciója miatt a románok felrúgták. Vezérkari főnöke Czetz János tábornok, egyik segédtisztje pedig őrnagyi rendfokozattal Petőfi volt.

A szabadságharc bukása után Bem József Törökországba menekült és áttért az iszlámra Murad/Murat néven. Több renegát tiszttársával együtt a mai Szíria területén fekvő Aleppóba internálták. Részt vett az 1850. októberében kitört zavargások leverésében. Valószínűleg maláriás láz okozta halálát. 1850. december 10-én e mondattal lehelte ki a lelkét halálos ágyán: „Lengyelország, én már nem szabadítalak fel…” Muszlimként az oszmán kormányzat temetteti el.

Bem maradványait 1929-ben szállították Lengyelországba és helyezték el egy tarnówi mauzóleumban, hamvait azonban vallási okokból nem lehetett „a keresztény lengyel földben” elhantolni. Hat gigantikus oszlop emeli magasba a kőszarkofágot, benne Bem maradványaival.

Személye

A kis termetű, vézna, beteges ember hatalmas lelkierővel rendelkezett. A csata napján valódi hősként viselkedett, nagy kócsagos csákójával mindenütt elöl járt, és sok sebtől eltorzult arca belső tűztől égett. Példamutató rettenthetetlensége átragadt katonáira is. Különösen a székelyek ragaszkodtak hozzá babonás tisztelettel. Hadvezérként mesterien alkalmazta az ágyú-ütegeket, szerette a gyors helyváltoztatáson alapuló meglepetéstaktikát. Ezért nagyon megfelelt számára a kicsi, hegyes-völgyes országban kis létszámú sereggel vívott küzdelem. Önzetlen, halált megvető bátorságú, tanult és ügyes katonaként kötelezte el magát a szabadságharc eszméje mellett. Petőfire óriási hatással volt, ez a hatás felfedezhető verseiben is. Távol tartotta magát a magyar vezérek pártoskodásától, ezért élvezte Kossuth Lajos teljes bizalmát. A kormány utasításait azonban nem sokra tartotta, és nem csak a katonai, de a polgári igazgatás kérdéseiben is attól függetlenül szeretett eljárni.

Emlékezete

Források

  • Kovács Endre: Bem József (Hadtörténeti Intézet, Budapest, 1954)
  • Kovács István: Így élt Bem József (Móra Könyvkiadó, 1983) ISBN 9631134849
  • Kovács Endre: Bem a magyar szabadságharcban (Zrínyi Könyvkiadó, Budapest, 1979) ISBN 9633262739
  • Kovács Endre: Bem József és a magyar szabadságharc In: A történettudomány kérdései 8. (Magyar Történelmi Társulat, Budapest, 1951)
  • Kovács Endre: Bem apó (Magyar Történelmi Társulat, Művelt Nép Könyvkiadó, 1951)
  • Hidvégi Jenő: Bem apó In: Nemzeti Könyvtár VI. évf. 120. szám, Budapest, 1944. 03. 04.
  • Józef Wysocki: Együtt a szabadságért, 1848-1849 (Zrínyi Könyvkiadó, 1993) ISBN 9633271851
  • Szőcs János: Csíkszereda, Csíki Székely Múzeum, 1998.
  • Csorba György: Az 1850. évi aleppói zavargások és a magyar emigránsok szerepe, In: Orientalista Nap 2004, (Szerk. Birtalan Ágnes – Yamaji Masanori.) Budapest, 2004. 30–39.

Külső hivatkozások

jegyzetek

  1. (Roland von Bagratuni: „A magyarság az Ararátnál született” című nagyszerű, 20 éve kiadóra és kiadásra váró könyve pontosan részletezi a Bem család származását is.