Brassai Sámuel

A hu-Rightpedia wikiből

Brassai Sámuel, (családi neve Welmes), polihisztor, 1800, +1897. Atyja unitárius lelkész volt. Erdélyben végezte iskoláit, majd házitanító lett a gr. Bethlen-családnál. 1831-ben a kolozsvári Vasárnapi Újságot alapította meg. 1837-ben az unitárius gimnázium tanára lett. 1850-től 59-ig Pesten tanított, majd ismét. Kolozsvárott. 1872-ben tanár lett a kolozsvári egyetemen. A Magyar Tudományos Akadémia ebben az időben választotta tagjává. A tudományok majd minden ágában sikeresen dolgozott. Nyelvészeti és irodalmi elveiért kíméletlen polémiákat folytatott. Mint kritikus Jósika Miklóst, Eötvös Józsefet, sőt Vörösmartyt is támadta. Liszt Ferenc ellen irányult Magyar vagy cigányzenét c. vitairata, (1886), ebben a magyar zene eredetisége mellett tört lándzsát. Foglalkozott teológiával, logikai és esztétikai kérdésekkel, botanikai és matematikai problémákkal s a világnyelvek mellett beszélt oroszul, törökül, héberül és szanszkritul. Fordított Gogoltól és Sollogubtól. Szerkesztette a Kritikai Lapokat, (1855) és az összehasonlító Irodalomtörténeti Lapokat. Pontosabb munkái: Az Akadémia igazsága, (1862); A módszerről, (1867 69); A magyar bővített mondat, (1870); A neo és palaeológia ügyében, (1875); A jövő vallása, (1886); Jézus Istensége, (1887): Szórend és accentus, (1888). Érdekes, gazdag egyéniség volt; életrajzát Fitz József írta meg, (1912).