Fidel Castro

A hu-Rightpedia wikiből
Fidel Castro
Fidel Castro5 cropped.JPG
Fidel Castro 2003-ban
Kuba 15. elnöke
Hivatali idő
1976. december 2. 2008. február 24. (részben máig)
Alelnök(ök)Raúl Castro
ElődOsvaldo Dorticós Torrado
UtódRaúl Castro

SzületettBirán, Kuba
1926. augusztus 13. (91 éves)
ElhunytHavanna
2016. november 25. (90 évesen)
PártKubai Kommunista Párt

HázastársMirta Díaz-Balart, Dalia Soto del Valle
Foglalkozásjogász
Vallásateista

Fidel Alejandro Castro Ruz (Mayarí,1926. augusztus 13.Havanna, 2016. november 25.[1]) Kuba diktátora (elnök, miniszterelnök, a kubai hadsereg parancsnoka, pártvezető), zsidó.

Fulgencio Batista rezsimjének megdöntése után 1959-től 1976-ig az ország miniszterelnöke volt, amikor is az Államtanács és a Miniszterek Tanácsának elnöke lett.

1965-ben ő lett a Kubai Kommunista Párt első főtitkára, és az ő vezetésével vált az ország egypárti szocialista köztársasággá. 2008. február 19-én hivatalosan lemondott elnöki és hadvezéri posztjáról.

Kisgyermekkora

1926. augusztus 13-án született egy kubai cukornádültetvényen, Mayarí város közelében. Apja Ángel Castro y Argiz, spanyol bevándorló, aki kemény munka árán vált sikeres cukornádtermesztővé. Anyja, Lina Ruz González apja birtokán volt szolgálólány. Fidelnek 2 bátyja és 3 nővére van.

Fidel éleseszű, tehetséges diák volt. Leginkább a sportok után mutatott érdeklődést. 1941-ben került a Havannai El Colegio de Belenbe, Kuba legelőkelőbb gimnáziumába, ahol nyers, vidékies temperamentuma és megnyilvánulásai miatt az El Loco (Az őrült) nevet kapta osztálytársaitól. Világnézeti képe itt indult fejlődésnek a jezsuita papok hatására, akik a spanyol nyelvű katolikus világot felsőbbrendűnek tartották az anyagias angolszász világhoz képest.

Középiskolai tanulmányai befejezése után 1945-ben a Havannai Egyetemre ment jogot tanulni.

Korai szervezkedései

Castro forradalma

1952. március 10-én Batista a valamikor jelentéktelen kis őrmester katonai puccsal átvette a hatalmat az országban és katonai diktatúrát vezetett be. Ebben az időben Castro már ismert politikus volt, az Ortodox Párt radikális szárnyát vezette. Megkezdődött a felkészülés egy katonai felkelésre, melynek a célja az erkölcsi megtisztulás és a nemzeti méltóság visszaállítása. A Castro vezette mozgalom, a Movimiento megkezdte a harcosok kiképzését. A kiképzés a legnagyobb titokban zajlott. A résztvevőket 15-20 fős sejtekbe osztották. A sejtek nem tudhattak egymásról, mert a besúgók és a katonai rendőrség, a SIM miatt rendkívül nagy volt a lebukás veszélye. A gyengén felszerelt, Castro vezette csapat 1953. július 26-án, a santiagói karnevál idején a felfordulást kihasználva megtámadta Kuba 2. legnagyobb katonai bázisát, a Moncada-laktanyát. A támadás nem volt sikeres, ennek ellenére ezt az eseményt tekintjük a kubai forradalom kezdetének. A laktanyában szolgáló katonák a felkelők nagy részét borzasztó kínzásoknak vetették alá, majd tárgyalás nélkül kivégezték őket. Az életben maradt felkelők - közöttük két nő - pere nagy nyilvánosság előtt zajlott. A felkelők elnyerték a teljes nép szimpátiáját. A vezetőket 13, a közkatonákat 10 évi börtönre ítélték. Castro pere azonban a santiagoi kórházban, a nyilvánosság teljes kizárásával, egy kórteremben zajlott.Közel négy órán át tartó védőbeszéde - melyet utolsó mondatáról La historia me absolvera (A történelem fel fog menteni) címen ismernek - vádirat a Batista-rezsim ellen, illetve saját politikai programjának kihirdetése. Ez a szónoklat titokban elterjedt egész Kubában, és szimpatizánsokat szerzett a Movimientonak. Castrot 15 évre ítélték. Népszerűsége megugrott és nemzeti mozgalom indult a moncadisták amnesztiája érdekében. Batista az USA nyomására kénytelen volt kegyelmet hirdetni. A mozgalomhoz azonnal csatlakoztak a különböző katonai csoportok is, elkezdődött a pénzgyűjtés és a titkos katonai felkészülés.

1955-ben Castro elhagyta Kubát, és a pénzügyi-katonai háttér kialakításán fáradozott. Kijelentette, hogy nem terrorizmust, hanem forradalmat akar, és bízik benne, hogy a tömegek mögé fognak állni. Bejelentette a sajtóban, hogy expedíciós hadsereget indít Kubába, hogy elűzze Batistát. A Granma kihajózása azonban nem volt jól megszervezett akció, így megsemmisítő vereséget szenvedett a 82 fős hadoszlop, amely ezután szétszóródott.

Batista első "vereségét" egy interjú okozta, ugyanis a riporter erősen szimpatizált Castroval. Az interjú hatására számos befolyásos ember csatlakozott a mozgalomhoz. Castro a rádióban szólította fel a kubaiakat, hogy aktívan vegyenek részt a harcban (sztrájk, munkalassítás). Castro sikereinek hírére a mérsékelt ellenzék is csatlakozott a mozgalomhoz. 1957. júliusában aláírták a Sierra Maestrai Nyilatkozatot, melyben Batista lemondását és új választások kiírását követelték. A kormány közben egyre idegesebb lett, és agresszívabban lépett fel az ellenzékkel szemben. Castroék közben egy Batista-ellenes erőket tömörítő egységfront létrehozásán fáradoztak.

Castro a radikális baloldaliak mellé állt, ezzel megkönnyítette a kommunisták dolgát, akik eddig gondolkoztak, hogy a harc mellé álljanak vagy sem, így azonban támogatták Castrot. 1958. márciusában Batista szükségállapotot hirdetett és elhalasztotta a júniusra kiírt választásokat. Erre válaszul Castro totális háborút hirdetett, de ez nem volt jól megszervezve, ráadásul Batistának kellemes meglepetést jelentett, hogy a térség diktátorai szolidaritásból fegyvereket küldtek neki. Május végén Batista összehangolt támadást indított, de az offenzíva végül kudarcba fulladt, mert hiába állt szemben 12 000 katonája Castro 1000 gerillájával, a gerillák sokkal jobban ismerték a terepet, ami óriási előnyt jelentett.

1958. őszén Fidel Castro úgy döntött, hogy az ország egész területére kiterjeszti a gerillaháborút. Erre 2 hadosztály kapott megbízást: az egyik Havanna felé, a másik nyugatra vonult. Az volt a taktikájuk, hogy a városokat összekötő utakat, hidakat tönkretették, így Batista csapatai nem jutottak utánpótláshoz és könnyű volt őket felszámolni. November végén a kormánycsapatok próbálták megállítani őket, de a támadás december elején összeomlott és a gerillacsapatok kezdtek támadásba. Nem sokkal később már az egész ország Castro kezén volt, 3 nagyvárost kivéve. Batista és közvetlen hívei 1958. decemberének végén elmenekültek az országból, a Castro vezette Forradalmi Hadsereg 1959. január 1-jén bevonult Havannába, ahol semmiféle ellenállás nem fogadta őket. A Moncada-laktanyát január 2-án egyetlen puskalövés nélkül foglalták el. Győzött a forradalom.

Lemondása

2008. február 19-én hivatalosan lemondott elnöki, kormányfői és hadvezéri posztjáról öccse, Raúl Castro javára, azonban a pártfőtitkári posztot megtartotta.

Irodalom

  • Anderle Ádám: Kuba története
  • Castro, Fidel: Beszédek és beszélgetések
  • Castro, Fidel: Ifjú éveim
  • Quirk, Robert: Fidel Castro
  • Roca, Blas: A kubai forradalom
  • Merle, Robert: Moncada


Unbalanced-scales.jpg
Ez a cikk a wikipédiából vett szöveget tartalmaz. Emiatt a szövegre a GDFL licensz vonatkozik.
  1. Fidel Castro, Cuba's longtime revolutionary leader, dies at 90, edition.cnn.com