Günter Grass

A hu-Rightpedia wikiből
Günter Grass
Günter Grass, 2004.jpg
Günter Grass
SzületettDanzig
1927 október 16.
Elhunyt2015. április 13. (87 évesen)
Nemzetiségenémet Németország
Foglalkozásaíró, költő, grafikus
DíjakIrodalmi Nobel-díj (1999)
AláírásaGünter Grass (signature).jpg


Günter Grass (Danzig, 1927. október 16. – 2015 április 13) német író, költő, szobrász, festő és grafikus. Tagja volt a Gruppe 47 elnevezésű német irodalmi társaságnak és a kortárs irodalom egyik legkiemelkedőbb német nyelvű szerzője. 1999-ben irodalmi Nobel-díjjal jutalmazták azzal az indoklással, hogy „fanyar, groteszk történeteivel a történelem elfeledett oldalát mutatja be”.[1]

Életpályája

Fiatal évei

Günter Grass adatlapja a hadifogolytáborban

Günter Grass (akkori írásmód szerint Graß) Danzigban született a protestáns élelmiszerkereskedő Wilhelm Grass és a katolikus kasub származású Helene Grass fiaként. A szülők egy kis árukereskedést tartottak fent Langfuhr (ma Wrzeszcz) városrészben. Gyermekkorát is Gdańskban töltötte egyszerű körülmények között, egy kis kétszobás lakásban. Szófogadatlan gyerekként, illetve tanulóként édesanyja mindig védelmébe vette, kedvesen Peer Gyntnek nevezte, mert korán megértette, hogy „akkor van szüksége a hazugságra ... ha untatja az igazság”. Katolikus édesanyja hatására Grass ministráns lett, ugyanakkor a nemzetiszocialista ideológia befolyása alá került, bár saját bevallása szerint soha nem lelkesedett a Hitlerjugendért.[2]

Grass biográfiájában az szerepel, hogy tizenhat évesen a munkaszolgálatból flakhelferként[3] vonult be a Wehrmachthoz és katonaként szolgált. Csupán 60 évvel később 2006-ban megjelent önéletrajzi regényéből (Hagymahántás közben) derült ki, hogy a második világháború idején, 15 évesen önként jelentkezett a tengeralattjáró flottához - saját bevallása szerint, azért hogy kikerüljön a nehéz családi körülmények közül - de nem vették fel.[4]

17 évesen, 1944 november 10-én besorozták a Waffen-SS 10. páncélgránátos egységébe (10. SS-Panzer-Division Frundsberg[5]). 1945-ben a sziléziai frontra került, ahol megsebesült, majd 1945. májusában Marienbadnál elfogták és egészen 1946. április 24-éig amerikai hadifogságban volt. Grass fogva tartóinak a hadifogság alatt a Waffen-SS tagjának vallotta magát, amit hivatalos dokumentumok igazolnak.[6] A Bad Aiblingi amerikai fogolytáborban együtt raboskodott Joseph Ratzingerrel, a későbbi XVI. Benedek pápával.[7]

Tanulmányai

1947/48-ban egy düsseldorfi kőfaragónál inaskodott. 1948 és 1952 között a Düsseldorfi Művészeti Akadémián (Kunstakademie Düsseldorf) grafikát és szobrászatot tanult. A mindennapi betevőjét a később ismertté vált festővel, Herbert Zangs-szal együtt ajtónállóként kereste a düsseldorfi óváros Csikós nevű lokáljában. Herbert Zangs-ot - aki Grasshoz hasonlóan katonaként szolgált a háborúban - A bádogdob című írásában örökítette meg az önfejű festő Lankes alakjában.[8] Tanulmányait 1953 és 1956 között a Berlini Szépművészeti Főiskolán (Universität der Künste Berlin) folytatta Karl Hartung szobrász tanítványaként[9].

Magánélete

1954-ben feleségül vette a svájci balett-táncosnőt, Anna Schwarzot, akivel 1959-ig Párizsban élt. Itt készült el a Bádogdob (Blechtrommel) kézirata és itt születtek ikergyermekeik, Franz és Raoul. 1960-ban ismét Berlinbe költözött (Berlin-Friedenau). 1961-ben itt született lánya, Laura, majd 1965-ben fia, Bruno. Grass 1972 és 1987 között a Schleswig-Holsteini Wewelsfleth nevű faluban élt. Az 1970-es években évekig tartó viszonyt folytatott az építész és festő Veronika Schröterrel; kapcsolatukból született Helene nevű lánya. 1978-ban elvált feleségétől és egy évvel később másodszor is megnősült: elvette Ute Gruner orgonaművésznőt, akivel 1986/1987-ben sok időt töltött Kalkuttában.

Irodalmi, íróí tevékenysége

1956/57-ben került sor Grass grafikáinak és szoborműveinek első kiállításaira Stuttgartban. Ekkor kezdett írással is próbálkozni. 1956-ban lírikusként, majd 1957-ben drámaíróként mutatkozott be a nagyközönségnek. 1958-ig elsősorban rövid prózai műveket, verseket és színházi darabokat írt, amelyek alapján Grasst a költői vagy az abszurd dráma képviselői közé sorolják. 1959-ben jelent meg Grass első regénye A bádogdob (Die Blechtrommel), amellyel nemzetközi népszerűségre tett szert. A regény elnyerte a Gruppe 47 nevű irodalmi társaság díját, 1962-ben pedig Franciaországban a legjobb külföldi könyvnek járó díjat.

A Német Írószövetség[10] alapítótagjai közé tartozott, de bírálta a szövetség politikáját, ami véleménye szerint Bernt Engelmann elnöksége alatt túl elnéző volt a kelet-európai diktatúrákkal szemben. 1988. évi stuttgarti konferencián más híres írókkal, illetve a szervezet elnökasszonyával, Anna Jonas-szal együtt kilépett az írószövetségből, amivel válságba sodródott a vezetőség nélkül maradt szervezet és csaknem a a megszűnéséhez vezetett.[11]

1996-ban több neves személy mellett Grass is aláírta a helyesírási reformról szóló frankfurti nyilatkozatot (Frankfurter Erklärung zur Rechtschreibreform)[12], ami a vitatott helyesírási reform azonnali visszavonását követelte. Grass az újabb műveiben is a hagyományos, régi helyesírást használja.

Regényei, elbeszélései: az írás a felejtés ellenszere

Grass műveinek célja az „Írás a felejtés ellen”. Több írásának témája a nemzetiszocializmus, illetve annak háttere. Grass háború utáni időkben íródott és játszódó művei (például a Ráklépésben) is a felejtés és a bűn témáját járják körül. A Nobel-díjat odaítélő bizottság indoklása szerint, azért tüntették ki, mert fanyar, groteszk történeteivel a történelem elfeledett oldalát mutatja be.[13]

A bádogdob

A bádogdob különkiadása 2009-ben

Az 1959-ben megjelent és később Volker Schlöndorff által megfilmesített regénye[14] A bádogdob képletes nyelven íródott. A regény főhősével, Oskár Matzerathtal egy elmegyógyintézetben ismerkedünk meg a könyv elején. Monológokban emlékezik vissza családjára és gyerekkorára. Oskar három évesen elhatározza, hogy nem nő tovább; a férfivá érő ember külsőre gyerek marad, ami lehetővé teszi számára, hogy a világot alulról - gyerekperspektívájából - felnőtt fejjel szemlélje. A gyerekkorban ragadva éli meg a nőket, szülei elvesztését, a második világháborút. Bádogdobja segítségével, amit sosem ad ki a kezéből és éles hangjával, sikolyával tiltakozik a nem tetsző dolgok ellen. Nem tetszik neki, amit maga körül lát: a fasizálódó, világháborút kirobbantó Németország, a háború utáni NSZK politikája, ellentmondásos világa és általában a kegyetlen világ. A bádogdob számára az önkifejezés és közlés egyetlen eszköze. Grass kegyetlen – olykor visszataszító - naturalista írói eszközökkel, vallási és szexuális tabukkal nem törődve átfogó társadalmi, szellemi képet fest egy ellentmondásos, eltorzult világról.

A bádogdobbal, amelyben először szembesít valós történelmi eseményeket szürreális-groteszk képletes nyelvezetével, Grass megtalálta a stílusát. A német írók közül az elsők között volt, akik vállalták a második világháború eseményeit és tudatosan a történelmi összefüggések objektív, illetve konkrét bemutatása mellett döntött.

A még kiadatlan kézirat felolvasása után a regényéért 1958-ban megkapta a Gruppe 47 díját. A regényért 1960-ban a Brémai Irodalmi Díjjal (Bremer Literaturpreis) akarták kitüntetni, de ezt a brémai szenátus megakadályozta.

Macska és egér

Második könyve - a danzigi trilógia második része - a szintén a második világháború idején Danzigban játszódó Macska és egér (Katz und Maus). Az író látszólag jelentéktelen iskolai események elbeszélésén és a fiatal gimnazista Joachim Mahlke történetén keresztül tár fel mély gondolat- és érzésvilágot. Mahlke testi fogyatékosságát – nagy ádámcsutkáját – túlteljesítéssel, erőpróbákkal, rekordokkal, sőt a szexualitás terén is kiemelkedő teljesítménnyel próbálja kompenzálni. A novella először nagy botrány keltett. A III. fejezet egyik jelenete miatt, amelyben Mahlke barátai önkielégítést végeznek, 1961-ben a hesseni Munkaügyi, Népjóléti és Egészségügyi miniszter arra kérte az állami médiumot felügyelő hivatalt (Bundesprüfstelle) [15], hogy a novellát erkölcstelen tartalma miatt tegyék tiltólistára. A nyilvánosság és más írók tiltakozásának hatására a kérelmet visszavonták.[16]

Kutyaévek

1963-ban jelent meg a Danzigi trilógia lezáró része, a Kutyaévek (Hundejahre). Az elbeszélés témája a 20. század történelmének nyomon követése az I. világháborútól, a Harmadik Birodalom eseményein keresztül a II. világháború utáni évekig, a háború után kezdődő gazdasági csoda, illetve a háborús bűnösök háború utáni megítélésének problémájának elemzése - humoros, burleszk elemekkel. Így például a történet középpontjában nem Hitler, hanem Hitler kutyája áll. A kutya családfájának leírása nem más, mint a nemzeti szocialisták rasszista politikájának kigúnyolása, nevetségessé tétele. A Kutyaévek minden szereplője a korra jellemzőek, példaértékűek: „A szereplők, akikről írtam, akármennyire is individuálisnak tűnnek, saját koruk, környezetük vagy társadalmi rétegük termékei, például a kispolgárságé... bizonyos konfliktusokat és konfliktushelyzeteket személyesítenek meg, amik az idő függvényében általánosak.”[17]

Die Plebejer proben den Aufstand

1966-ban egy újabb drámája jelent meg Die Plebejer proben den Aufstand (A plebejusok a felkelést próbálják) címmel [18], amely az író legismertebb színdarabja lett. A mű témája a marxista értelmiség szerepe, illetve az 1953. június 17-ei kelet-németországi munkásfelkelés, amely során a munkások az NDK-diktatúra ellen tiltakoztak Lipcse, Halle, Bitterfeld és Magdeburg utcáin. A dráma első felvonásában a színészek - a nyilvánvalóan - Bertolt Brecht tulajdonságaival felruházott „főnök” irányításával a Berlini Német Színházban (Deutschen Theater Berlin) éppen William Shakespeare Coriolanus című tragédiáját próbálják és a plebejusok megformálásáról vitáznak, amikor lázadozó munkások jelennek meg, hogy a „főnök” támogatását kérjék. A „főnök” elutasítja a segítséget, mert nem világos számára, hogy miért is folyik a harc. Egy alkalmi bíróság alakul, ami a rendező és a rendező-asszisztens (Erwin) felakasztása mellett dönt. Az asszisztens Menenius Agrippa szerepébe bújik és egy tanmesével próbálja megnyugtatni a felkelőket: a történet a lázadó végtagokról szól, amik nem akarják tovább táplálni a hasat. Történelmi feljegyzések szerint az idős Menenius Agrippa szenátor valóban megszédítette és engedelmességre késztette az egyszerű embereket az ostoba mesével és annak tanulságával: ha a has nem emészt, a végtagok is elsorvadnak.[19] A színdarab a vasfüggöny mindkét oldalán vitatott volt: nyugaton Brecht-ellenes darabként értelmezték, Kelet-Berlinben pedig ellenforradalminak tartották, ezért hallgattak róla.[20]

1968-ban megjelent a Briefe über die Grenze című könyve (Briefe über die Grenze. Versuch eines Ost-West-Dialogs.), amely egy párbeszéd Pavel Kohout cseh író és Grass között a Prágai tavaszról.

Helyileg érzéstelenítve

1969-ben megjelent újabb regénye a Helyileg érzéstelenítve (Örtlich betäubt) tiltakozás a Vietnami háború ellen. A regény a hatvanas évek anarchista ifjúsági mozgalmait villantja fel, a szerző különbözó szereplőknek osztja saját anarchista és szociáldemokrata politikai nézeteit. Eberhard Starusch, német-történelem szakos tanár számára egyre érinthetőbbé válik a diáklázadás: kedvenc tanulója (Philip Scherbaum) a napalm bombák vietnámi bevetése ellen való tiltakozásul el akarja égetni saját kutyáját a Kurfürstendamm-on[21], amiről nagy nehezen sikerül lebeszélnie és amire a tanár azzal válaszol, hogy „a világ radikális megváltoztatásához először az embert kell kiiktatni”. Egy fogászati kezelés lesz Starusch számára az egyetlen lehetséges előrelépés jelképe: fogorvosával folytatott fiktív párbeszédek arra utalnak, hogy a világ szenvedései ellen csak helyi érzéstelenítés van. Ez volt az első alkalom, hogy Grass egy aktuális témáról írt (1968-as diáklázadás) – korábbi művei erősen kötődtek a múlthoz. Az Amerikai Egyesült Államokban nagy lelkesedéssel fogadták a könyvet, míg a németországi kritikusok inkább tartózkodtak a véleménynyilvánítástól.

Miután 1972-ben megjelent az 1969-es német választási harcot leíró Aus der Tagebuch einer Schnecke című elbeszélése, Grass átmenetileg visszavonult a politikai élettől.

A hal

1977-ben adták ki A hal (Der Butt) című regényét, amely tovább növelte nemzetközi hírnevét mint epikus. A regény nem más, mint egy történelem-kritika, amelynek alapja a Mese a halászról meg a feleségéről[22], de a regény nemcsak a férjről, a nagyravágyó feleségéről, Ilsebillről és egy beszélő, tanácsokat adó halról szól, hanem egész Európáról, Gdanskról, királyokról, fejedelmekről, szentekről, német értelmiségiekről, utcalányokról, híres és kevésbé ismert emberekről, akiknek a bőrébe bújik az elbeszélő. Az elbeszélő mű az emberiség kb. 4000 éves történetét az újkőkorszaktól az 1970. évi sztrájkmozgalomig – különösen a férfi és nő viszonyát - boncolgatja kilenc fejezetben (Ilsebil terhességének kilenc hónapja), több síkon. Az első síkon az emberiség története áll előtérben, míg a másodikon az én-elbeszélő és a női ellenpólus, Ilsebil viszonyát írja le. Egy harmadik síkon a táplálkozás motívuma jelenik meg: Ilsebilt több korszakban is szakácsnőként szerepelteti, ezen kívül bepillantást nyerhetünk a gdanski, illetve kasub konyha történetébe.

A hal első mondatát (Ilsebill salzte nach) 2007-ben egy hat tagú zsűri a német nyelvű irodalom "legszebb első mondatává" választotta.[23]

Vesztfál csevely

Azért írom le azt, ami Telgtében kezdődött, mert egy barátom, aki századunk 47. évében hasonlót hívott maga köré, 70. születésnapját ünnepli.
Günter Grass[24]

Az 1979-ben megjelent Vesztfál csevely (Das Treffen in Telge) című elbeszélésben Grass néhány barokk költő és író fiktív találkozóját rendezi meg 1647-ben, Telgtében. Az írás egy úgynevezett kulcselbeszélés, amely több alakot élő személyről mintáz – legtöbbször csak a beavatottak tudják, hogy ki az író modellje. A Vesztfál csevely a Gruppe 47 nevű irodalmi csoport találkozóinak egy kulcs-ábrázolása. A könyv a csoport alapítója, Hans Werner Richter életműve előtt tiszteleg 70. születésnapja alkalmából. 1647-ben, röviddel a Harmincéves háború vége előtt Simon Dach königsbergi költő találkozóra hív néhány német írót és költőt. A résztvevők az összejövetel helyéül az Osnabrück melletti Oesedét választják, de mivel a várost svéd csapatok támadják, Telgtébe, a Libuschka nevű fogadósné fogadójába utaznak tovább.

Simon Dach vezetésével a költők - akik közül sokan kiadóikkal érkeztek – felolvassák egymásnak kézirataikat, megvitatják az egyes sorokat és a német nyelv háború utáni helyzetét taglalják. Közben jókat esznek és isznak, a fiatalabbak a fogadó szolgálólányaival töltik az éjszakát. A költők mindenképpen szeretnének valahogyan hozzájárulni a hosszú évekig tartó háború befejezéséhez, ezért – hosszas vita után - megegyeznek, hogy egy közös békefelhívást írnak. De a házban tűz üt ki és minden fáradozás hiábavalónak mutatkozik. Tehetetlenségükben a költők szétszélednek és nem találkoznak többet.

Rolf Schneider író, aki maga is gyakran részt vett a Gruppe 47 talákozóin megpróbálta azonosítani az elbeszélés szereplőit: Simon Dach személyében természetesen Hans Werner Richtert ismerhetjük fel, akinek az író a könyvet ajánlotta. Grimmelshausen személyében Grass saját magát eleveniti meg. A barokk kor szigorú irodalomtudósa August Buchner valószínűleg korunk ismert irodalomkritikusával Marcel Reich-Ranickivel azonosítható. Andreas Gryphiusban, aki verseiben kifejezően írja le a harmincéves háború következményeit Heinrich Böll ismerhető fel, aki a romirodalom (Trümmerliteratur[25]) egyik kiemelkedő képviselője; Georg Greflingerhez, akit az első német nyelvű, mai értelemben vett újságkiadóként tartanak számon, Rudolf Augsteinhoz, a Der Spiegel című német hetilap alapítójához, illetve és főszerkesztőjéhez hasonlít, aki gyakran volt a Gruppe 47 vendége. Sigmund von Birkennek pedig Martin Walser és Hans Magnus Enzensberger vonásait kölcsönözte.

Kopfgeburten oder Die Deutschen sterben aus

Grass 1981. decemberében

Egy 1980-ban tett ázsiai utazása inspirálta a Kopfgeburten oder Die Deutschen sterben aus [26] című mű megírására, ami műfaját tekintve irodalmi esszé, regény és forgatókönyv keveréke, amelyben a valós élmények egy soha meg nem valósult film fiktív fragmentumaival keverednek.

Az elbeszélés az észak-németországi házaspárt – Harm és Dörte Peterst – kíséri el a Sziszüphosz nevű utazási iroda által szervezett távol-keleti útján. A házaspár fő problémája a gyerek-kérdés: bár mindketten szeretnének gyereket, hosszas mérlegelés után sem (az 1970-es évek politikai valósága, a szövetségi választások eredményei - „csak nem hozunk a viágra egy gyereket, ha Franz Joseph Strauß nyer” indokok, egy atomerőmű építése az otthonukhoz közel stb.) tudnak dönteni. Fejben megtörténik a születés (agyszülemények), de a valóságban nem. Ezzel áll szemben Ázsia népességének robbanás szerű növekedése és a Római Klub 1972-ben kiadott nagy nemzetközi visszhanggal járó tanulmánya a világgazdaság jövőjéről[27]. Grass én-elbeszélőként gondolat-kísérleteket tesz a német nép jövőjéről: mi lenne, ha nem a kínaiak, hanem a németek lennének egy milliárdan vagy mi lenne, ha a németek eldöntenék, hogy egyáltanán nem szülnek gyereket és 80 éven belül teljesen kihalnának? Többször megjelenik egy kép egy olyan Németországról, ahol a németek - az állándó bevándorlás és keveredés következtében – saját országukban kisebbséggé válik. A demográfiai változás és a „túl-idegenedés” témáját Grass az irónia és a humor segítségével írja le. Egyenesen elutasító vonatkozásokat találhatunk az akkori politikával, illetve a soron következő választásokkal kapcsolatban, amely során Franz Joseph Strauß (a CDU/CSU frakció esélyes jelöltje) „patkányoknak és döglegyeknek” nevezte azokat a német értelmiségieket (például Bert Engelmannt), akik nyilvánosan és hangosan kritizálni merték a konzervatív politikusokat és említést tettek Strauß Harmadik Birodalom beli szerepéről[28]. John Irving dicsérte a mű „abszolút őszinteségét”.[29]

A patkánynő

1986-ban következett A patkánynő (Die Rättin) című prózai műve – tulajdonképpen A bádogdob folytatása -, amelyben az emberiség öngyilkosságát és teljes megsemmisülését írja le különböző emberek sorsain keresztül, mint például a a Németországban élő török nők helyzetéről tanulmányt író Grimm fivérek, a gótikus freskókat hamisító festő, Lothar Malskat vagy A bádogdob főszereplője, a már 60 éves Oskar Matzerath.

A regény fő vonalát a névtelen én-elbeszélő és egy nőstény patkány közötti párbeszéd képezi a világot elpusztító atomrobbanás után, felidézve a katasztrófához vezető utat. A történet szerint a patkányok előjönnek a lyukakból és megpróbálnak figyelmeztetni a közeledő bajra, de az emberek nem értik meg őket és minden eszközzel igyekeznek legyőzni a vélt patkányvészt. A hisztéria végül egy atombombarobbantásban éri el csúcspontját, ami az egész emberiséget – az űrhajóban lévő elbeszélőn és Oskar nagymamáján kívül – megsemmisíti. Elkezdődik a patkányok kora, amit az elbeszélő nem akar elfogadni és kétségbeesetten kapaszkodik az álmaiba, amelyben az emberiség tovább él. Ettől a pillanattól kezdve a realitás teljesen feloldódik. A patkányok számára alkalom nyílik, hogy „a nulláról” indulva egy új, jobb világot teremtsenek, mivel nem sújtja őket a bűnös múlt terhe. De a patkányok eljátszák a lehetőséget újból átélve az emberiség teljes történetét. A különböző elbeszélő síkok egyre kuszábbá válnak és egyre nehezebb megérteni, hogy mekyik fikció kívánna realitás lenni. A patkánynő és az elbeszélő közötti végső beszélgetés minden addigit megkérdőjelez, ugyanis nem tudnak megegyezni abban, hogy a patkánynő csupán az elbeszélő egy álma vagy maga az elbeszélő a magát elpusztító emberiséggel együtt a Földön életben maradt patkányok agyszüleménye.

A műből 1997-ben Martin Buchhorn rendezésében film készült.[30]

Békaszó

1992-ben jelent meg a Békaszó (Unkenrufe) című elbeszélése, amelyben Grass a németek önmagukkal és a keleti szomszédaikkal, a lengyelekkel való megbékélésén fáradozik.

Az írás főszereplője Alexander Reschke, művészettörténet professzor 1989-ben szülőfalujába, Gdańskba utazik, hogy adatokat gyüjtsön készülő könyvéhez. Megismerkedik Alekszandra Pjatkovszkával, a vilniusi születésű restaurátorral és beleszeret. Hasonló sorsuk arra készteti őket, hogy létrehozzanak egy lengyel-litván-német "temető társaságot", hogy minden hazájából elűzött nyugalomra leljen Gdańskban, illetve Vilniusban. Egy alkalmas helyet keresnek a „kibékülés temetőjének” és befektetők után kutatnak, akik megfelelő tőkével rendelkeznek. Így kerülnek kapcsolatba egy építkezési vállalkozóval (Vielbrand) Braunschweigból, egy lengyel bankárral (Marczak), egy evangelikus egyházi tanácsossal (Karau), egy lengyel katolikus pappal (Bieronszki) és egy üldözöttekkel foglalkozó német szervezet képviselőjével (Johanna Detlaff).

A társaság nagy népszerűségre tesz szert és gyorsan bővül. A siker eredményeként a felügyelőtanács tagjai újabb ötletekkel állnak elő: idősek otthonát és golfpályákat akarnak építeni a gyászoló vendégek részére. A két kezdeményező – Alexander és Alekszandra – elhagyják a társaságot, összeházasodnak és Olaszországba utaznak, ahol nászútjukat szeretnék tölteni, de halálos balesetet szenvednek és egy olaszországi temetőben temetik el őket.

Az elbeszélésből 2005-ben Robert Gliński lengyel rendező filmet készített.

Ein weites Feld

A kései visszatekintés előszeretettel ragad meg abszurditásokat. A nevetséges győzedelmeskedik.
Der späte Blick zurück spießt sich mit Vorliebe Absurditäten. Das Ridiküle gewinnt.
Günter Grass: Ein weites Feld

1995-ben, a Steidl Kiadónál jelent meg Grass harmadik regénye, az Ein weites Feld. A regény Berlinben játszódik a Berlini fal építése és az újraegyesítés között, és nem más mint a német történelem egy körképe az 1848-as forradalomtól az 1990. évi újraegyesítésig, amit a könyv az irodalom eszközeivel igyekszik feldolgozni. A regény címe Theodor Fontane Effi Briest című művének egy mondatából adódott.[31]

A regény egyik főhőse Theo Wuttke, aki Theodor Fontane-val azonosulva inkább Fontynak hívatja magát. A másik főszereplő Hoftaller, az örök besúgó, akinek alakja Hans Joachim Schädlich 1986-ban megjelent Tallhover című regényéből származik[32]. Mindketten azonosulnak példaképeikkel és lépten nyomon idézik őket, így kapcsolva össze a 20. század eseményeit a 19. század történéseivel.

Egy Kelet-Németországra vonatkozó mondat – "Egy kényelmes diktatúrában éltünk." – szinte szállóigévé vált és napjainkig tartó vitát váltott ki, ami azt eredményezte, hogy megjelenése után nyolc héttel már az ötödik kiadás került nyomtatásra. Ezért a hevesen vitatott, politikai tárgyú könyvért Hans-Fallada-díjat[33] kapott. A Der Spiegel 1995. augusztus 21.-i 34. számában Marcel Reich-Ranicki Barer Unsinn címmel negatív kritikát írt a regényről, amit alátámasztott a címlapon megjelenő illusztráció is, amelyen az irodalomkritikus széttépi a könyvet.[34][35]

Ráklépésben

2002-ben jelent meg a Ráklépésben (Im Krebsgang) című novellája, amely korábbi írásaihoz hasonlóan részletesen foglalkozik a múlt jelenre gyakorolt hatásával és annak feldolgozásával és amelyben bebizonyítja, hogy lehet a történelemről gyűlölet nélkül írni. Tapogatózó lépésekkel, „mint a rák” közelíti meg a második világháború egyik tabu témáját: a menekültekkel - főleg asszonyokkal és gyerekekkel - teli Wilhelm Gustloff nevű hajó elsüllyedését. A novella nem egyszerű dokumentumregény, keveredik benne a realitás és a fikció: míg Wilhelm Gustloff meggyilkolása és a hajó katasztrófája valós események, addig a Pokriefke család tagjai – ők képviselik a hanyatlást a jelenben - kitalált személyek.

A novella én-elbeszélője Paul Pokriefke újságíró 1945. január 30-án született, azon a napon, amikor egy szovjet tengeralattjáró elsüllyesztette a Kraft durch Freude Wilhelm Gustloff nevű hajóját. Fiatal édesanyja egyike volt a kb. 10 000 utasnak, akik életükért küzdöttek a süllyedő hajón. Közvetlenül kimentése után született Paul a Löwe nevű torpedóhajó fedélzetén, amely egész életét meghatározza. Kötelességének érzi, hogy írjon a hajószerencsétlenségről és emléket állítson az áldozatoknak.

Kutatásai közben egy érdekes honlapra (www.blutzeuge.de) talál, amiről később kiderül, hogy külön élő fia, Konrad (Konny) hozta létre. Konny egyre jobban lelkesedik a hajó és a hajó névadójának történetéért, amit részletesen leír a weboldalon és közben virtuálisan felveszi Wilhelm Gustloff német nemzetiszocialista politikus szerepét, akit a zsidó származású David Frankfurter orvostanhallgató halálosan megsebesített és a nemzetiszocialisták mártírja, illetve vértanúja lett. Ebben a virtuális világban Konny névtelenül társalog más érdeklődőkkel, többek között Wolfgang Stremplinnel, aki az igazi David Frankfurter szerepét veszi fel. Egy különleges ellenség-barátság alakul ki a két fiatalember között, ami egy gyilkossággal ér véget: a szélső jobboldalivá lett Konny megöli Stremplint. A következő szavakkal adja fel magát a rendőrségen: „Azért lőttem, mert német vagyok”. Ez a múlt eseményeit tükrözi vissza: miután az igazi David Frankfurter lelőtte Wilhelm Gustloffot azt mondta a rendőrségnek: „Azért lőttem, mert zsidó vagyok”. Az én-elbeszélő végül döbbenten állapítja meg, hogy bebörtönzött fiát egy új vértanúként ünneplik az internetes honlapon. A novella a következő szavakkal zárul: „Ennek nincs vége. Nem lesz vége sohasem”.

Hagymahántás közben

2006-ban jelent meg A hagymahántás közben (Beim Häuten der Zwiebel) című önéletrajzi jellegű könyv. A regény a második világháborúval kezdődik, ami Grass Gdańskban töltött gyerekkorának végét jelenti és 1959–ben fejeződik be, abban az évben, amikor megjelent A bádogdob című írása és közszereplő lett. Az 500 oldalas könyv gyerek- és fiatal kori emlékeiről, édesanyjához való kötődéséről szól, arról, hogy hogyan alakította a nemzetiszocializmus a gondolkodását, hogy egészen 1945-ig hitt a végső győzelemben. Ebben a könyvben ír először arról, hogy 17 évesen a Waffen-SS tagja volt (lásd: #Waffen-SS tagsága). Betekintést nyerünk egy világba, amelyben Grass felnőtt, aki tizenkét évesen már biztosan tudja, hogy művész lesz; megismerhetjük viszonyát a képzőművészethez, amit saját világának tekint; megtudhatjuk, hogy milyen körülmények között írta Párizsban A bádogdobot és hogyan fejlődött a személyisége az évek során. A kritikusok nagyon eltérően vélekedtek a regényről. A legtöbb negatív kritika azért érte, mert túl későn vallotta be Waffen-SS tagságát.

Lírai művei

A költészet a valóság kontrolljának eszköze.
Günter Grass

Sikeres regényei mellett Grass néhány kevésbé népszerű verseskötetet is írt, amiket saját képeivel és rajzaival egészített ki. Grass egyszer azt nyilatkozta, hogy a líra áll hozzá a legközelebb. Számára a líra az írás legvilágosabb és legkifejezőbb formája, amellyel leginkább megkérdőjelezheti és megmérettetheti magát. Költői karriere 1955 tavaszán kezdődött, amikor elküldte néhány versét a Süddeutschen Rundfunk egy versíró versenyére és ott harmadik helyezést ért el. A Gruppe 47 berlini ülésén tartott felolvasása felkeltette az irodalomkritikusok figyelmét, a Luchterland Kiadó pedig kiadta az első könyvét.

Bár a Die Vorzüge der Windhühner című kötetéből az első években csak 700 példány kelt el, a kritikusok nagyon pozitívan fogadták, mint a „hétköznapok valós ábrázolásának útját”.

Az 1960-ban megjelent Gleisdreieck című kötetében az éppen akkoriban megjelent Bádogdob-ra reagál. Nagy méretű, komor hatású szénrajzokhoz 55 vers társul, amelyek a reális valóságot ábrázolják vagy éppen tárgyakat írnak le. Berlinről mesél és részben értelmetlen passzusokat vegyít gonoszsággal és szadizmussal.

Az 1967-ben Ausgefragt címmel megjelent lírai kötetében Grass elsősorban önéletrajzi elemekkel és politikával foglalkozik. Személyes tapasztalatairól ír és az 1965-ös választási folyamatot dolgozza fel, amelyeben az SPD-t és Willy Brandtot támogatta.

Néhány kevésbé kiemelkedő műve (mint például a Liebe geprüft) és gyűjteményes kötete mellett 1983-ban jelent meg az Ach Butt, dein Märchen geht böse aus című műve, amelyben túlnyomórészt a Der Butt és a Die Rättin című regényeinek a verseit gyűjtötte össze. A költemények nagy része élelmiszerek vagy az emberi ürülék részletes leírásával foglalkozik.

Grass versei reálisak, gyakran éles iróniával fűszerezve. Ez az irónia nem ritkán tiszta gonoszságként nyilvánul meg, akárcsak a legrövidebb, Glück című versében. „Ein leerer Autobus stürzt durch die ausgesternte Nacht. Vielleicht singt sein Chauffeur und ist glücklich dabei”.

Kritika

Grass írásait sok bíráló kritika érte és éri napjainkban is, különösen szexuális jelenetei vagy politikai megnyilvánulásai keltettek sokszor felháborodást. Ennek ellenére életművét a kiemelt irodalmi alkotások részének tekintik. Számos műve világszerte ismert; pikareszk írásmódjára támaszkodik több író, mint például John Irving vagy az angol-indiai író Salman Rushdie, akinek Midnight's Children című regényében egyértelmű vonatkozásokat találunk Grass Bádogdobjára.

Népszerűségét mutatja a Cicero című havonta megjelenő politikai lap évente közzétett listája a német nyelvterület 500 vezető értelmiségijéről (Cicero-Ranking), amelyben Grass 2006-ban az első helyet, 2007-ben XVI. Benedek pápa és Martin Walser író után a harmadik helyet foglalta el.[36][37]

Képzőművészeti tevékenysége

Grass bajorországi fogsága után mezőgazdasági munkásként, később egy heidelbergi sóbányában majd 1947-től egy düsseldorfi kőfaragónál dolgozott. 1948-1952 között a Düsseldorfi Művészeti Akadémián grafikát és szobrászatot tanult, 1956-ig pedig a Berlini Képzőművészeti Főiskolán végzett tanulmányokat. Első szobor- és grafika kiállításai Stuttgartban és Berlinben voltak.

A Harmadik Birodalom kulturpolitikája után a művészetek terén alapvető kérdések merültek fel, többek között a művészet tárgyilagosságát illetően: miközben számos képzőművész az absztrakt festészet felé fordult, Grass objektív maradt. Szerinte „az absztkakcióba való menekülés az elfojtás egy kifejezése, ami nem csak a politikai életben volt jelen, hanem a képzőművészetekben is”.

Grass számos visszatérő motívumot és alakot alkalmaz: halak, csigák, szakácsok, apácák stb. – későbbi regényei szereplői – már az 1950-es években írt prózáiban, színházi darabjaiban és verseiben is felmerülnek. Az 1956-ben megjelent Die Vorzüge der Windhühner című verses kötetet a szerző saját rajzai egészítik ki. Saját maga tervezi meg könyvei borítólapját is Amikor 1972-ben Grass egy időre visszavonult a politikai életből, számos rajzával, új versével, grafikákkal és művészeti kiállítással hívta fel magára a figyelmet.[38]

Politikai tevékenysége

Günter Grass Willy Brandt német kancellárral, 1970

Grass nem csak műveiben volt politikailag aktív, gyakran kommentálta az aktuális politikai és társadalmi eseményeket is. Grass írói népszerűségét kihasználva az SPD mellett kampányolt. Politikai nézetét a középtől valahol kicsit balra helyezte. Örömmel fogadta az SPD és Zöldek alkotta kormányt Gerhard Schröder kancellársága alatt. Saját bevallása szerint mindig is vonzódott a politika iránt, ami a „Danzigi trilógiában” is felismerhető.

Grass a választási harcokban már az 1960-as évektől támogatta Németország Szociáldemokrata Pártját, így például Willy Brandtot is, akivel 1961-ben ismerkedett meg, ő írta a beszédeit. A következő választások alatt (1965) ő maga is beszédet tartott több városban Es steht zur Wahl (Választhatunk) címmel. Politikai céljai több kis követelésre tagozódtak (például az „5 százalékos küszöb” eltörlésére). Miután a CDU ismét többséget szerzett, az író Grass egyre inkább politikussá vált.

1966. decemberében kritikusan nyilatkozott Kurt Georg Kiesinger (Kereszténydemokrata Unió, Christlich Demokratische Union Deutschlands, CDU) kancellárrá választásáról: „...hogyan emlékezzünk meg Auschwitz és Treblinka halottjairól, ha Önnek, aki akkoriban a NSDAP tagja volt, van bátorsága ahhoz, hogy napjainkban meghatározza a politikai irányvonalat?”[39][40]

Az 1969-es választások idején beutazta egész Németországot és különböző helyeken összesen 94 beszédet tartott az ugyanebben az évben kancellárrá választott SPD politikus zsidó Brandtot támogatva. A Tagebuch einer Schnecke című könyvében Grass önéletrajzszerűen tudósít a választási harcokról és a politikáról. Amikor Brandt egy kémügy, a Guillaume-affér miatt visszalépett[41], Grass csalódottan és mérgesen nyilatkozott politikai mesteréről.[42]

1982-ben tagja lett a pártnak. Nézeteivel a párton belül is gyakran botrányt keltett. 1985. május 5-én Ronald Reagan amerikai elnök és Helmut Kohl akkori német kancellár közös látogatást tettek és tiszteletük jeléül koszorúkat helyeztek el a bergen-belseni koncentrációs táborban, valamint a bitburgi katonatemetőben. A bitburgi látogatás heves vitát váltott ki a nyilvánosság körében, ugyanis a bitburgi temetőben a német hadsereg elesettjei és amerikai katonák mellett egykori Waffen-SS tagok is nyugszanak. Grass egyértelműen elutasította az eseményt, Kohlt képmutatással vádolta és ellenezte az „ártatlansági bizonyítványok” kiállítását. Véleménye szerint „a tudatlanság nem oldoz fel...a többség tudta, hogy vannak koncentrációs táborok... semmilyen öntelt felmentő ítélet nem törli el ezt a tudást. Mindenki tudta, tudhatta, tudniuk kellett volna...”[43]

1990. februárjában Németország újraegyesítése ellen foglalt állást és a két német állam konföderációs szövetségét javasolta, hogy „az egykori NDK-nak is lehetősége nyíljon gazdaságának és demokráciájának megerősítésére”.[44] 1992-ben Grass kilépett az SPD-ből, de ezután is politikailag aktív maradt és támogatta a szociáldemokraták törekvéseit: 2005. évi választások során Heide Simonist, a schleswig-holsteini miniszterelnöknőt pártfogolta választási kampányában és a jobban keresőket érintő vagyonadó újrabevezetése mellett szónokolt.

2005-ben a dán Jyllands-Posten nevű napilapban megjelent Mohamed-karikatúrákkal[45] kapcsolatban a következőket nyilatkozta, amiért vehemensen kritizálták: „Honnan veszi a Nyugat ezt az arroganciát, hogy előírja mit kell csinálni és mit nem?”

2010 tavaszán jelent meg Grass Stasi aktája Günter Grass im Visier. Die Stasi-Akte címmel a berlini Christoph Links Kiadó gondozásában. A dokumentumokat Grass és kortárs tanuk kommentárjai egészítik ki. Grass 1961 óta állt a Stasi megfigyelése alatt, miután kiállt elnyomott írótársak, mint Uwe Johnson kelet-német író mellett, nyílt levélben bírálta a Berlini fal építését és követelte a katonai leszerelést azon az áron is, hogy Kelet-Németországban évtizedeken keresztül nem jelenhettek meg könyvei.[46]

Waffen-SS tagsága

Amit ifjú éveim ostoba büszkeségével elfogadtam, a háború után sarjadt szégyenemben el akartam hallgatni, de a teher megmaradt és senki sem tudta enyhíteni; tudatlanságom hangoztatása sem ködösítheti el a felismerést, hogy olyan rendszernek voltam része, amely emberek millióinak megsemmisítését tervezte, szervezte meg és hajtotta végre...
(Günter Grass: Hagymahántás közben)

2006-ban nemcsak a német, hanem az európai közéletben is nagy vihart kavart Günter Grassnak az a kései beismerése, hogy a második világháború során a Waffen-SS-nél szolgált. Az író fiatalon a Waffen-SS-t elit egységnek tekintette, ha már nem sikerült a tengeralattjáróknál szolgálnia, büszke volt arra, hogy ahhoz az osztaghoz került, amit Georg von Frundsbergről, a sváb háború kiemelkedő alakjáról neveztek el, aki a szabadságért és felszabadításért harcolt. Ezen kívül egy európai egységnek tartotta, „végül is százlaja alatt önkéntesen gyilkoltak franciák, vallonok, flamandok, hollandok, norvégok és dánok, sőt semleges svédek is.” Nem tartja magát "háborús bűnös"-nek; Hagymahántás közben című könyvében azt írja, hogy egy lövést sem adott le, már csak azért sem, mert egységét az oroszok sztálinorgonái már az első napokban szétszélesztették. Háborús tevékenysége sokkal inkább abból állt, hogy saját életét mentve meneküljön.[47][48]

Grass már 20 évvel Waffen-SS tagságának nyilvánosságra hozatala előtt mesélt életének erről a szakaszáról írókollégáinak, többek között Robert Schindel osztrák írónak és Peter Turini dráma- és forgatókönyvírónak.[49]

Múltjának felfedését széleskörű vita követte az író háború utáni Németországban betöltött szerepét, mint erkölcsi tekintélyt illetően. A német közélet értetlenül állt azelőtt a jelenség előtt, hogy Grass, aki műveiben és beszédeiben a múlttal való szembenézést hangsúlyozta, hatvanegy évet várt ennek a vallomásnak a közzétételével.[50] Egyesek bírálóan, mások elismerően kommentálták a „beismerést”. Éles kritikával reagált Charlotte Knobloch, a Németországi Zsidók Központi Tanácsánák (Zentralrat der Juden in Deutschland) elnöknője, aki a röviddel Grass új könyvének megjelenése előtt tett beismerést egy PR-intézkedésnek tekinti, amellyel az író művét igyekszik népszerűsíteni.[51] Joachim Fest újságíró és Hitler-önéletrajzíró számára „Grass viselkedése rejtély... megmagyarázhatatlan , hogyan tud valaki 60 éven keresztül – különösen nemzeti szocialista-kérdésekben - a nemzet rossz lelkiismerete lenni, és csak ezután vallja be, hogy ő maga is rendesen bele volt keveredve.”[52] Michael Wolffsohn zsidó történész szerint „a beismerés túl későn történt... hallgatása Grass moralizáló - de nem a mesélő életművét - értéktelenné tette”, ezen kívül megjegyzi, hogy 1985-ben a vitatott bitburgi katonatemető-látogatás alkalmával lehetősége lett volna arra, hogy tagságát beismerje.[53] Lech Wałęsa egykori lengyel államfő, Nobel-békedíjas politikus azt követelte, hogy Grass mondjon le gdański díszpolgárságáról, de követelését később egy Grass által Danzig városának címzett megbánó írása nyomán visszavonta.[54][55] Prágában szóba került a Karel Capek-díj visszavétele. CDU-politikusok az irodalmi Nobel-díj visszaadására szólították fel, de a svéd Nobel-bizottság véglegesnek tartotta a díj odaítélését.[56][57]

John Irving amerikai író azonban a The Associated Pressnek küldött nyilatkozatában kiállt írótársa mellett.[58]


2004-ben Magyarországon vendégeskedett a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendégeként, amelynek keretében felolvasást tartott, dedikált és pódiumbeszélgetésen vett részt Kertész Imrével.[59]

Díjai, elismerések

  • 1960 ‑ Német kritikusok díja [60]
  • 1965 ‑ Büchner-díj
  • 1967 ‑ Carl-von-Ossietzky-érem
  • 1968 ‑ Fontane-díj
  • 1969 ‑ Theodor-Heuss-díj
  • 1977 ‑ Mondello-díj
  • 1982 ‑ Antonio-Feltrinelli-díj
  • 1993 óta Gdańsk díszpolgára és az ottani egyetem diszdoktora
  • 1994 ‑ A Bajor Szépművészeti Akadémia irodalmi nagydíja
  • 1994 ‑ Karel-Čapek-díj
  • 1995 ‑ Hermann-Kesten-érem
  • 1996 ‑ Lübeck város Thomas Mann-díja
  • 1996 ‑ Samuel-Bogumil-Linde-díj
  • 1999 ‑ irodalmi Nobel-díj
  • 1999 ‑ Prinz-von-Asturien-díj (szellemi tudományok és irodalom)
  • 2001 ‑ Viadrina-díj (Europa-Universität Frankfurt)
  • 2005 óta a Berlini Szabadegyetem díszdoktora
  • 2006 ‑ Nemzetközi Brücke-díj - [61]
  • 2007 ‑ Ernst-Toller-díj
  • 2009 ‑ Günter Grass Múzeum alapítása Gdańskban
  • róla neveztek el a Grass nevű kisbolygót (11496)

Művei

Günter Grass Tadeusz Różewicz társaságában, 2006
Grass 2010. márciusában

Elbeszélő művek

  • A danzigi trilógia:
    • 1959 – Die Blechtrommel - A bádogdob
    • 1961 – Katz und Maus - Macska és egér
    • 1963 – Hundejahre - Kutyaévek
  • 1969 - Örtlich betäubt (regény)
  • 1972 - Aus dem Tagebuch einer Schnecke - Egy csiga naplójából (regény)
  • 1977 - Der Butt – A hal (regény)
  • 1979 - Das Treffen in Telgte - Vesztfál csevely (elbeszélés)
  • 1980 - Kopfgeburten oder Die Deutschen sterben aus (elbeszélés)
  • 1986 - Die Rättin - A patkánynő (regény)
  • 1992 – Unkenrufe - Békaszó (elbeszélés)
  • 1995 - Ein weites Feld (regény)
  • 1999 - Mein Jahrhundert - Az én évszázadom (regény)
  • 2002 - Im Krebsgang - Ráklépésben (novella)
  • 2006 - Beim Häuten der Zwiebel - Hagymahántás közben (emlékezések)
  • 2008 - Die Box. Dunkelkammergeschichten - A doboz. Történetek a sötétkamrából (regény)
  • 2009 - Unterwegs von Deutschland nach Deutschland (napló)
  • 2010 - Grimms Wörter. Eine Liebeserklärung (regény)

Drámák

  • 1956 - Die bösen Köche. Ein Drama
  • 1957 - Hochwasser. Ein Stück in zwei Akten
  • 1959 - Noch zehn Minuten bis Buffalo - Még tíz perc Buffalóig
  • 1959 - Zweiunddreißig Zähne
  • 1958 - Onkel, Onkel. Ein Spiel in vier Akten
  • 1966 - Die Plebejer proben den Aufstand. Ein deutsches Trauerspiel

Líra

  • 1956 - Die Vorzüge der Windhühner - versek, próza és rajzok
  • 1960 - Gleisdreieck
  • 1967 - Ausgefragt - Vallató
  • 1971 - Gesammelte Gedichte
  • 1993 - Novemberland. 13 Sonette
  • 2003 - Letzte Tänze
  • 2004 - Lyrische Beute
  • 2007 - Dummer August

Jegyzetek

  1. The Nobel Prize in Literature 1999 (angol nyelven). (Hozzáférés: 2010. március 25.)
  2. Jürgs, Michael: Wer ist Günter Grass? (német nyelven). (Hozzáférés: 2010. március 25.)
  3. Flakhelferek azok a fiatalkorú légvédelmi segédszolgálatosok, akiket a második világháború utolsó éveiben (1943-tól) alkalmaztak a légvédelemben és a haditengerészetnél légvédelmi lövegek (Flugabwehrkanone, röviden: Flak) mellé.
  4. (2006. augusztus 12.) „„Warum ich nach sechzig Jahren mein Schweigen breche“” (német nyelven). Frankfurter Allgemeine Zeitung (186): 33.  
  5. Az osztag 10. SS-páncélgránátos-hadosztály (10. SS-Panzergrenadier-Division) néven alakult meg 1943. február 1-jén, pár hónappal később páncélos osztaggá változtatták és a Frundsberg kiegészítő nevet kapta Georg von Frundsberg 16. századi német zsoldos katona tiszteletére. Az osztaghoz kb. 15 000 ember tartozott.
  6. Wiegrefe, Klaus: Grass räumte als Kriegsgefangener Waffen-SS-Mitgliedschaft ein (német nyelven). (Hozzáférés: 2010. március 25.)
  7. "I Was a Member of the SS" (angol nyelven). (Hozzáférés: 2000. március 25.)
  8. (1999. március 23.) „Zauberer Aus Natürlicher Gestaltungs-Sucht” (német nyelven). Rheinfelder Post.  
  9. Gold, Dagmar: Die Bildwelten des Günter Grass (német nyelven). (Hozzáférés: 2010. október 26.)
  10. A Német Írószövetség (Verband deutscher Schriftsteller) hivatásos szerzők érdekvédelmi szövetsége Németországban. A berlini székhelyű társulás 1969. július 8-án alakult meg Günter Grass, Heinrich Böll és Martin Walser közreműködésével. 3 600 tagjával a legnagyobb szerzőket és fordítókat tömörítő egyesület Németországban.
  11. (1988. december 19.) „Auszug des Löwen Der Verband deutscher” (német nyelven). Der Spiegel (51).  
  12. A Frankfurti Nyilatkozat (Frankfurter Erklärung zur Rechtschreibreform) a helyesírási reformot bíráló határozat, amit 1996. október 6-án, a Frankfurti Könyvvásár alkalmából írtak alá híres germanisták, írók, kiadók, történészek és más ismert személyek, pár nappal később a Német Nyelvészeti és Költészeti Akadémia (Deutschen Akademie für Sprache und Dichtung) 42 tagja. A nyilatkozatban a vitatott helyesírási reform azonnali visszavonását követelték Németországban, Ausztriában és Svájcban.
  13. Giersberg, Dagmar: Günter Grass schreibt gegen das Vergessen (német nyelven). (Hozzáférés: 2010. október 26.)
  14. A bádogdob című film a PORT.HU oldalán. (Hozzáférés: 2010. május 6.)
  15. A médiumot ellenőrző hivatal (Bundesprüfstelle) egy bonni székhelyű állami intézmény, amelynek feladata a különféle információk terjesztésére szolgáló eszközök felügyelete és adott esetben tiltólistára helyezése, amennyiben az például fiatalokat veszélyeztet.
  16. Barner-Boor-Newald. Die sechziger Jahre, Geschichte der deutschen Literatur von 1945 bis zur Gegenwart (német nyelven), 344. o (2006. március 13.). ISBN 978 3 406 54220 6 
  17. Ironie und Tragikomik (német nyelven). (Hozzáférés: 2010. június 19.)
  18. A Die Plebejer proben den Aufstand című dráma ősbemutatójára 1966. január 15-én, Berlinben, a Schiller Színházban (Schillertheater) került sor.
  19. Mundus Latinus - Menenius Agrippa meséje. (Hozzáférés: 2010. május 5.)
  20. Grass, Günter: Die Plebejer proben den Aufstand. Ein deutsches Trauerspiel (német nyelven). (Hozzáférés: 2010. május 5.)
  21. A Kurfürstendamm (vagy köznyelven Ku’damm) egy 3,5 km hosszú utca Berlinben (Charlottenburg-Wilmersdorf).
  22. Vom Fischer und seiner Frau (Von dem Fischer un syner Fru, Von den Fischer und siine Fru című mesét Phillipp Otto Runge festőművész jegyezte le egy halász feleségének elbeszélése szerint pomerániai dialektusban és elküldte a Grimm fivérek gyűjteményébe.
  23. Schönster Romananfang gekürt. Der erste Satz geht an Grass (német nyelven). Spiegel Online, 2007. november 6. (Hozzáférés: 2010. június 22.)
  24. (1979. április 2.) „Eine barocke Gruppe 47. Rolf Schneider über Günter Graß: "Das Treffen in Telgte"” (német nyelven). Der Spiegel 1979 (14).  
  25. A Trümmerliteratur egy német irodalmi korszak, amely 1945-ben, tehát a II. világháború után kezdődött. Képviselői többnyire a háború után fogságba esett vagy hazatért fiatal emberek voltak, akik igyekeztek szakítani a nemzeti szocializmus irodalmával és egy teljesen új vonalat próbáltak létrehozni. Példaképeik Ernest Hemingway, John Steinbeck és William Faulkner rövid elbeszélései, valamint az egzisztencializmus képviselői (Jean Anouilh, Jean-Paul Sartre, Albert Camus, Elio Vittorini, Ignazio Silone) voltak.
  26. Magyar fordításban Agyszülemények, avagy élettér nép nélkül címmel jelent meg elemzés Jávor Ottó tollából. (Nagyvilág 1981. május 773.oldal)
  27. Meadows, Donella: The Limits To Growth. A Report for the Club of Rome's Project on the Predicament of Mankind. (A növekedés korlátai)
  28. Ausgewählte Zitate 1959 - 1988. Über Einzelthemen und die politische Lage http://www.fjs.de/wortundbild/zitate_einzelthemen2.html
  29. Erdmann, Jens: Kopfgeburten - Ein Buch der absoluten Ehrlichkeit (német nyelven). (Hozzáférés: 2010. július 20.)
  30. Die Rättin az Internet Movie Database oldalán (angol nyelven). (Hozzáférés: 2010. július 20.)
  31. Ach Luise, laß... das ist ein zu weites Feld.
  32. A regény főszereplője, Tallhover Poroszországban a politikai rendőrségnél tevékenykedett tanukat keresve Marx ellen, az NDK-ban pedig a Stasinak dolgozott.
  33. A Neumünsteri Hans-Fallada irodalmi díjjal 1981 óta két évenként jutalmazzák meg azokat a fiatal alkotókat, akik műveikban a jelen problémáiról, illetve azok politikai és szociális hátteréről írnak.
  34. Reich-Ranicki an Grass: "Ich muss Sie noch einmal belehren" (német nyelven). Spiegel Online, 2002. október 10. (Hozzáférés: 2010. július 22.)
  35. Kaindlstorfer, Günter: "WIR ALLE SIND KINDER DER AUFKLÄRUNG" Interviews\Günter Grass (német nyelven), 1996. március 13. (Hozzáférés: 2010. július 22.)
  36. Die Liste der 500 (német nyelven). Cicero - Magazin für politische Kultur. (Hozzáférés: 2010. augusztus 12.)
  37. Aufstieg der Optimisten (német nyelven). Cicero - Magazin für politische Kultur. (Hozzáférés: 2010. augusztus 12.)
  38. Günter Grass - Multitalent und streitbarer Moralist (német nyelven). NDR Online - Kultur. (Hozzáférés: 2010. augusztus 12.)
  39. Grass urteilt - und wird verurteilt (német nyelven), 2006. augusztus 16. (Hozzáférés: 2010. március 30.)
  40. Der Fall Grass und seine Vorläufer (német nyelven). (Hozzáférés: 2010. március 30.)
  41. Brandt 1974. május 6-án kelt nyílt levelében mondott le, amelynek oka Günter Guillaume NDK-kém leleplezése volt.
  42. „Der Fall Günter Grass” (német nyelven). Der Spiegel 2006 (34).  
  43. Bitburg 1985: Wie Günter Grass es sah (német nyelven), 2006. augusztus 16. (Hozzáférés: 2010. március 30.)
  44. Grass, Günter (1990. február 9.). „Kurze Rede eines vaterlandslosen Gesellen” (német nyelven). Die Zeit (7): 61.  
  45. 2005. szeptember 30-án a dán Jyllands-Posten nevű napilapban 12 Mohamed-karikatúrából álló képsorozat jelent meg Muhammeds ansigt (Mohamed arca) címmel, ami heves reakciót váltott ki a muzulmánok körében.
  46. Günter Grass im Visier – Die Stasi-Akte (német nyelven). (Hozzáférés: 2010. április 22.)
  47. Illés, László: Günter Grass: Hagymahántás közben. Széljegyzetek egy miniatűr portréhoz – három nézetben. (magyar nyelven). (Hozzáférés: 2010. április 14.)
  48. Günter Grass über seine Zeit bei der Waffen-SS (német nyelven). Frankfurter Allgemeine Zeitung. (Hozzáférés: 2010. április 14.)
  49. Interview mit Robert Schindel. "Es ist ein Armutszeugnis, wie Grass behandelt wird" (német nyelven). Spiegel Online. (Hozzáférés: 2010. április 14.)
  50. SS-múlt. Óriási vihart kavart Günter Grass beismerése. (Hozzáférés: 2009. február 1.)
  51. Zentralrat der Juden wirft Grass PR-Aktion vor (német nyelven). (Hozzáférés: 2010. április 14.)
  52. Das Beste wäre, wenn er von selbst darauf verzichten würde (német nyelven). Süddeutsche Zeitung. (Hozzáférés: 2010. április 14.)
  53. „Ein globaler Schock“ (német nyelven). Frankfurter Allgemeine Zeitung. (Hozzáférés: 2010. április 14.)
  54. Walesa macht Grass Ehrenbürgerwürde streitig (német nyelven). Spiegel Online. (Hozzáférés: 2010. április 14.)
  55. Walesa: „Habe keinen Konflikt mehr mit Herrn Grass“ (német nyelven). Frankfurter Allgemeine Zeitung. (Hozzáférés: 2010. április 14.)
  56. CDU-Politiker fordert Rückgabe des Nobelpreises (német nyelven). Süddeutsche Zeitung. (Hozzáférés: 2010. április 14.)
  57. „Die Vergabe ist endgültig“ (német nyelven). Frankfurter Allgemeine Zeitung. (Hozzáférés: 2010. április 14.)
  58. Hillel Italie. „John Irving Defends Author Guenter Grass” (angol nyelven). The Washingtom Post 2006 (augusztus 16.). Hozzáférés ideje: 2009. február 1.  
  59. Günter Grass és Kertész Imre pódiumbeszélgetése és a Nobel díjas író újabb véleménye. (Hozzáférés: 2009. február 1.)
  60. Ugyanebben az évben a brémai szenátus megvétózta a neki ajánlott Brémai Irodalmi díjat
  61. Átvételét elutasította, mert CDU-politikusok megkérdőjelezték a független német-lengyel döntőbizottság döntését.

Lásd még

Külső hivatkozások

Commons
A témához kapcsolódó idézetek a Magyar Wikidézetekben:
Idézetek Günter Grasstól.
Unbalanced-scales.jpg
Ez a cikk a wikipédiából vett szöveget tartalmaz. Emiatt a szövegre a GDFL licensz vonatkozik.