József Attila

A hu-Rightpedia wikiből
József Attila 1936-ban

József Attila, költő, *1905, +1937, (öngyilkos lett /vitatott, esetleg meggyilkolták/). A háború utáni magyar líra egyik legeredetibb tehetsége volt. Küzdelmes élete költészetében is visszatükröződik. Első verskötete, a Szépség koldusa, 17 éves korában, Juhász Gyula előszavával jelent meg. További kötetei: Nem én kiáltok. Nincsen apám, se anyám. Medvetánc, Nagyon fáj stb. összegyűjtött versei 1938-ban jelentek meg. Szerkesztette a Szép Szó c. folyóiratot.

Politikai nézetei

Zsidó "múzsája miatt nagy megértést tanúsított a baloldali eszmék iránt, a bolsevik pártot mégis keményen bírálta (Világosítsd fel gyermeked); a nemzeti szocializmus iránt pozitív érzelmei voltak.

Trianon

Szép kincses Kolozsvár, Mátyás büszkesége,
Nem lehet, nem, soha! Oláhország éke!
Nem teremhet Bánát a rácnak kenyeret!
Magyar szél fog fúni a Kárpátok felett!

Ha eljő az idő - a sírok nyílnak fel,
Ha eljő az idő - a magyar talpra kel,
Ha eljő az idő - erős lesz a karunk,
Várjatok, Testvérek, ott leszünk, nem adunk!

Majd nemes haraggal rohanunk előre,
Vérkeresztet festünk majd a határkőre
És mindent letiprunk! - Az lesz a viadal!! -
Szembeszállunk mi a poklok kapuival!

Bömbölve rohanunk majd, mint a tengerár,
Egy csepp vérig küzdünk s áll a magyar határ
Teljes egészében, mint nem is oly régen
És csillagunk ismét tündöklik az égen.

A lobogónk lobog, villámlik a kardunk,
Fut a gaz előlünk - hisz magyarok vagyunk!
Felhatol az égig haragos szózatunk:
Hazánkat akarjuk! vagy érte meghalunk.

Nem lész kisebb Hazánk, nem, egy arasszal sem,
Úgy fogsz tündökölni, mint régen, fényesen!
Magyar rónán, hegyen egy kiáltás zúg át:
Nem engedjük soha! soha Árpád honát!

(1922. első fele)

Zsidókról

"mutasd a faszod s én megmondom ki vagy
kivagy
aus
heraus mit uns
buta zsidó"

(Szabad-ötletek jegyzéke két ülésben, 1936. máj 22.)

"„Ady - úgymond Zilahy - eladta magát a zsidóknak meg az anarchiának. Nemcsak önmagát, hanem költészetét is. Ebben sok igazság van. De nagyságának és hatásának az a másik titka, mert fajtája ugyanezekbe a bűnökbe esett”. - A tényállításon, amely szerint Ady csak akkor írt jó verseket, ha a zsidóknak írt, nem vitatkozom, de megjegyzem, hogy ellentmond a cikk egyéb állításainak. Mert vagy egyszerűen „saját kisnemesi fajtája hullájának szörnyű álomlátásában tépte fel mellét, hogy vér és genny ömlött belőle” és volt orgona „amelynek sípjain a pusztuló fajta már üveges szemmel, haldokolva hörög és fuldoklik” - vagy pedig okos ügynökhöz illően jó pénzért reklamírozta azt, amit a zsidók kitaláltak. - Én egyénileg azt sem értem, hogy „azért is nagy, mert fajtája ugyanezekbe a bűnökbe esett”. Mert: Kolompár tyúkot lop. Egész fajtája ugyanebbe a bűnbe esik. Ezért Kolompár zseniális zenész?"

(Ady-vízió, 1929)

"Vagy vegyük a regénynek egyetlen jelenetét. Egy lányba szerelmes egy szocialista agitátor. Kitör a sztrájk, a nő is sztrájkol, noha öntudata csak annyi, hogy csunya zsidóleány. Ezt időközönként tükör előtt állapitja meg magáról. Rendesen megkapja a sztrájk-segélyt, ám anyja szidalmazása miatt mégis sztrájktörő lesz. Kispolgár, - egyéni, családi inditékai vitték sztrájktörésbe. Munkája közben kigyul a munkaanyag és a leány összeég. Miért ég össze? Miért nem veszi észre a tüzet? Mert másutt jár az esze. Hol? Min gondolkodik? Hát mire gondol egy kispolgári lány?! Arra gondol, hogy most férjhezmegy, tehát eddigi viszonyait meg kell szakitani. Mi mutatja, hogy olyan mélyen belemerül ebbe a tervezgetésbe, hogy a tüzet nem is veheti észre? Az, hogy még azt sem veszi észre, hogy nemcsak ő, a lány akar férfihoz jutni, hanem ő, a sztrájktörő akar férjhezmenni a valóságos szocialistához. Megég, összeég. Ez a kis történetke forma, amelynek az a tartalma, a szemléleten át az értelemnek nyujtott jelentése, hogy a kispolgári gondolkodás a munkást egyénenként is tönkreteszi. Ez nem belemagyarázás, elvtársak, mert ha ez nem állana, akkor semmi értelme nem volna annak, hogy a leány megég."

József Attila gondolatai Adolf Hitler hatalomra jutásáról 1933-ban

A nemzeti szocializmus lobogója alá sorakozó német dolgozók történelmi harca új irányt szab minden ország munkásmozgalmának.

A nemzetközi szociáldemokrácia, amely éppen csak nemzetköziségével nem volt képes a munkájukból élő modern tömegek érdekeinek védelmére, történelmi hivatását a dolgozók szakmai szervezkedésének megindításával befejezte. A nemzetköziség eszméje, amely a kapitalizmus aranykorában, a nemzetközi méretű szabadverseny idején, sokak szemében alkalmasnak mutatkozott az ipari bérmunkások csatasorba állítására, megbukott a valóságos élet mindennapi gyakorlatában.

Megbuktatta a nemzeti érdek, amely éppen a dolgozó tömegek érvényesülésében találta meg legbuzgóbb erőforrásait. Megbuktatta a névlegesen nemzetközi munkásság valóságosan nemzetközi versenye. Ebben a nemzetközi versenyben előbb-utóbb minden ország munkásai rákényszerülnek, hogy egységes nemzeti szervezetekben keressék érdekeik védelmét, jóllehet a múltból átcsent törékeny eszmék babona-hite ideig-óráig még ellenáll a valóságos életből merített nemzeti öntudat kialakulásának.

A haladásnak, a boldogabb jövő felé tartó emberiségnek kikerülhetetlen állomása ez. Miben jelölhető meg az emberiség haladása? Az ember eszközökkel termelő lény, életét munkával újítja meg; munkája örökös küzdelem a létére törő ellenséges természet ellen. E harcban az emberi faj egyre nagyobb megszervezett egységekbe tömörül. A fokról fokra nagyobb szervezett egységek alkotásában rejlik az emberiség haladása. A mi életünkben soron a valóságos nemzeti egységek kialakulása következik, a népek érdekeinek összeforrása elhatárolt nemzeti létük öntudatával.

Az egész emberi faj megszervezése, amelyről a nemzetközi szocialisták álmodoznak, nem képzelhető el anélkül, hogy előzőleg a nemzetekre tagolt emberi faj meg ne alkossa a maga benső nemzeti egységeit, amelyek az eddig látszólag nemzeti, de valójában kapitalista állami szervezeteket, e puszta jogi kereteket, ellátják a nemzeti egységre ébredő dolgozó népek korszerű tartalmával. A magyar munkásosztály, ha érdekeinek védelmében erre a történelem-adta útra lép, a kizsákmányolás ellen irányuló küzdelmeiben bízvást számíthat a dolgozó magyar értelmiség legjobbjainak bensőséges fegyverbarátságára.

(József Attila: A nemzeti szocializmus, 1933.)

(Irodalom és szocializmus, 1931)