Kereszténység

A hu-Rightpedia wikiből

Kereszténység, Jézus Krisztustól alapított vallás, az emberiség messiási vágyainak megvalósulása. Időtől, helytől, fajtól független és minden idők minden emberének szól. Lényege: a háromszemélyű egy istenben való hit; a második isteni személy: az Ige emberré lett, hogy életével és különösen kereszthalálával megváltsa az emberiséget a bűn hatalma alól, ahova az első ember bűne folytán került; megváltásával új természetfeletti életet, istenfiúságot érdemelt ki az embereknek, ez a kegyelmi élet, melyhez kegyelmi eszközökkel, a keresztséggel és a többi szentségekkel, az egyház közösségében eljuthatni. A K. éltető lelke a harmadik Isteni személy, a Szentlélek, aki első eljövetele óta megszenteli az egyesek lelkét, óvja tévedéstől az egyházat és vezeti az idők végéig. Az alapító nem hagyott semmit sem írásban; közvetlen tanítványai, apostolok és evangélisták ihletett hiteles írásai és a hagyomány őrzik Jézus Krisztus gondolatait, rendelkezéseit. Ami isteni az alapításban, az örök és mindig egy- ugyanaz; ami benne emberi, az változik, emelkedik és hanyatlik, annak van története.

Történet

Az apostoli atyák korszaka felöleli az alapítástól számított időt 150-ig Kr. u. A 12 apostol és néhány száz tanítvány száma az első pünkösd ünnepén 3000-re emelkedett. Jeruzsálem nem maradt sokáig az új vallásos mozgalom középpontja. Szt. Pál Kisázsiát, Makedóniát, Görögországot járta be és Rómáig is eljutott az új vallás terjesztése érdekében. Fülöp vette fel az első pogányt az egyházba és Szt. Péter égi jelenést kapott a pogányok közvetlen felvételére a K.-be ugyanis mindaddig a hívők a zsidók közül kerültek ki. Az új mozgalom által kiváltott ellentmondás, az üldözés kényszerítette Pétert, hogy Antiochiába távozzék; Itt nevezték az új hit követőit először keresztényeknek.

Alexandria és Észak-Afrika

A mozgalom diadalmasan lejutott Alexandriába és É. Afrikát is meghódította, úgyhogy e korszak idején a Földközi tengernek nem volt partvidéke, ahova legalább szórványosan el ne jutott volna a K. A keresztény ókor 150-től 680-ig terjedő időszaka a K. hősi kora volt. Kifelé a római államhatalom nyomását, sőt nagyon gyakran kifejezett üldözését kellett a keresztény meggyőződésért elviselni; a keresztény vértanúk és a katakombák szent életének időszaka volt ez. Befelé azonban a szervezkedés kiépítését, a tömegmozgalom megerősödését eredményezte. A szellemi fegyverek az apologéták írásaiban magas körökben is felkeltették az érdeklődést és lassan az elismerést is a K. iránt. Mikor pedig az állam engedélyezett vallásnak elismerte (313) a K.-et, a vértanúk vérével megerősödött és a birodalom határáig: Örményországig, Perzsiáig, Kína határáig, D.-en Abesszíniáig és Núbiáig kiterjedően egységes hittételeit formulázta meg nagy zsinatain, egyházatyáinak műveiben az újdonságnak örömét és nagyszerűségét, szervezetének diadalát élte át és tudatára jutott annak is, hogy politikailag is hatalmat jelent. A keresztény középkor (680-tól 1521-ig) a mohamedanizmussal szemben Keleten és É. Afrikában területi veszteséget mutat fel. A tan egységének a hiánya (monofizitizmus) a K.-nek valaha legvirágzóbb részeiben elhidegülést okozott és Kelet-Európában a K. egy számottevő része, élén a konstantinápolyi patriarchával (l. görögkeletiek) eddig elég egységes szervezete függetlenítette magát (1054).

Nyugati Egyház

A politikailag is hatalommal bíró keresztény egyház inkább Ny.-on fejtette ki tevékenységét; a frankok, kelták, skótok, írek. majd a közép-germán törzsek megkeresztelésével, vezetőik megnyerésével, a magyarok és délszlávok megtérítésével, közöttük az egységes világnézetben gyökerező műveltség, iskolázás, megszervezettség és alkotmány elhintésével a K. világhatalmi helyzetét is kiépítette magának. Míg 1073 előtt az államhatalom protekciója szinte ránehezedett a K. vezetőire és a pápaságnak éppen ez a túlságos állami beavatkozás okozott sok keserűséget, addig VII. Gergelytől kezdve éppen a K. gondolatainak megérlelésével III. Ince és több pápa uralkodása Idején a K. vezető szerve világhatalom lett. nemzetközi hatalom, mely népeket és országokat tartott össze, a K. érdekében háborúkat indított (keresztes hadjáratok), a keresztény erkölcsnek a leghatalmasabbakkal szemben is őre lett, társadalmi és szociális téren is az egyensúlyt gyakran fenn tudta tartani. A politikai hatalom túltengése:

Egyházszakadás

1306-tól 1376-ig, a pápáknak franciaországi tartózkodása és a nyomában támadt sajnálatos nagy Ny.-i egyházszakadás, a túlvilági ideánk erejének gyengítése és a nemzeti önzés a K-nek kifelé eddig megnyilatkozó ereiét csökkentette. az azt képviselő személyek és intézmények tekintélyét kikezdte. Az eddigi gondolkodás súlypontja a másvilági élet volt, ennek helyét elfoglalta immár az evilági élet boldogsága és szépsége. E korszak vége a keresztény gondolat gyengülését hozta magával. A keresztény újkor (1521-től) ennek a hanyatlásnak jegyében indult meg. Eddig a K. kebelében jelentkező ellentmondó áramlatok tartós, állandó és sorsdöntő jelleget sohasem vettek.

Reformáció

A reformáció azonban nagyarányú benső szakadást eredményezett. Míg belülről a K. életerejét a meghasonlás s megújulás láza emésztette, kívülről az Iszlám sorvasztotta és belső megújulásától az önvédelem külső politikai és fegyveres szervezkedése vonta el a legjobb erőket. A reformáció nyomában feltámadt politikai és részben nacionalista harcok pusztító tűzében a keresztény együvétartozás gondolata elhalványult, a vallási anarchia és megoldásra váró kérdések elintézését a nem keresztény, nem természetfeletti szellemtől vezetett abszolutizmus vette sok helyt a kezébe, mely a K.-et saját céljainak elérésére igyekezett szolgálatába állítani. A pozitív K.-et kikezdte a minden természetfelettit kizáró bölcselet; egyelőre még a természetvallással akarta pótolni, majd a vallást kikapcsoló közszellemből egy kiélt és egészségtelen társadalomból kirobbant a francia forradalom (1789-ben).

"Francia" forradalom

A forradalom a társadalom átalakulását eredményezte. Ebben az átalakulásban a K. gondolatának eltűnését mutatta a keresztény intézmények csoportos és gyökeres megszüntetése Franciaországban és Franciaországon kívül is. Politikailag is megszűnt a K. legnagyobb tekintélye számottevő tényező lenni. A forradalmak nyomán fellobogó nacionalizmusnak esett áldozatul a pápai állam; a régi, nemzetközi lelki kapcsolat, melyet a K. teremtett, a nemzetek lelkéből eltűnt, az egyház és állam legjobb esetben elszakadt egymástól és még jó, ha a K. nem az üldözött, hanem legalább az eltűrt fél maradt. E csapások súlya alatt megindult a keresztény öntudat felébredése is.

Modernizmus és racionalizmus

A kat. egyház tanaiban a racionalizmus és modernizmus fenyegető belső viharát nagyobb veszteség nélkül élte át; Kat. részről a vatikáni zsinat a K. természetfeletti jellegét, szervezetét félreérthetetlenül megformulázta; az új skolasztika a keresztény tudománynak új lendületet adott, a missziós területeken igyekezett a K. kárpótolni magát a művelt világrészeken ért vesz testvéreiért, szabadságát és nemzetközi szervezetét konkordátumokkal igyekezett az államokban biztosítani. A prot. egyházakban is a megrázkódtatások hatása alatt bensőségben ismét növekedett a vallásos élet. Általában a vallástanban a dogmatizálás nagy ereje felé haladás észlelhető és az a meggyőződés is ébredezik nagy tömegekben, hogy a K. összetartó erejét minden keresztény számára gyümölcsöztetni kellene. Az államhatalomtól függő keleti K. az államhatalom megváltozása és az új hatalom gyakran ellenséges magatartása miatt belső krízisen esik át. A keresztények megoszlása a Földön 1936-ban:

FöldrészHívők
Európában . 466,978.000
Ázsiában 38,898.000
Afrikában 17,812.000
É. és Középamerikában 115,747.000
D. Amerkában 85,409.000
Ausztráliában 8,564.000
összesen: 733,408.000

A világ lakóinak tehát 35.91%-a keresztény.

Lásd még