Leonyid Brezsnyev

A hu-Rightpedia wikiből
Leonyid Iljics Brezsnyev
Brezhnev 1973.jpg
A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának első titkára, majd főtitkára
Hivatali idő
1964. október 14. 1982. november 10.
ElődNyikita Hruscsov
UtódJurij Andropov
A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke
Hivatali idő
1960. május 7. 1964. július 15.
1977. június 16.1982. november 10.
ElődKliment Vorosilov
Nyikolaj Podgornij
UtódAnasztasz Mikojan
Jurij Andropov

SzületettOroszország Kamenszkoje, Oroszország (ma Dnyiprodzerzsinszk, Ukrajna)
1907. január 1.
ElhunytSzovjetunió Moszkva, Szovjetunió
1982. november 10. (75 évesen)
PártSzovjetunió Kommunista Pártja

Foglalkozáskohászati mérnök
LEONID BREZHNEV SIGNATURE.svg
Leonyid Iljics Brezsnyev aláírása


Leonyid Iljics Brezsnyev (oroszul: Леони́д Ильи́ч Бре́жнев; Kamenszkoje, Oroszország, ma Dnyiprodzerzsinszk, Ukrajna; 1907. január 1., a régi naptár szerint 1906. december 19.1982. november 10.) orosz nemzetiségű, zsidó feleséges szovjet politikus volt. 1964. október 14-étől haláláig, 1982-ig a SZKP főtitkáraként a Szovjetunió vezetője, 1960 és 1964, majd 1977 és 1982 között ismét a Legfelsőbb Tanács Elnökségének elnöki posztját (államfő) is betöltötte.

Élete

Ifjúkora

Brezsnyev az Orosz Birodalomban, Kamenszkojeben (ma Dnyiprodzerzsinszk, Ukrajna) született Jakovlevics Brezsnyev és Natalia Deniszovnya gyermekeként. 1923-27 között földmérési technikumot végzett Kurszkban, majd földmérőként dolgozott az ország különböző vidékein. 1928-ban megnősült és ebben az évben helyezték át ismét földmérőként az Urál hegység) vidékére, ahol hamarosan helyi tanácsi vezető posztokat töltött be a mezőgazdaság irányításának területén.

1930 szeptemberében elköltözik és Moszkvában beiratkozik a Kalinyin Gépgyártási Főiskolára, a következő év őszén azonban átiratkozik szülővárosa kohászati főiskolájára, esti tagozatra, eközben egy ipari üzemben dolgozik.

1923-ban lépett be a Kommunista Ifjúsági Szövetségbe (Komszomol). 1931-ben belépett a kommunista pártba. 1935-36-ban a hadseregben szolgált, egy harckocsizó század politikai parancsnoka volt és katonai műszaki továbbképzésen vett részt, ennek kapcsán kapta első tiszti rendfokozatát, hadnagyként szerelt le. (Ennek emlékére halála után róla nevezték el egykori szolgálati helyén a Peszcsanszkai harckocsizó tanezredet.)

1936-37-ben a Dnyeprodzerzsinszki kohászati technikum igazgatója volt, 1937-től pedig mérnök a Dzerzsinszkij Kohászati Üzemben, az év májusától Dnyeprodzerzsinszk városi tanácsának elnökhelyettese, majd pártmunkás lett.

Politikai pályafutása

1938-ban a Dnyepropetrovszki területi pártbizottság osztályvezetője lett, 1939-ben pedig a területi bizottság titkára. Gyors előrehaladását elsősorban a sztálini terror miatt keletkezett káderéhségnek köszönhette.

A Nagy Honvédő Háború kitörésétől kezdve a mozgósításban és a lakosság és az ipari üzemek kitelepítésében vett részt. Később a hadseregben töltött be politikai tisztségeket, a Déli front politikai parancsnokának helyettese. 1942 októberében már dandárkomisszárként (politikai parancsnokként) végezte el a politikai komisszárok főiskoláját, de felkészültségét és elhivatottságát nem ítélték elégségesnek, ezért csupán ezredessé nevezték ki a szokásos tábornoki előléptetés helyett.

1942-re Ukrajna elesett. Brezsnyevet átvezényelték a Kaukázusba. 1943 áprilisában a az 1. ukrán front kötelékébe tartozó 18. hadsereg politikai vezetője lett. Még ez évben - a beosztáshoz kapcsolódóan - vezérőrnagy. Itt ismerkedett meg Hruscsovval. Prágában állomásozott a 4. ukrán front vezető politikai tisztjeként, amikor 1945. május 9-én véget ért a II. világháború Európában.

A háborút követően 1946-1947 között a Zaporozsjei, majd 1947-1950 között Dnyepropetrovszki párttitkár volt. Ezután 1952-ig a Moldáv SzSzSzK első titkára.

Brezsnyev kétszer volt a Központi Bizottság titkára: 1952. október 16.1953. március 5. és 1956. február 27.1960. július 16. 1952-ben Sztálin javaslatára nevezték ki, s választották egyúttal a párt Elnökségének póttagjává. Sztálin halálával induló politikai karrierje is megtört. 1953-1954 között a hadsereg (és a flotta) politikai vezetőjének helyettese lett.

1954-ben a zsidó Hruscsov Moszkvából, ill. a hadseregből eltávolította, Kazahsztánba küldte, hogy ott 1956-ig a párt első titkára legyen. 1957-i júniusi Pártplénumon Hruscsov hatalma megszilárdult Molotov, Malenkov és Kaganovics ellenében. Brezsnyev innentől haláláig, azaz 1957. június 29.1982. november 10. között az Elnökség, ill. a később az ő pártfőtitkári vezetése alatt visszaállított Politikai Bizottság tagja volt.

1960 májusában az ő KB titkári helyére Kliment Vorosilov, addigi államfő került, pontosabban ő került az államfő helyére. 1963. június 22-én harmadszor lett a KB titkára. 1964-ben Vorosilov megbetegedett és Brezsnyev lett a Szovjetunió második számú vezetője Hruscsov után.

A Szovjetunió vezetőjeként (1964–1984)

Hruscsov eltávolítása

1962-ig Hruscsov megőrizte pozíciójának stabilitását a pártban, viszont korának előrehaladtával, valamint kiszámíthatatlanságával és szerepléseivel aláásta bizalmát a vezetők körében. A Szovjetunió súlyosbodó gazdasági problémái is növelték a rá és a rezsimre nehezedő nyomást. Brezsnyev látszólag hűséges maradt a pártfőtitkárhoz, de titokban bekapcsolódott a vezető eltávolítását célzó csoport munkájába. 1963-ban lett utódja Frol Romanovics Kozlovnának, a Központi Bizottság egyik titkárának. E pozícióban várható utódjal lehetett Hruscsovnak, akit az első titkár 1964-ben kinevezett a pár helyettes vezetőjének.

Miután Hruscsov 1964 októberében visszatért a Fekete-tenger melletti nyaralásáról, az Elnökség tagjai gratuláltak az addigi munkájához, majd Anasztasz Mikojan meglátogatta, s figyelmeztette, ne legyen túlságosan elbizakodott az aktuális helyzetben. Nyikolaj Ignatov titokban kikérte a KB néhány tagjának véleményét. Október 12-én az egyik összeesküvő, a zsidó Mihail Szuszlov telefonált a pártvezérnek, és kérte, hogy térjen vissza Moszkvába, az agrárpolitikát megvitatandó.

Míg a Mikojan által irányított kisebb csoport csak az első titkári poszttól kívánta megfosztani, s mint a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökeként akarta látni, adddig a Brezsnyev vezette szárny félre akarta állítani az aktív politika színpadáról.

Brezsnyev és Nyikolaj Podgornyij fellebbezést nyújtott be a Központi Bizottságnak, amelyben Hruscsovot hibáztatták a gazdasági kudarcért, önkéntességgel és erkölcstelenséggel vádolták. Brezsnyev támogatói segítségével elérte: a Politikai Bizottság megszavazza Hruscsov eltávolítását. A bizottság egyes tagjai mindezen kívül büntetésnek akarták alévetni a volt vezetőt, de Brezsnyev – aki immár bebiztosítva látta főtitkári hivatalát – látta, kevés oka lenne tovább büntetni mentorát.

1964. október 14-én Brezsnyevet nevezték ki a Párt első titkárává, Koszigint a minisztertanács elnökévé. Mikojan lett az államfő.

Társaival egyetértettek a párt Sztálin halála utáni általános irányvonalával, ám Hruscsov reformjait a Szovjetunió stabilitásának fenntartására hivatkozva visszavonták. A Pravda még sokáig foglalkozott olyan témákkal, mint a kollektív vezetés, a tudományos tervetés, a szakértői konzultáció és a szervezeti szabályszerűség.

Népszerűsége ekkor meglehetősen alacsony volt a szovjet polgárság, azon belül főként az értelmiség körében, akik mindaddig a konszolidációt, a társadalom fejlődését és a gazdasági növekedést várták.

A hatalom megszilárdítása

A korai politikai reformok az előzmények ismeretében várhatóak voltak. 1964-ben a Központi Bizottság plénumán megtiltották, hogy a két legnagyobb reálpolitikai hatalommal bíró (a főtitkári és a kormányfői) hivatalt egyetlen ember viselje. A KGB egykori vezetője, Alekszandr Nyikolajevics Selepin, rövid időre Brezsnyev ellenlábsa lett, mivel ellenezte a kollektív vezetés kialakítására irányuló reformot. Ötletének támogatására nem sikerült támogatókat megnyernie, mindazonáltal Selepint csak 1967-ben tudták eltávolítani a bizottságból.

Hruscsov bukásának legfőbb oka volt, hogy figyelmen kívül hagyta a kollektív vezetés elhanyagolásának veszélyét. Ezzel szemben az egész Brezsnyev-korszakban általában konszenzus volt a pártban, a kollektív irányítás felülkerekedett az egyszemélyi hatalom összpontosulásán.

T.H. Rigby amellett érvel, hogy ebben az időben egy stabil oligarchikus rendszer alakult ki Brezsnyev, Koszigin és Podgornij körül. Az érvelés helyes volt bizonyos tekintetben, valójában azonban nyilvánvaló hatalmi harc dúlt Brezsnyev és Szuszlov között.[1] Brezsnyev ugyanekkor szövetségeseket gyűjtött maga és politikája köré.

Koszigin minisztertanácsi elnöki posztja (melyet 1964. október 15-től egészen 1980. október 23-ig viselt) mellett a gazdasági irányításért is felelt. Pozíciója hosszú időre meggyengült, amikor 1965-ben gazdasági reformra tett javaslatot, melyet „Koszigin-reformként” emlegettek a pártban. Újító álláspontja visszaütött az anti-reformista vezetésben, különösen a prágai tavasz leverése után.

Brezsnyev politikai érzéke rengeteteg előnyhöz jutattta a szovjet hatalmi struktúrában. Soha nem járt el meggondolatlanul, elhamarkodottan, ellentétben Hruscsovval. Döntései előtt hosszú megbeszéléseket folytatott kollégáival, és mindig kész volt meghallgatni véleményüket.

A 70-es évek elején konszolidálta hatalmát. Koszigin maradt a miniszterelnök 1980-ig, viszont Brezsnyev maradt a domináns politikai erő az 1970-es évek közepétől 1982-es haláláig.

Elnyomás

Brezsnyevnek stabilzációs politikája véget vetett a hruscsovi szabadelvűségnek, elnyomta a kulturális szabadságot[2]. A Hruscsov-korszakban támogatta a vezető önkényes lemondását, a sztálini tisztogatások áldozatainak rehabilitációját, a családok kárpótlását, a szovjet kulturális és szellemi élet óvatos liberalizációját; a hatalom megszerzése után egyre inkább elfordult ezektől, és kialakított egy konzervatív és regresszív hozzáállást.[3][4]

Belpolitika
Gazdaság

Gazdasági növekedés

Időszak GNP
(a CIA
adatai szerint)
GNP
(Grigorij Kanin
szerint)
GNP
(a Szovjetunió
szerint)
1960–1965 4.8[5] 4.4[5] 6.5[5]
1965–1970 4.9[5] 4.1[5] 7.7[5]
1970–1975 3.0[5] 3.2[5] 5.7[5]
1975–1980 1.9[5] 1.0[5] 4.2[5]
1980–1985 1.8[5] 0.6[5] 3.5[5]

1960 és 1970 között a szovjet mezőgazdasági termelés 3%-kal nőtt évente. Az ipar is javulást mutatott, a VIII. ötéves terv (1966–1970) 138%-kal növelte a termelést és a teljesítményt az 1960-as eredményekhez képest. Annak ellenére, hogy Koszigin a Politbüro tagjaként heves anti-reformistává vált, meggyőzte Brezsnyevet és a Politikai Bizottságot, és engedélyezte a a reformpárti Magyar Szocialista Párt számára az új gazdasági mechanizmus bevezetését, mely engedélyezte a kiskereskedelmi piac térhódítását.[6]

Lengyelországban Edward Gierek (az Egyesült Lengyel Munkáspárt első titkára) vezetése alatt dolgoztak ki egy, a gazdaság struktúráját átalakító tervezetet. Úgy gondolták, a kormánynak szüksége van nyugati hitelek felvételére, hogy megkönnyítsék a nehézipar gyors felfutását. A szovjet vezetés jóváhagyta a javaslatot, annál is inkább, mivel már nem engedhetette meg magának a keleti blokk országainak nyújtott hatalmas támogatást olcsó földgáz és olaj exportálásának formájában. A csehszlovák pártvezetés e téren megvalósítandó reformkísérleteit azonban elutasították, mi több, Brezsnyev a Varsói Szerződés országainak segítségét kérte Csehszlovákia megtámadására.[7]

A Hruscsov által elindított decentralizációs kísérletek kudarcba fulladtak, a PB-nek le kellett mondania róluk. 1966-ban feloszlatásra kerültek a regionális gazdasági tanácsokat, amelyek a Szovjetunió egy-egy területének gazdálkodását voltak hivatottak szervezni.[8]

1966. április 8-től, a párt szervezeti struktúrájában az I. titkári beosztást felváltotta a Szovjetunió Kommunista Pártjának főtitkára elnevezése.

1968 augusztusában tankokat küldött a prágai tavasz leverésére.

Brezsnyev és Kádár Budapesten, az MSZMP XI. kongresszusán (1975. március)

1976. május 5-én a Szovjetunió marsallja lett. 1979-ben politikai vezetése alatt került sor a Szovjetunió hadseregének bevonulására Afganisztánba.

1982. november 10-én halt meg Moszkvában, előtte 3 nappal még a Vörös téri hagyományos felvonuláson a tribünről köszöntötte az elvonulókat.

Brezsnyevnek Viktoria Petrovna Brezsnyevától egy lánya, Galina Brezsnyeva és egy fia, Jurij Brezsnyev született. Érdekesség, hogy unokája és dédunokája is a Leonyid Brezsnyev nevet viseli.

Külső hivatkozások

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Leonyid Brezsnyev témájú médiaállományokat.

Jegyzetek

  1. Bacon and Sandle 2002, p. 13.
  2. Service 2009, p. 380.
  3. Service 2009, p. 381.
  4. Sakwa 1999, p. 339.
  5. ^ 5,00 5,01 5,02 5,03 5,04 5,05 5,06 5,07 5,08 5,09 5,10 5,11 5,12 5,13 5,14 Bacon and Sandle 2002, p. 40.
  6. Service 2009, p. 385.
  7. Service 2009, p. 386.
  8. Service 2009, p. 389.