Révai József

A hu-Rightpedia wikiből
Révai József

Révai József ☭ (er.: Lederer) (*1898. október 12, +1959 aug 4) - Budapesten született zsidó kispolgári családban. A kereskedelmi középiskola után Bécsben és Berlinben járt egyetemre, tagja volt a Galilei Körnek. Az egyetem után banktisztviselőként dolgozott. Verseket és irodalmi tanulmányokat írt, 1917-től Kassák Lajos „Ma” és „Tett” című folyóiratainak volt munkatársa.

Tevékeny országrontó

1918 novemberében részt vett a KMP alapító ülésén, majd a „Vörös Újság” munkatársa lett. A tanácsköztársaság idején a budapesti Központi Munkás- és Katonatanács tagja volt. 1919 őszén Bécsbe emigrált, majd bécsi kommunista folyóiratoknál (Proletár, Bécsi Vörös Újság, Új Március) publikált. A KMP 1925-ös I. kongresszusán Bécsben a titkárság vezetőjévé választották. Landler Jenő mellett részt vett a kongresszus határozatainak kidolgozásában. 1928-ban Budapesten megszervezte az illegális Kommunista című lapot. Lukácshoz fűződő tanítványi-baráti kapcsolata 1929-ben megromlott, amikor bírálta Lukács Blum-téziseit.

1930. december 31-én Magyarországon letartóztatták és három és fél év fegyházra ítélték. A börtönben írta meg „Szabó Ervin helye a magyar munkásmozgalomban” valamint „Marx és a magyar forradalom” című tanulmányait. 1934 januárjában a Szovjetunióba emigrált, 1937 elejétől Csehszlovákiában a KMP KB munkájában vett részt, ezután a német megszállás elől Lengyel-, majd Svédországba menekült. 1939-ben részt vett a KMP moszkvai bizottságának munkájában. 1944 őszén Gerő Ernővel együtt dolgozták ki a párt akcióprogramját. 1944. november 7-én tért haza Magyarországra, részt vett az MKP KV újjáalakításában. Szegeden Erdei Ferenccel és Balogh Istvánnal közösen szerkesztette a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front lapját, a Délmagyarországot. A Nemzetgyűlés kommunista frakciójának vezetője lett. 1945 januárjától feladata az agitáció és a propaganda irányítása, a nemzetgyűlési és a nemzeti bizottsági ügyek intézése.

Bolsevista karrier

1945 márciusától 1950-ig a Szabad Nép főszerkesztője. 1945 áprilisától az MKP KV Propaganda és Sajtó Osztályának vezetője. 1946–47-ben az értelmiségi osztályt, majd 1949-ig az MDP PB tagként az oktatási és a külügyi osztályt felügyelte. Ő irányította az MDP programnyilatkozatának kidolgozását. 1949. március 15-én „a reakció elleni publicisztikai harca” miatt kitüntették a Kossuth-díj arany fokozatával. 1949 júniusától 1953. július 4-ig népművelési miniszter.

Minisztersége alatt durván rátámadt Somlay Arthurra, aki üldözött színésztársai érdekében emelt szót. Somlay öngyilkossága ennek a támadásnak a következménye.

1950-ben a Lukács-vitában élesen támadta régi mesterét. 1952 őszén a „Felelet-vitában” megbírálta Déry Tibor regényét. 1953 júniusában kimaradt a PB-ből. 1953. július 3. – 1958. november 26. között az elnöki tanács helyettes elnöke, ami számára a teljes mellőzöttséget jelentette. 1953 októberétől 1954 júliusáig a Társadalmi Szemle főszerkesztője. Az MDP KV 1956 júliusi ülésén ismét PB taggá választották, felügyelete alá a Kulturális Osztály és a Társadalmi Szemle tartozott. 1956. október 23-án délután Friss Istvánnal együtt megpróbálták ellenőrizni a Szabad Nép munkáját, eredménytelenül. Az MDP KV éjszakai ülésén kimaradt a PB-ből.

Moszkvába menekült. 1957 elején a Szovjetunióból terjedelmes cikket küldött haza „Eszmei tisztaságot” címmel, melyben túlzottnak minősítette a korábbi vezetést ért kritikákat. Februárban hazahívták – egyedül a Moszkvában tartózkodó elmenekült régi vezetők közül –, hogy tanácsadóként segítse az MSZMP KB munkáját. Márciusban hazatért, tagja lett a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának (MSZMP KB), és a minél könyörtelenebb megtorlásért szállt síkra, valamint mentegette Rákosit és Gerőt, reménykedve a visszatérésükben. Cikke körül vita bontakozott ki a Népszabadságban és a Társadalmi Szemlében. Révai álláspontja szerint „nem új politikát kell csinálni, hanem a régit jól”.

A vita Kádár és Révai hívei közötti harcként folytatódott 1957 júniusában, az MSZMP országos értekezletén, ahol Révai vereséget szenvedett. Ezután „elfogadta a többségi álláspontot”, ezért ismét KB-taggá választották. 1958. novemberétől haláláig az Elnöki Tanács tagja. Élete utolsó éveiben József Attila-kutatással foglalkozott. 1959. aug. 4-én halt meg Balatonaligán.