Szálasi Ferenc

A hu-Rightpedia wikiből

Inkább hős egy pillanatig, mint rabszolga egy életen át!

Szálasi Ferenc
Szalasiferenc1.jpg
Született 1897. január 6
Kassa, Magyarország
Meghalt 1946. március 12 (49 évesen)
Budapest, Magyarország
Nemzetiség magyar
Ismeretes A hungarizmus apja
Foglalkozás politikus, ideológus, katona, író
Párt NAP (1935–1946)
Házastárs Lutz Gizella

Időszak 1944 október 15 – 1946 március 12
Előd Horthy Miklós (elnökként)
Követő - (elnökként)

I. KI VOLT SZÁLASI FERENC? (*Kassa, 1897. január 6. +Budapest, 1946. március 12.) Hungarista politikus, Magyarország nemzetvezetője, a Népbíróság pribékjei gyilkolták meg 1946-ban.

Családi háttér és pályakezdés

Hszm.png
Szálasi Hitlernél
A Szálasi család

Gyermekkor, tanulmányok

Szálasi (1935-ös önkéntes névváltoztatása előtt: Szálasy) Ferenc Kassán, 1897. január 6-án született. Apai nagyapja részt vett a magyar szabadságharcban, Világosnál esett orosz hadifogságba, innen került a szabadságharcot követő büntető intézkedések során Ausztriába, ahol is katonai szolgálatot kellett teljesítenie. E közben ismerkedett meg egy bécsi nővel, akit azután feleségül vett. E házasságból született Szálasi édesapja, aki a nagyapa viszonylag korai halála után a katonai árvaiskolába került. Egy rendelkezés nyomán, amelynek értelmében mindenki, akinek apja 1849 után került Ausztriába, Magyarországra kényszerül települni, Szálasi édesapja katonai iskolai tanulmányait Pozsonyban folytatta. E tanulmányok befejezését követően Szálasi apja katonai tisztviselőként dolgozott.

Származás

Sulyok Dezső, a Horthy-korszak ismert magyar ellenzéki, de németellenes beállítottságú, az akkori baloldalhoz közelálló politikusa (aki 1945-től a kisgazdák egyik legtehetségesebb vezéralakja volt s akit a kommunisták a kisgazdapárt legelső "leszalámizása" során távolíttattak el a kisgazdapártból) Szálasi lejáratása céljából - Bethlen István ösztönzésére és a tőle kapott hamisított származási iratok alapján - a 30-as évek végén azzal a történettel állt elő, hogy Szálasi Ferenc valójában nem is magyar, hanem örmény származású ember, akit (vagy akinek felmenőjét) eredetileg Szalosjánnak hívták. A lejárató akció csütörtököt mondott: a budapesti törvényszék Lengyel-tanácsa megállapította, hogy Szálasi Ferenc apai nagyapai ágon "tiszta" magyar származású ember, akit csupán távoli oldalági rokonság fűz az örménységhez, és a Szalosján név a Szálasi-név örményre fordításából származik. (Egyébként az örmény származás egyáltalán nem szégyellni való. Tudomásunk szerint az aradi vértanúk közül kettőben is csörgedezett örmény vér, úm. Kiss Ernő h. altábornagyban és Lázár Vilmos honvédezredesben.)

Amíg Szálasi apai nagyanyja német nő volt, addig édesanyjában szlovák vagy ruszin vér is folyt. Összességében tehát Szálasi korántsem volt "tisztán" magyar származású ember, amint hogy egyébként a magyar emberek tetemes hányada sem az. Valószínű, hogy - erkölcsi emelkedettségén, keresztény hitén túlmenően - ez a körülmény is befolyásolta Szálasinak azt a türelmes és a Kárpát-medence vérségi sajátosságaival szemben körültekintő, realisztikus nemzetiségi politikáját, amely az ő hungarizmusára oly jellemző s ami Szálasi politikáját a hasznos és keresztény idegenek szentistváni befogadásának politikájához vagy pl. Széchenyi István nemzetiségi politikájához (pl. a legnagyobb magyarnak az ún. akadémiai nagy beszédében kifejtett elveihez, ill. a türelmetlen magyarosítás elleni számos fellépésében mutatkozó eszmeiségéhez) vagy az ugyancsak "nem tisztán" magyar származású Prohászka Ottokár hasonló felfogásához kapcsolja.

Szálasi - ma úgy mondanánk - sokgyermekes családban nőtt fel. Az első gyermek lány volt, a többi fiú. Ferenc volt a legidősebb közülük. Szálasiék bensőséges családi életet éltek. A gyermekek - az egyébként görög katolikus, de mélyen vallásos - édesanyától erőteljesen vallásos nevelést kaptak, mint Szálasi mondotta: "Az istenhit erejét és meggyőződését az anyatejjel szívtam magamba. Anyám keresztül-kasul itatott engem a hittel." Szülei a család rossz anyagi életviszonyaira tekintettel Szálasi Ferencet katonai pályára szánták. Így került a hungarizmus majdani megalapítója a kőszegi katonai reáliskolába, amelynek elvégzése után katonai pályára lépett. Részt vett az I. világháborúban. 1915-ben hadnagyként került ki a frontra, ahol 36 hónapot szolgált. Csapattisztként egy rohamozó alakulatot is vezetett.

Katonai pálya

A háború után Magyarországra költözött és az ún. őszirózsás forradalom idején külügyi futárszolgálatot teljesített. A következő évtizedben sokoldalúan képezi magát és ennek során - még mielőtt felvennék a Hadiakadémiára, amelyet egyébként 1923-1925-ben végez el - számításokkal igazolja a munkásság termelő tevékenysége és a hadisikerek közötti egyenes összefüggést. Innen csak egy lépés nézetrendszerének egyik legfőbb eleméhez: sikeres nemzetpolitika nem lehetséges a munkásság gazdasági és társadalmi súlyának megértése, kívánatos szerepének elismerése nélkül. 1925-ben a vezérkarhoz kerül, 1926-1929-ben a Vezérkari Főnökségnek Tábornoki és Vezérkari Továbbképzés, ill. Vezérkari Személyi Ügyek osztályán szolgál. A 20-as évek végén, a 30-as évek elején Szálasi hazai és külföldi tanulmányutakon vesz részt. Ebben az időben különböző politikai, katonapolitikai dolgozatokat ír, nézeteivel, írásaival a vezérkar egyik középponti alakjává, a tiszti viták afféle politikai fenegyerekévé növi ki magát. Írásait Gömbös Gyula is ismeri, aki olykor elragadtatással nyilatkozik ezekről az írásokról (sőt, amikor már miniszterelnök volt, Szálasiról mint egyik lehetséges utódáról tesz említést), máskor viszont megfeddi katonaforradalmári megnyilvánulásai miatt. Szálasit 1933-ban vezérkari őrnaggyá léptették elő. Ő viszont 1935. március 1-jén nyugállományba vonult és megalapította a Nemzet Akaratának Pártját (a NAP-ot). Ez Szálasi és a hungarizmus első pártalapítása Magyarországon.

A Cél és követelésektől az Út és célig

A NAP eszméit, a politikai cselekvésre vonatkozó elgondolásait Szálasi 1935 márciusában írt munkája, a Cél és követelések tartalmazza.

Korábbi írásaihoz képest e munkájában jelentős lépést tesz előre: kidolgozza az Ősföld (a Kárpát-Duna medence, vagyis a történelmi Magyarország) megújhodásának, újjáépítésének, átszervezésének, szerves és egységes irányításának, a Hungária Egyesült Földek létrehozásának a tervét.

A Cél és követelések c. írást felfoghatjuk úgy is mint egy rövid - de lényegre törő - bevezető tanulmányt Szálasi legjelentősebb ideológiai munkájához, az Út és cél c. tanulmányhoz. A két tanulmány megírása között azonban évek telnek el. A NAP megalakulását a pártszervezés, pártépítés nehéz időszaka, egy sok időt és energiát igénylő munka követi, mégpedig a szinte minden oldalú támadások kereszttüzében. (Ezek a támadások azután állandósulnak, Szálasi Ferencnek és mozgalmának mondhatni egy perc nyugta nincs, majd a vesztes háború után, amikor őt és mozgalmát teszik meg a legfőbb bűnbaknak, minden rossz legfőbb okozójának, Szálasi egy rendkívüli erkölcsi, szellemi és fizikai tortúra szenvedő alanyává válik, halála után pedig egy - mind a mai napig véget nem érő - olyan gyalázkodás folyik ellene és hungarista mártírtársai ellen, ami logikussá teszi a feltételezést: azt, hogy a Nemzetvezető és bajtársai már minden bizonnyal egy megtisztult "túlvilági" állapotban vannak s valóban az Örök Világosság fényeskedik nekik.)

Kibontakozás

1936. október 6-án Gömbös Gyula váratlanul meghal és reformtörekvéseinek leginkább értő továbbfejlesztőjét, Szálasit Keresztes-Fischer Ferenc, Horthy katonai irodájának főnöke (a későbbi belügyminiszternek, a nemzeti szocializmus következetes ellenségének a fivére) egy országos helyzetjelentés megírására kéri. Szálasi - országjárása, elmélyült vizsgálódásai után - ún. Emlékeztetőt ír, amelyben honi állapotaink felett alapos bírálatot gyakorol, hangsúlyozván: a nemzet válságban van. Egyszersmind kihallgatást kér Horthytól. Keresztes-Fischer Ferenc Szálasi írását elsüllyeszti, az államfő és Szálasi kapcsolatfelvételét pedig megakadályozza. A kabinetfőnök e tettével egy sorozatot indít el: a következő években Szálasi számtalanszor keresi a kapcsolatot Horthyhoz, ebbeli igyekezetében azonban egészen 1944 májusáig minduntalan elgáncsolják. 1937 tavaszán megindul a NAP első lapja, az Új Magyar Munkás. A lapban megjelent cikkek bírálják a kormányzatot, a liberális világszemléletet, a nemzetközi nagytőkét és a kommunista internacionálét és taglalják a hungarizmus politikáját és programját. A következmény: a kormányzat gyorsan feloszlatja Szálasi pártját (ez ebben a "műfajban", tehát a hungarista pártok feloszlatásának sorában az első eset) és 1937. április 15-én, szinte hajszálra 100 évvel azután, hogy Kossuth Lajost bebörtönzik - és ugyancsak egy sorozat nyitányaként - letartóztatják magát Szálasi Ferencet is. A bírói szabadlábra helyezést nem sokkal követően még ugyanez év augusztusában egy röpirat miatt újból letartóztatják, majd szabadlábra helyezik, de vádat emelnek ellene. 1937 nyarán Szálasit britek keresik fel azzal az ajánlattal, hogy hajlandók támogatni a hungarista mozgalmat, ha az elkötelezi magát egy délkelet-európai konföderáció mellett. Szálasi nemet mond, viszont rajön arra, hogy a Hungária Egyesült Földek elnevezés zavarba ejtő lehet (ő sem konföderáció, sem föderáció formájában nem tartotta volna helyesnek a Kárpát-Duna medence állami feldaraboltságának tartósítását), ezért ettől kezdve a Hungarista Magyar Birodalom kifejezést használja. Mindezen közben a hungarista pártépítés nem szűnik meg:

Endre László pártja egyesül a Hungarista Párttal

1937 augusztusában Szálasi megegyezik vitéz Endre Lászlóval, hogy a hungaristák új pártot hoznak létre, amelybe belép Endre is pártjával, a Magyar Fajvédő Szocialista Párttal. Az új párt, a Magyar Nemzeti Szocialista Párt 1937. okt. 24-én a Budai Vigadóban tartja alakuló nagygyűlését, amelyen kimondják: a párt a teljes hatalmat akarja átvenni, mégpedig egyrészt az államfő, másrészt a nemzet akaratából. Mint Szálasi kifejti: a hatalomhoz vezető úton a börtön és a szabadság édestestvérek, az első az utat jelöli, a második a célt. A cél a teljes rendszerváltozás, mert csak ez hozza meg a kívánt új valóságot, az ezt tükröző új igazságot és az új - és igazi - szabadságot. Ez a rendszerváltozás csak forradalomban születhet, ez a forradalom azonban tudatos és nemes szándékú népmozgalom. Jól vezetett és építő szellemű, nem az alacsony rendű ösztönöktől vezérelt és nem egy romboló szenvedélyű tömeg hajtja végre. Ha mármost csupán a nemzet akaratából - az államfő és az alkotmányosság ellenében - akarnák a hatalmat átvenni, akkor nem az említett igazi forradalmat hajtanák végre, hanem a tömegek terrorisztikus és anarchista lázadása előtt köveznék ki az utat, ha viszont a hatalom átvételében pusztán az államfő akaratára támaszkodnának, akkor ez diktatúrára vezetne, ami elfogadhatatlan és nem tévesztendő össze a - hivatalos felhatalmazáson alapuló - tekintélyre építő rendszerrel.

Hódít az eszme

Nyilaskeresztes zászló

A hungarista eszme a hónapok, az évek során egyre szélesebb körben hódít, megszületik a párt jelszava: "1938 a mienk, Szálasi jön." Ebben a helyzetben az uralkodó körök úgy döntenek, hogy - a nemzeti szocializmus további előretörését megakadályozandó az elnyomás eszközéhez nyúlnak. A hungaristáknak is helyet adni kívánó és puhakezűnek mondott Darányit menesztik. (Szálasi véleménye szerint Sztójay előtt Darányi volt az utolsó magyar kormányfő, aki tisztességesen viszonyult a hungarista mozgalomhoz.) Ugyanakkor az új miniszterelnök, Imrédy Béla vezetésével nagyarányú támadást indítanak a hungarizmus ellen. Ún. rendtörvényeket hoznak, amelyekkel korlátozzák az egyesülési jogot, megszigorítják a sajtórendészetet, nagy internálótáborokat alakítanak ki, az ítélőtáblák székhelyén öttagú ún. különbíróságokat állítanak fel a politikai perek meggyorsítására és az államfogházbüntetéseket börtön- és fegyházbüntetésekkel váltják fel. (Ebben az időben a börtönbe zárt politikai foglyok csaknem mindegyike hungarista.) 1938 tavaszán a hungarista vezetőket rendőri felügyelet alá helyezik, majd betiltják a Magyar Nemzeti Szocialista Pártot is. Szálasi értékelése szerint Horthyt egy olyan klikk szigetelte el a nemzettől, amely 1938-ban hozzákezdett a hungarizmus megsemmisítéséhez. Ennek érdekében a szóban forgó klikk természetesen nemcsak szigorító intézkedéseket foganatosított, de nagyszabású politikai propagandaakcióba is kezdett. Másfelől a hungarizmus állhatatosságára jellemzően az egyik időközi választás során a parlamentbe is bekerülő Hubay Kálmán bejelenti az újabb - immár harmadik - hungarista párt: a Nemzeti Szocialista Magyar Párt - Hungarista Mozgalom megalakulását. (Az új párt 1938 augusztusában egy újabb nemzeti szocialista párttal egészül ki.) Az államhatalom fokozódó nyomásának körülményei között Szálasi érzi, hogy már nem sokáig maradhat szabadlábon. Hozzákezd tehát eszmerendszerének írásos rögzítéséhez, az Út és cél megírásához. Előérzetei nem csalják meg, az államhatalom Szálasi egyik árulóvá lett munkatársának közreműködésével "bizonyítékot" gyárt ellene s ezzel a korábban megfogalmazott vádat tárgyalhatóvá teszi. Ezután 1938. július 6-án másodfokon három évi fegyházbüntetésre ítélik s az ítéletet augusztus 16-án a Kúria is helybenhagyja, ami után Szálasi Ferencet azonnal a szegedi Csillagbörtönbe szállítják.

Szalasitagkonyve.jpg

Nő az eszme tekintélye

Ezekben az években a külső mintákat (Mussolini fasizmusát, a hitleri népi mozgalmat, Franco falangizmusát, stb.) is erőteljesen figyelő, magukat nemzeti szocialistának nevező hazai áramlatokat Szálasi hungarizmusa át- meg áthatja, és kétségtelen, hogy e táboron belül neki lett a legnagyobb tekintélye, mind erkölcsi, mind szellemi vonatkozásban. E tekintélyét azután bebörtönzése csak fokozza. Ez a körülmény is közrejátszik abban, hogy az államhatalomnak a hungarista mozgalom elleni támadásai nem csitulnak: Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter 1939. febr. 24-én betiltja a még egy esztendőt sem megélt hungarista pártot, valamint egy hasonló nevű kisebb pártot. Igaz, mindez Hubay Kálmánt nem zavarja abban, hogy a közelgő választások hírére - Szálasi nevével fémjelezve, az ő eszméit hirdetve - új és immár tartósan életben maradt pártot alapítson. Ez volt a Nyilaskeresztes Párt, amely az 1939-es országgyűlési választásokon meglepően jól szerepelt, minden elnyomó intézkedés ellenére - kis szövetségeseivel együtt - a képviselői helyek közel 20%-át szerezte meg s különösen jelentős sikert ért el Budapest munkáskerületeiben és a földműves nép szegényebbjeinek körében, ékesszólóan bizonyítva, hogy Magyarországon égetővé vált a szociális kérdés, de azt is, hogy a margóra szorított hungarizmus az egyetlen igazi reménysége a "három millió koldus országának". Mindez összefüggött azzal is, hogy a nép jelentős csoportjai Szálasiban nem bűnöst, hanem mártírt láttak. Beigazolódott az Út és cél híres jelmondata: "Nem az a hatalmas, aki üldöz, hanem az, akit üldöznek!"

A 40-es évek elején

A "nyilasok" megrágalmazása 1940-ben is folytatódott. Jellegzetesen példázza ezt két hungarista képviselőnek, Hubay Kálmánnak és Vágó Pálnak az év nyarán a Magyar Szent Korona területén élő népcsoportok önkormányzatáról és anyakönyvezéséről szóló törvényjavaslata, ill. e javaslat parlamenti, közéleti fogadtatása. A javaslat - amelyet az "országgyarapítás" addigi tényei és várható kilátásai különösen időszerűvé tettek - a magyarországi nem magyar népcsoportok számára az ország egységének megőrzése mellett olyan népcsoporti autonómiát, olyan önálló életet, szabadságot és méltányosságot kívánt biztosítani, mint sem addig, sem azóta a Kárpát-medence egyetlen nem magyar állama sem biztosított a területén élő magyarságnak, s amely javaslat méltó folytatása volt Széchenyi egykori nemzetiségi politikájának, a Szemere-féle 1849-es nemzetiségi törvénynek, Kossuth alkotmánytervének és kitűnő példája lett a Szálasi által kidolgozott hungarizmusnak. A javaslat értelmében a magyarországi nem magyar népcsoportok jogi személynek tekintendők, vezetőjüket maguk közül szabadon választják, létrehozzák önkormányzati szerveiket s e szervek hatáskörébe tartozik az iskolai és iskolán kívüli oktatás és nevelés, a közművelődés, a népjólét, a községi és járási közigazgatás és közrendészet, a járási bíráskodás minden kérdése. Az egyes népcsoportok számarányuknak megfelelően küldenek képviselőket az Országgyűlésbe, az állami költségvetésből az általuk beszolgáltatott egyenes adók arányában részesülnek, s ezenkívül önkormányzataik közadók módjára behajtandó népcsoporti adót is kivethetnek. Tagjaikról saját anyakönyvet vezetnek, stb. A németellenességgel fűszerezett, sovinizmusba hajló "úri" nacionalizmus politikusai azonban a törvényjavaslatot - azzal rágalmazva, hogy Hubayék behódoltak a Volksbundnak és azt hirdetik, hogy hazánk a német élettérbe tartozik - hazaárulásnak minősítette s előterjesztőit megfosztotta parlamenti mandátumuktól. Igaz viszont, hogy a második bécsi döntés után - az újonnan Magyarországhoz került nemzetiségiek nagy tömegére tekintettel - a nyilas javaslat bizonyos elemeit némi változtatással maga Teleki terjesztette elő mint nemzetiségi politikájának törvényi megfogalmazását.

Amnesztia

A második bécsi döntést követően Horthy Miklós amnesztiát hirdetett s így Szálasi is büntetése letöltése előtt szabadult. Hívei óriási lelkesedéssel fogadták, neki viszont arra kellett rájönnie, hogy mozgalmát túlontúl befolyásolják az érzelmi-hangulati elemek, nincsenek jól kiépített hungarista szervezetek. Noha helyettese, Hubay, valamint Ruszkay Jenő egyben tartották a mozgalmat és a különböző nemzeti szocialista erők egysége érdekében is jelentős lépéseket tettek, további szívós belső munkára, az országépítés alapjainak s a majdani személyzeti csere tervezetének kidolgozására volt szükség. Szálasi energiáit tehát elsősorban a pártszervezésnek, a jövő megalapozásának szenteli, vezetése alatt lényegében létrejön a nemzeti szocialista erők egysége. Sőt, ő és hívei a dolgozó rétegek és a nemzetiségiek körében messze nagyobb befolyásra tesznek szert, mint pl. Imrédy, aki 1940 tavaszától - nem kis pálfordulással - az egyértelmű német orientációt követi és követeli, ezzel elnyeri a németek kitüntető bizalmát és néhány kormánypárti hívével létrehozza a Magyar Megújulás Pártját. Mindamellett Szálasi már 1940 végén tapasztalni kénytelen, hogy a nemzeti szocialista oldalon bizonyos klikkek alakulnak, amelyek őt is felhasználni igyekeznek, s hogy kétoldalú rágalomhadjárat bontakozik ki ellene. A kormánykörök hazaárulással, a "guruló márkákra" utalva a német érdekek kiszolgálásával vádolják (a későbbiekben pl. egyenesen azzal rágalmazzák, hogy Hitlert Magyarország megszállására igyekszik rávenni). Egyes nemzetiszocialisták viszont a németek előtt azzal igyekeznek őt befeketíteni, hogy Szálasi németgyűlölő magyar soviniszta. Pedig nem történt egyéb, minthogy Szálasi ragaszkodott hungarista elveihez és noha természetesen messzemenően híve volt a nacionalista és szocialista eszme alapján a német-magyar szövetségnek - nem volt hajlandó átengedni a hazai németség nemzeti szocialista szervezésének kizárólagos jogát a Volksbundnak és szembeszállt azokkal a nemzetiszocialistákkal, akik a Hungarista Magyar Birodalom eszméjét elavultnak mondták, s akik az igaz hungaristáktól eltérően valóban arról beszéltek, hogy az e térségben élő népeknek külön kis államokat kell létrehozniuk, amelyek azután beépülnének a német élettérbe. Mindezek a viták és "vajúdások" megnehezítették a hungarista mozgalom helyzetét, és egyfelől megkönnyítették a kormány erőszakos fellépését a nyilasok ellen, másfelől előmozdították a Volksbundnak, az imrédystáknak és a nemzeti szocialisták Baky és Pálffy vezette csoportjainak - Szálasi és hívei kirekesztését és lejáratását is magába foglaló - összefogását. 1941 szeptemberében Baky és Pálffy csoportja ki is lépett a Nyilaskeresztes Pártból és újfent létrehozta a Magyar Nemzeti Szocialista Pártot, majd szövetségre lépett Imrédy pártjával, megalkotva a Magyar Megújulás Nemzetiszocialista Pártszövetséget. (Ennek az utóbbi pártszövetségnek ekkorra már csaknem akkora parlamenti súlya lett, mint Szálasi Nyilaskeresztes Pártjának.)

A mozgalom tisztulása

Ez az időszak tehát - az 1938-40-es évektől eltérően - a hungarista mozgalom számára olyan gondok időszakát is jelentette, amelyek egyes vezető nemzetiszocialistáknak az elsősorban a németek kegyeit kereső magatartásából fakadtak. Így Hubay, Ruszkay és a történész Málnási Ödön is - látva, hogy elsősorban Imrédyék és Bakyék bírják a németek bizalmát - Szálasitól egyfajta fokozottabb német orientációt követelnek, módosításokat a hungarizmus épületén. Szálasi viszont továbbra sem hajlandó az elveiből engedni, egyenesen halad a nemzethez és az államfőhöz való hűség útján s Hubayékat 1942. február 23-án ki is zárja pártjából. A kötetben közölt 1942-es beszédeiből is kitűnik, hogy ezekben a hónapokban sok volt vezető hungarista más útra lépett, mint a kristálytiszta magyar érdekek Szálasi megrajzolta útja. Az Értelmiségi Nagytanács ülésén 1942. dec. 27-én tartott beszédében pl. Szálasi harcot hirdet az álhungarizmus és az ál-nemzetiszocializmus ellen és - az őt és mozgalmát támadó erők részéről elhangzó véleményeket összegezve - így nyilatkozik:

"Öt évvel ezelőtt azt mondották, hogy vándoroljunk ki Dél-Amerikába. Négy évvel ezelőtt azt mondották, hogy fantáziátlan fantaszták vagyunk. Három évvel ezelőtt azt mondották, hogy németbérencek vagyunk, nemzetárulók vagyunk, hogy a németeket hívjuk be ebbe az országba. Két évvel ezelőtt azt mondották, hogy zöld ingbe bújtatott kommunisták vagyunk és 'tébolyodott őrült áll az élükön'. Egy évvel ezelőtt azt mondották, hogy németellenesek vagyunk, akadályozzuk ennek a rendszernek a tengelypolitikáját. Ma pedig mit mondanak? Azt mondják, hiszen mi is ugyanezt akarjuk." (A szóban forgó bírálatok hátterét illetően megjegyzendő, hogy a négy-öt évvel korábbi kritika a hungarizmus sajátos eredetiségének, szokatlan hangvételének szólt. A három évvel korábbi kritikára való utalás Imrédyék "nyilasellenes" elnyomó politikájára tett célzásnak és olyan megjegyzésnek tekintendő, amely Imrédyt közvetve pálfordulása előtti magatartására emlékeztethette, a két évvel ezelőtti kritikát a hungaristák őszinte szocialista felfogása, az egy évvel korábbit pedig az váltotta ki, hogy Szálasi a Szovjetunió elleni hitleri támadást kezdetben megdöbbenéssel fogadta, minthogy a valós szovjet diplomáciai lépéseket és csapatmozgásokat nem ismerte.)

Együttműködés a németekkel

Mindenesetre kétségtelen, hogy a németek - ha összességüket tekintve nem is "imperializmusuk" miatt, hanem a háborús helyzet megkövetelte logika alapján, de - azokat a köröket támogatták Magyarországon, amelyek egyértelműen hozzásimultak a német politikai vonalhoz. Ez a vonal - összefüggésben a hadi helyzet megváltozásával, tehát azzal, hogy miután a németek a számukra pusztán az angolszász imperializmus elleni önvédelmi harcban, majd a szovjet elleni immár világnézeti háború első, preventív szakaszában kitűnő pozíciót értek el, 1942 végétől minden fronton védelembe kényszerültek, elsősorban a fokozottabb haditermelés és katonai részvétel szorgalmazását jelentette, de a jobboldalt a magyarországi belső viszonyok módosítására és pl. a zsidókérdés megoldására is ösztönözte. A hazánkban uralkodó csoportok viszont elsősorban a hungaristákat támadták s e támadások a magukat ellenzékinek és nemzeti szocialistának mondó körökön belülről is jelentős támogatást kaptak. Így pl. az SS himmleri vonalát követők változatlanul bírálták Szálasi hungarizmusát, jóllehet Szálasi és pártja messzemenően egyetértett a fokozottabb háborús részvételre irányuló törekvésekkel.

Jellemző viszont Szálasi következetességére, egyenességére az is, hogy a hatalmat - attól kezdve, hogy erre vonatkozó felfogását 1937 őszén a Budai Vigadóban kifejtette - mindig is a nemzet és az államfő közös akaratából szerette volna megkapni valahogy úgy, ahogyan azt Hitler megszerezte: a nép akaratából és az államfő kezéből és nem hogy egy alkotmányellenes lépés megtételére, pl. Horthy pozíciójának a megszerzésére sem törekedett soha, de az államfő iránti hűségében sem tántorodott meg - a sok "kikosarazás" után sem. Ellenfelei a miniszterelnöki székben (Teleki Pál, Kállay Miklós) mindezt tudták róla s ezért is akadályozták meg találkozóját Horthyval, amire csak - mint említettük - a németek bevonulása után kerül először sor.

A német haderő bevonulása Magyarországra, s ami utána következett

Szálasi felfogása szerint Magyarország érdeke már évek óta a fegyverkezés, egy ütőképes haderő kiképzése és felszerelése lett volna, a becsületes és kemény harc a bolsevizmus ellen, a hősi életszemlélet és a józan értelem együttes alkalmazása a háború diktálta szükséghelyzetben és nem a Kállay-féle hintapolitika, a hazudozás a németek előtt és az ország távlati érdekeivel nem számoló kényszeredett részvétel a háborúban. E szerint a belső nemzeti erőkre kellett volna támaszkodni, már csak azért is, mert nyilvánvaló, hogy ha a németek megszállják hazánkat, akkor bele is fognak szólni sorsunk alakulásába. Más szóval a magyar problémát önerőnkből kellett volna megoldani, mégpedig már évekkel korábban. Mindamellett még Sztálingrád, a keleti arcvonal ún. kiigazításai és az olasz összeomlás után "sem veszett el minden", amint ez a kötetben szereplő hadászati tanulmányából is kitetszik: a tengelyhatalmak nagy sikerei 1939 ősze és 1942 tavasza között olyan hadászati előnyökre vezettek (a németek és szövetségeseik számára Európa északi, nyugati, keleti és délkeleti részén, a japánok számára a kelet-ázsiai nagytérben), amelyeket Szálasi, a szakképzett egykori vezérkari tiszt még 1944 elején is elegendőnek tartott a végső győzelemhez. (Annak ellenére gondolta így, hogy 1942 nyarán a német hadvezetés lemondott az oroszországi fronton döntő sikerrel kecsegtető - középső irányú, az Oka - Volga - Don háromszög felé sújtó - támadásról és a támadást Sztálingrád és a Kaukázus irányában erőltette, aminek következtében a német hadsereg a "vesztébe rohant" és a szovjet erők 1942-1943 telén, majd 1943 nyarán jelentős területi sikerekhez vezető támadást tudtak kierőszakolni. E szovjet támadások viszont a németekre gyakorolt nyomásukkal lehetővé tették, hogy az angolszászok megszerezzék Észak-Afrikát, előnyomuljanak Itáliában és légi fölényükre támaszkodva nagyszabású stratégiai bombázásba kezdjenek a tengely erői ellen).

A háború alakulása

Szálasi a németek és szövetségeseik háborús győzelmét illetően több tényezőben is bizakodott, pl. abban, hogy Európa "lágy alsóteste" felől a tengely erőit komoly veszély nem fenyegeti (mivel a Földközi-tengerbe nyúló három dél-európai félsziget egymástól elszigetelt, erőforrásokban szegény, utánpótlási vonalai hosszúak, míg Dél-Franciaországban, a Pó síksága felett és a Balkánon a tengely létrehozhat egy olyan acélfalat, ami mögött erőforrásokban gazdag terület, kitűnő szállítási, utánpótlási lehetőségek állnak a rendelkezésére) vagy pl. bízott a németek kiépítette nyugati falban. Mindenekelőtt azonban abban reménykedett, hogy a németeknek sikerül legyőzhetetlen fegyverfajtákat kifejleszteniük, átfegyverezniük a hadsereget és átállniuk a totális háborúra (s e téren követniük a Szovjetet, amely az első pillanattól totális háborút folytat, sőt, fennállása óta erre készül). Mindehhez persze - mint mondja - nem kis időre van szükség, de ezt az időt a bőven rendelkezésre álló terület lassú és rugalmas feladásával biztosítani lehet. Szálasi tehát - hűséges munkatársaival - a biztosnak tekintett végső győzelem tudatában kezd hatalmas erőfeszítésbe a belpolitikai kibontakozásért. Ezeket az erőfeszítéseket azonban nem koronázza siker: a Kállay-kormány - miközben látszólag a németek szövetségesének szerepét játssza - a valóságban - különösen Olaszország kiválása után - szintén a háborúból való kiugrásra készül, aminek tanújeleit nemcsak katonapolitikai és titkos diplomáciai lépéseiben fedezhetjük fel, de belpolitikájában, mindenekelőtt az ún. szélsőjobboldalhoz való ellenséges viszonyában is. Mindezt figyelembe véve Kállay politikája végül is aligha vezethetett egyébhez, mint ami bekövetkezett: a német hadsereg Magyarországra való bevonulásához. Ez az aktus egyébként a magyar államvezetés együttműködésével zajlott le, még a magyar haderő lefegyverzésére sem került sor. Ellenkezőleg: az új kormány megőrizte - a háború és szövetségesi helyzete okozta keretek között - a szuverenitását és a magyar katonaság is ennek megfelelően teljesítette feladatát. (Maguk a németek is gondoltak arra, hogy ha a kormányzó és a magyar hadsereg ellenére erőszakkal kísérelnének meg egy megszállást, akkor olyan fronttal találják esetleg magukat szembe, amely a szélsőbaltól a hungaristákig terjed.)

A megszállás

Szálasi a németek akcióját - megszállásnak is nevezve - sajnálatosnak tartotta. Természetesen nem lépett fel a szövetségessel szemben, de nem rejtette véka alá azt a véleményét, hogy Magyarországon teljes társadalmi átalakulásra, a hungarizmus hatalomra jutására és ennek alapján a nemzet erőinek hatékony háborús mozgósítására lett volna, ill. van továbbra is szükség. A német diplomácia viszont - mint oly gyakran századunkban - ezúttal sem remekel: Veesenmayer bizalmatlan Szálasival, a hungarizmussal szemben és - minthogy Imrédy miniszterelnöki kinevezését a kormányzó ellenzi - a hazai viszonyokat nem ismerő, beteg Sztójay lesz a miniszterelnök. A kormányzat mulasztásai végzetesnek bizonyultak. Jól felszerelt, kiképzett és kellően jelentős létszámú magyar haderő felvonulása alkalmas időpontban a Kárpátokba mind az északkeleti-keleti, mind a délkeleti irányú szovjet betörést - legalábbis - alaposan megnehezítette volna.

1944 tavaszán és nyarán Szálasi változatlanul a belpolitikai helyzet tisztázását tartja a legfontosabbnak. Végre (május 9-én) Horthy is fogadja öt s hajlandónak mutatkozik hozzájárulni az ország nemzetiszocialista átalakításához, amennyiben ez lenne a nemzet akarata. Szálasi pedig Horthy egyetértésével hozzákezd német kapcsolatainak kiépítéséhez. Veesenmayer a jobboldali pártok összefogását, egységét kívánja s ezzel Szálasi is egyetért, feltéve, hogy a vezetés a Nyilaskeresztes Párt - Hungarista Mozgalom kezébe kerül. A Hitler elleni merénylet és Románia árulása már vészjósló távlatokat nyit, a pártok tevékenységének felfüggesztése a román átállást követő napon és a Lakatos-kormány aug. 29-i kinevezése, valamint Szálasinak a kormányzónál tett újabb látogatása meggyőzővé teszi: a kormányzót körülvevő klikk a román példát kívánja követni. Szálasi tudja, hogy ebben az előre megszervezett mesterséges zűrzavarban a Hungarista Mozgalom nem vállalhatja felelősségteljesen a vezetést, de - mint Koós Kálmán írja a Voltunk, vagyunk, leszünk c. munkájában - "És mégis vállalta sokkal nehezebb körülmények között. Akkor, amikor az orosz már betört az országba, akkor, amikor Horthynak távoznia kellett s amikor már a németek sem taktikázhattak tovább. Végeredményben egy vesztes háború ódiumát vette magára Szálasi Ferenc. ő és mozgalma lett a bűnbak, akit a háború után mindenért felelőssé lehetett tenni. De a magyar jövő előtt... Szálasi Ferenc és a Hungarista Mozgalom ugyanazt a szellemiséget fogja jelenteni, mint amely a törökkel szemben vívott reménytelen harcot másfél évszázadon át, indított súlyos küzdelmeket a Habsburg-elnyomás ellen és nem utolsó sorban, amely Dózsa tüzes trónján égett bele a magyar fájdalmak emlékezésébe." Tegyük ehhez hozzá: az 1944. október 15-i hungarista hatalomátvétellel egy olyan küzdelem vált erőteljesebbé, amely - a harcolók szándékaitól függetlenül - ismét a Nyugat, ismét Európa védőbástyájának a szerepében láttatja a magyarságot. Mert ha Magyarország is a román útra lépett volna, akkor kérdés, hogy a bolsevista haderő meddig jut el Európa elnyelésében. A németek szempontjából sikeres debreceni páncélos csatán kívül bizonyosan a hungarista harckészséget illeti az elismerés azért, hogy Ausztria messze nagyobbik része és Bajorország, Észak-Olaszország, esetleg további európai területek megmenekültek a szovjet hódítástól és a sztálini bolsevizálástól. (Azok az osztrákok, bajorok, északi olaszok, akik az elmúlt évtizedek alatt megtapasztalhatták azt a hatalmas különbséget, ami országuk és a szovjet megszállás alá került szomszéd országok között megmutatkozott s az idők folyamán csak nőttön nőtt, hű szószólói lehetnének annak, hogy mindezért hálából - Bécsben, Münchenben, Milánóban vagy Salzburgban - szobrot emeljenek Szálasi Ferencnek.)

Hungarista alkotmányosság és reformok

A hungarista hatalomhoz korántsem csupán egy hősies honvédő háború kapcsolódik. A hatalomátvételre alkotmányosan, törvényesen került sor: Horthy október tizenötödikei úgynevezett fegyverszüneti proklamációját másnap önként visszavonta és megbízta Szálasi Ferencet a nemzeti összefogás kormányának megalakításával. Szálasi tehát az államfőtől kapta miniszterelnöki kinevezését. Ezután Horthy lemondott kormányzói tisztéről, ami szükségessé tette az állam legfelső vezetésének megújítását. A javaslat szerint az államfői tisztséget nem töltik be, viszont alakul egy háromtagú Kormányzótanács, élén Szálasival mint Nemzetvezetővel, aki továbbra is megtartja miniszterelnöki tisztségét. A javaslatot a parlament elfogadta, majd november 4-én sor került Szálasi ünnepélyes nemzetvezetői beiktatására. Szálasi esküjét a Szent Koronára tette le. Ő az utolsó magyar államfő, aki a Szent Koronára esküdött. A következő időszakban a meghozott törvények és rendeletek azután egy valóságos társadalmi forradalmat indítottak el.

E forradalom kevés időt és kis, sőt egyre kisebb területet kapott a kibontakozásához, de a kis területen kevés idő alatt lázasan folyó munka számos maradandó szellemi-politikai alkotást hagyott az emlékező utókorra, s ez akkor is igaz, ha az elmúlt évtizedekben a hivatalos szervek az emlékezés előtt a zsilipeket minden eszközzel elzárni, a tényeket pedig meghamisítani igyekeztek. Ehelyütt nincs mód arra, hogy a társadalmi viszonyok, a személyes magatartásmódok vagy a gazdasági rend hungarista átalakítását részleteiben taglaljuk, néhány fontos reformról azonban mindenképpen szót kell ejtenünk.

Igazi szociális reformok, nemzetnevelés

Így pl. 1944. nov. 8-án rendeletet fogadtak el a Dolgozó Nemzet Hivatás Rendje felállításáról. Ez a hivatásrendi szerveződés a fasiszta korporációs rendszernek egy továbbfejlesztett változatát képviselte. A végrehajtási utasítás 14 hivatásrendet állapított meg, amelyek fontosságuk szerint hierarchiát alkottak. Az első rendet - az adott körülmények között abszolút szükségszerűen - a fegyveres erő alkotta. Ezután az egyházak rendje következett. Ismerve a hungarizmus felfogását az egyházak és a vallásosság társadalmi-kulturális szerepéről és jelentőségéről, a felekezetnélküliség tűrhetetlenségéről, a vallásos tudat, az erkölcsi magatartás és a lelki nagyság közötti összefüggésekről, aligha meglepő az egyházak és a hitélet kiemelt rangja egy hungarista berendezkedésű államban. A harmadik rend az édesanyáké volt. Ez egyet jelentett az anyaság különleges megbecsülésével, ami egy fajvédő, a népiség jövőjét szentnek tartó eszmekörben a legtermészetesebb. Az anyák rendjét a nemzetnevelőké követte, ami a népben-nemzetben gondolkodó társadalom feladatainak fontossági rendje szerint ugyancsak természetes: ti. ha a legfontosabb az önvédelem, majd a társadalom erkölcsi-lelki arculatának megrajzolása következik, ill. ezután a jövendő nemzedékek világra hozatala s az ennek keretét jelentő családi életforma kapja a sorrendben a következő rangot, akkor világos, hogy a sorrendben ezután következő legfőbb feladat: az új nemzedékek felnevelése, ami hangsúlyossá teszi az óvodától a felsőfokú tanintézetekig terjedő nevelő (és persze: oktató) tevékenységet. Az egészségügyi dolgozók rendje alkotja a fontossági sorban következő csoportot. Ez ugyancsak aligha vitatható, miként az is nyilvánvaló, hogy a betegek szemében az egészség a legfontosabb és az orvosi hivatásnak van a legnagyobb rangja.

Ezután a közalkalmazottak, majd az önálló értelmiségiek következnek s a két réteg egymáshoz viszonyított helyezése nyilván azt a felfogást tükrözi, hogy a közérdek előbbre való, mint a magánérdek. A tulajdonképpeni termelő ágazatok csak ezután következnek a hierarchiában, annak bizonyságául, hogy a hungarizmus - szemben az anyagelvű kommunista vagy a hasonló liberális gondolkodásmóddal - a lelki-szellemi tevékenységet az anyagi termelő munka elé helyezi. A termelő rendek közül az első a parasztságé. Ez nemcsak a táplálkozás, az élelmiszerek kiemelt fontosságából következik, de abból is, hogy a hungarizmus nemzetiszocialista parasztállamot akart felépíteni. A sorrendben az energiatermelő bányászok, majd az ipar dolgozói, a "munkások" következtek. (Figyelemre méltó, hogy Szálasi magát a munkásrendbe íratta be, miután a börtönben kitanulta a takács mesterséget.) A céhbeliek rendje következett ezután, amelyet a szállítás, a közlekedés dolgozóinak a rendje követett. A két utolsó rend a kereskedőké, ill. a hiteléletben dolgozóké volt. (Vagyis hungarista gondolkodás szerint a pénzzel foglalkozó bankárok tevékenysége a legkevésbé értékteremtő munka s így - erkölcsiekben, anyagiakban - nekik jár a viszonylag legkevesebb. Jellemző viszont, hogy pl. az USA-ban vagy akár a mai Magyarországon is a bankszakma a legjobban fizetett ágazat. Napjaink ún. fejlett országaiban az értékrend a feje tetején áll.) A szóban forgó hivatásrendek nagyon fontos feladat teljesítésére jöttek létre, nekik kellett szociálisan gondoskodniuk a dolgozó nemzetről, nekik kellett a termelőeszközöket "igénybe venniük" és a szakosított nemzetnevelést megszervezniük.

Üzemi tanácsok

Hasonlóképpen nagy jelentőségű volt az üzemi tanácsok létrehozásáról szóló rendelet is. E szerint minden olyan cégnél, ahol több mint 20 dolgozót foglalkoztatnak, üzemi tanácsot kell létrehozni, amelynek a dolgozók munkaviszonyaira vonatkozó törvények és rendeletek betartatásán kívül a hungarista életforma meghonosodásának élharcosává kell válnia. A hungarista kormányzat meghirdette azt az elvet is, hogy a pénz hatalmán kívül meg kell törni a születési kiváltságok hatalmát is és arra kell törekedni, hogy a jövőben kizárólag a tehetség és a munka legyen az emberek értékmérője. Kétségtelen, hogy a harc, a kiürítés, a városvédelem-szervezés körülményei között egy új és boldogabb magyar jövő kimunkálására nem sok futhatta az időből és erőfeszítésből, de ami kevés e téren született, az azt bizonyítja, hogy a hungarizmus a legnemesebb magyar szándékok talajáról sarjadt eszme s legközelebbi rokona az 1956-os forradalmunk és szabadságharcunk eszméinek s a forradalomban termett intézményeknek.

A hungarizmus és a zsidóság sorsa 1944-ben és 1945 elején

Nem kerülhetjük meg, de nem is akarjuk megkerülni a kényes kérdések legkényesebbikét, a "zsidóüldözést a nyilasok részéről". A kérdés megválaszolása során sok mindent figyelembe kell venni. Így a hungarizmusnak azt az alaptételét, hogy a Kárpát-Duna medence zsidósága nem gyökeresedett meg e honterületen s így nem "honképes és talajgyökeres népcsoport", jóllehet népcsoportnak tekintendő (s ilyenként nem tévesztendő össze a mózeshitűek felekezetéhez tartozók összességével, hiszen pl. a szombatisták is ennek a hitfelekezetnek a hívei voltak). Ennek az alaptételnek a magyarázata Szálasi szerint a zsidóság pályaválasztásában, vándor-, sőt bevándorló természetében és kozmopolitizmusában, vagyis abban a tulajdonságában rejlik, hogy oda vándorol, ahol "jól" élhet s ha már nem él meg egy adott területen a tőle elvárt szinten, akkor egyszerűen odébbáll. Nem kötődik a befogadó nemzethez, hazához, valósággal "állam az államban" s mindez megakadályozza abban, hogy - más népek gyermekeivel ellentétben, akik egy-két nemzedék után következmények nélkül fel tudnak olvadni népi környezetükben - asszimilálódjék a környezetébe. Nincs kötődése a túlvilági üdvösséghez sem. Teljesen evilági lény, a nyugati civilizáció modern irányzatainak legfőbb képviselője, mert ezek az irányzatok a legnagyobb mértékben összhangban vannak tulajdonságaival. Az újabb időkben egyre inkább szerephez jut a földrajzi, a gazdasági mozgékonyság, a szellemi és társadalmi élet változékonysága, az emberek közötti - felszínes - érintkezés, a kereskedés, a közvetítés, a gazdasági tevékenységben a pénz hatalma, az információs és kapcsolati tőke. Ha ezeket az irányzatokat mint a "civilizáció" előrehaladását értelmezzük, akkor azt mondhatjuk, hogy e folyamat népi motorja, a zsidóság, nem más, mint egy "túlcivilizált" népcsoport. Mindezt a 30-as években ékesszólóan bizonyították a statisztikai adatok, amelyekből kiderül, hogy a hazai zsidóság részesedése a nemzeti jövedelemből, az ingatlanvagyonból, súlya bizonyos igen jól jövedelmező szakmákban (a hiteléletben, a nagykereskedelemben, az ügyvédi pályán, stb.), ill. kiemelten a véleményformáló tevékenységben (az újságírásban, a reklámiparban, a szórakoztató iparban, bizonyos irodalmi és művészeti körökben, a színház és a film területén, stb.) messze felülmúlta a lakosságon belüli arányszámát, ahhoz képest kb. ötszörös-tízszeres volt, miközben a röghöz kötődő foglalkozások körében csupán elvétve lehetett találkozni zsidó emberrel. Ráadásul - Szálasi szerint - gazdasági túlerejükön, véleményformáló hatalmukon és - összefogásukon is alapuló - kiváló "érdekérvényesítő" képességükön kívül gyakorlati materialista beállítottságuk s az ennek megfelelő eszmei-politikai nézeteik is a magyar nemzetet veszélyeztető irányba mutatnak: egyfelől a szabad kizsákmányolásos liberális demokráciák, a "plutokrata" pénzkapitalizmus irányába, másfelől az utópisztikus baloldali, marxista irányba, amely pl. a szovjet gyakorlatban egy egyszerre embertelen és rossz hatékonyságú rendszert hozott létre.

Aszemitizmus

Mindebből Szálasi eleinte a zsidóság korlátozásának, a későbbiekben az ún. aszemitizmusnak (a zsidómentes Magyarország eszméjének) a helyességére következtetett. A háború előtt pl. arra inti a jó magyarokat, hogy ne vásároljanak zsidótól, pénzüket ne vigyék zsidó bankárokhoz. A hungarista programról pl. ezt mondja: "a hazánkban élő zsidóságot gazdaságpolitikai eszközökkel rávesszük arra, hogy orcájuk verejtékével részt vegyenek a közvetlen termelési ágakban, hogy a jelenlegi pozíciójukat a külföldről hazatérő fajmagyarok vehessék át. Azon zsidókat, akiknek ez nem tetszik, cionista törekvéseikben támogatni fogjuk." (Az idézetben szereplő népcsere gondolat a XIX. sz-ra is utal, arra a korszakra, amikor a Galíciából, stb. bevándorolt zsidók gyors felemelkedést értek el hazánkban, miközben "kitántorgott Amerikába másfél millió emberünk".) A háború kitörése, majd valódi világháborúvá, ill. világnézeti és totális háborúvá válása (főként az USA nyílt hadba lépése) nyomán azután Szálasi - minthogy a háború világnézetivé és totálissá eszkalálásának bűnében egyértelműen a nemzetközi zsidóságot marasztalta el - ugyancsak egyértelműen az ország zsidómentessé tétele mellett foglalt állást. E szerint a tengely győzelme után a zsidó népességnek távoznia kell Európából, ami a végeredményt illetően egyébként továbbra is jó összhangban volt a cionizmus törekvéseivel, azzal, hogy a cionisták Palesztinában létre kívánták hozni (s a háború után létre is hozták) a zsidóság népi-faji, vallási-egyházi és nemzeti államát, Izraelt. A három magyarországi zsidótörvény, amelyet a hungaristák ugyanúgy helyeseltek, megszavaztak, mint a jobboldali kormánytöbbség, a magyarság önvédelmében tulajdonképpen erre, a zsidóság eltávozásának ösztönzésére irányult.

Téves az a napjainkban oly gyakori érvelés, hogy e törvényeket az akkori politikai elit német nyomásra hozta meg. Szlovákiában pl. a sárga csillag kötelező viselésének elrendelése két évvel megelőzte a hasonló németországi rendelkezést. Valójában abban az időben a fasiszta Olaszországtól északra és keletre, valamint a Szovjetuniótól nyugatra a zsidóság gazdasági stb. megszorításának, majd e megszorítások folyamatos fokozódásának irányzata teljesen általános volt (magyarországi viszonylatban a megszorítások fokozódásának irányzatát szemléltetően mutatják az egymást követő "zsidótörvények", majd a front közeledtével a nemzetvédelmi intézkedések szigorodása).

Tény, hogy a hungarizmus - noha a faji gondolatot a magáénak vallotta - aszemitizmusát, a zsidómentes Magyarország eszméjét elsősorban nem népi-faji, hanem - összhangban általános világnézetével - nemzeti szempontokra és erkölcsi-szellemi okokra támaszkodva, a zsidóság anyagelvűségére, gazdasági-hatalmi helyzetére hivatkozva hirdette s e tekintetben különbözött a hitleri népi mozgalomtól, amely - éppen a népi-faji tényezőnek az elméletben játszott döntő szerepe folytán - az ún. biológiai hivatkozásoktól sem idegenkedett (bár maga Hitler a zsidó fajiságot a zsidó lelkiségben látta elsősorban). Az is tény, hogy a hadsereg kötelékében alkalmazott munkaszolgálat korántsem csak a zsidóságra terjedt ki, hanem minden olyan népcsoport vagy társadalmi réteg tagjaira (így pl. adott esetben a hungaristákra) is, akiket a kormányzat nem tekintett politikailag teljesen megbízhatóknak. (Németországban a zsidósággal szembeni bizalmatlanság a háború alatt már oly mértékű volt, hogy e népcsoportot kizárták a haza fegyveres védelmére kötelezettek köréből, ami azt is jelentette, hogy a zsidóságot - az árjának tekintett németektől eltérően - nem fenyegette az a "veszély", hogy a hazáért az életüket kell áldozniuk, pl. a bolsevizmus elleni küzdelemben. Ennek esélye a magyarországi zsidóság számára viszont adva volt, ami azt is jelentette, hogy magyarországi zsidók is válhattak hősi halottá. Egyébként a háború előtt ezt Németországban sem gondolták elképzelhetetlennek, hiszen még 1939-ben is szolgáltak a Wehrmachtban zsidó származású tábornokok.) Az is tény, hogy a magyarországi németbarát fordulatot követően a hazai vidéki zsidóság külföldre deportálását a Gestapo irányításával ugyan, de a Magyar Királyi Csendőrség végezte s abban a hungaristáknak nem volt szerepük. Szálasi ebben a deportálásban a magyar honvédelem rendelkezésére álló munkaerőnek (naponta kb. négy millió munkaórának) az országból való kivonását is meglátta, nehezményezve egyúttal a deportálások feltételnélküliségét is. Ezért olyan tervet dolgozott ki, amelynek értelmében a deportálás csak a munkaképes korú zsidó népesség egy részére - mégpedig mint ún. kölcsönzsidókra - vonatkozhatott.

Vidéki zsidóság

A vidéki zsidóság deportálása során a magyar hungaristák Hubay Kálmán vezette csoportja - Lits Ernő eskü alatt tett vallomása értelmében - a budapesti zsidóságnak a Birodalomba való deportálása ellen szót emelt a németeknél. Téves tehát az a vélemény is, mintha kizárólag Horthy Miklós vagy Koszorús Ferenc páncélos parancsnok "érdeme" lett volna a budapesti zsidóság külföldi munkatáborokba deportálásának megakadályozása. Tény az is, hogy a hungarista hatalomátvétel egyet jelentett a szovjetellenes harc további következetes folytatásával, a nem harcoló erők fokozott munkaszolgálatával, kivált azután, hogy a szovjetek megindították offenzívájukat Budapest ellen. A németek igényt tartottak arra, hogy a budapesti zsidóság a maga munkaerejével a Német Birodalomban létrehozott munkatáborokban járuljon hozzá a további harcokhoz. Ennek következtében megkezdődött a budapesti zsidóságnak a Birodalomba irányuló deportálása. Ezt azonban Szálasi néhány héten belül leállíttatta, részint emberiességi, részint magyar nemzeti megfontolásokból.

Kétségtelen, hogy a hungarista hatalomátvétel után pl. Budapesten atrocitások is történtek a zsidó lakossággal szemben, melyeknél azonban jóval nagyobb méretűek voltak a zsidók provokációi, pl. gyalogoskra való lövöldözés körúti házakból, a szovjetekre való provokatív várás, azok üdvözlése, stb... Ezt azonban egyrészt nem meggyőződéses hungaristák követték el, hanem olyan csőcselékelemek, akik újonnan csatlakoztak a nyilasokhoz, mert úgy gondolták: a fegyveres hatalomhoz való csatlakozásuk örve alatt fosztogathatnak, erőszakoskodhatnak. (A csőcselék - mint Koós Kálmán kifejti - sohasem csatlakozik hátrányos helyzetű ellenzéki párthoz, márpedig a hungaristák a hatalomátvétel előtt ellenzékben voltak.) Másrészt olyan nyilas érzelmű fiatalok (akkori szóhasználattal: fegyveres suhancok) is részt vettek egyes atrocitásokban, akiket a közeledő harcok fanatizmussal töltöttek el s úgy gondolták: bosszút állhatnak az ellenséggel rokonszenvező, sőt, "cimboráló" zsidóságon. Az atrocitásokat a hungarista kormányzat természetesen nem tűrhette és nem is tűrte: adott esetben drákói ellenlépésekkel igyekezett az ilyesmiknek útját állni.

Szálasi a "Népbíróság" előtt

A második világháború véget ért. Szálasi és munkatársai amerikai hadifogságba estek, az amerikaiak pedig hazaszállították őket úgymond háborús bűneik miatt felelősségre vonásukra, végeredményben a kommunisták és csatlósaik emelték akasztófára.

Jellemző a "vádlók" szadizmusára, hogy a pert télvíz idején fűtetlen teremben tartották, hogy a vádlottakat megalázzák és kínozzák. A védők munkáját minden módon akadályozták, a "bírók" és "ügyészek" nyíltan gyűlölködtek. és nyilvánvaló hazugságokkal és rágalmakkal fojtották a vádlottakba és a védőkbe a szót. Már a személyi adatok felvételénél kötözködni kezdtek Szálasi Ferenccel, adatait hibásan sorolták föl, pl. francia nyelvtudását egyszerűen "elfelejtették" megemlíteni. Máskor például azt állították, hogy Budapestet csak németek védelmezték a szovjet terroristák ellen, ami nyilvánvaló hazugság. A "vádlók" a tanúk vallomását tetszésük szerint kiforgatták. A vád lényegében abból állt, hogy a vádlottak a háborúba való belépést szorgalmazták és annak meghosszabbítását tekintették céljuknak. Mivel a belépést a szovjetek kiprovokálták, a vádlottaknak ehhez semmi közük nem volt, meghosszabbítását pedig egyáltalán nem kívánták, de nem voltak hajlandók a nemzetet kiszolgáltatni a szovjet terrorizmusnak. Röviden: Hazaárulók ítéltek el hazafiakat "hazaárulás" vádjával.

Az eljárás során az ún. Népbíróság lefolytatta a Szálasi-pert, a kötet ennek anyagából Szálasinak az utolsó szó jogán elmondott beszédét tartalmazza. A beszéd a dolog természetéből adódóan védőbeszéd, Szálasi azonban nem magát védi, hanem a hungarizmus elméletét és gyakorlatát, elsősorban a hungarista hatalomátvétel után történteket. Mindezt teszi úgy, hogy a hungarizmust a kor tágabb összefüggéseibe ágyazza s - a tanácselnöki leintések ellenére - egyszersmind előrejelzi a jövő bizonyos fejleményeit is.

Megállapítások a perről

Miután megállapította, hogy a peres eljárás során igazságtalanul és jogtalanul bánnak vele, és az lenne tisztességes, ha pártatlan nemzetközi bíróság tárgyalná ügyét, a hungarista eszmerendszer filozófiai alapjainak kifejtésére tér rá. Így rátér az emberi én három alapvető megnyilvánulási formájára (tehát egoizmusára, közösségkeresésére és az abszolútumhoz való viszonyának megfogalmazására), valamint e három benső alaptényezőnek a közösségben való integrálódására (a nacionalizmusra, a szocializmusra és a krisztusi erkölcsre), ill. ennek az integrálódásnak arra a három torz formájára, amelyek akkor lépnek fel, ha gondolkodásunkban ezek az alaptényezők kizárólagosan, a többi alaptényezőre tekintet nélkül jutnak kifejezésre (tehát szól a sovinizmusról, a materializmusról és az államerkölcsi dogmatizmusról). Ezután kritikát jóllehet érdemén felül méltányoló kritikát mond Marx történelmi materializmusa felett, leszögezvén, hogy a történelmi materializmusnak (s így a materializmusra egyként támaszkodó liberalizmusnak és marxizmusnak) nincs jövője, noha ebben rejlik az érdemen felüli elismerés mind a mai napig az emberiség az élet anyagi tényeit helyezte a középpontba, ami vitatható megállapítás. Szálasi leszögezi: az emberiség a közösségi integrálódás útját járja, ami döntően a gyors technikai fejlődésnek, a Föld ebben az értelemben vett "összezsugorodásának" a következménye. Ilyen fejlődési körülmények közepette az osztályharc mind felülről, a születési előjogok védelmének oldaláról, mind alulról, a tömegek materialista felfogásának nézőpontjáról elhibázott módszer s a nagy társadalmi rétegeknek a békességet kell megteremteniük: a parasztságnak a földbékét, a munkásságnak a munkabékét, az értelmiségnek a társadalmi, a nőnek a családi, az ifjúságnak a kultúrbékét, végül a fegyveres erőnek a népek közötti békét. S csak, ha mindezek a békék létrejönnek, lehet szó politikai békéről s az egyes emberek, a népek és nemzetek erkölcsi, szellemi és anyagi érdekeinek érvényesüléséről.

Európa térségei

Rátérve a közelebbi múlt és a várható jövő közötti összefüggésekre Szálasi azt a meggyőződését hangoztatja, hogy Európában az északnyugati régió germán, az északkeleti térség szláv, a délnyugati térség latin és a délkeleti régió hungarista nemzeteinek közreműködésével előbb-utóbb kialakul egy olyan közösség, amelyben minden nép elvállalja a közös feladatból az adottságainak, hivatásának megfelelően rá eső részfeladatot. Ehhez hasonlóan a távolabbi jövőben ki kell bontakoznia a világ népei között egy olyan együttműködésnek is, amely rendet teremt az egyes kontinensek közötti vonatkozásban is. (Napjainkban, amikor az emberiség környezeti gondjai már valóban az ún. planetáris gondolkodást követelik meg, Szálasi emez előrejelzése különösen időszerű.) Mindez Magyarországot (a Duna szívterületét) olyan kiemelt súlyponti helyzetbe hozza, amelynek alapvető érdeke a nagyhatalmak közötti megegyezés és béke, különben borzalmas háborúk várnak hazánkra. A közelmúlt eseményeinek sorából Szálasi kiemeli a háború kitörésének negyedik évfordulóján elhangzott pápai szózatot, mely összhangban a hungarizmus felfogásával arra mutat rá, hogy a régi világ romokban hever és egy olyan új világ van kialakulóban, amelynek felépítésében a keresztény kultúrára, a magántulajdon szentségére, a család szentségére és teszi hozzá Szálasi a szocializmusra kell támaszkodni. Az új világrend mindig vérben születik, s a háború ezúttal sem volt elhárítható. Ebben a háborúban a magyarságnak szükségképpen a német néppel kellett együtt haladnia, mert Anglia e térség iránt érdektelenséget mutatott, a bolsevizmus pedig a magyarság számára idegen és elfogadhatatlan volt, viszont Németországot a hungarizmussal rokon eszmék vezérelték. Ráadásul kezdetben a német fegyverek dicsőséget hoztak Németországnak, a harctéri helyzet csak 1943 elejére változott meg. A szövetségesek ekkor minden fronton fölénybe kerültek s a németeknek, miként azt Szálasi az utolsó szó jogán a jelen kötetben szereplő hadászati tanulmányában leírtakhoz hasonlóan is kifejti, időre volt szükségük, hogy új fegyvereket fejlesszenek ki, gyártsanak le és szervezzék és fegyverezzék át hadseregüket. Ettől kezdve a németek a területfeladás taktikáját választották, mert terület volt bőven. A szövetségesek azon voltak, hogy Németország összeroppanjon, mielőtt az új fegyverkezést végre tudná hajtani, a németek pedig azon voltak, hogy megőrizzék hadászati előnyeiket és végrehajtsák az átfegyverzést és a kiürítést.

Hit a német győzelemben

Szálasi hangsúlyozza, hogy egészen a legutolsó hónapokig hitt a németek végső győzelmében. E hitét többek között német felső körökből származó információkra alapozta. E szerint pl. a németek kifejlesztettek egy olyan robbanószert, amelyből egyetlen darab is több négyzetkilométernyi területet tenne porrá és hamuvá. (E helyütt nincs tér arra, hogy a második világháborúról részleteiben írjunk, annyit azonban Szálasinak a német győzelemhez fűződő állítólagos ábrándkergetésével kapcsolatban megállapíthatunk, hogy 1944 őszén s egy ideig még ezután is valószínűleg volt esély a német győzelemre, de legalább is a háború döntetlennel való befejezésére. Ezt az esélyt az ún. csodafegyver kínálhatta, amelyről mind a mai napig mint egyszerű propagandafogásról emlékeznek meg, jóllehet tény, hogy az atommagkutatásban a 30-as években Németország világelső volt és az első atommáglyát is Németországban állították fel. Tény, hogy a tudományt és a technikát a harcos szellemű Németország is igyekezett a hadiipar szolgálatába állítani, sőt, az is feltételezhető, hogy az a Németország, amely világelsőként fejlesztette ki a katonai rendeltetésű rakétatechnikát és a háború során számos repülőgép, harckocsi stb. fejlesztésével megelőzte a szövetségeseket, nem maradhatott le lényegesen hacsak árulással nem az angolszászok mögött az atomfegyver kifejlesztésében. Mindenképpen figyelemre méltó, hogy Amerikában az atomtechnika katonai alkalmazásával kapcsolatos kutatás és fejlesztés már a háború elején működött, de ebből atombomba a sikeres Los Alamosi robbantásos próba folytán csak Németország leverése után két hónappal lett. Más szóval kb. 50-60 hónapos erőfeszítés nem vezetett semmilyen még fenyegetésre sem jó eredményre, hogy azután a német összeomlás után igen rövid idő alatt robbanjon a bomba.

A német fegyverek

E sorok írója a legvalószínűbbnek azt a változatot tartja, hogy a németek gyakorlatilag az atomfegyver feltehetőleg a rakéta atomfegyver s nem a repülőről ledobható atombomba előállításának a küszöbére érkeztek, amikor itt nem tárgyalható okokból hirtelen bekövetkezett a Németország-erőd összeomlása. Az atomfegyverrel foglalkozó amerikai kutatócsoportnak csupán annyi dolga lehetett, hogy az atomfegyver előállításától már nem túl távol álló amerikai technológiai eredményeket felhasználva a német atomfegyver dokumentációját, stb. a robbantáshoz kívánt technikai szintre felfejlessze. Az viszont kétségtelen, hogy ha Németországnak és az 1944 őszén születő új hungarista Magyarországnak valamilyen csoda folytán sikerült volna az oroszokat kiszorítania a Kárpátmedencéből, Szálasi Hungária Egyesült Földek-re vonatkozó terve minden bizonnyal valósággá vált volna.

Az utolsó szó jogán Szálasi szól egyes német körök imperializmusáról is, amelyekkel szemben óvni igyekezett a magyar függetlenséget és természetesen a Hungarista Mozgalmat is, nehogy ő és mozgalma úgy járjon, mint a Vasgárda Romániában. Beszéde befejezéseképpen a hungarizmus és a zsidókérdés összefüggéséről szól. Megemlíti, hogy a hungarizmus szerint a magyarországi zsidóságnak olyan vezetőt kellene választania, aki a magyar vezetésben részt vesz és felelős azért, hogy a meghozott törvényeket és rendelkezéseket a zsidó népi igazgatáson keresztül végre is hajtsák. Hangsúlyozza, hogy a hungaristák a vidéki zsidóság deportálásában nem vettek, nem vehettek részt, ő maga pedig ellenezte, hogy a zsidó munkaerőt ingyen Németország rendelkezésére bocsássák, miközben követelte a zsidó vagyon nemzeti vagyonná nyilvánítását és azt, hogy a zsidó lakosság ellátása e vagyonból történjék. Felhívja a figyelmet arra is, hogy a zsidó szenvedések számszerű adatai eltúlzottak, sőt, bizonyos "tényeknek" már a puszta megtörténte is kétségbe vonható, ugyanakkor leszögezi, hogy a tényleges atrocitásokat ő maga is elítéli, sőt, a hungaristák a hatalomra kerülésük után tettek is lépéseket az ilyesmi megakadályozására. Végül is a zsidóság történelme szenvedéstörténet, de e szenvedésekhez a zsidó ügyet rosszul szolgálók is hozzájárultak. Remélhető folytatja Szálasi hogy a zsidóság is hozzájut vágyva vágyott hazájához s akkor az ilyen konfliktusoknak is végük szakad. A zsidó nép 3000 évvel ezelőtt életének középpontjába helyezte a faji kérdést, vagyis fajtájának a nemesítését, és a hungarizmus e tekintetben csak olyan utat követ, amelyet a zsidó nép is jónak tart a maga számára.

Új világnézet és erkölcs

Az új világnézetnek erre, az ember erkölcsi, szellemi és anyagi megépítésében elvégzendő nemesítésre kell törekednie s e ponton szemléletesen tárul elénk az a tény, hogy a legnagyobb magyar és Szálasi Ferenc a magyar nemzetről azonos hullámhosszon gondolkodó (hiszen Széchenyi többször is leírta, hogy: "célunk fajunk más szövegkörnyezetben: nemzetiségünk biztosítása és nemesebb kifejtése"). Beszéde végeztével Szálasi köszönetet mond mindenkinek, aki a hungarizmus áldozatos útján őt követte, egyszersmind tiszteleg a győztes hadsereg hősei és hősi hátországa előtt, s csak egyre kéri a győzőket: legyenek igazságosak a legyőzöttekhez. Az Úristent pedig arra kéri, hogy a győztesek vezetőinek adjon bölcsességet "a földgömb békéjének megépítésében a szabad, önálló és független dolgozó népek és nemzetek kultúrközösségének jegyében." Beszédének utolsó szavaiból egy elszánt és eltéríthetetlen, küldetéstudattal és alkotóképességgel megáldott politikusra, egy gyémántkemény jellemű államférfire ismerhetünk: "Nemzetünk szolgálatában meghalni lehet, de elfáradni soha! Isten legyen nemzetemmel." S az utolsó golgotai lépések az akasztófához az őt gúnyoló, szidalmazó tömeg előtt valóban példát mutattak egy hősi életszemléletből, tanúságot tettek arról, amit Szálasi Ferenc a Cél és követelések Végszózatában írt: "A történelmi harc jelszava: Inkább hős egy pillanatig, mint rabszolga egy életen át!"

Video

Lásd még

Bolsevista Video

Hivatkozások