Televízió

A hu-Rightpedia wikiből

Televízió, távolbalátás, eseményeknek, mozgóképeknek vezetéken v. drót nélkül való továbbítása. Állóképeknek v. írásoknak közvetítése a képtáviratozás; ennek módszere már 1843-ban készen volt, (A. Bain), azóta csak a technikai eszközök tökéletesedése hozott fejlődést. A képtovábbítás egyik módja a következő: a továbbítandó képet, (átlátszó fényképfelvételt) keskeny fénynyalábbal egymás alatt lévő sorokban végigpásztázzák, (letapogatják). A kép mögött fotocella van, melynek árama eközben aszerint változik, hogy a fénynyaláb a képnek sötét v. világos pontja fölött van, így a kép pontonkénti fényerősség-különbségeinek megfelelő időbeli áramerősség-változásokat kapunk, melyet dróton továbbíthatunk v. velük rádióhullámokat modulálva kisugározhatunk. A vevőben most már ezekkel az áramváltozásokkal, pl. egy, a változásokat követően különböző fényerősséggel világító glimmlámpát gyújthatunk ki, melyet fotografikus papír előtt az adóban lévő fénynyaláb mozgásával szinkron mozgatunk, (a glimmlámpából csak keskeny nyaláb jut egyszerre a fotografikus papírra). Előállíthatjuk a vevőben a képet elektrokémiai úton is, amikor a papíron a szinkron mozgó érintkezővel rávitt elektromos áram rögtön az áramerősségnek megfelelő feketedést mutat.

Képtáviratozás

A képtáviratozásnál egy kép közvetítése eltart néhány percig. A nehézségek növekednek, ha gyorsan akarunk egy képet leadni. A T.-nál pedig a másodpercenkénti képközvetítések számát annyira kell növelni, hogy szemünkben folytonosan mozgó fényérzés keletkezzék, épp úgy, mint a mozgóképszínházaknál, ahol másodpercenkint 24 képet vetítenek. Másik követelmény a képtáviratozással szemben az, hogy a vevőnél a kép a szemre közvetlenül ható fénybenyomásokból épüljön fel. A régebbi T.-s rendszereknél mechanikai szerkezetekkel végezték a kép vonalankénti (ill. pontonkénti) felbontását és hasonló szerkezeteket használtak a vevőkészülékben is Az első T.-s készülékeknél a Nipkow-korong volt a képbontó- és összerakó-készülék lelke. Ez egy spirális menet mentén (a menetemelkedés a kép magassága) lyukakkal ellátott korong (a lyukak egymástól való távolsága a kép szélessége). A Nipkow-korongot motor forgatja a közvetítendő tárgy optikai úton előállított képe előtt, így az első lyuk a kép első sorát, a második egy alatta lévő barázdát, az utolsó pedig a kép alsó vonalát látja (a lyukak mögött fotocella) s egy körülfordulással egy kép van letapogatva. Másodpercenkint annyi képet lehet közvetíteni, amennyi a korong másodpercenkénti fordulatszáma. A vevőkészülékben az adott áramerősség-változásokat követő fényforrás előtt az előbbivel szinkron forgó Nipkow korong van. A fényforrás sugarai a korong nyílásain áthaladva, tejüveg-lemezen v. vászonernyőn teszik láthatóvá a közvetített képet. A leírt módon működött Mihály Dénes Telehorja s Ilyen mechanikai kép bontó- és összerakó szerkezetet használt Baird is. A Nipkow korong helyett többen használták a magyar Okolicsányi tükrös bontószerkezetét.

Első nyilvános adás

Ilyen mechanikus rendszerrel történt Londonban a nagyközönség részére az első T.-e adás 1930-ban s 1932-ben egy londoni moziban láthatta a közönség a lóversenytéren lefolyó eseményeket. Ma már nem használják a leírt és hozzá hasonló rendszereket. Helyüket a 30-as években nagy fejlődésnek Indult elektrooptikai elveken alapuló elektronikus rendszer vette át, melyben semmi mechanikus mozgó alkatrész nincs és sokkal kisebb fényerővel jó képet lehet vele közvetíteni. Az adóberendezés lelke itt a Zworikyn-féle ikonoszkóp v. annak valamilyen változata. Az ikonoszkóp katódon gázcsőhöz hasonló szerkezet, melyben a katódsugár útjában fémlemezre helyezett apró szigetelő részecskékből felépített fotókatód van. A továbbítandó képet erre a fotokatódra vetítik. A fotókatód részecskéi elektronokat emittálnak és pozitívra töltődnek fel. Mégpedig amelyik részre több fény esik (világosabb képpont), az erősebben feltöltődik, mint a sötétebb helyek. Ha a katódsugárral, azt megfelelő feszültségekkel eltérítve, a fotokatódot letapogatjuk, az az egyes szemcsékre hatva, a feltöltődést megszünteti és a katód fémlemezén a fénypontok erősségének megfelelő áramlökéseket kapunk. Ezeket az áramlökéseket kell továbbítani, és vele modulált rádióhullámokat kisugározni. A vétel céljaira közönséges katódsugárcsövet lehet használni. Ennek elektronsugarat az ikonoszkóp sugarával szinkron kell mozgatni, a sugár intenzitását pedig az adóból jövő áramváltozásokkal vezérelni s a katódsugárcső ernyőjén megjelenik a T.-s kép.

Műsoradások

E rendszerrel folytak az utóbbi években Amerikában és Angliában a nagyközönség részére a T.-s műsoradások, melyet a még elég drágán kapható vevőkészülékkel az adóállomástól kb. 100 km körzeten belül bárki felvehetett A T.-s jelek kisugárzására általában a 7 m-es hullámokat használták. Hogy Ilyen rövid hullámokra van szükség azt beláthatjuk, ha tudjuk, hogy a részleteket is jól visszaadó képhez legalább 400 soros képbontásra van szükség Minthogy olyan finom struktúrájú képet akarunk, hogy egy sor 400-ad részében lévő fényerősség-változás is éppen észrevehető legyen: 400x 400 = 160.000-szer változhat egy kép letapogatásánál a fényerősség, azaz ennyi a képpontok száma. Minthogy másodpercenként legalább 25 képet akarunk közvetíteni, a másodpercenkénti intenzitásváltozások száma 25 X 160.000 = 4.000.000. Másodpercenként 4 millió változásnak, azaz 4 millió Hertznek megfelel 75 m-es rádióhullám. A modulálandó hullám frekvenciájának pedig legalább tízszer nagyobbnak (hullámhosszának tehát tízszer kisebbnek) kell lennie a moduláló frekvenciánál, tehát legalább 75 m-re kell lemenni a vivőhullám hullámhosszával. Az Ilyen ultrarövid hullámok biztos vétele csak a látástávolságon belül lehetséges. Ezért nagyobb terület T.-s programmal való ellátása megfelelően elosztott több adóállomással válik lehetővé. Az ikonoszkópban kapott jeleknek (néhány millió Hertzes rezgések) dróton való továbbítása sem egyszerű feladat A közvetítendő esemény helyétől, ill. az Ikonoszkóptól a Jeleket kisugárzó rádióállomásig különleges T.-s kábelekre van szükség Bármilyen nagyok voltak is a felmerülő nehézségei, a T.-s rendszer a gyakorlatban is megállta a próbát és már Amerikában nagyszámú, olcsó T.-s vevőkészülék piacra hozataláról volt szó. Ezzel szemben a színes T. és a sztereoszkópikus T. ma még laboratóriumi kísérletek tárgya. Az 1970-es évektől a színes és sztereo hangszórásra képes televízió általánosan megfizethetővé vált, a sztereoszkópikus televízió nem terjedt el.