Tim Rice

A hu-Rightpedia wikiből

Sir Timothy Miles Bindon Rice (Anglia, Amersham, 1944. november 10.) Oscar-díjas angol dalszövegíró. Leghíresebbek Andrew Lloyd Webberrel közös munkái. Filmzenék mellett színházi (musical) műveken is dolgozott.

Élete

Tim Rice az EMI-nél kezdte karrierjét, ahol Norrie Paramor volt a mentora. Mikor Paramor távozott a cégtől, Rice is követte. Ekkor ismerkedett meg Andrew Lloyd Webberrel. Közös munkájuk gyümölcse – Webber, mint zeneszerző, Rice, mint szövegíró – több musical: „József és a színes szélesvásznú álomkabát”, „Jézus Krisztus szupersztár” és az „Evita”.

Ezután sokat dolgozott a Disney stúdiónak, az „Aladdin” és az „Oroszlánkirály” zenéjén, valamint színpadra állította a „Szépség és a szörnyeteg”-et, az „Oroszlánkirály”-t, és az „Aidá”-t.

Az 1960-as évek óta olyan rangos zeneszerzőkkel, mint Vangelis, Mike Batt, Elton John, Freddie Mercury, Burt Bacharach, Marvin Hamlich és John Barry (a Polipka című James Bond film „All Time High” főcímzenéjét) dolgozott együtt. Elvis Presley, Plácido Domingo, 10cc, Gary Glitter és Tony Christie számára is írt számokat.

1999-ben II. Erzsébet brit királynő lovaggá ütötte, 2007-ben pedig csillagot kapott Hollywoodban a hírességek sétányán.

Színházi művek

Filmek

Díjak és jelölések

Tim Rice három Oscar-díjat nyert, valamint kilenc más díjat is begyűjtött, és további kilencre volt jelölt.

Források