Zsidóbűnözés 2016-ban

A hu-Rightpedia wikiből

Január

Izraelben betiltották a palesztin-zsidó szerelemről szóló regényt a rasszista zsidók, mivel az bátorítaná a vegyes házasságot. [1]

800 000 forintra vagy 400 nap fogházra ítélt a bíróság egy férfit, aki a holokamu szót használta. A személyt facebook-bejegyzése alapján azonosították. [2][3]

A magyarországi zsidó holokausztfilm, a Saul fia Golden Globe-díjat kapott és Oscar-díjra jelölték. A film készítői holokausztmániás, magyarellenes zsidók. A rendező, a zsidó Nemes Jeles László azt mondta, folyamatos atrocitások érték gyerekkorában származása miatt, filmjét szerinte nem érte érdemi kritika, valamint Németországot ostorozta az ún. holokauszt keltette bűntudat elégtelensége miatt.
"Azt hiszik Németországban, hogy túl vannak a holokauszton. Igaz ugyan, hogy nem ők voltak, de tudniuk kell, mi történt valójában."
"Ma nem alapgondolat az, hogy a holokauszt magyar tragédia is."

Egy a zsidóság által Svédországba hívott 14 éves szíriai "menekült", miután molesztált egy lányt, és egy litván fiú, Arminas Pileckas rendre teremtette, hátulról szíven szúrta a fiút, aki meghalt. A svéd média az áldozatot hibáztatja, a vliágmédia elhallgatja a gyilkosságot.

Halála miatt ejtették a zsidó Greville Janner pedofíliával vádolt munkáspárti parlamenti képviselő, "főnemes" perét Angliában. Jannert sosem akarták igazán elszámoltatni bűneiért. Még demenciát is megállapítottak nála.

Lezajlott a nemzetközi holokauszt-emléknap, a zsidók ismét világszerte hazudoztak őket érintő témákban.

A Jüdische Allgemeine nevű németországi újság szerint a Saul fia zsidó rendezője ezt nyilatkozta neki:
"A zsidógyűlölet Magyarországon, ahogy korábban, most is nagyon széles körben elterjedt. Sokan legszívesebben újranyitnák a koncentrációs táborokat, ha megtehetnék - inkább tegnap, mint ma. (...) Tudnia kell: Magyarország nem normális ország – a politikusai és polgárai egészen biztosan nem." A zsidó rendező cáfol.

Február

Folytatólagosan elkövetett áru hamis megjelölése és iparjogvédelmi jogok megsértése miatt bűnösnek mondta ki a napokban a törvényszék Salamon Berkowitzot és fiát, akik a népszerű Traubisoda üdítőitalt hamisították évtizedekig. Mindössze néhány millió forintos pénzbüntetést kaptak. Az évek során Berkowitzék több száz millió forinttal károsították meg a magyar államot, valamint magáncégeket, és rafinált trükkökkel jórészt megakadályozták, hogy a köz- és magántartozásokat behajtsák rajtuk.

Március

Jichák Joszéf, Izrael országos (szefárd) főrabbija azt mondta, Izraelben nem lakhatnak gojok, csak ha a zsidók szolgái lesznek.[1]

Június

Az Izraelbe menekült degenerált zsidó, Dániel Péter ismét a magyarokat mocskolta a foci EB-n az erős izlandi csapat ellen elért 1-1-es döntetlen után. "Vicces és szánalmas volt ez a ma esti meccs. Két olyan "focicsapatot" láthattunk, amelyeknek fogalma sincsen erről a sportról. Erőnlét, technikai tudás és tehetség nélkül lődörögtek a magyar és az izlandi "játékosok" is a pályán és csalódást okoztak minden normális szurkolónak. (...) A magyar foci bizony egy kalap szar maradt annak ellenére, hogy sok százmilliárdnyi közpénzt herdáltak el rá feleslegesen a fideszes politikusbűnözők. (...)Az ius világosan látszik, hogy ezek a falábú magyar focisták csak egy dolgot fognak elérni ezen az EB-n is. A visszafelé induló buszt. (...) szégyen magyarnak lenni... megint."[2]

Izraeli "katonák" ismét meggyilkoltak egy 15 éves palesztint, miután palesztinok köveket dobáltak, és a kiérkező bosszúszomjas zsidó terroristák tüzet nyitottak az első palesztin járműre, amit megláttak.

Július

Egy zsidók által jogairól felvilágosított néger, volt katona egy dallasi rasszista néger tüntetésen aljas módon teljes katonai felszerelésben vadászni kezdett a rendőrökre, közülük ötöt megölt. Végül robotbombával küldték a pokolra a négerbűnözőt.

Egy tunéziai "származású" arab Nizzában a tűzijátékot néző tömegbe hajtott egy teherautóval a nemzeti ünnepen, meggyilkolva 84 embert. 80 kilométeres óránkénti sebességgel hajtott 2 kilométeren át a tömegen keresztül a zsidók által betelepített arab terrorista, cikkcakkban, hogy minél több ártatlan embert ölhessen meg.

Münchenben 9 embert ölt meg pisztolyával egy a zsidóság által az egykor büszke Németországba telepített 18 éves iráni.

A szíriai háborúban egy a Nyugat által pénzelt, mérsékeltnek nevezett szervezet menekülttáborból elrabolt, majd késsel lefejezett egy 12 éves kisfiút, amit videofelvételen is megörökített. A törvényes szíriai kormány ellen harcoló terroristákat a teljes Nyugat és Izrael is segíti.[3]

Video

Lásd még

Lábjegyzetek

  1. https://kuruc.info/r/4/157042/
  2. https://kuruc.info/r/26/160324/
  3. https://kuruc.info/r/4/161549/