Zsidók a 2012-es olimpiáról

A hu-Rightpedia wikiből
Zsidó karikatúrája

Zsidók a 2012-es olimpián nem nagyon voltak, Izrael egyetlen érmet sem szerzett, a magyarul beszélő zsidó újságírók ellenben megint kitettek magukért az olimpia idején. Feltűnően fájtak nekik a magyar sikerek és az általuk magyarkodásnak csúfolt nemzeti büszkeség, ezért pofátlan módon gyalázták a gazdanépet, és degradálták a magyarok teljesítményét.

A zsidók világszerte már az olimpia előtt megbotránkoztak azon, hogy nem volt megemlékezés a 40 évvel azelőtti müncheni "terrortámadásról" - amikor tizenegy zsidó "sportolót" végeztek ki arab hazafiak -, mintha egy zsidó élete valamilyen különleges jelentőséggel bírna egy nem zsidóéhoz képest. Lásd még Seres László: A londoni olimpia szégyene. [1]

Rögtön a megnyitó után azt írta az egyik judeobolsevik lap, hogy a londoni megnyitó az emberi egyenlőség, szabadság dicsőítése volt, szemben a 2008-as pekingivel, egyben utalva a "magyar" kormány keleti (ál)orientációjára. (Képzelhetjük, milyen lehetett a megnyitó, ha a záróünnepségen egy a tömeggyilkos, terrorbombázós háborús bűnöst, Churchillt megformáló színész is szerepelt.) [2]

Bartus László írta az Amerikai Népszavában:

"(Egy elképzelt budapesti olimpia megnyitóján - a szerk.) Károlyi Mihály a Jobbik által adott kipában jelenne meg, majd a Tanácsköztársaság látványos élőképén valamennyi kommunistára nagy betűkkel kiírnák, hogy „zsidó”. Angolul is, hogy mindenki értse. Ezután a tenger nélküli tengernagy megérkezne fehér lovon, aláírná a trianoni békediktátumot, megegyezne a nagyhatalmakkal, hogy az ország kétharmadáról lemond, cserébe teljhatalmat kap. Ezután lemészárolja a vörös katonákat, akik harcolni akarnak Trianon ellen. Majd meghirdeti revizionista programját Trianon ellen, és bejelenti, hogy a kommunista zsidók kiárusították az ország kétharmadát. (...) Wass Albert agyonlövet két zsidó lányt, és bevonul a nemzeti Pantheonba. (...) Ezután jönne a budapesti olimpia megnyitójának leglátványosabb része, amikor nagy marhavagonok érkeznek a stadionba, és a magyar csendőrök elkezdik behajtani a sárgacsillagos zsidókat, nőket, gyerekeket, öregeket, betegeket. (...) Komor képek, amikor a kommunista vörös hadsereg elfoglalja Magyarországot és legyőzi Budapest hős nyilas védőit. (...) A pályát ellepik a munkáskáder kommunisták, mindegyiken látható két nyelven a felirat, hogy zsidó. Győz az 56-os forradalom, amikor a Köztársaság téren felkoncolják az ugyancsak „zsidó” feliratot viselő ávósokat. (...) Mielőtt behozzák az olimpiai lángot, látványos külsőségek között betolják Szent István mumifikált jobbkezét és Puskás Öcsi bebalzsamozott ballábát..."

Bochkor Gábor rádiós ripacs az első aranyunk után azt magyarázta a rádióban, miért nem hatódott meg, amikor a kommentátor (aki hatszoros világbajnok vívó) elsírta magát.
"Én azért nem hatódtam meg, mert annyira meghatódott a műsorvezetőnő, hogy már zavart... Ez iszonyat volt!... Ott lettem volna, izé, mikrofonnak megnyomom a köhögő gombját, két pofon, és elengedem, na, most beszélhet..." [3]

Az egykori világbajnok tőrcsapat öt tagja közleményben tiltakozott a rasszista zsidó ellen: "Ha Bochkor Gábort bármi is befolyásolja abban, hogy egy magyar aranyéremnél elérzékenyüljön, az az ő dolga. De hogy egy hatszoros világbajnokot pofonnal némítana el, amikor kommentátorként meghatódottan közvetít, azt felháborítónak és visszataszítónak tartjuk!"

Schobert Norbi fitneszguru az alábbi kérdést tette fel a twitteren:
"Szerintetek miért égünk ekkorát a Londoni Olimpián?"

Hogy miért tartotta égőnek az olimpiai szereplést, miközben már az első napokban bravúros érmeket szereztünk, nem világos, talán nem Magyarországra, hanem Izraelre gondolt. Megjegyzését a zsidó azonnal korrigálni akarta, így a posztot eltüntette, és lelkes lájkgyűjtésbe kezdett Cseh Laciért.

Megyesi Gusztáv Hazáját szolgálja című írásában kétkedésének adott hangot, hogy egyáltalán megéri-e olimpikonnak lenni.
"Látni a győztesek nagy célba éréseit, a boldogságukat, ám egyre kevésbé tudom, hogy megéri-e..."

A nem kimutathatóan zsidó, de elsőrangú zsidócsahos és cigányfajvédő Kopiás Attila Steve magyarellenes gondolatai következnek:
"A hozzám hasonló derpegőket nem az zavarja, hogy te szereted az Olimpiát, mint ahogy az sem zavar, hogy impofthe szereti a Starcraft csatákat. De ő pontosan tudja, hogy ez egy hobbi, nem hazudja azt magának és másoknak, hogy ennek jelentősége van, nem floodolja tele a világ összes csatornáját ezzel, nem tesz úgy, mintha valójában az aktuális meccsek eredménye fontosabb lenne mint a világ tényleges hírei, nem állítja azt, hogy az egészet nem elsősorban az anyagi haszonszerzés hajtja, és egyáltalán nem kezd el engem szapulni azért, mert engem a lehető legkevésbé sem izgat fel az ő hobbija."

Kopiás Attilánál, aki "ettől a kollektivista »amit egy magyar csinál, az mindannyiunké« szövegtől" hány, nem meglepetésre az olimpia kapcsán is előtör a minél degeneráltabb kisebbségek védelme egy általa elképzelt ellenségtől, és általában azt hiszi, hogy azért versenyeznek a sportolók, hogy megalázzák egymást. [4]

"Az élsport egy elit tevékenység, amiben nálunk főként fehér, minimum középosztálybeli városi fiatalok vesznek részt. Most nem fogok statisztikát készíteni a kiment emberekről, de valamiért biztos vagyok benne, hogy nincs 8-10%-os roma részvétel, 33%-os falusi részvétel, hogy a szociális hátteret ne is nézzük. Amin pont azért nem hisztiznék magamtól, mert nem az ország szempontjából releváns témáról van szó, hadd bulizzon az elit magában..."

Para-Kovács Imre szerint az olimpián "Együtt lenni, élsportolni, elhasználni 150 000 ingyenes óvszert és közben csúcsokat dönteni minden bizonnyal nagyszerű elfoglaltság, olyasmi lehet, mint rocksztárnak lenni vagy fideszes kistérségi megbízottnak – mindenképpen felemelő és lehengerlő érzés + rajongók." [5]

Fáy Miklós: "Lehet, hogy a sport tényleg popzene és valóságshow. Akkor legalább értem ezt a furcsa üresség-érzést, ami folyton bosszant. Ülök másfél órát a tévé előtt, izgulok, szorítok, aztán lefújják a meccset, és az esetek 90 százalékában nem érzek semmit. Se fájdalmat, se megkönnyebbülést, se boldogságot, se megváltást, se felháborodást. Nincs arányban a befektetett figyelem és idő az utóhatással, kimegy az emberből az élmény... a mostani olimpia már nem több saját magánál."

Koltai Tamás is beszélt az olimpiáról és a magyar futballról. "Közösségi élmény? Népünnepély? Néhány száz ember, aki megelégszik a falábú »Vidi«-vel és »Loki«-val – miközben valódi meccseket is láthat a hanyatló Nyugat csapataitól –, köztük a szurkolói magnak nevezett rasszista csürhe."

Aczél Endre mélyen szántó gondolatai Gyurta Dániel csodálatos olimpiai győzelme után:

"Nem akarok ünneprontó lenni, de mint uszodai veterán, azt mondom: ha 210 méteres a verseny, az angol csap be elsőnek. Hála az égnek azonban, bajnokunknak megmaradt 15 század másodpercnyi előnye a korábbi minimum háromszorosából..."

Vajon milyen lelki világgal rendelkezik az, akinek ilyen gondolatai támadnak, amikor egy magyar sportoló olimpiai bajnoki címet szerez?
"Czene Attila sportállamtitkár (volt olimpiai bajnok), aki jónak látta elmesélni, hogy kapott Gyurta győzelme után egy SMS-t, amelyben Tőkés László – Orbán stratégiai szövetségese – gratulált "Erdély nevében" a magyar úszóaranyhoz. "Ez önmagáért beszél", fűzte hozzá alázatosan a riporter, én meg azt kérdezem, hogy a volt püspök, a romániai magyar politika legnagyobb kártevője ugyan miképp gondol beszélni a háromnegyedrészt románok lakta Erdély, de akár az erdélyi magyarság nevében, amikor az ő pártja (EMNP) valamivel nulla százalék fölött teljesített a minapi önkormányzati választásokon."

"A soha, semmit sem jól látó riporter az amerikaiak mellúszó csillagát következetesen Szőnyi Rebekának nevezte, amivel elérte, hogy gyanútlan hallgatósága egy újabb magyar sztárt, egy eladdig ismeretlen úszót kezdett ünnepelni. Rebecca Soni, akinek a szülei magyarok és Kolozsvárról vándoroltak ki, az Egyesült Államokban született, és azon kívül, hogy persze beszél magyarul, semmilyen magyar kötődése nincsen – hacsak azt nem tekintjük annak, hogy ugyanaz az ember edzi őt Kaliforniában, mint Hosszú Katinkát (Dave Salo) –, még nem is járt Magyarországon, talán Kolozsvárott se. Származása okán nem kéne őt talán "magyarosítani"..."

"Ad notam: a Nemzeti Sport honlapja Abigél teljesítményét Az akarat diadala címmel reklámozta. Nem kellett volna. Ez a cím foglalt. Adolf Hitler és a náci párt – döbbenetesen imponáló – apológiáját Leni Riefenstahl filmrendezőnő vitte szalagra 1935-ben Triumph des Willens néven. A Nemzeti Sport most elkönyvelheti a "műveletlenség diadalát"."

"De még egyszer leírom: Rebecca Soni... Nem Erdélyben született, nem ott járt iskolába, nem emigrált. Csak a szülei, Kolozsvárról persze. Amerikában mindenki vagy mindenkinek a szülei, nagyszülei jöttek valahonnan: az újgenerációsok mind amerikaiak, hiába próbálják őket "kisajátítani". (...)Egy amerikait románok is, magyarok is a magukénak akarnak tudni; az előbbiek a szülők eredeti, helyi illetékessége, az utóbbiak származás okán. De vigyázat! Nem akarok cinikus lenni, de mivel a csernovici (bukovinai) születésű, majd Kolozsvárra költöző dr. Sőni nyilvánvalóan Schönből magyarosította a nevét (erdélyi barátaim ezt határozottan megerősítik, folytattam némi kutatást), még Izrael is "bejelentkezhet" Rebecca-Rebekáért. Az volna az igazi mulatság."

Széchenyiről:
"Orbán Viktor az olimpiai csapathoz intézett patetikus üzenetében jónak látta Széchenyit idézni: "Magyarország nem volt, hanem lesz." Jelentem: Magyarország volt és van. Hogy mivé lesz a sportban – maradjunk most ennél –, ma még nem tudni. Mindenesetre hadd mondjam el, hogy gróf Széchenyi Istvánt, a legnagyobb magyart sok minden egyéb mellett valóban érdemes a sportolás úttörőjeként is emlegetni. "A lovakrul" írott 1822-es munkájában a lóverseny intézményének magyarországi meghonosítása mellett emelt szót, ám sajnálatos módon a rákövetkező 190 évben a magyar lósport semmilyen érdemi eredményt nem tudott felmutatni – ellentétben mondjuk az angollal meg a némettel. Ilyenformán kicsit kancsal a rá való sportbéli hivatkozás. Erőfeszítései alapjában hiába valóak maradtak."

Magyari Péter Gyurta és én c. cikkében:

"Persze nem tudhatjuk, hogy mi lenne, ha én is annyit úszhatnék, mint ő, de hát azt sem tudhatjuk, hogy milyen cikkeket tudna írni, ha neki kellene naponta a klaviatúra mögé ülnie.
Az ugye nyilvánvaló, hogy amikor ő 1993-ban megtanult úszni (négyévesen önéletrajza szerint) akkor addigra én már oda-vissza átúsztam a Budakalász melletti Omszki-tavat."

"...Megvallom őszintén, nem szívesen bíbelődnék ilyenekkel, és hát ez is egy ilyen apróság, ami miatt most nem nekem játszották a Himnuszt Londonban."

"Engem ha nem kerget a tatár – és hát a strandon miért is kergetne? – körülbelül 15 perc alatt úszom le a 200 métert. Na ez neki most 2 perc alatt sikerült, ami kétségtelenül legalább 13 perccel jobb. Mondjuk fura érzés, hogy 13 percen múlik az, hogy most tele vannak a fényképeivel az újságok, meg ilyeneket blogolnak róla, többek között."

"...Ezt nyilatkozta: "Pekingben vertek meg utoljára, azóta senkinek sem sikerült." Nos, én 2006 tavaszán jártam Pekingben, turistaként, de egyáltalán nem vertek meg, és azóta se történt ilyesmi. Engem utoljára 1990-ben vertek meg, de az Budapesten történt, fényes nappal a nyílt utcán egyébként.
Kétségtelen, hogy Gyurta Dániel most nagyon nagy szám, mindenki vele foglalkozik, ebben gondolom szerepe van a világcsúcsnak is, ami az eredményjelzőn szerepelt. De ezzel együtt ne felejtsük el, hogy sok szorgalmas ember van még ebben az országban, akik esetleg ugyanígy tudnának örülni annak, ha velük is foglalkoznának a közvéleményben."

Gyurta "15 millió magyart kellett végigvinnem ezen a 200 méteren" féle nyilatkozatát egyébiránt egyik fősodratú média sem közölte, kizálólag "szélsőjobboldali"-nak nevezett portálok, nem leplezve Magyarország zsidó megszállását.

Risztov Éva aranyérmes úszónk sikerére Gerlóczy Márton, a HVG zsidó újságírója reagált a Risztov Éva ebédje című minősíthetetlen írásával:

"...Risztov Éva ma elindul haza az anyukájával...elfogyasztani azt a húslevest...amire vágyik... gyanítható, hogy az a sertés, akinek húsából Éva enni fog, már magától megindult a vágóhíd felé, ott szuszog és várja, hogy agyonszúrják...A hentes alig tudja majd lehunyni a szemét ma este, véres kötényét forró vízbe áztatja...várja Risztov Éva édesanyját. Risztov Éva... kanalazni kezdi a levest, fel sem néz, csak fújja és szürcsöli és akkor az édesanyja hirtelen rászól. – Kislányom, az Isten szerelmére, figyelj már oda, belelóg az aranyérmed a levesbe."

Gerlóczy a vízilabda válogatottunk vereségéről ezt írja:

"Nem lehet mindig nyerni, mondják. Szerintem nem is kell. Ott vannak a szerbek és horvátok és olaszok, ugyanolyan komoly sportemberek, akik ugyanannyit küzdenek és ugyanolyan keményen és ugyanazért a sikerért már hosszú évek óta. Ők is megérdemlik."

"és nem ismerem személyesen egyik versenyzőt sem – többes számban beszélni, hogy nyertünk, meg nyerünk, ha már muszáj nekem polírozgatnom a nemzettudatomat, akkor én szívesebben szurkolok nőkért, a nők nem találnak ki ilyen hülyeségeket, hogy nemzet...."

Ami érthető annak számára, akit az "érem és a siker nem foglalkoztat, de az életjáradék, az igen. Az nekem való!"

A magyarokat előszeretettel gyalázó, degenerált Tóta W. Árpád is cikket írt Lólengés az avaron címmel, utalva az egykori magyarellenes, zsidóbérenc költő, Ady Endre gyalázatos versére.

"...Nem lehet azonban egyszerűen megszabadulni a gratulációktól, amikor mindenki egyenként imádja a Risztov Krisztiánt, aki olyan messzire hajította a csőfogót, mint eddig még senki se. Pedig én speciel nem igénylem ezeket a híreket, ugyanis szarok az olimpiára."

"Virágozzék száz virág, ha valakinek az a móka, hogy egy láncos vasgolyót minél messzebbre dobjon, akkor csinálja csak, amíg ezzel másokat nem zavar és nem veszélyeztet."

Szerinte "az egész olimpia annyira hétszázas évek, időszámítás előtt." A sport támogatására folyó pénznek pedig volna "jobb helye; szétosztani segélybe, az is értelmesebb lenne, pláne robotot építeni belőle. Még egyszer: semmi gond a diszkoszvetéssel, bárki kimehet a kamaraerdőbe a saját diszkoszát dobálni, csak azt nem látom be, hogy én erre adófizetőként mégis mikor adtam felhatalmazást."

"De nem a pocsékolás, és nem is a túllihegés a legzavaróbb tünet. Hanem a hősök óhajtása. Az ellentmondást nem tűrő nemzeti hömpölygés, amely gyanakvóan tekint a közönyre, a lelkesedni restekre. A parancsoló előtapsolás."

"Nem tesz jót egy nemzetnek a meg nem érdemelt sikerélmény; degenerálódik tőle, mint az olajállamok. (...)A sírt, hol nemzet süllyed el, olimpiai aranyérmek ékesítik."

Az olimpia után egy nappal a következő címmel közölt írást a Népszabadság: ’Veszélyben a leendő olimpiai érmeink’ [6], melyben azt boncolgatják, mekkora csoda, hogy ilyen jól szerepeltünk, és legközelebb nehéz dolgunk lesz, ha ezt a sikert meg akarjuk ismételni. Ugyanitt Révész Sándor Drukkolj az ellenfélnek! (!) című írásában az ellenfél helyébe képzelésre, neki drukkolásra buzdít, hogy elszakadjunk a nemzeti sovinizmustól és közelebb kerüljünk az egyetemes igazsághoz.

"Izlandi vagy. (...) Mindenki tudja, hogy mi vagyunk a jobbak, nem lehet, hogy ez a tudáskülönbség ne jöjjön ki. (...) Ilyen nincs. Nem lehet az élet ilyen igazságtalan ezzel a kicsi, alig lakott, gyönyörű szigettel, mely a kézilabdázóin kívül szinte senkiben sem reménykedhet, míg a hülye magyarok..."

Szerinte az egész emberiség szempontjából nem a jobbik félnek drukkolni "nagyon ősi, nagyon természetes, nagyon elterjedt és nagyon embertelen gyakorlat. "Az én részem, családom, törzsem, közösségem minden, az egész számomra nem létezik." Ez az a törzsi gondolkodás, mely a törzset tekintette az emberiség egészének, a más törzsekhez tartozókat pedig nem emberként, hanem valami másként, majomként, patkányként, féregként, avagy szörnyként, idegenként, ellenségként nevezte meg, a nyelvüket pedig értelmetlen makogásnak, nem emberi kommunikációs tevékenységnek tekintette."

Köztudomású, hogy a legintoleránsabb, legkirekesztőbb nép, a zsidó hirdeti kisebbségként mindenhol a leghangosabban a toleranciát.

A későbbi cikkek (pl. [7]) sem bíztatóak a zsidóktól.

A hírhedten intoleráns indexből ismert zsidógyanús-zsidóbérenc Uj Péter (aki megvédte Magyari Pétert is):

"Magyarizzanak bár le a sárga földig, én bármikor elcserélném Ausztriával az olimpiai eredményeinket, ha mellé a borexport-bevételeket is elcserélhetnénk. (...)Akik meg azt mondják, hogy a sport meg a olimpia, mint nemzeti hőseisség, identitástudálékoskodás és országimázs, annak azt mondom, hogy a bor bármikor negyvenszer annyi, bármelyik kategóriában."

A Gyűlöltellenségeink zsidó blog is szokásához híven primitív és gúnyos hangnemben számol be az olimpiáról [8][9]

Ismét megnyilvánult a mélyen az ember alatti zsidók aljassága, szarkavaró, romboló, ocsmány természete.

Forrás

  • Népszabadság
  • HVG

Videó

Lábjegyzetek

  1. Seres László münchenipar
  2. Gomperz megnyitó
  3. [1] Bochkor film
  4. Kopias Attila Steve a mandineren
  5. Para-Kovács HVG-cikk
  6. Nol sport
  7. Galamus
  8. http://gyuloltellensegeink.blog.hu/2012/08/16/a_mi_olimpiank_i
  9. http://gyuloltellensegeink.blog.hu/2012/08/25/a_mi_olimpiank_ii_a_magyar_sportolo