Zsidóság

A hu-Rightpedia wikiből
Zsidók a világon, 2010-es népszámlálási adatok
Állam/terület Zsidók
Észak-Amerika ca. 6.100.000
Egyesült Államok 5.671.000
Kanada 371.000
Latin- ill. Dél-Amerika 450.000 fölött
Argentína 250.000
Brazília 130.000
Mexikó 45.000 bis 50.000
Izrael[1] 5.300.000
Törökország 30.000
Ázsia (Izrael, Oroszország
és Törökország nélkül)
ca. 70.000
abból Iránban 20.405
Európa 2.000.000
Franciaország 600.000
volt Szovjetunió;
2002-ben;[2]
400.000
abból Oroszország,
volt Szovjetunió;
2002-es népszámlálás[3]
230.000
abból Ukrajna[4] 105.000
Nagy-Britannia[5] 267.000
Németország[6] 107.000
Magyarország[7] 80.000 és 200.000 között
Románia[8] 15.000 és 25.000 között
Szlovákia[9] 3.000 és 6.000 között
Olaszország 30.000
Svájc[10] 17.914
Ausztria[11] ca. 15.000
Dél-Afrika 106.000
Ausztrália 100.000
Összesen 14.000.000
Részletesebben lásd: Zsidók a világban
c. cikkünket.


Zsidóság, a három nagy egyistenhívő vallásrendszer egyike, történetileg a kereszténységnek és az iszlámnak egyaránt előzménye, (a szó a bibliai Júda névből származik, a szláv nyelvek is a magyar "zsidó" szót használják). A keresztényektől és mohamedánoktól eltérőleg, a zsidókat a közös leszármazás, vagyis fajiság tudata is egybefűzi, s ez a körülmény, bár összetételük fajilag és műveltségileg távolról sem egységes, közösségi mivoltuk megítélésében koronként és helyenként eltérő nézetekre vezetett. Így pl. a liberalizmus nemzetfogalma a zsidókat ahhoz a nemzethez tartozónak tekinti, amelynek nyelvét, műveltségét, politikai törekvéseit stb. magukévá teszik, s a zsidóságot csupán mint vallásfelekezetet ismeri el, míg a faji eleve elrendelést valló újabb koráramlatok és törvények faji, népi, nemzeti vagy nemzetiségi jellegüket hangsúlyozzák ki. Magán a zsidóságon belül is szemben áll a tisztán vallási irány a különböző népi, ill. nemzeti törekvésekkel, mely utóbbiak legjellegzetesebb formája a Cionizmus, (l. o.). A zsidó, (izraelita) vallás etikai monotheizmus, azaz egyfajta Egy Istent vall, aki sajátságos erkölcsöt követel, annak a sajátságos erkölcsnek az eszménye.

Számuk

Magyarországon például számuk 1783 és 1910 között évente 2%-al növekedett, ami tizenegyszeres népességnövekedésnek felel meg. A nemzsidók aránya ugyanebben az időszakban csupán 1-5% között növekedett, így a zsidó szaporodás lényegesen meghaladta a gazdanép szaporodását. Még ma is szomorú rekord hordozói vagyunk: az állítólagos 0.5%-os zsidó arány a világon a harmadik legmagasabb Izrael és az USA után.

Tekintve a hatalmas zsidó befolyást a pénzügyekbe és a kultúrába, nagyon valószínű, hogy a zsidók helyes száma ma, 2012-ben száz millió körül van. A 14 milliós szám stratégiai hamis információnak tekinthető.

A "hivatalos" adatok nem tartalmazzák a Marokkói legalább 25.000 zsidót, a Németországi legalább 325.000-nek kevesebb, mint egy harmadát tüntetik föl, az USA-ban élő legalább 18 milliónak kevesebb, mint 1/3-át, stb....

Vallásuk tanításai

Főbb tanításai: Egy az Isten (nincs semmi testi vonatkozása és semmi emberi vonással el nem képzelhető); egy az emberiség ("szeresd felebarátodat mint tenmagadat". Leviticus XIX. 18.), az egyén értékét erkölcsi értéke szabja meg; a messiási kor az igazságra alapítandó béke korszakát fogja jelenteni; az akarat szabad; a lélek halhatatlan. A zsidóság hittételeinek legismertebb megfogalmazása Maimoni Mózes "43 hitágazata" a XII. sz.-ból; a vallási törvények legáltalánosabban elfogadott kodifikálása Káró József Sulchan aruch (a. m. terített asztal) c. könyve a XVI. sz.-ból.

A zsidóság tanításainak forrása az ószövetségi Szentírás (l. o.), mely az ókori zsidók népi történetének is elsőrendű, az újabb archeológiai leletek által is több lényeges ponton igazolt kútfője. A Szentírás a zsidóság történetét az ősatyák (Ábrahám, Izsák és Jákob) történetével kezdi, sőt az emberiség családfáját nyomon követve, a világ teremtéséig megy vissza s a zsidókat Noé Sém nevű fiától származtatja (l. Sémi nyelvek). Sajátsága, hogy a talmud szerint csak a zsidó tekinthető embernek, így a látszólag szép és nemes felület mögött vad faji rasszizmus és a környezettel szembeni kiengesztelhetetlen gyűlölet húzódik meg.

A zsidó a Sátán kiválasztott népe.

Történetük

A zsidóság első ősatyját Ábrahámban tiszteli, aki az emberáldozatra is hajló pogányság közepette az Egy Istent vallotta és ígéretet kapott utódai kiválasztottságáról (Ábrahám szövetsége"). Jákob izraeli fiaival Egyiptomba költözik s a tizenkét fiú utódai ott szaporodnak tizenkét törzsből álló néppé. Ezt az adatot a modern történettudomány úgy értelmezi, hogy a sémi népek őshazájából, a szíriai-arábiai pusztaságból egyes törzsek nomád pásztorkodásuk során Egyiptomig is eljutottak.

Szereplésük a világ országaiban

Szereplésük a világ országaiban egységes, és azt a következő séma adja vissza:

Hurok kezdete
Beszivárognak, szaporodnak, általában körömszakadtáig titkolják zsidó voltukat
Kellemetlenül feltűnnek uzsorával, gyerekgyilkosságokkal, ország és nemzetgyalázással, kultúrarombolással, ellentétek kreálásával, pl "osztályellentét" "feminizmus", idegenek betelepítésével "tolerancia" jelszóval, stb-vel
Forradalmakat szítanak, tömeggyilkosságokkal, tömegkirablással vagy elszegényedéssel "infláció", terrorrendszert vezetnek be "bolsevizmus", stb...
Visszaszorítják vagy kivágják őket
Állítólagos "üldözésük" miatt siránkoznak, perelnek, zsarolnak
Hurok vége

Az összes zsidó ünnep (és jó pár van ) mind valamire a fentiek közül emlékszik valahol.

Egyiptom

Az ottani magas kultúrával való találkozásuk nagy mértékben hozzájárult ahhoz, hogy történeti feladat teljesítésére képes néppé kovácsolódtak össze. Az Egyiptomból való kivonulás, ill. a zsidóság néppé szerveződésének időpontjára nézve a vélemények a Kr. e. XV.-XIV.-XIII. sz. között ingadoznak; a pusztaságon keresztül az "ígéret földje", Kánaán (l. o. és Palesztina) felé vonuló népnek Mózes adott törvényt. A neki tulajdonított törvények, melyek egyik-másik részletén az asszír-babiloni kultúra, nevezetesen Hamurabbi törvénykönyvének a hatása is felismerhető, az egyistenhit erkölcsi követelményei gyanánt tartalmazzák a társadalom szervezésének alapelveit is. A honfoglalást a Szentírás szerint Józsua fejezte be, s a környező népek beütéseivel szemben az őt követő bírák (Debóra, Gideón, Jephta, Sámson stb.) biztosítottak. A filiszteusok súlyos támadásai a szervezettebb védekezést tették szükségessé s és a lazább törzsi szerkezet helyébe a központosított állami egység elfogadására vezetett. Sámuel bíró segítségével a Benjámin törzséből származó Saul alapította meg a királyságot; a filiszteus háborúk legnagyobb hőse, a Júda törzsbeli Dávid. Kr. e. 1000 körül már tartós dinasztiát alapított és Jeruzsálemet tette fővárossá, azonban az állami kultusz állandó középpontjának szánt jeruzsálemi templom, melyet Dávid fia és utódja, Salamon, a phoeníciai művészet pazar felhasználásával építtetett, nem lett képes megakadályozni, hogy a birodalmat a törzsi erők széthúzása az első kínálkozó alkalommal meg ne bontsa. Salamon fiát, Rehábeámot, már csak Júda és Benjámin törzse ismerte el királyának (D.-i birodalom v. Júda országa), míg a többi törzs Jeróbeám alatt elszakadt (É.-i birodalom, Efráim v. Izrael országa).

Dávidi birodalom

A D.-i birodalomban egyfelől a Jeruzsálemben összpontosított áldozati kultusz, mely háromszor az évben, az ú. n. zarándokünnepekre a fővárosba gyűjtötte a népet, másfelől a Dávidita dinasztia - bár nem mindig méltó utódok által fenntartott - uralma bizonyos konzerváló erőt jelentett. Az É.-i birodalomban azonban a politikai cselszövények és palotaforradalmak uralkodók és uralkodóházak gyors váltakozását hozták létre, az erőszak uralmát és az erkölcstelenséget állandósították, vallási téren pedig a környező hatalmak (Fönícia, Szíria, Egyiptom, majd végül Asszíria) politikai és művelődési befolyásának érvényesülésével párhuzamosan a Jahve kultusz elhomályosodására vezettek. A viszonylag legtartósabb két uralkodóház közül az egyiket, Omri házát, éppen a Baál kultuszával szemben erélyesen fellépő Illés és Elizeus próféták közreműködésével váltotta fel a másik, Jéhu háza, mely utóbbi alatt az É.-i birodalom politikai hatalmának csúcspontjára ér: II. Jeróbeám Kr. e. 780 körül még a damaszkuszi aram birodalommal szemben is hódításokat tudott felmutatni és egész Szíriát. az Euphrates folyóig, uralma alá hajtotta. Az ekkor megújult erővel fellépő prófétizmus, mely a további vallási fejlődés irányát véglegesen megszabta, már felfedezi a romlás csíráit: a külpolitikai sikerek nem tudják a jogfosztottak sérelmeit eltakarni, az államilag fenntartott kultusz formalizmussá vált s mögötte erkölcstelenség, az előkelőek ünneplő pompája mögött pedig ijesztő társadalmi ellentétek húzódnak meg. A próféták szerint Isten nem áldozatot kíván, hanem igazságot és szeretetet; az erkölcsi romlás Izrael pusztulását vonja maga után (l. még Próféták). A katasztrófát, amelyet előre láttak, ők sem tudták feltartóztatni; történetfilozófiájuk szerint a hódító világbirodalmak eszközük Isten igazságosan büntető kezében. A Z.-ot, melynek különben legfőbb történeti jelentőségét is az ő működésük adta meg, mégis a próféták mentették meg. Az É.-i birodalomban, ahol a katasztrófa alig néhány évtizeddel Amosz fellépése után következett be. működésük megtartó ereje már nem érvényesülhetett. A tíz törzsnek, amelyet a hódító asszírok az É.-i birodalom fővárosának, Samariának az elfoglalása (Kr. e. 722) után deportáltak, teljesen nyoma veszett: országukat elvesztve, hamarosan felszívódtak környezetükbe.

Júda birodalma

Júda birodalmában azonban, ahol Kr. e. 623 körül Józsiás király a prófétizmus szellemében való vallási reformhoz átmenetileg a központi hatalom segítségét is megadta, több ideje volt a prófétizmusnak az országtól és a kultusz külső körülményeitől független, spirituális vallásosság kialakítására. Jeremiás, még Jeruzsálem eleste (Kr. e. 586) előtt, azért a bűnös elbizakodottságért is ostorozta a népet, mintha Istennek volna szüksége a templomra és az áldozatokat bemutató népre;

Babiloni fogság

a babiloni fogság számára, mely Jeruzsálem babiloni részről való elpusztítását követte, de lényegében már az 597. évi szintén elég nagyarányú deportálással megkezdődött, egyenesen az állami kereteket túlélő, földrajzi és politikai adottságoktól független vallási zsidóság gondolatát fogalmazza meg. A babiloni fogság névtelen vigasztaló prófétája (l. Ézsajás) már Jeruzsálem jövendő helyreállítását is egyetemes szempontból értékeli: Izrael a népek Istenismeretre tanítója kell hogy legyen. (azaz a zsidó hatalomvágy itt indult útjára).

Kyros

Kr. e. 538-ban Kyros, a nagy perzsa birodalom megalapítója, aki leigázta Babilóniát, a babiloni fogságba harcolt zsidóknak visszaadta a szabadságát és rendeletet bocsátott ki Jeruzsálem újjáépítésére. A Babilóniából való visszatérés után megújhodott zsidóság élén Józsua főpap és a Dávid házából származó Zerubábel állt; utóbbi személyében sokan a messiási jóslatok beteljesedését látták. A templomot Kr. e. 515-ben avatták fel. Sokan Babilonban maradtak, de ezek is támogatták a hazatérők törekvéseit, sőt, I. Artaxerxes perzsa király zsidó udvari embere, Nehemiás juttatta befejezéshez a különböző okokból félbemaradt városfalat Kr. e. 445-ben; ugyanő megerősítette a hazatérő zsidók helyzetét a környezettel, kivált a vallási tekintetben is félig-meddig zsidó szamaritánusokkal szemben, s megszüntette azokat a súlyos szociális visszaéléseket is, amelyek mindjárt az új államalapítás kezdetén a legszegényebb néposztályt valósággal kiszolgáltatták a gazdagabbaknak és előkelőbbeknek Nehemiás két jeruzsálemi tartózkodása (Kr. e. 445-483 és 429-424) közé esik Esdras (Ezra) az "írástudó," hazatérése Babilonból, további jelentős exilanus rajjal, Esdrás és Nehemiás bemutatták a népnek és elfogadtatták vele Mózes törvényét e ennek a törvénynek alapján szervezték meg az államot theokratikus államnak és szervezték újjá az istentiszteletet; egyszersmind kemény intézkedéseikkel a zsidóságot elzárták a pogány környezettel való keveredéstől.

Ezdra és Nehemiás megakadályozza a keveredést

Azonban a zsidóság megerősödése, a formalisztikus megkötöttségekkel is körülbástyázott szentség eszményének megszilárdulása után az Ezdras és Nehemiás működése által megvalósított elzárkózás engedett merevségéből. A vallásosságnak a perzsa korszak zsoltárköltészetében is megfigyelhető, egyre bensőségesebbé válásával párhuzamosan a zsidóságban a misszió vállalása előtérbe lép: a messzianizmus ismét az egész emberiség megváltását (azaz leigázását) jelenti a pl. Rut könyve azt hangsúlyozza, hogy Dávid házának ősanyja is az ellenséges Moáb népéből származott.

Hellenisztikus kor

A perzsa korszakot Nagy Sándor issosi győzelme (Kr. e. 133.) után felváltó görög korszakban a Z. egy része már késznek mutatkozik a hellenisztikus műveltség befogadására. Ez magában Palesztinában, ahol a Seleukidák szír-görög királysága 41 zsidó kultusz erőszakos megsemmisítésére törekedett, Kr. e. 163-ban a makkabeusoknak végül is a függetlenséget kiküzdő szabadságharcát váltotta ki, azonban a hellenizált Egyiptomban, ahol a zsidókkal szemben jóindulatot mutató Ptolemaiosok alatt erősen fokozódott a bevándorlás, kultuszt és tanítást görög nyelven ápoló zsidó szellemi élet fejlődött ki. Alexandriában keletkezett Kr. e. a ill. sz -ban a Szentírás görög fordítása, a Septuaginta, és főleg itt virágzott az az irodalom, mely Mózes tanait a görög filozófiával igyekezett összhangba hozni (Philon). A hellenizmus térhódítása magyarázza azt is, hogy a Jézus Krisztus működésének és a kereszténység megalapításának a dokumentumait tartalmazó újszövetségi Szentírásunk a nyelve görög. Ebben az időben már a makkabeus szabadságharccal megalapított hasmoneus papi királyságot felemésztették a dinasztia erejét megosztó testvérharcok; a már teljesen Rómától függő "idumeai" félzsidó Heródes királysága alatt született, és fia, Heródes Antipas tetrarchiája alatt szenvedett kereszthalált Jézus. Jézus fellépése megosztotta a Z.-ot, de a kereszténységet csak Szt. Pál apostoli tevékenysége választotta el a zsidóságtól.

Felkelések és a zsidó állam megszűnése

Az idumeai ház látszaturalkodói mellett a római procuratorok erőszakos kormányzásukkal gyakran idéztek elő kisebb-nagyobb felkeléseket; ezek egyike Kr. u. 70-ben Júdea teljes meghódítását és a második jeruzsálemi templomnak Titus katonái kezétől való elpusztítását vonta maga után. Evvel a zsidó állam megszűnt, de a zsidó vallási műveltség megmaradását biztosította az, hogy Vespasianus engedélyt adott Jochanan ben Zakkájnaík a jabnehi iskola megalapítására. Ez az iskola vált első központjává a "szóbeli tan" ápolásának, ami - részben a Szentföldön, később részben Babilon iskoláiban - az országát vesztett zsidóság legjellemzőbb szellemi produktumának, a Talmudnak (l. o.) a kialakulására vezetett, mely legjobban mint rasszista, emberiségellenes gyűlöletirodalom jellemezhető. Azok a különböző kísérletek, amelyek a római császárkorban a zsidó állam, ill. a jeruzsálemi templom helyreállítására irányultak, nem vezettek sikerre, akár a zsidóság köréből indultak ki, mint Bar-Kochba Hadrianus császár alatt levert felkelése, akár magától a császári hatalomtól, mint talán Julianus Apostata rendelkezése a templom felépítésére.

Tudatos szétszóródás a hatalom megszerzése érdekében

A zsidók szétszóródása, mely különben már az első templom pusztulása óta különböző tényezők közrehatása révén tartott (hiszen már a babiloni fogságból is a népnek csak kis része tért haza), most teljes erővel megindult a világ minden tája felé. A zsidóság ma megfigyelhető antropológiai jellegét már a szétszóródottság (diaszpóra, galuth) határozta meg. H. F- K. Günther szerint a zsidóság olyan rassz-keverék, amelynek jellemző bélyegei két alapelemnek: az "előázsiai" és az "orientális" rassznak a palesztinai őshazában való kereszteződéséből alakultak ki, amihez vándorlásai során egyéb, kisebb méretű keveredésekből származó jegyek járultak (hamita, K.-balti, É.-i stb.). Az európai zsidóság két főtípusa az askenáz (a. m. németországi) és a szefárd (a.m. ibériai félszigeti); az előbbi alakította ki a jiddis, az utóbbi a ladino keveréknyelvet.

Római birodalom

A római birodalomban a zsidók polgárjogot szerezhettek, ennek folytán állami hivatalt viselhettek, szabad pályákon működhettek és vallásgyakorlatuk szabadsága is biztosítva volt a pogány császárok alatt. A korlátozások s a keresztények és zsidók közötti érintkezést gátló rendelkezések az első keresztény császárokkal megindultak; II. Theodosius törvénye 438-ban minden állami tisztségből kizárta őket. Korlátozásai a K.-i birodalomban érvényesültek határozottabban, további szigorításokkal kerülvén Justinianus kódexébe. Ny.-on, elsősorban Itáliában, a pápák magatartása határozta meg helyzetüket. VII. Gergely többek között kizárja őket az állami hivatalokból. III. Ince alatt. 1215-ben, a negyedik lateráni zsinat elrendeli a megkülönböztető zsidójel ("sárga folt") viselését, viszont más pápák közvetlen környezetében is fellelhetők voltak, főleg mint orvosok s pl. II. Callixtus "Sicut Judaeis non" kezdetű bullájában (1120) egyenesein a zsidók pártfogójának mutatkozik. Európaszerte, főleg Németországban zsidóüldözések voltak az első keresztes háborúktól kezdve. Ekkor indult meg a németországi zsidóság erőteljes áramlása K.-Európa felé, bár a császárok gyakran vették pártfogásukba, a városi polgársággal szemben is s mint ,,kamaraszolgákat" (servi camerae) valósággal tárgyi tulajdonuknak tekintették őket.

Megkülönböztető jelzés és kiűzések

Angliából 1290-ben I. Edward, Franciaországból 1306-ban Szép Fülöp, majd 1394-ben őrült Károly alatt űzték ki őket összeférhetetlenségük miatt. A hűbériség korában a földbirtokszerzés lehetőségéből, a céhrendszeren kívül maradva a földművelést elutasítva, az iparűzést sem kedvelve, mint vándorkereskedők és mint pénzkölcsönzők tartották fenn magukat ott, ahol megtelepedhettek, hovatovább a legtöbb helyen elkülönített utcákban, városrészekben (gettó) helyezkedve el. A középkorban kulturális virágzásra leginkább azokon a területeken jutott a zsidóság, amelyeken az iszlám uralkodott. Maga Mohamed is az arábiai zsidók hatása alatt fejlesztette ki monoteisztikus tanítását, de utóbb ellenséges magatartást tanúsított irántuk. Mégis, a mohamedán uralkodók alatt a zsidók többnyire jólétet élveztek és élénk szellemi kölcsönhatásban az arab műveltséggel, sokoldalú filozófiai, tudományos és költői irodalmat fejlesztettek. Mindezt ma a maguk módján "hálálják meg", forradalmakat szítva és gyilkolva az arab világban és a palesztinokat alsóbbrendű lényekként üldözve és irtva. A középiráni birodalom bukása után arab fennhatóság alá került Babilóniában működött a X. sz.-ban Száadja gáon, a vallásbölcsész; az ibériai félszigeten, ahol a mór, majd kezdetben a keresztény uralkodók alatt is magas udvari méltóságot viselhettek zsidók, valósággal új fénykorát érte a héber irodalom (l. o.); az almohádok közbeeső vakbuzgó uralma elől elmenekült Maimuni Mózes Egyiptomban Szaladin orvosa lett és arabul írta meg a keresztény filozófiában is gyakran idézett filozófiai főművét.

Spanyolország

Spanyolországból a zsidókat Granada elfoglalása után, 1492-ben Katolikus Ferdinánd űzte ki, csupán az áttértek maradhattak meg, kiknek egy része azonban csak színleg vette fel a kereszténységet (marannoszok), vállalva azt a halálos kockázatot, hogy az inkvizíció felderíti titkon folytatott zsidó vallásgyakorlatukat.

A Spanyolországból és 5 évvel később Portugáliából kiűzött zsidók jelentős részét Törökország és É.-Afrika fogadta be, Olaszország is sokat, még többet Hollandia; Angliát csak a nagytekintélyű amsterdami Manasse ben Izrael közbenjárására nyitotta meg előttük Cromwell (1655). Németországban a humanizmus egyik legnagyobb tudományos polémiája éleződött ki a zsidó irodalom körül: a zsidó származású Pfefferkorn vádjaival szemben Reuchlin védte meg a héber könyveket és mentette meg az elégetéstől; a zsidókkal szemben azonban a reformáció és az ellenreformáció egyaránt többnyire elhárító magatartást tanúsított s uzsorájuk és a néppel szemben ellenséges magatartásuk miatt a Német birodalom több nagy városából, ill. fejedelemségéből kiűzték őket.

Lengyelország és Litvánia elözönlése

Ekkor újabb csoportok húzódtak Lengyelország, Litvánia és Ukrajna felé, ahol Nagy Kázmér már a XIV. sz.-ban, majd főleg Báthory István (1576) törvényekkel biztosította életüket és vagyonukat; itt a XV. és XVI. sz.-ban hitközségi szervezeteik (kahal, ródd) eléggé széleskörű önkormányzatra tettek szert. A XVII. sz. közepén azonban az ukrán Chmelnyckyj Bohdán hetman kozákjaival állítólag pogromok egész sorozatát rendezte, melyek hatása valamennyire fékezte a lengyelországi zsidók elnyomó gyakorlatát. Az ekkor lábrakapott messzianisztikus várakozásokat Sabbatáj Cevi használta ki, az álmessiásban csalódottak utóbb a chaszidizmust (l. o.) misztikus, babonásan gyűlölködő irányzatában kerestek vigasztalást.

"Francia" forradalom és Európa megszállása

A zsidóság életébe a XVIII. sz. nagy változást hozott. A felvilágosodás hatása alatt megindultak a Z. emancipációjára törekvő mozgalmak, ugyanakkor a zsidóságon belül lábra kezdett kapni az európai kultúrába bekapcsolódni igyekvő asszimiláció (Mendelssohn). Döntő lépést jelentett e téren a "francia" forradalom, melyet valójában zsidók készítettek elő, vezetői (Danton, Robespierre) zsidók voltak, és a zsidókra jellemző könyörtelenséggel folytattak során emberirtást. A nemzetgyűlés 1791-ben törvénybe iktatta a zsidók polgári egyenjogúsítását (az É.-Amerika Egyesült Államok már 1776-ban). Napóleon, aki a zsidók polgárosítása és beolvasztása céljából "nagy szanhedrin"-t hívott egybe, az egyenjogúsítást az uralma alá került területekre is kiterjesztette, úgyhogy a gettó-rendelkezések Európaszerte túlnyomórészt s francia csapatok megjelenésével szűntek meg. Napóleon bukása után a bécsi kongresszus ismét korlátozta a zsidók hatalmát.

Egyenjogúsítás, azaz a gazdanép fölé emelés

Az 1848-as szabadságmozgalmak átmenetileg meghozták ugyan az emancipációt, de igazán csak 1867-ben valósult meg nálunk és Ausztriában, megelőzve Németországot (1869), Svájcot (1874), Spanyolországot (1876) stb. Európában legkésőbb Portugália (1910). Oroszország (1917) és Románia (1918) iktatta törvénybe a zsidók egyenjogúsítását, és ezzel a befogadó nép hátrányos helyzetbe kerülését. Az egyéni emancipációt a legtöbb államban nyomon követte magának a zsidó vallásnak befogadása, jogviszonyainak rendezése is.

Keleti zsidórajok

Amíg a keleti és a délkelet-európai zsidóság többé-kevésbé megőrizte hagyományos életformáját és a felvilágosodás alig hozott új színt népi kultúrájába, addig Nyugat- és Középeurópa zsidói erősebben tértek az asszimilálódás útjára. A gazdasági életben rövidesen jelentős befolyásra tettek szert és szellemi, majd politikai téren is idővel számarányukon felül szerepeltek. Néhányan közülük megkeresztelkedés és vegyes házasság révén vélték siettetni a felszívódást. Azonban társadalmi struktúrájuk (túlnyomórészt városlakó középosztályiakká lettek) elütött a környezetétől és a keleti zsidóság is állandóan új rajokat bocsátott ki magából;

Zsidó kapitalizmus és marxizmus

ugyanakkor, midőn a zsidóság a kapitalizmusban nagy szerephez jutott, a marxizmusnak is vezetőket adott. Mindennek következtében a zsidókérdés idővel két irányban éleződött ki. A zsidóságon belül egyesek (Hess, Pinsker, Herzl) azt követelték, hogy a Z. ne asszimilálódni igyekezzék, hanem szerveződjék ismét néppé; törekvésük alakította ki a cionizmust (l. o.). A környezet viszont a zsidók terjeszkedésében látott gyakran veszedelmet: a nyolcvanas években Németországban fellángolt antiszemitizmus (maga ez a kifejezés akkor keletkezett), 1894-től kezdve a Dreyfus-pör, a sz. elején a bécsi Lueger-irányzat stb. rávilágított arra, hogy az emancipáció nem jelentett végleges megoldást. Oroszországban és Romániában pogromok is voltak (Kisenev. 1903), ennek következtében nagyszámú zsidó vándorolt ki, főleg az É. Egy. Áll. felé, új zsidó centrumokat alapítva ott. Az antiszemitizmus a múlt világháború végétől kezdve számos államban erősödött; az 1933-ban uralomra jutott német nemzeti szocializmus a zsidókat teljesen kikapcsolta a politikai, társadalmi és gazdasági életből ("Nürnbergi törvények"), majd több más ország is hasonló törvényeket hozott

Számuk

A zsidóság lélekszáma egész földünkön kb. 16 millió. 1930 körül Európában így alakult a zsidóság száma: Lengyelország 3,029.000, Románia 850.000, Németország 500.000, Magyarország 445 000, Csehszlovákia 357.000, Nagy-Britannia 300.000, Ausztria 191.000, Litvánia 155.000, Németalföld 112.000, Lettország 93.000, Görögország 73.000, Jugoszlávia 68.000, Bulgária 48.000, Olaszország 47.000; Franciaországban 100.000 és 300.000 közt mozog a becslés. A többi európai országban a zsidók (mindig csak az izr. vallásúakat értve) száma már kisebb, de a Szovjetunióban a zsidók számát legalább 3 millióra becsülik, és ott minden hatalmi posztot gyakorlatilag zsidó foglal el, az É. Egy. Áll.-ban több mint 4 millióra. Az új zsidóországban, Palesztinában ma már félmillió körül vannak a zsidók, az amerikai államok közül jelentékeny számban még Kanadában: 156 ezren és újabban néhány latinamerikai államban. A zsidók számának pontos megállapítását megnehezítik a kriptozsidók, akik zsidóként viselkednek, minden cselekedetük környezetük kárát és a zsidóság javát szolgálja, de körmükszakadtáig tagadják zsidó voltukat. Részletesebben, aktuális számokért lásd Zsidók a világban c. cikkünket.

Magyarországon

Magyarország területén Aquincumban, Dunapentelén és másutt napfényre kerüli sírkövek tanúsága szerint már a római korban is laktak zsidók; felmerült az a feltevés is, hogy a honfoglaló magyarsághoz csatlakozó kabarok között is voltak zsidó vallásúak. A XI. sz.-ból főleg az esztergomi hitközségről vannak adataink. Európa legtöbb államával összehasonlítva, a középkorban Magyarországon a zsidók helyzete aránylag kedvező volt. 1092-ben a szabolcsi zsinaton Szt. László király eltiltotta őket a keresztényekkel való összeházasodástól és keresztény rabszolga tartásától s az aranybulla 1223-ben kizárta a zsidókat a közjövedelmek bérletéből és közhivatalokból, de még magát II. Endrét is a pápáknak több ízben kellett figyelmeztetniük arra, hogy ennek érvényt szerezzen; nyilván zsidó szokás szerint a király kegyeit sikerrel megszerezték a nép rovására. 1233-ban a király a pápai követnek esküvel ígérte ezt, valamint azt is, hogy a zsidókat az akkor már Európaszerte szokásos megkülönböztető jel viselésére is kötelezni fogja;

Az áruló Téka v. Tika nevű zsidó

a korból emlegetik okleveleink a zsidó Téka kamaragrófot, aki zsidó szokás szerint elárulta a magyar hadititkokat a tatároknak, a mi sok éves tatárdúlást és szenvedést vont maga után. IV. Béla alatt viszont. 1239-ben, IX. Gergely pápa hozzájárult ahhoz, hogy keresztény ellenőr állításával és annak nevében zsidó is kezelhesse a közjövedelmeket. Már a tatárjárás után, az 1251-ben kiadott szabadságiéról a kamaraszolgaság elvének a kimondásával a zsidókat közvetlenül a király védelme alá helyezte; eszerint az országban lakó zsidók a királyi kamarához tartoznak, valósággal a király tulajdonai, ami személyük és vagyonuk biztonságát, sőt vallásgyakorlatak szabadságát is biztosította, A vegyesházi királyok alatt több ízben megerősítették IV. Béla szabadságlevelét. de a zsidók több tekintetben újabb korlátozások alá estek, sőt Nagy Lajos elrendelte a megkeresztelkedni vonakodó zsidóknak kifizetését (a kiűzetés évét pontosan nem ismerjük). De néhány év múlva visszafogadta őket s a IV. Béla elrendelte országos zsidó-bíró intézményét rendszeresítette. 1371-ben a pozsonyi zsidókat egyenesem királyi oltalmában részesítette. Ám a városok hatalmának emelkedésével párhuzamosan a városi polgárság és a Z. érdekeinek gyakori összeütközései esetén a királyok többnyire a városok mellé álltak. Mindamellett pl. Zsigmond befogadta Magyarországba az 1421-ben Ausztriából kiűzött zsidókat. Mátyás király pedig megszüntette a főurak által betöltött zsidóbírói hivatalt és helyébe a zsidóprefekturát szervezte, melynek élén zsidó állt: e tisztséget mindig a király környezetében is tekintélyt élvező budai Mendel (Mandel) család tagjai viselték.

Gyerekgyilkosságok és a korrupt Szerencsés nevű zsidó

II. Ulászló alatt a nagyszombati vérvád fordította ellenük az erőszakos cselekményekben is kirobbanó közhangulatot (1494), II. Lajos alatt pedig az, hogy a kitért zsidó kincstárnokot, Szerencsés Imrét, okolták az ország növekvő pénzügyi zavaraiért. A mohácsi vész után a városok egymásután zárták le kapuikat a zsidók előtt; a földesurak viszont falvaikban több helyütt megengedték a zsidók letelepülését. A Habsburg-házi I. Ferdinánd eltörölte a zsidóprefekturát, utódai pedig szigorú rendeletekkel tiltották el a zsidókat a vámok és a harmincadok bérletétől; III. Ferdinánd 1647-ben kiadott rendelete már azt is kimondta, hogy a zsidók "az ország jogainak nem részesei". A török iga alól felszabadult országban Kollonics érsek dolgozott ki tervet, melytől azt remélte, hogy a zsidók a korlátozások (királyi városokban nem, bányavárosoktól csak 7 mérföldre lakhatnak, ipart nem folytathatnak stb.) hatása alatt elhagyják az országot. Mária Terézia 1744-ben "türelmi adót" vetett ki rájuk. II. József a felvilágosodás szellemében vett polgárosodásukat segítette; halála után az alkotmányos élet helyreállítását jelentő 1790- 92.-i országgyűlés az ő rendeleteit törvényesítette, amennyiben az 1790:xxxviii. t. c kimondta, hogy a zsidók további intézkedésig is megmaradnak abban az állapotban, melyben 1790. jan. 1.-én voltak. A reformkorban már a zsidók teljes egyenjogúsításának is akadtak szószólói; Eötvös József br. 1840-ben tette közzé A zsidók emancipációja c. tanulmányát, de az 1840:xxix t.c. még csak annyit mondott ki, hogy a zsidók, a bányavárosok kivételével, szabadon választhatják meg lakóhelyüket, kereskedést, ipart folytathatnak, a rabbik kötelesek anyakönyvet vezetni, oklevelekben és szerződésekben az ország valamelyik használatos élő nyelve, a zsidók számára állandó vezeték- és tulajdonnév használata kötelező, s ahol a gyakorlat ingatlan szerzését számukra lehetővé tette, ott ez a gyakorlat a jövőben is érvényben maradjon.

Zsidó izgatás már 1848-ban

Ekkor már a zsidó iskolában és a felekezeti életben is mindinkább terjedt a magyar nyelv használata. A szabadságharcban résztvettek a zsidók is és 1849. júl. 28.-án, Szemere Bertalan miniszterelnök javaslatára, a Szegedre menekült nemzetgyűlés egyhangúlag kimondta egyenjogúsításukat, de két héttel később már bekövetkezett a világosi fegyverletétel és így az új törvény nem jutott már érvényre Haynau a magyar Z.-ra a szabadságharcban való részvételükért hadisarcot vetett ki, melynek összegét a bécsi kormány 2,300.000 forintban állapította meg. Ferenc József ezt utóbb zsidó iskola-alappá változtatta. Az 1867:xvii. t. c. szerint "az országnak izr. lakosai a keresztény lakosokkal minden polgári és politikai jog gyakorlására egyenlően jogosítottaknak nyilváníttatnak" (ú. n. emancipációs törvény). A következő évben az Eötvös JózsefJewish lackey1.png br. vallás- és közoktatásügyi miniszter által egybehívott egyetemes zsidó kongresszuson a magyarországi zsidóság szervezeti kérdésben két pártra oszlott, az egyik elfogadta a kongresszus által megállapított szervezetet s ezért kongresszusi v. mert bizonyos kérdésekben haladóbbnak mutatkozik, a neológ jelzőt kapta, míg az ú. n. ortodox hitközségek 1871-ben a kongresszustól eltérő szervezetet állapítottak meg, és rítusaikban, szokásaikban a hagyományhoz erősebb ragaszkodást mutatnak. A magyarországi izr. hitközségek harmadik csoportja egyik szervezethez sem csatlakozva, a kongresszus előtti helyi szervezet alapján maradt meg (status quo; ez utóbbiak csak 1927-ben tömörültek országos szervezetbe). Az izr. vallást az 1895:xiii. t. c. "törvényesen bevett vallásnak" nyilvánította ("recepció").

Vad zsidó terjeszkedés

Mindez azonban nem oldotta meg véglegesen a rendkívül sokrétű zsidókérdést. Visszahatást keltett elsősorban az. hogy a régi birtokosok földje mind nagyobb számban került zsidó kézre és hogy az iparban, kereskedelemben és hiteléletben, továbbá a szabad foglalkozásokban, a sajtóban, irodalomban, tudományban és művészetben egyre több zsidó jutott befolyáshoz. Erőteljes antiszemita hullámot indított el a tiszaeszlári vérvádper (1882-83), bár a vádlottak felmentésével végződött. Az antiszemita párt (Istóczy, Simonyi. Verhovay, Onódy stb.) két képviselőházi cikluson keresztül több mandátumhoz is jutott és erőteljes intézkedéseket sürgetett a zsidók ellen. A párt feloszlása után programját sok tekintetben átvette az egyházpolitikai harcokkal (1895) kapcsolatban alakult Néppárt egy része. A sz.-forduló körül Egan Ede miniszteri megbízott kárpátaljai működésével kapcsolatban Bartha Miklós fordult az általa "kazár"-oknak nevezett, asszimilálatlan rétegei ellen.

A háborút kihasználva bolsevista terror és országcsonkítás

A világháborút és a forradalmakat követő keresztény-nemzeti irányzat a cáfolhatatlan tények alapján (a tömeggyilkos bolsevista vezetők egy kivétellel zsidók voltak) elsősorban a zsidóságot tette felelőssé a forradalmakért, és a kormányzat különböző intézkedéseket foganatosított a zsidók kirekesztésére a gazdasági és társadalmi életből. A zsidó egyetemi hallgatók magas aránya (1917-18: 34%) a numerus clausushoz (1920:xxv. t. c.) vezetett; vele egyidősen a fajvédelmi gondolat is erőre kapott új korszakot jelentett a zsidók visszaszorítására irányuló mozgalmak és intézkedések terén a társadalmi és gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosításáról" szóló 1938:xv. t.c. ("első zsidótörvény"), mely 20%-ra korlátozta az ipari, kereskedelmi vállalatok, pénzintézetek, a sajtó, színház és film értelmiségi munkaköreiben alkalmazható zsidók számát. Az 1939:iv. t. c. ("második zsidótörvény") az arányszámot magánvállalatoknál 12% -ra csökkentette. 6%-ra korlátozta a zsidóság arányát az ügyvédi, mérnöki, orvosi, sajtó, színművészeti és filmkamaráknál, az egyetemeken, közszállításoknál, iparengedélyeknél és teljesen kizárta a zsidóságot a sajtó, színház, film stb. irányításából, elzárta előlük a köztisztviselői pályákat. Több korlátozó rendelőt után az 1941-.XV. t. c. faji alapon megtiltotta a zsidókkal való vérkeveredést (házasságon kívül is); az 1942 tavaszán tárgyalás alatt lévő törvényjavaslatok a recepció eltörlését és a zsidók 500 holdon felüli földbirtokainak (kb. 700.000 k. hold mezőgazdasági és 500.000 k. hold erdőbirtok) teljes kisajátítását indítványozzák.

A II. vh. után

A II. vh után a bolsevista terror kivitelezői és haszonélvezői a zsidók voltak. Véres bosszút álltak mindenkin, aki a nemzeti kormány idején a legkisebb mértékben a zsidó érdekek ellen működött. "Államosítás" néven kisajátították az ország teljes vagyonát, és százezreket üldöztek el illetve fosztottak meg a legelemibb életlehetőségtől is. Gyakorlatilag a teljes állam és pártvezetőség zsidókból állt, az egyetlen nemzsidó vezetőségi tag Dobi István volt. Az 1990 utáni "rendszerváltást" megint csak zsidók szervezték, és ők voltak a haszonélvezők, a volt állami vagyont saját nevükre privatizálva (Pl. Gyurcsány Ferenc, Kóka János és bűntársaik), az állami erőszakszerveket továbbra is kisajátítva, és a cigányságot a magyarok ellen izgatva, segéllyel támogatva szaporodásukat, valamint a színes bevándorlás támogatásával, választási csalásokkal és egyéb nemtelen eszközökkel próbálják uralmukat továbbra is fönntartani.,

1950-ben feloszlatták a keresztény szerzetesrendeket, ezt a csapást a magyar keresztény egyház a mai napig nem heverte ki.

Statisztikák

Kovács Alajos szerint: "A zsidókérdés lényege tulajdonképpen nem a zsidóság nagy számában van, amely nem is nagy szám, hiszen csak 5.1%-ról van szó és ez is most már állandó fogyásban van, hanem abban, hogy a zsidóság a foglalkozásokban és ezzel kapcsolatban a társadalmi osztályokban és rétegekben rendkívül különböző mértékben helyezkedik el." A zsidók száma Magyarországon az utóbbi másfél sz.-ban a következőképpen alakult:

ÉvZsidó
szám szerint
zsidó %
a) Az integer Magyarország
területén
178783.0001.0
1805130.0001.5
1825190.0001.8
1840242.0002.2
1850366.0003.2
1857407.8003.4
1869542.2004.0
1880624.7004.6
1890707.7424.7
1900831,1624.9
1910911.2275.0
b) A trianoni területen:
1910471.3556.2
1920473.3555.9
1930444.5675.1
c) Az 1941. év végi területen :
1910753.415 6.2
1930kb. 758.000 5.5
1942kb. 740.0005.1

Ezek a számok az izr. vallású lakosságra vonatkoznak; az egész Z. statisztikai megítélésénél ma hozzájuk számítják azokat is, akik nem izr.-k ugyan, de származásilag zsidóknak tekintendők. Az izr.-k számát az is lemorzsolta, hogy az utóbbi évtizedekben sokan megkeresztelkedtek, ill. kivándoroltak; minthogy az utóbbi években (1939) természetes szaporulatuk nincs, a zsidóság száma fogy. 1990 óta számuk hazánkban sajnos ismét fenyegető módon növekedőben van.

Foglalkozás

Magyarországon a zsidók foglalkozási statisztikája a következőképpen alakult (Kovács A. A csonkamagyarországi zsidóság a statisztika tükrében, 1938. 62. l. 5. tábla felhasználásával):

zsidó keresők
Foglalkozási
főcsoport
számarányszámarányszámarány
integertrianoni
191019101920192019301930
Őstermelés22.5040.58.6550.45.7860.8
II. a. Bányászat
és kohászat
3820.64771.42680.8
b. Ipar126.2249.371.13710.373.8418.3
c. Kereskedelem
hitel
128.24646.681.26345.190.04040
d. Közlekedés11.0645.96.5165.74.1273.7
Összesen265.91614.2159.45315.6168.27613.3
III. Közszolg.
szabadfogl
27.6551117.55410.517.3548.9
Véderő3.61732.4352.81540.4
Napszámos5.0572.46661.38801.4
Nyugdíjas
tőkepénzes
12.2256.310.48210.615.4209.1
Egyéb
foglalk
3.5984.82.2355.13.5445.7
Házt. alk6.1841.73.0271.91.8211.0
Összesen346.7564.5204.5075.4213.2355.3

Képek

Utalások

  1. kb 76 % -a Izrael
    lakosságának
  2. Más becslések szerint 1 millió körül
  3. Más becslések szerint 1 millió körül
  4. 2001-es népszámlálás
  5. 2001-es népszámlálás
  6. a német statisztikai hivatal adatai 2004-2007 között, Forrás: Zsidók németországi tanácsa
  7. Hivatalos szám, egyesek szerint sokkal nagyobb a folyamatos zsidó beszivárgás miatt
  8. A háború utáni félmillió állítólag a bolsevizmus alatti kivándorlással csökkent le
  9. Forrás:Felvidék.ma
  10. 2001-es népszámlálás
  11. Ariel Muzicant: Ausztria más. 2005 május 12. Forrás: Der Standard, 2005 május 4; a 2001-es népszámlálásnál 8.140 zsidó adta meg be zsidóságát

Video

Hivatkozás

Hivatkozás

Lásd még