A zsidókat a fajgyűlölet egyesíti

A hu-Rightpedia wikiből

A Szentföldön nemrégiben két demokratikus parlamenti választás is volt: előbb a még mindig izraeli megszállás alatti palesztin területeken, majd Izraelben. A palesztinok többsége a radikális Hamász Iszlám Ellenállási Mozgalom jelöltjeit ruházta föl a kormányalakításhoz szükséges mandátummal. Az izraeli megszállás és annak minden következménye fölött képmutató módon szemet húnyó nagyvilág azonnal megkérdőjelezte a Hamász választási sikerét, pontosabban mindjárt kemény föltételekhez kötötte a radikális mozgalom kormányalakítási jogát. Az izraeli választások eredményét ezzel szemben a demokrácia ünnepének, s a vártnál rosszabbul szerepelt Kádimá párt győzelmét a palesztinokkal való béke zálogának nevezik.

Gidon Lévi, a tekintélyes Háárec című izraeli héber nyelvű napilap zsidó újságírója még a választások előtt néhány nappal publikálta azt a cikkét, amelyben kiállítja a bizonyítványt az izraeli társadalomról és a választásokon induló pártokról. A választások végeredménye szinte szóról szóra igazolja Gidon Lévi előzetes kórképét. Juszef el-Kudszi fordításában részleteket közlünk a neves izraeli újságíró cikkéből.

Gidon Lévi: Egy nép, egy program (Ein Volk, ein..?)

A mostani választás figyelemre méltó, mert felfedi az izraeli társadalom igazi arculatát és rejtett vágyait. Több mint száz leendő képviselő ugyanis egyetlen program, a rasszizmus megvalósításán munkálkodik majd az izraeli parlamentben. (Az izraeli parlamentnek, a kneszetnek 120 tagja van – a fordító megj.). Valaha azt mondtuk, hogy Izraelben két polgár háromféle nézetet vall. De mára bebizonyosodott, hogy majdnem minden izraeli egyetlen, lényegében fajvédő álláspontot képvisel. A 2006-os választások hűen bizonyítják ezt.

A mostani választások után a parlamentbe bekerülő képviselők jelentős többsége ugyanis azt a hazugságot teszi magáévá, hogy Izraelnek nincs partnere a béke megteremtéséhez. A honatyák döntő többsége tehát nem hisz a béke lehetőségében és megválasztóihoz hasonlóan nem hajlandó egyenlő értékű embereknek elfogadni a palesztinokat. Izraelben sosem volt olyan sok nyílt támogatója a rasszizmusnak, mint manapság.

A jelenlegi választások igazi slágere tehát a fajvédelem.

Nem kell Ávigdor Liebermannak lenni ahhoz, hogy valaki igazi fajvédő legyen. Az Éhud Olmert által javasolt „béke” ugyanis nem kevésbé rasszista, mint a Liebermann képviselte fölfogás. Liebermann el akarja távolítani az állam területéről a palesztinokat, míg Olmert és a hozzá hasonlók ki akarják törölni őket a tudatunkból. Egyik sem beszél már a palesztinokkal való békéről, mert igazából azt senki nem kívánja. Egyetlen vágy egyesíti őket: így vagy úgy szeretnének megszabadulni tőlük. Transzferrel, elválasztó fallal vagy „elszakadással”, de lényeg minden esetben az, hogy tűnjenek a szemünk elől. Mostanában a legnépszerűűb elképzelés az „egyoldalú elrendezés”, amelynek lényege a „nincs partner” hazug állítás, a felsőbbrendűségi érzés és kizárólag a „mi szükségleteink” figyelembe vétele, valamint a másik nép létezésétől való totális eltekintés. A baj az, hogy ez a nézet igen félrevezető, mert a palesztinok itt vannak, akárcsak mi. (…)

Korábban a társadalom csak a palesztinok szenvedésével szemben mutatott teljes közömbösséget, de a részvétlenség mára az izraeli elesettek, az itteni arabok, a szegények és a betegek szenvedése iránt is teret hódított. (…) Úgy néz ki, hogy az izraelieket már semmi nem képes fölrázni csipkerózsa álmukból. Nem hatja meg őket a szomszéd nép egyetlen nagy börtönbe zárása, a palesztinok körében véghezvitt rombolásunk és öldöklésünk, de még a saját társadalmunk elesettjeinek sorsa sem. Korábban ki merte volna gondolni, hogy Izraelben 2006-ban szinte egyáltalán nem történik említés az El-Jáámún faluban a múlt héten megesett borzalomról, amikoris közelről agyonlőttek egy nyolc és fél esztendős palesztin kislányt. De nem váltott ki tiltakozást az a hatósági szándék sem, hogy kitoloncoljanak az országból egy AIDS beteg, egyébként izraeli nővel házzasságban élő etióp férfit, csupán azért, mert nem zsidó. Nem volt semmi visszhangja annak sem, hogy a legutóbbi fölmérés szerint az izraeliek 68 százaléka nem szeretne arab szomszédot. (…)

Az izraeli demokrácia számára az is igen rossz üzenet, hogy nincs jelentősebb különbség a három legnagyobb párt programja között. Mindhárom azt állítja, hogy majdnem az egész ország a mienk. A választásokat már most eldöntöttnek lehet tekinteni, mert a szavazók döntő többsége a palesztinokat figyelmen kívül hagyó Kádimá, a Likud és nem kevésbé mértékben a Munkapárt fajvédő elrendezésére adja a szavazatát. A három nagyhoz csatlakoznak majd a szélső jobb és az ultravallásos pártok szavazói, s ezáltal megmutatja igazi arcát egy nép, amelynek közös nevezője és egyedüli egyesítője a fajgyűlölet.

Forrás