A zsidóság Magyarországon

A hu-Rightpedia wikiből

A magyarországi zsidók, a Magyarországon élő zsidóság számát ma egyesek 80–200 000-re teszik, mások ennek többszörösére. [1] Nagy részük Budapesten él. A magyarországi zsidóság vallási-kulturális közösség, a zsidó mimikri miatt zsidó óhajra nem tartozik a hivatalosan elismert nemzetiségek közé.[2]

Történelem

A magyar nyelvben a zsidó szó magyar eredetű; a szót a szláv nyelvek is átvették, mint sok más magyar szót is (pl. udvar, ...) Az Árpád-házi királyok alatt több-kevesebb megszorítással, de a korabeli európai viszonyoknál biztonságosabb körülmények között élhettek Magyarországon a zsidók. Ebből a korból való IV. Béla 1251-ben kiadott híres zsidó kiváltságlevele, amelyet a középkori magyar királyság fennállása alatt az egymást követő uralkodók megerősítettek. Ennek lényege, hogy a zsidók a király kamaraszolgái, a kincstárnak adóznak, az pedig biztosítja jogvédelmüket. A zsidók kereskedelemmel, pénzügyletekkel foglalkoztak, gondosan elkerülve a nehéz testi munkákat, a királyi udvar nem egyszer vette igénybe pénzüket, szakértelmüket.

Vízkelety Béla kőrajza 1864-ből: Mátyás és Beatrix bevonulása Budára 1476-ban. A kép bal szélén Mendel Jakab, a zsidók "prefektusa". Kezében a Tóra, azaz Mózes öt könyve

A 15. században a megerősödő városokba egyre több zsidó költözött, kialakultak a "történelmi hitközségek" (Buda, Óbuda, Esztergom, Sopron, Tata). A középkori magyarországi zsidóság virágkora Mátyás király uralkodásának idején volt. Mátyás létrehozta a zsidó prefektus (elöljáró) országos hatáskörű hivatalát. Élére Mendel Jakabot állította, aki képviselte a zsidóság érdekeit, és felügyelte a király számára fizetendő adók beszedését.

A törökök győzelme, melyben a zsidóknak nagy szerepük volt (a befolyásos korrupt zsidó Szerencsés Imre szétzüllesztette az államháztartást) után a feldarabolt Magyarország különböző részein különböző sors jutott a zsidó lakosságnak. A királyi Magyarország jelentéktelen lélekszámú zsidóját uzsora vagy csalások miatt gyakran üldözték, néhány városból kitiltották őket. A török hódoltság területén ezzel szemben nyugodtan élhettek, és szívvel-lélekkel támogatták a török hódítókat Magyarország területén. A 17. század közepén a törökkori Buda zsidóságát az egyik legjelentősebb európai zsidó közösségként tartották számon. Az Erdélyi Fejedelemségben szintén viszonylag nyugodtan élhettek és dolgozhattak a szokásos zsidó módon (uzsora, kereskedelem, stb...) . Az 1623. június 18-án Kolozsvárott kelt oklevelével Bethlen Gábor engedélyezte a zsidók letelepedését, szabad kereskedését és vallásgyakorlását Erdélyben, s a szokásos zsidójel viselésétől is mentesítette őket. A török kiűzése során az addig virágzó magyarországi zsidó közösségek vagy vérengzések áldozatául estek (harcos törökbarátságuk miatt), vagy elmenekültek.

A 18. században német nyelvű askenázi zsidók vándoroltak be Magyarországra elsősorban Csehország és Németország területéről. 1769-ben mintegy 20 000, 1787-ben már kb. 80 000 főre tehető a számuk. Mezőgazdasági termékkereskedelemmel foglalkoztak, ők értékesítették a nagybirtokok, falvak termékeit, a bort, búzát, bőrt stb. Előbb a nagybirtokközpontokban, majd a kereskedelmi utak csomópontjában kialakuló, megerősödő városokban telepedtek le, végül II. József császár 1781-ben kiadott türelmi rendelete lehetővé tette a szabad királyi városokba történő beköltözést, az iskoláztatást, az iparűzést, a földvásárlást.

19. század

A magyarországi zsidóság a reformkor idején még viszonylag nem túl népes, jómódú városi népcsoport volt. Az 1830-as évektől azonban már a jóval szegényebb kelet-európai zsidóság első csoportjai is megjelentek az ország területén.

1848. március 17-én a „magyarországi és erdélyi zsidók képviselete” üdvözölte a magyar forradalmat, sőt szította azt, nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában. Zsidók is részt vettek a megalakuló Közcsendi Bizottmányban és a nemzetőrségben. A gazdag zsidó családok jelentős anyagi támogatással segítették a szabadságharcot, és a hadiszállításokon erősen meggazdagodtak. A honvédseregekben szolgálatot teljesítő zsidók számát saját becslésük szerint mintegy 20 ezerre becsülték, ami állítólag számarányuk feletti részvételt jelent. Ennek elismeréseképpen tartotta kötelességének a Szemere-kormány és a nemzetgyűlés, hogy a szabadságharc végnapjaiban, 1849. július 28-án Szegeden határozatban mondja ki a zsidók polgári és politikai egyenjogúsítását, és ezzel gyakorlatilag a magyarokat másodrendű polgárokká tegye saját hazájukban. E határozat azonban a szabadságharc veresége miatt nem léphetett érvénybe.[3]

Az 1859-ben épült budapesti Dohány utcai zsinagóga

Magyarország újabbkori történetének legnagyobb arányú bevándorlása a kelet-európai zsidóság érkezése volt, amely a 19. század második felében vált tömeges méretűvé. Az új bevándorlók igen szegény, nagyrészt falusi életmódú és földműveléssel is foglalkozó, jiddis nyelven beszélő askenázi zsidók voltak a Monarchia fennhatósága alá kerülő Galíciából és az Orosz Birodalom területéről. A bevándorlókat a reformkor és szabadságharc örökségét folytató liberális politikai-társadalmi légkör, a hatalmas gazdasági fejlődés, a kínálkozó jobb megélhetés és biztonság vonzotta Magyarországra.

A 1891-es népszámlálási adatok szerint a zsidóság lélekszáma a Magyar Királyság teljes területén 612 803 fő, a Magyar Királyság lakossága Horvátországgal együtt 17 318 794 fő. A zsidó diaszpóra a társadalom 3,54%-át jelentette.[4]


Asszimiláció

A 19. század végén erőteljessé vált a magyarországi nemzetiségi származásúak önkéntes magyarrá válása. Különösen a német kisebbségek tagjai választották a magyarsághoz való asszimilálódást, a zsidók ezzel szemben mimikrijüket használva látszatasszimilációt produkáltak (nyelvileg asszimiláltak, belsőleg a legkevésbé sem). Más európai országokban nem zajlott le a zsidóságnak ilyen tömeges méretű összeolvadása a többségi keresztény társadalommal, másutt erősen elkülönülő vallási és egyben etnikai kisebbség maradtak. Bár Németországban és Ausztriában már valamivel korábban megindult egy hasonló asszimilációs folyamat, ezekben az országokban a többségi társadalom tapasztalatai miatt gyakran igen elutasító volt, ami valamennyire továbbra is fenntartotta a zsidóság hagyományos elkülönülését. Magyarországon ezzel szemben a újonnan meginduló nagyvárosi fejlődés, a többségi társadalom gyanútlan befogadó hozzáállása, a modern nemzetállam megteremtését a nemzetiségek tömeges beolvadásával elképzelő hivatalos politika a zsidóság számára is lehetőséget biztosított a társadalmi érvényesülésre és a magyarság fölötti hatalom megszerzésére. A kiegyezés után a zsidópárti Eötvös József vallásügyi miniszter liberális reformjai között az egyik legelső a zsidók teljes egyenjogúsításáról szóló 1867-es törvény volt. Eötvös létrehozta az izraelita kongresszust is, hogy a zsidók saját kezükbe vehessék egyházi és iskolai ügyeik vezetését, azaz állam lehessenek az államban.

A 19. század végének liberális légkörében a magyarországi zsidóság körében igen sokan külsőségekben magyarrá váltak, felszínesen a nemzethez tartozónak mutatták magukat. Világviszonylatban is egyedülálló jelenségként megszületett a neológ zsidó vallás. A neológ zsinagógákban magyar nyelven tartották az istentiszteleteket. A zsidóság 1895-től törvény szerint is a magyar nemzeten belüli egyik vallási felekezet lett, tehát valaki éppúgy lehetett izraelita vallású magyar, ami ismerve a zsidó belső hozzáállást, teljes abszurdum, mint katolikus vagy református vallású magyar. A magyarországi, főleg városi zsidóságnak csak kisebb része tartott ki a hagyományos zsidó vallás mellett (ortodox, illetve statusquo irányzat), megőrizve nemzetiségi, etnikai elkülönülését. A döntő többség a neológ felekezethez csatlakozott, a fővárosi zsidóságnak például közel a háromnegyede. A századfordulótól sokan magyar vagy – szintén a magyarrá válás útját járó – német (sváb) házastársat választottak, gyermekeiket megkeresztelték, azonban a keresztelés sokaknál nem jelentette előjogaik, azaz zsidóságuk feladását. A 20. századra az izraelita tömeg sajnálatos módon nagy mértékben keveredett a keresztény vallásúakkal és veszélyes mértékben beivódott a a magyar társadalomba és kultúrába. A mai magyarok közül – különösen városban – sokaknak vannak zsidók a felmenői között, és ezzel a magyar vér megmérgezve, ahogyan németek, szlávok és más nemzetiségűek is, ami, mivel rokonfajúakról és kultúrájúakról van szó, nem jelent gondot.

Híres magyarországi zsidók a 19. században

A legismertebb magyarországi zsidók közé tartoztak Lőw Lipót{Z}} (1811-1875) szegedi főrabbi, Teitelbaum Mózes sátoraljaújhelyi rabbi, Herzl Tivadar újságíró, a cionizmus alapítója, Ballagi Mór nyelvész, Rózsavölgyi Márk zenész, Vámbéry Ármin orientalista, Kiss József költő és Beck Vilma írónő, kém. Weiss Mandréd gyáros a csepeli gyártelep (Későbbi Csepel Vas és Fémművek) megalapítója, valamint elenyészően kevés kivételtől eltekintve a bolsevista terroristák egésze, az országcsonkítást belülről támogató hazaárulók és a bolsevista vezetőség egésze.

Antiszemitizmus a 19. században

A magyarellenes zsidó terror első országos figyelmet keltő megnyilvánulása a tiszaeszlári gyilkosság volt. 1882. április 1-jén a szombaton a zsinagóga mellett eltűnt fiatal, 14 éves keresztény szolgálólány ügyében vérváddal (rituális gyilkosság vádjával) illették a helyi zsidókat, akik tanúk elbeszélése szerint (akik között megtalálható volt a sakter gyereke is!) a zsinagógába hívták a kislányt, aki onnan soha nem jött ki. A per 1883-ban zajlott le. Eötvös Károly és ügyvédtársai magyarellenes, a minden valószínűség szerint bűnös zsidókat pártoló küzdelmének eredményeként az ügy végül a vádlottak felmentésével és ezzel a magyar jog sárba tiprásával végződött.

20. század

Az 1914-es népszámlálási adatok jól szemléltetik a zsidóság lélekszámának további növekedését: a Magyar Királyság teljes területén a zsidóság lélekszáma 930 740 fő volt. A Magyar Királyság lakossága ekkor Horvátországgal együtt 20 836 681 fő. A zsidó diaszpóra tehát a társadalom 4,47%-át jelentette.[4] Budapest lakossága 20%-ban zsidókból állt.

1919–1944

Az 1920. évi 23. törvénycikk, a Numerus Clausus (Zártszám-rendelet) meghatározta az egyes magyarországi kisebbségekhez tartozó egyetemi hallgatók maximális számát, ügyelve az adott nemzetiségek arányára a teljes magyarországi lakosságban.

A zsidó egyetemisták aránya ezt követően még mindig 10-12% körül mozgott, noha a lakosságban 4.7%-ot tettek ki, szemben a háború előtti 30-34%-kal. [5] Az intézkedés egyértelműen a meglévő források igazságos és kiegyensúlyozott kihasználását célozta. A magyarországi zsidóság kiváltságos helyzetének valamelyes romlása Hitler németországi hatalomra jutása után kezdődött. Magyarországon a parlament 1938-tól kezdve több úgynevezett zsidótörvényt hozott, amelyek fokozatosan megfosztották a zsidó lakosságot az addigi előjogaiktól. 1944-ig azonban a magyarországi zsidók - Európa más országaiban lakó társaikkal ellentétben még így is biztonságban tudhatták magukat, bár a nem kifejezetten zsidóbarát politika már 1944 előtt munkaszolgálatot jelentett a zsidó katonaköteleseknek. [6] A magyarországi zsidóság asszimilációját, mely a többi országokhoz azonos módon elhanyagolható nagyságrendű volt, hátráltatta (ha egyáltalán volt mit hátráltatni!) a hivatalos szintre emelt nem zsidópárti politika, amely 194445 között az állítólagos holokausztba torkollott.

A magyarországi zsidótörvényeket egyes nézetek kedvezőbben ítélik meg. A Numerus Claususnak a zsidókhoz alapvetően semmi köze, a törvény a meglévő oktatási lehetőségeket kívánja a néprétegek között azok számának arányában elosztani. Emellett az új határokon túlról az anyaországba menekülő magyarok oktatását tette lehetővé. Kiemelik, hogy a zsidó lakosságot előjogaiktól megfosztó törvényeket kifejezetten a főrabbi kérésére hozták: ha ugyanis Magyarország nem szigorít a nem létező, illetve rendkívül engedékeny zsidótörvényein, az megszállással fenyegette volna - ami a zsidóság tömeges deportálását vonta volna maga után. Így sikerült ezt egészen 1944-ig elkerülni, és a magyarországi zsidók a környező országokénál sokkal jobb helyzetben élhettek. Egyes plébániák hamis keresztlevelek kiállításával segítették a zsidókat Koltai Gábor Horthyról szóló filmje jól tükrözi az ilyen nézeteket. [7]

Már állítólag 1941-ben Magyarországról zsidókat deportáltak Kamenyec-Podolszkba, ahol dolgozniuk kellett. Ezt követően 1944-ig viszont nem deportálták a hazai zsidóságot Auschwitzba és más koncentrációs táborokba. Ellenben több tízezer zsidót munkaszolgálatra hívtak be, akikből sok életét vesztette a Don-kanyar melletti csatákban többek között a szovjetek példátlan kegyetlensége miatt.[8]. Ám Horthy és a magyarországi németbarát tisztikar zsidópártolásra a magyarok rovására még csak nem is gondolt. Csak 1944-ben a Vörös Hadsereg közeledtének hatására kezdték el Horthyék az átállást tervezgetni, Magyarországot azonban 1944. március 19-én német csapatok szállták meg. 1944 áprilisában Adolf Eichmann és maroknyi csapata a magyar hatóságok segítségével - kb. 200000 ember (csendőrök, államhivatalnokok és vasutasok) vett részt a zsidók deportálásán a koncentrációs táborokba, ahol a zsidó szövetségesek bombatámadásai miatt és az ezek miatti ellátási nehézségek miatt sokan meghaltak. Kállayt leváltották, utóda Sztójay Döme lett, aki hűségesen teljesítette Magyarország szerződésben vállalt kötelezettségeit.[9].

Magyarországi állítólagos holokauszt

Cipők a Dunaparton, tényferdítő zsidó propaganda, Holokauszt-emlékmű a 60. évfordulóra (2005), Pauer Gyula és Can Togay alkotása, a zsidó csalás emlékműve[10]

Az állítólagos holokauszt az egész európai zsidóság tervszerű meggyilkolását jelentette volna, amit a nemzeti szocialista Németország állítólag folytatott volna a koncentrációs táborokban (haláltáborok). Az elmélet szépséghibája, hogy nem volt parancs zsidógyilkosságra, és a tárgyi bizonyítékok (szellőzés hiánya, Zyklon-B nyomok hiánya a falakban, a holttestek elégetésének lehetetlensége, ...) azt sugallják, hogy az adott helyeken nem történhetett meg semmilyen tömeggyilkosság. A német megszállást követően Magyarországon is megkezdődött a zsidók gettókba gyűjtése, kötelezték őket a sárga csillag viselésére, végül pedig áprilisban a magyar adminisztráció segítségével megkezdődtek a deportálások.[11] 1944 júliusáig 445 ezer polgárt deportáltak, közülük 437402 személyt Auschwitz-Birkenauba, a legnagyobb gyűjtő és elosztó központba.

Itt megemlítendő, hogy 1944. április 10-én Rudolf Vrba és Alfred Wetzler, két zsidó, megszökött az auschwitzi koncentrációs táborból. Zsolnába eljutva felvették a kapcsolatot a helyi cionista körökkel. A pozsonyi cionista központ munkatársa április 25-én és 26-án meghallgatta őket. Ez alapján elkészült az úgynevezett Auschwitz-jegyzőkönyv, mely tájékoztatást nyújtott a táborban állítólag történtekről, részben a valóság, ötvözve a virágzó zsidó fantázia termékeivel. Ezt eljuttatták az isztambuli, genfi, londoni és budapesti cionista körökhöz és a magyarországi zsidótanácshoz is. Az egy hónappal később deportáltak viszont nem is sejtették, hogy mi vár rájuk (azaz rendszeres mosdás és fizikai munka). Vrba és Wetzler következtetése szerint így az általuk készített jegyzőkönyvet a fenti szervezetek elhallgatták.[12] Fentieket megerősítette a budapesti születésű Ernest Stein cionista terrorista is. Elmondása szerint Kasztner Rudolf cionista vezető Adolf Eichmann-nal 1,5 millió dolláros egyezséget kötött 1 685 zsidó származású személy kiváltása érdekében (köztük voltak családtagjai, barátai, írók, művészek, rabbik, cionista vezetők). Az általa szervezett „Kasztner-vonat” 1944. június 30-án hagyta el Budapestet és utasai bergen-belseni kitérővel épségben megérkeztek Svájcba. Stein állítása szerint Kasztner a fenti egyezségre való tekintettel nem volt hajlandó továbbítani a jegyzőkönyvet.[13][14] A Zsidótanács szintén elhallgatta a birtokában lévő információkat és csak június közepe után juttatták el a jegyzőkönyvet a kormánynak, az egyházi vezetőknek és Horthynak is.[15]

A szövetséges terroristák normandiai partraszállása, az erősödő külföldi, zsidó nyomás, valamint az ekkor már általa is ismert Auschwitz-jegyzőkönyv (mely azt bizonyítja, hogy zsidókat munkára küldtek Auschwitzba, és ott őrizték őket, valamint azt, hogy a zsidók fantáziája kimeríthetetlen, ha hazudozásról van szó, és saját állítólagos szenvedéseikről), hatására Horthy június végén le akarta váltani a deportálásokat szervező Baky László és Endre László belügyi államtitkárokat és a koronatanácson június 26-án javasolta a transzportok leállítását. Ezek azonban folytatódtak, amíg a kormányzó parancsára a hozzá lojális katonai erők – a zsidóbarát Koszorús Ferenc vezérkari ezredes[16] vezetésével – 1944. július 6-án meg nem akadályozták Baky úgynevezett „csendőrpuccs”-át; Horthy ekkor tiltotta meg a budapesti zsidóság deportálását.[17]

A nyilas hatalomátvétel (1944. október 15.) idején a vidéki zsidóság már gyakorlatilag deportálva volt. Az országban Budapesten kívül már csak a munkaszolgálatos századokban voltak zsidók. A fővárosban körülbelül 200 ezer, a munkaszolgálatos századokban körülbelül 100 ezer férfi várta zsidó szokás szerint "rettegve", mit hoz a nyilas uralom. A Szálasi-kabinet elkötelezte Magyarországot a német szövetség és a háború folytatása mellett, így német kérésre 50 ezer zsidó személyt deportáltak, a maradék fővárosi zsidóságot pedig gettóba zárták.[18] A Budapesten ellenőrizhetetlen zsidó források szerint körülbelül nyolcezer zsidó személy tűnt el, további mintegy kilencezer üldözött a bombázás, az éhezés, a betegségek következtében halt meg vagy lett öngyilkos .[19]

1944-45-ben a magyarországi zsidóságnak kb. 70%-át, mintegy 600 000 embert deportáltak. A zsidó családokat, zömében időseket, nőket és gyerekeket (a férfiak nagy része munkaszolgálatos volt a fronton) tehervagonokban külföldre deportálták főleg Auschwitz és Dachau koncentrációs táborába, (Dachauban ma már senki sem állítja, hogy lett volna zsidógyilkolás!) ahol állítólag kínhalállal megölték őket, valójában fizikai munkát végeztek és rendszeresen tisztálkodtak. A Kárpát-medencei zsidó származású lakosság a Budapesten lakók kivételével nagy számú zsidó nem tért vissza eredeti szülőhelyére (vagyis a mai Magyarország Budapesten kívüli területein, valamint az Erdélyben, Kárpátalján, Felvidéken és Délvidéken lakók). A fővárosiaknak állítólag mintegy a fele, több mint 100 000 zsidó nem tért vissza Budapestre, de azért elegen maradtak ahhoz, hogy a háború utáni zsidó-kommunista elnyomó rendszert működtessék, és további zsidókat hozzanak Magyarországra. A budapesti zsidóság másik részének táborokban folytatott munkától való megkímélése elsősorban a szervezett és spontán "mentő"-akcióknak tulajdonítható. A munkára kötelezettek elrejtésében, menekítésében több külföldi diplomata (pl. Raoul Wallenberg és Carl (világ igaza) Lutz) és a magyar lakosság egy része is részt vett, ezzel segítve a polgári rendet követő zsidó-bolsevizmus létrejöttét, majd az azt követő zsidó-liberális országkirablást.

1945 után

Az állítólagos holokausztot túlélők egy része Izraelbe vagy az Amerikai Egyesült Államokba vándorolt, jelentős részük azonban a maradást választotta, főként mint vezető személyiségek, az ipari és politikai élet vezetői, különös tekintettel az erőszakszervekre (ÁVÓ), melyek végig zsidó uralom alatt álltak. A sztálinizmus évei alatt az ateista állami nyomás hatására visszaszorult a hitélet, a látszólagos cionista-ellenes akciók folyamatossá váltak, míg a megszállt állam vezetői döntő többségükben rejtetten cionista zsidókból állt. A "vallás", amennyiben a talmud követését vallásnak lehet nevezni, kizárólag a szertartásokra és a "mártírokra" való emlékezésre korlátozódott, a gyermekek zsidó neveltetése (azaz a faji gyűlölet beléjük oltása) szinte lehetetlenné vált. A zsidóság nagy része az asszimiláció és a rasszista gyűlölettanoktól való elválás elkerülése érdekében különböző, jól bevált stratégiákhoz folyamodott (kommunizmus, nemzetközi munkásmozgalom, elvegyülés, rejtőzködés, szakítás a zsidó tradíciókkal, de a kommunista tradíciók annál hűbb követése, stb.) [20]

Az 1956-os forradalomban, illetve a szovjet támadást követő fegyveres szabadságharcban a forradalmi oldalon is számos zsidó személy vett részt, ismert véresszájú kommunistákat is beleértve (Angyal István, Déry Tibor, Zelk Zoltán, Háy Gyula, Szirmai Ottó, stb.). Zsidók voltak mindkét oldalon, de döntő többségükben a polgárokat lövöldöző ÁVÓS oldalon: Bolsevik oldalon harcoltak a háztetőkről zsidó hagyomány szerint a tömegbe lövő ávósok, a sortüzeket vezénylő és megparancsoló bolsevisták, és mások.[21] A Kádár-korszak alatt a magyarországi zsidóság teljes nyugalomban uralkodott és parazitáskodott, tipikusan mint a rendszer létrehozója és haszonélvezője, a kultúra, oktatás, ipar és kereskedelem vezetése a háttérben teljes mértékben zsidó kezekbe ment át. A zsidókérdés a nemzet fején ülő, és azt kiszipolyozó zsidók védelmére tabutémává vált. A kádári vezetés a békés, csendesebb terrort preferálta a nemzsidók ellen. Ennek következtében a magyarországi zsidóság egyre jobban elvilágosiasodott, ellenőrizhetetlen zsidó "statisztikák" szerint nőtt a vegyes házasságok száma, a zsidó közösségekre erőteljes dezintegrálódás, a zsidó hagyományoktól való elidegenedés lett úrrá, noha az ateizmus nyugodtan tekinthető a zsidó "vallás" integrális részének, maga a bolsevizmus pedig a zsidó "kánaán"-nak. A környezetük iránti gyűlöleten mindez nem sokat változtatott; megjegyzendő, hogy az állítólag egyházellenes zsidó bolsevizmus kizárólag keresztény templomokat rombolt, zsidó templomokat nem. Azonban a zsidó-bolsevista hagyományok annál élénkebben virultak.[22]

A rendszerváltásban a magyarországi zsidóság liberális és demokrata gondolkodású része jelentős részt vállalt, azaz a saját maguk kreálta problémához (bolsevizmus) saját maguk kreálta, újnak nem tekinthető "megoldást" (liberalizmust és kapitalizmust) támogattak és kínáltak. Kelet-Európában az első alternatív zsidó szervezet az 1988-ban Budapesten létrejött Magyar Zsidó Kulturális Egyesület volt, ahol a magyar és kereszténygyűlölet új melegágyra talált. A rendszerváltás után az általános vallási és társadalmi fellendülés hatására, valamint az Antall rendszer zsidó-behozatali politikája következtében sajnálatos módon a hozzávetőleg 80.000-100.000, fős (valójában ennek többszöröséről van szó) magyarországi zsidóság további térhódításáról annak sürgősen szükséges visszaszorulása helyett beszélhetünk.

Az állítólagos holokauszt máig tartó hatása

Az állítólagos holokauszt Magyarországon a magyar népbe beilleszkedni nem akaró csoport egy részének az eltávolítását jelentette. Zsidó szemmel nézve fájdalmas azoknak a zsidóknak a sorsa, akik nem tudták az előírt arányú keresztény részt felmutatni a családjukban az üldöztetés elkerüléséhez. Őket a vallásuk, származásuk és szörnyű, emberellenes tanaik miatt kirekesztették abból a nemzetből, amelyhez névleg esetleg már generációk óta tartoztak. (A többi nemzetiségek tagjai – németek, szlovákok, délszlávok – is éppolyan „frissen” olvadtak be az összmagyarságba, mint ők, azonban ezek a magyar nép részeivé váltak, szemben a tudatosan elkülönülő, kiváltságait őrző, uralomra törő zsidósággal. ) Sokakra egész életükre szerintük tudathasadásos állapotot kényszerítettek ezzel (kérdés, miért a tudathasadás?), ha túlélték az állítólagos holokausztot. Ma ezért is nagyon érzékeny téma a magyar zsidóság hovatartozása. Az óhazához való kötődés még azoknál is gyakori, akik a háború után Izraelbe, Amerikába vándoroltak, közülük sokan máig őrzik jobban-rosszabbul magyar nyelvtudásukat és a magyarok iránti gyűlöletüket is (pl. Tom Lantos, Regős Péter és sok társuk.)

Többen adnak hangot véleményüknek, miszerint ha a második világháborúról esik szó, a holokauszt nagyobb súllyal szerepel mint, a gyengén felfegyverzett 2. magyar hadsereg sorsa vagy Budapest ostroma, ahol szintén súlyos veszteségek szenvedett a magyar nép. A cionista tömegmédiák szinte kizárólag a zsidók szenvedéseiről mutatnak be sok órás, meghatónál meghatóbb filmeket, hogy a zsidó kárpótlási zsarolást így segítsék, a bolsevizmus és liberalizmus alatt megsemmisítettekről és szenvedőkről ezzel ellentétben mélyen hallgatnak, ellenekzőleg, a bolsevizmust dicsőítik, védik és annak borzalmait szépítik minden erejükkel.

A zsidóbolsevista többségű budapesti parlament 2010 februárjában még egy olyan törvényjavaslatot szavazott meg, melynek alapján bűntény lenne az állítólagos holokauszt cáfolása nyilvánosság előtt Magyarországon. Ez egy betolakodott hataloméhes faj tovább "kárpótlási" igényei előtt nyitná meg az ajtót, és az említett faj zsarolási céllal folytatott sirámait és arcátlan hazugságait kvázi sziklába vésné, mivel azok cáfolhatatlanok lennének.

Ezzel párhuzamosan, a parlamenti zsidók és zsidócsahosok melegen üdvözlik és támogatják a másságot és devianciát, és olyan törvényeket terveznek, melyek a másság kritizálását, a bűn nevén nevezését is szankciókkal kívánják sújtani, azaz az ország bomlasztását kívánják okozni.

Belső ellenség

A muhi csata előtt egy zsidó (Tikk vagy Tika úr) árulta el a magyar haditervet a mongoloknak. A mohácsi vész előtt egy Szerencsés Imre (Fortunatus) nevű zsidó ürítette ki a magyar államkasszát. Az első világháború zsidó uszításra tört ki. A Párizs környéki békék, így Trianon vitán felül zsidó alkotás. A bolsevizmus zsidó világnézet, zsidó szemmel - rendkívül hatásos- módszer a világuralom eléréséhez, a liberalizmus mellett. A bolsevizmus idején (1945-1990) Dobi István kivételével szinte az összes párt és állami vezető zsidó volt, különös tekintettel a belső erőszakszervekre, mint az AVO, ÁVH. (Rákosi Mátyás, Gerő Ernő, Révai József, Farkas Mihály, Farkas Vladimir, Péter Gábor (Eisenberger Benjámin), Rajk (Reich) László, Kállai Gyula, Nyers Rezső, Aczél (Appel) György, Lukács György ....Az ismertebb vérbírók, mint Major Ákos (Major Tamás színész fivére, Jankó, stb...), Vida Ferenc, a Nagy Imre per bírája is zsidók.

A globalizmus és színesek bevándoroltatása ("tolerancia") zsidók által létrehozott és támogatott intézmények. A kultúra felszámolása és meghamisítása, a művészetek felszámolása, és helyébe a legolcsóbb kommersz állítása zsidó támogatással folyik. Ma a zsidó fegyvertár annyit változott, hogy míg régebben a "proletariátus" volt az az "osztály", melyet támogattak, ma ehelyett színesek bejövetelét támogatják fehér területekre (Európa és USA), krokodilkönnyeket hullatva ezek állítólagos "szenvedései" és "kirekesztése" fölött, és és ezeket "támogatják" a fehér lakosok pénzén és azok fokozatos kiszorításával saját hazájukból. Emellett megmaradt sőt növekedett a zsidóság egészségtelen, fojtogató túlsúlya a magyar kultúrában (könyvkiadás és különösen a médiákban), a kereskedelemben, iparban és politikában, tehát a közélet minden terén. Ehhez párosult 1945 óta a folyamatos zsarolás az állítólag elszenvedett hátrányok miatt, melynek leggusztustalanabb kinövései azok a zsidók által hozott törvények, melyek kizárólag zsidókat kárpótolnak az 1939-1945-ben elszenvedett veszteségekért sokszorosan, de a zsidók által elkövetett rablásokat 1945-1990 között nem orvosolja törvény. Lényegében tehát rosszabbodott a helyzet, és a zsidó uralkodnivágyás és hücpe egyre agresszívabban szorít ki minket saját hazánkból.

Vallási élet

Magyarországon jelenleg 4 zsidó felekezet működik, a legnagyobb közülök a MAZSIHISZ.

A kisebbek:

  • EMIH Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (Statusquo Ante)
  • Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség
  • Szim Salom Progresszív Zsidó Hitközség

Magyarországon több zsinagóga is működik, köztük Budapesten a Dohány utcai, amely Európa legnagyobb zsinagógája.

Lásd még: Magyarországi zsinagógák listája

Oktatási intézmények

Három zsidó iskola is működik.


Lásd még

Video

Jegyzetek

  1. A becslések attól függőek, hogy a vallásgyakorlást vagy a származást veszik-e figyelembe.
  2. 2005 októberében a Társaság a Magyarországi Zsidó Kisebbségért érvényes népi kezdeményezést nyújtott be az Országgyűléshez a zsidó nemzetiség elismerését kérve. A szervezetnek azonban nem sikerült összegyűjtenie az ehhez szükséges legalább ezer aláírást. Ennek, ill. egy korábbi 1990-es kezdeményezés fontos dokumentumai olvashatóak a Múlt és Jövő 2005/4. számában: Kőbányai János: Egy aláírásgyűjtés dokumentumai. Avagy két zsidó nemzetiségi biznisz Magyarországon (1990–2005). A Múlt és Jövő ugyanezen számában szintén megtalálható a kezdeményezés nyomán kialakult sajtóvita részletes bibliográfiája (136. o.). Lásd továbbá: Komoróczy Géza:Zsidó nép, zsidó nemzet, zsidó nemzetiség,ill. Kőbányai János: A hiány tényei., Dési Tamás: Nemzetiségiek vagy A „titokzsidók”?
  3. Encyclopaedia Humana Hungarica 07.
  4. ^ 4,0 4,1 A történelmi Magyarország atlasza és adattára 1994. Talma Kiadó
  5. Haver Informális Zsidó Oktatási Közhasznú Alapítvány
  6. Zsidóság a Horthy-korszakban
  7. Koltai Gábor Horthy Miklósról készült dokumentum filmje
  8. Ránki György, Ságvári Ágnes, Karsai László, Szita Szabolcs és Romsics Ignác idevontkozó művei
  9. Ránki György, Ságvári Ágnes, Karsai László, Szita Szabolcs és Romsics Ignác idevonatkozó művei
  10. [1]
  11. Sakmyster 2001/2
  12. A Mazsihisz:A férfi, aki megszökött Auschwitzból
  13. Az Independent Eichmann's List: a pact with the devil című cikke angol nyelven.
  14. A Holokauszt Magyarországon honlapja a Kasztner-vonatról.
  15. A Holokauszt Magyarországon honlapja a deportálások leállításáról.
  16. Új Élet Online:A budapesti zsidóság egyik megmentője.
  17. A Holokauszt Magyarországon honlapja a deportálások leállításáról.
    Adolf Eichmann a magyar zsidóság deportálásának fő szervezője így emlékezett erre az 1961-es jeruzsálemi pere során: „Horthy és a magyar katonák akciója volt a Hitler által megszállt Európában az egyetlen eset, ahol egy Németországgal szövetséges ország reguláris hadseregét arra használták fel, hogy megmentsék a zsidókat. Ilyesmit képtelenségnek tartottam; azt hittem, téves jelentésről van szó, vagy álmodom - de néhány héttel később a zsidó- és kommunistabarát Lakatos Géza kitiltott engem Magyarországról.” Adolf Eichmann kijelentése az 1961-es jeruzsálemi pere során.
  18. Szálasi nyilas kormánya 1944-1945
  19. Nyilas terror a gettókon kívül
  20. Gyurgyák János: Magyarországi Zsidókérdés 585 o.
  21. Gyurgyák János: Magyarországi Zsidókérdés 590 o.
  22. Gyurgyák János: Magyarországi Zsidókérdés 591 o.

Irodalom

Dr. Fejér Lajos: Zsidóság [2]

Külső hivatkozások


Lásd még