Bódi László

A hu-Rightpedia wikiből
Bódi László
Bodilaszlo.jpg
Életrajzi adatok
BecenévCipő
Született1965. május 3. (52 éves)
Szovjetunió, Ungvár
Elhunyt2013 március 11, 47 évesen
Pályafutás
EgyüttesRepublic
Tevékenységénekes, dalszerző

Bódi László weboldala

Bódi László becenevén Cipő (Szovjetunió, Ungvár, 1965. május 3. +2013 március 11) zsidó dalszerző, a Republic együttes énekese.

Élete

Egyéves korában költözött szüleivel Kisvárdára, ott járt iskolába, ott tanult zongorázni és játszott az egyik focicsapatban. A Bessenyei György Gimnázium tanulójaként zenekart alapított Cipőfűző névvel, innen ragadt rá a Cipő becenév is. Nyíregyházán rádiófelvételeket is készítettek. Zenekarával öt évig játszottak, utána katonai kötelességét kellett teljesítenie. 1983-ban a Sárvári diáknapokon verseivel és dalaival díjazott lett, valamint ekkor ismerkedett meg Bródy Jánossal is. 18 évesen költözött Budapestre, ahol konzervatórium-előkészítőre járt, mellette pedig a MÁV-nál és a Postánál dolgozott. 1990. február 23-án alapította a Republic együttest, az év nyarán már a Beatrice koncertjein is felléptek, mivel Nagy Feró megkedvelte a zenéjüket. 1990-ben jelent meg az első nagylemezük Indul a Mandula! címmel, s azóta is ők az egyik legtöbbet koncertező zenekar az országban. 1995-ben Cipő szólóalbummal jelentkezett. Kétszáznegyven dalt szerzett eddig a Republicnak, de számos dalt írt Koncz Zsuzsának és Halász JuditnakJewish lackey1.png is.

2010 januárjában megalakulásának 30. évfordulóján egy kisvárdai koncert erejéig összeállt a Cipőfűző együttes. Március 15-én a Republic együttes megalakulásának 20. évfordulója alkalmából, méltán népszerű, nagy sikernek örvendő előadóművészi tevékenysége elismerésekén Cipő és az együttes többi tagja - Boros Csaba, Nagy László Attila, Patai Tamás, Tóth Zoltán - a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje kitüntetésben részesült.

Család

Édesapja kőművesként dolgozott. Felesége Zsuzsa, két ikerlányuk van, Petra és Réka.

Halála

A zenész évek óta szívbeteg volt, és 2013 február 15-én, pénteken hajnalban újra kellett éleszteni. Azóta kómában volt, és a koordinált ébresztési kísérletek sorra meghiúsultak. Temetése után elhangzott a szovjet himnusz, mivel Cipő egy ideig szovjet állampolgár volt, és kommunistának vallotta magát.[1]

Külső hivatkozások