Bartha Miklós

A hu-Rightpedia wikiből
Bartha Miklós
200px

SzületettRugonfalva
1848. november 14.
ElhunytBudapest
1905. október 19. (56 évesen)
PártBalközép Párt
(1872-1874)
Függetlenségi és 48-as Párt
(1874-1890)
„Ugron Párt”
(1890-1901)
pártonkívüli
(1901-1904)
Függetlenségi és 48-as Párt
(1904-1905)
VálasztókerületUdvarhelyszék (1872-1875)
Kolozsvár (1881-1884)
Csíkszereda (1884-1887)
Oklánd (1888-1892)
Nagyajta (1892-1896)
Gyula (1897-1901)
Zenta (1901-1905)

Foglalkozáspolitikus
Bartha1.jpg

Bartha Miklós (Rugonfalva, 1848. november 14.Budapest, 1905. október 19.) magyar jogász, publicista, politikus, országgyűlési képviselő. Bartha Miklós (1847-1903.) Bartha Miklós 1847 november 14-én született az udvarhelymegyei Ragonfalván. Édesapja Bartha Gergely, akit, mert részt vett a szabadságharcban, egy évi börtönre ítéltek. Miklós odahaza végezte az elemi iskolát, járt a segesvári szász iskolába, majd az udvarhelyi kollégium diákja lett. Már kollégista korában megnyilatkoztak írói képességei. 1866-ban a budapesti egyetem jogi karának hallgatója. Élénk részt vesz az ifjúsági mozgalmakban. Már ott látjuk őt az ifjúsági vezérek között. Ebben a korában szövődnek első kapcsolatai a hírlapírással. Atyja halála arra ösztönzi, hogy állást vállaljon. 1872-ben hazatér, megválasztják megyei aljegyzőnek. 1873-ban, 26 éves korában a székelyudvarhelyi kerület képviselőjévé választja, Tisza Kálmánnak a függetlenségi eszmékkel szemben tanúsított hűtlensége mélyen kiábrándította a politikából. Elkedvetlenedve hazatér és ragonfalvai kis gazdaságát igyekszik rendbeszedni. Közben minden szabadidejét a tanulásra fordítja. Rendszeres politikai közgazdaságtörténelmi tanulmányokat folytatott. 1879-ben ismét szerény hivatalt vállal Kolozsváron, hírlapírás iránt érzett vonzalmát nem tudja legyőzni, még ebben az évben belép a kolozsvári Magyar Polgár szerkesztőségébe. 1880 október elsején megindítja az Ellenzéket. Lapja hamarosan közkedvelt lesz és Erdély legelterjedtebb, legtekintélyesebb újságja. Az Ellenzék új színt, új hangot, új szellemet jelentett a magyar sajtó életében. Hasábjain folytat éveken keresztül harcot Bartha Miklós a magyarság jogaiért, érdekeiért és becsületéért.

Képviselő

1881 májusában Barthát Kolozsvár egyik kerülete és Szilágysomlyó is megválasztja képviselőjének. A függetlenségi pártnak és politikának egyik legkimagaslóbb vezető személyisége. Irányiék romantikus irányzatával szemben Ugrón reálisabb, a valósággal és az egyetemes nemzeti érdekekkel inkább számoló felfogását tette magáévá. A parlamenti élet mind jobban a fővároshoz köti, kapcsolatai meglazulnak az Ellenzékkel, írásai ettől kezdve, legnagyobbrészt a Magyarországban jelennek meg.

Fiatal újságíró

Bartha Miklós nevét, mint fiatal publicistáét, már korán szárnyaira kapta a hírnév. Mint az általa alapított, megindított, ma is fennálló kolozsvári napilapnak, az Ellenzéknek szerkesztője, elsősorban Erdélyben nagy tekintélynek és népszerűségnek örvendett. Országos hírűvé az ellene elkövetett brutális merénylet után lett. 1880 elején lapjában pár soros cikkben védelmére kelt azoknak a magyar önkénteseknek, akiket a kolozsvári közös gyalogezred egyik hadnagya magyar kutyáknak nevezett. A hadnagy elégtételt kért a támadásért. Ezt azonban Bartha megtagadta. Erre a kényes helyzetbe került hadnagy egyik társával a szerkesztőségben, a fegyvertelenül is elszántan védekező Barthát összevissza kaszabolta. Bartha arcán, fején, kezén, karján nem kevesebb, mint 24 sebet kapott és napokig élethalál között volt. Amint az esetnek híre ment, hamarosan több ezer főnyi tömeg verődött össze az utcán a szerkesztőség előtt és hatalmas tüntetést rendezett a katonaság ellen, elégtételt követelve. A felháborodás hamarosan országos lett. A képviselőházi ellenzék zajos jelenetek között követelt elégtételt. A kolozsváriak népes küldöttséget menesztettek Bartha ügyében a királyhoz. A király a polgárság és katonaság közötti béke fenntartásáról mondott szép szavakat, a tettesek felelősségre vonására azonban sohase került sor.

Író

Mint szépírót és mint közírót, nem kell őt méltatnunk, irodalmunk halhatatlanjai közé tartozik. Elbeszélései, cikkei a magyar írásművészet örökszép remekei. Finom derű, egyszerűség, elmélyedés, színes, ragyogó képek, a természetből vett hasonlatai teszik páratlanul élvezetessé szemléletessé stílusát. Fény, napsugár, élet sugárzik felénk írásaiból. Harcos egyéniség volt, szinte kereste s élvezte a nehéz csatákat, de éppen úgy át tudta engedni magát a csend, a magány, a békesség lélekemelő hangulatának is. De ha valamilyen magyar sérelemről volt szó, akkor írói fegyverzetének egész arzenáljával felvonult. Vihar tombolt, villámok cikáztak írásaiban. Leghatásosabb fegyvere azonban a megsemmisítő gúny és az irónia. Ebben felülmúlhatatlan, utolérhetetlen volt. Akit egyszer tolla hegyére vett, menthetetlenül nevetség tárgyává lett. Sokan nem bírták elviselni Bartha kíméletlen harcmodorát. Innen ered a sok párbaj, amelyet meg kellett vívnia.

Bár mindvégig kitartott a függetlenségi párt mellett, mindig a józan, reálpolitikai álláspontot képviselte. Negyvennyolcat nem önmagáért vallja programjának, hanem mert megingathatatlan a meggyőződése, hogy az udvari kamarillával az együttműködés lehetetlenség, a közös politika súlyos, esetleg végzetes hátrányára van a magyarságnak. De azt is tudta, hogy az állandó és örökös közjogi viták elvonják a magyar közvélemény figyelmét más, talán még ennél is súlyosabb létfontosságú problémáktól, így elsősorban a nemzetiségi kérdéstől Politikai és közírói munkássága sokfelé lekötötték ugyan Bartha Miklóst, de a nemzetiségi kérdést mindvégig éber figyelemmel kísérte. Újra és újra hozzányúl ehhez a témához. A józan, öntudatos magyar álláspontot talán egyedül ő képviseli ebben a kérdésben.

Jogegyenlőség

Hajlandó a teljes jogegyenlőség alapján mindent megadni a nemzetiségeknek, de elvárja, megköveteli a teljes, az őszinte és fenntartás nélküli lojalitást a magyar állameszme iránt. A nemzetiségi probléma tulajdonképpen Bartha negyedszázados közpályája alatt nőtte ki magát a magyar élet végzetes kérdésévé. Több mint húsz esztendőn át, egyedül és tehetetlenül ő állt őrhelyén. Nem akarták őt megérteni. Hiába figyelmeztetett, kért, követelt, buzdított. Azt hitték, hogy mindaz, amit mond és hirdet, merő ellenzékieskedés csupán. Sokszor támadta a kormányt és pártját tehetetlenségéért, kapkodásáért, erélytelenségéért, de kíméletlenül támadta a nemzetiségi uszítást is. Szívesen látta volna a békés és testvéri együttműködést, senki se tett nála többet ennek őszinte megvalósításáért. De fájdalommal kellett látnia, hogy mindezen törekvései a dákóromán gondolat megszállottjai részéről, a legridegebb elutasításban részesülnek.

Nemzeti önvédelem

Élete utolsó szakaszában, amikor nyilvánvalóvá lett, hogy az elszakadási törekvések mind nagyobb erőre kapnak a nemzetiségek körében, Bartha is a legkérlelhetetlenebb nemzeti ellenállás, s a faji önvédelem ügyének szószólójává lett. A leghatározottabban elutasítja azt a megállapítást, amely szerint a magyar birodalom területén a magyaron kívül más nemzet is élne. "Magyarország területen a törvény csak magyar nemzetet ismer. Az intézményeket csak a magyar nemzet alakító keze hozta létre. Igenis, vannak emberek, akik oláhul beszélnek, aminthogy sokan németül is, tótul is, szerbül is beszélnek, de nemzet csak egy van, a politikailag egységes magyar nemzet, amelynek a magyar fajbeli polgárokkal teljesen egyenrangú tagjai az oláh, tót, szerb, német fajhoz tartozó egyének.

A nemzetiségi kérdés megoldásánál Bartha szerint a legfontosabb alapelv az államegység feltétlen megóvása. Az utolsó huszonöt év eseményei bebizonyították, hogy Kárpátoktól körülzárt térségben egyedül a Bartha Miklós fialtál képviselt nemzetiségi politika lehet építő, maradandó és helytálló. A trianoni katasztrófa bebizonyította, hogy a kiegyezés utáni fél évszázad magyar nemzetiségi politikája súlyos és végzetes tévedésektől volt terhes, mert nem tudta megóvni a magyar birodalom területi és politikai egységét.

A közelmúlt néhány esztendő eseményei viszont bebizonyították, hogy a középdunai medence zárt földrajzi egység, amelyben számbeli erejénél, történelmi szerepénél, faji sajátosságainál, szellemi és erkölcsi képességeinél fogva, a magyarságot illeti a vezetés. Minden olyan kísérletnek, . amely a magyarságot meg akarja fosztani vezető szerepétől és szét akarja tagolni a Kárpátmedence politikai, földrajzi és állami egységet csak ideig-óráig tartható fenn, s előbb-utóbb össze kell omlania.

Harc a magyar hegemóniáért!

Bartha Miklós a századforduló legszámottevőbb politikai egyéniségei közé tartozik. Ha politikai és világnézeti magatartását elemezni próbáljuk, elsősorban mint a függetlenségi gondolat fanatikus harcosa lép elibénk, aki tollal, szóval, ha kellett, tettel is, mindenkivel szembeszáll a magyarság jogaiért és a nemzeti becsületért. Bartha Miklós függetlenségi politikája azonban nem csupán üres közjogi formulákon való értelmetlen nyargalászás, nem konok ellenzékieskedés. Állásfoglalását magasabb nemzeti célok irányítják, nem osztrákellenes, helyesebben dinasztiaellenes érzelmeinek hatása alatt lesz a függetlenségi politika híve, hanem, mert veszélyeztetve látja a magyarság hegemóniáját, vezető szerepét saját hazájában. Egész politikai pályáját ez az eszme, ez a gondolat irányítja: megvédeni minden nyílt vagy rejtett támadással szemben a magyarság dunavölgyi szupremáciáját. Ez az eszme áthatja egész valóját, egész lelkületét, végigkíséri őt egész közpályáján. Látja a feltornyosuló viharfelhőket, érzi, katasztrófába dönthetik a magyarságot. Látja az udvari kamarilla titkos elnyomó törekvéseit, rövidlátó, sokszor megalázó taktikázását, nemzeti becsületünkbe vágó követeléseinkkel szemben tanúsított bizalmatlanságát. Látja a többnyire bécsi biztatás nyomán fellángoló nemzetiségi izgatást. Látja, miként kapnak vérszemet a felbujtogatott nemzetiségek, miként vetemednek erőszakos, kihívó cselekedetekre a magyarsággal szemben. Látja erejük, szervezettségük növekedését és ezzel együtt céltudatos állambomlasztó tevékenységük fokozódását. Aggodalommal néz tehát a jövőbe és szenvedéllyel száll szembe ezekkel a veszélyekkel. Kíméletlenül és szívósan harcol mindenhol és mindenkivel, ahol és akitől a magyarság életérdekeit látja veszélyeztetve. Ugyanaz a lobogó temperamentum fűti őt, mint egykor Verhovayt. Mint Erdély szülötte, jól ismeri szűkebb hazájának viszonyait, látja a népi egyensúly megbomlását és a magyarság pozíciójának hanyatlását, fokozatos térvesztését, a szász vezetők némelyikének magyarellenes agitációját, az oláh soviniszták izgatásait. Erdély védelméért és megtartásáért száll tehát síkra.

Zsidó térfoglalás

De nem kerülte el figyelmét a másik nagy veszély sem, amely szintén egyre fenyegetőbb arányokban bontakozott ki: a zsidó térfoglalás, a zsidó bevándorlás, vagy ahogyan 6 nevezte, a kazár veszély. Nem tartotta őt vissza véleményének őszinte elmondásában az sem, hogy állásfoglalásával szinte az egész zsidóság ellenszenvét, haragját és bosszúját magára zúdította.

Látta a kormányhatalom tehetetlenségét, rövidlátását és tétovázását és látta a zsidó sajtó által megfertőzött magyar közvélemény tájékozatlanságát és felületességét. Egész életén át kétségbeesett harcot folytatott a hatalmasok lehetetlensége és a tömegek tudatlansága ellen.

Barthát politikai harcaiban sohasem vezette türelmetlenség vagy gyűlölet, a nemes értelemben vett liberalizmusnak hódolva, mindig a megértést, a megegyezést kereste, de úgy, hogy a magyarság létérdekei, erkölcsi tekintélye, politikai vezető szerepe megóvasson. Nem akart elnyomást vagy igazságtalanságot másokkal szemben, de nem volt hajlandó ilyesmit megtűrni a magyarsággal szemben sem. A mély és izzó fajszeretet, szenvedélyes magyarságtudat erős szociális igazságérzettel párosult nála. Nyugtalanította őt a vérbeli magyarságnak, a magyar föld népének szociális és kulturális elmaradottsága. Teljes mértékben tudatában volt annak, hogy a magyarság hatalmi állásának megtartása és növelése nem érhető el másként, csak a nagy tömegek életszínvonalának emelésével, mert csak ezután remélhetjük magyarságtudatuk erősödését. Senki sem látta oly tisztán és világosan azt az élethalál harcot, amelyet a magyarságnak ellenséges erőkkel idebent, saját hazájában meg kellett vívnia. Bartha Miklós kétségbeesetten gondolt ennek a küzdelemnek végső következményeire. Ez a nemzeti veszélytudat fűthette őt, amikor remek vezércikkeit megírta, amikor ízes magyarsággal, megkapó közvetlenséggel, máskor maró gúnnyal és kegyetlen iróniával vesz védelmébe egy-egy magyar ügyet, egy-egy magyar igazságot. Szembeszállt bárkivel, ha valaminek helyességéről és igazságáról meggyőződött, nem törődött a következményekkel.

Nemzetiségi kérdés

Kevesen ismerték olyan közelről, olyan alaposan a századforduló idejében egyik legsúlyosabb, legnyomasztóbb belső betegségünket, a nemzetiségi kérdést, mint éppen Bartha Miklós. Elsősorban az erdélyi helyzetet ismerte jól, ahol éppen a legválságosabb és legbonyolultabb volt a probléma, de nem kerülte el figyelmét a szerb, a horvát és a rutén kérdés sem, egyformán tájékozott volt ezeken a területeken is. A legélesebben helytelenítette mert látta következményeit a kormány felületes, gyökértelen, a messzebb távlatokat nélkülöző, csak látszateredményekre törekvő nemzetiségi politikáját, amely kétbalkezes intézkedéseivel csak támadási és rágalmazási felületet nyújtott anélkül, hogy a magyarság tekintélyét és pozícióját valóban erélyesen megvédte volna. A közigazgatás hibát-hibára halmozott s végeredményben nem tudott következetes és erős lenni ott és akkor, ahol és amikor erre a legnagyobb szükség volt, elnézte a kihívásokat és izgatásokat, amelyek gyakran teljes mértékben kimerítették a nemzetárulás és a nemzetgyalázás fogalmát is. Meghunyászkodó volt, ahol erélyesnek kellett volna lennie és erős volt, ahol talán elnézőbb is lehetett volna.

Bartha nagy hibának tartotta például, hogy a kétes, züllött egzisztenciákat nemzetiségi vidékekre telepítették, mint közhivatalnokokat, ahol ezek az elemek a nemzeti szellemet, a magyar állameszmét alantas színvonalon képviselték. A legselejtesebb, a legsilányabb emberanyag került ílymódon az idegenajkú városokba és vidékekre. Hogy mindenféle élhetetlen és tekergő alakok írja Bartha álláshoz és kenyérhez jussanak, elhelyezik őket mindenféle állásokba a nemzetiségi vidékeken. Magyar nemzeti szempontból ezt a leghelytelenebb eljárásnak kell minősítenünk. A nemzetiségek ugyanis az ilyen henye, léhűtő, tehetségtelen emberek után ismernek meg bennünket. Minél több az ilyen eset, annál kirívóbb és annál indokolatlanabb az ott élők szemében a magyarság szupremáciája. A kenyérhez juttatásnak ez a rendszere nem magyar nemzeti politika, hanem magyar nemzeti komiszság.

A legnagyobb mulasztás Bartha szemében az volt, hogy a vérbeli magyarság anyagi, gazdasági, szellemi és erkölcsi emelése érdekében évtizedeken át jóformán semmi sem történt. A magyar vidékek elhanyagoltak voltak és elszegényedők.

A kazárkérdés.

Tulajdonképpen a nemzetiségi kérdés vezette el Bartha Miklóst a zsidó, illetve a kazárkérdés felismeréséhez is. Erdélyben csak az oláh és a szász nemzetiségi törekvésekkel találta szembe magát. Az erdélyi probléma mindvégig érdeklődése középpontjában maradt, de amint felkerült a nagypolitika, az országos politika központjába, a fővárosba észre kellett vennie, hogy nemcsak Erdélyben van nemzetiségi probléma, hanem az ország más vidékein is. A nemzetiségi kérdés tehát nem különleges erdélyi, hanem egyetemes magyar probléma. A napi politikai és közírói munkássága megakadályozta őt abban, hogy egy összefoglaló munkában rendszeres és átfogó képet rajzoljon a nemzetiségi helyzetről és kijelölje az egészséges fejlődés útját. Meg kellett elégednie azzal, hogy mint éber őrálló figyelje az eseményeket, a viszonyok alakulását és szavát mindannyiszor hallassa, amikor arra szükség volt. Pedig aligha volt valaki, aki alkalmasabb lett volna helyes, eredményes és építő magyar nemzetiségi politika elméleti és gyakorlati rendszerének megalkotására.

Erdélyi kérdés

Az erdélyi kérdés mellett a kilencvenes évek vége felé jutott el Bartha a rutén kérdésig. Ebben az időben figyelt fel Darányi Ignác földművelésügyi miniszter is a ruténföldi állapotokra. Nyomban felismerte, hogy itt sürgős és mélyreható beavatkozásra van szükség. Ekkor kapott megbízást a hegyvidéki akció megszervezésére Egan Ede. Bartha akit Eganhoz és Darányihoz szíves kapcsolatok fűztek maga is tanulmányozni kezdte a ruténség nyomorúságos helyzetét. E munkája során elkerülhetetlenül szembe kellett kerülnie a zsidókérdéssel is.

Bartha helyzete felette nehéz és kényes volt. Abban az időben már elhalkultak az utolsó antiszemita hullámok is. Istóczy és Verhovay nem voltak már tagjai a törvényhozásnak, csendes emberek lettek. Évek óta nem hangzott el a magyar közéletben egyetlen támadó vagy bíráló hang a zsidóságról. A sajtót a zsidóság már csaknem korlátlanul uralta. Bartha maga sem volt legalább is pályája első felében kimondottan antiszemita. Bár elejtett megjegyzései, nyilatkozatai arra engednek következtetni, hogy ösztönszerűen érezte a zsidóságban az idegent, a másik fajt; a veszedelmes versenytársat, amellyel szemben nem tudunk helyt állni. Bartha kétségkívül nem volt mentes korának liberális eszmevilágától sem, de nem tartozott a doktriner liberális politikusok közé, akik eszmék és jelszavak rabjai voltak. A sajtóval való évtizedes, bensőséges kapcsolatai során módjában volt tapasztalni, miként özönlötte el a zsidóság a redukciókat, miként honosított meg ott egy idegen, a magyarságtól egészen távol álló szellemiséget. De megtévesztette őt, legalább kezdetben, a zsidók látszat asszimilációja, nyelvi, társadalmi alkalmazkodása a befogadó magyarsághoz. Hitt a zsidók magyarosodásának lehetőségében. Azonban Erdélyben és az ország belsejében, a fővárosban csak ezzel, a külső áthasonulásra törekvő zsidósággal találkozhatott. A Ruténföldön egyszerre a zsidóságnak egy másik, megdöbbentően idegen arcával találta magát szemben. Éles szemével nyomban felismeri a rutének és zsidók egymáshoz való viszonyában a szociológiai valóságot, azt, hogy a zsidóság könyörtelenül kizsákmányolja mindenéből, kifosztja a védtelen és ellenállásra képtelen ruténséget. Mély emberi igazságérzetből is őszinte rokonszenvet érez a ruténok iránt. Sokra értékeli bennük a magyarsággal való százados egybeforrásukat is. Egyike ez a nép azoknak, amelyik jóban, rosszban híven kitartott a magyarság mellett, kivette részét Rákóczi és Kossuth szabadságharcából, nincsenek és nem is voltak elszakadási törekvései írja róluk. Igénytelen, egyszerű és becsületes ez a hegyvidéki nép, kopár, kicsi, földjén örökös harcban áll a mostoha természettel. Éli századok óta éli a maga egyszerű, küzdelmes életét, kicsiny hegyi falvaiban.

Özönlik az idegen

Míg egyszer csak a nagy hegyeken túlról egy idegen fajta özönlik át sűrű, végeláthatatlan áradatban. A jövevények ravaszok, óvatosak, hízelgők, alázatosak és alattomosak. Egyre többen és többen telepednek meg falvakban és városokban. Üresen, kis bátyúval, de sok furfanggal, szívóssággal és gyűlölettel eltelve érkeznek. Nem dolgoznak, csak vesznek és adnak. Minden az ő kezükön megy keresztül. Hitelt is szívesen adnak, amíg meg van rá a fedezet; a kis ház, föld, tehén, de ha már nincs mit elvenni, dobra ütni, éppolyan könyörtelenek tudnak lenni, mint amilyen szívesek voltak előbb. Szemrebbenés nélkül tagadnak, csalnak, hamisítanak, esküsznek hamisan. Két egészen ellentétes természetű fajtának százados, vértelen harca közeledett a vége felé, amikor Bartháék felkeresték ezt a vidéket. Az egyik a rutén; jámbor, hiszékeny, becsületes, tudatlan, a másik a zsidó; agyafúrt, kapzsi, mohó, erkölcsi gátlások nélkül, nem ismer kíméletet vagy szánalmat, nem válogat eszközeiben. A rutén nép rabszolga, megtűrt pária lett saját földjén. Bartha Miklós mindezt jól látta, emberi és magyar érzése lázadozott ez ellen az állapot ellen. Nyomban tisztába jött a részletjelenségekkel is, megértette, hogy miként jutott teljesen tönkre a rutén nép; miként lett testi-lelki elsatnyulás a sorsa, hogy gyors és radikális beavatkozásra van szükség. Néhány cikkben tárta fel a közvélemény előtt a helyzetet. Alighanem sejthette, hogy felszólalása ebben a kérdésben a zsidóság faji érzékenységét sérteni fogja. Az asszimilált zsidókhoz szól tehát, magyarságukra és hazafiasságukra hivatkozik, s az ő segítségüket és támogatásukat kéri. Az ő kedvükért kazárkérdést csinál a zsidókérdés legsötétebb, leglázítóbb formájából. Lehet, hogy tiszta meggyőződésből, mert eleinte maga se tudta vagy akarta elhinni, hogy a zsidó és a zsidóság olyan, vagy olyan is lehet, mint amilyennek a Ruténföldön megismerte. Az is lehet, hogy kezdettől fogva politikai opportunitásból csinált csak kazárkérdést a zsidókérdésből, így akarván megfosztani a zsidóságot attól a lehetőségétől, hogy őt és fellépését az antiszemitizmus olcsó frázisával bélyegezhesse meg. Az antiszemitizmus akkoriban ugyanis egyet jelentett a legsötétebb reakció vádjával.

Kazárkérdés

Mi is volt tulajdonképpen a kazárkérdés Bartha Miklós fogalmazásában? Amilyen helyes, szükséges és égetően sürgős volt a ruténföldi zsidókérdés felvetése, épp annyira téves és helytelen volt annak kazárkérdéssé minősítése. Már a kiindulás is hamis történelmi feltevéseken alapszik. A Kr. u. V-VI. században, a Fekete-tenger mellékén, a Don és Dnyeper folyók táján állott fenn a kazár birodalom. Lakói türk eredetű mongol-tatár fajú népekből állottak. A Kisázsia és Kaukázus felől beszivárgó zsidó kereskedőknek sikerült a kagán és az udvari előkelőségek kegyeibe férkőzni annyira, hogy ezek át is tértek a mózesi hitre. A kazár birodalom megsemmisülése után az itt megtelepült zsidó szórványok, szétszóródtak a Balti-tenger és a Fekete-tenger közötti térségen. Később megszaporodtak délről és délnyugatról érkező újabb zsidó betelepülőkkel', kisebb mértékben elkeveredtek mindenütt a befogadó népekkel is. Végül is kialakult a keleti askenázi zsidóság a maga ismert faji testi-lelki jellegzetességeivel. A hazai zsidó történészek és újságírók előszeretettel állították be ezt a dolgot úgy, hogy a keleti zsidóság tulajdonképpen kazár eredetű s mint ilyen, bizonyos rokonságban van a magyarsággal is. Ma már nagyon jól tudjuk, hogy ezek a feltevések minden tárgyi alapot nélkülöznek. Kétségtelen ugyanis, hogy a kazár nép nem követte fejedelmét és a néhány előkelő udvari embert nem vette fel a zsidó vallást. Sőt a fejedelemnek zsidó hitre térése nagyon is hozzájárult a birodalom széteséséhez, mert az elégedetlen köznép nagy tömegei a szomszédos rokon népekhez csatlakoztak, így a kabarok a magyarokhoz. Természetesen a több százados együttélés során az itt élő vagy itt élt és elvonult, vagy megsemmisült fajták vérelemei kisebb-nagyobb mértékben bejutottak a zsidóságba is. Ezzel magyarázható a keleti askenázi zsidóságnak tarka, bizonytalan, sokszor egészen zavaros, tájak, országok, a változó környezet szerint nagyon is eltérő faji arculata. A sokféleséget és a kevertséget egyetlen más népcsoportnál sem figyelhetjük meg ilyen nagy mértékben. Ennek a nagyfokú kevertségnek a következménye nyilván a keleti zsidóságnak a szefárddal szemben is annyira feltűnő alacsonyabbrendűsége testi, lelki és szellemi vonatkozásban egyformán. Fanatizmusa, szadizmusa, feldúlt idegállapota, fokozott ösztönélete egyaránt ennek a zavartvérűségnek eredménye. Az alpesi, dinári, keletbalti, északi vérelemek egyaránt felismerhetők a zsidóságnak ebben a törzsében, ide mégis elsősorban az előázsiai és a szemita vérelemek az uralkodók és jellegzetesek A gyakorlott szem az idegen vérbeütések és a környezeti hatások dacára is nyomban felismeri az ősi, az eredeti faji alkatelemeket. De ugyanaz a gyakorlott szem kétségkívül felismeri az askenázi zsidó tiszta gettó tenyészete és a befogadó népek környezetéhez gyorsan és tagadhatatlan művészettel alkalmazkodott asszimilált formája közötti vérségi, faji, lelki és szellemi azonosságot.

Megfigyelések

Bartha Miklós azonban, aki pedig oly éles és éber szemekkel figyelte a természet jelenségeit, fűt, fát, virágot, s aki találó képekkel és hasonlatokkal tudta érzékeltetni a ruténföldi zsidóság parazitizmusát, nem tudta felismerni az ú. n. asszimilált magyar zsidóban a mimikri csodálatos változatát. Nem tudta meglátni a gettót a civilizált városi élettel, a kaftánt európai szabású öltözékkel, a zsargont rontott, kevert magyar nyelvvel felcserélő zsidóban a kazárt, a keleti zsidót. Kétségtelen, hogy ez a zsidó mimikri alapos és tökéletes volt, minden kis részletre kiterjedt, de a befogató népek álarcát magára öltő zsidó életstílusa, erkölcsi világa, szellemi magatartása, miben sem különbözött a lényeget tekintve a gettó zsidóétól Bartha Miklós egy ideig nyilván abban a hitben élt, hogy ez a mimikri zsidóság egy egészen elütő, egészen más, fajilag is különböző csoportja a zsidóságnak, mint a kazár zsidóság. Az események azonban hamarosan kiábrándították ebből a hitéből. A rutén helyzetről, a zsidó élősdiségről mély realizmussal és őszinte igazságra törekvéssel megírt cikkei az egész zsidóság körében általános felháborodást váltottak ki. Egyszerre csodálatos egységbe forrott a zsidóság, mint mindig, amikor egyetemes faji érdekről van szó, nem volt többé ortodox vagy neológ, asszimilált magyar vagy kazár, fanatikus talmudista vagy ú. n. kultúrzsidó, egyszerűen csak zsidók voltak, zárt, tökéletes egységben. A kazár zsidók ügye, sorsa, gondja és baja talán jobban fájt a budapesti felvilágosult zsidó intellektueleknek, tőzsde vagy szerkesztőségi zsidóknak, mint maguknak a máramarosi vagy munkácsi bochereknek. Mindenesetre minden zsidó a maga helyén, parlamentben, börzén, redakcióban, szatócsboltban és vezérigazgatói irodákban felvonult Bartha ellen. Bartha is antiszemita, elfogult, sötét zsidógyűlölő ez volt az általános szólam. Akadtak zsidók, akik hajlandók voltak elismerni, hogy a rutének valóban válságos, sőt nyomorúságos helyzetbe kerültek a zsidóság elszaporodása következtében, de ezek is nyomban hozzátették, hogy mindez csak természetes következménye az életrevalóbb, élelmesebb, mozgékonyabb fajta ügyességének, ezt a folyamatot nem lehet és nem is szabad feltartóztatni. Magasabb államérdekből is az a kívánatos, hogy az életképesebb népelemek szaporodjanak és többségbe kerüljenek. Ez a talmudista szociológiai érvelés, amilyen tetszetős, éppannyira hamis. A Ruténföldön valóban fajok harca folyt, de hogy milyen eszközökkel, milyen módszerekkel harcoltak egymás ellen a szembenálló felek, azt éppen Bartha Miklós mutatta be lenyűgöző hatású cikkeiben.

Rutén helyzet

A rutén helyzettel foglalkozó első cikkét Bartha 1898 október 6-án írta a Reggeli Újságban A ruténkérdés címen: Hazánknak egyetlen vidéke sincs oly siralmas helyzetben, mint Máramaros, Ung, Bereg és Ugocsa vármegyék azon helyei, ahol rutének laknak. A helyzet egyaránt sötét úgy gazdasági, mint kulturális szempontból. Megdöbbentőbb példát arra, hogy az organizmus miként satnyul el és vész ki, ha túlságos mértékben borítják el az élősdiek, alig mutathat fel az anyatermészet, mint a rutén lakosságnál. Ez a nép erkölcsileg szörnyen deprimálva, testileg elsatnyulva, rohamosan hanyatlik a pusztulás lejtőjén. Intenzív állami beavatkozás nélkül a szemünk láttára hal ki egy különben jóindulatú, békés, szorgalmas, hazánkhoz és nemzetünkhöz melegen ragaszkodó faj. Akik még bírják a munkát, ezrével vándorolnak ki Amerikába, a többiek nyomorognak, éheznek a lelki csüggedésnek, reménytelenségnek elijesztően demoralizált állapotában.

Az a söpredék, amely Galíciából ellenőrizhetetlenül nagy tömegekben árasztotta el a Felvidék ezen részét, végképp kiszívta a rutén nép életerejét.

Az uzsora mindennapos és általános jelenség írja cikke más helyén Bartha. Tíz fillér után l, 2, 3 fillér kamatot szednek havonta a lelketlen zsidó uzsorások. Az évi kamat nem ritkán 360-500 % között ingadozik. Ilyen körülmények között a paraszt földje, háza, marhája előbb utóbb az uzsorásé lesz. A zsidó a parasztot jobbágyként továbbra is birtokában hagyja. Lassan minden a zsidóé, az övé a paraszt földje, háza, lábas jószága és mindezek tetejébe a parasztnak és egész családjának egész évi munkája is, neki szánt, vet, arat, kaszál, fuvaroz. Az uzsorának egyik jellegzetes helyi formája a marhauzsora. A zsidó vesz 70 forintért egy pár tinót. Felhizlalásra a parasztnak adja 100 forintért. Két év után eladják 140 forintért. A zsidó levonja a neki járó 100 forintot, a fennmaradó 40-et elosztják, a zsidó kapott 70 forintja után 50 forintot, de ezenfelül két éven át a paraszt hetenként két napszámot ingyen csinál a zsidónak. A ruténségre kettős iga nehezedik, állapítja meg Bartha egy másik cikkében: az egyik a galíciai zsidók jobbágysága, ez a nyomor igája, a másik a szellemi hátramaradás, az iskolázás hiánya, ez a tudatlanság igája. Mindenki tudja, hogy nemzeti harcainkban az idegen nyelvű fajok közt a legmegbízhatóbbnak mutatkozott a rutén nép. Soha a magyarok szabadságügyétől ez a nép el nem tántorodott. Nemzetiségi követelést sohasem támasztott. Különleges faji tendenciákat nem ápol. Hazánk, nemzetünk egységén nem rágódik őrlő szú gyanánt. Nagy nyomorával küszködve, még sem jut eszébe, nemzetiségi izgatásnak hódolni.

Egan Ede védelmében.

Tulajdonképpen a rutén, illetve a kazárkérdés fűzte egészen szorosra Egán Ede és Bartha Miklós közötti barátságot. Bartha nagyon jól ismerte a ruténföldi állapotokat. Többször járt fenn, hosszabb-rövidebb időt töltve ott. Kezdettől fogva éber figyelemmel kísérte az Egan által vezetett hegyvidéki akciót. Tudta, milyen emberfeletti hősies harcot folytat Egán a gonoszsággal, a hazugsággal, a csalással, az élősdi zsidósággal és a rutének tudatlanságával. Becsülte páratlan tudását, lelkiismeretességét, hihetetlen akaraterejét, leleményességét és példátlan erélyét. Tudta, hogy felbecsülhetetlen értékű és jelentőségű az a munka, amelyet Egán végez. Éppen ezért lelke mélyéig felháborodott a sajtóban és a parlamentben megismétlődő hamis vádaskodásra alapított Egan ellenes támadások miatt Tudta, hogy itt a zsidóság kíméletlen, irgalmat nem ismerő bosszúhadjáratáról van szó. Azt is mélyen fájlalta, hogy Darányin kívül jóformán senki sem, még azok sem, akik tudatában voltak az Egan-akció jelentőségének állott ki a megtámadott mellett. Egész politikai és közéleti súlyával védelmére siet. A Magyarország 1900 február 16-i számában cikket ír Egan Ede címen. Ebben behatóan ismerteti a hegyvidéki akció munkáját és Egan szerepét:

"Négyszázezer ember szenved gazdasági rabszolgaságban ezen a vidéken írja cikke bevezető részében. Állandó itt az éh tífusz. A liszt fele fakéreg. A lakóház, istálló és pajta egybe építve. Ember, sertés és juh együtt lakik. Egan hosszú hónapokon át tanulmányozta a helyzetet. Községről községre járt. Átnézte a bírósági beadványokat, perek aktáit, végig böngészte adóhivatalok és megyei levéltárak iratkötegeit. Behatóan vizsgálta a nép viszonyát a paphoz, hatóságokhoz és a kocsmához. Minden lépésében bizonyosság, tettvágy, akaraterő és jó lelkiismerete kísérte. 1897-ben elkészítette véleményes jelentését a ruténföldi helyzetről. A jelentést a földművelésügyi minisztérium sokszorosította. Ez a jelentés volt "életem legizgatóbb olvasmánya". Csak neveket és tényeket sorol fel Egan, a kép mégis irtóztató. Jelenetről jelenetre egyre nagyobb arányokban tárul fel a végpusztulás. Egan megállapításai egyszerű tények voltak, de ezek a tények kiáltottak, jajveszékeltek és vádoltak. "Aki olvasta, szeme könnybe borult a szánalomtól és vérbe borult a dühtől." Az elnyomottnál látta a verejtékes szenvedést, az elnyomónál a bestiális kegyetlenséget. Eleinte csak az volt a baj, hogy kevés volt a föld és kevés volt a munka. Később azután özönleni kezdett a galíciai proletárság. Semmit se hozott magával, csak erős életösztönét. Jött, mint a sáskahad. Tömege több volt, mint amennyit a talaj eltartani képes. Ráveti tehát magát az emberre, mert élni csak kell. Miután nem tudott élni a földön, ellepte a népet.

A mozgékonyabb, az eszesebb, az életrevalóbb, embertelenebb fél mindig legyőzi a helyhez kötött, tapasztalatlanabb és élhetetlenebb telt. Ez történt a Felvidéknek ezen a részén. A ruténnek immár semmije sincsen. "Háza, kertje, földje, önmaga és családja, barma és jövendője albérletbe került. Uzsorakultúra dúl minden képzeletet felülmúló mértékben. Föld, ház, juh, pénz, pálinka, napszám, legelő és ki tudná még felsorolni is, hogy milyen fajta uzsora. Minden a bevándorlók kezén már: fuvarozás-vállalat, famunka, legelő, regale-bérlet, italmérési jog, kereskedelmi élelmezés. Rákóczi hű katonái a galíciai proletárok rabszolgáivá lettek. Az a legnagyobb baj, hogy a bevándorlók zsidó hitűek. Ez kiváltságot jelent. Nem tudunk objektívek, igazságosak és erélyesek lenni. Ha a bevándorló unitárius, kálvinista, lutheránus stb. lenne, erélyesen elbánnánk velük. De ezek a jöttmentek zsidók, akiknek szokásai, erkölcstelensége, üzérkedése, embertelensége egy félszeg szellemi áramlat védelme alatt áll. Hiába mondod, hogy nem azokról van szó, akik összeolvadnak, antiszemita leszel, meggyaláznak. Egan megtalálta a segítés módját. Pompás érzékkel, nagyszerű körültekintéssel figyelembe veszi az ember testi-lelki állapotát, az összes köz és magánviszonyokat. Máris szép eredményt ért el. Ezért folyik a hajsza ellene."

Hajsza

És ez a hajsza csak nem akar elülni. Sőt nap-nap után fokozódott. Minél nagyobbak voltak eredményei, minél inkább érezhetővé vált munkájának hatása, annál nagyobb lett a pánik, a kétségbeesés, a gyűlölet és a bosszú a felvidéki zsidóság körében. A zsidó lapokban újabb támadó, rágalmazó, lekicsinylő cikkek jelentek meg Egánról és munkájáról. Felbukkan Paris Frigyes volt alügyész, akinek szerepéről már az Eganról szóló fejezetben megemlékeztünk. Bartha két cikkben is foglalkozik Parissal és kíméletlenül megrója őt áskálódásaiért. Megírja róla, hogy tulajdonképpen nem értett semmihez, csak intrikált, meg akarta akasztani a kirendeltség lázas munkatempóját, kényelmével nem tudta összeegyeztetni a napi 16-18 órás munkát, "nyugodt" mederbe akarta terelni az akció munkáját. Az egész ember nem egyéb bürokratikus savanyúságnál. Egan helyét akarta elfoglalni, holott sem mezőgazdasági, sem állattenyésztési szakismeretekkel nem rendelkezett, az akciónál pedig mindkettőre nagy szükség volt. Paris nem értett munkájához, de gyűlölte főnökét, gyanúsított, rágalmazott, vádaskodott. Vádjairól a lefolyt vizsgálat során egytől-egyig kiderült, hogy alaptalanok. Az Egan elleni akciók tehát nem jártak sikerrel. A zsidóság azonban nem akart bele nyugodni a játszma elvesztésébe. Hamarosan új vádak, új gyanúsítások bukkantak fel: Egan szórja a pénzt, felesleges dolgokra költekezik, az akció kiadásai nincsenek arányban a költséggel, munkája rendszertelen, kapkodó. Ezek az újabb támadások végül is arra bírták Barthát, hogy terjedelmes cikksorozatban teljes részletességgel világítsa meg az egész felvidéki, helyesebben hegyvidéki helyzetet; a rutének nyomorát, a zsidók elviselhetetlen kizsákmányolását, a hegyvidéki akció kezdetét, működését, eredményeit és hatását, ezzel kapcsolatban Egan személyét. Ebből a cikksorozatból született meg később Barthának a Kazár földön című maradandó és örökbecsű munkája. Ez a könyv, mint szociográfia, mint riport, mint természetleírás, táj és néprajz egyformán páratlanul áll a magyar irodalomban. Csodálatos, megelevenítő erővel jellemzi Bartha benne a zsidóság és a ruténség közötti faji harcot. A zsidó élősdiséget, azt a szövevényes, bonyolult, alattomos, agyafúrt, tervszerű, mindent elsorvasztó, elpusztító, kizsákmányoló, sajátosan és kizárólag zsidó társadalmi életformát oly élethű, szemléletes és lenyűgöző módon tárja elénk, hogy hatása alól lehetetlen szabadulni. A zsidó alakok és az egész zsidóságnak jellemzése is olyan életteljes, természetes és ötletes, hogy alig vetekedhetik vele más hasonló természetű munka. Bartha művét az élő Egan hősi harcának méltatására írta, de mire a cikkek könyvben megjelentek, Egant már orgyilkos golyó terítette le a munkács-ungvári országúton.

Egan harca

Egan harca az ügyért amelynek szolgálatába szegődött és emberi becsületéért, halálával még nem ért véget. Ellenségei még halála után sem tudtak s nem akartak megnyugodni. A bosszú és a gyűlölet kísértetei még mindig előlopakodtak, hogy sárral dobálják meg emlékét. Bartha már a Kazár földben közvetlen és megkapó módon jellemzi Egan egyéniségét. "Ő nem úgy nézi fajunkat, annak tulajdonságait, jellemét, szokásait, szenvedéseit, hazaszeretetét, amiként mi nézzük, akik atomrészecskék vagyunk a nemzet vérkeringésében. Ő kívül áll. Nem belénk olvadt, hanem belénk szeretett. Jobban félt minket, mint mi magunkat. Jobban ismer minket, mint mi magunk. Jobban is szeret minket. A szerelmes imádatával tekint fajunkra. Szép vonásainkat körülírja a művész áhítatával. Népviseletünk elragadja. Népdalainktól megrészegül. Egész mivoltunk átalakul, megszépül, tökéletessé válik az ő lelkében. Nincs ezt miért tovább fűzni. Szerelmes a fajunkba. Ezzel minden meg van mondva.

Tervkészítésben körültekintő, alapos, a legapróbb részletre kiterjedő. A végrehajtásnál villámgyors, rácsap a munkára, mint a sas az áldozatára és gyorsan, kímélet nélkül végez vele. Szótárának legantipatikusabb szava a "lehetetlen". Nem tud kibékülni azzal, hogy amit ő jónak tart, azt megtenni ne lehetne. A raktárakban hány, vet, emel, rakosgat, mint egy darabont: a boltokban vizsgál, számít, leveleket, bárcákat, számlákat revideál és rovancsol, mint egy könyvelő: a havas tetőkön gyalogol, csúszik, kapaszkodik, szalonnát pirít, falomban hál, mint egy erdőkerülő. Azonban nótái is vannak, ha jó a cigány, a szalon parkettjén oly biztosan jár, mintha sohase távozott volna onnan."

Egan becsmérlése

Most, hogy Eganról holta után még mindig méltatlan és lekicsinylő, sőt gyanúsító hangok hallatszanak, Bartha Miklós, mint hű bajtárs, nyomban védelmére siet. Az Ellenzék 1901 október 8 számában Egan Edéről írott hosszabb cikkében elmondja, hogy milyen őszinte és igazi barátság fűzte Eganhoz: Engem szeretett. Bennem bízott. Úgy emlegetett, mint legjobb barátját. Ezt a barátságot komolyan fogta fel. Férfiú volt teste-lelke minden ízületében. Bátor, szókimondó és egyenes. A hazugságtól irtózott. A pózokat megvetette, a komédiázást utalta. Jelleme szilárd s átlátszó volt, mint a legtisztább gyémánt. Lelke össze volt forrva az én lelkemmel. Nem álmodozott, cselekedett. Pozitív szellem volt, megdöbbentő energiával. Látni akarta a sikert, tehát sietett. "Amíg éltél, meghurcoltak, most halva vagy, megrúgják sírodat!" Tíz nappal később, ugyancsak az Ellenzékbe írott cikkében (Emléket Egannak) Bartha gyűjtést indítványoz egy felállítandó Egan-emlékmű céljaira. Ebben elmondja, hogy Egannak se címe, se rangja, se nyugdíjigénye nem volt. Így esett el a munka csataterén. "Magyarország adósa maradt Egan Ede kiváltságos és hősies szellemének, aki élt követelés nélkül és meghalt jutalom nélkül. Állítsunk emléket Egan Ede tiszteletére!"

Az Egannal megvívott közös harc emlékei sohasem halványodtak el Bartha emlékezetében. A kazárföldi állapotokat élete hátralévő éveiben is mindvégig éber figyelemmel kísérte, őszintén fájlalta az Egan által elindított és oly szép eredményeket felmutató mozgalom megfeneklését. Több cikkben sötét színekkel ecseteli a kazárföldi állapotokat, újabb sürgős beavatkozást, a hegyvidéki akció megindítását sürgeti. Főleg az állandó galíciai bevándorlás aggasztja. Új népvándorlás című cikkében (Magyarország, 1902 január 24) a hatalmas arányú oroszországi zsidókivándorlásra figyelmeztet: "Közel egymillió zsidó indult meg Galícia felé. A valamirevaló elem itt vissza is marad, a rosta alja azonban tovább vándorol. Románia közigazgatási és rendőri úton védekezik. Ebben a kérdésben nem ismer liberalizmust. Aki nem tud bejutni Romániába és aki a galíciai rostából, mint hasznavehetetlen gizgaz kihullik, az mind hazánkba tódul. Mi nem védekezünk, annyian jönnek hozzánk, ahányan akarnak. Hogy honnan jön, miből él, senki sem kérdi. Ahol tegnap még nem volt kaftános alak, ott ma van 12, holnap már 15 mutatkozik. Különös, hogy a keleti marhavész ellen nagy éberséggel védjük szarvasmarhatenyészetünket. Pedig ez csak gazdasági kérdés. Az orosz-lengyel zsidók ellen azonban nem védelmezzük hazánk népeit, pedig ez is gazdasági, emellett erkölcsi, nemzeti és kulturális kérdés is.

Szokásaik

Mindenki tudja, hogy ezek a bevándorlók fanatikusán ragaszkodnak szokásaikhoz. Dogmatikus érzéssel állapítják meg e szokásokat. Cselekvésüket, táplálkozásukat, világnézetüket, ruházkodásukat a legmerevebb religió hagyományos törvényei szabályozzák. Lényükből térnének ki, föladnák életrendjük zárkózott merevségét. Lelki üdvösségük összenőtt a pajesszel, a kaftánnal, a kóser táplálékkal és sok más babonával.

Magyarország pedig százezrével helyezi el azt a kultúrára képtelen elemet. Elhelyezi a nép legalsóbb rétegei között, mintha csak penészgombát rakna a boroshordókba. Mesterséggel sem lehetne jobban kieszelni, hogy miként rontassék meg a népanyag. A bevándorló seregnek az az előnye van népünk felett, ami az élősdinek a gazdanövény felett. Ezek a bevándorlók mindenütt egyformák. A megtelepültek olyanok, mint a jövevények. Foglalkozásuk pénz, áru, kocsmauzsora. Amikor szükséges csalnak, hamisítanak, orgazdaságot folytatnak. Szokásainkhoz nem alkalmazkodnak, erkölcseinkkel nem törődnek, nyelvünket nem beszélik, a nemzet testébe nem olvadnak. Ez egy rossz és kártékony fajzat, amelynek tömegeit sem elbírni, sem megemészteni képesek nem vagyunk. Kész és nagy veszedelem hazánkra ez a bevándorlás. A mi vezéreink pedig el vannak telve közösügyes és Liberális bölcsességgel és nem gondolnak hazánk védelmére.

Bartha Miklós hosszabb betegeskedés után 1905-ben halt meg. A magyar társadalom őszinte és mély részvéte kísérte utolsó útjára. Vele a világháború előtti liberális Magyarországnak egyik legharcosabb fajvédő egyénisége tűnik el a közéletből.

Bartha az Egannal együtt vívott harc végső tanúságaként élete utolsó éveiben már belátta, hogy nincs külön kazárkérdés, hanem csak egységes, egyetemes zsidókérdés. Magyarország egymillió zsidója egyformán tagja annak az idegen faji tenyészetnek, amelynek felvidéki néppusztítására éppen ő hívta fel a közvélemény figyelmét. Igen, Bartha Miklós is belátta, hogy egy hatalmas, egységes, ezerarcú, ezerkarú zsidó front áll szemben hódítóként a magyarsággal, uralva lassan mindent, ami hatalmat és befolyást jelent. Mialatt a magyarság tönkre megy, elszegényedik, kivándorol, azalatt a zsidóság gyarapodik, sokasodik és elhatalmasodik. Ez a felismerés mély aggodalommal tölthette el. Azt kellett látnia ugyanis, hogy a magyarság két malomkő, két végzet, két veszedelem között őrlődik tehetetlenül, ellenállásra képtelenül. Az egyik veszedelem az ország területi, állami egysége ellen tör növekvő lendülettel, a másik ugyanakkor belülről morzsolja fel faji, erkölcsi, szellemi, népi erőnket. Ki a megmondhatója, melyik a nagyobb, a végzetesebb ellenfél? Egy emberöltő szakadatlan küzdelmei után kellett Bartha Miklósnak ráébrednie arra, hogy a nemzetiségi veszélyen kívül, amelyik ellen ő elsősorban harcolt, van egy másik, rejtettebb, de talán még az előbbinél is nagyobb veszély, és ez a zsidóság. A nemzetiségi izgatás ellen legalább nyílt harcot lehetett folytatni, de a zsidósággal szemben már ez sem lehetséges, oly nagy erő, akkora hatalom birtokosa.

Idézetek

"Egy fajról beszélek, amely becsempészte magát a Felvidékre s meglepte a bennszülötteket, miként a penészgomba a védtelen organizmust. E faj terjeszkedik, mint a fecskefonat a lóherésben körülfonja, behálózza, rátapad, kiszívja, s mikor elpusztult a megtámadott növény, akkor tovább kúszik az élősdi újabb áldozatok után. Mert hiába lett ura annak a földnek, ahonnan a nemesebb fajt kiirtotta, nem tud rajta, belőle megélni, miután sorvasztó gazdasági rendszerével a talajt is kizsarolja."

"Nem tanul, nem művelődik, nem mosdik. Csinálja az üzletet és a gyermeket. Esküszik hamisan. Sokszor gyújtogat. Megcsonkítja ellensége barmát. Vádaskodik alaptalanul. Veszteget, ahol lehet. Korrumpál mindenütt. Pénteken este gyertyát gyújt és megfürdik a rituális lében. Hangosan imádkozik és némán csal. A földről lehúzza a termőréteget, a népről a bőrt. Szapora, mint a bogár. Élelmes, mint a veréb. Pusztít, mint a patkány." {Kazárföldön)

"A szervezetek minden válfajában vannak paraziták. Számtalan növény, állat és ember csak a mások életnedvén tud megélni. Sőt népről is tudunk, amely így van teremtve. Egyénileg erős, szívós, eszes, munkás, fogékony jóra és rosszra, van külön társadalma és külön vallása, de nemzetté szervezkedni és hazát alkotni nem tud. A zsidó népre gondolék." (A parazita)

"Azt sem merném állítani, hogy a zsidóságnál észlelhető kozmopolitikus vonások vallási motívumokra volnának visszavezethetők; mert hiszen a Mózes tanaiban sokkal több a nemzeti elem, mint a keresztény tanokban."

"Névtelen levelet kaptam egy zsidó vallású állami tisztviselőtől. Különböző keresztkérdésekkel faggat és az addig-ot állhatatosan egy d-vel írja." (Üzenet)

"Már is érzékenykedő leveleket kaptam a zsidó vallású magyarok hazafiságáról és azon hibámról, hogy felszólaltam a népfosztogatás miatt. Meguntam a leplezett szolidaritásnak ezt a beteges érzékenységét. Ön magamat vetném meg gyávaságom miatt, ha szemet hunynék egy nagyvidék csapása előtt azért, mivel ott a népsanyargatók jelentékeny része mózeshitű. Ez nem tőlem függő állapot. Mit tehetek arról, hogy ezek a paraziták véletlenül zsidók? Ne tessék a becsületes zsidónak magát azokkal azonosítani. Én nem azonosítom magam kálvinista valláson levő bűnösökkel. Igenis, üldözöm az uzsorát, a magyarul tudni nem akaró, a mások munkáján hízó, keresztény erkölcsöket lábbal taposó idegen szellemű, fortélyból, csalásból, hamisításból élő, embertársaink elszegényítésére, kifosztására, nyomorba döntésére törekvő parazitát. Üldözném, ha keresztény volna is. Üldözöm, habár zsidó is. Amiként üldözni kell a rablót, a zsiványt, a gyilkost a tolvajt és egyéb gazembert." (A máramarosi ügy)

"Nem merem állítani, hogy törvényhozásunkat három évtized óta mindig és mindenben öntudatos zsidó szellem vezette; de könnyű volna bebizonyítani, hogy abban a tömérdek törvényben és rendeletben, mely ezen idő alatt keletkezett, minden más érdekkör szenvedett nagy csorbákat, ellenben azok az érdekkörök, amelyekben a zsidó tömegek részére nyíltak kereseti források, nemcsak érintetlenül hagyattak, hanem rendszeres gyámolitásban részesültek."

"Újabb időben a zsidók vándoroltak be tömegesen.. Az emancipáció idejében pár százezren lehettek. (Nincs kezem ügyében a statisztikai kimutatás.) Most több van egymilliónál." (A kazár bevándorlás)

IRODALOM:

  • Bartha Miklós összes munkái. (Gyűjteményes kiadás.)
  • Kemény Gábor: Ez a föld Magyarország