Földesi-Szabó László

A hu-Rightpedia wikiből
Földesi-Szabó László
Foldesiszabo.jpg
SzületettBudapest
1957. július 22. (60 éves)
GyermekeiFöldesi-Szabó Lilien Antónia [1]
Foglalkozásarendőr

Földesi-Szabó László (Budapest, 1957. július 22. –) az Egymásért Egy-Másért Alapítvány vezetője. Egykori rendőr, a Magyarok Egymásért Szövetség elnöke.[2][3]

Életrajz

A békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnáziumban érettségizett. 1983-ban felvették a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnüldözési Osztályára, nyomozónak. Felsőfokú tanulmányait 1990-ben fejezte be a Rendőrtiszti Főiskola Bűnügyi Szakán.[3]

A Magyarok Egymásért Szövetség párt vezetője

Földesi-Szabó a 2006-ban alakult Magyarok Egymásért Szövetség párt egyik alapítója.[2]

A vád szerint a közhasznú alapítvány 2005-ben és 2006-ban közterhek megfizetése nélkül hozott az országba milliárdos értékű vámárut, több tonnányi élelmiszert Ázsiából arra hivatkozva, hogy az adomány. Az elsőrendű vádlott sajátjaként kezelte az alapítvány 900 millió forintját is.

Első fokon 7 év börtönbüntetésre ítélték csempészés és sikkasztás miatt, ő viszont egyszerűen kisétált a bíróságról.[4] Állítása szerint 2011. május 17-én azzal a szándékkal tért haza, hogy feladja magát.

Szakértők szerint az elfogása nem számít bravúrnak a rendőrség részéről. Kommunikációs zavar támadt, a két különböző egység nem egyeztetett egymással.

Jegyzetek

  1. Bálint Antónia életrajza a starity.hu lapon.
  2. ^ 2,0 2,1 Az origo cikke, a Magyarok Egymásért Szövetség nevű pártról.
  3. ^ 3,0 3,1 Földesi-Szabó László önéletrajza az NVI oldalán.
  4. Az index cikke Földesi-Szabó peréről.

Források