Gerendás Péter

A hu-Rightpedia wikiből
Gerendás Péter
Gerandasp.jpg
Gerendás Péter
SzületettBudapest
1956. április 13.
Nemzetiségezsidó
Foglalkozásakönnyűzenész, énekes, dalszerző
KitüntetéseiLiszt Ferenc díj


Gerendás Péter (Budapest 1956. április 13.) Liszt Ferenc-díjas zeneszerző, előadóművész, szövegíró. 9 gyermek (5 fiú, 4 lány) édesapja.

Tanulmányai

Tanulmányait a Deák téri Általános Iskolában kezdte, majd a Faipari Szakközépiskolában folytatta. Érettségi után rövid ideig a Déryné színházban színészkedett, majd belépett a dél-amerikai népzenét játszó Los Pachungos együttesbe. Közben felvették a Konzervatórium jazz-ének szakára, ahol 1979-ben végzett.

Zenei pályája

1976-ban megalakítja saját együttesét Láma néven. Ez az együttes szép szakmai és közönségsikereket ért el, az egész országot bejárták. Az LGT-vel és Zoránnal is sokat turnéztak. Gerendás közreműködött az LGT angliai '83-as koncertkörútján is. Ezután egy hosszabb norvégiai zenélés következett egy Oxygen nevű zenekarban.

1987-ben tért vissza, és '88-ban megnyerte a Magyar Televízióban megrendezett Magyar dalok versenyét Hóból vagyok című dalával. Írt dalokat Zoránnak, Koncz Zsuzsának, majd később egy teljes lemezt Friderikának.

Diszkográfiája

  • 1992: 908
  • 1994: Gerendás a deszkákon
  • 1997: Két hónap a nagy folyón
  • 1999: Átölel a múlt
  • 2000: Kamaszkorom legszebb dala (a lemezen vonósnégyessel dolgozza fel a 1960-as és '70-es évek legendás dalait)
  • 2001: Új dimenziók
  • 2003: George Harrison Emlékkoncert duplaalbum, a 2003. február 25-én a Budapesti Kongresszusi Központban megtartott koncertről
  • 2004: Memento (A lemez a holokauszt áldozatainak állít emléket)
  • 2005: Apák könyve (Vámos Miklós hasonló című könyvének zenei változata)
  • 2006: Faludy: versek megzenésítései
  • 2006: Ötvenes kő
  • 2008: Bartók Országában
  • 2010: Családregény (előkészületben)

Díjai

Forrás

Gerendás Péter hivatalos honlapja

Hivatkozás