Hadas Krisztina

A hu-Rightpedia wikiből
Hadas Krisztina
Születési névHadas Krisztina
SzületettBudapest, magyar
1971. március 26. (46 éves)
Nemzetiségemagyar
Foglalkozásaújságíró, szerkesztő, riporter, tanár


Hadas Krisztina (Budapest, 1971. március 26.), újságíró, szerkesztő, riporter, tanár

Élete

Általános-és középiskolai tanulmányait az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola és Gimnázium tanulójaként végezte. A Színház- és Filmművészeti Főiskola tévé-dokumentumfilm rendező szakán végzett. 1992-ben a Magyar Rádiónál, a Krónika című műsorban kezdte pályafutását, majd 1994-től a Magyar Televízió Objektív és Zóna műsorok szerkesztő-riportere, később pedig a Lázmérő felelős szerkesztője. 1996-tól az RTL Klub kereskedelmi televíziós csatorna Frei Dosszié, Akták, és a Híradó műsorok szerkesztő-riportere.

2000-ben került a TV2 kereskedelmi televíziós csatornához. Nevéhez fűződik az Igazi vészhelyzetben, illetve a Gyerekkórház című dokumentumfilm-sorozat. Munkájáért megkapta a Magyar Orvosi Kamara médiadíját, két alkalommal pedig az év televíziós szerkesztő-riporterének választotta a szakma. 2007. nyarától az aktuális műsorok vezető szerkesztőjeként ő felel az Aktív, a Napló, és a Mokka műsorokért.

Oktatói pályafutása

Óraadó tanár volt a Színház és Filmművészeti Főiskolán. Jelenleg a Réz András vezette Werk Akadémián, valamint a TV2 Akadémián tanít. Emellett a Dunaújvárosi Főiskola Déri János Kommunikációs Intézetének szakmai igazgatója, elődje Sváby András volt.

Külső hivatkozások