Hazugságra való hajlam zsidóknál

A hu-Rightpedia wikiből

A hazugságra való hajlam csak kulturálisan öröklődik

Átolvasva az eddigi leveleket, először Sasvári Péter gondolataira reagálnék. Több okból is. Egyrészt, mert sok évvel, tizenöt-húsz-harminc évvel ezelőtti magamra ismerek megnyilvánulásaiban. Másrészt, mert ezek oly naiv gondolatok, ez olyan naiv hozzáállás, ami (ma már) nekem is fáj. Sasvári Péter azzal kezdi levelét: „Nem biztosan az én tisztem ezt megtenni, hiszen magam is keresztény vallású „gój” vagyok, tehát sem fajilag sem vallásilag nem tartozom a zsidósághoz, és erre nem is vágyom.“ Valóban nem neki kellene, kellett volna Siklósi András írására reagálni. Nincs tudomásunk arról, vajon reagált-e eddig (addig) arra magát zsidónak tartó ember? És ha nem/igen, miért?

Azért ő reagál, mert S.A. " „a zsidókról” beszél, egyes zsidók helyett. Mintha a zsidók mind ugyanolyanok lennének, ugyanúgy járna az agyuk, sőt talán egyetlen nagy Zsidó Agy létezne, és az gondolkodna a többi helyett.“ Ilyen agy fizikailag ugyan nincs, de igenis van kollektív tudat. És bizony ez a kollektív tudat, memória írásban rögzítve van. Ezek a „szent“ írások sok évszázada a zsidó mentalitás meghatározói. Amely alól az egyének sem vonhatják ki magukat. Még ha természetesen különbözőképpen gondolkodnak is.

Majd így folytatja: „Én ugyan talán, ha kétszer találkoztam életemben zsidóval, ennek az állításnak az abszurditását azonban így is meg tudom ítélni.“ Én meg ezt a megállapítást tartom abszurdnak. Nem tudom, Sasvári úr hol él? De hogy nem Magyarországon az nagyon valószínűnek tűnik. Itt ugyanis a lakosság legalább tíz százaléka zsidó származású. Persze nem mindenki ortodox értelemben zsidó, rengeteg a fél, negyed, nyolcad zsidó, a sok vegyes házasságnak köszönhetően. Továbbá az, hogy valaki nem kaftánban, sábeszdekliben jár-kel, még nem jelenti azt, hogy ő nem zsidó. Ha Sasvári úr nem ily naivan gondolkodna, tudhatná, észrevehette volna az egyik legfontosabb zsidó jellemvonást: a mimikrit, az alkalmazkodást. De a mimikri legtöbb esetben csak a megtévesztést szolgálja. Hogy ne tűnjön fel az illető.

Szerinte: „Ön (S.A.) úgy tesz, mintha minden egyes magyarországi zsidó egyféle jellemrajzzal és identitással rendelkezne. Ez pedig a gójokat gyűlölő, „hazátlan”/Izraelhez hű, pénzéhes, tisztességtelenül harácsoló, nagyszakállú, „sábeszdekli-tetűhintás”, kaftános haszid zsidó. Ez a típus azonban Magyarországon, sőt az egész Világon - még Izraelben is - egy elenyésző kisebbséget tesz ki.“ Kérdésem: melyik? Melyik típus is az elenyésző az előbb fölsoroltak közül? Merthogy ezek nem egyenrangú, egy minőségű jelzők.

„A következőkben egy egész bekezdésen keresztül élcelődik fertelmes stílusban és cinizmussal a zsidóság zivataros történelmén, és azon, hogy hol is kellene nekik Izrael helyett lakniuk. Ez szerintem a nagyromán dákóromaiak szintje. A zsidóságnak ugyanúgy megvan a joga Izrael teljes területéhez - a „megszállt” „palesztin” területekhez, is - mint ahogyan nekünk, magyaroknak jogunk van uralni az egész Kárpát-medencét.“ - folytatja Sasvári úr. Ami a stílust és cinizmust illeti, igaza van. De meg tudom érteni Siklósi Andrást. Néha az embert elcsüggeszti a hiába való küzdelem, tehetetlen dühében máskor meg elragadja a hév. És olyankor használ bizony ilyen stílust, ilyen kifejezéseket. (Meg még amolyanokat is.)

Ami a zsidóság jogát illeti Palesztinára (Izraelre), szerintem az igencsak kétséges. Ezen az alapon az írek vagy a skótok visszakövetelhetnék fél Európát a kelta ősök nyomán. Ez valóban abszurditás! És jellemzően csak a zsidóknak jutott eszébe ilyen igénnyel föllépni. Nem tudok más népről, amelyik egy megszűnt, a történelem folyamán eltűnt országot azon az alapon, hogy egykor ők ott éltek, maguknak visszaköveteltek volna. Még a román példa sem jó erre, mert Erdélyben a múlt század elején már többségben voltak a románok. Tehát nem úgy kellett utólag betelepíteni (sajnos ez is megtörtént) őket. Hanem már ott voltak. A dák kontinuitási elmélet ugyan már Trianon előtt is létezett, de igazi jelentőségre csak utána tett szert. Erre hivatkozva lehetett a területrablást a világ felé jogosnak föltüntetni.

„Én márpedig nem értem, hogy valaki, akinek a családja itt él évszázadok óta, és már régen asszimilálódott, miért ne lenne jó magyar. ha most félreértem, és Ön csupán az identitásukat őrző, részben elkülönülő kisebbségekre gondol (pl.: kunsági tótok), akkor az viszont azt a kérdést veti fel, hogy egy asszimilálódott zsidó, vagy cigány miért ne lenne magyar?“, írja, kérdezi Sasvári úr. Ez valóban egy komoly és nehéz kérdés. Lehetséges-e kettős identitás? Mint mindenre, erre is volt már példa. Egészen másképp kell megítélni például egy tót(szlovák) ember esetében Trianon előtt és után. Mivel szlovák állam a történelem folyamán soha nem létezett, Trianon előtt egy felvidéki tót ember olyan magyar volt, aki történetesen tótul beszélt. Másként, mint magyar föl sem foghatta magát, mert a magyar államban élt már vagy kilencszáz éve. Ettől még ő minden további nélkül érezhette magát tótnak(is). (Most a Habsburgok folyamatos megosztó törekvéseit nem sorolom ide, mert az mindenütt, nem csak nemzetiségi területen jelentkezett). Más lett a helyzet az önálló (Cseh)Szlovákia létrejöttével. Ettől fogva már egy saját, (cseh)szlovák államszervezethez való lojalitás is párosult meglévő tót identitásához. És fordítva. A felvidéki magyarságnak a már létrejött Csehszlovákiához kellett (volna) lojálisnak lenni, miközben ők magyarnak vallották magukat. Ez nekik sokkal nehezebb volt, mint a tótoknak az egykori Magyarországon. Éppen, mert előtte saját hazájukban éltek, és ráadásul nem önként hagyták el azt.

Erdélyben is más volt a helyzet. Ott elsősorban vallási (görög-keleti) alakban jelent meg az identitás kérdése. Ugyanis az Erdélybe már a középkor óta folyamatosan beszivárgó oláhoknak a Regátttal való kapcsolatuk elsősorban vallási volt. Egyéb, gazdasági és kulturális területen kapcsolataik már sokkal inkább a Kárpát-medencén belülre irányultak, mint kívülre. A görög-katolikus vallással pedig kifejezetten az oláhok erdélyi identitását akarta a császári kormányzat elérni, megerősíteni. Ez nem teljesen sikerült. Valószínűleg kevés volt rá az idő. Más a helyzet például a hazai németséggel. Egy részük, a szepesi és erdélyi szászok, a sok évszázados, magyar királyságban eltöltött idő alatt hasonló helyzetben voltak, mint a már említett szlovákok. Annyi különbséggel, hogy már akkor is létezett (sok) német állam. Mégsem nagyon merült fel körükben, hogy valamelyik német fejedelem(ség)hez kellene lojálisnak lenniük a magyar állam helyett, (talán mert túlságosan is sok német fejedelemség volt?), identitásukat ez nem befolyásolta. Szászok voltak Magyarországon.

Siklósi András második levelében, az általa kitűnően jellemzett Habsburgoknak „köszönhetően” Magyarországra telepített délnémet (katolikus, véletlenül sem protestáns) svábok, is más kategória. Hiszen a császáriak tudatosan telepítettek ide katolikusokat, hogy a református magyarokat ezzel is mintegy sakkban tartsák. Igazi pofára esésük, mármint a császári udvarnak akkor következett el, amikor 1848-49-ben, az ide telepített svábok nagy része, túlnyomó többsége a magyarság mellé állt. És sváb (német) identitása ellenére a befogadó magyar nép segítségére volt. Az a nagy mértékű asszimiláció és önkéntes (!) magyarosítás, ami a hazai németség körében tapasztalható volt, ekkor kezdődött.

Egészen más kérdés a zsidók és cigányok helyzete. Későbbi levelében Siklósi András ezt elég jól meghatározza már válasza címében is: „Kártékonyság terén a cigányok csak epizódszerepet játszanak a zsidókhoz képest! (Siklósi András második válasza)“. Ezért velük, bár sokan az egyik legnagyobb mai magyar társadalmi problémának látják, (most) nem foglalkozom. Csak a vak nem látja, hogy a cigánykérdés szorosan összefügg a zsidókérdéssel. És bár Sasvári úr kikéri magának, hogy Siklósi András „homályos elmét“ emleget vele kapcsolatban, én is úgy gondolom, Sasvári Péternek (és sajnos nem csak neki) feltehetőleg nem a szemével van baj. Az ember a szemével néz, de az eszével lát. Tehát láss, ne csak nézz!

A zsidó kettős identitás kérdését is történelmileg érdemes szemlélni. Izrael állam létrejötte csak a legutolsó ebben a sorban. És nem valószínű, hogy sok évszázados beidegződéseket ez a hatvankét év meg tud változtatni. (Azaz, hogy minden zsidó egyben izraelinek is tartsa magát.) A szétszóratásban élő zsidók pedig, mivel közös hazájuk nem volt, nem ahhoz viszonyították magukat. Azonosság-tudatukat a saját és más városban, más országban meglévő zsidó közösségek alakították. Ezért is voltak mindig gyanúsak a többségi társadalmak szemében. Mert mindig kifelé is játszottak. Lojalitásuk soha nem volt teljes és őszinte. Mert mindig megvolt az esélyük arra, hogy bármikor kiutasíthatják őket és akkor nagy szükségük volt a másutt található fajtársak, hitsorsosok támogatására. Másik kérdés, hogy miért zavarták el őket olyan sűrűn? Az megint egy nagyon bonyolult, összetett probléma. Nem valószínű, hogy ebből a vitából ez ki fog derülni.

„Én egyáltalán nem a bevett sztereotípiák szerint gondolkodom a zsidóságról...Számomra az, hogy Ön kirekeszti a zsidókat, ugyanolyan, mintha mondjuk a mangalicakolbász kedvelőit, a horgászokat, vagy éppen a kereszténydemokratákat küldené el melegebb éghajlatra.“ Pedig nagyon úgy tűnik! Ez egyszerűen a zsidók által terjesztett hülyeség, másképp maszlag („... a maszlagok anyagai mérgek, hallucinogének...“). Sasvári úr! Se a horgászok, se a kék szeműek, se, se, se... nem írtak „szent“-nek hazudott könyveket. A mózesi tízparancsolat két változatában nem találni egyértelmű tilalmat a hazudozásra. Már föltérképezték az emberi genomot. Hazugság gént nem találtak. (Persze nem árt óvatosnak lenni! Hiszen, akik ezt végezték, maguk is igen nagy százalékban ebből a megbízható, igazmondó fajtából kerültek ki.) Akkor pedig a hazugságra való hajlam csak kulturálisan öröklődik. Márpedig ahol a hazudozás, átverés, csalás, megtévesztés nem elítélendő, megvetendő cselekedet, (még ha ezek időnként igen hasznosak tudnak is lenni), sőt követendő példaként mindenhonnan ez ömlik a népekre, ott erkölcsi fertő, mocsár keletkezik. Mint ahogy ez manapság jól látható.

„Ellenben a már itt levő problémás kisebbségi honfitársainkat (cigányok, négerek, kínaiak, és a zsidók, ha ide sorolja őket) nem elüldözni kell, vagy elkülöníteni. Oktatással, engedményekkel, és ha kell kényszerrel a magyar nemzet értékes tagjává kell őket tennünk.“

Engedményekkel? Egy idegennek, márpedig a zsidók és cigányok, itt mindaddig idegenek, amíg fontosabb számukra az hogy, zsidók vagy cigányok, mint az, hogy magyarok; addig nem hogy kedvezményeket, de sokkal több munkát, igyekezetet kell tőlük megkövetelni! Mindez természetesen azokra vonatkozik, akik ezt így gondolják és cselekszik. Ha érzelmekben, lelkileg is magyarnak tartják magukat, semmi bántódásuk nem lehet! Ám ezt csak a cselekedetek figyelembe vételével lehet eldönteni! Mert senkinek a gondolataiba nem láthatunk.

Bognár Gábor

Lásd még

Forrás