Huszár Tibor

A hu-Rightpedia wikiből

Huszár Tibor (Veresegyház, 1930. augusztus 20.) Széchenyi-díjas szociológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Az értelmiségszociológia neves kutatója. 1983 és 1992 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Szociológiai Intézete alapító igazgatója. 1990-ben rövid ideig országgyűlési képviselő.

Életpályája

1949-ben kikerült a moszkvai Lenin Intézetbe, ahol pedagógiai, pszichológiai és logikai tanulmányokat folytatott. 1953-ban szerzett diplomát. Tudományos pályafutása későn kezdődött. Petőfi Körös munkássága miatt 1957 és 1960 között a budapesti József Attila Gimnázium tanáraként tudott csak dolgozni, de közben levelező aspiráns volt. 1960-ban került az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsésztudományi Karának filozófia tanszékére, ahol 1969-ig adjunktusként dolgozott. Ekkor kapta meg egyetemi docensi kinevezését, ugyanebben az évben a szociológiai tanszék vezetését is átvette. 1977-től egyetemi tanár. A tanszék 1983-ban átalakult Szociológiai és Szociálpolitikai Intézetté, melynek igazgatója lett. Ezt a tisztségét 1992-ig viselte. 2001-ben emeritálták.

A Valóság, a The Hungarian Quarterly és a Szociológiai Szemle szerkesztőbizottságainak tagja lett. Az ELTE Akkreditációs Bizottsága és a Magyar Szociológiai Társaság tagjává választották.

1960-ban védte meg a neveléstudományok kandidátusi, 1976-ban a szociológiai tudományok akadémiai doktori értekezését. 1975-ben az MTA Szociológiai Bizottságának elnöke lett, később az Athaeneum Bizottságban is dolgozott. 1982-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1987-ben pedig rendes tagjává választotta. 2003-ban Széchenyi-díjban részesült.

Politikai pályafutása

1948-ban belépett a Magyar Dolgozók Pártjába. Diplomájának megszerzése után a Dolgozó Ifjúság Szövetsége Központi Vezetőségének alosztályvezetője volt, majd 1954-ben a budapesti bizottság titkáraként kezdett el dolgozni. Az 1956-os forradalomban vállalt szerepe miatt (a Petőfi Kör vezetőségi tagja volt) 1957-ben kizárták a Magyar Szocialista Munkáspártból. Tanárként tudott elhelyezkedni. 1959-ben visszavették az MSZMP-be, de komolyabb politikai szerepvállalása nem volt.

Az 1990-es országgyűlési választáson a Magyar Szocialista Párt pártonkívüli jelöltjeként annak országos listájáról bekerült az Országgyűlésbe, de négy hónappal később lemondott mandátumáról.

Munkássága

Kutatási területe az erkölcsi tudat kérdései, az értelmiségszociológia és a történelemszociológia.

Vizsgálta az erkölcsi értékek fejlődésében a folyamatosság és a megszakítottság problémakörét. A tudáselit jellemzőit több művében behatóan kutatta. 1990 után a hatalmi gépezet működésének különféle (elsősorban a rejtettség és a láthatóság) dimenzióit vizsgálta, elsősorban az autoriter (azaz tekintélyelvű) és a diktatórikus/totalitárius rendszerekben. Munkássága alatt több Bibó Istvánnal, Erdei Ferenccel és Kádár Jánossal kapcsolatos mű szerzője, szerkesztője volt.

Családja

Nős, házasságából egy fiúgyermek született.

Főbb publikációi

  • Fiatalkori bűnözők (1963)
  • Cselekvő ember (1973)
  • Fejezetek az értelmiség történetéből (1977)
  • Történelem és szociológia (1979)
  • Erkölcs és társadalom (1983)
  • Nemzetlét, nemzettudat, értelmiség (1984)
  • Abriss der Geschichte der Intelligenz (1988)
  • Bibó István : Beszélgetések, politikai-életrajzi dokumentumok (1989)
  • Mit ér a szellem, ha… (1990)
  • A hatalom rejtett dimenziói (1995)
  • A politikai gépezet 1951 tavaszán Magyarországon (1998)
  • 1968. Prága, Budapest, Moszkva: Kádár János és a csehszlovákiai intervenció (1998)
  • Restauráció vagy kiigazítás (Szabó Jánossal, 1999)
  • Kádár János. Politikai életrajz. I–II. (2001–2003)
  • Kádár (2006)
  • Az elittől a nómenklatúráig (2007)

Források