Illyés Gyula

A hu-Rightpedia wikiből
Unbalanced-scales.jpg
Ez a cikk a wikipédiából vett szöveget tartalmaz. Segíthet a Rightpédiának, ha megszabadítja a cikket előítéleteitől és nem megfelelő szóhasználatától.
Illyes Gyula.jpg
„Te mit csinálnál Gyula, ha te lennél Magyarország kormányzója?" „Én azonnal felakasztanám az összes nagybirtokos grófot és katolikus püspököt!" Kérdező: Gömbös Gyula. Válaszadó: Illyés Gyula.

Illyés GyulaJewish lackey1.png (eredetileg Illés Gyula) (Felsőrácegrespuszta, 1902. november 2. – Budapest, 1983. április 15.) Kossuth-díjas magyar költő, író, műfordító, szerkesztő, az MTA tagja. A Digitális Irodalmi Akadémia megalakulásától annak posztumusz tagja.

Élete

Illyés Gyula 1902. november 2-án született a Tolna megyei Felsőrácegrespusztán. Édesapja Illés János (1870–1931), uradalmi gépész, édesanyja Kállay Ida (1878–1931). Ferenc és Klára után harmadik gyermekként született Gyula, aki élete első 9 évét töltötte szülőhelyén.

Az elemi iskolát a pusztai népiskolában (1908–12) kezdte, majd 1912-ben, amikor a család Simontornyára költözött, ott fejezte be a negyediket (1912), s végezte el az ötödiket (1912–13). A gimnázium alsó osztályait több helyen végezte: Dombóváron (1913–14), Bonyhádon (1914–16), és a budapesti Munkácsy Mihály utcai gimnáziumban (1916–17). 1916-ban szülei elváltak, anyjával Budapestre költöztek. A felső osztályokat az Izabella utcai kereskedelmi iskolában (1917–21) végezte. 1921-ben érettségizett. 1918–19-ben részt vett a balatoni diák- és ifjúmunkás mozgalomban, vöröskatonaként ott volt a románok elleni szolnoki csatában. 1920. december 22-én jelent meg első verse (El ne essél, testvér) név nélkül a Népszavában.

1921 őszétől a budapesti egyetem magyar–francia szakos hallgatója volt. Illegális tevékenységéért várható letartóztatása elől 1921 decemberében sikerült Bécsbe távoznia, majd Berlinen és a Rajna-vidéken át 1922. április 24-én érkezett Párizsba. Alkalmi állások után egy könyvkötőműhelyben dolgozott. Egy ideig a Sorbonne hallgatója volt. 1923-ban első cikkeit, fordításait az Ék és a Ma közölte. 1926 nyarán amnesztia nyomán hazaérkezett. Fő fóruma a Kassák Lajos által szerkesztett Dokumentum, majd a Munka lett.

1927–30-ban a Phőnix Biztosító Társaság hivatalnoka volt. 1927. november 16-án megjelent első kritikai írása a Nyugatban. 1928-tól a Nyugat rendszeresen közölte verseit, cikkeit. Barátságot kötött József Attilával, Németh Lászlóval, Szabó Lőrinccel, Erdélyi Józseffel. Első kötete a Nyugat kiadásában jelent meg (Nehéz föld, 1928). 1931-ben feleségül vette Juvancz Irma gyógytornatanárnőt. 1934-ben az első írókongresszusra való meghívás alapján hosszabb utazást tett a Szovjetunióban.

1934–38-ig a Válasz, 1935-ben az Új Szellemi Front munkatársa, 1937. március 15-én egyik alapítója Márciusi Front-nak, részt vett a Front szervezésében. 1937-től a Nyugat társszerkesztője; 1944-ig a Nemzeti Bank sajtóreferense francia mezőgazdasági ügyekben; elvált Juvancz Irmától. 1939-ben feleségül vette Kozmutza Flórát, akitől Mária nevű lánya született 1940-ben. 1941-ben, Babits Mihály halála után a Nyugat örökébe lépő Magyar Csillag (1941. október 1. – 1944. március 19.) szerkesztője.

1944 márciusától Németh Lászlóval a Dunántúlon és Budapesten bújkált. 1945-ben nemzetgyűlési, majd rövid ideig országgyűlési képviselő. 1946-ig a Nemzeti Paraszt Párt egyik vezetője. 1945–49 között a Magyar Tudományos Akadémia tagja (1989-ben MTA tagságát visszaállították). 1946 októberétől 1949 júniusáig a Válasz szerkesztője. 1948-tól visszavonult a közélettől. 1956. október 31-én beválasztották a Petőfi Párt Irányító Testületébe. 1983. április 15-én hunyt el Budapesten.

Művei

  • Nehéz föld (1928)
  • Sarjúrendek (1931)
  • Három öreg (1932)
  • Hősökről beszélnek (1933)
  • Ifjúság (1934)
  • Oroszország (1934)
  • Szálló egek alatt (1935)
  • Petőfi (1936)
  • A puszták népe (1936)
  • Rend a romokban (1937)
  • Magyarok (1938)
  • Külön világban (1939)
  • Ki a magyar? (1939)
  • Lélek és kenyér (1939)
  • Összegyűjtött versei (1940)
  • Csizma az asztalon (1941)
  • Kora tavasz (1941)
  • Bartók (1955)
  • Hetvenhét magyar népmese

A nagy kérdés

A Nagy Kérdés

- Pusztul a nép, - kezdtem.
Hangom elakadt,
- A magyarság…
- Mit? magyarok?
– hangzott. – Csönd,
Te zsidógyűlölő!

Pusztul a nép…
- Hallgass! Ne beszélj itt másról.
A kérdés Egy volt és lészen is:
antiszemita vagy-é?

Verse a zsarnokságról

Illyés Gyula
EGY MONDAT A ZSARNOKSÁGRÓL

Hol zsarnokság van,
ott zsarnokság van
nemcsak a puskacsőben,
nemcsak a börtönökben,

nemcsak a vallató szobákban,
nemcsak az éjszakában
kiáltó őr szavában,
ott zsarnokság van

nemcsak a füst-sötéten
lobogó vádbeszédben,
beismerésben,
rabok fal-morse-jében,

nemcsak a bíró hűvös
ítéletében: bűnös!
ott zsarnokság van
nemcsak a katonásan

pattogtatott „vigyázz!”-ban,
„tűz!”-ben, a dobolásban,
s abban, ahogy a hullát
gödörbe húzzák,

nemcsak a titkon
félignyílt ajtón
ijedten
besuttogott hírekben,

a száj elé hulltan
pisszt jelző ujjban,
ott zsarnokság van
nemcsak a rács-szilárdan

fölrakott arcvonásban
s e rácsban már szótlan
vergődő jajsikolyban,
a csöndet

növelő néma könnyek
zuhatagában,
kimeredt szembogárban,

ott zsarnokság van
nemcsak a talpraálltan
harsogott éljenekben,
hurrákban, énekekben,

hol zsarnokság van,
ott zsarnokság van
nemcsak az ernyedetlen
tapsoló tenyerekben,

kürtben, az operában,
épp oly hazug-harsányan
zengő szoborkövekben,
színekben, képteremben,

külön minden keretben,
már az ecsetben;
nemcsak az éjben halkan
sikló gépkocsizajban

s abban,
megállt a kapualjban;

hol zsarnokság van, ott van
jelenvalóan
mindenekben,
ahogy rég istened sem;

ott zsarnokság van
az óvodákban,
az apai tanácsban,
az anya mosolyában,

abban, ahogy a gyermek
idegennek felelget;

nemcsak a szögesdrótban,
nemcsak a könyvsorokban
szögesdrótnál jobban
butító szólamokban;

az ott van
a búcsúcsókban,
ahogy így szól a hitves:
mikor jössz haza, kedves;

az utcán oly szokottan
ismételt hogy-vagy-okban,
a hirtelen puhábban
szorított kézfogásban,

ahogy egyszercsak
szerelmed arca megfagy,
mert ott van
a légyottban,

nemcsak a vallatásban,
ott van a vallomásban,
az édes szó-mámorban,
mint légy a borban,

mert álmaidban
sem vagy magadban,
ott van a nászi ágyban,
előtte már a vágyban,

mert szépnek csak azt véled,
mi egyszer már övé lett;
vele hevertél,
ha azt hitted, szerettél,

tányérban és pohárban,
az ott van az orrban, szájban,
hidegben és homályban,
szabadban és szobádban,

mintha nyitva az ablak,
s bedől a dögszag,
mintha a házban
valahol gázfolyás van,

ha magadban beszélgetsz,
ő, a zsarnokság kérdez,
képzeletedben
se vagy független,

fönt a Tejút is már más:
határsáv, hol fény pásztáz,
aknamező; a csillag:
kémlelő ablak,

a nyüzsgő égi sátor:
egyetlen munkatábor;
mert zsarnokság szól
lázból, harangozásból,

a papból, kinek gyónol,
a prédikációból,
templom, parlament, kínpad:
megannyi színpad;

hunyod-nyitod a pillád,
mind az tekint rád;
mint a betegség,
veled megy, mint az emlék;

vonat kereke, hallod,
rab vagy, rab, erre kattog;
hegyen és tenger mellett
be ezt lehelled;

cikáz a villám, az van
minden váratlan
zörejben, fényben,
a szív-hökkenésben;

a nyugalomban,
e bilincs-unalomban,
a zápor-zuhogásban,
az égigérő rácsban,

a cellafal-fehéren
bezáró hóesésben;
az néz rád
kutyád szemén át,

s mert minden célban ott van,
ott van a holnapodban,
gondolatodban,
minden mozdulatodban;

mint víz a medret,
követed és teremted;
kémlelődsz ki e körből?
ő néz rád a tükörből,

ő les, hiába futnál,
fogoly vagy s egyben foglár;
dohányod zamatába,
ruháid anyagába,

beivódik, evődik
velődig;
eszmélnél, de eszme
csak övé jut eszedbe,

néznél, de csak azt látod,
mit ő eléd varázsolt,
s már körbe lángol
erdőtűz gyufaszálból,

mert amikor ledobtad,
el nem tiportad;
s így rád is ő vigyáz már,
gyárban, mezőn, a háznál,

s nem érzed már, mi élni,
hús és kenyér mi,
mi szeretni, kívánni,
karod kitárni,

bilincseit a szolga
maga így gyártja s hordja;
ha eszel, őt növeszted,
gyermeked neki nemzed,

hol zsarnokság van,
mindenki szem a láncban;
belőled bűzlik, árad,
magad is zsarnokság vagy;

vakondként napsütésben,
így járunk vaksötétben,
s feszengünk kamarában,
akár a Szaharában;

mert ahol zsarnokság van,
minden hiában,
a dal is, az ilyen hű,
akármilyen mű,

mert ott áll
eleve sírodnál,
ő mondja meg, ki voltál,
porod is neki szolgál

Zsidókról

1934-ben zajlott a népi-urbánus vita Illyés és a zsidó Hatvany és Ignotus között, aminek jegyében a zsidók természetesen antiszemitázták Illyést. Ezután írta meg a Pusztul a nép-et. Egyébként nem volt antiszemita, de felismert egy-egy zsidó sajátságot. A szocializmus idején lehallgatták, véleménye szerint Magyarországon akkoriban „zsidó fasizmus” uralkodik, amely "mint minden igazi, vérbeli fasizmus, azonnal az erőszak fegyveréhez nyúl. Ezért össze kell zárni a sorokat – úgy, mint a parasztok teszik a téeszben, és átvészelni ezt a becstelen korszakot, míg megbukik ez a fasizmus is. Ezért nem értethette meg magát a kultúrpolitika irányítóival, akik szemére vetették irredentizmusát. A zsidók a mi nevünkben nem ágálhatnak [...]. Kijelentette még, hogy a magyar népnek magyar vezetőkre van szüksége, amíg ez nem lesz, addig itt magyar élet sem lesz."

"A zsidóság akkor sem lassítja azt az érvényesülési sebességet, melybe a századok hajtották, amikor az egyenlőség napja felvirrad. A fajok egyenjogosultságában képtelen meghozni az áldozatot, hogy faji különállásáról lemondjon. A német, a szláv vagy a görögkeleti s evangélikus idomul az új egységhez, a zsidóság nem oldódik. Ennek is megvan az oka. Valamennyi európai faj közül ő visel legkirívóbb jegyeket. Zsidó származású barátom tüzesen kel ki a fajvédelem ellen, amit helyeslek is, mert én is csak embervédelmet ismerek; megsértődik, amikor leakasztom, és elébe teszem a tükröt. Van faj, melyet jobban védtek, mint a tied? A fajvédelmi jelszavaktól hangos országban egyetlen fajt lehet öt lépésről megismerni, s az a zsidóság. A magyarok csak hírből tudják, hogy magyarok."

"Eltölthettél tíz évet, vagy akár egy életet azzal, hogy a magyarságot, akár nép, akár fajta mivoltában hibáiért ostoroztad, sértegetted, átkoztad, mindez csipetnyi jogot sem ad arra, hogy a zsidóság esetleges fogyatékosságaira csak távolról is célozhass. A láthatatlan tömeg, amelyről azt hitted, már szétfolyt az ország testében, egyszerre eleven egységbe ugrik s minden egyede úgy feszül feléd, mint a tüskésdisznó lándzsái. Ha véletlenül zsidó vagy, az egység kitaszít magából, megbélyegez és megfojt. Vond kétségbe, hogy harmadrangú írójuk elsőrangú, - megszünik a kritika szabadsága. Írj szatírát a divatos vallási áramlatokról s említsd meg benne, hogy a Duna homokján heverő szép zsidónők is el fognak kárhozni, - ha az élc mindenütt elsült, ezen a ponton csütörtököt mond: a keresztények hallgatnak, de a miskolci ügyvéd neje tajtékozó levélben mondja le a lapot. Huszat teszek egy ellen, hogy amit eddig leírtam, kínos feszélyezettséget okoz és tizet egy ellen, hogy sokak lelkében már ez is bizonyíték szerzőnk zsidógyülölete mellett. Aki ezt feltételezi, nézzen mégegyszer lelkébe, aztán mégegyszer e sorokba; a fogadást elvesztette."

"Nemrégiben olvastam egy kötetnyi, még a háború alatt megjelent hozzászólást a zsidó kérdéshez. A résztvevők nagyjából három részre oszlottak. Az elsőhöz tartozók, ezek főleg zsidók voltak, már magára a kérdésre csodálkozással és némi műfelháborodással kapták fel a fejüket. Zsidó kérdés? Olyan nincs. És türelmetlenül, a vallási türelmetlenség pontos másával követeltek megtorlást, megbélyegzést, sőt börtönt annak, aki ilyent feszegetni mer. A második rész azt vallotta, hogy zsidó kérdés van ugyan, de az tisztára a magyarok hibája. Ha a zsidók jobban boldogulnak, mint a magyarok, az azt jelenti, hogy a magyarok kevésbé tehetségesek. Ha pedig a zsidók nem erényeik, hanem törtetésük, fortélyaik révén érvényesülnek, hát akkor is a magyar társadalomban van a hiba, mért nem alkot olyan törvényeket, melyek az efféle szabálytalan érvényesülési módnak gátat vetnének. Ezt az álláspontot ép egy ítélő táblai bíró fejtette ki. A harmadik részt az akkori haladó szellemiség képviselte, élén Szabó Ervinnel. Ez a csoport bevallotta, hogy a zsidóságnak nem csupán a magyarságtól elütő, de önmagukban is rossz tulajdonságai vannak. Föl merte említeni a zsidók gőgjét, tartalmatlan önhittségét, faji szövetkezését s még egy pár árnyoldalát, melyeket ha valaki ma bármily objektivitással vetne is fel, máris költözködhetne kifelé arról a területről, melyet a magyar szabad szellemének tartunk. Egy hét alatt ott állna az uccai antiszemiták, a vérvád vallói sorában, szóval száműznék nemcsak a kultúra és humanitás, de a józan ész birodalmából is. Majdnem elfelejtettem, hogy e három csoporton kívül volt még egy negyedik is, valamennyi között számra a legnagyobb, amelynek tagjai bölcs óvatosságból a kérdésre válaszolni sem mertek."

"Ha csak a fajtát nézem, igazat kell adnom Pap Károlynak, aki a magyart is, zsidót is tragikus zsákuccában látja. Igazat kell adnom, mikor a szerepet ostorozza, amelyet a zsidóság, mint faj játszott a magyarságban. De a jövő megítélésében, a kérdés megoldásában, csak az emberi, a legmagasabb emberi szempontokat követhetem. Vállalom a közhelyet.

Nem hiszek, mert semmi adatom rá, a zsidóság szellemi fölényében. A vagyonszerzés nem ilyen tulajdonság bizonyítéka. Egész másé. Nem hiszem, hogy a zsidóság vezető szerepe a magyar gazdasági életben, vagy az újabbkori magyar kultúra szervezésében a magyarság tehetetlenségének tükre. Nem hiszem, hogy ha nincs zsidóság, nincs magyar ipar, ujságírás vagy forradalom. Könnyen meglehet, hogy sokkal különb van, ha tán valamivel később is."

"Magyar a világon körülbelül kilenc millió lehet. Zsidót a statisztika tizennégy-tizenöt milliót mutat fel. A valóságban tehát legalább kétszer annyian vannak. Számra is hatalmas, gazdag nép, melyben egyetlen analfabéta sincs. Ilyen nagy népből félmilliót oly kicsiny és meggyengített nép, mint a magyar, csak akkor fogadhat magába, ha ez a hatalmas tömeg megtagad minden kapcsolatot a régi közösséggel és tökéletesen vállalja az új sorsot. Ha ezt nem teszi, a határokon belül vagy nemzeti kisebbségbe kell vonulnia, ami számára újfajta gettót jelent, vagy vándorol tovább. Kétlaki életet nem élhet, az bizonyos."

"Ezrével tudnék ehhez hasonlót felsorolni. De legalább ugyanannyit, amely az ellenkezés mellett szól, kezdve azon, hogy a zsidóság árulónak és gyávának bélyegzi nemcsak a kitérteket, de azokat is, akik lelkileg kilépve a szűk körből megtagadják azzal az érdek- s a harci közösséget és végezve, ahogy gyakran még a kitértek is minden problémát csak zsidó szempontból ítélnek meg. Úgynevezett haladó szellemű zsidószármazású gondolkodóink között jó párat ismerek, akiknek szelleme elsősorban csak egy alacsony, faji cui prodest alapon működik. Meg lehet véleményünk az eféle szellem szabadságáról. Mi köti őket, hogy nem tudnak felszabadulni, felemelkedni? Nyilván sok minden."

"Ha egy helyzetet már választottál, a másikról le kell mondanod. Népek versengésében kétfelé nem nyujthatod ki a kezed sem segítségért, sem haszonért. Élhetsz közösség nélkül, ha elég nagy szellem vagy, de két közösségbe senki sem tartozhat, legkevésbé egy nép. A zsidókérdésre a magyar táj visszhangja már megadta a választ. Sajnos, az ige nem azzal válik testté, hogy kimondják; hanem, ha meghozzák neki az áldozatot. Mindazok, akiknek szólt."

"Már itt a faluban is alig esik szó a szörnyű nagyszombatról, amikor a feltámadás után a felszegen a részeg béndekóljaiak két csendőrt a fél falu szeme láttára, iszonyú népünnepély keretében a kocsma ajtajára szegeztek, pontról pontra másolva a hóhérkodást, mit a zsidók Krisztuson végeztek."

"A zsidóságnak nevezetes asszimilációs hajlama mellett alig bizonyít más élénkebben, mint az, ahogy ifjai az újabbkori elsötétüléshez asszimilálódtak, neofita túlbuzgósággal. Nagyrészük a fajvédelem terén alig marad el a másik színezetű fajvédők mögött, ha az ő védekezésük újabban valóban a megtámadottak védekezése is."

"Szót váltani a fajtakérdésről igazán csak azokkal volna még kedvem, akik elsősorban a maguk fajtáját, vagy csoportját bírálják: az árják közül az anti-árjákkal, a szemiták közül az antiszemitákkal. Sokkal többen vannak, mint gondolnánk. (Főleg az utóbbiak.) Miért hallgatnak? Őket kellene összeereszteni vitára, vagy akár veszekvésre. A tárgyilagos igazságot ők közelítenék meg legjobban, ők, az elfogulatlanság elfogultjai. Milyen nemes eszmecsere lenne! A pálmát az vinné el, aki oly kevés jót mondana magáról, hogy szégyenében a föld alá kéne bújnia."

"Tanulmányt kellett írnom a magyar nép fajtájáról, vagy fajtáiról. Azzal kezdtem, hogy a kunok büszkén emlegetik, hogy ők kunok, sőt kiskunok s ezzel valahogy azt akarják kifejezni, hogy ők aztán igazán magyarok ám, szemben mindazokkal, akiknek semmi ilyen eredetjelzőjük nincs. Ha valaki jásznak, vagy besenyőnek vallja magát, én az előtt is lapítok, átengedve neki magyarságból az elsőséget; nekik, a később jötteknek, a beolvadtaknak - a kunok, mint tudjuk, a 13. században kopogtattak be a már remeken kész magyar portán! A tanulmányba nem illett bele, ideírhatom a gondolat melléknyilalását. Ha a magyarországi zsidóság sorsa úgy alakult volna, mint apáink az emancipációkor vélték, akkor tán ötszáz év múlva a magyar előtt a zsidó jelző is ilyen melldüllesztő, magyarnál is magyarabb értelmet kap - mi jeltelen magyarok idáig megyünk a vendégszeretetben. Szomorú, hogy ez tréfásan hangzik.

Ennek a fenti jegyzetnek semmi politikai éle nincs. Világnézeti sincs. Tartalma semerre sem vág egy önmagában kerek gondolat az egész, a lehető legsemlegesebb ötlet. Gúny sincs benne, noha férne bele; még humor sincs, vigyáztam, kísérletül írtam. Mert bizonyos voltam, hogy mindenki, aki elolvassa, talál benne valami gyanúsat; valami rejtett szándékot a sorok közt! A szomorú, hogy zsidók és nem zsidók egyaránt valami ellenük irányított sértést sejtenek." (Magyarok)

„Magyarságra engem csak magyar oktathat ki. Igen, úgy értem, hogy fajmagyar, legalábbis annyira az, mint én. Akiben csak egy ükanyával több az idegen, mint bennem, az alkalmazza magára a törvényét, hogy a több magyarság több igazság, és fogja be a száját.” [1]

"A másik asszony fia vidéken van eltemetve. Tizenkilenc éves korában agyonlőtték a fehérek. „Aki beugratta, az meglógott.” Átkozódás a kommunisták ellen. „Nyomorult gazemberek, akik nem akarnak dolgozni.” – „Mind nincstelen csavargó és zsidó, akik a prolikból akarnak élni.” Mind a két nő oly szegény külsejű, hogy szegényebbet képzelni sem lehet."

"A város. A templom, a házak, zsidók pajesszal."

"A hírem szerinti jobboldali; de ő tudja, hogy a zsidók kényszerítették oda."

"Lőrincéket meghívjuk szerdára. Akar Németh Lászlóval beszélni. Meghívjuk azokat is. Lőrinc el fogja hozni sógorát, Trettinát is, ha Némethnek nincs kifogása ellene. Mucának van. Egyáltalában nem. A zsidók hátba döfték, ami nekem fáj, ezt ezek a jobboldaliak úgy-ahogy megértették, de velük sem vagyok, csak problémáim vannak velük, míg el nem árulják azokat."

"Ahogyan személyeskedés lett volna ez is: ha ő engem (állandóan s következmények nélkül) magyar fajvédőnek mond, annak rám nézve megbecstelenítő zöngéje van; ha én mondom s tartom őt és társait zsidó fajvédőnek (ahogy valóban annak tartom), azért megint csak énrám hullik valami elítélés.

Holott én a magyar faj irányában igazán csak fejvédő vagyok."

"A mentés nem volt kockázat nélküli. Erősen megzavarta a zsidókérdés feloldását (amelyre az üldözések végén lett volna alkalom), hogy a sajtó és a zsidóság hivatalos szervei rögtön azt az álláspontot foglalták el, hogy a mentésért semmi hála vagy köszönet nem jár, mert az kötelesség volt. Nemcsak emberi és keresztényi, hanem honpolgári is. Ez tételesen valóban így van, de nem lélektanilag, amikor az ember köszönetet mond annak is, aki a villamosban egy terhes anyát előreenged. És tömeglélektanilag!"

"Jövet – Kereszturyval – nagy csapat a Markó előtt: Rajniss kivégzését akarják látni. Jó részük nő, jellegzetesen jómódú, városi. Zsidó is? – távolról nem látni. Kiengesztelődik ettől az indulat, vagy növekszik? Mint szomjúhozónak a sós víz."

"- Fulladj meg a coriolanusi hülyeségeddel. Ki fognak rúgni. Igen, a zsidók. Az „igaziak”, a cionisták!

- Annyira mégse lovald be magad a hiedelmeidbe.

Igenis megszagolják, hogy belül mi vagy. Azok aztán csak a származásbogarászok, a fajvédők, a ketrechirdetők."

"Mi lett abból a híres új Magyarországból, melyért a Nyugat küzdött, mi lett Ady «életes és ígéretes és szent» forradalmából, Móricz keserű, de reményteljesen háborgó parasztjából, mi az igazi faji öntudatból, a szocializmusból, a tiszta szándékú és jogos harcból a judeo-germán Budapest szellemi hegemóniája ellen, amennyiben azt szelleminek lehet nevezni, vagy akár a kevésbé lelkesítő nemzeti öncélúságból?"

"– Pusztul a nép – kezdtem. Hangom elakadt. – A magyarság...
– Mit? Magyarok? – hangzott. – Csönd, te zsidógyülölő!
– Pusztul a nép… – Hallgass! Ne beszélj itt másról! A kérdés
Egy volt és leszen is: antiszemita vagy-é?"

"Mi közöm hozzá? – védekeztem,
szégyenlettem a rokonságot,
a kis aggastyánt, ki dohogva
mindenütt hibát, romlást látott.

A dühös zsidót, ki zihálva
apró ökleit rázza egyre
és századok sűrű ködéből
figyel, szemeit meregetve."

[2] [3]

Kitüntetései

  • Baumgartner-díj 1931, 1933, 1934, 1936
  • Kossuth-díj 1948, 1953, 1970
  • József Attila-díj 1950
  • A Le Grand Prix International de Poésie díja 1966
  • Knokkei Irodalmi Nagydíj 1966
  • Tanácsköztársasági Emlékérem 1969
  • Herder-díj 1970
  • Batsányi-díj 1971
  • Az Ordre des Arts et des Lettres parancsnoki fokozata 1971
  • A Munka Vörös Zászló Érdemrendje 1972
  • A Magyar Népköztársaság Babérkoszorúval Ékesített Zászlórendje 1977
  • Prix des Amitiés Françaises-díj 1978
  • Pro Urbe Pécs 1982
  • A Magyar Népköztársaság Rubinokkal Ékesített Zászlórendje 1982
  • A Magyar Tudományos Akadémia tagja 1945–49, 1989-ben visszaállították MTA tagságát.

Külső hivatkozások