Istóczy Győző

A hu-Rightpedia wikiből
Istóczy Győző

Élete.

Istóczy Győző régi, vasmegyei középnemesi birtokos családból származott. A példaértékű hazafi 1842. november 7-én született a Vas vármegyei Táplánszentkereszten. Magában hordozta ennek az osztálynak összes értékes tulajdonságait, de mentes volt hibáitól. Az a föld, az a táj, ahol családja gyökerezett, amely neki is szülőföldje volt, a honfoglaló magyarság egyik ősi, tisztán maradt, szívós, pompás hajtásának település területe. Józan, szorgalmas, kemény magyar fajta él ezen a földön. Az Istóczy család a megye egyik legrégibb családja. Győző édesapja korán elhalván, neveltetéséről sok szeretettel és odaadással édesanyja gondoskodott. Sok irányú érdeklődése és képességei már korán jelentkeztek. (Szépirodalom, zene, rajz, sport, nyelvek stb.) Elsősorban azonban a jogi és közgazdasági tudományok, a történelem és a politika érdekelték. Tanulmányai befejeztével, mint általában a megyei birtokos osztály fiataljai, közigazgatási szolgálatba lép. Tudásával, szorgalmával hamarosan sikerül elnyernie feletteseinek elismerését, pályáján gyorsan emelkedik. Ha közszolgálatban marad, bizonyára szép jövő vár rá. A hetvenes évek elején azonban zsidó részről közhivatali működésével kapcsolatban alaptalan hajsza indul meg ellene. Egy olyan hajsza, amelyből csak évek idegfeszítő küzdelme után sikerül szabadulnia. Ezek az évek és ezek az események döntően befolyásolták további magatartását, egész életútját. Figyelme a zsidóság felé fordul. Deák Ferenc biztatására kilép a közszolgálatból és az aktív politikára adja magát. Szülőföldjén a rumi kerületben Deákpárti, alkotmányjogi párti jelöltséget vállal. Miután a kerületben mindenütt ismerték, a család és a fiatal Istóczy közszeretetben állt, nagy szótöbbséggel meg is választották. Deák Ferenc közvetlen környezetéhez tartozott, aki nagyon kedvelte őt és nagy igyekezettel egyengette közéleti pályáját. Bemutatta Erzsébet királynőnek is.

Istóczy közjogi tekintetben, mint általában a nyugati vármegyék politikai vezető rétege, Ausztriával és az uralkodó házzal való kiegyezés és megbékélés mellett foglalt állást. Egész politikai pályája alatt hű maradt ezekhez az alapelvekhez. Ez a felfogás azonban nem politikai rövidlátás vagy elfogultság eredménye. Bár a kiegyezés híve volt, mindig sürgette a magyar szuverenitás teljes helyreállításai, az önálló vámterületet, a külön bankot és nemzeti hadsereget.

Képviselővé választása után Pestre költözött és itt élt egészen haláláig. Politikai munkássága egészen a fővároshoz kötötte. De ha tehette, ha kis szabad ideje volt, ha nyugalom után vágyott és pihenni akart, haza tért szülőfalujába, az öreg kúriába Dömötöribe. Éveken keresztül minden idejét képviselői, törvényhozói munkájának szentelte. Szorgalmasan látogatta az üléseket, mindig szoros kapcsolatban volt választóival, gyakran felkereste kerületét. A nyolcvanas évek elejétől kezdve nagy erővel látott az antiszemita párt megszervezéséhez. Az új mozgalomnak ő volt nemcsak a kezdeményezője, de a legnagyobb tekintélye, a lelke és mozgató rugója. Amikor később személyi okokból kilépett a pártból, az nemsokára fel is bomlott.

Ezekben az években a pártélet és a pártszervezés mellett nagyon lefoglalta őt havi folyóiratának, a 12 röpiratnak a szerkesztése, amely sokezer példányban jelent meg és az egész országban el volt terjedve. A lapszerkesztést mindig nagy gonddal és körültekintéssel végezte, minden apró-cseprő dolognak maga nézett utána. A nyolcvanas években megházasodott. Ebből a házasságból négy gyermek, három leány és egy fiú származott. Imre fia később, tizenhétéves korában, meghalt. Ez a haláleset nagyon megrendítette.

Rendszeresen és nagyon sokat dolgozott. Mindig tanult, tovább képezte magát. Hatalmas könyvtárában összegyűjtötte korának egész antiszemita irodalmát. Bár nem volt közlékeny természetű és inkább zárkózottnak látszott, akit barátságába fogadott, ahhoz közvetlen volt és megajándékozta bizalmával. Társaságban vidám csevegő. Antiszemitizmusa egyébként nemcsak politika jelszó volt nála, családját és egész környezetét ilyenné formálta. Óvakodott zsidókkal bármiféle kapcsolatba is kerülni. Mindennapi élete pontos idő és munkabeosztáshoz igazodott.

Az antiszemita párt bukása után ügyvédi irodát nyit. Ez a foglalkozás azonban nem az ő egyéniségének való. Zsidóktól szorongatott szegényebb ügyfeleinek dolgában ellenszolgáltatás nélkül jár el. Emberszeretetével, jóindulatával sokan visszaélnek, így aztán nem csoda, ha a végén irodájára ráfizet, ahelyett, hogy az jövedelmet hozna.

A 12 röpirat megszűnte után jogi és közigazgatási szaklapot ad ki. Ez a lap törvények és rendeletek tára volt, megfelelő magyarázatokkal. Egészen haláláig kiadta. Közben latinból fordított nagy gonddal zsidó tárgyú történeti munkákat. Megírja két füzetben is politikai visszaemlékezéseit. Drumonték és Luegerék sikereit látva, egyszer-kétszer megkísérli még nálunk is feltámasztani a politikai antiszemitizmust, de sikertelenül.

Sok csalódást és megpróbáltatást mért rá az élet, de keményen állta ezeket a csapásokat. Vigasztalást talált családjában, munkájában. Tiszta jellem és nagy akaraterő élt benne. Bár rendületlenül hitt eszméi és tanításai igazságában, abban, hogy egyszer szörnyű áron, egy nagy földindulás után eljön eszméinek beteljesülése, mégis különösen élete vége felé kimondhatatlanul fájt neki a közöny és a mellőzés, amely körülfogta. Utolsó írásában, Emlékirataiban keserűen jegyzi meg:

"A képviselőséggel meg az ügyvédséggel való felhagyás után hozzáfogtam irodalmi műveimnek az országban való terjesztéséhez, az előfizetés gyűjtéshez, megrendelés gyűjtéshez. Kénytelen voltam az előfizetés gyűjtéshez magam hozzáfogni, mert a magyar emberek rendszerint csak akkor vesznek, illetve rendelnek könyveket, ha eziránt őket személyesen felkeresik. Nyakamba kellett tehát vennem az országot s ezzel egy sziszifuszi munkát végeztem. Végeztem pedig álló tizenöt esztendőn keresztül. Más ember talán belebetegedett vagy éppen beleveszett volna ebbe a sziszifuszi munkába, én azonban végeztem anélkül, hogy tizenöt éven át csak egyszer is belebetegedtem volna. Ezen tizenöt év alatt pedig megjártam az egész országot, nem egyszer, de többször Árvától Orsováig, Pozsonytól Brassóig, Máramarostól Csáktornyáig, többnyire éjjel utazva a vasúton, ott alva is nem is, hogy nappal a dolgom után járhassak. De ezzel az óriási fáradsággal mégsem állott egészen arányban az anyagi eredmény, mert noha majdnem mindenki, akit csak megkerestem, ha csak tehette s nem félt az egyiptomiaktól (Istóczy véleménye szerint ugyanis a zsidók az egyiptomi páriák leszármazottjai), ami pedig igen sok esetben úgy volt, készséggel tett nálam megrendelést, az időmnek nagyrészét az ide-oda való utazgatás vette igénybe. Az anyagi eredmény tehát nem is volt teljesen kielégítő, a így a hiányt folyton az öröklött vagyonomból kellett pótolnom.

Az eddig elmondottakban ismertettem azt a rám most már minden tekintetben tűrhetetlen állapotot, amely állapotba az általam képviselt ügy is jutott. Ebben a sivár állapotban mi a teendő? Hát elsőben is véget óhajtanék vetni azoknak a folytonos utánjárással, utazgatásokkal, no meg még más egyebekkel is járó szertelen fáradalmaknak, amelyeknek immár 15 év óta ki vagyok téve a kiadványaimnak személyesen való terjesztése körül. Ezen a hazai nagyközönség segíthetne. Hiszen Isten kegyelméből immár a 69. életévemet élem a így bizony rám férne egy kevésbé hányatott élet.

Politikai szereplése.

Említettük már, hogy Istóczy Deák Ferenc biztatására lépett a politikai pályára, továbbá hogy egész közéleti szereplése alatt a közjogi kiegyezés hívé volt. A Deák-párt megszűnése, illetve beolvadása után ő is a szabadelvű párthoz csatlakozott. Egészen a nyolcvanas évek elejéig, ennek a kötelékébe tartozott. A tiszaeszlári bűntény és az orosz zsidóbevándorlás állandósulása miatt felzaklatott országos közhangulat nyomása alatt a képviselőházban lejátszódó összecsapások lehetetlenné tették számára, hogy továbbra is egy olyan pártnak legyen a tagja, amelyben zsidók is benn ülnek. Politikai barátai igyekeztek rábírni őt, hogy ne lépjen ki a szabadelvű pártból, elhatározása azonban megmásíthatatlan volt. Állásfoglalásában bizonyára nem kis része volt annak, hogy a törvényhozásban nem érezte már magát egészen egyedül. Különböző pártállású képviselők nyíltan is mellé állottak és helyeselték felszólalásait. Nagy megnyugvás lehetett ez számára és nagy mértékben fokozhatta önbizalmát, hiszen esztendőkön keresztül csak derűs és gúnyos közbeszólások kísérték beszédeit. Még az a nagy párt is, amelynek ő maga is tagja volt, fagyos közönnyel nézte vívódásait. 1882-ben Istóczy az országszerte megnyilvánuló és sokféle formában kifejezésre jutó zsidóellenes közhangulatból arra következtetett, hogy elérkezett az ideje a külön antiszemita párt megteremtésének. A szabadelvű és a függetlenségi pártból kilépő politikai barátai közreműködésével megalakítja az Országgyűlési Antiszemita Pártot. Belső viszályok a fokozódó külső nyomás és a kedvezőtlen általános politikai viszonyok következtében, az antiszemita párt néhány esztendei kemény helytállás után felbomlott. Az 1884. évben tartott képviselőválasztások nem hozták meg a remélt eredményt. Főként azért, mert hiányoztak a pártszervezetek, nem volt a pártnak sajtója, nem rendelkezett elegendő anyagi erővel és nem volt megfelelő számú képviselőjelöltje. Másrészt felvonult ellene az egész hivatalos közigazgatási szervezet, a zsidóság hatalmas tőkeereje, a hazug sajtópropaganda. A függetlenségi és a szabadelvű párt pedig hallgatólagos választási megegyezést kötött az antiszemita párt ellen. Minden olyan kerületben, ahol antiszemita jelölt lépett fel, a két nagy párt közül csak az egyik állított jelöltet, ahol pedig ez nem volt keresztülvihető, ott a pótválasztáson támogatták egymást a szabadelvűek és a függetlenségiek.

Ilyen körülmények között az eredmény nem lehetett kétséges. Az antiszemita párt vezető egyéniségei bekerültek ugyan a parlamentbe, de a párt képviselő tagjainak száma oly kevés volt összesen tizenhét, hogy nagyobb parlamenti akciók kezdeményezéséről már eleve le kellett mondaniuk.

Istóczy és vele együtt pártja talán akarata ellenére szerencsétlen módon élesen szembe került korának két vezető magyar politikai egyéniségével. Kossuth Lajossal és Tisza Kálmánnal. Kossuth bizonyára nem tudta megbocsátani Istóczynak, hogy a közjogi kiegyezés hívének vallotta magát. A függetlenségi pártnak küldött választási üzeneteiben bár elismeri, hogy van zsidókérdés és a zsidóság további bevándorlását meg kell akadályozni, mégis Istóczy és az antiszemita párt ellen foglal állást. Kossuthnak ezt az állásfoglalását a többnyire zsidó irányítás alatt álló függetlenségi irányú budapesti és vidéki lapok kiemelve és felnagyítva vitték olvasóik elé. A hatás természetesen nem maradhatott el.

Tisza Kálmán viszont meggyőződéses, őszinte zsidóbarát volt. akinek közvetlen környezetében és legbensőbb tanácsadói között is voltak zsidók. Nemcsak nem tudta megérteni Istóczyt, de gyűlöletet érzett iránta. Érezte benne a nagy és veszedelmes politikai ellenfelet, sokszor talán maga is érezte igazságainak meggyőző, lenyűgöző erejét, azonfelül Istóczy zavarta politikai elgondolásait, megnehezítette a nemzetközi zsidó pénzemberekkel folytatott, államkölcsönökre vonatkozó tárgyalásait. Tisza olyan mély elfogultsággal és ellenszenvvel nézte Istóczyék kísérleteit, politikai szervezkedésüket, hogy semmiféle eszköz alkalmazásától sem riadt vissza, ha azzal elérhette megsemmisítésüket.

Pártjának gyenge választási eredménye Istóczyt nagyon elkedvetlenítette. Bántotta őt az is, hogy a "párton belül a függetlenségi és a kiegyezési csoport között állandósultak a súrlódások. Kilépett az általa alapított pártból és néhány meghitt barátjával minden tekintetben egységes elvi alapon álló, új antiszemita pártot alakított. De ez a kísérlet sem járt sikerrel. Lassan visszahúzódott a közéleti szerepléstől. Egyénileg mindvégig kitartott politikai programja mellett. Hirdette az antijudaizmust és az ezzel összefüggő szociális és közgazdasági programot.

A 12 röpirat.

1880 őszén néhány budapesti és vidéki napilapban előfizetési felhívás jelent meg. A felhívás bejelenti, hogy a közeljövőben Budapesten 12 röpirat címen havonta megjelenő politikai, társadalmi, közgazdasági közlöny indul meg Istóczy Győző szerkesztésében. A szerkesztő személye nyilvánvalóvá tette, hogy itt milyen irányú sajtóvállalkozásról van szó. Istóczy már régebben tisztában volt azzal, hogy eszméi és tanításai csak szűk körre szorítkoznak mindaddig, amíg valamilyen sajtószervet nem teremt, amelynek közvetítésével a nagy tömegekhez szólhat. Ezért indította meg 1878-ban Jövőnk című hetilapjai, amelyet azonban néhány hónap múlva az érdeklődés hiánya miatt meg kellett szüntetnie. Négy évvel később már óvatosabb volt, csak havi folyóirattal próbálkozott. Vállalkozása ezúttal sikerrel járt. Az előfizetési felhívás kibocsátása után néhány héttel már annyi előfizető jelentkezett, hogy a lap megindítása kifizetődő vállalkozásnak látszott. Ettől kezdve tizenkét esztendőn keresztül minden hónap közepén pontosan megjelent a 12 röpirat új száma. Alcíme később antiszemita, majd antiszemita pártközlöny lett. Utóbb az alcím el is maradt. Az új folyóirat célja első számától az utolsóig az antijudaista eszmék népszerűsítése. Istóczy aránylag ritkán írt lapjában (cikkei legtöbbször név nélkül jelentek meg), átengedte a teret munkatársainak. Esztendők során számos igen értékes és még ma is jól hasznosítható cikk és tanulmány jelent meg a lapban a zsidóság múltjáról, lelkiségéről, vallási eszméiről, törvényeiről, hagyományairól. Egyik-másik cikk valóságos szaktanulmány. A legtöbb cikk természetesen a magyar közviszonyokat tárgyalja, kíméletlenül támadja bűneiért és mulasztásaiért a kormányt, az uralkodó pártokat és az egész rendszert. Számos cikkíró foglalkozott a zsidóság társadalmi és gazdasági terjeszkedésének eszközeivel és módozataival. Legtöbbször nyers őszinteséggel és kíméletlenül rámutatnak a zsidóság diadalmas előrenyomulásának és érvényesülésének igazi okaira. Bemutatunk itt kivonatosan egyet a 12 röpirat cikkeiből:

"Tagadhatatlan, hogy a hová a zsidóság befurakodik, mindenütt mételyező, szétbomlasztó elem. Föl kell említenem, hogy a mi kedves zsidó védőink többnyire olyanok, kik az 1867-73 közötti lázas geschäft időszakban per fás et ne fás jó konchoz jutottak s kiknek moráljuk abban kulminál, hogy a föld minden államában fölhasználták a szemesek a dagályos üzlethullámzást s hogy egy megindult árral szemben úszni dőreség, ezek azt hirdetik, hogy legyünk mi is élelmesek, különösen az ipar és kereskedelem terén, ne engedjük azt át a zsidóságnak.

Nem is az a legborzasztóbb a zsidókban, hogy élelmesek, hogy lótnak-futnak a haszon és keresmény reményében, a legbántóbb amaz erkölcsi érzék hiánya, hogy előttük, ha érdekük kívánja, nincs semmi szent, semmi tiszteletreméltó. Avagy jut-e eszébe a zsidónak, aki az egyszerű, de romlatlan erkölcsű faluba telepedett, mikor az asszonyt hiúságra számítva csipkék, szalagok s selyemkendők s egyéb fényűzési cikkekkel a fiatal asszonyt oda viszi, hogy azokért búzát, kukoricát, zsírt, szalonnát kihord, jut-e eszébe, hogy e nő erkölcsi világát dúlja föl s családi békéjét, boldogságát rabolja el, vagy akkor, ha a férfit biztatja, kínálja olcsó, hitelbe adott pálinkájával, s később azt dologtalanná, iszákossá téve, vagyonilag és erkölcsileg tönkre juttatja, zavarja-e álmát a lelkiismeret furdalása. Talán soha. Ő élelmes, ő gyarapodik, kis batyuval kerül a faluba, mint rongyszedő, most háza, szatócsboltja van, regálé, fogyasztási adó és földbérlő, maholnap virilista nemcsak a községben, de a megyénél is, fia már tudományos pályára lépett, gimnáziumban tanul, melyet nagy áldozattal valamely keresztény hitfelekezet tart fenn, nemsokára orvos, ügyész, talán járási vagy törvényszéki bíró lesz. ezalatt a falu, amelyben az apa a vagyonát szerzi, anyagilag, erkölcsileg elpusztul s amit az apa még el nem élelmeskedhetett, azt majd elperli a fia." (A humanizmus és a zsidókérdés I. évfolyam, 7. füzet.)

Néhány mondat egy másik cikkből:

"A szabadság, egyenlőség és testvériség küzdelme a lelkiismereti és politikai szabadságért vívott harcok lezajlásával még nincs befejezve. A minden kasztok legkizárólagosabbika, amely az emberiség többi tagjával minden egyezkedést, azokhoz minden közeledést a legkonokabb makacssággal visszautasít, amely önzésében annyira megy, hogy a kebelén kívül eső emberekkel nemhogy testvériséget és egyenlőséget nem akar, de azokat még embereknek sem ismeri el s azokat nemhogy szabadságban, emberi jogokban részesíteni nem kívánja, de azok rabszolgaságra vetésére, erkölcsi és fizikai megsemmisítésére törekszik, s ezek ellenében tagjainak mindennemű gazság és bűn elkövetését nemcsak megengedi, de megparancsolja; azon kaszt, mely kizárólag maga számára vindikál minden jogot és az egész földkerekségnek és a földkerekség minden javainak kizárólagos bírására vágyik, ez a kaszt nemcsak érintetlenül fenn áll, de sőt, uralja a világot. E kaszt a szabadság, egyenlőség és testvériségnek nemcsak legengesztelhetetlenebb, leghalálosabb és leghatalmasabb, de legveszélyesebb ellensége is. A legveszélyesebb pedig azért, mert alattomos és álnok. mert álarcot visel, mert színlelt szabadelvűség báránybőrébe rejti farkas tagjait s pusztításait többnyire a törvényszerűség látszatával űzi s míg kezei mindenféle gazságokat követnek el, szájáról a humanitás és emberszeretet szép szavai áradoznak, gaztettei szabad űzhetését a jogegyenlőség és a szabad vallásgyakorlat nevében követeli s ha pusztító munkájában gátolni akarod, szabadelvűtlen reakcionáriusnak, bigott fanatikusnak bélyegez s ha bűneit leleplezed, a világ fülét repeszti be a türelmetlenség és üldözés miatti jajveszékelésével. E kaszt emberei épp oly ügyesen tartják társadalomellenes céljaik és törekvéseik felől homályban az embereket, mint amily ügyesek úgy az egyes embereknek, mint testületeknek és a sajtónak maguk iránt kedvezőre hangolásában, lekötelezésében, gyakran megvesztegetésében és az ily lekötelezettek kihasználásában s általuk a zsidó szofizmák, zsidó eszmék és világnézet forgalombahozásában."

A 12 röpirat népszerűségére jellemző, hogy Tisza Kálmánék ismételten a folyóirat betiltására határozták el magukat, de szándékuk végrehajtására sohasem került sor. A lap cikkírói többnyire álnévvel szerepeltek. A 12 röpiratnak állandó rovatai is voltak. Ezek egyikében a legújabb hazai és nemzetközi híranyag kapott helyet. Érdekes rovat volt az, amely a külföldi antiszemita lapokból közöl szemelvényeket. A magyar és az idegen antiszemita könyvekből és röpiratokból mindig részletes szemelvényeket találunk a lapban. A magyar antiszemita képviselők parlamenti beszédeit legtöbbször egész terjedelmében megtaláljuk a 12 röpiratban. Erre már csak azért is szükség volt, mert a sajtó legnagyobb része vagy teljesen elhallgatta ezeket a beszédeket, vagy csak egészen rövid kivonatban közölte. Az olvasók hozzászólásai és tudósításai mindig helyet kaptak Istóczy folyóiratában. Amíg az antiszemita párt fennállott, a 12 röpirat is nagy olvasótáborral rendelkezett, a párt megszűntével a lap iránt is megcsappant az érdeklődés. Az utolsó évfolyamra 1892-ben már csak ötven előfizető jelentkezett és így nem maradt más hátra, mint beszüntetni a lapot. A 12 röpirat a maga idejében felvilágosító munkájával fontos hivatást töltött be, a benne összegyűjtött anyagnál fogva pedig mindenkor becses kútforrása lesz a nyolcvanas évek antiszemita mozgalmaira vonatkozó kutatásoknak.

Istóczy nemzetközi kapcsolatai.

A zsidókérdés lényegét felismerve. Istóczy nagyon jól tudja, hogy végleges megoldásról csak akkor lehet szó, ha a legjobban érdekelt államok közös akarattal igyekeznek valamilyen célravezető tervet megvalósítani. Ezért kereste a külföldi rokonmozgalmakkal a kapcsolatokat. Munkássága és személye ezekben a külföldi körökben általánosan ismert volt és nagy megbecsülésnek örvendett. Az osztrák és német antiszemita szervezetek ismételten felkeresték őt üdvözlő átirataikkal, leveleikkel és sürgönyeikkel.

A berlini antiszemita liga 1880 október 15-én a következőket írja Istóczynak:

"A tisztelettel alulírt Antiszemita Ligának Berlinben van szerencséje Uraságodnak a mindnyájunk iránt ellenséges szemita betolakodók ellenében kifejtett erélyes működéséért legteljesebb elismerésünket és köszönetünket nyilvánítani.

Miként az önök szép hazájában, úgy nálunk Németországban is nőttön nő azon férfiak száma, akik ezen közös ellenség ellen minden eszközzel küzdeni el vannak határozva. Küzdjünk és győzzünk egymással karöltve. Quod Deus bene vertat!

1882 július 18-án a Socialer Reichsvercin a következő átiratban üdvözli Istóczyt:

"Az európai szellem fáradhatatlan, bátor előharcosának, aki szembeszállt a modern zsidóság hatalmával, Európa első törvényhozójának, akinek volt bátorsága rámutatni egy parlamentben arra a fenyegető romlásra, amely a zsidóság részéről fenyegeti a modern civilizációt, a berlini Socialer Heichsverein az 1882 július 18-án tartott nagygyűlés megbízásából a legteljesebb nagyrabecsülését és mélységes tiszteletét fejezi ki."

Az antiszemita irányú osztrák, német és francia lapok is gyakran foglalkoznak Istóczyval és pártjával.

A Deutsche Reichszeitung 1880 január 1-én hosszabb cikket írva a zsidókérdésről megállapítja, hogy a zsidókérdést legelőször Istóczy Victor képviselő pendítette meg 1875 április 8-án elmondott interpellációjában. Ettől kezdve Istóczy újra és újra felveti a zsidókérdést a magyar parlamentben, amely kérdés közben egész Európát bejárta. Hasonló értelemben ír a Das Deutsche Volkszeitung 1880. évi április 2-iki száma. A Berliner Ostend Zeitung 1882 március elején ugyancsak hosszabb cikkben méltatja Istóczy munkásságát, egyebek között megállapítja, hogy még csak néhány évvel ezelőtt zsidókérdésről szó sem volt s tulajdonképpen csak egy országban volt egy ember, értjük itt a magyar Istóczy Győzőt, aki az országgyűlésen a mai zsidóság közveszélyességére utalt, ma Németországban. Ausztriában, Romániában, Oroszországban, s legújabban Amerikában és Franciaországban is látjuk kisebb-nagyobb mérvben ama mozgalmat, mely a zsidóknak Európából való küllebbeztetésével fog végződni.

Egy másik osztrák lap ezeket írja Istóczy szerepéről: "Már 1875-ben, amidőn Német és Oroszországban nem ismertek zsidóellenes mozgalmat, Istóczy az egyetlen volt, aki ama veszélyekre figyelmeztetett, amely a zsidóuralom részéről a népeket és a művelődést fenyegették. Akkor őt csak ábrándozónak nevezték, a zsidók pedig szánakozva tekintettek le rá, ma, amikor a veszély már nagy és mindenki által látható és felfogható, ma már zsidófalónak mondják.

Istóczy nyilatkozatai ismételten megjelentek német és francia lapokban. Budapesten járt külföldi laptudósítók több ízben felkeresték és hosszú cikkekben számoltak be a társaságában töltött időről. Henricivel és Drumonttal, a német és francia antiszemiták vezetőivel állandó levelezési viszonyban volt. A berlini antiszemita vezetők hálájuk és elismerésük jeléül 1880-ban díszes söröskancsót küldtek három bilikonnal Istóczynak, a következő felirattal: "Dem braven Herrn Victor Istóczy dem Helden wider Israel, der dankbare Deutsche. Berlin, 1880." Edouard Drumont, a francia antiszemita mozgalom vezére is nagyra becsülte Istóczy munkásságát. Elismerése jeléül világszerte ismert munkájának, a La Francé Juivenek dedikált példányát és fényképét küldte meg, a következő szavakkal: "A Victor Istóczy le courage ux champion de la lutte antisemitque-témoignage de cordiale sympathie."

Ezek a külföldi kapcsolatok később, amikor a magyar antiszemita párt felbomlott, az osztrákok viszont uralomra kerültek és a franciák is megerősödtek, lassan megszűntek.

A drezdai első nemzetközi antiszemita kongresszus.

A 12 röpirat 1882. évi június 15-iki számában egy rövid kis közlemény arról számolt be. hogy az európai antiszemitizmus vezérférfiainak már régóta táplált kedvenc eszméje egy nemzetközi antiszemita kongresszus létrehozása a megvalósuláshoz közeleg. Előkészületek folynak ugyanis arra nézve, hogy folyó év szeptember havában Drezdában egy ilyen kongresszus hívasson egybe. Ezen az értekezleten az érdekelt államok antiszemita vezérférfiai a további egyöntetű eljárás módozataiban állapodnak majd meg. A folyóirat következő száma bejelenti, hogy a magyar antiszemita mozgalmat Drezdában Istóczy és Ónody országgyűlési képviselők fogják majd képviselni, akiken kívül még mások is részt vesznek a tanácskozásokon. A 12 röpirat felhívja olvasóit, hogy aki teheti, jöjjön ki a drezdai értekezletre. "Oly kiváló szerepet visz e pillanatban az antiszemita mozgalom terén Magyarország, hogy már ez okból is hazánk nemzetközi állásáról, nemzetünknek az európai népek koncertjében őt joggal megillető szerepéről való lemondással egyértelmű lenne az, ha tekintélyes számban nem jelennénk meg Drezdában, ahol a legújabb események folytán mindenkinek szeme mirajtunk, magyarokon fognak függeni s ahol ekként mi, magyarok hivatva leszünk döntő szerepet vinni. Volte a török világ s a félhold elleni százados küzdelmünk előtt és után valaha hazánk történelmében ehhez hasonló eset, ahol a magyar nemzet hivatva lett volna a művelt európai nemzetek élén az európai kultúra érdekében vívott nemes küzdelemben a vezérszerepet vinni? Emelkedjünk tehát a helyzet színvonalára és jelenjünk meg tömegesen Drezdában, azon a földön, ahol szabad a szó nekünk, antiszemitáknak is és ahol lelkes elvbarátok várnak a mi üdvözlésünkre.

Fel tehát Drezdába!

A kongresszus lefolyását a magyar kiküldöttek jelentős szerepe miatt a következőkben részletesen ismertetjük. A meghívó szó szerint a következőképp hangzott:

Budapest, 1882 augusztus 10. Tisztelt elvtárs! A zsidóellenes mozgalom legközelebbi céljainak, valamint annak a bizalmas megbeszélésére mik legyenek azon utak és módok, amelyeik választandók a célból, hogy a zsidóság állása ellen a magas financiában, úgy mint a kereskedelemben, a mezei gazdászatban úgy, mint a kézműiparban, a politikában úgy, mint a községi viszonyokban, a sajtóban úgy, mint a művészet és tudomány terén nemzetközileg sikeresen küzdhessünk alulírottak önt, t. elvtárs f. évi szeptember 11-ére, hétfőre. Drezdába, a Helbig-féle Elbe helyiségek fehér termébe ezennel tisztelettel meghívjuk. A szíves jelentkezést Magyarország részéről Budapesten kérjük eszközölni. Ezen meghívó igazolványul is szolgál és kívánatra az illető bizottsági tagoknak előmutatandó.

1882 szeptember 8-án az osztrák államvaspálya reggeli gyorsvonatával Budapestről elindultak Ónody Géza és Islóczy Győző országgyűlési képviselők, továbbá Gramm Szilveszter földbirtokos Biharból, Bárczay földbirtokos Szabolcsból, dr. Günther Antal, a Pesti Napló különtudósítója, Olsavszky Lajos kir. táblai tanácsjegyző. az Egyetértés különtudósítója. Pozsonyban csatlakozott a társasághoz Simonyi Iván országgyűlési képviselő is. Pozsonyban egyébként mintegy háromszáz főnyi tömeg várta az utasokat, illetve kísérte ki az állomásra Simonyi Ivánt. A Drezdába utazókat Okolicsányi György ügyvéd üdvözölte s erre Istóczy válaszolt. Részben vasúton, részben hajón folyt tovább az utazás. Szeptember 10-én délután három órakor érkezett a társaság Drezdába, ahol népes küldöttség várta és fogadta az érkezőket. Aznap este volt az ismerkedési estély a Helbig-féle vendéglő nagytermében. Az elnöki emelvényen, babérbokrok között állt Ferenc József, Albert szász király és Vilmos császár mellszobra. A teremben feltűnő helyen ki volt függesztve Solymosi Eszter majdnem életnagyságú képe, amelyet Ábrányi Lajos festett és Ónody Géza hozott magával. A magyarok itt találkoztak külön érkezett honfitársaikkal és pedig de Pottere nyug. alezredessel, Eördögh Lajos földiparüzlet tulajdonossal és B. T.-vel Budapestről. Este 9 órakor már mintegy 200 vendég tartózkodott a nagyteremben. Az összehívó bizottság elnöke, Pinkert Waldegg előbb a szász király köszöntötte, majd a magyar kiküldötteket, akik közül Istóczy köszönte meg az üdvözlést, szíves szavakkal. Másnap délután a kongresszus résztvevői különhajón kirándultak Drezda környékére, a magyar vendégek tiszteletére a zenekar ismételten eljátszotta a Rákóczi indulót. A kirándulóhelyen pedig, Istóczy óhajára, Henriciék bemutatták a szalamander dörzsölést. Még aznap este, a következő nap megnyitandó kongresszus előkészítéseként társas értekezlet volt, amelyen Simonyi Iván tartott előadást a zsidókérdésről. Még együtt volt a társaság, amikor megérkezett este 11 órakor Berlinből Stöcker Adolf német császári udvari lelkész. Az őt üdvözlő beszédre válaszolva Stöcker hangoztatta, hogy véget kell vetni ama kárhozatos törekvéseknek, amelyek a társadalmi szervezőiét alapjaiban megingatják, amelyek lábbal tapodják a legnemesebb eszményeket s amelyek előtt nincs más érdek, mint haszon és nyereség, nem válogatva az eszközökben, melyekkel ez elérhető. A kizsákmányolás elvének nem szabad diadalmaskodni. Fel munkára, Uraim.

Szeptember 11-én délelőtt fél tizenegykor kezdődött a kongresszus tulajdonképpeni tanácskozása. A vezető személyiségek előzőleg megbeszélést tartottak s ezen megállapodtak a tanácskozások munkarendjében, megegyeztek az elnökség összetételére nézve. A kongresszus elnöke Bredow, alelnöke Simonyi Iván magyar kiküldött lett. Már az első felszólalások nyomán kifejezésre jutott a két eltérő német antiszemita irányzat közötti ellentét. Förster és Henrici hangoztatták, hogy nincs más megoldás, mint a zsidók eltávolítása. Bármily szigorú törvényeket is hozunk a zsidók ellen, azok mégis képesek lesznek túlsúlyra vergődni. Nem erőszakos kiűzésről, hanem törvényes eltávolításról van szó.

Ezután Istóczy szólalt fel és hosszabb beszéd kíséretében benyújtotta a keresztény népekhez és kormányaikhoz intézendő kiáltványt, elfogadásra ajánlva azt. Figyelmeztette az értekezletet, hogy a rendelkezésre álló rövid két nap alatt kézzelfogható eredményekre kell törekedni. Miután az értekezlet a zsidókérdés szakértőinek gyülekezete, véleménye szerint/egyik legfőbb kötelessége, de egyik legszebb feladata is, hogy szózattal forduljon azokhoz az államokhoz, amelyeket a zsidó hatalom elnyomással fenyeget.

Istóczy kiáltványa ügyében csak a következő nap, szeptember 12-én hozott határozatot a kongresszus, egyhangú helyesléssel elfogadva azt, sőt elnök indítványára a kongresszus résztvevői háromszoros hoch-hal köszönték meg Istóczynak és a magyar kiküldötteknek a munkáját. Henrici javasolta, hogy Istóczy kiáltványát az összes európai kormányoknak és a hírlapoknak is küldjék meg, a világ legnagyobb zsidólapjában, a Timesben pedig, ha közölni nem akarná, úgy hirdetés alakjában kellene közölni, pénzért bizonyára felveszi, Hentschel szerint a manifesztumot az egyes országok parlamentjeinek is meg kell küldeni, Olsavszky Lajos indítványozza, hogy az északamerikai lapoknak is küldjék meg, végül Bismarck Ernő javasolja, hogy a manifesztum ne csak az újságokban közöltessék, hanem röpirat alakjában is kiadassék és a nép között terjesztessék. A kongresszus ezután még elhatározta, hogy az ügyek további vezetésére állandó bizottságot küld ki és egy nemzetközi antiszemita folyóiratot próbál létrehozni.

A kongresszus befejező napján, szeptember 12-én este 8 órakor a drezdai német reformegylet előadóestet rendezett, mintegy kilencszáz főnyi tömeg részvételével. Az est főelőadója Ónody Géza magyar képviselő volt, aki a tiszaeszlári esetet ismerteti a hallgatósággal, annak meg-megújuló, zajos tetszésnyilvánítása közölt. A tömeg kívánságára Istóczy is felszólalt: "Amikor 1875-ben reformeszméimmel első ízben felléptem, elsősorban német férfiak voltak azok, akik barátságos levelekben buzdítottak kitartásra azon az úton, amely végül is a mai naphoz vezetett." Hogy a sok támadás, a sok ellenség dacára kitartott céljai mellett, abban jelentős részük van német elvtársainak, akik bátorították őt. Hogy célhoz jussunk, továbbra is bátorságra, kitartásra, és ha kell, önfeláldozásra is szükség van. Küzdjünk tovább egyesülten, kettőzött buzgalommal ügyünkért, amely a művelődésnek és a civilizációnak, az emberiségnek ügye.

Gazdaságpolitikus.

Nem lenne teljes a kép, amelyet Istóczy Győzőről megrajzolni törekedünk, ha nem szólnánk legalább röviden, külön gazdaságpolitikai nézeteiről, elveiről és törekvéseiről. Ezen a téren is éppúgy szembehelyezkedett kora uralkodó felfogásával és dogmáival, mint a zsidókérdésben. Antijudaizmusa nyilván szorosan összefüggött gazdaságpolitikai elveivel. Ez nyilvánvaló is, hiszen a zsidóság elsősorban gazdasági vonatkozásban hódította meg az országot. És éppen uralkodó közgazdasági elveink, rendszerünk és törvényeink készítették elő a zsidóság rohamos térnyerését. Közgazdasági tehetetlenségünk következtében jutott az ország államcsődbe, terjedt el a társadalmi nyomor, az elszegényedés és a kivándorlás. A nemzetépítő közgazdasági program hiányzott legjobban a tiszakálmáni korszak életéből. Istóczy kezdettől lógva a legélesebben szembe fordult a manchesterizmussal. amelynek elvei és tanításai uralták a közgondolkodást. Ostorozza a mozgótőkét, az arany és börze uralmát, elítéli ezek kedvezményezését. Ismételten rámutat a szabad verseny alkalmazásának kiábrándító társadalmi következményeire.

Legutolsó parlamenti beszédében is ezekkel a közgazdasági kérdésekkel foglalkozik. A dolgozó osztályok évről évre mind jobban eladósodnak. aki teheti, kivándorol, ugyanakkor az ú. n. káros elem szemlátomást szaporodik. Ezzel a hanyatlással, pusztulással szemben, amely a magyar nemzet legegészségesebb elemeit, a magyar államot ezer éven át annyi viharok közepette fenntartott társadalmi osztályokat fenyegeti, nem látjuk sehonnan sem jönni az orvoslást. A képviselőház valamennyi pártja szent szabadelvűségben leledzik. Ami nálunk uralkodik, annak semmi köze a valódi liberalizmushoz, nem egyéb ez, mint börzeliberalizmus, amelynek lényege a termelő néposztályok kizsákmányolása kevesek előnyére. Mindennek pedig fő oka, hogy a képviselőházban csak politikai pártok vannak s ezeknek csak politikai programjuk van, nincs azonban szociálpolitikai és közgazdasági programjuk. Vagy ha mégis van ilyen, úgy ez a manchesteri liberalizmus, amelynek vezérelve laisser passer, laissez fairé, aki bírja marja, más szóval az állam ne törődjék a társadalommal és ennek gazdasági életével. A nemzet azonban joggal követel képviselőitől egészséges társadalmi politikát, követel egészséges közgazdasági és agrár politikát, amely a magyar államot fenntartó termelő néposztályokat meg tudja óvni a végleges elkallódástól. De ki kezdeményezzen nálunk ilyen szociálpolitikát és közgazdasági politikáit. Politikusainknak és államférfiainknak nincs bátorságuk semmi olyat sem tenni, ami az uralkodó börzeliberalizmussal ellenkezésbe juthat Félnek attól, hogy a börzeliberalizmus szócsövei, a börzeliberális hírlapok kimondják rájuk a nagy cheremet és ők politikailag lehetetlenné lesznek téve.

Elsősorban egészséges agrárpolitikára lenne szükségünk, hogy a magyar gazdát a nemzetközi nagytőke foszthassa meg földjétől, a magyar gazda ne választasson el földjétől, annak az agrárpolitikának alapelvei: először a kisbirtokra is kiterjedő birtokvédelem, nagyszabású telepítési rendszer, a mezőgazdasági hitel és a szövetkezeti ügy megszervezése, a gabonaügynökök és gabonakereskedők üzelmeinek kiküszöbölésére kiépítendő a közraktárrendszer, a hadsereg ellátásából és felszereléséből teljesen ki kell kapcsolni a közvetítő kereskedelmet, új mezőrendőri törvény alkotandó, a vadászati törvény pedig messzemenő módosításra, szorul, mert a vadak országszerte nagy kárt okoznak az ültetvényekben stb. (1891 december 9.).

Hány eredeti ötlet és javaslat van csak ebben az egy beszédben? A felvetett intézkedéseket az ország mérhetetlen kárára többnyire csak évekkel, évtizedekkel később alkották meg. De Istóczy nem elégedett meg, egy új, a dolgozó társadalom érdekeit szolgáló helyes közgazdasági politika alapelveinek körvonalazásával. Az ország egyetemes érdekeit szolgáló közgazdasági elgondolásait esetről esetre nagy alapossággal külön hosszabb beszédben is megindokolta.

Már 1875-ben kifejtette az országban lévő sok magánvaspálya állami tulajdonba vételének szükségességét és az egységes magyar állam vasúti hálózat megalkotásának nagy fontosságát. Baross Gábor csak húsz évvel később vitte keresztül ezt a nagyjelentőségű reformot. Abban az időben, amikor a magángazdaság szabad érvényesülésének biztosítása volt a legfőbb elv, Istóczy elveit és javaslatait érthetetlen különcködésnek tekintették. Ez azonban egyáltalában nem zavarta Istóczyt abban, hogy korát jóval megelőző gazdasági és szociális programját ki ne fejtse.

"Álláspontom megjelölése céljából szükségesnek tartom mindenekelőtt kijelenteni, hogy én elvben feltétlen az államvaspályarendszer híve vagyok és szilárd meggyőződésem az. hogy a vaspályakérdésnek nemcsak nálunk, hanem általában is egyedül kielégítő végleges megoldása az leend, ha az állam idővel minden vaspályát magához váltani és kezelni fog. Én a vaspályát a postával és távirdával egy és ugyanazon szempontból tartom megbírálandónak. Valamint ezek, úgy a vaspálya is, oly mélyen belenyúlnak az állam és a társadalom életébe, azok politikai, gazdászati és szociális tekintetben oly döntő szerepet játszanak napjainkban, hogy azokat egyes társulatoknak és érdekkonzorciumoknak önkényére bízni egyértelmű az állam állal legfontosabb feladatai kockáztatásával. Véget kell vetni annak az állapotnak, hogy 140 és fél mérföld magyar királyi állami vaspályát kivéve, összes vasutaink magántársulatok kezelésében legyenek. Ma talán szokatlanul és különösen hangzik mindaz, amit Istóczy a vasút államosításról elmondott, abban az időben azonban kétségkívül egyedül ő képviselte ezt az álláspontot.

Az uzsora szabad garázdálkodását korlátozó törvény tárgyalása újabb alkalmat ad Istóczynak, hogy éles bírálatot gyakoroljon a liberális közgazdasági politikáról. Ennek alapelveihez tartozik a szabad verseny és a korlátlan uzsora, amely nálunk aránylag rövid idő alatt megzsibbasztotta a műipart, tönkretette a földbirtokot, főleg a kisbirtokot. Számtalan olyan községben, ahol azelőtt vagyonos közép és kisbirtokos osztályélet volt, ma a hűbéri rendszernek egy egész új neme honosult meg. Ebben a rendszerben az uzsorás a hűbérúr és az uzsorás által tönkretett földhöz már nem kötött nép a jobbágyságot képezi. Figyelmeztet azonban arra is, hogy az uzsorát teljesen kiküszöbölni csak akkor lehet, ha a kisbirtokosság és a kisemberek intézményes hitelellátásáról is gondoskodunk.

A mezőgazdaság érdekeinek védelmét csaknem minden beszédében szóbahozza. Mezőgazdaságunk hanyatlásának oka az ingó tőke képviselőinek túlsúlyra jutása a gazdasági élet minden ágazatában, a sajtóban és a parlamentben. Az ingótőke nemcsak felszabadult minden megkötöttségtől, hanem egyenesen előjogokat élvez. A vállalat alapítási idején ki törődött az alig 45 százalékot hozó földbirtok érdekeivel, amikor egy éjszaka milliomossá vagy legalább is vagyonos emberré lehetett. A mobiltőke mobilizálta a földbirtokot s ennek az lett az eredménye, hogy úgy nagy, mint közép és kisbirtokos osztályunk az ősi birtokból szerencsésen kimobilizáltatni kezdett.

Ismételten szót emelt az italmérési jognak magántulajdonból állami köztulajdonba vételéért. A magánregále tulajdonosok a bérbeadásnál ugyanis nem tartanak egyéb szempontot szem előtt, mint azt, hogy ki fizet több haszonbért, így aztán a kocsmák legnagyobb része az országban a zsidók kezébe került, akikkel a keresztény kocsmárosok már csak azért sem versenyezhetnek, mert a zsidók nemcsak azzal csinálnak maguknak több jövedelmet, hogy mint országszerte tapasztalható hamisított s hozzá egészségellenes, sőt mérges anyagokkal vegyített italokat adnak, hanem a zsidó kocsmárosra nézve a kocsma nem egyéb, mint népfosztogató, uzsorás pénzügyi műveleteinek színhelye, ahol a szeszes italokkal elbutított és demoralizált falubeli lakosokat hálójába keríti, azonkívül a zsidó kocsma orgazdatanya is, ahová elvándorol minden lopott jószág a faluból.

Törvényjavaslatai.

Istóczy negyedszázados képviselői tevékenysége alatt négy törvénytervezetet készített és terjeszteti a törvényhozás elé. Időrendben az első a börzeadó életbeléptetéséről, a második a börzebíráskodás megszüntetéséről, a harmadik részletüzlet szabályozásáról, végül a negyedik a kisbirtoki hitbizomány bevezetésével foglalkozik. Bár e javaslatok közül Istóczy ellenzéki és antiszemita pártállásából következően egy sem került be a magyar törvénytárba, mégis úgy véljük, meg kell róluk emlékeznünk, mert érdekes bepillantásra adnak alkalmat készítőjük politikai és közgazdasági nézeteit illetően. Mind a négy javaslatot Istóczy nagy körültekintéssel és lelkiismeretességgel szerkesztette meg. Alapos előtanulmányokat végzett. Behatóan tájékozódott az e tárgyra vonatkozó külföldi törvényalkotásokról, megismerkedett azok vitaanyagával és tanulmányozta a törvények gyakorlati értékét és hasznát. Átvett ezekből annyit és azt, amennyit hazai sajátos viszonyaink lehetővé tettek. Figyelme minden kis részletkérdésre kiterjedt. Javaslatai úgy jogászi, mint stiláris szempontból kitűnő alkotások. Értékükre és fontosságukra nézve pedig jellemző, ha később is, ha csak évek vagy évtizedek múlva és ha némileg más formában is, de a javaslataiban foglalt elgondolásokból mégis törvény lett. Minden törvényhez külön részletes indokolást készített. Ezek magukban véve is értékes közgazdasági tanulmányok.

1886 április 3-án terjesztette be 22 szakaszos javaslatát a tőzsdeüzletek megadóztatásáról. Ennek a javaslatnak indokolásában a következő figyelemre érdemes megállapításokat olvashatjuk:

"Az államok általános adósságot-adósságra halmozási rendszere mellett, amelyeknek példáját aztán az államban létező testületek és társulatok is lehetőleg követik az értékpapírok folyton növekvő özöne, a társadalomnak egy túlnyomó részben dúsgazdag zsidókból álló here osztályát teremtette meg s növelte naggyá, amely here osztály nem szánt, nem vet, de azért ő arat legjobban s amelynek produktív ipari munkája legfeljebb csak az értékpapírok kamat és osztalékszelvényeinek időnként leollózásából és bekasszálásából és az értékpapírok folytonos csereberéléséből áll. S ennek a túlnyomóan gazdag zsidókból álló hereosztálynak a számára dolgozik, fárad és izzad a földműves, a földbirtokos és az iparos, a szolid kereskedő, ennek a here osztálynak a szolgálatában, érdekeit mindenben előremozdítandó működik a sajtó, működnek a parlamentek s állanak rendelkezésére az államhatalom összes tényezői.

Ugyanazért, ha nem akarjuk azt, hogy ez az egészségtelen közgazdasági és társadalmi állapot in ultima analisi egyrészről a legkrasszabb zsidó plutokráciát, másrészről a mindenéből kifosztott proletariátust, mint egyedüli két még fennmaradó társadalmi osztály teremtse meg: úgy eleve gondoskodnunk kell arról, hogy az ingótőkének a zsidóság által mindinkább ad absurdumig vitt korlátlan uralmát lehetőleg paralizáljuk és diktatúráját megtörjük.

Az ingótőkével, a pénzzel a társadalom többi osztályai ellen pusztító gazdasági hadjáratot folytató zsidóságnak fő működési tere a tőzsde. A tőzsde, a zsidó plutokráciának a legerősebb vára, a tőzsde hadoszlopoknak a csatatere, amelyen naponként száz meg ezer meg ezer nemzsidó gazdasági egzisztencia mint halott, vagy nehéz sebesült terült el." Ha a tőzsdét, a zsidó hatalomnak ezt a legfontosabb fellegvárát nem tudjuk bezárni vagy legalább megrendszabályozni, akkor legalább gondoskodnunk kell arról, hogy a tőzsdén megforduló zsidó ingótőke minél hatékonyabban megadóztasson. Még ugyanazon év végén beterjesztette Istóczy másik törvényjavaslatát a budapesti áru és értéktőzsde kivételes bíróságának megszüntetése tárgyában. A javaslat indokolásában megállapítja, hogy a tőzsdei külön választott bíróság egy idegenszerű érdekek megóvása és érvényesítése céljából alkotott külön, kivételes, kiváltságos bíróság, amely az ország fennálló jogintézményeivel nem fér össze. A javaslat beterjesztése alkalmával elmondott beszédében érdekesen világítja meg a tőzsde jogi és közgazdasági helyzetét, valamint a zsidóság szerepét a tőzsde életében. A tőzsdezsidók nemcsak a régi magyar nemességnek azt a már megszűnt előjogát élvezik, hogy nem fizetnek adót, de annak a jognak is birtokában vannak, hogy csak saját rendjük, saját osztályukbeli bírák judicaturája alatt állanak. A külön tőzsdebíróság célja nem más, mint a tőzsdén űzött szédelgéseket védőszárnyai alá venni és ezzel a rendes bíróságok hatásköre alól kivonni. A tőzsdebíróság a tőzsdetanács tagjai sorából alakul, már pedig köztudomású, hogy a budapesti áru és értéktőzsde tanácsa két-három keresztény kivételével zsidókból áll. Micsoda választott bíróság az, kérdezi Istóczy, ahol a peres felek csak a Pinkelesz, Kohn, Lévy urat vagy a Rubinstein, Galitzenstein, Kurfunkelstein, avagy a változatosság kedvéért Goldberger, Silberger, Horchberger urakat választhatják peres ügyeikben ítélőbírákul? Valóságos jeruzsálemi szanhedrinek ezen kivételes börzebíróságok.

1890-ben nyújtotta be másik két törvényjavaslatát Istóczy és pedig az ingó dolgok részletfizetés melletti eladásának szabályozásáról és az otthonmentesítésről szólót. Mindkét javaslat a tájékozatlan kisemberek millióinak védelmét célozza, a zsidó üzleti furfanggal és zsidó pénzuzsorával szemben. Különösen az utóbbi javaslat nagyjelentőségű. Itt tulajdonképpen a kisbirtok védelem korszerű formájáról van szó. Ez a törvénytervezet ugyanis feljogosítja mindazokat, akiknek birtoka a húsz holdat nem múlja felül, hogy birtokukat mentesített otthonnak nyilvánítsák. A javaslat értelmében a mentesített otthonra és tartozékaira, valamint ezeknek haszonélvezetére se bírói, se közigazgatási végrehajtás nem vezethető s ennélfogva a hozzátartozó ingatlanokra a végrehajtási zálogjog sem kebelezhető be, sem nem jegyezhető elő. A javaslat közel száz oldalas indokolása őszinte, minden szépítés nélküli képet rajzol a magyar mezőgazdaság sivár helyzetéről. A legnagyobb baj Istóczy szerint, hogy 1848-ban eltörölt ősiség helyett nem gondoskodtunk olyan jogszabályokról, amelyek a föld mobilizáció káros következményeit ellensúlyozhatták volna. Ennek az lett az eredménye, hogy amit se a török, se a tatár nem volt képes végrehajtani, megfosztani a magyar nemzetet a magyar földtől, azt végrehajtja napjainkban egy kardcsapás nélkül a nemzetközi nagytőke, végrehajtja a valló, végrehajtja az uzsorás, a telekspekuláns, végrehajtja a kozmopolitikus érdekeknek szolgálatában álló közgazdasági politika. Hiteles statisztikai adatgyűjtés alapján Istóczy kimutatja,, hogy 1887-ben kereken 70.000 birtok cserélt, gazdái kényszereladás vagy árverés folytán. 1875-től 1887-ig eltelt 13 év alatt pedig 808.000 ilyen birtokcsere ment végbe. E számok alapján nem nehéz kiszámítani, hogy az ország jelenlegi földtulajdonosai hány év múlva fosztatnak meg földjüktől és hány évtized múlva szűnik meg Magyarország valóban Magyarország lenni. Birtokot, természetesen, csak azok vesznek, akiknek pénzük van, pénzük pedig manapság nálunk csak a hazánkba beözönlött idegen "káros elemnek" van. A földbirtok túlterhelése és mobilizációja nálunk a magyar nemzet lábai alól rántja ki a talajt. Az eladósodás folytán a magyar föld hozadéka a rentéje, az árverés útján való birtokváltozások következtében pedig maga a magyar föld is in ultima analisi oly elemeknek a kezébe jut, amely elemeknek a nemzeti tradíciói és a nemzeti aspirációi nem a magyar földben gyökereznek.

Méltatása.

Politikai harcai idején sok része volt támadásban és rajongásban egyaránt. Ellenfelei nem kíméllek sem a személyét, sem magánéletét, sem a családját. Minden eszközt felhasználtak ellene, amellyel életét megkeseríthették. Az az egész hatalmas zsidó sajtó együttes, amely a nyolcvanas években már kialakult, szoros egységben és szívósan folytatta ellene a harcot. Mivel emberi jelleme, családi élete, nem nyújtott támadási felületet, politikai ténykedését gyalázták, őt magát rágalmazták, becsmérelték és gúnyolták. Komoly szellemi fegyverekkel. elfogadható ész érvekkel nem tudtak hadakozni politikája ellen. Egyetlen kis röpirat kísérelte meg az Istóczy eszméket tárgyilagos hangon, tudományos érvekkel bírálni. Adolf August Istóczy und die Juden című kis írásában tulajdonképpen nem is annyira Istóczyval vitázik, hanem Du Mesnil Marigni francia történész és szociológus A zsidókról című brossúrájával, amelyet Istóczy magyarra fordított. Adolf Austint a zsidókérdés liberálisabb megoldását ajánlja Istóczynak, a zsidóság pénzhatalmának megtörésére pedig azt javasolja, hogy a keresztény társadalom asszimilálja minél gyorsabban és minél nagyobb mértékben a zsidókat. Ilyen módon birtokába juthat a zsidók pénzszerző és üzleti képességeinek.

Amíg megvolt az Antiszemitapárt, Istóczynak is bőven kijutott a népszerűségből. Sok ezres tömegek hallgatták lélegzetvisszafojtva beszédeit. Szavaira az egész ország felfigyelt. Egyformán lelkesedett érte az ifjúság, az alsó papság, a városi polgárság és vidéki birtokos osztály. Az Antiszemitapárt megszűnése után lassan elfeledték. Csak néha-néha jelent meg egy-egy melegebb hangú elismerő cikk, méltatva érdemeit, idézve harcait. Az Alkotmány 1904 augusztus 25. számában Petrassevich Géza A magyar Cassandra cím alatt a következőket írja róla:

"Megillethetne többeket a magyar közélet szereplői közül a Cassandra végzetszerű neve, leginkább illik azonban e név Istóczy Győzőre, a magyar antiszemitizmus vezérére. Harminc éve harcol már, küzd hol kimerültén pihenve, hol újból előtörve lánglelkével a keresztény Magyarország regenerálásáért. Nem csügged el, nem esik kétségbe, harcol utolsó leheletéig az igaz ügyért, pedig érzi lelkében, hogy ha Magyarország fejlődése tovább is így folyik, akkor Finita la comédia akkor Finis Regni Mariani. Úgy társadalmi, mint magán és politikai életében következetes és állhatatos e providenciális gondolkodású és puritán férfiú. Nem csüggeszti a meg nem értés, nem riasztja vissza a nagy cherem, nem ejteti ki kezéből a zászlót még a legfájdalmasabb tőrszúrás sem; saját hit és vértestvéreink gúnyja, nemtörődömsége és tudatlansága és az antiszemitizmusnak félvállról való lekicsinylése. Nem látják ezek az urak, hogy ugyanakkor, amikor Istóczyt és az ő szellemi vezetése alatt megindult, hol elbukott, hol feléledt mozgalmat lekicsinylik, gúnyosan mosolyognak felette, hogy ugyanakkor rabszolgái, közönséges inasai, lakájai azoknak a magyarországi zsidóknak, akiknek az apjuk még rongyszedője, vagy házi zsidaja volt az ő apjuknak.

Így állunk és Istóczy Győző mégsem csügged, mert az ő hivatása a sors rendelése, sajnos, az a végzetszerű rendelés, ami a görög mitologikus história Cassandrájáé, volt Apostol, aki tudja, hogy apostolkodásáért gúny, szánakozó mosoly, üldözés lesz a jutalma."

Élete utolsó éveit csendes visszavonultságban, családja és meghitt barátai körében töltötte. A világháború kitörésének izgalmai annyira megviselték, hogy néhány hónap múlva, 1915 elején meghalt.

Az ugartörés nehéz és háládatlan feladatát vállalta és teljesítette. A sors mostoha volt hozzá. Bár mindig hitt a zsidó uralom alól való felszabadulás órájának eljövetelében, de nem élhette át ezeket a felemelő időket. Az övé volt a magvetők minden küzdelme és megpróbáltatása, s az övé a magvetők minden dicsősége is.

2008.11.08-án Istóczy Győző születésének 166. évfordulója alkalmából Fiumei úti temetőben található síremlékénél megemlékezést tartottak a Nemzeti Akarat Platform (NAP) szervezésében. A rendezvény előtt pár nappal a NAP tagjai kitakarították a sírhelyet, amelyet a hosszú évtizedek gazzal, porral és lehullott falevelekkel leptek el, a benne nyugvó nemzeti hős emlékéhez méltatlanul. Ez a tiszteletadás esetértékű volt arra nézve, hogy Istóczy életének munkája és eszméi testi halálát is túlélték és még mindig vannak olyanok, akik emlékeznek rá, minden elfeledtetés és kicsinylés ellenére. Istóczy sírja a Fiumei úti temető jobbfalsírbolt 548-as számon található, amely a főbejárattól körülbelül 10-15 perces sétával közelíthető meg.

IRODALOM:

Istóczy Győző munkái:

  • Országgyűlési beszédei, indítványai és javaslata 1872-1896 (1904).
  • A magyar antiszemita párt megsemmisítése és ennek következményei. 1906.
  • A magyar nemzetet megillető hely az európai népcsaládban. 1908.
  • Emlékiratfélék és egyebek. 1911.
  • Istóczy eszméivel foglalkozik Adolf August Juden című kis füzete.
  • Istóczy Győzőre nézve lásd még a szerzőtől Istóczy Győző élete és küzdelmei című munkát. (Az Egyesült Keresztény Nemzeti Liga kiadása, 1940, Budapest.)
  • Nemzeti Akarat Platform honlapja(http://nemzetiakarat.hu/hirek/megemlekezes-istoczy-gyozorol.html) 2008.12.11, 12:12
  • Pax Hungarica Mozgalom honlapja(http://paxhungarica.org/?q=node/91) 2008.12.11, 12:14

Video

Kapcsolódó

Lásd még