Kálmán Olga

A hu-Rightpedia wikiből
Kálmán Olga
Kálmán Olga ATV.JPG
Kálmán Olga az Egyenes Beszéd című tévéműsor vezetőjeként
Születettmagyar Monor
1968. február 23. (50 éves)
Nemzetiségezsidó
Foglalkozásaújságíró, szerkesztő, műsorvezető
BeceneveOlgi


Kálmán Olga (Monor, 1968. február 23. – ) zsidó szerkesztő-riporter, hírigazgató.

Életrajza

Tanulmányait a szombathelyi Berzsenyi Dániel Főiskolán végezte magyar nyelv és irodalom, valamint népművelés szakon. 1994-től dolgozott a Magyar Televízió Nyugat-magyarországi Regionális Stúdiójában, Szombathelyen szerkesztette és vezette a politikai és közéleti műsorokat. Ezalatt párhuzamosan heti három napot Budapesten is dolgozott, mint az MTV Híradó műsorvezetője, szerkesztő-riportere. 1998-ban a Hét műsorvezetője, illetve 1999-től az Objektív tudósítója, 1999-től pedig a Szabadság tér című reggeli műsornak volt szerkesztő-műsorvezetője, 1999-től ugyanebben a beosztásban a Rádió Bridge-nél, 2000-től pedig az InfoRádiónál dolgozott.[1] 2003-tól az ATV televíziós csatornánál szerkesztő-műsorvezető, 2005-től pedig a televízió csatorna hírigazgatói posztját is betölti. Az ATV Egyenes beszéd című beszélgetős műsorának állandó műsorvezetője.

Konfliktusai

Kálmán Olga hajnali fél négykor szürreális élmény. Jelenlétét a késői óra óhatatlanul erotikus sugárzással vonja be, és amikor országgyűlési képviselőket faggat, a fantázia könnyedén rászereli a krómozott láncokat.

Para-Kovács Imre újságíró (Hócipő, 2004. október 27.[2])

Mert Kálmán Olga nemcsak intelligens, képzett és tájékozott, hanem kedves és udvarias is. Úgy általában. De közbeszól, félbeszakít, és „lehengerel”, ha nem tetszik a másik véleménye. Ingerült is tud lenni, és ilyenkor van úgy, hogy elveti a sulykot.
– Dr. Kolossváry István: Kálmán Olga és az elfogultság, MNO, 2012. február 17.[3]

2006-ban egy televíziós beszélgetés során Pokorni Zoltán fideszes politikus összetűzésbe keveredett a műsorvezetővel, és elhagyta a stúdiót. Az esetet követően Kálmán Olga azt nyilatkozta, hogy esze ágában sem volt provokálni Pokornit, a Fidesz közleménye szerint viszont manipuláció történt.[4]

2012-ben Kálmán Olga egy stúdióbeszélgetés során arra kérte a József Attila-díjas magyar írót és költőt L. Simon Lászlót, kinevezett kultúráért felelős államtitkárt, hogy olvassa fel egy korábbi - obszcénnak tartott kifejezéseket is tartalmazó - versét. Az államtitkár erre nem volt hajlandó, aki később így emlékezett vissza a kínos jelenetre: „Vajon mit szólt volna a műsorvezető, ha azt mondom, felolvasom a verseimet, ha ő leveszi a blúzát? Nem teszek ilyet, mert egy politikai háttérműsorba hívták a frissen kinevezett államtitkárt, nem egy hatásvadász show-ba.”[5][6] 2012. októberében Tarlós István Budapest főpolgármestere volt a vendége, amikor a városvezető az alábbi megjegyzést tette Kálmán Olga kérdezési stílusáról: "Kálmán Olga riporteri magatartását most is minősíthetetlennek tartom" utalva az ATV-s interjújára - azt írta: ahogy az őt kérdező újságíró "terelgeti, alázza a 'jobboldali' interjúalanyait, az régóta feltűnő". [7]

Díjai

Jegyzetek

  1. Média vámpírok – „a Kálmán Olga”, szentkoronaradio.com
  2. Hócipő, Csatorna töltelék - 2004/22, hocipo.hu
  3. Kálmán Olga és az elfogultság, MNO, 2012. február 17., mno.hu
  4. Kisétált Pokorni az élő tévéműsorból, origo.hu
  5. Marad Kálmán Olga blúza
  6. L. Simon László: Nem lokalizálható (versek)
  7. Tarlós: nem engedtem, hogy Kálmán Olga engem is megalázzon, hvg.hu
  8. Kálmán Olga kapta idén a Déri János-díjat, hvg.hu
  9. Díjakat osztottak a szóvivők (OrientPress), szovivok.hu

Források

További információk