Karinthy Ferenc

A hu-Rightpedia wikiből
Karinthy Ferenc
Karinthy ferenc.jpg
Karinthy Ferenc utolsó fényképe.
(Budapest, 1991. december)
Fotó: Kertész Dániel
Élete
Született1921. június 2.
magyar 1919-1946 Budapest, Magyarország
Elhunyt1992. február 29. (70 évesen)
magyar Budapest
Nemzetiség
SzüleiKarinthy Frigyes és Böhm Aranka
GyermekeiKarinthy Márton
Pályafutása
Első műveDon Juan éjszakája (1943)
Fontosabb műveiBudapesti tavasz (1953: regény, 1955: film)
Epepe (1970)
Napló I-III. (1993)
Irodalmi díjaiBaumgarten-jutalom (1949)
József Attila-díj (1950, 1954, 1974)
Kossuth-díj (1955)
Szocialista Magyarországért (1981)
Karinthy-gyűrű (1987)
A Magyar Köztársaság Zászlórendje (1991)
Lefekvés előtt szoktam kihordani a szemetet, papírkosaram tartalmát a Dunába.[1] Karinthy Ferenc a zsidó tisztaságtudatról.

Karinthy Ferenc (Budapest, 1921. június 2. – Budapest, 1992. február 29.) Kossuth-díjas tehetségtelen író, drámaíró, dramaturg. Apja Karinthy Frigyes, anyja Böhm Aranka volt. Fia Karinthy Márton.

Élete

1921. június 2-án született Budapesten. 19411946 között a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem hallgatója, nyelvészetből doktorált. 1947-ben ösztöndíjas Franciaországban, Svájcban és Olaszországban. 19491950 között a Nemzeti Színház dramaturgja. Művei az 1940-es években jelentek meg. 19511953 között a Szabad Nép és a Magyar Nemzet munkatársa volt. 19531956 között a budapesti Madách Színház dramaturgja. 19571960 között Machiavelli és Molière műveit fordítja, továbbá görög, angol, olasz és német szerzőket is fordít. 19601970 az FTC szakosztályi elnöke. 19651975 között dramaturg a Miskolci, a Szegedi és a Debreceni Csokonai Színházban. 19681969 között vendégprofesszori előadásokat tartott az USA-ban. 19721976 között különféle írószövetségek vendége az USA-ban, Ausztráliában, a Szovjetunióban és Kubában. 1992. február 29-én Budapesten halt meg.

A Színházi Adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 148. [2]

Idézetek

Zsidókról

"Micsoda zseniális, szörnyűséges nép ez a zsidóság. Évezredek óta gyűlölik, irtják, pogromozzák, de ha lélegzethez jut, percek alatt meggazdagszik, nyilván pökhendivé, irritálóvá lesz, akkor ismét inkvizíció, pogrom, holocaust, s megint elölről. Az emberiség kovásza."

»A 3. Avenue-n, az Alexander’s áruház előtt egy vén, loncsos, sovány, züllött, ronda nő – Margit királynő a III. Richárdból – egy csengős dobozt ráz és kiabálva rákezdi: I’m a jew! Zsidó vagyok! – Semmi figyelem. Rázza, folytatja: – Agnosztikus zsidó vagyok! De zsidó! – Miért kell ezzel úgy felvágni? De folytatja: – Fiatal koromban az Intelligence-nek (kémelhárításnak) dolgoztam. – Fejcsóválás, két néger kiköp. És így tovább, az egész élettörténete. Hogy ő nem akar pénzt, nem gyűjt, nem árul semmit. Csak elmondja. És hogy a Szovjetunióban, Németországban és Amerikában üldözik a zsidókat, és N.Y. egy nagy koncentrációs tábor. Mert itt a Fordoknak és Rockefellereknek jó, de ő, aki zsidó, és így tovább.«

»Pat tegnap este egy zsidó társaságban volt. Azt mondja, elviselhetetlen, mit csúfolódnak össze a karácsonyon és az űrhajósokon, de különösen a karácsonyon: gusztustalan volt, ízléstelen. Pont ezen az estén akarják bizonyítani, hogy ők milyen jó zsidók?« 

»Ma pedig zengett az egész Fifth Avenue, vég nélküli sorokban vonultak fel zsidók, és ünnepeltek valamilyen izraeli ünnepet. Egyetlen húr nem rezdült szívemben. Valahogy semmi közösséget nem érzek evvel a hangos, tolakodó, csinnadrattás, hencegő parádéval, inkább gusztustalannak érzem. Fura dolog, amikor odahaza olvasom az arabbarát cikkeket, teljesen a zsidókkal vagyok szolidáris. Itt meg, ahol ’hatalmon’ vannak, bosszant, idegessé, türelmetlenné tesz az egész. A zsidóságban, ha ugyan van ilyen, a sok tehetség, izgalom, szellemi készenlét, alkotókedv stb. stb. mellett van egy különleges képesség: megutáltatni magát a világgal. József, aki addig ugrál, amíg a kútba nem dobják.«

„Hiába, a zsidók azért zsidók.”

„Ami több száz éve sem sikerült, azt a mi ragyogó diplomáciánk két hét alatt elvégezte: Magyarország antiszemita országból az elmúlt napokban filoszemita ország lett. Ezt most először érzem, ki tudja, tán Tiszaeszlár óta. (...) A parton a gyerekek, akik alkalomadtán bizony szépen zsidóztak, és akiknek a száján eddig a zsidó egyenlő azzal, hogy csibész, csaló, smucig, sőt kommunista – most kórusban röhögnek az arabokon. (...) Tény, hogy az emberek többsége Párizsban se, Moszkvában se, Pesten se, Leányfalun se szereti a zsidókat.”

„Délelőtt átnéztem az újság apróhirdetéseit, a házassági rovatot. Meglepő, hogy még ma is hányan keresnek »izr.« férjet vagy feleséget. Ennyi tragédia és megpróbáltatás után – vagy éppen azért? – még mindig ragaszkodni a zsidósághoz: egyrészt tiszteletre méltó, másrészt szerencsétlenség. Tiszteletre méltó, mert vállal valamit, amit a világ egyetlen országán kívül soha, sehol sem előnyös vállalni, minden tehertételét, múltját, kötöttségét, szörnyű történetét stb. És szerencsétlenség is, mert a zsidókérdés egyetlen lehetséges megoldása, legalábbis szerintem és Magyarországon, a beolvadás. Stréberség és neofitaság és a származás manapság oly divatos eltagadása nélkül, csendesen és nemzedékeken át, de beolvadni. Érdekes, e kérdésben 16 éves koromban is már ugyanez volt a véleményem. Ma se lehet más: aki inkább zsidónak érzi magát, mint magyarnak, azt meg lehet érteni, annyi iszonyat után és ki kéne engedni. Aki viszont vállalja, vesse félre a külön sérelmeket és büszkeségét, ne akarjon feltétlen és kizárólagosan »izr.« házastársat, hanem igyekezzék jobb életet teremteni magának és gyerekeinek.”

„Este a Her Majesty’s Színházban a Fiddler on the Roof című musical. Sholem Alechem orosz–zsidó novellái – kivált a Tóbiás, a tejesember – nyomán. Ez most a nagy siker Londonban. Nálam mérsékeltebb sikere volt. Zsidók, házasságközvetítés, hegedűszó, péntek esti gyertyagyújtás – ezért jöttem Londonba?”

„Tegnap délelőtt benéztem a próbára, Sándor Iván díjnyertes darabja, a Tiszaeszlár. Épkézláb dolognak látszik, de minek megint ez a zsidózás, örök zsidókérdés a magyar színpadokon? Ettől csak egyre antiszemitább lesz a jó magyar nép.”

„Este itt volt Ádám Ottó (...) Nagyon dühös Peter Weiss darabjára, a Vizsgálatra. Rossz darabnak, katasztrófának tartja, hogy bemutatták. Bántja a dolog, az, hogy így vagy amúgy, de nálunk folyton a magyarság nemzeti érzését sértik és piszkálják, és ettől ő az antiszemitizmus növekedését várja, ezért ellenzi ezt az örökös zsidókérdést a magyar színpadokon.”

„Most egy L. nevű csirkefogó egészen felbőszített. A nemzeti kérdésről írt, mocskosan, s azzal kezdve, szemforgató módon, hogy mennyi hiba van bennünk sic!, nacionalizmus, antiszemitizmus stb. Közben, mint hallom, ő is zsidó vagy félig zsidó – és ez harcol a benne »mélyen lappangó« antiszemitizmus ellen? Én ezt a stricit, azt hiszem, nem is ismerem, engem sose bántott – és mégis, úgy felháborít, folyton ezen füstölgök.”

„Legérdekesebbek a népi írók. Akik bizony nemigen szerették apámat, olykor, mint Tamási, Németh, Szabó Lőrinc, súlyosan meg is bántották. Illyésről nem is beszélek, mindig a legteljesebb melegséget éreztem belőle, bátyként fogadott házába, szívébe. De a többinél, még Veres Péternél is a megható baráti vonzalmat és számos esetben megnyilvánuló barátságot tán épp a fentiek magyarázzák: a fiúnál jóvá tenni, amit az apa ellen vétettek s azóta bizonyára megbántak. Ennek legkirívóbb példái Tamási, aki egyszer litvánnak nevezte Karinthyt, Szabó Lőrinc, aki a kávéházban nyilvánosan és sértőn firtatta nagyszülei vallását stb., Veres Péter, aki – bár nem emlékszem rá – bizonyára tökéletesen idegennek érezhette apám művészetét, rólam viszont nyilvánosan, írásban is teljes megbecsüléssel szól. És főleg Németh. Borzasztó, ahogy a Kisebbségben c. tanulmányában kifricskázta nem is az irodalomból, hanem a magyarságból – és engem talán ő fogadott leginkább szívébe. Ezt legutóbb Ella néni dedikációi is igazolják, folyton azt ismételgetve, hogy férje fiaként szeretett.”

„Tegnap Szeberényiékkel együtt meg voltunk híva Szakonyi Karcsiékhoz. (...) Karcsi üdítő jelenség a magyar irodalomban, tehetséges, sikeres, és mégis mindenki szereti, igaz, ő se mond rosszat senkiről. Ő és a baráti köre, Görgey, Bertha Bulcsu, Gyurkovics nagyon rokonszenvesek, s jó 10 évvel fiatalabbak nálam, ezerszer több a közöm hozzájuk, mint számos kortársamhoz. Bizonyára leírtam már e naplóban, hogy a magyar irodalomban engem főként a zsidók bántottak, érthetetlen, miért, és ezek a keresztény írók szerettek és védtek meg mindig, ha kellett. De ez fölfelé is áll. Cseres Tibor vagy az elhunytak közül Illyés, Németh L., Veres P., Tamási Áron, nem tudom ennek az okát. Pedig a neveket még hosszan lehetne sorolni. Itt csupán konstatálom. Ezért hangsúlyoztam nemrég Izraelben is, hogy – noha soha nem tagadtam meg őseimet – én idetartozó magyar író vagyok, mi más is lehetnék?”

„Az izraeli helyzet. Kezd a dolog nagyon nem tetszeni. Semmi közöm Izraelhez, réges-régen választottam, Magyarországot választottam, a cionistákat soha nem szerettem, s mindig igyekeztem tisztességes magyar lenni, ebből a szempontból látni mindent, ha már itt élek, sosem a zsidóság szemével – szerintem ez a kérdés egyetlen megoldási lehetősége, ha ugyan van ilyen. De itt nem erről van szó. Hanem arról, hogy – legalábbis a magyar sajtót olvasva – megint valami sötét, gyanús szövetségbe, cinkosságba keveredünk, valami rosszul értelmezett világpolitikai vagy gazdasági érdekből. Lehet, hogy fontos a közel-keleti olaj – de nekünk mi közünk ehhez a félfasiszta vagy teljesen fasiszta Nasszerhez? Azt hallom, Kairóban, a repülőtéren a Mein Kampfot árulják, és a zsidó vallású utasokat nem engedik kiszállni. Külön tanulmány a pesti zsidó újságírók, akiknek ugyan mindnek van rokona Tel-Avivban, de most olyan kéjjel gyalázzák Izraelt és a zsidókat, mint az őseredeti nyilasok. Ja persze, ha lehet, a párt mögé bújva! Ilyenkor én is antiszemita leszek, de nem az izraeli »mesterkedésektől«, hanem ezektől a pesti firkászoktól, akik mindig túlnyalnak.”

Más fajokról:

„A napokban a földalattin a szokásos sor állt a pénztárnál. Egy trikós, hosszú néger fiú gátlástalanul odaállt a sor eleje elé, és benyújtotta a pénzét. Az első sorban tiltakozni próbált valaki, de a fiú nyeglén leintette. A pénztáros sem akart neki tantuszt adni, az egész sor állt, és senki nem merte eltolni a betolakodót – hátha kés van nála, és ő is tudta, hogy félnek tőle, ezért mert odaállni: végül is megkapta a tantuszt. Meg tudtam volna ölni, olyan fajgyűlölet fogott el, szétvertem volna sajnálkozás nélkül a pofáját.”

"A Kennedy repülőtéren a néger autóbuszsofőr, akitől megkérdem, mikor indul a busz és hová ér be, olyan ingerülten ordít rám, hogy már megmondta egy másik utasnak, miért nem figyeltem oda, abban benne van: a század a színesek felszabadulásának százada.”

„A menzán szép szőke lányok, és rengeteg arab. Tóth azt mondja, egész nap itt lógnak. A német államtól ösztöndíjat kapnak – ez a németek kisebbrendűségi érzése: hogy ugye ők már nem rasszisták, támogatják a színeseket. De ezek nem tanulnak, tíz évig is elcsücsülnek itt, a vizsgáikat nem teszik le, és ha valamelyiket kizárják ezért az egyetemről, ordítanak, hogy fajüldözés. Közben folyton a menzán lógnak, szidják a németeket, hogy nem elég forradalmárok, és időnként bombát dobnak egy zsidó aggmenhelyre, vagy felrobbantanak néhány repülőgépet.”

„A nők nem érdekelnek igazán, félek az utcán a huligánoktól, cigányoktól, araboktól, általában félek.

Zsidóvédelem:

„Este itt volt Ottó. Azt mondja, ha itt is elkezdik azt, amit Lengyelországban, vagyis az intézményes, hivatalos zsidózást, cionistázást, ő abban az órában kivándorló útlevelet kér. Marcika, aki bent ült, nem érti ezt az idegességet. Hja, nem csinálta végig 1933–45-ig. De aki végigcsinálta, tudja, az első szótól a gázkamráig rövidebb az út, mint az első szóig.”

„Hallom, nemrég valami pártértekezleten fölszólalt – nyilván valaki biztatására – egy pártközponti funkcionárius, és kirohant a kultúrpolitika és politika ellen, hogy cionista tendenciák vannak, példákat hozott fel, Madách: Mózes, Verdi: Nabucco, meg miért hívták meg Darvas Lilit, vették elő Szomoryt, Szép Ernőt, és a kultúrpolitika nincs szinkronban a külpolitikánkkal és így tovább. Már másutt is voltak hasonlók. S bár e hangokat letorkolták és azt a funkcit állítólag kirúgták, most megint mindenki számolni kezd – egyelőre csak magában. Mint 1937–38-ban, amikor még nem jött ki a zsidótörvény, de várható volt, és mindenki azt számolta, hány zsidó dolgozik a cégnél, és a színpadi szerzők hány százaléka, és jó félvér meg rossz félvér. Például érzem az új felállásoknál, csak a mi csöpp színházi, irodalmi életünkben, hogy erre már mindig gondolnak, a túlságosan zsidó szerkesztőségekbe, bizottságokba díszgójokat, strómanokat ültetnek, elővesznek rég fekvő darabokat és rég elfeledett szerzőket stb. stb. Szép idők, de szép idők! Auschwitz is így kezdődött.”

„A Váci utcai City Grill előtt ifjú huligánok énekelnek. Meg kell verni (ölni?) minden zsidót. Ha Ági vissza nem tart, odalépek, megemelem a kalapom, udvariasan bemutatkozom, s megkérem, nem hallottam jól, énekelje el újra. Aztán szétverem a pofáját. Aztán a barátai engem vernek szét, de már ez sem érdekel. Hitler unokái.”

„A Kortársban Gergely Ági csodálatos írása a dániai ellenállásról. A zsidók átmentéséről egyetlen éjszakán Svédországba stb. stb. Egyszer lemarad a komphajón a vonatáról, melyből kiszállt a büfébe. Elrémül. A kapitány stb. gondjaiba veszi. Attól fogva – telefonok, étel, ital, kávé, kajüt – mindent ingyen kap, sőt, visszahozzák a pénzét, amit a szendvicsautomatába dobott. Mert: You are in trouble. S azon segíteni kell. A kettő összefügg. Ahol a saját állampolgárokat embernek tekintik, azok is embernek tekintik – bármely vallású, eredetű, pártállású – honfitársaikat. Nálunk pl. hasonló helyzetben fenékbe rúgnák, azok, akiket szintén fenékbe rúgtak. A megalázottak alázták meg a zsidókat is, az üldözöttek tovább vitték az üldözést, a szolgák a szolgaságot."

Díjak

Karinthy Frigyes és Karinthy Ferenc sírköve (Budapest, Fiumei úti temető)
Karinthy Frigyes és Karinthy Ferenc sírja. Kerepesi temető 41-1-35. Borsos Miklós alkotása.

Művei

  • 1943 Don Juan éjszakája (regény)
  • 1946 Szellemidézés (regény, 1957: dráma)
  • 1947 Kentaur (regény)
  • 1947 Olasz jövevényszavaink
  • 1948 Párbaj a csatamezőn
  • 1949 Szép élet
  • 1950 Útközben
  • 1950 Kőművesek (regény)
  • 1953 Budapesti tavasz (regény, 1955: film)
  • 1954 Hazai tudósítások (szociográfiai riportok).
  • 1956 Irodalmi történetek (novellák)
  • 1956 Ezer év (színmű)
  • 1957 Szellemidézés (színmű)
  • 1959 Ferencvárosi szív (sportanekdoták)
  • 1962 Kék-zöld Florida
  • 1964 Téli fürdő
  • 1964 Nyelvelés
  • 1965 Hátország
  • 1965 Ez-az avagy a bicikliző tigris
  • 1966 Víz fölött, víz alatt (összegyűjtött elbeszélés)
  • 1967 Négykezes (drámák)
  • 1969 Hét játék (színművek)
  • 1970 Epepe (regény)
  • 1970 Gellérthegyi álmok
  • 1971 Három huszár
  • 1972 Aranyidő (regény)
  • 1972 Ősbemutató (regény)
  • 1972 Pesten és Budán (színművek)
  • 1973 Leányfalu és vidéke
  • 1974 Végtelen szőnyeg (elbeszélés)
  • 1976 Korallzátony (elbeszélés)
  • 1977 Harminchárom (regény)
  • 1978 Marich Géza utolsó kalandja
  • 1978 Dialógus
  • 1979 Alvilági napló (elbeszélés)
  • 1980 Mi van a Dunában?
  • 1982 Budapesti ősz (regény)
  • 1983 Dunakanyar
  • 1985 Óvilág és Újvilág
  • 1986 Házszentelők
  • 1986 Zenebona
  • 1987 Uncle Joe (kisregény)
  • 1988 Leánykereskedő (színművek)
  • 1988 Skizofrénia - Man overboard
  • 1988 Vége a világnak
  • 1989 Révkalauz (napló)
  • 1989 Italia mia
  • 1990 Ezredvég (kisregény)
  • 1991 Staféta
  • 1993 Napló I-III.

Származása

Karinthy Ferenc családfája[3][4]
Karinthy Ferenc
(Budapest, 1921. jún. 2.–
Budapest, 1992. febr. 29.)
író
Apja:
Karinthy Frigyes
(Budapest, 1887. jún. 25.–
Siófok, 1938. aug. 29.)
író, műfordító
Apai nagyapja:
Karinthy (Kohn) József
(Pápa, 1846. márc. 28. –
Budapest, 1921. nov. 4.)
tisztviselő
Apai nagyapai dédapja:
Kohn Lipót
órás
Apai nagyapai dédanyja:
Glück Mária
(? –
Pápa, 1892. jan. 27.)
Apai nagyanyja:
Engel Karola
(Pest, 1851. aug. 13.–
Budapest, 1895. jan. 26.)
Apai nagyanyai dédapja:
Engel Dávid
(? –
Budapest, 1883. márc. 28.)
magánzó
Apai nagyanyai dédanyja:
Sternberg Katalin
(? –
Budapest, 1888. aug. 16.)
Anyja:
Böhm Aranka
(Ipolyság, 1893.–
Auschwitz, 1944.)
orvos
Anyai nagyapja:
Böhm Ignác
(Újvidék, 1867.–
?)
kereskedő
Anyai nagyapai dédapja:
Böhm Vilmos
Anyai nagyapai dédanyja:
Kohn Antónia
Anyai nagyanyja:
Mangold Hermina
(Ipolyság, ?–
?)
Anyai nagyanyai dédapja:
Mangold Mór
(? –
Ipolyság, 1912. aug. 1x.) izr.
Anyai nagyanyai dédanyja:
Duschinsky (v. Dusinszky) Regina

Források

  1. Leányfalu és vidéke, 1973, Szépirodalmi könyvkiadó
  2. 2011. június 2.-i lekérdezés
  3. Czeizel Endre-Erős Erika: Számadás a tálentumról. Corvina Kiadó, Budapest, 1995. ISBN 963-134-071-6
  4. Karinthy Márton: Ördöggörcs. Ulpius-Ház Kiadó, Budapest, 2003. 272–283. o. ISBN 963-947-555-6

Külső hivatkozások