Karsai László

A hu-Rightpedia wikiből
Karsai László

Karsai László *Budapest, 1950. szeptember 20. Holokausztozó, magyarellenes aktivista, magát történésznek tartó zsidó. Apja Karsai Elek, rabbiképzőt végzett zsidó oktató. Fia Karsai Dániel *1977, ügyvéd, holokausztozó, magyarellenes aktivista.

Tanulmányok

1970-1975: ELTE BTK, történelem szak. 1978: egyetemi doktori fokozat. 1992: Ph.D. fokozat (disszertáció címe: A cigány holokauszt Magyarországon)

Munkahelyek és beosztások

1975-1987: oktató és kutató, József Attila Tudományegyetem, Szeged. 1987-1994: kutató, MTA Történettudományi Intézet, Budapest. 1994-től: oktató és kutató, Szegedi Tudományegyetem, SZTE Legújabbkori Egyetemes Történeti Tanszék, tanszékvezető egyetemi tanár

Idézetek

"Történelemhamisító az, aki egyszerre akarja gyászolni a gettóban, a Duna-parton legyilkolt, elpusztult zsidókat, és a harcok során meggyilkolt, meghalt civileket, köztük a bombázások során meghalt nyilas házmestereket, vagy azokat, akik embereket próbáltak meg elrejteni" (2015)

Karsai "neonáci", revizionista véleménye Szálasiról:

"Sztójayt Horthy Miklós kormányzó kényszerítette 1944. július 6-án a deportálások leállítására, Szálasi a németek akarata ellenére állította le 1944. november 21-én a halálmeneteket, és szerveztette meg a nemzetközi gettót a Szent István park, Pozsonyi út környékén, majd november végén a nagy gettót a Dohány utca, Wesselényi utca környékén. Ebben a két gettóban, a náci Európában példátlan módon, több mint 100 000 zsidó túlélte a holokausztot. Népbírósági tárgyalásának hatodik napján, 1946. február 11-én Szálasi elégedetten jegyezte föl börtönnaplójába, hogy amikor külügyminisztere, Kemény Gábor ismertette azokat a zsidómentő akciókat, amelyeket előzetesen vele jóváhagyatott (a nemzetközi és nagy gettó megszervezése, utóbbi kifejezetten az öregek, betegek, munkaképtelenek és kisgyermekek számára, a különféle védlevelek, védőútlevelek érvényességének elismerése, a halálmenetek leállítása), a tárgyalóteremben néma csend lett: "Lassan rájönnek a zsidók, hogy tényleg nekem köszönhetik életüket azok, aki az elmúlt zsidótragédiából élve visszajöttek, vagy élve maradhattak." A tárgyaláson részt vevő túlélők talán ekkor értették meg, hogy a Szálasi-kormány zsidópolitikája nem csak a Duna-parti tömeggyilkosságokból (ezek során kb. 8-10 000 embert öltek meg, kb. annyit, amennyit egy-két nap alatt 1944 tavaszán-nyarán Auschwitz-Birkenauban megöltek a nácik), a rablásokból és a halálmenetek borzalmaiból állt. Szálasi zsidópolitikája ésszerűbb, opportunistább volt, mint a Sztójay-kormányé: a nemzetközi és a nagy gettó megszervezése, a halálmenetek leállítása, nem lehet elégszer ismételni, a németek akarata ellenére történt. Minden bizonnyal azért sem törekedett Szálasi a főváros zsidótlanítására, mert azt remélte, hogy mintegy cserébe a semleges országok hivatalos diplomáciai elismerésben részesítik rezsimjét. Zsidópolitikájával talán önmagának is bizonyítani kívánta, hogy önálló, legitim államfő. Kül- és belpolitikája egyetlen lépését sem befolyásolták a hadi események, nem tartott attól, hogy a világháború után őt felelősségre vonhatják, bíróság elé állíthatják, hiszen ő még 1945 márciusában is sziklaszilárdan meg volt arról győződve, hogy a nácik és szövetségeseik nyerik meg a második világháborút."

Egy őszintébb írása (persze még ez is tele van hazugsággal):

"A zsidók számára, ahogy azt Primo Levi megfogalmazta: „…a láger nem büntetés, nekünk nem is fog letelni: a láger a germán társadalom kebelén belül nekünk kijelölt, időtől független létforma.”"

"A nácik rendszerük ideológiai, politikai ellenfeleit koncentrációs táborba zárták, mivel tevékenységüket a nép szempontjából ártalmasnak, károsnak vélték. A Szovjetunióban a leglelkesebb sztálinistát is bármikor lecsukhatták."

"Primo Levi 1943 telén került Itáliából Auschwitzba. Emlékirataiban annak a véleményének adott hangot, hogy a koncentrációs táborokat legnagyobb számban azok élhették túl, akik csak magukkal törődtek, minden alkalmat megragadtak, hogy élelemhez jussanak, és adott esetben gátlástalanul kiszolgálták a kápókat, az SS-eket. Tadeusz Borowski, Jean Améry és mások is leírták, hogy a táborokban végtelenül egyedül maradtak a foglyok, a morális értékek eltűntek, az emberekből állatot csináltak. (Todorov 1996, 31–32) (...) A nácik mindent elkövettek, hogy embertelen életkörülményeket teremtsenek foglyaik számára. Primo Levi és társai Auschwitzban néhány hónap alatt, az éhezés, a kínzások, a kényszermunka következtében már úgy éltek, akár az állatok. „Nemcsak a hazánkat felejtettük el, nemcsak a kultúránkat, hanem a családunkat, a múltunkat és a magunk elé képzelt jövőt is, mert csak a jelennek éltünk, akár az állatok” – írta Levi."

"A zsidó túlélők által írott emlékiratokban ritkán kerülnek elő zsidó kápók, az SS-ek segítői általában lengyelek, szlovákok, németek. A kivételesen ritka, őszinte emlékiratok közé tartozik Garai András munkája. Mély megvetéssel, gyűlölettel ír Weiss bácsiról, a kövér bécsi zsidóról, aki Auschwitz-Birkenauban a deportáltakat fosztogatta. Garai említi a zsidó kápókat is, akik a jó ellátásért képesek voltak agyonverni saját testvérüket, édesapjukat. „Az éhség mindenre képessé teszi az embert” – fűzte hozzá, nem mentségül, hanem magyarázatul Garai. (Garai 1995, 18, 25)

Primo Levi egyenesen „szomorú emberi jelenségnek” nevezi a lágerben hatalomhoz, tisztséghez jutott zsidót. „Egyesül benne a jelen és a múlt minden atavisztikus szenvedése és a hagyományosan belénevelt idegenek iránti ellenérzés – szóval aszociális, érzéketlen szörny” – írja Levi, hozzáfűzve, hogy ez a fajta ember a német lágerszerkezet „tipikus terméke”, aki „elnyomói iránti kíméletlen gyűlöletét ésszerűtlen módon az elnyomottak ellen fordítja.” (Levi 1994, 114–115)

"A náci táborokról szóló visszaemlékezések tömegében szinte alig akad olyan, amelyben arról olvashatnánk, hogy a végsőkig kimerült, a szó szoros értelmében halálra éheztetett foglyok halott bajtársaik húsával próbálták éhségüket csillapítani. Garai András (1944-ben 16 éves volt) 1945 őszén emlékirataiban bevallotta, hogy 1945 tavaszán a lágerben „...az első éhező megjelent a hússal. Rágcsálta, ízlett neki. Jó sülthús volt. Aztán követték példáját mások is, és rágták a véres, mócsingos – emberhúst! Megborzongtunk. És ettől kezdve jött a hajsza önmagunkkal, önmagunkért. Az emberhús csábított, és az érzékeink undorodtak.” (Garai 1995, 99–100)"

"Levi szerint a legrosszabbak, vagyis a legéletrevalóbbak élték túl, a legjobbak mind meghaltak."

"Sok túlélő nagyon is tisztában van azzal, hogy az emberek többsége nem akarja hallani az igazságot – „kápókat vagy hősöket akarnak” – ezért ennek az „elvárásnak” megfelelően írják meg emlékeiket."

"Richard Glazar közülük való, és emlékirataiban megírta: a haláltáborban (sic!) az állandó foglyok, tehát azok, akiket az áldozatok ruháinak válogatásánál, az ékszerek osztályozásánál stb. dolgoztattak, ha sűrűn érkeztek transzportok, dúskáltak minden földi jóban. Elegáns ruhákat tudtak maguknak válogatni, akár naponta válthattak selyeminget, alsóneműt, míg ha ritkán érkeztek a deportáltak, akkor éheztek. 1942–1943 telén, a varsói gettó foglyainak legyilkolása után hosszú hónapokig csak ritkán deportáltak zsidókat Treblinkába. Ezért fogadták 1943 tavaszán az első bulgáriai, görögországi transzportokat Glazar és társai boldog örömmel. (Glazar 1995, 90–91) Garai András is látta Auschwitzban a „kanadistákat”, azokat a foglyokat, akik a ruhák, csomagok osztályozását végezték. Ezek „...kövér pasasok, akik kizárólag szardínián, süteményen, csokoládén, gyümölcsön éltek” – írta emlékirataiban. (Garai 1995, 53)"

"A zsidó körökben általánosan elterjedt 4 milliós auschwitzi számot ma már a szakértők egyértelműen túlzásnak tartják. Yehuda Bauer is revideálta álláspontját, 1989-ben már az 1,3 milliós áldozati számot tartotta valószínűnek. Bauer professzor egyik újságnyilatkozatában élesen bírálta a holokausztmítoszt tudatosan vagy öntudatlanul gyártókat, akik szerint propagandaszempontból „jobb” a 4 millió auschwitzi halott, mintha a valóság nem lenne elég borzalmas."

"Jelenlegi ismereteink szerint a haláltáborokban körülbelül 3 millió zsidót öltek meg."

Ösztöndíjak, tanulmányutak

  • 1980: Párizs (3 hónap),
  • 1984: Brüsszel – Université Libre de Bruxelles (3 hónap),
  • 1992: Amsterdam – University of Amsterdam (2 hónap)
  • 1993: New York – American Council of Learned Societies (6 hónap)
  • 1994: Zürich – Eidgenössische Technische Hochschule (1 hónap), Róma – Centro Nazionale di Ricerca (1 hónap)
  • 1998: Washington, D. C. – United States Holocaust Memorial Museum (2 hónap)
  • 1999: New York – Columbia University (2 hónap)
  • 2000: Jeruzsálem – Yad Vashem (4 hónap)
  • 2001: Párizs – Ministère des Affaires Etrangères (1 hónap)
  • 2003: Róma (2 hónap)

Hivatkozás