Keleti György

A hu-Rightpedia wikiből

Keleti György (Losonc, 1946. május 18. - ) országgyűlési képviselő, honvédelmi miniszter 1994-1998 között a Horn-kormányban.

Élete

Általános iskolai tanulmányait Budapesten kezdte és Bukarestben folytatta, végül Budapesten fejezte be. Középiskolai tanulmányait szintén a fővárosban folytatta, a Toldy Ferenc Gimnáziumban érettségizett, 1964-ben. Sorkatonai szolgálat után felvételt nyert a Zalka Máté Katonai Főiskolára, amelyen 1969-ben végzett a híradó szakon. Ekkor lépett be az MSZMP-be is. 1969-70-ben századparancsnokként, majd 1971-ben zászlóaljparancsnok-helyettesként teljesített szolgálatot Vácon. 1974-77 között elvégezte a Zrínyi Miklós Katonai Akadémiát, ahol politikai munkás szakon végzett. 1977-től a Honvédelmi Minisztériumban teljesített szolgálatot, 1988-ban ezredes lett. 1989-től a HM szóvivője lett.

1992-ben nyugdíjba vonult és politikusként folytatta karrierjét, még ugyanebben az évben belépett az MSZP-be. 1994-ben honvédelmi miniszteri tárcát kapott a Horn-kormányban, amelyet 1998-ig betöltött.

Forrás

Életrajza a parlament.hu-n


Előző:
Für Lajos
Honvédelmi miniszter
1994. július 15.1998. július 8.
Következő:
Szabó János