Kiss Sándor írásaiból

A hu-Rightpedia wikiből

Új zsidó forradalom felé!

Új zsidóforradalom réme fenyeget, írja 1922 áprilisában Kiss Sándor. A zsidóságnak három évvel az ellenforradalom után teljes mértékben sikerült újra a liberalizmus felé szorítani a magyar életet, másrészt minden erejével arra törekszik, hogy ismét viszályokat szítson a széttagolt magyar társadalomban. A tömegnyomor fokozásával, terjesztésével és a tömegelégületlenség felszításával a zsidóság megint új szociális forradalom előkészítésen fáradozik. Elősegíti a zsidóság aknamunkáját az a körülmény, hogy az első és második nemzetgyűlés idején a kormányok éppúgy, mint a törvényhozás mit se törődtek a tömegek szociális helyzetével, nem alkottak megfelelő törvényeket a szociális egyensúly biztosítására. A reformok kerékkötői elsősorban a mágnások és a zsidók voltak. Mindezeket nem ok nélkül állapítja meg 1922-ben Kiss Sándor. A gazdasági dekonjunktúra mindjobban érezhetővé válik, az általános zűrzavar és bizonytalanság e nehéz óráiban a zsidóság mindjobban előtolakodik. A tömegek forradalmi ösztöneit csak úgy ellensúlyozhatjuk, ha szemét felnyitjuk és harcos antiszemitává tesszük. A tömegeknek ugyanis ez lélektani törvény mindig szükségük van egy eszmére, egy gondolatra, amelyben hisznek, bíznak, remélnek, ez az eszme vagy az internacionalizmus vagy az antiszemitizmus. Az antiszemita eszmének, ha azt akarjuk, hogy a tömegek kitartsanak mellette, úgy pozitív fajvédelemmel kell párosulnia. Az agrárproletáriátus földhöz juttatása a legsürgősebb feladat. E reform nyomán nemcsak a számra legnagyobb proletár réteg tömege csökkenne jelentékenyen, de egyidejűleg nagy mértékben csökkenne a zsidóság és a vele együttműködő mágnásosztály politikai és társadalmi befolyása is.

A zsidóság hatalomra jutásának okait, körülményeit és folyamatát vizsgálva, Kiss Sándor mindinkább arra a meggyőződésre jut, hogy a zsidó élősdiség kifejlődése csak úgy volt lehetséges, hogy szolgálatkész megfizetett segítőtársai akadtak a nemzsidó társadalom körében. Ezek vállalták a zsidóság védelmét az antiszemita tömegek felé. E társadalmi jelenség vizsgálata során Kiss Sándor figyelme mind jobban a mágnásosztályra terelődött. A felső tízezerről köztudomású volt, hogy már jóval a világháború előtt nálunk is a legszorosabb családi és üzleti kapcsolatba került a zsidósággal, illetve a zsidó plutokráciával. Politikai hatalmát, befolyását és tekintélyét a zsidóság védelmére használta fel. Különösen az ellenforradalom idején mutatkozott meg egészen leplezetlenül a zsidóság és a főnemesség közötti érdekszövetség. Az ellenforradalmi mozgalmakban és szervezetekben a főnemességet sehol se lehetett látni, sem tekintélyével, befolyásával, sem anyagi erejével nem támogatta a fajvédő törekvéseket. Vagy közömbösen elfordult a magyarság nagy életre-ébredésétől, vagy éppen elutasító és ellenséges álláspontra helyezkedett és a zsidóság védelmére sorakozott fel a közélet porondján. A főnemesség nagy többségének ez a viselkedése méltán keltett visszatetszést a fajvédő és antiszemita érzelmű tömegekben. Általános volt az a meggyőződés, hogy a főnemesség képtelen megérteni a magyarság kifosztott és kizsákmányolt tömegeinek helyzetet, nem tudja megérteni ezeknek a tömegeknek érzelmeit, mert lélekben, gondolkozásban teljesen elszakadt a népi magyarságtól.

Kiss Sándort a főnemességnek erre a szerepére már 1918-ban figyelmeztette Kinszky gróf, az ismert osztrák arisztokrata, aki, amikor megtudta, hogy Kiss antiszemita cikkeket ír, mosolyogva helyeselt és megjegyezte, hogy akkor rövidesen a főnemesség elleni cikkeket fog írni, mert a főnemesség eszközül adta oda magát a zsidóságnak. Valóban így is történt. Kiss antiszemita tanulmányaiban mind gyakrabban volt kénytelen megróni a arisztokráciát zsidóbarát magatartásáért. Végül is külön tanulmánysorozatban tette vizsgálat tárgyává a főnemesség történelmi szerepét, társadalmi helyzetét, neveltetését és életkörülményeit, valamint politikai magatartását. Ezekben a cikkeiben, bár teljes tárgyilagossággal, de határozottan és éles hangnemben, kétségkívül jogos bírálatban részesíti a főnemesi osztályt. Az első cikk a főnemesség történelmi értéke címen 1923 elején jelent meg A Célban. Itt mindjárt felvetette a kérdést, miért hatalmasodhatott el nálunk újra a zsidóság, miért hanyatlott az öntudatos magyarság ellenálló ereje? Bárhogy vizsgáljuk is a kérdést, újra és újra a főnemességhez, a nagybirtokos mágnásosztályhoz jutunk el, mint gátló okhoz. A nagybirtokos főnemesség egyértelműen a zsidó parazitizmus mellett foglal állást s ennek javára értékesíti óriási gazdasági erejét és társadalmi tekintélyét. A főnemesség köréből indult ki a mozgalom 1867-ben a zsidók emancipációja érdekében. A főnemesség, mivel megfelelő ellenszolgáltatást kap érte, üzleti osztalék, igazgatósági jutalék, hírlapi magasztalás, politikai támogatás formájában, bűnös egykedvűséggel nézi, miként falja fel az új hatalmasság a legmagyarabb köznemesi és polgári réteget. Néhány évtized alatt a zsidóság rémületes hatalommá fejlődik, amely immár teljes öntudatossággal törekszik célja, a politikailag megszervezendő zsidó fajuralom felé. A XX. század elején már minden kétséget kizáróan a zsidóság Magyarország korlátlan ura és nem a király. A nagybirtokos főnemesség, mint egy ember, hódol az új hatalomnak, sőt szövetségre lép vele. Az egész főnemesség csaknem kivétel nélkül zsidóbarát.

E cikkének egyes kitételei miatt Kiss Sándor ellen osztályelleni izgatás címén eljárást indított az ügyészség. Tanulmányának többi részei már csak töredékesen jelentek meg A Népben. A per főtárgyalására Kiss terjedelmes védő iratot készített (megjelent A Célban), ebben pontról pontra igyekszik megcáfolni az ügyészség kifogásait. Tiltakozik az izgatás vádja ellen, hivatkozik arra, hogy egész életében a zsidó forradalmi izgatás ellen harcolt, csupán tárgyilagos, de őszinte és leplezetlen bírálatot akart mondani a főnemességről. Arról a rétegről, amelynek ifjúsága a nemzet legtragikusabb óraiban és legválságosabb helyzetében léha és üres szórakozásokkal tölti idejét, Magyar Országos Ricsaj Szövetséget alakít s egészen távol tartja magát a magyarság nehéz létharcától. A sajtóper három évig húzódott. Végső fokon a Kúria 1926-ban hirdetett ítéletet s egyhónapi fogházra ítélte Kiss Sándort. Az ítéletet később kegyelmi úton 1,500.000 korona pénzbüntetésre változtatták. Kiss Sándor ettől kezdve nem írt többé fajvédelmi cikkeket. A fajvédő közírás számára többé nem létezett. Egy értékes, nagyszerű és bátor harcossal megfogyatkozott az amúgy is ritkuló fajvédő tábor Kiss Sándor kiválása a fajvédő szellemi harcosok sorából nagy, szinte pótolhatatlan veszteség volt. De nem tehetett másként, így is sok hántás, gáncs, mellőzés és hajsza nehezedett rá az ítélet után.

Kiss Sándort a magyar antiszemita, fajvédő szellemi törekvésekben, munkássága alapján fontos hely illeti meg. Működésének javarésze a legválságosabb időkre esik. Az alatt az öt esztendő alatt 1917-1922-ben írta felvilágosító cikkeinek és tanulmányainak legnagyobb részét, amikor azokra legnagyobb szükség volt s amikor azok megírása a legtöbb veszéllyel járt, a legtöbb bátorságot, a legnagyobb áldozatot és kockázatot jelentette. Ha figyelembe vesszük, hogy öt esztendő alatt kerek két tucat értékes tanulmányt és dolgozatot írt, annál inkább fájlalnunk kell, hogy immár csaknem két évtizede hallgatásra kényszerült Mennyi új, értékes eszmét kaphatott volna még tőle a magyar antiszemitizmus?

Kiss Sándor új utakon járt, új eszméket, új gondolatokat népszerűsített nálunk, írásait tudományos alaposság, önállóság, eredetiség, a stílus világossága és a bátor őszinteség jellemezték. Kiss Sándor ama kevesek közé tartozik, akiknek a fajvédelem szolgálata nemcsak semmiféle előnyt, könnyebb érvényesülést, de még erkölcsi elismerést sem hozott, hanem ellenkezőleg csak igazságtalan hajszát és keserűséget. De Kiss Sándor nem is várt soha elismerést munkájáért. Mély idealizmus, izzó fajszeretet, a magyarság szolgálatának fanatikus akarása késztette őt arra, hogy a legvészterhesebb időkben hirdesse meg azokat az eszméket, amelyeknek beteljesülését éppen most reméljük.


A kilencszázas évek elején a magyar közélet már a teljes bomlás és szétesés vigasztalan képét tárja elénk. A politikai ellentétek, a választójogi, közjogi és vámpolitikai harcok, mind szenvedélyesebben kiéleződtek. Egyre gyakoribbak a korrupciós tünetek, vádak és gyanúsítások. A nemzetiségek kihasználva a belső politikai nyugtalanságot és pártharcokat, a magyarság ellenálló, védekező erejének lassú csökkenését, fokozódó erővel támadnak a magyar állam egysége, a magyar birodalmi gondolat és a magyarság politikai főhatalma ellen. A kizárólag zsidó irányítás alatt álló marxista proletár szervezkedés is növekvő sikereket ért el a rohamosan szaporodó ipari munkásság körében. A szociáldemokrata szervezetek egy-egy választójogi tüntetés alkalmából, tízezres tömegeket vonultatnak az utcára. A zsidóság zavartalanul birtokába vehette az ország gazdasági erőforrásait, a gazdasági életet irányító intézményeket és szervezeteket. Nagyjából már kiépítettek azt a jellegzetes kapitalista gazdasági szervezetet, amely egyedül és kizárólag a kíméletlen és korlátlan profitszerzést ismerte és vallotta a maga céljának. A zsidó kapitalista tőkés, hitel, pénz, ipari és merkantil szervezet segítségével, rövid idő alatt hatalmas vagyon és jövedelem mennyiségek halmozódtak lel a zsidóság kezében. A pénz, a vagyon, a tőke birtokában a zsidóság fokozódó jólét, társadalmi, politikai és kulturális befolyás részesévé vált.

A rohamosan vagyonosodó zsidósággal szemben ott állt a politikailag széttagolt, gazdasági helyzetében megrendült magyarság. A zsidó profitkapitalizmus, a városi proletariátust használta ki a vegetatív létfenntartást is alig biztosító munkabérekkel, a mezőgazdasági proletariátus egyre duzzadó tömegeit pedig a vármegyényi birtok testek nyomorították meg. A társadalmi érvényesülés egyetlen útját és lehetőségét ezek a tömegek a kivándorlásban látták. A legvégzetesebb baj azonban nem a magyarság anyagi leromlása volt, hanem a szellemi, lelki, erkölcsi, faji erejének hanyatlása. A zsidóság évezredes tapasztalatai alapján, nagyon jól tudta, hogy csak akkor élvezheti tartósan a kezei között felhalmozott hatalmas vagyontömeget, ha gondoskodik arról, hogy a kifosztott és kizsákmányolt magyarság ne ébredhessen helyzetének világos tudatára. A közvélemény olyan értelmű, állandó befolyásolásáról kellett gondoskodni, amely eltereli a figyelmet a zsidóságról, a zsidóság növekvő vagyonosodásáról. A zsidó kézben lévő vagy a zsidó irányítás alatt álló budapesti sajtónak jutott ezen a téren a legfontosabb szerep. Ez a sajtó bámulatra méltó ügyességgel oldotta meg a reá háruló, nem csekély feladatot, amely tulajdonképpen abból állt, hogy állandóan újabb és újabb politikai, társadalmi, közéleti meglepetésekkel, szenvedélyes vitákkal kösse le a közvélemény figyelmét.

Zsidók képviselték a magyar sajtóban a legszélsőségesebb álláspontot a kapitalizmus, a szocializmus, a liberalizmus, a konzervativizmus, a negyvennyolc és a hatvanhét, valamint minden egyéb más kérdésben is. A zsidóság azonban nemcsak arra törekedett, hogy magáról a figyelmet elterelje, de nagy szívóssággal és nem csekély eredménnyel dolgozott azon is, hogy zsidó szellemiséggel telítse minél szélesebb rétegek gondolkodását és lelkületet. Ebben a munkában is a sajtónak jutott a döntő szerep, de kivette részét belőle a budapesti zsidó magyar irodalom és színház is. A néhány évtizedes "zsidó kultúrmunka" eredménye, hogy középosztályunk jelentékeny részének szellemisége, erkölcsi felfogás és életszemlélete fokozatosan telítődött zsidó elemekkel. Észrevétlenül zsidó eszmékért és eszményekért lelkesedtünk, zsidó köz és szépírókon nevelődünk. A vezető osztályoknak ezzel a lelki elzsidósodásával együtt járt vérségi elzsidósodásuk is. A szaporodó vegyes házasságok az anyagiakon és szellemieken kívül, vérségi kapcsolatokat is teremtettek.

Sok szálú és sok érdekű összeköttetés jött ily módon létre, elsősorban a politikai vezetést nagyjából még mindig a kezében tartó főnemesség és az új zsidó plutokrácia között. A zsidóság részéről ez az érdekszövetség, különleges fajuralmi célokat szolgált s így minden tekintetben helyes és célszerű volt. Nem így azonban a magyar vezető osztályok részéről. Ezek elsősorban, sőt kizárólag egyéni és osztályérdekből vállalkoztak a zsidósággal való szövetségre, mellőzve a magasabb, egyetemesebb nemzeti érdekeket. A főnemesség részéről tudatosnak mondható ez a zsidósággal való szolidaritás. Magatartásában, mint említettük, anyagi, hatalmi és osztály érdekek befolyásolták. Hanyatló osztályhelyzetét akarta megmenteni és fenntartani a zsidóság anyagi erejével. Ha ebből az érdekszövetségből volt is előnye a főnemességnek, még nagyobb előnyt jelentett az a zsidóságnak, mert ily módon a legmagasabb politikai és társadalmi védelmet biztosíthatta magának. A középosztály és a zsidóság között kialakult együttműködés azonban már teljesen egyoldalú volt. Arról nem is szólva, hogy a zsidóság térfoglalásának következményeit elsősorban ez az osztály érezte meg. A vezető rétegek zsidó kapcsolataiknak kialakulásával egyidejűleg lélekben mind jobban eltávolodtak a magyarság zömétől.

Ebből a válságos helyzetből csak egyetlen kivezető út volt. Még pedig az, hogy a magyarság világosan felismeri helyzetét, a bomlás és hanyatlás válság állapotát, szakít ellenségeivel szemben eddig tanúsított tunya és közömbös magatartásával, minden erejével megkísérli visszahódítani elvesztett pozícióit és biztosítja magának az őt megillető vezető szerepet. Ezt a feladatot a zsidóság által mélyen fertőzött vezető rétegek azonban csak abban az esetben tudták volna teljesíteni, ha átérezve a faji eszmének a népek életében betöltött fontos szerepét, maguk is telítődnek ezzel a gondolattal s ez irányítja politikai, társadalmi magatartásukat. A faji gondolat ebben az időben a kultúrnépek szellemi életében már fontos szerepet játszott. Tudományos kutatásban, politikai törekvésekben, társadalmi mozgalmakban egyre inkább érezhető a hatása. Hozzánk sehogy se tudnak eljutni ezek az új európai szellemi áramlatok. Távoltartásukról gondoskodik a zsidóság, tudván, hogy az új eszme térhódításával feltétlenül együtt járna saját kiváltságos helyzetének összeomlása.

A kevesek között, akik ösztönszerű megsejtéssel igyekeztek áttörni a zsidó szellemi blokádot, ott találjuk Kiss Sándort. Neve az 1918-as zsidó forradalom előtt és utána lett széles körökben ismertté. Ebben az időben jelentek meg azok a cikkei és tanulmányai, amelyek a zsidó veszély lényegére és következményeire igyekeztek a magyar társadalom figyelmét felhívni, írásainak kíméletlen őszintesége, bátor és nyílt állásfoglalása, világos és meggyőző logikája mély hatást gyakoroltak. Nem volt ezekben a cikkekben nyoma sem az olcsó demagógiának, mégis minden soruk, megállapításuk ökölbe szorította a kezet. Tulajdonképpen Kiss Sándornak ezek az írásai tették nálunk az összeomlás előtt közvetlenül tudatossá a zsidókérdés igazi lényegét, azt, hogy itt két fajilag ellentétes csoportnak, a zsidóságnak és a magyarságnak, a létért, az elsőbbségért vívott élethalál küzdelméről van szó s nem csupán vallási, felekezeti, gazdasági, társadalmi antiszemitizmusról. Ezekből a cikkekből tudta meg a közvélemény nálunk először, hogy a zsidóság milyen bomlasztó anyag a nemzet testében.

Kiss Sándornak a zsidókérdésben elfoglalt álláspontja szerves kiegészítője volt annak a faji világszemléletnek, amelyet már fiatal korában kialakított lelkében. A magyar faji világnézet kialakításához Kiss Sándor kezdetben magától jutott el, csak később volt alkalma a fajkérdés és az antiszemitizmus nemzetközi irodalmába is bepillantani. Reális életszemlélet, éleslátás, a társadalmi jelenségek lényegének felismerése, mély fajszeretet, az önálló vélemény és ítéletalkotás képessége tették őt hivatottá a magyar fajvédelem ideológiája megalkotásának fontos szerepére. Kétségtelen, hogy a faji eszme, a fajvédelem gondolata, Kiss Sándor írásai nyomán került bele először a magyar közgondolkozásba.

Faji eszme

Már a világháború előtt megjelent első tanulmányaiban is a faji eszme jelentőségét méltatja. (A fajiság és a nevelés. A magyarság küldetése a fajok létharcában.) Ezekben a tanulmányaiban Kiss Sándor már teljes határozottsággal hitet tesz a faji gondolat mellett. A fogalmak, amelyeket használ, pontosan, világosan körül írlak, egész okfejtése logikus és következetes. A modern természettudományok új eredményeire hivatkozik, mindenekelőtt arra, hogy az élők világában állandó a fajok létküzdelme. Ebben a létküzdelemben elsősorban azoknak van esélyük a felülkerekedésre, akikben erősebb a fajiság érzése. A történelem arra tanít, hogy a turáni fajtáknak legfeljebb csak faji öntudatuk volt, ez pedig magában véve csak passzív adottság. Az indogermán fajtánál, főleg azonban a zsidóságnál, már faji önérzetet figyelhetünk meg, ami aktív sajátosság. Ugyancsak a történelemből meríthetjük azt a tanulságot, hogy a fajok fennmaradása és boldogulása nem annyira a harciasságtól, még kevésbé a műveltségtől, mint inkább a faji önérzettől függ. A turáni fajták azonban a faji önérzet helyett inkább hajlamosak a fajtunyaságra. (Lásd a hunok, avarok, bolgárok, tatárok sorsát.) Felvetődik a kérdés, vájjon milyen sors vár a turáni magyarságra? A kiegyezés utáni korszak nem sok jóval biztat. Turáni faji örökségünk arra késztetett bennünket mindig, hogy előzékenyek legyünk az idegenekkel szemben. Az idegenek legtöbbje viszont tunyaságnak, gyengeségnek minősítette ezt a magatartásunkat. Legjellemzőbb erre Deák politikájának csődje. Deák megcsinálta a hatvanhetes kiegyezést, szabad kezet biztosított a horvátoknak, messzemenő jogokat nyújtott a nemzetiségeknek s végül emancipálta a zsidókat. Ennek a jellegzetes turáni tunya fajpolitikának következménye a nemzetiségek terjeszkedése és a zsidóság elhatalmasodása lett. A nemzetiségek faji beolvasztása helyett megelégedtünk felületes látszatasszimilációval. Ezek a kérdések a létet vagy nem létet jelentik a magyarságra nézve - írja már jóval a világháború előtt Kiss Sándor. A turáni fajközömbösség nem állhat többé helyt a faji önérzettel telített nemzetiségek és a zsidóság nyomásának.


Hogyan tehetne szert erre a hiányzó faji önérzetre a magyarság, erre a kérdésre is megfelel Kiss Sándor egy másik tanulmányában. (Fajiság és a nevelés.) Egyedül céltudatos nevelői munkával telíthetjük a magyarságot, mindenekelőtt a magyar ifjúságot a faji létharcban nélkülözhetetlen faji önérzettel. Nevelési rendszerünk alapvető hiánya, hogy csak az egyéniséggel törődik, csak ezt látja s emellett teljesen mellőzi a fajiságot. (Ezt a szót is Kiss Sándor alkalmazta először.) A nevelésnek pedig a. fajisághoz kell alkalmazkodnia, mert csak ebben az esetben szolgálhatja igazán a fajtákat létükért és fejlődésükért vívott harcukban. Kiss Sándor már negyedszázaddal ezelőtt megállapította "egy fajnak, nemzetnek pedagógusai koruk nemzedékének köznevelését és közoktatását fajuk sajátosságainak figyelembevételével kell irányítsák."

A helyesen alkalmazott faji nevelés egyformán tekintettel van a faji erényekre és hibákra és arra törekszik, hogy a tárgyilagosan értékelt fajiságot a fajközi küzdelemre minél alkalmasabbá tegye. A nemzetnevelés nem pótolhatja a fajnevelést, minthogy a nemzet is sokkal tágabb körű fogalom, mint a faj. A fajneveléssel kapcsolatos teendőket Kiss Sándor három csoportba foglalta össze: 1. kutassuk fajiságunkat, 2. ennek megfelelő pedagógiai módszereket és eszközöket kell teremtenünk, 3. ezeket azután a köznevelés minden ágában alkalmazzuk is. Az 1914-18-as világháború véres eseményei, népeknek egymással vívott élethalál harca, Kiss Sándort mindinkább megerősítették a faji eszme döntő fontosságának tudatában. Világok e véres tusájában Kiss Sándor nemcsak politikai, materiális célokért és érdekekért folyó küzdelmet látott, hanem a fajok élet-halál harcát. De látta azt is, hogy a magyarságot, bár ebben a küzdelemben irtózatos véráldozatokat hoz, nem a faji eszmények, nem a faji önérzet irányítja s éppen ezért, mialatt kinn a csatatereken elvérzik, közömbösen eltűri, hogy idebent a nemzetiségek mind nyíltabban és kihívóbban az ország szétdarabolásán dolgozzanak, hogy a zsidóság hathatósan támogatva ezt a törekvést, a politikai és állami főhatalom megszerzésén munkálkodjon.

1916 elején Feladataink címen írja Kiss Sándor első cikkét A Célban. Ebben leplezetlenül feltárja a helyzetet. Mindenekelőtt rámutatott arra, hogy a nagy világmérkőzésben a faji öntudat fokozza a népek végső teljesítőképességét, csak mi nem tudunk meríteni ebből a nagy lelki energiaforrásból. A faji eszméről, a faji öntudatról mindenütt lehet beszélni, csak nálunk nem, mert hozzánk nem engedi eljutni ezeket az eszmeáramlatokat egy fajidegen, uralkodó réteg akarata. Csak a faji öntudat hiányával magyarázható, hogy már a világháború előtt sokat vesztettünk politikai vezetésben. A hatalmi, az erkölcsi, a szellemi hanyatlást most még betetőzte a világháború. Véreink legjobbjai elhullanak a csatatereken, megmaradnak a selejtesebbek és satnyábbak. A háború befejezésekor harcosaink számban megfogyatkozva, testileg-lelkileg megviselve térnek majd haza. Pedig a háború után a fajok harca, ha más eszközökkel is, változatlan erővel tovább folyik majd, de ebben mi már csak megcsappant erővel és kisebb esélyekkel vehetünk majd részt szemben azokkal a fajokkal, amelyeket a világháború is többé-kevésbé megkímélt. Faji érvényesülésünk és megmaradásunk legfőbb feltétele, hogy minden erőnkkel törekedjünk nemesíteni, erősíteni és kiterjeszteni fizikai és szellemi fajiságunkat. Minden élő szervezetnek, tehát a fajoknak is, legfőbb törekvésük a fennmaradás, a tökéletesedés és terjeszkedés, amelyik fajta erről lemond, vagy erre már nem képes, már a hanyatlás, a visszafejlődés és a pusztulás útjait járja. Tudatosan, de még inkább ösztönösen erre kell törekednünk nekünk magyaroknak is. Tapasztalható-e azonban ilyen törekvés nálunk? Sajnos, ösztönösen, alig tudatosan, egyáltalában nem törekszünk erre. Ezen az állapoton másként nem lehet segíteni, csak úgy, ha egész uralkodó közéleti ideológiánkat, az összes divatos vezérszólamokat felülvizsgáljuk, hogy vájjon mennyiben szolgálják faji megerősödésünk ügyét. Elsősorban a szabadság, egyenlőség, testvériség jelszavát kell mellőznünk, mert ezeket a tetszetős frázisokat mozgékonyabb, öntudatosabb fajok ellenünk használják ki. Az új eszme, amelynek jegyében közéletünknek át kell alakulnia, a fajvériség eszméje. Ebbe a közösségbe azonban nem foglalhatjuk bele azokat, akik csak nyelvben, külsőleg simultak hozzánk, de egyébként más faji gondolatkörben élnek. A fajvériség, mint törekvés, mint ösztön, mint biológiai és szellemi valóság ősi, sőt örök adottság. Ez zárja szoros egységbe az azonos vérűeket, ez ösztökél szoros faji összetartásra, ez sugalmaz eszméket, mozgalmakat, törekvéseket, intézményeket és törvényeket. A faji gondolatrendszer kiépítésében jelentős lépéssel megy tovább Kiss Sándor egy másik igen érdekes tanulmányában, amely A faji eszme címen jelent meg A Cél 1917-es évfolyamának első számában.

Itt már világosan tisztázza a maga faji felfogásának csaknem valamennyi fontosabb alapkérdését. Kiss Sándor faji ideológiája nem azonos a szorosabb értelembe vett természettudományos antropológiai faji állásponttal. A faji megkülönböztetésnél Kiss Sándor nézete szerint a fizikai bélyegeknél fontosabbak az erkölcsi, nyelvi és lélektani jegyek. Ezek figyelembevételével beszélhetünk német, angol, francia, magyar stb. fajról. Kiss fajfogalma tehát a nemzeté s az embertani faj-fogalom között foglal helyet. A kettőt mintegy összekapcsolja s felhasználja a maga fajfogalmának megalkotásánál. A faj, Kiss értelmezésében, több, mélyebb, sokrétűbb, erőteljesebb és határozottabb, mint a nemzetfogalom, másrészt viszont nem oly merev, mint a szigorúan természettudományos fajfogalom, se nem bontja szét alkotó elemeire a néptesteket, sőt szoros egységbe fogja őket. Kétségtelen viszont, hogy Kiss faji meghatározása nem áll egzakt alapon, nála nem természettudományos módszerekkel megfogható, lemérhető, elemezhető fajiságról van szó. Nem azonos azonban Kiss Sándor faji álláspontja azzal a Szekfű-féle ismert elmélettel, amely a magyarságtól meg akar tagadni minden faji adottságot és jellegzetességet, régen eltűntnek jelenti ki a magyarság faji lényegét, csak fajmozaikról, népfajokról, legfeljebb történeti fajról akar hallani. Kiss szemében igenis élő valóság a magyarság fajisága, amelyet életre akar kelteni, fel akar fokozni. Lényegében Kiss Sándor fajfogalma szellemi, társadalmi, politikai fajfogalom. Ha a fajtudományok és a fajkutatás szemszögéből ez az elmélet nem is állhat helyt minden tekintetben, nemzetpolitikai szempontból lehet, hogy sokkal hatékonyabb, tömegek megnyerésére, befolyásolására sokkal alkalmasabb, mint az elvont és csak kellő szakképzettség alapján érthető antropológiai fajfogalom.

Fentebb már említett tanulmányában Kiss Sándor rámutat arra, hogy míg a nemzeti eszme a XIX. század és a francia forradalom szülöttje s inkább közjogi fogalom (t. i. egy államhatalom alatt álló polgárok összessége), addig a faji eszme inkább a modern természettudomány, a darvini filozófia terméke, ma még talán nem oly szabatos és világos, de tartalmasabb és több oldalú, mint a nemzetfogalom. Mindenesetre ismernünk kell a nemzet és a fajfogalom közötti különbséget, mert csak akkor tudunk a nemzet és a fajpolitika között különbséget tenni. A magyarság, mint nemzet, önérzetes, de mint faj tunya és mindent eltűr. A faji öntudatra ébredés kifejezője a faji érzés jelenléte. Ez két elemből áll, a fajszeretetből és a faji ellenszenvből. Tehát egy pozitív cselekvő és egy negatív védekező tényezőből. Az utolsó félévszázadban minden művelt faj önmagára eszmélt, felismerte létérdekeit, elhatárolta magát más fajoktól. Faji vetélkedés kezdődött mindenütt, nálunk is, a nemzetiségek és a zsidóság részéről. Ugyanakkor a zsidóság kizárólagos kultúruralma révén gondoskodott arról, hogy a faji eszme semmiféle formában el ne jusson hozzánk. Minden ilyen szándékot brutálisan elnyomott, ugyanakkor széles kaput tárt olyan külföldi hatásoknak, amelyek romboltak, bomlasztottak és fajiságunkat aláásták.

Kiss Sándort a faji eszme jelentőségének felismeréséhez elsősorban a zsidóság és a nemzetiségek állam és nemzetellenes tevékenységéről szerzett közvetlen élettapasztalatai vezették el. Különösen a zsidóság fajidegen magatartása keltette fel figyelmét. Korának liberális felfogása egyáltalában nem befolyásolta őt a zsidóságról megalkotott véleményének kiformálásában. Mint a nagykőrösi református gimnázium diákja, már fiatal korában értékes útravalót kapott irodalom tanárától, Mészöly Gáspártól, a zsidóságra nézve. Mészöly nem rejtette véka alá tanítványai előtt sem azt a meggyőződését, hogy a zsidóságot a maga egészében idegen és káros néptestnek tartja a magyarságon belül.

Szemben a zsidó forradalommal.

A világháború második-harmadik esztendejében már rohamosan sokasodtak a társadalmi szétesés és a nemzeti katasztrófa előjelei. A zsidóság féktelen garázdálkodása akkor már sokak szemét felnyitotta, de egyelőre még senki sem mert a zsidó hatalmi törekvésekkel szembehelyezkedni. Kiss Sándor mély aggodalommal látta a háborús erőfeszítésektől kimerült ország és az elcsigázott társadalom fölé tornyosuló viharfelhőket. Mit se törődve azokkal a veszélyekkel, amelyeket fellépésével magára és családjára zúdíthat, megjelentette A Célban Fajunk védelméről című cikkét, amelyben leplezetlenül feltárja a magyarság és a zsidóság közötti fajközi harc egyre kedvezőtlenebb kilátásait:

A fajok pusztulását két dolog okozhatja: belső organikus rothadás által előidézett szétmállás vagy nemzeti katasztrófáktól kiváltott megsemmisülés. Az utóbbiból nincs menekvés, a előbbi feltartóztatható, elkerülhető, ha a veszély órájában felébred a faji élniakarás érzése. A turáni népek, amilyen pompásan helyt állanak nyílt harcokban, éppannyira áldozatai lesznek fajtunyaságuknak a békés létküzdelmekben. Leigázott alattvalóik többnyire túlélték és beolvasztották őket. Ennek a végzetes turáni fajtunyaságnak következménye nálunk a zsidóság és a nemzetiségek térnyerése és fölülkerekedése.

A két veszéllyel szemben a védekezés módjai és eszközei nem egyformák. A zsidósággal szemben a helytállás különösen nehéz, mert hiányoznak belőlünk a legelemibb készségek és képességek az idegen faji lényeg, érdek és törekvés felismerésére. Ha mégis akadtak közöttünk, akik meglátták a zsidóságban egy idegen faji imperializmus hordozóját, ezeket megfosztotta a szólás és gondolatközlés szabadságától a zsidóság kíméletlen sajtó és irodalom cenzúrája. Éppen ezért a legelső és legsürgősebb teendő ennek a zsidó szellemi terrornak a leküzdése. Ha ez sikerült egyszer, a zsidókérdést nem szabad többé elaludni hagyni mindaddig, amíg a zsidóság hatalmát teljesen meg nem törtük. Félre kell tenni minden mesterségesen szuggerált szégyenérzetet. Tudományos eszközökkel és módszerekkel fel kell tárni a magyar nép és a zsidóság közötti faji küzdelem minden részletét.

Mi a titka a zsidóság győzelmének? teszi fel a kérdést Kiss Sándor. Egyszerűen az. hogy a zsidóságnál öntudatosabb faj nincs a földkerekségén. A faji és az egyéni érvényesülés eszközeinek felismeréséhez a zsidóság pompás érzékekkel rendelkezik. Így mindenekelőtt rájött a zsidóság arra. hogy milliók nyomorából és verejtékéből táplálkozó jóléte csak addig tartható fenn, amíg a szellemi irányítást a kiuzsorázott társadalomban kezében tartja. Ennek megszerzéséhez és megtartásához mindenekelőtt azt a lélektani törvényt használja fel, hogy az egyesek és a tömegek hihetetlenül könnyen befolyásolhatók. Természetesen csak megfelelő érdekes és hatásos hangulati képzetekkel.

A kiegyezés utáni évtizedekben a zsidóság mindig újabb és újabb uszító eszméket dobott a magyar közvéleménybe. Ily módon sikerült magáról elterelni a figyelmet és megakadályozni a magyar közvélemény észretérését. Ezeknek az uszító eszméknek alkalmazásában a zsidóság utolérhetetlen ügyességet tanúsított. Valósággal újabb és újabb indulatviharokat korbácsolt fel a magyar közéletben s így sikerült megakadályoznia a tömegeket abban, hogy nyomorúságos helyzetük felismeréséig eljussanak. Egyik uszító eszme a másikat követte, nem volt megállás, nyugalom vagy pihenés egy pillanatra sem (önálló vámterület, önálló nemzeti bank, katonai engedmények, miniszterek közéleti botrányai, szociáldemokrata tüntetések, választójogi blokk stb.). Odáig fajultak az állapotok, hogy társadalmunk már meg se tudott lenni uszító eszmék nélkül. Nyilvánvaló, hogy ilyen körülmények között a zsidóságnak ezt a lélektani befolyását csak úgy győzhetjük le, ha még hatásosabb uszító eszmékről gondoskodunk. (Ilyen eszmék lehetnek a zsidó bevándorlás korlátozása, a parasztvédelem, az uzsora, a csalás stb.) A lényeges az, hogy a zsidóság ellen csak saját fegyvereivel lehet sikeresen harcolni. Az egyik ilyen fegyver, amelyet ki kell csavarnunk a zsidóság" kezéből, a szocializmus. Évekkel később, a fasizmus és a nemzeti szocializmus is ennek a felismerésnek jegyében indította meg harcát a politikai hatalomért. A szocializmus gondolatát a zsidóság nem idealizmusból, hanem faji érdekből karolta fel. A modern természettudományok eredményeit is a maga céljaira igyekszik felhasználni, holott ezek eredeti mivoltukban a faji öntudat kifejlődését szolgálták volna, a zsidóság közvetítésében azonban éppen ellenkező hatást váltanak ki.

Abból az alapelvből kiindulva, hogy a zsidóság elleni faji harc sikerének legfontosabb előfeltétele önmagunknak és a zsidóságnak, tehát a két szembenálló fél faji képességeinek, tulajdonságainak világos ismerete, egy másik tanulmányban (Zsidó fajiság magyar fajiság) beható vizsgálat tárgyává teszi Kiss Sándor ezt a kérdést is. Újból állást foglal ama meggyőződése mellett, hogy az antropológiai fajiságnál sokkal nagyobb jelentőségű a faji harc szempontjából a népek szociális, szellemi fajisága. A zsidóságnak ezt a szociális fajiságát vizsgálva, főleg annak három ismertető jegyére hívja fel a figyelmet, ezek az egyetemesség, az ellenálló erő és a határozottság. Éppen ellenkezők a magyar fajiság jellegzetes vonásai. Kiss Sándor véleménye szerint nagy előnyt biztosít a zsidóknak nagyobb értelmi képességük is. A nagyobb intellektus a zsidóság több évszázados sajátos létküzdelmével magyarázható. A birtokos nemességnek ez alatt az idő alatt nem kellett szellemi erőfeszítést kifejtenie a létért és az érvényesülésért, a jobbágyság nagy tömegei viszont különleges osztályhelyzetüknél és sorsuknál fogva már eleve ki voltak rekesztve az értelmi képességek fejlesztésének lehetőségéből. A zsidókkal körülbelül hasonló osztályhelyzetű városi polgárság száma pedig nálunk viszonylag jelentéktelen volt ahhoz, semmi esetre sem elegendő, hogy a zsidóság előretörését feltartóztathatta volna.

Uralmi céljainak elérésében hathatósan segítette a zsidóságot az egyéni és a tömeg befolyásolás eszközeinek helyes, célszerű és céltudatos alkalmazása.

A zsidónak minden szava, arcjátéka, cselekedete telve állandó feszültséggel, amely arra irányul, hogy befolyásoljon rajta kívülállókat, egyént vagy tömeget. Ez a sajátságos attitűd szakadatlan szellemi éberséget, ernyedetlen akarati nekifeszülést követel és erre semmiféle más faj nem képes annyira, mint a zsidó. Folyton figyeli önmagát, szavainak, mozdulatainak hatását, a vele szemben álló egyén vagy csoport lelkiállapotát, hogy a vezetést, a kezdeményezést soha ki ne engedje a kezéből. Az üzleti siker mindig a két üzletkötő fél lelki kapcsolatának minőségétől függ: aki befolyásol, nyer, aki befolyásoltatik, veszít. Azért a zsidó minden körülmények között hatni, irányítani, befolyásolni törekszik. Ezt a befolyásoló ösztönt támogatja a zsidó szellem elevensége, kezdeményező volta. Bármit csinál a zsidó, az ő lelki tevékenységének mindig a befolyásoló ösztön teszi az alap tónusát: üzletben, politikában, irodalomban, művészetben."

Lényeges mindebben még az is, hogy a zsidó befolyásolás alakja sohasem parancs vagy rendelkezés, hanem a rábírás, rábeszélés, útmutatás, megegyezés, terelgetés, uszítás, izgatás, buzdítás. Ezt a módszert alkalmazzák a zsidók a politikában, szépirodalomban, színpadon, üzletben, tudományban, de legfőképpen az újságírásban. A zsidó fajiság egyik legfeltűnőbb vonása még a féktelen zsidó faji önérzet: "Nincs nép, amely annyira tisztelné a múltját, annyira becsülné a faját, oly exkluzív féltékenységgel munkálná a jövőjét, mint a zsidó. A faji önérzet segíti a zsidót abban, hogy faji sajátosságairól ne mondjon le, a zsidó szokásokat, életelvet, erkölcsöt utódaiba is bele nevelje. Szóval, a faji önérzet szolgálja a faji konzervativizmust, a faji állhatatosságot, de következik is abból, hogy fajának hosszú, változatos múltja miatt oly büszke a zsidó". Ezzel zsidósággal szemben ott áll a faji önérzet, sőt faji öntudat nélküli magyarság, amelyik nem érti, mit tesz fajnak lenni, föl sem foghatja faji hivatását, faji jövőjét. A magyar nem olyan büszke erényeire, mint a zsidóság bűneire."

Ismert jellegzetes vonása még a zsidó fajiságnak a bujaság Erről Kiss Sándor többek között a következőket írja: A zsidó bujaság szintén az évezredes sorsnak a szüleménye. A zsidó mindig emberek között élt távol a természettől, kényelemben, testi munkától nem fáradva. Az a férfiörökös szellemi élet idegrendszerét izgékonnyá nevelte, asszonyainak puha, dologtalan élete, mindenkor kész melegágya volt a buja ingereknek. A szaporodástól való félelem a zsidóság nemi életét nem mérsékelte, mert nem kellett tartania a vagyonmegoszlástól az ivadékok között, minthogy zsidó ivadék vagyona elméjében, neveltetésében és erkölcsi elveiben volt. A bujaság olyan feltétlen attribútuma zsidó fajiságnak, hogy mindent beszennyez vele, amihez hozzányúl. Szépirodalmat, társalgási nyelvet, művészetet, sőt még a tudományt is (pedagógia, lélektan, jogtudomány, esztétika). A bujaság korlátait, a szemérmet, a mértékletességet a zsidó lépten-nyomon gúnyolja és üldözi. Minthogy a bujálkodás, a test önzése szépen összefér a zsidó fajiság általános önző jellegével".

Alig néhány hónappal az októberi zsidó forradalom kitörése előtt írta Kiss Sándor Irodalmunk elzsidósodása című tanulmányát. Ebben már nyíltan rámutat a zsidóságnak gazdasági és szellemi életünkben elért fajuralmára. Amit nálunk a világháború előtt általában magyar irodalomnak neveztek, az nagyjából már zsidó irodalom volt. Nálunk ugyanis az a felfogás uralkodott, hogy az irodalom nemzetiségét kizárólag nyelve határozza meg. Irodalmunk elzsidósodásának mindenesetre az volt a legkiábrándítóbb jelensége, hogy akadt a vér szerinti magyar írók között is egy számottevő réteg, amelyik lélekben, erkölcsben, felfogásban, gondolkozásban a zsidó ághoz asszimilálódott, szinte beolvadt a zsidóságba. Ezek a fajtájuktól elszakadt magyar írók a zsidók által nyújtott érvényesülési lehetőség fejében viszonzásul írásaikban a zsidóságot legtöbbször ízléstelenül dicsérik, sőt magasztalják. A zsidó magyar irodalomnak természetesen semmi köze a magyarsághoz. Idegensége, magyartalansága egyformán meglátszik, nyelvben, stílusban, tárgyban, erkölcsi felfogásban stb.

"A legkedveltebb zsidó téma a szerelem. Meg pedig nem az a szerelem, amit eddig szépnek, költőinek, vonzónak tartottunk, az illemtartó, érzelmes, törvényességre törekvő, kíméletes, hanem a szemtelen, falánk, követelő, törvénytelen és ártani akaró. A földkerekség összes írói együttvéve nem írtak meg annyi házasságtörést, költői szép gyanánt, amennyit a mi zsidó modern irodalmunk földolgozott húsz esztendő óta drámában, regényben, különösen novellákban. Ebben a tárgyban egyszerre jut érvényesülésre a zsidó bujaság, törvénytiprás, csalás és uszítás ösztöne. Nem is képzelhető ennél ideálisabb zsidó irodalmi téma. Különösen a háború éveiben lendült fel a házasságtörésre, hűtlenségre, szeretkezésre való uszítás üzlete, úgyhogy szépirodalmunk valósággal kerítőirodalommá aljasult, íme a hungarák exportőrjei és a kerítőirodalom művészei, megint csak egy fajból kerültek ki. A hűtlenségkultusz, a szerelmi uszítás, mint irodalmi téma. Üzletnek is kitűnően bevált a háború alatt. A férj, az apa kint kuksolt a lövészárokban, sárban, fagyban, ezer kíntól gyötörve, itthon meg a szépirodalom nevelte a családját hűtlenségre, piszokra, cédaságra. Hány száz, hány ezer, hány tízezer magyar családi tűzhely borult lángba ezeknek az írói fenevadaknak az uszítására. Milyen becstelen volt ez az üzlet és milyen jól jövedelmezett?"

Kiss Sándor írásai mély hatást gyakoroltak a maguk idejében a lázas, forrongó állapotban lévő közvéleményre. A társadalomnak az a része, amelyik még nem vesztette józan ítélő és tájékozódó képességét, fellélegzett, magára eszmélt, bizakodás töltötte el, sietve kereste az utakat és módokat, miként lehetne az erőket összefogni, megszervezni és a fenyegetően közeledő zsidó forradalmat feltartóztatni. A radikális forradalmi táborban is felismerték Kiss írásainak jelentőségét. Érezték, hogy ha egyszer a tömegek valóban ráébrednek arra, hogy csakugyan a zsidó tömegszédítésnek és tömegszuggesztiónak áldozatai s hogy a forradalmi bujtogatás csak a zsidóság mérhetetlen gazdagságának, harácsolásának, faji egyeduralomra törekvésének leleplezésére szolgál, akkor elkerülhetetlen lesz a megtorlás. Más út nem volt, mint megelőzni, ellensúlyozni azt a tömegébresztő munkát, amelyet Kiss Sándorék elkezdtek. Zsidó marxista oldalról tehát még gyorsabb ütemben folytatták a lelkek forradalmasítását. A zsidó lapok idebenn és a frontokon nyíltan hazaárulásra bujtogattak. A szakszervezetekben sztrájkokra, lázadásra szervezték a csőcseléket és a katonaszökevényeket. A forradalom ellenes erők szervezkedése elkésett. Akik a hatalom birtokában a zűrzavart és a szétesést feltartóztathatták volna, habozó magatartásukkal megadták az utolsó biztatást is a romboló erőknek.

A nemzeti erők szervezkedésének egyik legfőbb mozgatója Szemere Miklós volt. Ő ismerte fel Kiss Sándor felvilágosító munkájának nagy horderejét. Sok ezer példányban kinyomatta cikkeit és megküldte a magyar közélet valamennyi számottevő egyéniségének, s elárasztotta velük a magyar értelmiséget. 1918 kora tavaszától Szemere, a Nemzeti Kaszinóban rendezett néma-vacsorákon igyekezett összehozni a nemzeti mozgalmak vezetőit. Gyakran ott volt ezeken a vacsorákon Kiss Sándor is. Szemere később is, mindvégig fenntartotta a kapcsolatot Kissel, akit további munkálkodásra buzdított. Őt tartotta a zsidók ellen megindított önvédelmi harc apostolának. A zsidó forradalom kitörését azonban már nem lehetett megakadályozni. Üldözés, terror és megfélemlítés lett osztályrésze a nemzeti mozgalmaknak és ismert harcosaiknak. Kiss Sándor ezeket a hónapokat állandó rettegésben Szarvason töltötte. A környék zsidósága és a kommunista csőcselék jól ismerte politikai felfogását, bosszújuktól és megtorlásuktól kellett tartani.

A zsidó élősdiség lényege. Az ellenforradalom után, Kiss Sándor is miként sokan mások azt hitte, hogy tíz hónap szörnyű és felejthetetlen tanulságai után a magyarság végleg megszabadítja magát a zsidó uralom minden fajtájától. Rövidesen kiderült azonban, hogy ezek a remények aligha válnak valóra. Az ellenforradalom eseményeinek lázas kavargásában olyan elemek bukkantak felszínre, akikből az erkölcsi alap, a helytállás, a felkészültség, a politikai ösztön és előrelátás a nagy feladatok megoldásához egyaránt hiányzott. Elmaradt a zsidóság felelősségrevonása és elmaradtak az igazi, fajvédő szociális reformok is. Minden visszazökkent a régi kerékvágásba. Két-három évvel az 1918-19-es zsidó forradalmak után újra a zsidósággal szövetkezett liberális politikai és társadalmi erők vették kezükbe az országvezetést. A zsidóság nemcsak zavartalanul birtokolhatta mindazt, amit évtizedeken át, főleg a világháborúban összeharácsolt, hanem új, minden eddigit felülmúló konjunktúrák nyílottak meg előtte. A zsidóság és magyarság társadalmi helyzetében fennállott vagyoni aránytalanságok még jobban eltolódtak. A megcsonkított országban ezrével tengődtek vagonlakásokban, nyomortanyákon a menekültek, a tisztviselők hatalmas tömegei kerültek bélistára, az értelmiségi szabad pályákról teljesen kiszorult a magyar fiatalság, számottevő munkás és paraszttömegek vándoroltak ki, egyedül a zsidóságnak kedveztek a körülmények. Ebben a helyzetben a zsidóság újra a rég bevált taktikához folyamodott. Újabb és újabb uszító eszmékkel terelte el magáról a nyomorba és nélkülözésbe zuhant tömegek figyelmét. Az eredmény most sem maradt el, a magyar társadalom szembenálló csoportjai szenvedélyes, elvi vitákat folytattak egymással, mialatt a zsidóság újabb és újabb pozíciókat hódított meg.

Akik, mint Kiss Sándor, világosan felismerték az ellenforradalom eszmei és gyakorlati csődjét és kétségbeesve látták a zsidóság újabb növekvő elhatalmasodását, megkísérelték felvilágosítani a helyzetről a közvéleményt. E téren kevesen tettek oly sokat, mint Kiss Sándor. Éveken át cikkek és tanulmányok egész sorában a legnagyobb lelkiismeretességgel és részletességgel tárta fel a zsidók fajiságát és természetét, a zsidókérdés társadalmi lényegét. Kétségkívül úttörő munkát végzett ezen a téren. Mellőzve az aprócseprő napi politikai vonatkozásokat, magasabb társadalomtudományi szempontból vizsgálja a kérdést, sohasem feledkezve meg a gyógyulás útjainak kereséséről sem.

A Zsidókórság című cikkében a zsidókérdést fertőzései társadalmi betegségnek nevezi: "Előidézi egy jellegzetes parazita, a zsidófaj, ha elszaporodik és uralomra vergődik a társadalomban. A zsidófaj nem dolgozik, nem termel, hanem rátelepedik más népek dolgozó társadalmára, mint a tetű az állati testre, az aranka a pillangós virágú takarmányfélékre, vagy mint a bacilusok az állati szervezet belső szerveire stb., és így él, szaporodik, virul a fertőzött társadalom szerveinek és szöveteinek a rovására. A zsidófaj elszaporodása és uralomra vergődése a zsidókórságnak nevezhető társadalmi fertőző betegséget idézi elő, mely minden társadalomban ugyanazokat a beteges tüneteket váltja ki és adott körülmények között a társadalom elpusztulására vezet."

A világháború bebizonyította, hogy a zsidókorsággal szemben nincs immunitás s hogy a társadalom egyéb betegségei nagy mértékben elősegítik e kóros fertőzés elterjedését. Az is kitűnt, hogy a zsidókorság iránt az egyes fajták más és más hajlamosságot mutatnak. A turáni fajták, tehát a magyarság is, igen jótékonyak.

A zsidóság azonban sehol sem tudja zavartalanul kifejteni parazita életformáját, ha nincsenek segítőtársai a befogadó nép körében. A zsidók e szövetségeseinek, kiszolgálóinak találó társadalomrajzát kapjuk a Zsidócsahos című tanulmányban. Kit kell zsidócsahosnak tekinteni, mi a szerepe, mi a hivatása? "A zsidó parazitizmusnak ez a hivatásos harcosa sohasem zsidó, hanem a fertőzött társadalomnak fajtagadó fia ... A zsidócsahos kötelessége tagadni a zsidóság bűneit, magasztalni erényeit, hogy ne kelljen mindezt maguknak, a zsidóknak tenni, mert ez szemet szúrna a népnek." A zsidócsahosok szerepét játszották többek között Eötvös Károly, Lengyel Zoltán, Fényes László, Károlyi Mihály, Hock János, Baltazár Dezső stb. A zsidók és zsidócsahosok közötti kapcsolat egyedül álló a maga nemében. A zsidócsahos véleménye, álláspontja a zsidókérdésben nem meggyőződés, hanem lelki diszpozíció eredménye, nem ura saját akaratának és gondolatának, lesi, várja a zsidó parancsait. Sokszor már nem is normális, fizikai, helyesebben pszichikai jelenségről vari szó, hanem egy sajátságos elmekórtani állapotról. Vannak emberek, írja Kiss Sándor, akik már születésüknél fogva diszponálva vannak arra, hogy zsidócsahosok legyenek. Olyan a lelkiségük, idegalakzatuk, hogy nem tudnak ellenállni a zsidószuggessziónak.

"Igen fontos kötelék a zsidó parazitizmus és a zsidócsahos között az anyagi érdek. Az átlagember nagyon hajlandó jónak, helyesnek tartani az olyan állapotot, amelyből hasznot húz. A zsidócsahosok hasznot látnak a zsidó parazitizmusból, tehát az a természetes meggyőződésük, hogy ez az állapot így jó és helyes, ez ellen küzdeni bűn és ostobaság. Mindazok szívesen küzdenek a zsidó parazitizmusért, akik személyes hasznát érzik annak. Jó példa a mágnások viselkedése. A mágnások kivétel nélkül részvényesei, felügyelőbizottsági és igazgatósági tagjai zsidó nagyipari, kereskedelmi és hitelvállalatoknak. Munka nélkül, pusztán a nevükért dús jövedelmeket húznak osztalékok, jutalékok címén. Világos, hogy nekik ez az állapot kedves, jó és igazságos. Tehát túlnyomó részük zsidócsahos is."

A zsidókórságnak, mint jellegzetes és elterjedt társadalmi betegségnek, természetesen éppen úgy megvannak a kórtünetei, mint bármelyik más betegségnek. Kiss Sándor ezeket is elibénk tárja A zsidókórság terápiája című igen érdekes tanulmányában. A zsidó parazitizmus által fertőzött testben először izgalmi állapot figyelhető meg, fokozatosan egészen át és átszövik a gazdaszervezetet az élősdiek. Ennek pusztulásából él a parazita mindaddig, amíg az teljesen felbomlik, ekkor azután elhagyja. A zsidó élősdi tenyészet a maga bomlasztó munkájába be tudja vonni a gazdaorganizmus bizonyos rétegeit is.

Védekezés

A védekezésnek általában három módja lehetséges:

  • 1. profilaxis (megóvás a további fertőzés ellen),
  • 2. a társadalom serkentése az önvédelemre,
  • 3. a társadalom ellenálló erejének növelése a parazita támadás ellen, illetve a parazita életlehetőségeinek a csökkentése.

A védekezés legegyszerűbb módja: ne fogadjuk be a zsidókat. Kiss Sándor véleménye szerint, az is bebizonyosodott, hogy a zsidókórság elleni küzdelemben az egyházak nem fejthetnék ki jelentősebb tevékenységet. A faji önvédelem, faji harc, amelynek csak természet adta törvényei vannak s ezek felette állanak minden vallási korlátozásnak. A keresztény kurzus meddőségének magyarázatát is ebben lelhetjük. Milyen intézmények, berendezkedések védhetik a társadalmat a zsidó parazitizmus ellen? Kétségtelen, ahol nagyok a társadalmi ellentétek és a szociális elégületlenség, ott gyorsan és könnyen hat a zsidó fertőzés. A zsidóság sikerének titkát valójában abban találhatjuk, hogy egyszerre fosztogatással és a kifosztottak izgatásával bomlasztja a társadalmat. Messzemenő szociális reformok a legbiztosabb ellenszerei a zsidófertőzésnek. Tétovázó, félreformokat alkotó kenetteljes szónoklatokkal dolgozó kurzuspolitika azonban nem érhet el eredményeket. Harcos és cselekvő antiszemitizmusra van szükségünk, ha le akarjuk gyűrni a zsidó tömegszuggessziót.

A zsidókérdésről vallott nézeteinek tömör és világos összefoglalását találjuk Kiss Sándornak abban a tanulmányában, amely A zsidókérdés természettudományos felfogásban címet viseli. A társadalmi élősdiségnek sok fajtája közül minden bizonnyal a zsidóság által gyakorolt a legveszedelmesebb. Kiss Sándornak a zsidó parazitizmusról kifejtett elmélete a nemzetközi antiszemita irodalomban is eredeti és úttörő A zsidó élősdiség gondolatával találkozunk ugyan már a XIX. század antiszemita irodalmában, de szociológiai módszerekkel Kiss Sándor nyúlt először ehhez a kérdéshez. Csak évekkel utána foglalkozott vele behatóan Arno Schickedanz Sozialparazitizmus in Völkerleben című munkájában.

A zsidók túlnyomó többségükben nem produkálnak javakat, írja Kiss hanem abból élnek, amit mások verejtékes munkával állítanak elő. A zsidóság egy az egész világot behálózó hatalmas parazita szervezetet alkot. Ennek a szervezetnek tagjait faji, vérségi, erkölcsi, szellemi, vallási, gazdasági szálak fűzik egymáshoz. Ez a zsidó élősdi világszervezet mindenütt tevékenyen és tudatosan dolgozik a gazda népek ellen. Az élősdi életformával függ össze a zsidók testi, főleg idegrendszerbeli selejtessége és satnyasága. Másrészt viszont a parazita életmód bizonyos képességeket is kifejlesztett, megerősített és tökéletesített. A tettetés, a befolyásolás, a csalás, a tömegszédítés nélkülözhetetlen előfeltétele a zavartalan és sikeres élősködésnek. Beható kutatással kellene tisztázni még azt, hogy milyen lelki tényezők segítik a zsidóságot káros és kóros életformájának zavartalan kiélésében. Hogy van valami rejtélyes, titokzatos, egyben megborzongató a zsidó lelkiségben az abból a lényből is kiviláglik, hogy kétezer év óta Lucifert mindig zsidóként ábrázolták. Az emberiség már ősidők óta érzi, hogy a zsidóságban valami rejtélyes, sátáni erő működik.

A fáradt, elcsigázott társadalmi szervezet sokkal fogékonyabb a zsidókóros fertőzés befogadására, mint az egészséges. A zsidókóros fertőzés teljes kibontakozását rendes körülmények között egy alkalmazkodási, asszimilációs folyamat előzi meg. Csak az asszimilált zsidó tudja a társadalmi élősködést a maga tökéletes mivoltában kifejteni. Csak neki vannak meg a szükséges tapasztalatai, ő ismeri a viszonyokat, a körülményeket. A zsidó élősdiség által előidézett kór lázas betegséghez hasonlít. Lehet a láz állandó vagy ismétlődő. A tetőpontjára emelkedő lázállapot a forradalmi. Az általános pusztulásban és zűrzavarban csak a zsidócsahosok maradnak épségben, sőt látszólag még gyarapodnak is, de csak átmenetileg, mert az általános pusztulás elől ők se menekülhetnek.

Végül megvan a zsidó parazitizmusnak az a képessége is, hogy a szétbomlasztott társadalom alkotó elemeit újjá tudja szervezni. Az így létesült új társadalmi szervezet azonban már egészen a zsidóság akarata, szándéka szerint formálódik ki, ezen már nem csak élősködik, hanem a szó szoros értelmében uralkodik is.