Kitosz háború

A hu-Rightpedia wikiből
Kitosz háború
KonfliktusRómai-zsidó harcok
IdőpontKr. u. 115-117 között
HelyszínCiprus, Cyrene (ma Líbia), Alexandria (ill. egész Egyiptom), Mezopotámia, Júdea és a Római Birodalom más részei.
Szembenálló felek
RómaZsidók
Parancsnokok
Római oldalon:

Lusius Quietus (Mezopotámia, Júdea)

Quintus Marcius Turbo (Cyrene, Ciprus, Alexandria, Júdea)
Zsidók
Andreas (Cyrene, Alexandria, Júdea)

Artemion (Ciprus)

Julianus és Pappus (Júdea)
Veszteségek
A Római Birodalom oldalán:

460 000 nem zsidó (Cyrenében 220 000, Cipruson 240 000)

További ismeretlen, valószínűleg nagyszámú áldozat Alexandriában, Mezopotámiában, Júdeában és másutt.
Zsidó oldalon:

A ciprusi és cyrenei zsidó lakosságot megtorlásul részben megölték, részben elűzték.

További komoly veszteségek zsidó részről Alexandriában, Júdeában, stb.


A második nagy zsidó háború

A Kitosz háború a második nagy zsidó-római háború volt Kr. u. 115-117 között. Abban különbözött a többitől, hogy a Birodalom különböző régióit érintette egy időben, nem kizárólag a mai Izraelre és környékére korlátozódott. Nevét a mauretániai származású (fekete bőrű) Lusius Quietus római hadvezérről kapta.
Traianus császárt Dacia tartomány meghódítása után 113-ban Keletre szólította a pártusok terjeszkedése, akik az ütközőállamként funkcionáló Arméniát fenyegették. Amint az összevont római erők ellenállhatatlanul haladtak keresztül Mezopotámián, a zsidók folyvást megtámadták a sereg hátát. Ugyanakkor Cyrene-ben zsidó felkelés tört ki valamikor 115 környékén, ahol a zsidók lerombolták Apollo, Artemis és Jupiter templomait, továbbá a Rómára emlékeztető középületeket is lerombolták: a Caesareum-ot, a Bazilikát és a Fürdőt. Mindemellett kiirtották a teljes római és görög lakosságot, mintegy 220 ezer embert. Dio Cassius szerint e győzelem után a lázadást vezető és magát királynak hívó Andreasz (más források szerint Lukuasz) hívei megfőzték a legyilkoltak húsát, a beleikkel aggatták fel a házaikat garland gyanánt és a lenyúzott bőrüket viselték ruhaként. Sok áldozatot fellógattak, és élve fűrészelték ketté őket. Paulus Orosius 4. századi történetíró azt írta, hogy a zsidók annyira kiirtották a helyi goj lakosságot, hogy később Hadrianus császárnak új kolóniákat kellett létrehoznia ott. A Cyrene-i lázadás átterjedt Egyiptomra, Ciprusra, majd Júdeára. Lukuasz vezetésével a cyrene-i zsidóbűnözők elfoglalták Egyiptomot, sok görög elmenekült. Egész Egyiptomban pusztítottak. Az akkor fiatal Appianosz alexandriai görög történetíró (kb. 95-kb. 165 között élt) jelen volt, és megúszta ép bőrrel a talmudi őrjöngést, a gyilkosságokat, kínzásokat, fosztogatásokat. Leírta, ahogy a zsidó fosztogatók elől sikeresen elmenekült a Níluson. "Hajóra szálltam, és kiderült, hogy ez mentette meg az életemet: a folyó másik ágán lévő hajót elfoglalták a zsidók."
Marcus Rutilius Lupus kormányzó sem tudott segíteni a lakosságon. Traianus új sereget küldött Egyiptomba Quintus Marcius Turbo vezetésével, aki megverte és megölte a zsidókat néhány csata után. Ciprus szigetén is mintegy 240 ezer görög és római áldozata volt a zsidó terroristáknak, akiket Artemionvezetett. Szalamiszt elpusztították az ördögi zsidók. A rómaiak Caius Valerius Rufus vezetésével nagy nehézségek árán normalizálták a helyzetet, elfoglalták a zsidók által teljesen megszállt Ciprust, elűzték az életben maradt zsidókat, és halálbüntetés terhe mellett megtiltották, hogy zsidó valaha is Ciprus földjére lépjen. A júdeai Lyddában is felkeltek a zsidók. Mezopotámiában is megjelent a zsidó terror, főként a nagyobb zsidó populációval megvert városokban, így Edessában, Seleuciában vagy Nisibisben, miközben Traianus már a Perzsa-öbölben járt hada élén keleti terjeszkedése közben. Traianus Mezopotámiában egyik kedvenc hadvezére, Lusius Quietus révén leverte a lázadókat, akit ezek után a császár kinevezett Júdea helytartójának. Traianus bábkirályt állított a pártus birodalom élére, a pártus király egyik fiát, Parthamaszpatészt. A harcok kimerítették a császárt és 117-ben súlyosan megbetegedett, így hazaindult Rómába. A császárt Kilikiában érte a halál. Az új császár Hadrianus lett.
Közben, bár az események pontos menete nem egyértelmű, Lukuasz Júdeába menekült, ahová követte őt Turbo. Turbo itt kivégeztette a felkelés két vezetőjét, Julianus és Pappus zsidókat. Lusius Quietus is Júdeába vonult, ahol bevette Lyddát és lemészároltatta a zsidó lázadókat. A népszerű Quietust 118-ban meggyilkoltatta Hadrianus. A háború után, a zsidó pusztításon megdöbbenve Hadrianus a biztonság érdekében feladta Mezopotámiát, és megerősítette a birodalom keleti határait. A pártus király visszatértével Parthamaszpatész elmenekült, őt Hadrianus a két birodalom közti mesterségesen létrehozott állam, Osroene királyának nevezte ki.

Theodore Mommsen 19. századi német történész így ír a háborúról:

"Az I. században a zsidók többségben voltak Ciprus szigetén; elhatározták, hogy nemzeti államot alapítanak s e cél elérésére az Ótestamentumból oly jól ismert tapasztalatot követték: az összes másfajtája bennszülöttet, szám szerint 240 ezret lemészárolták, s hogy ennek a szigetállamnak biztos szárazföldi támpontot nyerjenek, lemészárolták ugyanekkor Cyrene 220 ezres nem zsidó lakosságát." (Römische Geschichte)

Dio Cassius 2. századi római történetíró ezt írja:

"A zsidók a görögöket és a rómaiakat is pusztították. Megették áldozataik húsát, övet készítettek maguknak beleikből és vérükkel kenték be magukat... Összesen 220 ezren pusztultak el Cyrenében és 240 ezren Cipruson, és ezért ma egyetlen zsidó sem teheti a lábát Ciprusra." (Római történelem)

Edward Gibbon 18. századi történész írja:

"Nero uralkodásától Antoninus Piuséig a zsidók ádáz türelmetlenséggel viseltettek a római uralom ellenében, ami ismételten a legdühödtebb mészárlásokban és felkelésekben tört ki. Az emberiséget megdöbbentette a rendkívüli kegyetlenségek leírása, amelyeket Egyiptom, Ciprus és Cyrene városaiban követtek el, ahol hitszegő barátságban éltek a gyanútlan bennszülöttekkel... Cyrenében lemészároltak 220 ezer görögöt, Cipruson 240 ezret, Egyiptomban nagyon sokat. Számos szerencsétlen áldozatukat kettéfűrészelték, egy olyan előzmény alapján, amelyet Dávid szentesített. A győzedelmes zsidók felfalták húsukat, megitták vérüket és övekként testük köré csavarták beleiket." (The History of the Decline and Fall of the Roman Empire)

Hivatkozás