Novotny Zoltán

A hu-Rightpedia wikiből

Novotny Zoltán (Budapest, 1940. május 19. –) magyar újságíró, sportújságíró. A hazai sportújságírás meghatározó alakja, 1966 óta sportriporter. A Magyar Rádió örökös tagja, aranytollas újságíró, a Magyar Sportújságírók Szövetségének tiszteletbeli elnöke, a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjének kitüntetettje. 1968 óta valamennyi nyári olimpiáról közvetített, a londoni volt a tizenkettedik, amelyről tudósított.

Pályája

1963-ban történelem-magyar szakos tanárként végzett az ELTE bölcsészkarán. Ezt követően három évig bemondóként dolgozott a Magyar Rádiónál, majd 1966-ban sportriporter lett. 1982-től 1996-ig vezette a rádió sportosztályát, 1996 és 2003 között a Petőfi Rádió főszerkesztője volt. Huszonhét éven át külsősként dolgozott a Magyar Televíziónál, többek között a Híradóban, az Ablakban, s különféle gyermekműsorokban.[1] A londonival együtt tizenkét nyári olimpiáról közvetített,[2] emellett négy labdarúgó-világbajnokságról, s számos hazai és nemzetközi sporteseményről tudósított.[1]

Tizenhét éven keresztül vezette a Magyar Sportújságírók Szövetségét,[3] amelynek 2010 óta tiszteletbeli elnöke.[4] Hetvenedik születésnapja alkalmából a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Aranytollal tüntette ki. 2012-ben megkapta Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét.[1]

1980 óta a Nemzetközi Sportújságíró-szövetség súlyemelő bizottságának, 1985 óta a Magyar Olimpiai Bizottságnak tagja. 2004-ben lett a Protestáns Újságírók Szövetségének elnöke, s tagja a Magyarországi Evangélikus Egyház sajtóbizottságának. Az egyházi életben aktív szerepet vállal a budapesti Deák téri evangélikus gyülekezet presbitereként.[5]

Jegyzetek

  1. ^ 1,0 1,1 1,2 Novotny Zoltán sportújságírót, rádióriportert a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével tüntették ki március 15-e alkalmából. MTVA.hu, 2012. március 14. (Hozzáférés: 2012. július 21.)
  2. Londonban a rádiósok, Novotny a 12. olimpiáját kezdi. origo.hu, 2012. július 21. (Hozzáférés: 2012. július 21.)
  3. Novotny Zoltán 70!. Magyar Sportújságírók Országos Szövetsége, 2010. május 19. [2012. július 30-i dátummal az http://www.msusz.hu/hirek/100519.html eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. július 30.)
  4. Novotny Zoltán örökös tiszteletbeli elnök. Magyar Sportújságírók Országos Szövetsége. (Hozzáférés: 2012. július 30.)
  5. Novotny Zoltán. Napkut.hu. (Hozzáférés: 2012. július 21.)

Források

További információk