Szekeres Imre

A hu-Rightpedia wikiből
Szekeres Imre
Imre Szekeres 070426-D-9880W-014 0VWWF.jpg
A Magyar Köztársaság 5. honvédelmi minisztere
Hivatali idő
2006. június 9. 2010. május 29.
ElődJuhász Ferenc
UtódHende Csaba

SzületettMagyar Magyarország, Szolnok
1950. szeptember 9. (67 éves)
PártMSZP

Foglalkozáspolitikus

Szekeres Imre (Szolnok, 1950. szeptember 9.) magyarországi zsidó-bolsevista politikus. 2006 és 2010 között Magyarország honvédelmi minisztere, 2004-2010 között a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnökhelyettese, a Magyar Triatlon Szövetség elnöke.

Családja

Édesapja, Szekeres László, édesanyja, Feldmann Magda. 1976 óta nős, felesége Vásárhelyi Katalin vegyészmérnök. Két közös gyermekük van, András Márk és Hanna Flóra.[1]

Tanulmányai

Szülei néhány hónappal születése után Szolnokról Jászapátiba költöztek, itt végezte el az általános iskolát. Tanulmányait Kazincbarcikán folytatta, ahol 1969-ben érettségizett és vegyipari technikusi képesítést szerzett. Ugyanebben az évben lépett be a Magyar Szocialista Munkáspártba (MSZMP), ill. vették fel a Veszprémi Egyetem Vegyészmérnöki Karára, ahol 1974-ben vegyipari rendszermérnöki oklevelet kapott.[1]

Rendszerváltás előtti pályafutása

Diplomájának megszerzése után tanársegédi kinevezést kapott az egyetem kibernetikai intézetében, az oktatás mellett tudományos kutatással is foglalkozott. 1977-ben a mesterséges intelligenciák kifejlesztése témakörében egyetemi doktori címet szerzett. 1977-től nyolc éven át a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) Veszprém Megyei Bizottságának a titkára, majd első titkára volt.

1985-ben beválasztották Veszprém Város Tanácsába, ahol a művelődési és gazdasági életért felelős tanácselnök-helyettes lett. A Veszprém megyei MSZMP-reformkörök egyik szervezője és elindítója, megyéjében a reformszárny vezetőjének tekintették. Az 1989. októberi pártkongresszuson elnökségi tagnak javasolták, de nem vállalta, helyette az MSZP Veszprém Megyei szervezetének alapító elnöke lett, majd 1990-ben rövid ideig a párt országos titkára volt.[1]

Rendszerváltás utáni pályafutása

1990 novemberében a párt ügyvezető alelnöke lett, mely posztját 1994-es alelnökké történt megválasztásáig viselte. Az 1994-es országgyűlési választáson a Jász-Nagykun-Szolnok megye 2. számú választókerületében (Jászapáti központtal) szerzett egyéni mandátumot. Elsőciklusos képviselőként az MSZP-frakció vezetőjévé választották. 1998-ban megvédte egyéni mandátumát, a költségvetési és pénzügyi bizottság elnöke volt a ciklus alatt. Ugyanebben az évben kikerült az MSZP elnökségéből.

2002-ben pártja Jász-Nagykun-Szolnok megyei területi listájáról szerzett országgyűlési mandátumot, valamint a párt közgazdasági tagozatának társelnöke lett. A ciklus kezdetén a gazdasági bizottság elnöke volt, majd a Medgyessy-kormány megalakulásakor a Miniszterelnöki Hivatal koalíciós egyeztetésekért felelős politikai államtitkárává nevezték ki, mely tisztségét a kormány 2004-es lemondásáig viselt. 2006-ben ismét egyéni mandátumot szerzett. Az akkor megalakult második Gyurcsány-kormány honvédelmi miniszterévé nevezték ki. 2007-ben és 2009-ben megerősítették az MSZP elnökhelyettesi tisztségében. A Bajnai-kormányban megőrizte hivatalát. A 2010-es országgyűlési választásokon ismét pártja Jász-Nagykun-Szolnok megyei területi listájáról nyert mandátumot. [1][2]

Politikán kívüli pályafutása

2003-ban a Magyar Triatlon Szövetség elnökévé választották, ilyen tisztségében a Magyar Olimpiai Bizottság tagja is lett. Jászapáti díszpolgára címet kapott és belépett a Jászok Egyesületébe is.[3]

Források

  1. ^ 1,0 1,1 1,2 1,3 Szekeres Imre. Parlament.hu. (Hozzáférés: 2011. január 22.)
  2. MTI Ki Kicsoda 2009, Magyar Távirati Iroda Zrt., Budapest, 2008, 1048. old., ISSN 1787-288X
  3. Szekeres Imre. kozigazgatas.magyarorszag.hu. (Hozzáférés: 2011. január 22.)


Előző:
Juhász Ferenc
Honvédelmi miniszter
2006. június 9.2010. május 29.
Következő:
Hende Csaba