Zsidó tömegszédítés

A hu-Rightpedia wikiből

A zsidó tömegszédítés problémája

Több alkalommal is rámutattam, hogy a zsidók minden vonatkozásban az uszító szerepet töltik be a nem-zsidók között. A zsidóság kapcsolata az eltartó társadalommal abban fejeződik ki, hogy a zsidó befolyásol, véleményt formál, uszít; a társadalom csürhéi pedig figyelnek, elfogadnak, igazodnak, gondolkodnak, akarnak, cselekednek a zsidók által kitűzött irányban. Nem képzelhető olyan társadalmi megmozdulás, amelyben a zsidó a tömegek közt elvegyülve a többség által vitetné magát, mint öntudatlan együttműködő. Amely mozgalomban a zsidó jelen van, ott nyomot hagy a szelleme és determinál az akarata.

Ahol a zsidót megtaláljuk, ott mindig a gondolatok, érzések, szenvedélyek, izgalmak és törekvések irányítóját ismerjük föl benne, még akkor is, ha nem játszik vezérszerepet, sőt még az olyan mozgalmakban is, amelyeket esetleg nem-zsidók kezdeményeztek és a zsidók csak utólag csatlakoztak hozzá. A zsidók által irányított társadalmi mozgalmaknak egy különleges fajtájáról lesz szó az alábbiakban, ezeket közös nevén zsidó tömegszédítésnek nevezzük. Tehát nem minden olyan irányzatot illetünk ezzel a névvel, amelyeknek élesztésében a zsidóknak szerepe van, hanem csupán azokat, amelyekben a zsidóság az előzmények és körülmények logikájának, az egész helyzetnek ellentmondó, a józan emberi értelmet megcsúfoló irányzatot tud elfogadtatni a tömeggel.

A zsidók rendkívüli szuggesztív hatását minden társadalmi jelenségben megtaláljuk, de a tömegszédítés eseteiben valósággal csodálatraméltó ez a hatás. Ezért beszélünk a tömegszédítés problémájáról. Minden időben voltak és lesznek szellemi áramlatok, politikai és társadalmi törekvések, amelyek időlegesen megragadják a tömegek érdeklődését, de azok rendesen korszerű szükségérzésből fakadnak, összhangzásban vannak a társadalom általános érdekeivel, éppen ezért megvalósulnak vagy meghiúsulnak, de lassanként kikapcsolódnak a tömegek érdeklődéséből (keresztes háborúk, jobbágyfölszabadítás, irredentizmus, a revans eszméje, a keresztény kurzus stb.). A zsidó tömegszédítés egészen más természetű: célkitűzése nem esik a társadalmi fejlődés és javulás irányába; nem orvosolja a meglevő bajokat; szemmel láthatólag észellenes, kivitelezhetetlen, ártalmas és igazságtalan, mégis a tömeg jóvátehetetlenül bele van bolondulva. Lássunk különben néhány konkrét példát.

Aki csak némileg ismeri hazánk közgazdasági viszonyait, el kell fogadnia a következő tételek igazságát:

  • 1. Csonka--Magyarország lakosainak legalább 30%-a kis- és törpebirtokos, ún. paraszt, aki földjének megmunkálásából él. Manapság ezt a réteget bátran színmagyarnak lehet tekinteni.
  • 2.A körülbelül 6%-ra tehető zsidóság pedig, mivel produktív munkát nem folytat, hanem közvetítésből él és minthogy fölöslegeit kizárólag saját fajuralmi céljaira fordítja, nem tekinthető a magyar társadalom szerves részének; hanem - külön szervezetben megnyilatkozó élete és a nemzet irányában ellenséges életcélja folytán - a társadalom parazitájának.
  • 3.A 6%-nyi zsidóság átlagjövedelme és életszínvonala messze fölülmúlja a 30%-nyi parasztság átlagjövedelmét és életszínvonalát.
  • 4.A társadalom fogyasztó rétegeinek a megélhetését kizárólag a zsidók kooperatív szervezete nehezíti meg. Ugyanis a zsidók nemzetközi világszervezete a magyar pénz világpiaci vásárlóértékét mélyen annak itthoni vásárlóképessége alá süllyeszti, ezen a címen ők drágítják meg a külföldi importcikkek árát a leromlott valutára hivatkozva, és ugyancsak ők verik fel a hazai agrártermények árát évről-évre, mihelyt az évi termést összevásárolták, miként azt a kenyérmagvak áringadozása bizonyítja (aratáskor olcsó, ősszel drága stb.). sőt a zsidók drágítják meg a terményeket azon a rövid úton is, ami a falusi termelőtől a városi fogyasztóhoz vezet.
  • 5.Ha tehát valaki kárhoztatni akarja a társadalmi nyomorúság okozóit, akkor elsősorban a zsidók ellen kell fordulnia három okból is: először, mert ők élnek Csonka-Magyarországon a legnagyobb jólétben, másodszor, mert ők a tulajdonképpeni árdrágítók, mint közvetítők, harmadszor, mivel ők nem magyarok, hanem idegenek.
  • 6.Viszont az állítólagos parasztjólétet nem lehet kárhoztatni a köznyomorúság okozójául: először azért, mert az meg sem közelíti a zsidóságnak mindenki előtt ismeretes, élvezetekben fuldokló jólétét, másodszor, mert a paraszt nem tehet arról, hogy a zsidóspekuláció mindennek fölveri az árát, harmadszor azért, mert a józan ész szerint föl sem tehető, hogy egy megnyomorított és kifosztott nemzetnek több, mint 30%-a (parasztokhoz számítva e tekintetben a nagybirtokosokat és más nagytőkéseket is) csakugyan jólétben ellen, vagy legvégül, ha igaz volna is a parasztok jóléte, azon minden igaz magyarnak örülnie kellene, nem kárhozatnia azt.

Ha tehát a nemzet 30%-at jelentő parasztság csakugyan jólétben élne, mindent el kellene követnünk, hogy ez a parasztjólét fenntartassék és fokoztassék, mert ez a magyarság boldogulását jelenti. Egyszersmind arra kellene minden magyarnak törekednie, hogy a nyomorgó társadalmi osztályok nélkülözésein azzal segítsünk, hogy nekik juttatjuk mindazon fölöslegeket, amiket a progresszív megadóztatás, az uzsora megszűntetése, a munkabér-politika stb. által a dúskálkodó idegen fajtól elvonhatunk. Ha a 6%-nyi zsidóságtól törvényhozási és társadalmi intézkedésekkel el tudnánk vonni annyi zsákmányjövedelmet, hogy ezáltal a zsidóság életszínvonala lesüllyedne a 30%-nyi parasztság életnívójára, rögtön megszűnne minden tisztviselői és munkásnyomor, mert az élősködő zsidóság zsákmányfölöslege elegendő volna arra, hogy a nélkülöző néposztályok életszínvonalát azonos szintre emelje a parasztokéval és még amellett a zsidóknak sem volna okuk panaszkodni. Ha a zsidóságtól kicsikarhatnánk azt a zsákmányjövedelmet, ami fedezi az ő bujálkodó és dőzsölő életmódjuk költségeit, saját fajvéreink nyomorát enyhíthetnénk azzal, amit elveszünk az idegentől.

Ellenben, ha véget vetnénk az állítólagos parasztjólétnek, senki sem biztosíthatna bennünket afelől, hogy ennek a nyomorgó néprétegek látnák a hasznát, nem pedig a termelők és a fogyasztók közötti élősködő zsidóság. Ezek a meggondolások minden józaneszű ember előtt világosak, mert a következtetések kiindulópontjai mindenkinek egyformán hozzáférhetők és az összefüggések annyira egyszerűek, hogy akárki könnyen áttekintheti azokat. A taglalt kérdésben tehát világosfejű embernek nem lehet más álláspontja: örülni kell az általános parasztjólétnek, aki hiszi, hogy van ilyen (hozzáteszem, hogy rosszul hiszi) és kárhoztatni kell a zsidó árdrágítást, valuta spekulációt, népnyúzást és dőzsőlést. Ezzel szemben mit tapasztalunk? A falusi tanító a mesterember, a keresztény politikus, a kisgazdapárti képviselő, az ország minden rendű és rangú lakosa, tele torokkal szidja a parasztot a megélhetési nehézségek miatt...

Azok a politikusok és társadalmi vezéremberek, nem is szólva a tucatemberek óriási tömegéről, akik a magyar faj megmentését és gazdasági megerősítését hirdetik programjukban, a zsidók uszítására a parasztok hazudott jóléte ellen dörögnek és a parasztban szeretnék megnyomorítani a dolgos, küszködő és becsületes adófizető magyart, ellenben védik vagy elhallgatják a zsidót, a herét, az árdrágítót, a népnyúzót, a jövedelmét eltitkolót, az adócsalót, az ellenséges idegent. Ha vitára kelünk egy-egy értelmesebb emberrel, összes tételeink helyességét elismeri, belátja, hogy a zsidó miatt van az általános népnyomor, hogy kötelességünk megvédelmezni saját fajtánkat az uzsoraszedés ellen, de néhány perc múlva fordul egyet a logikája és megint elkezdi ócsárolni a parasztot.

Látnivaló, hogy a nem-zsidók elméjében a zsidók befolyására egy olyan bizarr logikai mechanizmus alakult ki, amely minden kilendítés után újra meg újra visszafordul hegyével a paraszt felé, mint a mágnestű vége az északi sarok fele. Az emberek úgy beszélnek a parasztuzsoráról, mintha mindenkinek az elméjében egy fonográflemez lett volna elhelyezve, amely a kérdés legóvatosabb érintésére forogni és darálni kezd, mint a bolondóra. A parasztjólét megítélésében tehát az emberek nem a saját józan eszükre támaszkodnak, hanem papagájmódra karattyolják azt a fölfogást, amellyel a zsidóság impregnálta az agyvelejüket. A problémát tehát így fogalmazhatjuk meg: miként sikerült a zsidóknak a parasztokra terelni a közgyűlöletet olyan állapotokért, amelyeknek az előidézői kizárólag maguk a zsidók, miként sikerült ez a tapasztalatok és a józan ész világos logikája ellen? Ez a zsidó tömegszédítés egyik esete, amit nem tudunk megmagyarázni, ha el nem ismerjük, hogy a 6%-nyi zsidóság valami tekintetben tökéletesebb faj, mint a 94% nem-zsidó.

Más példa. Amikor a zsidók 1918-ban megcsinálták a forradalmat, szívvel-lélekkel azon agitáltak, hogy a nemzet a Habsburg-házat detronizálja. Ez sikerült is akkori óhajtásuk szerint: a Habsburg-ház elvesztette Magyarországot. Ezt a forradalmat a zsidó nagytőke készítette elő. Végrehajtói zsidó uszítók voltak, a zsidó sajtóval egyetemben. Figyelemreméltó jelenség, hogy a forradalom részeseit mostanáig ugyanaz a zsidó nagytőke és zsidó sajtó védelmezi és dicsőíti minden telhető erővel. Annál csudálatosabb, amikor azt látjuk, hogy ugyanez a zsidó nagytőke és zsidó sajtó jelenleg legitimizmust hirdet, követeli a Habsburg-ház restaurációját és tagadja a nemzetnek azt a jogát, hogy a reá erőszakolt új helyzetben érdekének megfelelően határozzon jövő sorsa felől.

Már most ebben a jelenségben két csodálatos mozzanat van. Az egyik a zsidók kétszínű viselkedése, a másik, hogy a nem-zsidók békén tűrik ezt a sátáni szélhámoskodást. Ugyanazok a zsidók, akik a forradalmat előkészítették, megcsinálták és jelenleg is védelmezik, sőt titokban új forradalmat élesztenek szüntelenül, ezzel egyidőben a legszélsőségesebb legitimista álláspontot képviselik alkotmányjogi tekintetben. Tehát ugyanazon időben hirdetnek két egymással tökéletesen ellentétes, egymást teljesen kizáró álláspontot. Ez az erkölcsi kontrasztjelenség annyira tipikusan zsidó, hogy semmiféle más fajban nem található meg ilyen rikító élességgel, hanem csak az emberiség legaljasabb söpredékénél, a zsidókkal oly közeli rokonlelkű zsebmetszők, csirkefogók és szélhámosok körében. A zsidóknak azonban ez oly lényeges faji vonása, hogy a zsidó élet összes vonatkozásában megnyilvánul. Például ugyanaz a zsidósajtó védelmezi és erőszakolja a kapitalizmust és azzal egyidőben szolgálja és hirdeti a szocializmust. Vagy a zsidó tőke és a zsidósajtó támogatja a "kisgazda pártot",de minden lehető módon izgat a kisgazda társadalom ellen. Egyenlőség című fajvédelmi lapjuk egy és ugyanazon számában hirdeti, hogy a zsidó nem faj, csak felekezet, miközben a sokat üldözött zsidó fajról, a zsidó nép fajiságáról beszél.

Csoda-e, ha ez az ellentmondásokban cikázó faji lélek az irodalomban üvöltő-esendő, fekete-fény, szentséges-bún, s más efféle stilisztikai kontrasztban keresi a költőiséget. A zsidó lélek hihetetlen képlékenysége, minden veszedelemből kisurranó kígyóügyessége közvetlen folyománya ennek a ripők, szemberöhögő erkölcsi kontrasztot teremtő tehetségnek, amely arra képesíti a zsidót, hogy ne csak rövid egymásutánban, de egy és ugyanazon percben is kétféle alakban tudjon bűvészkedni. Visszatérve a forradalom és legitimizmus egyidejű pártolására, bámulattal kell megállapítanunk a gojok egykedvű magatartását ezen kontrasztjelenséggel szemben. Annál különösebb ez, minthogy a gojok nem szoktak egymásnak megbocsátani ilyen következetlenséget. A nem-zsidók még akkor is a legmélyebb megvetéssel illetik egymást, ha bizonyos tisztes időbeli távolság választja el egymástól az ellentmondásos magatartás két esetét: elvtelenség, következetlenség, megbízhatatlanság, jellemtelenség stb. minősítésekkel illetik az ilyen magaviseletet.

Ha a forradalmat nem-zsidók csinálták volna és most annyi pokoli kínszenvedés, veszteség, kárvallás után, mint amennyit a forradalom ránk zúdított, ugyanazok a gojok előállnának s a forradalmat védelmezve és dicsérve hozzálátnának visszacsinálni a forradalomnak az egyetlen, bár kétes értékű eredményét, a fellázadó népharag darabokra tépné azokat a gazembereket. Ámde a forradalmat zsidók csinálták, azok védelmezik s ugyancsak a zsidók erőszakolják mindenáron a Habsburg-restaurációt. És ezt a nép természetesnek tartja, ezen nem ütközik meg, sőt a politikus grófok és főpapok hajlandóak a zsidókkal szövetségre lépni, valószínűleg azon szent meggyőződésben, hogy ebből a szövetségből ők legalább akkora hasznot látnak, mint a zsidók. Itt a zsidó tömegszédítésnek ismét egy megmagyarázhatatlan problémája van előttünk, amelyet röviden így lehetne szavakba foglalni: Mi az oka annak, hogy a zsidóság magaviseletében nyilvánuló óriási ellentmondás nem szúrt szemet a tömegnek, sőt ugyanolyan vakon beleszédült a legitimista uszítás hálójába, mint annak idején a forradalomba? A gojok se látnak, se hallanak, esztelen odaadással mennek a zsidók után, mintha azok mind apostolok volnának. Pedig nyilvánvaló, hogy a zsidók legitimizmusa nem cél nélkül való. Ők a magyarság öntudatra ébredését, az un. "keresztény" Magyarországot akarják ezzel elsöpörni örökre.

A mi zsidaink a legszorosabb összeköttetésben és együttműködésben vannak a nagy- és kisantant zsidóságával, akik szüntelenül ellenünk ingerlik a megszálló hatalmakat. Ámde a szerb, oláh, cseh és osztrák megszálló hatalmak sokkal becsületesebb ellenségei Magyarországnak, mint saját zsidaink, mert azok őszintén megmondják, hogy a királypuccs sikerét minden oldalról ellenünk irányuló támadás és az egész ország teljes felosztása követné nyomon. De ezek a tömegszédítő boszorkányok, akik nagyon jól tudják, milyen törekvésre uszítanak az ő fajvéreik a demarkációs vonalakon túl, mégis idehaza királypuccsot élesztgetnek, hogy előkészítsék az ország végleges felosztását s ezzel örökre véget vessenek a népek ébresztésében nagy hatással fenyegető fölébredt Magyarországnak. És noha mindez egészen világos a zsidó tőkének és a zsidósajtónak a háborús, forradalmi, kommunista, oláh megszállás alatti és jelenlegi magaviselete után, mégis a zsidók magukhoz tudják szédíteni nemcsak a tömeget, hanem a fanatikus főpapokat és a hiú mágnásokat is.

Bármilyen legyen is valakinek a pártállása közgazdasági és politikai tekintetben, be kell látnia, hogy az említett példákban a tömeg viselkedése fonák és érthetetlen a körülmények és előzmények logikájával szemben. Az is nyilvánvaló, hogy ezt a tömeglélektani paradoxont nem magyarázza meg kielégítően az, ha emiatt a zsidó befolyást okoljuk. Elvégre föl lehet tenni a kérdést: miért győz minden kérdésben és minden tömegmozgalomban a zsidó befolyás, miért nem győz már egyszer a tízszer, hússzor akkora nem-zsidó tömeg érdeke, belátása és befolyása? De ugyanezt a tömegpszichológiai paradoxont tapasztaljuk még számos más esetben. Legtanulságosabb példákkal szolgál a kommunizmus hazai és nemzetközi szerepe. Amikor a zsidók megcsinálták hazánkban az októberi forradalmat, azzal a jelszóval züllesztették szét a hadsereget, hogy örök békét akarnak és véget akarnak vetni az idegen érdekekért folytatott vérontásnak. Akkoriban mindenki belátta, hogy ennek kikerülhetetlen folyománya volt az ország területének a megszállása a kisantant államok részéről, amit még azzal is elősegített a forradalmi kormány, hogy egyenesen megtiltotta az itt-ott jelentkező ellenállást.

Ámde ugyanaz a zsidó boszorkányfalka 3-4 hónappal ezután megszervezte az új hadsereget ugyanazon proletár tömegekből, amelyek a lehető legkomolyabban vettek a világbékét és azt az elvet, hogy idegen célokért nem érdemes vért ontani. Alig félév múlva ugyanezen hadseregbomlasztó zsidó sátánok újra háborúba tudtak hajszolni a világbékével uszított százezreket a csehek és oláhok ellen, sokkal kilátástalanabb körülmények közt, sokkal hitványabb élelmezési, ellátási és utánpótlási föltételek mellett. És még,hogy nagyobb legyen a paradoxon, abban tűzték ki a háború célját, hogy segítséget kell nyújtani a megtámadott országok proletár millióinak a fölszabadulásához, tehát a legtipikusabb idegen (sőt ellenséges) érdekekért kellett fegyvert fogni. A háborúba uszított proletártömegek láthatták volna, hogy itthon kutya baja sem történik a háborús vérontáson meghízott zsidó kapitalizmusnak, pedig bizonyosan emiatt fogadták oly mohón a forradalmat, ha mindezt nem is látták világosan, viszont új háborúba keveredtek az idegen országok kapitalistáival az idegen, sőt ellenséges proletártömegek érdekében, akik pedig nem is kértek segítséget. Ez is a zsidó tömegszédítés egyik tipikus esete.

Aki figyelemre méltatja a néphangulatot és módjában van ezzel megismerkedni, meggyőződhetik, hogy a proletártömegben manapság semmivel sem kisebb a kommunista hajlandóság, mint a forradalom idejében volt. Ebben megint olyan tömeglélektani paradoxon nyilvánul meg, ami méltán sorakozik érthetetlenség dolgában az előbbiek mellé. A proletárság mai nemzedéke tanúja volt annak, hogy micsoda nyomort, nélkülözést és felfordulást hozott magával a kommunizmus.

Mi az oka mégis, hogy a proletártömegek most sem ábrándultak ki a zsidókommunizmus csalárdságából, és ma is óhajtják annak visszatértét? A zsidó szociáldemokrata párt visszahódította régi százezreit és manapság épp oly föltétlen befolyással uralkodik rajta, mint a kommunizmus előtt. Hogyan lehet azt megérteni, hogy a szörnyű történtek után a tömegek nem ábrándultak ki a népcsalókból és megbocsátottak nekik minden közbeeső csalárdságot? Hiszen közismert tömeglélektani törvény a néplélek állhatatlansága. Homokra épít, ki a néphangulatra épít, azt tartja a közmondás. A néplelket a legkisebb fiaskó kiábrándítja és cserben hagyja vezéreit; félrevezetés gyanúja esetén pedig a tömeg véres bosszút szokott állni: ezt igazolja az egész világtörténet. Valóban kivétel nélkül így van, míg csak zsidó nincs a játékban. Mihelyt a zsidóboszorkányság befolyásolja a néplelket, rögtön fejetetejére áll minden tömeglélektani törvény. Például a keresztény "kurzusból" kiábrándultak a tömegek végérvényesen és helyrehozhatatlanul, mert nem tudta megvalósítani, amit ígért. A proletárok tízezrei a szószátyár és hálaistenkedő keresztény szocializmust kezdettől fogva elkerülték, vagy megundorodva ott hagyták néhány hónap alatt és visszatértek a zsidó-szocializmushoz.

Hát ez utóbbi nem csapta be a népet? De becsapta, mert a milliók helyzetén egy hajszálnyit sem könnyített, csak rontott. A zsidókapitalizmust nemcsak,hogy meg nem törte, de meg is erősítette. A kommunista vérengzés áldozatai közt sem volt egyetlen zsidókapitalista, hadicsaló, árdrágító, valutaspekuláns, vagy egyéb népnyú-zó, ellenben összes áldozatai keresztény proletárok vagy olyan keresztények voltak, akik társadalmi helyzetüknél fogva sokkal közelebb álltak a proletárokhoz, mint a kapitalistákhoz. Hát ennyi eszméltető tanulság után, miként lehet meg bízni a zsidókommunizmusban? És a tömegek mégis bíznak benne, mert a zsidó tömegszédítés boszorkányos erejű, ellenállhatatlan. A zsidóság a néphangulatra építi fajuralmi terveit, mégsem homokra épít, hanem gránit talajra: megcáfolja a tömeglélektan törvényét.

De próbáljuk meg taglalni a bolsevizmust, mint világjelenséget. A történelem sohasem látott olyan pokoli méretű katasztrófát, mint az oroszországi zsidókommunizmus. Elgondolni is szörnyű, micsoda jóvátehetetlen pusztítást végeztek a zsidók történelmi, erkölcsi és kulturális értékekben. A régi orosz fajiságot annyira szétrohasztották, hogy az nem restaurálható többé. Az orosz intelligenciát kiirtottak a szó szoros értelmében, miként azt a Cion bölcseinek jegyzőkönyvei ajánlják azon nyilvánvaló célzattal, hogy a vezetőitől megfosztott orosz nép örökre ki legyen szolgáltatva a könyörtelen zsidó-parazita zsarnokságnak. De ne is beszéljünk a katasztrófának erről az oldaláról, minthogy ez, a dolog természeténél fogva, kevésbé fájhat a proletároknak. Ámde a zsidókommunizmus magát az orosz proletariátust is oly iszonyú nyomorba süllyesztette, hogy az egykor gazdag országban százezrek hullanak el éhségtől, betegségtől és fegyvertől épp a legalsóbb néprétegből.

Már most, bármiféle más hatalom hozta volna az orosz népre ezt a gyehennát, nem menekülhetett volna meg az általános lázadástól, mert a nép ráeszmélt volna, hogy összefüggés van az ínség és a rendszer között. A cárizmus 200 esztendő alatt nem okozott összesen annyi szenvedést, vérengzést és nyomort, mint a négyesztendős zsidórémuralom, mégis hány lázadással kellett megküzdenie! Hány merénylet történt évről-évre cárok, nagyhercegek, miniszterek, kormányzók és tábornokok ellen. Ezzel szemben Lenin, Trockij és a többi zsidókommunista biztonságot élveznek, miként nálunk Kun Béla és társai. Mi az oka annak, hogy a zsidók fent tudjak tartani terrorisztikus uralmukat sokkal nehezebb föltételek közt, sokkal igazságtalanabb politika mellett, mint a cárok annakidején. Nálunk a zsidók azzal szokták elriasztani a kormányokat minden erősebb rendszabálytól, minden energikus megszorítástól: "vigyázzanak a hatalmon levők, a politikájuk visszafelé sül el, mert minél nagyobb az elnyomás, annál erősebb a visszahatás". Ma már ezt a kormányzati maximat megtaláljuk minden történeti könyvben, lépten-nyomon olvassuk az újságokban, tehát úgy látszik, néplélektani törvényt fejez ki.

Sőt ezen az alapon várják a felületesen gondolkodók napról-napra az orosz kommunizmus összeomlását. Jól van, fogadjuk el a maximat néplélektani igazságnak; de akkor ki magyarázza meg, hogy a zsidó-bolsevizmussal szemben miért nem válik be az a tömeglélektani törvény, amely minden más esetben érvényesnek bizonyul? Úgy látszik, a zsidó tömegszédítés tényezőivel szemben tehetetlenek a tömeglélek közismert erői. A zsidóuralom hathatósabb eszközökkel dolgozik, mint akármely más uralom, mert uralkodik még a történelemből megállapított általános tömeglélektani törvényeken is. Nem ilyen rikító, de ugyanilyen meggyőző tanulságokkal szolgál a békés társadalmak politikai élete is. Angliában, Franciaországban, Amerikában, Németországban, Olaszországban, Magyarországon, szóval az egész művelt világon vagy száz esztendő óta egymást fölváltva buktak meg a kalandozó politikai irányzatú kormányok.

Bukásuk oka mindig kormányzati programjuk egyik vagy másik pontja volt, akárhányszor olyan jelentéktelen semmiség, aminek egyáltalában nem volt kihatása a nemzet és a társadalom boldogulására. De soha sem bukott meg még kormány a zsidó érdekek pártfogása miatt, pedig ez minden kormány szociális, gazdasági és kulturális politikájában benne volt! Nincs olyan politikai irányzat, amely egyszer vagy máskor meg ne bukott volna; mert pl. sokszor igen rövid idő alatt a legellentétesebb irányok lejárták magukat, de a zsidópártolás programja sohase bukott együtt a népszerűtlenné vált politika többi programpontjával, ez az egy elv mindig uralmon maradt és alkotórészévé lett a győzelemre jutott kormányzat új politikájának. Most vagyunk tanúi annak, miként válik nyíltan hirdetett alkatelemévé a magyarországi ún. "keresztény"' kormányzatnak is. Honnan van az, hogy ez az egy politikai elv, a zsidópártolás politikája, nem bukhat meg soha az egész világon? Miért nem bukhat meg soha sem egy kormányzat vagy politikai párt zsidópártolás miatt, hát olyan nagy istenáldás a zsidóság a világ népeire? Ebben is a zsidó tömegszédítés problémáját látom.

A zsidókommunista uralom szörnyűségeit ma már ismeri az egész művelt világ, tehát mi sem volna természetesebb, minthogy egyértelműen fegyverbe szálljon ellene az egész emberiség és véget vessen az orosz nép kínszenvedéseinek. Hiszen a tapasztaltak után egyforma érdeke a polgárnak és munkásnak, hogy ez a szörnyű betegség az egész világon megszűnjön. És mit látunk mégis? A világ proletárjainak egyre nagyobb tömegeit veszik rá a zsidók, még a gazdag és győztes antant államokban is, hogy a kommunista programot magukévá tegyék és csatlakozzanak a III. Internacionáléhoz. Viszont a zsidók meg tudtak győzni az egész világ kapitalista kormányait, hogy nem szabad beavatkozni Oroszország belügyeibe; sőt a világgazdaság bajainak orvoslása végett keresni kell Szovjet-Oroszországgal a gazdasági és kereskedelmi kapcsolat fölvételét. Ez a magyarázata annak, hogy a világforradalom propagandája mindenütt mérföldlépő csizmákkal halad előre és a népek elbűvölten és rémülettel várják, mikor szakad már rájuk a leírásokból jól ismert bolseviki pokol.

A tömegszédítés problémája itt úgy formulázható: eredményeiből láthatja és megértheti az egész világ,mit jelent a bolseviki zsidórémuralom munkásra és polgárra egyaránt, mi az oka mégis, hogy zsidó befolyásra mindkettő a maga módján közreműködni tud azon, hogy ez a világveszedelem bekövetkezzék? Ki tudja megmagyarázni ezt a tömeglélektani paradoxont a történelmi esetek példájával? Annak idején összefogott a világ a hunok ellen, összefogott a törökök ellen, a középponti hatalmak ellen stb., miért nem fog most össze az orosz bolsevizmus ellen? Az nem kielégítő magyarázat, hogy a zsidók így befolyásolják a tömeget, mert akkor azt kell megmagyarázni, miért éppen a zsidók tudnak befolyásolni, akik hazudnak, miért nem tud az a kevés tisztánlátó ember, aki nem hazudik. Hiszen azt tartják, a hazug embert könnyebb utolérni, mint a sánta kutyát. Ez megint olyan szabály, ami egészen helytálló, míg nem zsidókról van szó. Hány közéleti nagyság, társadalmi és politikai irányzat bukik meg amiatt, mert hazugnak bizonyult? Miért nem éri ez a sors a zsidókommunizmus hirdetőit, akiknek szemfényvesztő hazugságait milliók pusztulása bizonyítja? Tömeglélektani törvényt fejez ki az a megállapítás is, hogy az egyszer hazudónak nem hisznek az emberek, ha százszor igazat beszél is. Mi az oka, hogy a százszor hazudó zsidónak elhiszik a százegyedik hazugságot is?

Néhány példában rámutattam a zsidó tömegszédítés problémájára, anélkül, hogy magyarázatot adtam volna e jelenségre. Kérek mindenkit, akinek hivatottsága van a tömeglélektani problémák boncolására, járuljon hozzá a kérdés megoldásához, hogy a védekezés módszertanát az együttes elemzés alapján megállapítsuk. Természetesen csak az olyan magyarázat tekinthető komolynak és tudományosnak, amely az összes ellentmondást ugyanazokból a lélektani tényezőkből származtatni tudja, és minden problémának azonos érvekre támaszkodó magyarázatát tudja nyújtani, szóval az összes kérdést egyszerre átfogó megoldáshoz segít és nem vész el a részmagyarázatok labirintusában.

Kiss Sándor

(Forrás: A Cél 1922 február-március)

Szittyakürt