Zsidóismerő

A hu-Rightpedia wikiből
A gojok tudják- lőjétek le

Zsidóismerő vagy angolul Jew-wise an angol nyelvű országokban az 1920-as évektől elterjedt fogalom. Ez olyan politikai aktivisták vagy írók jelzője, akik tudatában vannak a zsidó problémának és a köztudatba akarják azt vinni. Zsidóismerő emberek mutatták ki, hogy a Bolsevizmus létrehozói és haszonélvezői elsősorban zsidók, és a mozgalomnak vajmi csekély köze van a munkásosztályhoz, ahogy azt a propaganda állítja.

Később ilyen emberek mutatták ki, hogy a II. vh kirobbanása mögött zsidók állnak, és annak atombombával való befejezése mögött szintén. Azt is megmutatták, hogy a II. vh után zsidók addig nem látott bosszúhadjárata indult el európaiak ellen; ezek a zsidók bolsevizmust kényszerítettek fél Európára, a másik felére pedig zsidó liberalizmust. Ilyen emberek mutatták ki, hogy a színesek inváziója fehér országok ellen zsidók műve, és hogy az EU tulajdonképpen a Szovjetunió folytatása zsidó komisszárokkal és zsidó célokkal.

Példa az ilyen emberekre David Duke

Videó