Zsidók Spanyolországban

A hu-Rightpedia wikiből

Spanyolország

A római császároktól elűzött, szétszórt zsidók zöme a mai Spanyolország felé vette útját. Ide húzódtak az Észak-Afrikából kikergetett zsidók is és itt csakhamar a gazdasági élet vezetői lettek, mivel pénzüzleteik révén rövid idő alatt nagy vagyonra tettek szert.

Sombart írja: „Spanyolországban, ahol a zsidók a legszabadabban működhettek, a nép igen hamar eladósodott. Sokkal korábban, mielőtt a többi államban a zsidókérdés, illetőleg az uzsorakérdés felvetődött volna, Kasztíliában már foglalkoznia kellett a törvényhozásnak a zsidóadósság problémájával, és pedig olyképpen, hogy abból arra kell következtetnünk, hogy ennek a problémának már akkor is nagy jelentősége volt. Azt mondhatjuk tehát, hogy amióta csak tudomásunk van a zsidók gazdasági életéről, látjuk, hogy a pénzkölcsönzés náluk mindig kiváló szerepet játszott.”

A spanyol zsidók pénzügyi tevékenykedéséről Valeriu Marcu zsidó történetíró 1934-ben megjelent „Die Vertreibung der Juden aus Spanien” című könyvében ezeket írja: „A Talmudban a szétszóratás minden gazdasági fázisnak lenyomatát megtalálhatjuk. A Talmudból a nemes fémek pontos ismertét és meg lehet tanulni. Benne van a hitelnemek, a kölcsönszerződések pontos ismerete is és nagy számítási dispozíciók lehetőségének pontos ismerettét adja. Minden „igaz” zsidó, akár gazdag, akár szegény, reális gazdasági ismeretekkel bírt, mert köteles volt a Talmudot olvasni, tanulni: minél jámborabb volt tehát, annál jobb számadó, annál jobb közgazda volt. Ezért a portugál és a spanyol királyok a főrabbikat nevezték ki pénzügyminiszterekké. Portugáliában mindig a főrabbi a volt a pénzügyminiszter.”

Spanyolországban a zsidók zavartalanul folytatták üzleteiket egészen 613-ig, amikor a nyugati gótok fölvették a keresztséget és elkezdték a zsidókat a vezető pozíciókból kiszorítani. Mikor azonban a mórok 711-ben elfoglalták az országot, a zsidóknak egyelőre ismét földerült. Csakhamar virágzó rabszolga-kereskedést folytattak, és újból kibővítették a pénzkereskedelmet, a pénzkölcsönzést, a már megszokott 200 százalékos alapon. Ez gyöngyélet évszázadokon át tartott. A zsidók ez alatt az értelmiségi pályákat mind ellepték, így például az orvosok majdnem mind zsidók voltak. Azon kívül iparkodtak a nem zsidókkal minél sűrűbben összeházasodni, hogy így mindenütt nagy befolyásuk legyen.

Talmudolvasás

A XIII. század elején azonban minden eddiginél nagyobb veszedelem zúdult a zsidóságra. Amint ugyanis a történelemből tudjuk, a mórok a tudományok és művészetek terjesztői is voltak. Egyetemeket létesítettek s ezeken később tanszéket állítottak a héber és arámi nyelveknek is, amelyek más országban addig ismeretlenek voltak. A zsidók vesztére sok keresztény szerzetes és tudós hallgatta ezeket a nyelveket és ezek nemcsak az Ószövetséget, hanem a Talmudot is elkezdték olvasni. Így kerültek nyilvánosságra a Talmud förtelmességei, Krisztus-gyalázó passzusai s a keresztények megrontására, elpusztítására irányuló tanításai. Elsőnek a tudós Donin Miklós domonkosrendi pap jelentette föl IX. Gergely pápánál a Talmudot és a pápa el is rendelte valamennyi példány elégetését. A rendelet szétküldetett az egész világra, s a franciák például 1240-ben 24 szekérre való Talmudot égettek el. A Talmudnak napfényre került alattomos utasításai felnyitották a keresztények szemét és most már tisztán látták, hogy milyen törvények alapján szipolyozzák ki őket.

Csak néhány olyan intézkedést sorolunk fel itten, amelyek a zsidó túlkapások megszüntetését célozták. A kamatlábat 33 1/3 %-ra „mérsékelték”. Zsidó nem lehetett adószedő, kincstárnok, bíró vagy tanú. A zsidónak feltűnő ismertetőjelet (sárga folt) kellett viselnie és egy keresztény nő lakására csak egy felnőtt keresztény kíséretében volt szabad belépnie.

A spanyol Los Palacios írja: „A zsidók gonoszok és túlzottan törekszenek, de a kézi munkát megvetik: azt hiszik, hogy egyiptomi mohóság szállta meg őket, a kereskedés által meggazdagodásra fogságban vannak, s hogy ezért meg van engedve nekik, hogy lopással és csalással fosszanak ki bennünket.”

A már idézett Valeriu Marcu könyvének 72. és 73. lapján ezeket mondja: „Az adók az egész országban emelkednek — és miért ne? Kínozzák a népet, és az csak könnyeihez menekülhet. A szegény népet úgy kiégetik, akárcsak a szenet.”

Dr. Fejér Lajos „A zsidóság” című könyvében egy kasztíliai pamfletből ezt az anekdotát idézi: „Fenség” — szólt egy nemes a királyhoz —, „neked bizonyára zsidó szolgáid vannak, akik egész vagyonodat kezelik, a zsidók pedig az adókat egyre magasabbra emelik.” A király így felelt: „Igen, én nagyon meg vagyok velük elégedve és továbbra is kegyeimben tartom őket: éppen ebben az évben is — hála a zsidóknak — magasabbra emelkedett a jövedelmem.” A király elhallgatott és földig hajolva lépnek elébe a zsidók: Don Ábrahám és Don Sámuel…

Kiűzés

Ennek a dicsőségnek csakhamar vége szakadt, amikor a zsidókat a XIV. század közepén az elé a választás elé állították, hogy vagy fölveszik a keresztséget, vagy kitakarodnak az országból. Sok ezren a vándorbotot választották, abban a reményben, hogy ez az „üldözés” úgysem tart sokáig, míg a nagy többség ott maradt és színleg keresztény lett. Ezeket nevezték el azután marannusoknak, vagyis kényszer-keresztényeknek: az ő titkos zsidó szertartásaikon született meg a „Kol nidre” (Minden fogadalmunk), amely tulajdonképpen egy nyilatkozat, amelyben a zsidók az engesztelő- vagy hosszúnapon előre semmisnek, érvénytelennek, hatálytalannak stb. jelentenek ki minden fogadást, esküt, kötelezést stb., amit a jövő évi hosszúnapig fognak tenni. A keresztények csakhamar fölfedezték ezt a csalást és 1478-ban a zsidók már mint hazaárulók kerültek az inkvizítorok elé. Némely történetíró adatai szerint 100 000 zsidó jutott hóhérkézre. Torquemada főinkvizítor 1492-ig 200 000, némelyek szerint 300 000 zsidót küldött számkivetésbe. Ezek részint az Atlanti-óceán, részint a Földközi-tenger mellékére vándoroltak.

Spanyolország akkoriban tehát teljesen megtisztult a zsidóktól. Az ezután beállott gazdasági hanyatlást a zsidó történetírók úgy tüntetik fel, mintha az a zsidók kiűzetésének következménye lett volna. Így pl. az Új Lexikon VI. kötete 3437. lapján azt mondja egy meg nem nevezett történész, hogy a „földművelés lezüllött, a zsidók és mórok kiűzését megsínylette az ipar”. Ennek a hanyatlásnak azonban egészen más okai voltak, Amerika felfedezése után ugyanis olyan óriási mennyiségű aranyat szállítottak az országba, hogy erősen lenyomta a kamatlábat, a hirtelen kitört vándorlási láz pedig erősen megcsökkentette a lakosságot, azután a hosszú, szerencsétlen háborúk is nagyban hozzájárultak a gazdasági hanyatláshoz.

Zsidók Amerikában

A Spanyolországból kiűzött zsidók egy része Amerikába vándorolt. Ott azonban korántsem erdőirtással vagy útépítéssel foglalkoztak, hanem kereskedtek, uzsoráskodtak: mindenütt hűséges kíséretül szegődtek az erdőirtó, útépítő keresztények csapataihoz, és szállították nekik az élelmiszert, ruhaneműt, később az épületanyagot, gazdasági berendezéseket és főképpen a pénzkölcsönöket. Így természetesen meggazdagodtak és meg is sokasodtak. Csak magában New Yorkban jelenleg is több zsidó él, mint amennyi az egész Palesztina területén találtatott. A hírlapirodalom teljesen az ő kezükben van. Sajnos, a kivándorolt magyarok egyesületeiben is ők diktálnak és már nem egyszer kellett az amerikai magyar lapokban nemzetgyalázó cikkeket olvasnunk, ha itthon a zsidók tyúkszemére léptek. Vannak azonban Amerikában is olyan előkelő szállodák, ahová néger és zsidó nem teheti be a lábát.

Bolsevizmus

Köztudomású tény, hogy a bolsevizmus létrehozói, megszervezői zsidók voltak, amit alább, az Oroszországról szóló fejezetben ismertetni fogjuk. A bolsevizmus céljában, cselekményében, valamint intézményeinek, végrehajtó szerveinek számában még egy százaléknyi keresztény elemet sem lehet fölfedezni. A bolsevizmus abban az értelemben is veszélyes az egész emberiségre, hogy soha nem elégszik meg egy nép, vagy ország megmételyezésével, hanem folyton terjeszkedni törekszik, minthogy önfenntartása azt követeli, hogy mindig újabb országok évszázadokon át gyűjtött vagyonát és kincseit rabolja ki. Ezért üzletszerűen űzi a forradalmak szítását és a kiütött lázadások kiterjesztését. Így járt el Spanyolországban is, amikor 1931-ben, XIII. Alfonz eltávozása után a föltüzelt nép kikiáltotta a köztársaságot és a gyenge Zamora vette kezébe a kormányt. Akkor mindjárt megkezdték a bolseviki ügynökök az ő szokott aknamunkájukat és hat éven át tartó romboló munkájukkal bemutatták, hogy mi az ő törekvéseik lényege. Az egyházi és földesúri javakat elrabolták, a templomokat felgyújtották, lerombolták. A Spanyolországba küldött 15 000 szovjetügynök a történelemben páratlanul álló rémségeket vitt véghez. Tudjuk, hogy ezeknek az ügynököknek tervei szerint aknázták alá az egész spanyol fővárost, valamint több vasútvonalat is. Szintúgy azt is megírták a lapok, hogy mennyi sok kastélyt és kolostort alakítottak át börtönnek. A kínvallatásoknak rengeteg áldozata volt, akiket több mint ötven temetőben hantoltak el ismeretlenül. Voltak a vértanuk között több mint 1500-an, akiket elevenen égettek el, még többen, akiket villamosszékben kínoztak meg, akiket megfagyasztottak, ostorcsapásokkal öltek meg, villanyfénnyel őrjítettek meg és a kínzó technika minden találmányát alkalmazták foglyaik gyötrésére. Olvastunk egy papról, akinek egy bestiális nő a torkát harapta el, valamint elevenen elégetett püspökökről, a megkínzott papok és apácák, nemesek és polgárok ezreiről s a meggyalázott nők döbbenetes számáról. Mindezeknek pedig nem volt egyéb vétkük, csak az az egy, hogy keresztények voltak. A kínzóik vezetői pedig nem voltak keresztények.

Forrás