Szemere Miklós

A hu-Rightpedia wikiből
A lap korábbi változatát látod, amilyen Vajna (vitalap | szerkesztései) 2015. november 13., 02:49-kor történt szerkesztése után volt.

(eltér) ← Régebbi változat | Aktuális változat (eltér) | Újabb változat→ (eltér)
Szemere2.jpg

Szemere Miklós (1856-1919.) "Szólok. mert szeretem fajom s akarom, hogy éljen szabadon, boldogan, ne vesszen el!"


Egy magyar úr.

(Saját kora sem ismerte őt helyesen és igazán, még kevésbé ismerik az utána jött nemzedékek. Társadalmi élete a nagy nyilvánosság előtt folyt ugyan le és így méltán hihették sokan, hogy Szemere Miklós élete, egyénisége, emberi természete nyitott könyv előttük, amelyben nincs semmi titok, nincs semmi rejtély. De akik közel állottak hozzá, azok tudják, hogy valójában kettős énje volt. Az egyik a társasági ember, aki lekötelező, finom modorával, ötletességével, szellemességével, mély kultúrájával, világlátottságával, tiszteletet parancsoló és figyelmet keltő nagyúri magatartásával, jótékonyságával, bőkezűségével mindenütt szeretetnek és közkedveltségnek örvendett. A másik a töprengő magyar, aki olthatatlan szeretettel viseltetett fajtája iránt, a napi politika kicsinyes marakodásai fölé emelkedve figyelte a közélet zajlását és nem titkolt aggodalommal látta ennek a közéletnek elposványosodását, az erkölcsi normák elhalványodását, az ősi magyar erények lassú elsorvadását, az idegen szellem, erkölcs és gondolkozás veszedelmes térfoglalását. Rajongásig szerette fajtáját, melynek egyik legtisztább, legeredetibb képviselője éppen ő maga volt. Kevés szóval, de annál több áldozattal, cselekedettel, mindent megtett érte, amit csak tehetett. Szemeréről saját korának közvéleménye a liberális lapok célzatos közlései nyomán egészen hamis képet kapott. A mindig szenzációra éhes bulvár sajtó felnagyítva, eltorzítva, kiszínezve tálalta fel olvasóközönségének Szemére társadalmi életének egy-egy mozgalmasabb epizódját. Ezekből az újságcikkekből Szemere Miklós csakugyan úgy lép elénk, mint egy kártyázó, lóversenyező világfi, aki gavallérosan, bőkezűen szórja a pénzt. Kétségkívül a századforduló magyar társadalmi életének egyik legnépszerűbb, legtöbbet emlegetett alakja. De az is bizonyos, hogy ez a társasági élet csak látszat, csak külsőség volt, amely mögött egy olyan lélek, egy olyan egyéniség lakozott, amelyet mély és tiszta hazaszeretet, a közdolgok iránti önzetlen érdeklődés, sokoldalú tudás, mély politikai kulturáltság, széles látókör, a politikai vezetők, az államférfiak ösztönös képességei és a nemzet sorsa iránt táplált komoly felelősségérzet jellemeztek.

Közpálya

Igen, a társadalmi látszatok mögött egy serény, mozgalmas, alkotó és építő közpálya húzódik meg. Csak a szakemberek tudják, hogy Szemere Miklós egyaránt felbecsülhetetlen jelentőségű, jórészt úttörő munkát végzett a magyar céllövő sport fejlesztése és a hanyatló hazai lótenyésztés felvirágoztatása terén. Messzire vezetne, ha mi ebben a keretben ezeket és más hasonló természetű építő, szervező és kezdeményező munkásságát jelentőségéhez mérten méltatni akarnánk. Meg kell elégednünk e helyütt azzal, ha Szemere Miklósnak szorosan vett közéleti tevékenységét ismertethetjük és őt, mint a magyar fajvédelem egyik legbuzgóbb, legodaadóbb előharcosát mutathatjuk be.

Ha a Szemeréről készült képeket elnézegetjük, egy imponáló, lenyűgöző megjelenésű, délceg, kemény és büszke tartású, tiszteletet ébresztő, magyar úr áll előttünk. A honfoglaló magyarság törzsökös, turáni vezetőrétegének jellegzetes képviselőjét látjuk magunk előtt. Szemeiből a vezetésre hivatottak öntudata, szellemi felsőbbség, büszkeség, de nem hiúság: emberség, jóság, de erély, nyíltság és őszinteség sugárzik felénk. A volgai vagy a honfoglaló, országszerző és szervező magyarság vezéreit képzeljük ilyeneknek. Szemere a magyarságnak azt a rétegét, típusát képviseli, amely századok véres tusaiban elvérzett, csaknem egészen kipusztult. Lelki-szellemi adottságai tökéletes kiegészítői ennek a testi külső alapján megalkotott képnek. Előkelő, finom, mégis közvetlen modora, őszinte, szókimondó természete, minden kérdésben a lényeg felismerése, elmélyedés, előrelátás, logikus gondolkozás, szenvedélymentes helytállás, józan mértéktartás, megfontoltság, állhatatosság, egyaránt hivatottá tették őt arra, hogy pontos szerepet töltsön be a magyar politikai életben. Áldatlan belső viszonyainkat mi sem jellemzi jobban, hogy ezt az őt méltán megillető helyet és szerepet ő sem, miként oly sok más vezetésre hivatott egyéniség nem kaphatta meg, főleg azért, mert nem volt hajlandó a pártpolitika mindennapi marakodásaiban is részt venni.

Szemére Miklós a zemplénmegyei Kis Azaron született 1856-ban. Édesapja Szemere István, édesanyja Oroszlánosi Török Mária. A Szemere családról ismeretes, hogy a legégibb magyar nemesi családok egyike. Leszármazását egészen a honfoglaló Huba vezérig tudja visszavezetni. Miklós ősei között csak egyetlen egy idegen szerepel. Szemere Kelemen visegrádi várkapitány vette feleségül Mátyás király feleségének, Beatrixnek udvarhölgyét, Stolcz Magdolnát. Az ősök közül számosan beírták nevüket a magyar történelem lapjaira is. A honvédelem véres és hősi feladatát mindig híven teljesítették. Ott hullatják vérüket a mohi és mohácsi csatában. Perlasz ostrománál elesik Szemere Pál, a 10-es honvédzászlóalj parancsnoka. Szemere István, Miklós atyja Budavár ostrománál sebesült meg. Szemere János a hírhedt josephstadti börtönben elvesztette szemevilágát.

Középiskola

Miklós a középiskolát Miskolcon, Sárospatakon és a Teréziánumban végezte. Ezután jogi tanulmányokat folytat Genfben, Oxfordban és Kolozsváron. Középiskolás korában nevelője, Felméri Lajos a korán elhunyt kiváló pedagógus volt, aki kétségkívül mély hatást gyakorolt Szemere egész életfelfogásának kialakulására. Az államtudományi doktorátust a budapesti egyetemen szerezte meg és letette a diplomáciai vizsgát is. Eleinte a külügyminisztériumban szolgált, majd követségi attasé, illetve titkár lett. Ebben a minőségében hosszabb időt töltött Szentpéterváron, Párizsban és Rómában. A diplomáciai szolgálatból kilépve, hazatért, hamarosan élénken részt vett a magyar Közéletben. Az ország különböző részein ismételten megválasztják képviselőnek. Minden magyar és emberbarát mozgalmat fejedelmi bőkezűséggel támogat. Különösen nagy szeretettel foglalkozik az ifjúság ügyeivel. A legszorosabb kapcsolatot tartja fenn az egyetemi fiatalság nemzeti irányú mozgalmaival és szervezeteivel. Már korábban nagyobb utazásokat tesz külföldön. Bejárja nemcsak Nyugat-Európát, a Balkánt is. Mindenütt becses és értékes kapcsolatokat teremt a politikai élet irányítóival és sok őszinte barátot szerez a magyarságnak. Utazásai nem üres szórakozást jelentenek, hanem rendszeres tanulmányokat. Éles szemmel figyeli meg a különböző országok és nemzetek belső életviszonyait, meglátja azt, ami erő és érték életükben, de látja gyengéiket is. Tanulmányozza az európai országok belső politikai életét, népi és társadalmi viszonyait. A világnyelvek mindegyikét kitűnően beszéli. Nemzetközi kapcsolatai szinte az egész kontinensre kiterjednek. Beható politikai, katonai, történelmi tanulmányokat folytat. A külföldön látottak mély hálást gyakorolnak rá. Elsősorban a nyugateurópai országok nevelési rendszerének friss lendülete s az élethez közelebb álló volta köti le figyelmét. Közállapotainkat aggodalommal szemléli. Az erkölcsi színvonal süllyedése, a fair play hiánya, az önzés, a haszonlesés, a gyűlölködés, a blazírtság és a közömbösség elharapódzása: a hazugság és a képmutatás terjedése, tehát mindaz, ami sokaknak és magának az egész közvéleménynek fel sem tűnt, annyira megszokottá vált, arra készteti, hogy kíméletlen és kertelés nélküli bírálatot mondjon közviszonyainkról.

Beszédek

Első nagyobb feltűnést keltő szereplése a Nemzeti Kaszinó 1897. évi Széchenyi-lakomáján elmondott serlegbeszéde volt. Szemere ebben a beszédében minden pártpolitikai vonatkozási mellőzve, lesújtó képet fest közállapotainkról. Széchenyi nemzedékére célozva így szól: "Azokban a generációkban, tisztelt uraim, megvolt a virtus. Tiszta volt az agy, lelkes volt a szív és acélosaik az izmok s terméskőből építhetett Széchenyi István, ha ma akar építeni valaki, annak az új Széchenyinek a mai nemzedékben csak jó, ha vályog lesz rendelkezésére. Bizonyos társadalmi nihilizmus felé evezünk, amelynek nem távoli partján kékleni látom a mottót: "Magyarországon, a tisztességes embernek túl nagy handicap-teherrel kell befutni az életpályát. Nem jutalmazzuk kellően az erényt és nem büntetjük illően a rosszat. Széchenyi szelleméhez kell visszatérnünk, ha azt akarjuk, hogy újra boldog legyen a magyar."

Szemere beszéde minden oldalról nagy vitát váltott ki. Ügy hatott, mint a derült égből lesújtó villám. A milleneum fényében és dicsőségében sütkéreztünk éppen, amikor ez a beszéd egyszerre merészen és leplezetlenül rávilágított a külső látszat és a belső valóság között tátongó szakadékra és kiáltó ellentmondásra. Szemerét támadások érik. Bartha Miklós két vezércikkben is védelmére kel, igazat ad neki, de hiányolja, hogy nem ment egy lépéssel tovább és a belső bajokat nem tárta fel teljes részletességgel. A támadások miatt Szemerét politikai barátai zártkörű vacsorán ünneplik. Az egyetemi ifjúságnak nemzeti szellemű és keresztény érzelmű része, amelyik éppen ebben az időben szervezkedik Kereszt-mozgalom néven, nagy lelkesedéssel ismeri fel Szemere Miklósban annak az ideológiának közéleti szószólóját, amelyért a maga mozgalmát és tömörülését létrehozta. Kinyomatja sokezer példányban Szemere pohárköszöntőjét és zárt egységben sorakozik fel mögötte.

Ez a kapcsolat Szemere és a nemzeti hagyományokhoz, a faji eszméhez hű ifjúság között mindvégig változatlanul megmaradt. Szemere összetartásra, helytállásra buzdította az ifjúságot, a legmesszebbmenőén támogatta kulturális és sportéletüket. Hogy a fiatalság egy csoportja az erősödő galileista szabadkőműves áramlatokkal szemben kitartott a magyar eszmék mellett, abban nem kis része volt Szemere Miklósnak.

Nemzeti művelődés

A nemzeti művelődés fontos kultúrintézménye, az egyetem ellen akkoriban már két irányból is fokozódó rohamot intézett a szabadkőművesség és a zsidóság. A hallgatóknak évről évre mind nagyobb hányada került ki a zsidóság sorából, egyes fakultásokon és évfolyamokon a zsidóság már a számbeli többséget is elérte. Más oldalról mind több zsidó kapott egyetemi katedrát. A zsidó professzorok közül nem egy leplezetlenül hirdeti a kozmopolita materialista zsidó eszméket, nyíltan szembehelyezkedve a nemzeti gondolattal, a magyar és keresztény hagyományokkal. Az ifjúság kereszt-mozgalma előbb titokban majd nyíltan is szembefordul ezekkel az állapotokkal, követelte az egyetem magyar és keresztény jellegének biztosítását, a zsidó hallgatók számának leszorítását, a zsidó professzorok eltávolítását. Az ifjúság bátor megmozdulásáról sok szó esett idehaza, sőt külföldön is. A hivatalos liberális zsidóbarát kormánypolitika rossz szemmel nézte a mozgalmat, attól félt, hogy a társadalom más köreiben is visszhangja támad az ifjúság állásfoglalásának, másrészt a zsidósajtó sorozatos támadásai is nyugtalanították, ezért minden hatalmában álló eszközzel elnyomni igyekezett az ifjúság szervezkedését. Ugyanakkor tekintélyes közéleti férfiak, mint Bartha Miklós, Kaas Ivor és Szemére Miklós a leghatározottabban védelmükbe vették a fiatalságot. A kereszt-mozgalomban tömörült ifjúság, természetesen, nem elégedett Cselekvő külpolitikát. meg azzal, hogy érzelmeinek külsőleg kifejezést adjon, a maga művelésére, szellemi fegyverzetének gyarapítására vitaestéket, előadásokat rendezett. Ezek keretében a legégetőbb magyar kérdéseket: a telepítést, a szövetkezeti mozgalmat, a középosztály válságát, a be és kivándorlást tárgyalták meg. Hogy az ifjúság Szemere iránti ragaszkodását és tiszteletét méltóképp kifejezhesse, engedélyt kért tőle arra, hogy a keresztény egyetemi ifjúság nagybizottságának tagjaiból szervezendő társaság a nevét felvehesse. Szemere örömmel adta meg erre az engedélyt, így alakult meg a Szemere Miklós Céllövő Társaság, amely fedő szerve volt a Magyar Kultúrligának. Ez a szervezet néhány év alatt jelentős társadalmi tényezővé nőtte ki magát. A magyar értelmiség nemzeti gondolathoz és faji eszméhez öntudatosan ragaszkodó elemeinek ez a tábor lett jóformán egyedüli társadalmi egyesülése. Itt, ebben a társaságban találkoztak már a világháború előtt, pártállásukra való tekintet nélkül mindazok a férfiak, akik a zsidóságnak, a szabadkőművességnek és az uralkodó liberális szellemnek nemzeti életünkre gyakorolt bomlasztó hatását felismerik. Egyedül ennek a szervezetnek volt elég ereje ahhoz, hogy a radikális zsidó szabadkőműves aknamunkával szembeszálljon és a magyarság erkölcsi, szellemi, faji hagyatékát védelmébe vegye és a nemzeti ideálok mellett bátran helyt álljon. A Szemere Miklós Társaság nem volt politikai szervezet a szó megszokott értelmében, de egész fennállása alatt híven szolgálta az egyetemes magyar nemzetpolitikát. Becsülte a hagyományokat, ápolta történelmünk szent örökségét, de a korszerű politikai, társadalmi fejlődés mellett szállt síkra. Minden erejével a hivatástudatukat elvesztett vezető osztályokat akarta kiemelni fáradt közömbösségükből. Jelentősége mindebből magától következik. Ha munkásságának hatósugara nem volt elegendő nagy, ezért a felelősség a magyar értelmiséget terheli, amelyik nem, vagy csak későn eszmélt rá a Társaság fontos küldetésére.

Csak a világháború vége felé. amikor a forradalom előjelei napról-napra sokasodtak, amikor az uszító zsidó sajtó, a Világ és a Népszava már nyíltan lázadásra bujtogatott. Csak amikor a végenyészet hideg lehelete suhogott végig a magyar rónákon, csak akkor fordult a tömegérdeklődés a Szemere Miklós Társaság felé. Mindenki érezte, hogy a rombolás erőinek feltartóztatása, ha még egyáltalában lehetséges, csakis a nemzeti erők összefogása által érhető el. A tábor munkásságát maga Szemere Miklós irányította, az ő akaratereje, bizakodása tartotta együtt a tagokat s tartotta meg bennük a lelket. A Társaság közvetlenül az októberi zsidó forradalom kitörése előtti hetekben nagyszabású szervezkedésbe kezdett, hogy ha kell, fegyverrel is megakadályozzon minden erőszakos, felforgató törekvést. A forradalom alvilági erői gyorsabbak voltak. Még mielőtt a szervezett nemzeti erők sorompóba léphettek volna, a fővárost, majd az egész országot birtokába vette a csőcselék. A forradalom hullámainak piszkos kavargása között a Szemere Miklós Társaság, amíg lehetett, igyekezett összefogni a nemzeti erőket és menteni, ami meg menthető. De az ellenforradalom vádjával terhelten, működését nem sokáig folytathatta. A vörös rémuralom pedig még helyiségeit is feldúlta. Csak az ellenforradalom után indult meg munkája, most már fokozott erővel, de Szemere Miklós nélkül, aki röviddel a proletárdiktatúra után, a sok lelki megrázkódtatás következtében, hatvannégy éves korában elhunyt Az általa életre hívott szervezet számos nagy jelentőségű nemzetvédelmi akciót kezdeményezett és hajtott végre.

Politikai munka

Szemere, ámbár évtizedeken át szerepelt a magyar politikai élet első vonalában, mind végig fölébe tudott emelkedni a napi politika torzsalkodásainak. Bár benne élt politikai életünk zajlásában, mégis nagyobb, magasabb távlatból nézte az események alakulását, talán éppen ezért látott a legtöbb kérdésben világosabban, mint mások, akiket a szűk pártszemlélet elvakított. Saját korát uraló politikai problémák közül a közjogi kérdésben a becsületes és őszinte megegyezés híve volt. Azt szerette volna, ha a nemzet és az uralkodóház; mindkettő saját jól felfogott érdekében megérti egymást, önmagában ezt a becsületes megegyezést végre is hajtotta. megteremtette az összhangot az uralkodóház iránti hűség és a magyarság nemzeti becsületébe vágó kívánságok között. Mindig a legnagyobb tisztelet és hódolat hangján szól az uralkodóról, egyike volt ama keveseknek, akik még a zárkózott Ferenc Ferdinánd bizalmát és barátságát is meg tudták nyerni. A dinasztia iránti hűsége azonban nem gátolta őt abban, hogy idehaza, a parlamentben vagy Bécsben a delegációk ülésein ne emeljen szót a magyarság jogos és méltányos nemzeti követeléseinek teljesítéséért.

Az, hogy kívül állt a pártkereteken, egyrészt mindenütt számos őszinte barátot és lelkes hívet szerzett neki, másrészt azonban azt eredményezte, hogy politikai eszméit, szándékait és törekvéseit soha sem tudta megvalósítani. Ha felszólalt, legtöbbször valamennyi párt helyeselt neki, hiszen valahányszor, ha szót emelt, közügyet tett szóvá és sohasem pártszempontból. A magyar múltban gyökerezett, de a jövőbe pillantott és mindig európai távlatokban gondolkozott. Mély és tiszta idealizmusát mindenki, még ellenfelei is megcsodálták. Politikai mondanivalói többnyire a honvédelem és a fajvédelem gondolatkörében mozogtak. A felvetett vagy felvetődött kérdésekhez inkább általános elvi szempontból szólt hozzá, a gyakorlati részletkérdések már nem érdekelték annyira. Mindent a magyarságért, a magyar fajtáért, körülbelül ez volt egész politikai pályafutásának lényege, értelme és célja. Az ő szemében három tényezőtől függött a magyarság sorsa és boldogulása, ezek a következők: először a céltudatos, előrelátó, cselekvőképes külpolitika erre a kérdésre még visszatérünk a korszerűen felszerelt, a céllövésben, különösen jól kiképzett és lendületes szellemű hadsereg, végül harmadszor a magyar föld s a vele összeforrt magyar földműves nép. Fegyver, föld és hivatása magaslatán álló diplomácia, ez a három kérdése foglalkoztatta őt végeredményben egész életén keresztül. De nem kerülték el figyelmét a mindennapi élet kérdései sem. Nem egy érdekes eszmét ő hozott szóba először. Itt csak a sajtóval összefüggő kérdéseket említjük meg a meglazult sajtóerkölcsök helyreállítása, a sajtó és a kapitalizmus kapcsolatai, sajtótörvény alkotása, újságíróképző iskola felállítása, mind olyan kérdések, amelyeket nagy érdeklődés mellett tett szóvá. Egyik legfőbb törekvése az volt, hogy újra úrrá tegye a magyar közéletben a becsületességet, az őszinteséget, a tisztességet. Nem egyszer megírta, elmondta, hogy a magyar politikai élet kormányzása nem ideálokon nyugszik, felette sok a hazugság és a képmutatás. Kevés szóval aligha mondtak oly súlyos bírálatot a magyar politikai liberalizmus erkölcsi hiányairól, mint Szemere. Példaképe Széchenyi volt, az általa kijelölt úton látta a magyarság jövőjét biztosíthatónak. Nem ismerte a megalkuvást, nem alkalmazkodott senkihez, sem nem hízelgett, sem felfelé, sem lefelé.

Parlamenti beszédeit a rövidség és a tömörség jellemezték. Minden felesleges szószaporítástól óvakodott, kerülte a hamis pátoszt és hatást kereső pózokat és mégis valami nemes emelkedettség, méltóságteljes ünnepélyesség csendült ki szavaiból. Nem pályázik szónoki babérokra, előadás módja egyszerű, természetes, közvetlen, mégis mély benyomást gyakorol hallgatóságára. Stílusát választékosság jellemzi, mely történeti kultúra érzik ki előadás módjából. Ritkán bár, de itt-ott megcsillan a finom derű és a gúny is szavaiban. Beszédeinek hatását és jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, hogy a sajtó pártállásra való tekintet nélkül csaknem szóról-szóra közli és legtöbbször kommentárokkal kíséri. Írásai - négy politikai esszéje jelent meg az Ideálban, a Fiatal Véreimben, a Fair playben, később még a Modern argonautákban is - a nemzeti közszellem egészséges irányban való fejlődését tárgyalják.

Cselekvő külpolitikát.

Fél évszázad múltán, a legtanulságosabbak talán külpolitikai vonatkozású cikkei és írásai. Hihetetlen, mennyi éleslátás, reális politikai érzék élt benne. Kevesen tudták a nemzetközi eseményeket, az erőviszonyokat olyan pontosan és olyan helyesen mérlegelni, mint Szemere. Diplomata képességei alapján fontos hely illette volna meg őt a monarchia külpolitikájának irányításában. Sok minden bizonyára másképp alakult volna, ha reá hallgatnak. A "legképzettebb, legtanultabb, legtehetségesebb diplomaták egyike volt.

Elsősorban a pánszláv veszélyt ismerte fel a maga teljes nagyságában. Éveken át figyelmeztetett az oroszok háborús készülődéseire, támadó szándékára s a szerbekkel való együttműködésükre. A növekvő szláv veszéllyel szemben cselekvő és erélyes külpolitikát követelt. Ha másképp nem megy, katonai beavatkozással számoljuk fel a pánszláv fenyegetést. De semmi esetre sem szabad megvárnunk, amíg a szerbek katonailag teljesen felkészülnek, hogy azután számukra kedvező pillanatban indítsák meg a háborút a kettős monarchia ellen. Ne engedjük át a kezdeményezés előnyét ellenségeinknek. Szemere kitűnően ismerte az orosz belső viszonyokat, a szociális kiegyensúlyozatlanságot és a százféle húzó népi erőket. Különösen sokat foglalkozott az ukrán kérdéssel. Bizonyosra vette, hogy Oroszország háború esetén a monarchia haderejének nem tudna ellenállni s hogy egy ilyen háború elkerülhetetlenül az orosz mesterséges állammonstrum teljes szétesésével végződne. Hasonlóképp elkerülhetetlen szükségességnek tartotta a szerb sovinizmus erélyes letörését, "Magyarországnak meg kell szállani Belgrádot" hangoztatta nem egyszer. Tíz évvel az 1914-es világháború kitörése előtt már nyomatékosan figyelmeztetett arra, hogy délkeleten, a Balkánon a monarchiának és közelebbről nekünk magyaroknak természetes szövetségeseink a bulvárok és a törökök. Kapcsolatainkat velük úgy szellemi, mint gazdasági téren minden eszközzel ki kell mélyíteni. Bár e tekintetben is elsősorban reálpolitikai megfontolások vezették, nem titkolta, hogy a két balkáni néphez a közös turáni származás, a közös vérség kötelékei is hozzáfűznek. A maga részéről mindent elkövetett, hogy közöttünk és a két nép között őszinte és igazi barátság jöjjön létre. Többször járt kint Bulgáriában és Konstantinápolyban. Meghitt baráti viszonyban volt a török és a bolgár politikai élet számos vezetőjével. Szemere e kapcsolatainak nem kis része volt abban, hogy a világháború idején a két népet sikerült szövetségesünknek megnyerni. A bolgárokról a delegáció 1906 december 21-én tartott ülésén többek között a következő meleg szavakkal emlékezett meg:

"Távol áll tőlem minden érzelmi politika. Sőt kimondom minden köntörfalazás nélkül, hogy érzelmi politikát csinálni a legnagyobb luxus, mi sem bírjuk, meg hatalmasabb nemzetek is belebuktak. Van egy Balkán állam, amelynek lakossága legmunkásabb, a legszorgalmasabb, a legkitartóbb. Népe ural-altáji faj, de nyelvét elvesztette és nyelve tisztára szláv lett. Nem nehéz kitalálni, hogy a bolgárokról beszélek. Hadseregük mintaszerűen van organizálva. Nagyon jó katonák, rendesen gyakorlottak a céllövésben. Nekünk a bolgárok nem vétettek soha. Sem Ausztriának, sem nekünk nincs bolgár alattvalónk egy sem. Bolgár irredenta nálunk nem létezik, oda nem vonzódik tőlünk senki. Minden politikai érdekünk parallel megy és sehol sem ütközik. E mellett a Richelieu-féle elv szerint ők a szomszédunk szomszédai. Mi sem volna tehát legtermészetesebb, minthogy mi a bolgárokkal a lehető legjobb lábon legyünk, ők erősek, rájuk lehet támaszkodni is. A Balkán félsziget japánjai a bolgárok. Kitartó, munkás, vitéz nép, akiket honorálni kell. Ez az ifjú nemzet megcsinálja útját egyedül, szabadon, idegen segítség nélkül, csak hagyjuk, de ne akarjuk őket nyomni. Török és bolgár meg fogják egymást szépen érteni idővel, a legkomolyabb elem ők a Balkánon .. ."

Németország

Szemere mindig életbevágó fontosságot tulajdonított a Németországgal való szövetségünknek. Vilmos császárt személyesen is ismerte és róla mindig a legnagyobb tisztelet és a hódolat hangján emlékezett meg.

Különösen a világháborút közvetlenül megelőző években sürgette nála szokatlan szenvedéllyel és türelmetlenséggel külpolitikánk aktivitását. A passzivitás, amelyet mi folytatunk, azt jelenti, hogy állandóan nagy hadsereget kell fegyveres készenlétben tartanunk. Ha felkészültünk és ütőképesek vagyunk, habozás nélkül számoljunk le a mind fenyegetőbb pánszláv orosz-szerb veszéllyel. Török testvéreinkkel előzzük meg a szlávokat írja egyik külpolitikai cikkében a világháború kitörése előtt valamivel. Figyelmezteti a török népet, hogy amelyik nemzetnek már nincsenek politikai követelései, az már nem emelkedhet, csak süllyedhet. Az Oroszország védnöksége alatt álló pánszláv irányzat egyformán veszedelmes reánk és Törökországra. Oroszországra és Szerbiára célozva, a helyzetet a következő rövid mondatban jellemzi: "ha nem akarjuk, hogy minket aprítsanak fel, akkor meg kell barátkoznunk azzal a gondolattal, hogy mi vegyük műtét alá őket". "Nem vezetjük, de elszenvedjük a külpolitika súlyos eseményeit", állapítja meg néhány hónappal a világháború kitörése előtt. Az orosz sajtó már nyíltan ír Ausztria-Magyarország feldarabolásáról. Kétségtelen, ha Oroszországot nem tesszük ártalmatlanná, azaz nem osztjuk fel, minket szód majd szét. Részünkre a halogatás, a passzív békeszeretés a fenyegető veszedelemmel szemben, annyi, mint a harakiri, a biztos halál. Találó kifejezése volt a Ballhausplatz tehetetlenségének jellemzésére az "eunuch külpolitika".

Szemere, mint látjuk az 1914-es eseményeket, évekkel előbb pontosan megjövendölte, de mennyire másképp alakulhattak volna az események, ha a monarchia külpolitikáját Szemeréhez hasonló férfiak irányítják, akik nem elszenvedik az eseményeket, hanem kemény kézzel maguk szabják meg azok alakulását.


Magyar sorskérdések.

Noha érdeklődése elsősorban a külpolitikai kérdésekre irányult, nem kerülték el figyelmét a belső magyar sorskérdések sem. Nemzeti életünk erkölcsi megújulásának szükségét sohasem szűnt meg hangsúlyozni, de ezenkívül csaknem valamennyi időszerű közéleti kérdésben is hallatja szavát.

1. Sokat foglalkozott kedvenc tárgyával, az ifjúság nevelésének kérdésével. Életrevalóbb, mozgékonyabb, szellemileg felkészült, testileg fejlett ifjúságot szeretne látni. Sürgeti, hogy legyen vége az egyoldalú oktatásnak, fordítsunk végre gondot a jellemképzésre is. "Karddal szereztük a hont, pennával nem fogjuk megtartani" Már évtizedekkel ezelőtt az ifjúság katonai nevelésének megszervezését kívánta. Ebben a törekvésében nem ismert fáradságot, cikkek és beszédek egész sorában foglalkozik ezzel a kérdéssel. Megértésre és meghallgatásra azonban nem igen talált. "Katonai érzés, hadi erények és illő hadi organizáció nélkül pedig egy faj csak báb. amely a szomszéd nemzetek kényére-kedvére van bízva. Veszélyeztetve van mindig léte. Nincs is létjoga." Az ifjúsági céllövészet meghonosítása érdekében minden áldozatot meghozott. Saját költségén lövöldét állít fel, tanfolyamokat, versenyeket rendez, hazai és külföldi neves versenyzők részvételével, díjakat tűz ki. Érthető, hogy a Magyar Céllövők Lapja, amely szintén Szemere anyagi támogatásával indult meg a legnagyobb lelkesedés hangján ír róla:

"Ki hitte volna csak egykét évvel ezelőtt, hogy rövid idő múlva egy magyar céllövészeti tanfolyamról beszélhessünk egy magyar szaklapban? S íme a hihetetlen dolog valósággá lett megvan az ifjúsági céllövészeti tanfolyam és meg van a céllövészetet pártoló, terjesztő szaklap. Szemére Miklós országgyűlési képviselőnek köszönhetjük mindkettőt, ő volt a mozgalom megindítója, ő a félelmet, akadályokat nem ismerő zászlóvivője. Az ő nevéhez fűződik az első ifjúsági céllövészeti tanfolyam megalapításának dicsősége s az általa ébresztett felbuzdulás, érdeklődés vetette meg alapját e szaklapnak. Visszagondolok arra a sok aggályoskodásra, kétségbeejtő nemtörődömségre, amellyel Szemére Miklósnak az országgyűlésen elhangzott lelkes fölhívását széles rétegekben fogadták, megpezsdül ereimben a vér, föllobog lelkemben a lelkesedés lángja s bízom egy szebb jövőben."

Honvédelmi nevelés

A honvédelmi nevelésről 1902 április 29-én elmondott beszédében a húsz évvel később megalkotott levente intézmény első szószólója "mindenféle elemi iskolákban, különösen a falvakban a 10 éven felüli fiúgyermekeket a fegyverfogásban, a 12 évet meghaladottakat a céllövésben oktatni kell, oda kell fejleszteni a nemzetet, hogy a céllövés nemzeti passziója, sportja legyen. Lehet erre nevelni a fiatalságot és odavinni, hogy a korcsmai virtuskodás helyett a céllövésben legénykedjenek. Nagy nemzetek megengedhetik maguknak a luxust s poetizálhatnak a honvédelem terén is, álmodhatnak az általános lefegyverzésről is, de nekünk elsősorban küzdenünk kell a létért, ha mint nemzet élni akarunk. Hozzuk be tehát a nevelésbe a 10 éven felüli fiúgyermeknél a fegyverkezelést és a céllövést."

2. A szocializmus, helyesebben a szociáldemokrácia és a választó jog kérdésében egyike volt azoknak, akik a korszerű és tiszta magyar álláspontot képviselik. A szociáldemokrata áfiumtól óvta a magyar munkásságot, akik nemzetköziek, azoknak nem lehet joguk a magyar közügyekbe beleszólni. Elismerte a szervezettségükben megnyilvánuló erőt, sürgette a magyar föld népének hasonló megszervezését, hogy ellensúlyozhassák az idegen befolyást. De ugyanakkor sietett kijelenteni, hogy legyenek minden emberi és polgári jogai egyformák munkásnak, munkaadónak, törvényhozónak egyaránt. Minden igazi szociális reformot meg kell valósítani, de minél hamarább. Legyen választójoga mindenkinek, aki arra érdemes. Minden becsületes, dolgos tagja a nemzetnek részesüljön egyformán politikai jogokban. Nem szabad ebből kirekeszteni a nőket sem. A nők választójogának Szemerénél buzgóbb szószólója nem volt nálunk. Abból a meggondolásból indult ki, hogy a nők választó jogban részesítésével a politikai magyar nemzet lélekszáma megkétszereződik.

Komoly szóval helytelenítette Kristófyéknek azt a kísérletét, hogy a szociáldemokráciával és a nemzetiségekkel törjék meg a magyar nemzeti ellenzéket. Ha ez sikerülne, egyet jelentene a magyar faj hegemóniájának megtörésével. Már pedig magyar államférfi legfőbb ideálja csak a saját vére, a magyar faj boldogulása lehet. Nálunk azonban a valóságban semmi se történik a népért. A nép nem is leli boldogulása feltételeit, tehát igen sok kivándorol. A népeket ugyanis az erő tartja fönn és nem a paragrafus. Paragrafusokkal, újságcikkekkel és beszédekkel nem lehet egy országot fenntartani.

Judaizmus

3. A judaizmusban rejlő idegen szellemiséget s ennek terjeszkedését veszedelmesnek tartotta a magyarságra nézve. Mélyen belelátott a zsidóság faji lényegébe. A zsidókérdés európai jelentőségével is tisztában volt. A népi nacionalista zsidó törekvést a cionizmust, többre becsülte a mimikri zsidóságnál. Amikor 1905-ben a cionisták kongresszust tartottak Pozsonyban, ő is üdvözlő táviratot küldött. Álláspontja a zsidókérdésben mentes volt ugyan minden szenvedélytől, de világos és határozott volt: legyünk éberek és védekezzünk minden eszközzel a judaizmus további terjeszkedése ellen, mert mint mondotta, nekik megy nálunk legjobban a soruk, jobban, mint akárkinek. Nálunk sok irányban már ők a közélet urai. Úgy hogy már morális bátorság kell a kérdéshez szólni. Nem gyűlöletről, csak jogos önvédelemről van szó; "az önvédelem törvények által biztosítva van egyeseknek, nemzeteknek pedig az önfenntartás törvénye által, egyenesen parancsolva van".

Hogy a zsidók tevékenységének hatását megítélhessük, elég, ha figyelembe vesszük, hogy az országban ott a legnagyobb a nyomor, ahol a legtöbb a zsidó. Itt megfigyelhetjük, hogy pusztítja el egyik faj a másikat, Szemere a kilencvenes években még nem tartozott az aktív antiszemita táborhoz, egyelőre csak a védekezést kívánja, nehogy az idegen faj elnyeljen bennünket. Csak később, amikor a zsidóság hatalmi törekvései mind határozottabb formát öltenek, amikor a magyarság és a zsidóság közötti faji harc egyre kíméletlenebb formát ölt és nyilvánvalóvá lesz. hogy ez a harc az elsőbbségért és a politikai hegemóniáért is folyik, akkor áll be ő is a zsidóellenes küzdelem aktív harcosainak sorába.

Szemere Miklós Társaság

Amikor a Szemere Miklós Társaság már jelentékeny társadalmi szervezetté fejlődött, felvetődött egy nemzeti szellemű és a magyar faji eszményeket ápoló folyóirat megindításának gondolata. Szemere nyomban felismerte a gondolat jelentőségét. Ismert bőkezűségével megteremtette az anyagi alapjait A Cél című folyóiratnak. Ez a lap a Szemere és a körülötte csoportosult tábor által képviselt eszméknek harcos terjesztőjévé lett. Egyike volt annak a néhány lapnak, amelyik nyíltan és határozottan szembehelyezkedett a zsidó radikális szabadkőműves politikai, szellemi és gazdasági törekvésekkel. Fennállása első éveiben főleg a szabadkőművesség ellen hadakozik, a világháború végétől kezdve a zsidóság elleni küzdelem lesz legfontosabb hivatása. Az összeomlásig sokat foglalkozott A Cél a tót, oláh és szerb nemzetiségi törekvésekkel is. Felemelte szavát a földbirtokreform, a felekezetek közötti megértés, a nemzetvédelem faji szellemben való megújulása, szellemi életünknek zsidó befolyástól való megszabadítása érdekében.

Szemére maga is számos értékes és tartalmas cikket írt A Célban. 1912 júliusában, Véreim! című cikkében, mintegy tömören összefoglalja nézeteit a magyar helyzetről: "A magyar politika napja káoszban fürdőzik. A jelen pillanat nemzetünk életében nem dicsőséges és babérleveleket nem terem. A káoszban karmolja, marja egymást a magyar, amint bírja. Keleti méltóság, hová lettél? Barátunk alig van. Egyedül Vilmos császár. De a jó szomszédok emberségéből nem is fogunk megállni. Önérzettel és józanul csak a saját karunkban bízhatunk. Jogot népeknek csak az erő ad, nem a paragrafus, a holt betű csak öl. Őseink karddal szerezték a hont és csak azzal lehet fenntartani. Ezt szem elől téveszteni nemcsak halálos vétek és bűn, de mi több, öngyilkos könnyelműség és fatális ostobaság. Vitézeket kell nevelni és erényes honleányokat, akkor bárcsak egy millió magyar lenne, megáll az is".

Világháború

A világháború kitörése Szemerét nem érte váratlanul. Annak bekövetkezését már évekkel, sőt évtizedekkel előbb jelezte. Aggódó szeretettel figyeli a csatatereken küzdő, vérző vérbeli magyarság sorsának alakulását. Már a háború elején egy szép és nemes gondolattal lépett a nyilvánosság elé: "Földet a vitézeknek". Szemerének ebben a javaslatában, tulajdonképpen a Vitézi Rend megteremtésére irányuló első kísérletet kell látnunk. Szemere azonban nemcsak gondolatot, hanem példát is akart adni. Ezért 1915 szeptemberében közzétett nyilatkozatában többek között bejelenti a következőket: A világháborúból nálunk, mint nyertetek a seregszállítók, mint hősök pedig a mi véreink, a magyar nép, a magyar paraszt kerül majd ki. A hazáért vérüket ontó katonáknak meg kell adni a politikai jogokat. A harcban kitűnt vitézeket külön földadományokkal kellene jutalmazni. Ezzel kapcsolatban telepítéseket kellene csinálni, amint azt Bocskay is cselekedte. Erre a célra Szemére, nyomban fel is ajánlja a háború befejezése utánra, szulyóváraljai 963 magyar holdas birtokát a harcban részt vett katonák közötti szétosztásra azzal a kikötéssel, hogy ott megtelepedjenek és ha még nem nősek, családot alapítsanak.

1917 végén, amikor külön béke megkötéséről szóló hírek keringtek mindenfelé, Szemere méltatlankodva emel szót a gyávaság és kishitűség ellen: "... a békecikkek, a békebeszédek ellenfeleinknél azt a hatást keltik, mint a gyászjelentés, hogy már a ravatalon vagyunk és ki is vagyunk terítve, csak temetni kell. Csak olyan békét találok elfogadhatónak, amely legalább részben kárpótol az óriási, mérhetetlen veszteségekért, amely a jövendőnket biztosítja és amely azoknak a vitézeknek, akik a háborút híven átküzdötték. átszenvedték és életben maradtak, becsületes jövendőt biztosít, nem pedig az egész országnak ő velük együtt a békében is, örök szenvedést nyújt és koldusbotot".

1918 tavaszán, Szemere már sejtette a végveszély közeledtét. Kétségbeesve látta, hogy mialatt a háború fáradalmaitól kimerült nemzeti társadalom minden erejét a választójog körüli szenvedélyes vitákra fecséreli, azalatt belopakodott az országba a bolsevizmus és pokoli gyorsasággal végzi romboló és mérgező munkáját. Szemere a nemzeti erők összefogásával egységes védelmi arcvonalat szeretett volna kialakítani. A politikai és társadalmi élet vezető személyiségeit közös megbeszélésekre hívta össze és ismertette előttük a helyzetet: A bolsevista bacilus veszélye fenyegeti Európát, a civilizációt, de mindenekelőtt bennünket A külső ellenséggel szemben megvédett a hadsereg, a bolsevizmus ellen nekünk kell megvédeni magunkat. Minden erőnket össze kell fognunk, legfőképpen nem szabad felülni az uszító törtetők nagy hangú hatalmi vágyainak. "A jó politika nem kockajáték és a magyar nemzet jövendőjéről, Magyarországról van szó. Utolsó órában beszélek, harangozás előtt." A Végzet azonban másképp rendelkezett felőlünk. A bolsevista pestis útját nem lehetett feltartóztatni. Az alélt magyarság nem tudta, hogy milyen szörnyű méreggel akarják gyógykezelni a vörös zsidó, politikai kalandorok. Mire megértette, késő volt! Szemerét az összeomlás lelke mélyéig megrendítette.

A háború izgalmai és a két zsidó forradalom borzalmai lelkileg nagyon megviselték., egészségét egészen aláásták. Súlyos beteg lett. A Gondviselés akaratából meg megérhette a vörös zsidó rémuralom végét és az ellenforradalom győzelmét. Azzal a tudattal hunyhatta le szemét, hogy bár gyötrő válságok, rettentő tanulságok és iszonyatos áldozatok után, de a romokon mégis új életet kezd majd a magyarság.

IRODALOM:

Szemere Miklós összes munkái. (Beszédek, cikkek, röpiratok.) cikkei A Cél 1910-1918. évfolyamaiban és a magyar ifjúságban. Szerkesztette Kovács Lajos.

  • Fiatal véreim.
  • Ideál.
  • Fair Play.
  • Modern argonauták.

Lásd még